A neokonzervatív mozgalom (amely leginkább azért "neo-", mert a képviselői előtte szép számmal trockista komcsik voltak) jelentős változást hozott a kis állam, szabadság- és természeti törvény-központú (angolszász) konzervativizmusba azzal, hogy különféle "furmányos" (a.m. tapló) módon elmagyarázta az amerikaiaknak, miért szeressék a nagy államot. Leo Strauss és Irving Kristol szellemében, és Barry Goldwater és Ronald Reagan zárójelbe tételével ifj. Bush akkorára növelte az amerikai államot, amilyenről Clinton még csak nem is álmodott a maga idejében, az Alapító Atyák pedig azóta is szívesen forognának a sírjukban a láttán, ha módjuk volna.

Bushék -- Orbánékhoz hasonlóan -- nem csökkenteni akarták az államot, hanem mindössze az általuk konzervatívnak tartott célok érdekében bevetni. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az orbánizmus formálódása Bush elnöksége idejére esik, és a kormányfő valamire való ismertebb tanácsadói szintén Strauss- és Kristol-hívek (az egyetlenek, akiknek pregnáns ideológiájuk van, és nem is nyafognak -- hiszen azt kapták, amit akartak --, szemben a langyosak közül egyre többel). Az orbánisták és a balos parazita állam hívei között nincs különbség abban, hogy nagy államban és csökkenő erejű autonómiákban hisznek (Magyarországon abban sincs különbség, hogy az államot aztán privát célok érdekében le is rabolják -- jóllehet, félreértés ne essék, az amerikaiaknak sem kell éppen a szomszédba menniük közpénzcsapolási jó gyakorlatokért).

Ami a másik oldalt illeti, ma olvasom a Public Discourse-ban, hogy Kanada már a gyűlöletbeszéd kategóriájába emelte azt, ha a nyilvánosságban valaki akként beszél a házasságról, hogy az férfiak és nők közötti kapcsolat. Kanada lassan tényleg a liberálfasizmus élországává válik, ezt teszi, ha valaki túl differenciált, ezért megoldathatatlan etnikai és kulturális problémákat görget maga előtt (Québec): megtanul mindent jogi problémává "emelni" (valójában silányítani), amire nem tud jó megoldást. A neokon és a balos fasizmus teljesen ugyanarra a receptre táncol: meghódítani az államot, adót emelni, láncra fűzni az autonómiákat, ezek híján egyre mélyebbre pofátlankodni a magánéletekben is, "megoldani" és "rendbe tenni", előírni az alsógatyák színétől kezdve az iskolai tananyagon át mindent, és így csupán az a tényleg elhanyagolható különbség marad fenn köztük (amely nélkül értelmetlen is volna róluk többes számban beszélni, és megszűnne az ún. politika), hogy az egyik Jézus Krisztust értelmezi az LMBTQ kultúra fényében, a másik meg fordítva. Óriási teljesítmény, gratulálok.

Az egyik elve, hogy nem maradhat hagyományos intézmény érintetlenül a benyomuló ostoba egalitarizmustól (házasság, nemi szerepek, vallások, kultúrák, férfi-női munkamegosztás, erkölcsök, szabadság, nyelv stb mind denaturalizálandó), mert különben... jaj, mi is történne? A másiké, hogy minden liberális egyszersmind kripto-kommunista (az egyszerűség itt abból a megfontolásból fakad, hogy 1. így a többség jobban érti a "politikát", 2. a jobbos régóta nem tud mit kezdeni a modernizációval). Az egalitarizmus és a tradicionalizmus aztán egyaránt a jog eszközeivel igyekszik agyonverni a másikat, amit a legkevésbé bánnak éppen ők, hiszen ebből élnek: ti. a társadalmak látszatproblémákban és látszatmegoldásokban való irányítgatásából, miközben egyetlen dolog sérül folyamatosan és visszavonhatatlanul, a szabadság. A neokon és a balos fasizmus egyaránt a hatalmi számítás terméke, a hatalmi beszédmód része, olyan problémák gerjesztője, amelyek nélkülük nem lennének, és olyan erőforrások (legelső sorban a szabadság, a pluralizmus és a differenciáltság, végső soron pedig az emberség) élősködői, amelyek nélkülük sokszorta inkább termőre tudnának fordulni -- és ezen az sem változtat, hogy nem vagyok Foucault híve.