1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.02.16. 21:59 HaFr

Orbán Putyinnal alázza a magyarokat

“Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért” -- ezt a szöveget viseli magán az az emlékmű, amelyet Putyin holnap zárt körben megkoszorúz Budapesten.

Orbánnak már semmi sem drága egy ilyen barátért. Maga is nap mint nap alázza a saját népét, kb. hasonló szövegekkel, de hogy ezt átengedi gebinbe ily arcátlan módon, na, ez egy példátlan forgatókönyv a férfibarátságáért mindemellett ezermilliárdokat kinyögő magyarok megalázására.

Hanem ez idáig egy (kivételesen) gyenge poszt lenne, amelyik nagyon emlékeztetne arra a tónusra, ahogy Orbán gerjesztette maga körül a nacionalizmust, mondjuk, tíz éve. De a helyzet az, hogy az értékek teljes átértékelése és a Newspeak idején nem áll távol az embertől azt feltételezni, hogy Orbánnak jól jön egy füst alatt belerúgni a szabadság vékonyka magyar hagyományába, és a keleti barátkozás jegyében jól ütemezetten engedményeket tenni a történelmünk átértékelésének is. Hiszen nem csak arról van szó, hogy az emlékmű felirata alkotmányellenes, az orosz sírgondozó bizottságnál meg hiába akarjuk -- állítólag -- elérni a felirat kicserélését (tesznek rá), hanem főként arról, hogy idejön az orosz elnök, és amikor jó érzékkel kiválasztja ezt a monumentet, mi hagyjuk. A kérdés az, hogy csak kénytelenek vagyunk hagyni, vagy szívesen hagyjuk? És melyik lenne a jobbik eset?

Ennyit Putyin érzékeny barátságáról. Hogy is írta az aranytollú igric, Stier: "Vlagyimir Putyin csak úgy jobbra nézve, s a szemével csippentve annyit mondott, hogy minden rendben lesz. (…) Néztem a szemébe, s láttam, hogy mindezt őszintén gondolja, s Magyarország ebből igazán nyerhet." És hát azóta is csak folyamatosan nyerünk, a vak is látja. Azért szóljon majd Orbán, ha koszorúzni indul egy új sztorozsevojei vagy kamenkai (Don-kanyari) emlékművet, amelyen valami ilyen felirat szerepel, hogy aszongya: "Itt adták életüket a szabad Ukrajnáért a muszkával harcoló hős magyar katonák". Akkor majd más fényben fogom látni a sokat ajnározott, visszaszerzett magyar szuverenitást is. De addig is, amíg összegyűjti a bátorságát, Orbán még bőven leutazhat Világosra is a mentorával egy gyorsan felhúzott új (novij) emlékmű megkoszorúzására, amellyel a magyar nép kinyilvánítja háláját I. Miklós cárnak és mai utódjának a szabadságharcunk leverése okán. 

PS. Annak, aki a Gyurcsány-Putyin amourra vesztegeti a szót: Gyurcsány egy kártékony balfék volt, de nem épített ki autokráciát, és az idejövő vendége akkor még nem törölte bele a sáros bakancsát az egyetlen hagyományba -- a szabadsághagyományunkba -- ami még megvédi a magyar szellemet az autokráciától!!

(Béndek Péternek, a Polgári Konzervatív Párt elnökének beszéde a budapesti Fővám téren február 28-án du. 4-kor. Mindenkit várunk!)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr147181423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miért 2015.02.16. 22:32:37

..ez a baltásviktor! Mi itt a meglepő? Az egymillió idiótának meg teljesen mindegy!
Egyébként pedig szégyen és gyalázat!

kiazmarmegint 2015.02.16. 22:35:31

Kivancsi vagyok, a pestisracok nevu orbanista honlap mit fog mondani...

mikimackó 2015.02.16. 22:48:43

@kiazmarmegint: udvarias alázatossággal kinyalja a seggüket !

2015.02.16. 23:16:03

gyilkosok ezek mind

abdul hackeem 2015.02.17. 05:43:23

Rossz, kis törpe hősök menetelnek sorban,
Hazug méltóságuk lenn hever a porban,
Emelik lábukat induló szavára,
Emelik poharuk az új fővadászra.
Elpusztult az erdő, kihaltak a vadak,
A tóban szenny és mocsok, elfogytak a halak,
Füst és korom mögül sápadtan süt a Nap.
A céllövöldében kövér gyilkosok játszanak.
Azt hittem, hogy rosszul látok,
Hazamennek a vadászok?

Ne aludj el még! - Az árnyék visszatérhet.
Ne aludj el még! - A gyerekek félnek.
Ne aludj el még! - Kialhat a láng.
Ne aludj el még! - Vigyázz ránk!

Túl a kerítésen, nagy, égő szemekkel,
Testvéreim álltak, telve félelemmel,
Enni sem adhattam, nem játszhattam velük,
Lestek ránk az őrök, nekik volt csak fegyverük.
Sosem várt vendégek éltek itt a házban,
Nem hívtuk, de jöttek, a vértől lucskos sárban,
Uraink szolgák voltak, egynek sem volt szava
Sohasem kérdezték: Mikor mentek végre haza?
Azt hittem, hogy rosszul látok,
Hazamennek a vadászok?

Ne aludj el még! - Az árnyék visszatérhet.
Ne aludj el még! - A gyerekek félnek.
Ne aludj el még! - Kialhat a láng.
Ne aludj el még! - Vigyázz ránk!

Elsőként köszöntse nagy taps a hazainduló Batu kán elvtársat, a Nagy Mongol Népi Hurál fővadászát!
Háromszoros hurrát zengjünk, mint a müezzinek II.Szulejmánnak, a nagy török vadásznak!
Tizenháromszoros áldás kísérje Haynau, osztrák vendégünk díszmenetét!
Fergeteges "Sieg Heil!" Adolf Hitler legjobb jágerének, Eichmann Obersturmbannführernek.
És reméljük, végre utoljára, igazi, háromszoros testvéri csókkal búcsúzunk
az ideiglenesen negyven évig nálunk vadászott szovjet elvtársaktól, akiknek neveit sosem felejtjük el,
de órák hosszán sem tudnánk felsorolni.

Ne aludj el még! - Az árnyék visszatérhet.
Ne aludj el még! - A gyerekek félnek.
Ne aludj el még! - Kialhat a láng.
Ne aludj el még! - Vigyázz ránk!

dúvad 2015.02.17. 07:08:37

@abdul hackeem: Megjöttek a hõsök,
Fel is állnak sorban,
Komoly méltósággal
És büszke mosollyal.

Emelik lábukat
Zsákmányuk nyakára,
Emelik poharuk
A legfõbb vadászra!

Lexa56 2015.02.17. 07:48:53

ilynkor az 56-os szervezetek hallgatnak mint szar a fűben - nem mintha annyira hiányozna a hangjuk

toportyánzsóti 2015.02.17. 07:58:54

Putinka 2012-ben csalta el a választásokat,picsikutyája 2014-ben tette ezt mivelünk buta jobbereink tapsikolása mellett.Impotens ajrópa sokezer milliárdos támogatással söpri szőnyeg alá ezt a bűnt.

toportyánzsóti 2015.02.17. 08:02:57

Pénz beszél kutya ugat...Met-tel kibélelt zsebbel nem nehéz hazát árulni,kgb jól tudja hogyan kell korrumpálni bárkit,a csuti pocakmutyi nem lehetett nehéz eset.

Trackers 2015.02.17. 08:43:39

Hafr drága ..

Írtál posztot, mikor GYurcsány látta vendégül Putyint ?

Pedig Putyin akkor is és azóta is folyamatosan avat szovjet hősökről, hasonló felariatokkal emlékműveket.

Megjegyzem Gyurcsány a saját villájában látta vendégül Putyint, amit apósának, Apró Antal-nak, Nagy Imre kivégzééséért cserébe utaltak ki.

Szóval erről írtál, vagy zavart téged egy cseppet is ?

Szerintem ugyanolyan álszent vagy, mint a tüntetők, akik Gyurcsány idején még virággal vártták a Putyint.

hu.wikipedia.org/wiki/Apr%C3%B3_Antal

Személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét; 1958. június 17-én ő jelentette be a Parlamentben Nagy Imre és három társa kivégzését, amelyet a „nép jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett.[3] Az MSZMP KB határozata alapján ezen érdemeiért a budapesti Szemlőhegy utcában kiutalták részére a nagypolgári Lovassy-Stürmer orvoscsalád volt villájának nagyobbik lakrészét.

kalevaleez 2015.02.17. 08:46:10

óóó, van az a pénz amennyiért orbán ellenforradalomnak mondja 56-ot.

Trackers 2015.02.17. 08:51:30

@kalevaleez:

Vol olyan miniszterelnökünk amelyik önként ellenforradalomnak mondotta volt 56-ot rendszerváltás után évekkel.
Igaz, ő aktív részese is volt akkoriban az eseményeknek pufajkásként.

JT_Biopower 2015.02.17. 08:54:07

dániel péter megvette már a festéket? ;)

kalevaleez 2015.02.17. 08:54:45

bizony és a tegnapi nappal orbán pont arra a szintre került, mint horn. mondjuk horn demokratábban viselkedett és tudott késsel-villával enni.

ja és persze becsületes alkesz volt

Trackers 2015.02.17. 08:55:04

@Lexa56:

Inkább azt mond el, hogy hányszor volt problémája a hazai értelmiségnek azzal, hogy Putyin miniszterelnökökkel találkozik ?

Vagy azzal, hogy magyarország miniszterelnökével találkozik ?

Pedig elhiheted nekem, Putyin pontosan ugyanazt gondolja 56-ról, a 45-ös felszabadításról, a kommunista diktatúráról, évtizedek óta.

Kinek melyik újságnál, és milyen problémája volt ezzel ?
Hafr netán írt valamit erről anno ?
Ti óbégattatok mikor Gyurcsány látta Putyint vendégül ?

kalevaleez 2015.02.17. 09:03:45

van egy pici különbség: jelenleg orosz csapatok állomásoznak krímben, orosz egységek harcolnak ukrajnában és az a klub (eu) amibe beléptünk szankciókat hozott ellene. ja és a katonai szövetségünk (nato) sem ézi jó szemmel az orosz ténykedést.

persze ez sem orbánt, sem vonát nem érdekli, csak addig istenítik 56-ot amíg szavazókra számíthatnak, amint máshonnan jön a pénz, egyből ellenforradalom lesz.

hááát, nem tudom elég szégyenletes.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.17. 09:09:19

@Trackers: aha, jó válasz.. kicsit elfogult vagy nem? Kicsit félreértelmezed a két kontextust, nem? na hagyjál már

Trackers 2015.02.17. 09:09:47

@kalevaleez:
Helyesebben szólva, ennyi az egyetlen különbség, hogy most harcok vannak Ukrajnában.

Putyin 56-ról, 45-ről, és a kommunista diktatúráról mindig is ugyanazt gondolta.
És közben találkozott már minden Európai vezetővel, többek között Magyarország miniszterelnökével is.
Avatott ezerszámra szovjet hősökről táblákat, emlékműveket.

És eddig valahogy mégse vetették ezt vendéglátói avagy vendégei szemére, legyen azok külföldiek, magyarok, politikusok, közéleti személyiségek, vezetők, Európából, Amerikából, Izraelből, ...

Soha senki nem mondta, hogy szégyenletes, mert Putyin máshogy látja 56-ot, és a többi eseményt.

Csak most jut eszébe a ballib tüntetőknek rinyálni.
Szeriintem ez röhejes, és szánalmas.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.17. 09:10:32

@Trackers: A postolónak igaza van. Teljesen. Szégyen ez az egész. Nem lehetne, hogy ilyenkor csak egyszer, csak egyetlen egyszer ne gyurcsányozzál hozzá egy böfőgőset? Főleg, hogy a postnak, és a post írójának semmi köze gyurcsányhoz. Szégyeld magad!

És ezredszer: arra, hogy viktor mit művel se nem indok, se nem mentség az 'emútnyócév'. Főleg, hogy már vagy 5 éve nincs is emútnyócév, csak 2/3-os teljhatalom.

Trackers 2015.02.17. 09:14:05

@Vállalhatatlan fordulat:

Megismétlem neked is szívesen.
"Putyin 56-ról, 45-ről, és a kommunista diktatúráról mindig is ugyanazt gondolta.
És közben találkozott már minden Európai vezetővel, többek között Magyarország miniszterelnökével is.
Avatott ezerszámra szovjet hősökről táblákat, emlékműveket."

Miért éppen most vállik ez vendéglátói és vendégei számára szégyenteljessé, ami eddig soha ?!

miva? 2015.02.17. 09:20:20

@Trackers: Én pirulok helyetted is. Ha jól értem, Horn és Gyurcsány miatt igenis helyes ezt az emlékművet megkoszorúzni. Sajnállak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.17. 09:20:32

@Trackers: Mindent leírtam, amit veled kapcsolatban akartam. Nem érdekelsz a továbbiakban sem mint ember, sem mint vitapartner. Még egy köpés jöhetne a végére, de azt virtuálisan nem lehet. Ha megadod, hogy ki vagy, és hol laksz, személyesen átadom. Próbálj meg a postra koncentrálni és ne azt keresni, hogy milyen módon lehet viktort mosdatni. Most most van, és hidd el gyurcsánt sem becsüljük többre, mint viktort.

cönde 2015.02.17. 09:34:43

@serpentin:"tényleg kivételesen gyenge a poszt, pont ugyanolyan, mint az összes többi írásod"
azért ez sokat elmond rólad is. Ugyanis ha szarul ír, mi a ménkűért lopod itt mindig a napot? Vagy te csak a szarra mész, mint a legyek? Szerinted ez normális?

dr kíváncsivagyok 2015.02.17. 09:35:16

@Trackers:
"Írtál posztot, mikor GYurcsány látta vendégül Putyint ? "

Te faszkalap geciputtony...
Akkor melyik európai államot támadta meg Putyin ????

high up! 2015.02.17. 09:36:53

Orbaneszku közismerten az egyik legaktívabb Moszkva által pénzelt EU bérbomlasztó. Vannak még többen is a bandában (a Fosabbik, jónéhány európai szélsőbal, selsőjobb), ömlenek a honoráriumok a svájci bankszámlákra, Rácselka leemeli, röhögve kifizeti az egy évre szóló 15 millió forintnyi Luxus tandíjat, majd azt se tudja, hogy a maradék pénzt hova a lóf.szba szórja.

Orbaneszku meg bemndja, hogy mindez az ócsó gázért történik, amiből rezsicsökkentés lesz a magyar (még egyszer mondom: a magyar) családoknak.

Átlaghülyemagyar a rezsicsökkentést meghallván benedvesedik, és még hálálkodik is az égnek, hogy egy ilyen remek vezetővel ajánékozta meg őt a történelem.

FOLYTASSUK!

Trackers 2015.02.17. 09:42:04

@miva?:

Érdekes hogy a ballib bloggerek nem hajlandóak a kérdésre válaszolni.

Szóval..
Putyin évtizedek óta avat emlékműveket, pont ilyneket.

Putyin eközben évtizedek óta találkozik, és találkozott EU-s vezetőkkel, közöttük magyarokkal is.
Legutóbb épp egy olyan villában látta vendégül GYurcsány, melyet Nagy Imre kivégzéséért cserébe utaltak ki apósának.

Mégse, soha senki nem sírt, ezokból, nem kutyázta a Putyin vendéglátóját, avagy Putyin vendégét.

Csak és kizárólag most.
Ezt hívják Orbánfóbiának.

Jean Sol Partre 2015.02.17. 09:45:54

@Trackers: tehát, ha Hafr akkor nem írt posztot, akkor minden rendben van? Te utálod Gyurcsányt, szereted Orbánt miközben magad ismered be, hogy egyformák? Nem vagy te kicsit ostoba?

2015.02.17. 09:47:09

@Trackers:

Áruld már el, hogy hol látsz te itt kérdő mondatot? :)))))

""""Érdekes hogy a ballib bloggerek nem hajlandóak a kérdésre válaszolni.

Szóval..
Putyin évtizedek óta avat emlékműveket, pont ilyneket.

Putyin eközben évtizedek óta találkozik, és találkozott EU-s vezetőkkel, közöttük magyarokkal is.
Legutóbb épp egy olyan villában látta vendégül GYurcsány, melyet Nagy Imre kivégzéséért cserébe utaltak ki apósának.

Mégse, soha senki nem sírt, ezokból, nem kutyázta a Putyin vendéglátóját, avagy Putyin vendégét.

Csak és kizárólag most.
Ezt hívják Orbánfóbiának. """"""

egyetmondok 2015.02.17. 09:48:45

@Trackers:
" Mégse, soha senki nem sírt, ezokból, nem kutyázta a Putyin vendéglátóját, avagy Putyin vendégét. " ---

dehogynem volt ilyen,a kutyázás még finom is,mint kifejezés,amit Gyurcsány kapott ezért.
A Fidesz sírta tele a világ papírzsepi termelését ezokból. Ezt akkor joggal lehetett Gyurcsányfóbiának nevezni,amit persze minden lelkes fideszes kikért magának.

Amit a Fidesz meg ma tesz ezügyben,azt nyugodtan lehet szánalmas kettős mércének nevezni. Az is,kozmikus méretű szánalmas kettős mérce.

Fejesrob 2015.02.17. 09:49:27

Ballibsik hogy ki vannak. Az MSZP 99%-a 30 éve a MEGSZÁLLT magyarországon lévő oroszokat szolgálta ki. Akkor valóban megszállás volt. Akkor hol voltak Lendvaiék, Gyurcsányék? Pedig pozicióban voltak.

Úgy csinálnak a ballibsik, mintha annak idején ezek nem ők, hanem valaki mások lettek volna.

Gazz 2015.02.17. 09:51:13

Remélem Wittner Mária is ott lesz a koszorúzáson, méltó megkoronázása volna ez annak a pályaívnek, amit befutott.

Fejesrob 2015.02.17. 09:57:11

"Több milliárd köbméternyi le nem hívott földgázunk van még, amit az orosz igényeknek megfelelően részben az olajárhoz igazítva fizetünk ki Moszkvának. Ez nekünk annyira nem éri meg. A teljes fogyasztás sem igényli a jelenlegi szerződött mennyiség felvásárlását. De vajon mennyi pénzt kapott eddig tőlünk Oroszország, és hogyan akarja behajtani tartozását? Kérdések sorjáznak az Orbán–Putyin-találkozó előtt gázügyben."

nemzeti.net/l.php?u=2852860

2015.02.17. 09:57:16

@Fejesrob:

Köszönjük Emese!
Csak hogy valaki írjon is neked egy választ erre a bullshitre... :))

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.17. 09:58:44

@egyetmondok: NA de hát, Egyetmondok, nem is hasonlítható a két eset : Gyurcsány egy balfék volt, de nem épített ki autokráciát .. és az idejövő vendége nem törölte a sáros bakancsát bele az egyetlen hagyományba -- a szabadsághagyományunkba -- ami még megvédi a magyar szellemet az autokráciától!!

kalevaleez 2015.02.17. 10:03:38

értem én, hogy a hivatalos mosdatóemberek simán átlépnek ezen, de biszku cucut perbe fogták forradalomtagadásért. remélem lesz annyi esze, hogy azzal védekezzen, hogy a hivatalos magyar politika sem egyértelmű a kérdésben és csak az emlékmű szövegét idézte :) (nem is tudtam, hogy van ilyen tábla).

ha meg én eléneklem az internacionálét, legfeljebb büdös komcsinak titulálnak, na de ha az antikommunista orbán, vagy vona teszi ezt????

2015.02.17. 10:06:36

@HaFr: bonyolult szabadság-értelmezés ez egy egyszerű Orbán-hívőnek. Szerintük a szabadság az az, amikor nyáron másfél hétig nem kell bemenniük dolgozni.

egyetmondok 2015.02.17. 10:07:57

@HaFr:
Na jó Kedves Hafr,de azért ne feledjük,hogy Gyurcsány könnyebb helyzetben volt,hiszen a 90 utáni magyar baloldal,és különösen maga Gyurcsány - a fidesz szerint - pont ugyanaz,mint Kun Béla, és az 56-ot eltipró áruló Kádár.
Tehát Gyurcsánynak nem volt szüksége idegen,orosz igazolásra arról,hogy belerúg a magyar szabadsághagyományba.Orbánnak szüksége van orosz igazolásra ugyanehhez,mert ezt ő egyedül nem tudja hitelesen bemutatni. Nem kicsi történelmi teher ez neki,ám viszont Orbán se kicsi,hanem nagy.

Netuddki. 2015.02.17. 10:08:43

@HaFr:
"Orbán Putyinnal alázza a magyarokat"

HaFr! Tiltakozom, hogy bármiben is azonosíts engem és a többi magyart azzal amit ez a kis geciláda csinál!

Amikor először megláttam tegnap a cikket nekem is rögtön az jutott eszembe, hogy az orbánék csuláztak egy méreteset fölfelé és aláálltak.
Kissé továbbgondolva, szerintem van az a pénz amiért rákerülhetett az "ellenforradalom" szó a táblicskura. Ezek még a saját annyukat is eladnák. 2015, orbán rezsim, posztkommunista maffiállam, Magyarország...

Netuddki. 2015.02.17. 10:12:27

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Még tovább menve, ez az "ellenforradalmas" balfaszság valami üzenetféle akart lenni a most tüntetgetőknek és elégedetlenkedőknek, hogy szükség esetén az orbán is behívná a ruszki tankokat???
Ha Ukrajna elesik és Magyarország szomszédos lesz Oroszországgal ezt a ruszki törpe minden további nélkül akár meg is tehetné. Na, ezért is kell menni minél előbb ezeknek a hazaáruló megélhetési politikusbűnözőknek!

Netuddki. 2015.02.17. 10:13:11

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Mármint a csuti és a haverja a ruszki törpe...

Netuddki. 2015.02.17. 10:14:55

Ja és igggen! Nemrég még ezek a balfaszok mintha pár embert le akartak volna csukni tiltott önkényuralmi jelkép (vörös csillag) viseléséért. Most meg? Muhaha! Balfasz fideszesek, fideszes, anyátokat eladó balfaszok!

KUHULIN 2015.02.17. 10:21:51

@Lexa56: "ilynkor az 56-os szervezetek hallgatnak mint szar a fűben - nem mintha annyira hiányozna a hangjuk"
Viszont a zsidó szervezetek, biztos hangosan örülnek, hiszen a Vörös Hadsereg szabadította fel a gettókat is...

high up! 2015.02.17. 10:26:13

@Trackers: "Érdekes hogy a ballib bloggerek nem hajlandóak a kérdésre válaszolni"

Akkor majd megválaszolom én neked, a polgári, nemzeti, európai orinetációjú polgár.

Szóval Magyaro-on van 8 millió szavazásra jogosult állampolgár. Ebből 1 millió a vakhü ballibsi szavazó, 1 millió a vakhü fidióta barom szavazó.

És rajtuk kívül van 6 millió szavazó, akik nem vakhü Átlaghülyemagyar szavazók mint te, hanem a divat szerint sodródnak, leginkább az által, hogy egyszer a fidesz, másszor a maszop eteti be őket a fényes jövő és az ócsóbb rezsi jelszavakkal.

Na már most eftársam ebből adódóan, te mint parányi kisebbség, mielőtt rázendítesz a jól ismert "Bezzeg a ballibsik is!" nevezetü rinyálásaidra, kérdezd már meg előbb a többiséget, hogy ők netalán tán nem-e a 6 millió független szavazóhoz-e tartoznak-e esetleg-e, mert ebben az esetben elhúzhatnál a szokásos fidióta rinya-fordulataiddal a maszop meg DK székház elé, ahol megtalálhatod a magad párját.

FOLYTASSUK!

savanyujóska 2015.02.17. 10:32:58

Lehet, hogy Putyin nem úgy általában a magyarokat akarja alázni a koszorúzással, hanem csak egy bizonyos magyart, akiről eddig se nagyon titkolta, hogy mennyire megveti.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.02.17. 10:33:20

Fél évvel ezelőtt cseverésztem egy barátommal az "orosz" barátságról....akkor azt mondtam: ha ez így folytatódik, akkor 5 év és az 56-os eseményeket egy tragikus félreértésnek fogják magyarázni, tíz év múlva meg újból ki fogják ásni Nagy Imrét és vissza fogják oda vinni ahonnan 89-ben kiásták a maradványait.
Nem kellett ilyen sok idő....sajnos

Netuddki. 2015.02.17. 10:34:11

@high up!: Haggyad! A fideszes balfaszokat nem érdekli mit írsz, csak egy jót ballibezni járnak a blogokra. Gyakorlatilag a szemükben a ballibezés azt jelenti mintha anyukádat inzultálnák verbálisan. No meg ezzel fejezik ki a fideszes tolvaj csürhéhez való tartozásukat. Egyvalami érdekli őket fideszes vagy-e vagy nemfideszes-e vagy-e? Ha nem akkor burkoltan anyáznak.

A gyurcsányozás meg már el sem éri az ingerküszöbömet. Ostoba 1 bites barmok "ezek". Felesleges elvárni tőlük a saját maguk szembeköpésének a felismerését. De ha fel is ismernék akkor hithű fideszeshez méltóan inkább tagadnák, terelnének a beismerés helyett. Balfasz fideszesek, fideszes tolvaj balfaszok!

KUHULIN 2015.02.17. 10:37:51

@high up!: "És rajtuk kívül van 6 millió szavazó, akik nem vakhü Átlaghülyemagyar szavazók mint te, hanem a divat szerint sodródnak, leginkább az által, hogy egyszer a fidesz, másszor a maszop eteti be őket a fényes jövő és az ócsóbb rezsi jelszavakkal."
Akkor ez vagy Te? Vagy Te nem szavazol, mert nincs kire?

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.02.17. 10:39:46

P.S. A Gyurcsányos megjegyzésért meg külön gratula..Isten lássa lelkem, nem kedvelem a csókát....én a nagyravágyó középszerként definiálom. :) :)

Zoltán Lukács 2015.02.17. 10:53:51

" Annak, aki a Gyurcsány-Putyin amourra vesztegeti a szót: Gyurcsány egy kártékony balfék volt, de nem épített ki autokráciát, és az idejövő vendége akkor még nem törölte bele a sáros bakancsát az egyetlen hagyományba..."

Gondolom, ennyi orbánozás után kell egy kis gyurcsányozás is, csak hogy a világnézeti alapjaid ne csússzanak le a vécécsészébe.

Khonsu 2015.02.17. 11:01:26

Ne vitatkozzatok a droidokkal, felesleges energiapazarlás, és ők még élvezik is. Semmi sem bosszantja jobban őket annál, ha nem vesznek róluk tudomást. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.17. 11:06:42

@Zoltán Lukács: ki kell elégítenem sajnos a kommentelők egy részét ezzel a fair megállapítással, ha nem tetszik, sajnálom -- de érvelhetsz is ellene, ha annyira barónak tartod a fiút, hajrá -- vécécsészére meg a legkevésbé nekem van szükségem, a világnézetei alapjaim köszönök, jól vannak

almodhi 2015.02.17. 11:12:49

A magyar történelemnek fájóan kevés olyan pontja van, amit szinte mindenki büszkén vállal.

Ezért értékes különösen 1956 hagyománya.

1956 néhány türmergyulán kívül szinte mindenki közös, pozitív "emléke". A következő 1848, azelőtt meg ... talán csak Mátyás király.

Ezért érzem úgy, hogy ma Putyin minden magyarba beletörli a sáros bakancsát. Leszámítva Orbán Viktort, aki közben fogja a kezét hogy hasra ne essen.

Szelid sunmalac 2015.02.17. 11:13:38

@Trackers: Ha jol ertem, Gyurcsanyhoz hasonlitod Orbant (egyebkent nagyon helyesen). Remelem ot is legalabb annyira ruhelled, mint Gyurcsanyt, es ezentul teli torokbol tudsz majd Orbanozni. Mert ez igy lenne korrekt.

Trackers 2015.02.17. 11:13:54

@Gazz:

Ez is elég aljas megjegyzés, de hozzászoktunk.

Csak hogy tudd :

Wittner Mária több évvel Göncz Árpád után tudott csak szabadulni a kommunista diktatúra fenntartóinak börtönéből.
És nem úgy engedték el, mint Árpi bát, csak úgy maguktól, hanem nemzetközi nyomásra.

Szelid sunmalac 2015.02.17. 11:14:43

@csentecsa: Neked detto szol az elozo hsz.-em. Gyurcsannyal probalod legitimalni Orban hazarulasat? De mutasd meg, hogy Gyurcsany hol avatott "ellenforradalmi" emlekmuvet!

Egéridomár 2015.02.17. 11:16:00

@csentecsa: Esetleg olvasd el újra a posztot. De most próbáld meg értően.

Trackers 2015.02.17. 11:16:03

@Szelid sunmalac:

Egyébként igen.

De én nem voltam divat Putyinista sem, mint ahogy divat Putyin ellenes sem, veletek szöges ellentétben, aki csak most csak itt, csak Orbán miatt utáljátok Putyint és a koszorúzásait.

Hisz se 1 éve, se 2 éve, se ... 10 éve nem írt senki árulásról Putyin magyar vendégei, koszurúzásai kapcsán.

Gazz 2015.02.17. 11:16:04

Próbáld meg értelmezni a pályaív szót. Ha másodszorra se megy, akkor majd kifejtem.
Annyit segítenék, hogy nem Wittner Mária 56-os tevékenységével van probléma.

2015.02.17. 11:22:37

@Trackers:

"De én nem voltam divat Putyinista sem, mint ahogy divat Putyin ellenes sem, veletek szöges ellentétben, aki csak most csak itt, csak Orbán miatt utáljátok Putyint és a koszorúzásait.

Hisz se 1 éve, se 2 éve, se ... 10 éve nem írt senki árulásról Putyin magyar vendégei, koszurúzásai kapcsán. "

Tedd már meg, hogy a saját ostobaságodat nem kezeled tényként, jó!!
Itt most a mai napon Putyin megsérti Magyarország alkotmányát a Miniszterelnök és a kormány támogatásával, tudtával és beleegyezésével.
Nekünk ezzel van itt gondunk.

Ehhez Gyurcsánynak meg az ostoba kijelentésidnek vajmi kevés köze van vedd már ezt észre!

Szelid sunmalac 2015.02.17. 11:22:40

@Trackers: Kik azok a "mi"? Ha gondolod, olvasd el a korabbi hozzaszolasaim, 2008 ota itt vagyok mar, van boven Putyinrol is. Aztan beszelgethetunk arrol, ki a divatakarmi.
Ami viszont teged minosit, hogy ez MOST tortenik, ORBAN csinalja, es te reflexbol Gyurcsanyozol. Csakhogy Gyurcsanyt tizedennyiert elzavartak a budos picsaba es azota se eledt fel, barmennyire is szeretnetek, hogy legyen egy kikialtott ellenseg. Az o szavazoi voltak olyan gerincesek, hogy atszavaztak a Fideszre (igy lett ketharmad). Vajon a fidesz tamogatoinak van-e minimalis onbecsulese, vagy csak takony modon Gyurcsanyoznak, ha Orban faszsagot csinal?

bkkzol 2015.02.17. 11:23:07

a magyaroknal soha nincs kozeput? miert kell demonizalni Putyint? nem szent ember az biztos , de megkerulhetetlen akkor ne tergyaljunk senkivel ,mert a franciak adtak trianont, usa per konzerevvel tamogatta az 56-os forradalmat miutan evekig uszitott. romanok,szerbek,szlovakok elcsatoltak. osztrakok kizsakmanyoltak... azert azt is meg kell jegyezni, hogy nagyon messze van az amarikai gaz. egy par honapos energiaar eses miatt nem kell verszemet kapni!

Szelid sunmalac 2015.02.17. 11:24:48

@bkkzol: Fussunk neki megegyszer. Ellenforradalmi emlekmuvet avatnak fel Putyin latogatasakor. Neked, mint magyarnak, akinek Oktober 23 nemzeti unnep, ez rendben van?

igazi Ténytár 2015.02.17. 11:32:40

@ Most ebben mi a meglepő?

Ez speciel NEM Putyin hibája!
Ugyan mit gondoljon ha:

1, Orbán mar évek óta az 56-ot GYALÁZÓ POZSGAY Imrével barátok (és Ader is Köztársasági Elnöki vacsorát ad a tiszteletere!)

mandiner.blog.hu/2013/11/27/igy_irt_56-rol_pozsgay_imre_1957-ben

2, Az 56-os BÍRÓSÁGI TITKÁRT, a KIVÉGZÉSEK alatti Nyugaton Kadar-rezsim pénzén tanuló KIVÁLASZTOTT MÁDL Ferencet nevezte KE-nek, és minősítette HŐSNEK (!!!)

mandiner.hu/cikk/20120609_orban_madl_a_nemzet_hose

3, Az 56-ot FASIZMUS FELKAVARODOTT ÜLEDÉKÉNEK nevező aláíró költőkkel, mint CSOÓRI Sándor villog?

www.demokrata.hu/ujsagcikk/irok_es_alairok_i/

Azt, hogy itt az ellenforradalmazok, azon rendszer megbízható emberei a példaképek.

Speciel igaza van Putyinnak. Ha a magyar ne ezt a vezetést imádja, akkor ő is ellenforradalmazik. Miért is ne?

citrix 2015.02.17. 11:32:45

“Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért” Orbán Viktor (Vlagyimir Vlagyimirovics pincsije) megtalálta igazi énjét. Isten hozott a Szovjet Érdekszféra sarlós-kalapácsos csillagai között.

almodhi 2015.02.17. 11:34:05

@Trackers:
Putyin kétszer járt (politikusként) Magyarországon.

2006-ban Gyurcsány fogadta és megkoszorúzták 1956 áldozatainak az emlékművét, a Parlament előtt.

2015-ben Orbán fogadja és megkoszorúzza az 1956-os forradalmat vérbefojtó szovjet katonák emlékművét.

Van-e még kérdésed?

kalevaleez 2015.02.17. 11:34:31

ha már gyurcsányoztok, legalább utána kéne nézni a tényeknek. putyin fletóval az 56-os áldozatok emlékművét koszorúzta meg, nem az ellenforradalom hős leverőinek állítottat.

img.444.hu/033_ria06-001723_2048.jpg

almodhi 2015.02.17. 11:39:16

@kalevaleez: Köszi az illusztrációt :-)

KUHULIN 2015.02.17. 11:40:31

@almodhi: "1956-os forradalmat vérbefojtó szovjet katonák emlékművét."
Nem csúsztatás "kicsit" ez? Egy nem egy II. vh.-s emlékmű?

Szelid sunmalac 2015.02.17. 11:44:15

@KUHULIN: Nem. Egy kicsit sem az. Ez bizony az 56-os "ellenforradalomban" elesett szovjet katonak emlekmuve!

wolves84lb 2015.02.17. 11:45:31

@Trackers: felejtsétek már el gyurcsányt, baszod. Tényleg ennyire futja 5 év után is? Ha valamit már tényleg nem tudtok megmagyarázni, jön a zemútnyócév meg a gyúcsányahibás???

KUHULIN 2015.02.17. 11:46:07

@kalevaleez: Hát az baj. Azt hittem a II. vh-s emlékművet koszorúzzák meg.

oszt jónapot 2015.02.17. 11:46:24

@Trackers: "Miért éppen most vállik ez vendéglátói és vendégei számára szégyenteljessé, ami eddig soha ?! "
Lehet, hogy azért, mert eddig nem az az ember látta vendégül, aki a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédet?

2015.02.17. 11:49:14

@Trackers: amit meg te csinálsz, azt erkölcsi relativizmusnak hívják. sokkal veszélyesebb egy mezei orbán-fóbiánál.

emlékeztetőül csak számodra:

www.youtube.com/watch?v=VvtqE09cqvY

www.youtube.com/watch?v=QsGYtVmKVns

www.youtube.com/watch?v=Ug6RCIkJgOs

nyugodtan nézd őket végig, ha van még kérdésed, segítünk

wolves84lb 2015.02.17. 11:51:37

@Trackers:
"Szeriintem ez röhejes, és szánalmas."

Igen, ez a két szó az, ami az embernek először jut az eszébe téged olvasva.

oszt jónapot 2015.02.17. 11:53:19

@Trackers: Hálából múlt héten kitüntette Pozsgay elvtársat. :D

Ferenc Tarr 2015.02.17. 12:11:29

@miért: Kedves Barátom!
Ugye, csak a 80 milliós Németországnak szabad Putyinnal "barátkozni"? (Meg is építették az Északi áramlat nevű vezetéket, amely mindentől függetlenül ellátja a németeket.) Továbbá: az EU nagy országainak ilyen-olyan úton milliárdos üzletei vannak Oroszországgal - embargo ide vagy oda. Ha mi nem vagyunk reálpolitikát követők, akkor Ön hamarosan megfagy, hacsak nem forgatja jól a fejszét és kialakít egy FATÜZELÉSŰ kályhát, meg egy "fatüzelésű" komputert maga mellett. Ez az orosz, nem Brezsnyev, vagy Csernyenko, vagy akármelyik kommunista. Gondoljon Tolsztojra, Csehovra, Lermontovra, Dosztojevszkíjre, stb.

Trackers 2015.02.17. 12:13:26

@oszt jónapot:
Megjegyzem Pozsgai volt az elsők között kommunista, aki kimondta 56-ról, hogy forradalom volt.

Volt a kommunistáknak egy jelzője, nevezetesen REFORM kommunistaként emlegették azokat, akik a kommunista diktatúra felszámolásáért küzdöttek.

Mint Nagy Imre hajdanán, tudod..

Ezeket baszta ki elsőként az MSZ(M)P a sorai közül, és csak a HORN Gyuszi féle elkötelezett pufajkásokat és ÁVH-sokat tartották meg, akik a diktatúra fenntartásáért küzdöttek rendületlenül, és 92-ben is ellenforradalomról dumáltak, mint Havas Szófia, vagy Horn Gyuszi.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.17. 12:13:51

@Ferenc Tarr: istenem, egyszerűen nem értem az ilyen kommenteket -- nem tűnt fel, hogy gazdasági barátkozás és a politikai barátkozás (autokrácia építés) az két külön világ?

2015.02.17. 12:14:37

@Ferenc Tarr: neked is csak ajánlani tudom a fenti videókat. csuda dolgok vannak ám bennük. a bölcs ellenzéki szerint nem szabad például a magyarok háta mögött úgy üzletelni az oroszokkal, hogy sem a gáz, sem a villamosenergia tekintetében nem tudják, mi van a szerződésekben. nyilván a németek is így csinálták, jó tehát a példád!

Trackers 2015.02.17. 12:14:51

@oszt jónapot:

Tehát senkinek sem ciki Putyinnal együtt mutatkozni, találkozni és pacsizni, Merkeltől Obamán kerseztül, Gyurcsány Ferencig, csak és kizárólag Orbán Viktornak ciki.

Értem.

2015.02.17. 12:16:11

@Trackers: és? közöd? horn gyulát a pufajkás múltja tudatában választotta meg az ország nagy többséggel miniszterelnöknek. ha most lehet a kétharmad mindenre indok, akkor mit zavar téged horn múltja? nem ő mondta, hogy ki az oroszokkal, hanem az, aki most újra behívta őket. figyelünk ám, sunyi vagy.

almodhi 2015.02.17. 12:16:36

@Ferenc Tarr:
Ez most az új irányelv? Már kijött a brosúra?

Ha nem koszorúz Putyin, minden magyart szembeköve, "ellenforradalmi" emlékművet, akkor megfagyunk?

Tudja mit grazsdanyin Tarr? Inkább megfagyok.

Trackers 2015.02.17. 12:17:19

@almodhi:

Putyin egyedül koszorúz, egy orosz pénzből, oroszok által épített emlékművet.

Ami ellen a kormány mellesleg kifogást is emelt.
...
Hende Csaba honvédelmi miniszter a 444.hu szerint egy parlamenti kérdésre azt válaszolta 2013-ban, hogy a magyar–orosz kormányközi hadisírgondozó vegyes bizottság ülésén a a magyar fél jelezte, hogy a hadisíron olvasható felirat sérti az alaptörvényt. Az új szöveg az lett volna, hogy „Az 1956. évi események során elesett szovjet katonák emlékére”. Aztán mégis maradt az ellenforradalom.

oszt jónapot 2015.02.17. 12:19:01

@Trackers: Gyurcsány komcsi, tehát neki nem. A többieknél, ha jól tudom nem vertek le forradalmat a ruszkik és nem koszorúzzák ennek az emlékét. De javíts ki a tévedek.
Persze biztos Viktornak is ciki, hogy az arcába vizelnek, de azok a fránya ügynökakták Moszkvában...

KUHULIN 2015.02.17. 12:21:14

@HaFr: Tök jó, hogy ilyen pontos információid vannak a nagypolitikáról, Merkeltől, Obamán át Orbánig! Mindenkiről pontosan tudod, hogy mit miért csinál. A külügynél vagy?

KUHULIN 2015.02.17. 12:22:36

@oszt jónapot: Gyurcsány igazából nem komcsi, csak olyan családba nősült...

csababácsi 2015.02.17. 12:24:30

@Trackers: Súlyosan tévedsz, Apró Antal nem Gyurcsány apósa, hanem anyósának az apja.
De ez az apróság semmiség a sok csúsztatásod mellett.

Trackers 2015.02.17. 12:24:31

@oszt jónapot:

Fura.. A blogokon azt olvasom mindenhol, hogy Orbán a komcsi, és Gyurcsány a demokrata rendszerváltó, és ezt mondják a haverjaid is.
Komolyan meglepő ez a történelmi tényeken alapuló hozzászólás, miszerint Gyurcsányt lekomcsizod.

Jut eszembe.. Ha már ügynökakták. Gyurcsányról maga Mellár Tamás egyeti oktató nyilatkozta, hogy Gyurcsány miatt személyesen letelefonálgattak neki az MSZMP KB-ből, mikor egyetemre járt, cserébe Feri jelentgetett pl a Pécsi Dialógus csoportról.

Ezzel szemben Orbánnak és feleségének a lakására lehallgató berendézeseket telepítettek, és megfigyelték őket, csak úgy mint minden más ellenzéki vezetőt, az MDF-től, a Kisgazdákig, a mostani MSZ(M)P-s káderek.

almodhi 2015.02.17. 12:25:00

@Trackers:

"egy orosz pénzből, oroszok által épített emlékművet."

Hazudsz. Legalább nézd meg a képet:

"Állíttatták:
Minőségi Nőiruha Üzem
Minőségi Fehérnemű Üzem
Minőségi Gyermekruha Üzem
Dolgozói."

Így vegyél fel ezután bugyit.

Trackers 2015.02.17. 12:27:17

@csababácsi:
Fura hogy mégis ezt emeled ki..

Pedig ezen hozzászólás tartalmi rlészéhez, konkrét linket is mellékeltem Apró Antalról, aki Nagy Imre hóhéraként tartunk számon.

almodhi 2015.02.17. 12:27:29

@Trackers: Ahha. Ha Gyurcsán jelentett, akkor te szereted a arcon köpnek. Világos.

almodhi 2015.02.17. 12:27:42

@Trackers: Ahha. Ha Gyurcsán jelentett, akkor te szereted a arcon köpnek. Egészségedre.

KUHULIN 2015.02.17. 12:28:20

@almodhi: A 444.hu írta: "A parcellában több mint 7000, Magyarország területén elesett orosz katona van eltemetve. Két éve kezdtek a fűvel benőtt 1,5 hektáros rész felújításához, egy orosz milliárdos anyagi támogatásával. 2014 végén adták át a parcellát, kikövezett utakat alakítottak ki, padokat helyeztek el, és a második világháborúban elesett katonák mellé visszakerültek az 1956-os, fekete, tetejükön vörös csillagos obeliszkek is, az eredeti, 1956-ot ellenforradalomnak beállító, az azt leverő szovjet katonákat hősként kezelő, de újonnan kifényesített feliratukkal."

kalevaleez 2015.02.17. 12:28:26

a legszebb az, hogy putyin simán koszorúzhatott volna II világháborús emlékművet, abból is pár, de az oroszok valamiért ezt választották. a nagykövetség pontosan tudta, hogy ez ciki lesz, nem hülyék, ám így orbánnak, vonának teljes mellszélességgel putyin mellé kellett állnia.

így még jobban fognak függeni a nagyvezértől, és persze putyin is megmutathatta mire is tartja apró szövetségesét.

remélem azért lesz aki a telefonjával felvételt készít, amikor orbán fejet hajt az ellenforradalom leverői előtt. mellesleg, ha valaki siet még feljelentheti a bandát forradalomtagadás tényállása miatt, akkor kimehet a rendőrség és beviheti mind (jó putyint nem a diplomáciai mentesség miatt) :)

Trackers 2015.02.17. 12:28:42

@almodhi:

index.hu-n olvastam:
"Az orosz Nemzedék (Pokolnyije) Alapítvány tulajdonosa, Andrej Szkocs 2012. április 23-án a budapesti Orosz Kulturális Központban ismertette a szovjet katonai emlékmű felújítási terveit. A Forbes listáján a 255. helyén szereplő orosz milliárdos elmondta, hogy az összes sírkövet és emlékművet teljesen felújítják, a területet rendezik, emellett egy kápolnát is felépítenek."

almodhi 2015.02.17. 12:31:12

@kalevaleez: Igen ez ez világos. De talán felnyílik pár nem teljesen reménytelen Fidesz-fan szeme is. Elválik a sz@r a májtól.

Trackers 2015.02.17. 12:31:43

@kalevaleez:

Tekintve hogy csak Putyin lesz jelen a koszorúzásnál, és az orosz sajtó, fura lenne:

"Orosz forrásból úgy értesült az Index.hu, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden 14 órakor érkezik Budapestre, a Liszt Ferenc repülőtérről aztán a Hősök terére megy koszorúzni, aztán háromkor a Fiumei úti temető szovjet katonai parcellájánál koszorúz, itt egyedül az orosz sajtó lehet jelen."

oszt jónapot 2015.02.17. 12:31:58

@Trackers: "Ezzel szemben Orbánnak és feleségének a lakására lehallgató berendézeseket telepítettek, és megfigyelték őket, csak úgy mint minden más ellenzéki vezetőt, az MDF-től, a Kisgazdákig, a mostani MSZ(M)P-s káderek. "
Ja, aztán a faterja miatt kiengedték őket mindenhonnan. Van erről egy érdekes cikk a kurucon, biztos megtalálod. :) De ha nem, szívesen segítek.

Amúgy természetesen mindkettő komcsi, csak Orbán sokáig hazudta az ellenkezőjét. Azóta kiderült, hogy neki a Kádár rendszerrel csak az volt a baja, hogy nem ő Kádár.

almodhi 2015.02.17. 12:35:42

@kalevaleez: "remélem azért lesz aki a telefonjával felvételt készít,"

Nem lesz. Ez egy "zártkörű" esemény.

Ami egyébként szintén megdöbbentő, hogy Magyaroszágon, nyilvános helyen, nyilvános eseményen, nem lehet ott a magyar sajtó, vagy akárki...

Szelid sunmalac 2015.02.17. 12:37:26

@Trackers: VEGYES bizottsagban dontenek rola. A magyar donteshozok lefekudtek az oroszoknak es meggyalazzak a nemzeti hosok emleket. Ezt magyarazhatod akarhogy.

Trackers 2015.02.17. 12:39:43

@oszt jónapot:

Mégcsak az se érdekel melyikük mennyire komcsi.

Az érdekel, hogy Putyin vendéglátói kapcsán, soha senki sehol nem hánytorgatta fel rendszerváltás óta, se neki, se más orosz elnök kapcsán, hogy hős szovjet katonák sírjait koszorúzza, akik adott esetben magyarokat öltek 56-ban, 45-ben, vagy máskor.

Se eddigi magyar, se más posz kommunista ország vezetője esetén, csak ma, csak itt és csak Orbán Viktornak.

És ez nagyon szánalmas. Az csak hab a tortán, hogy a hazai MSZ(M)P-s drukkerek gerjesztik elsősorban az indulatokat.

almodhi 2015.02.17. 12:47:25

@Trackers: "hős szovjet katonák" nana

Szelid sunmalac 2015.02.17. 12:50:15

@Trackers: Most pedig valaszolj egy egyszeru igennel vagy nemmel:
Szerinted helyes-e, hogy a magyar kormany tamogatasaval olyan emlekmuvet koszoruznak oroszok Magyarorszagon, ami ellenforradalomnak allitja be 56-ot, es az elnyomo szovjet katonak elott tiszteleg?

Igen, nem

Ans1979 2015.02.17. 12:53:17

Minden Kedves "Mi ezzel a gond?" és "Hol voltál/Mit csináltál akkor, amikor..." páviánnak!

Elmagyarázom Nektek a problémát, mivel úgy tünik, hogy az a picike agysejtetek nehezen dolgozza fel az infót (semmi gond, nem kell szégyellni, a papucsállatkák 60%-a sem érti):

Nem az a baj, hogy Oroszországnak van valamije ami nekünk kellene
Nem is az a baj, hogy egy miniszterelnök találkozik egy másik ország vezetöjével
Az sem gond, hogy tárgyalásokba bocsájtkoznak az elöbb említett javak beszerzésére

A baj az az:
...hogy említett ország vezetöje, egy szomszédos ország szuverenitását leszarva katonai erövel bevonult.
...hogy Viktor drágán és fölöslegesen vásárolna termékeket az Oroszoktól pusztán azért, hogy a csúszópénzzel az elbaszott gazdasági mutatókat kozmetikázhassa.
... hogy az a pitiáner Zsebhitler nem csak magát, nem csak a Fideszt, nem csak a választóit, hanem az országot és egy 450 milliós közösséget árul el zsebpénzért.

èrtitek? Na végre!

Térjünk át a Gyurcsányozásra. Lehet öt kedvelni, é nem kedvelni (és ez jó is így) de az, hogy ö is találkozott Putyinnal az ebben a témában nem értelmezhetö érv. Ugyanis: akkoriban Putyin még nem indított háborút külföldön, amiért éppen szankcionálni próbálták.

Remélem ez is érhetö. Mist pedig menjetek és pihenjétek ki a koncentrálásból eredö szellemi kimerültséget!

Tiborpapa 2015.02.17. 13:03:32

Egy plakát, mely esetünkben értelmezhető jellemábrázolásként. Tuggyukki! :)

index.hu/mindekozben/poszt/2015/02/16/betiltott_magyar_moziplakatert_rajongott_fel_amerika/

oszt jónapot 2015.02.17. 13:03:47

@Trackers: Valószínűleg azért mert eddig nem koszorúzott Putyin ilyen sírt.

VT Man 2015.02.17. 13:05:42

@dr kíváncsivagyok:
"Akkor melyik európai államot támadta meg Putyin ???? "

Hű, de trükkös a kérdés. Nem azt kérdezted, hogy melyik államot, hanem hogy melyik "európai" államot. Nem véletlenül:

"A dél-oszétiai háború 2008 augusztusában kezdődött fegyveres konfliktus az egyik oldalon Grúzia, a másik oldalon Dél-Oszétia, Abházia és Oroszország között. Oroszország szerint Grúzia népirtást hajtott végre az oszétok ellen, ezért megtámadta a Dél-Oszétiát elfoglalni készülő grúz erőket, majd a támadást Oszétián kívül is folytatta. Grúzia szerint Dél-Oszétia megtámadására a már korábban megindult orosz csapatmozgások miatt volt szükség. "

Trackers 2015.02.17. 13:06:20

@Szelid sunmalac:
Nem az.

Ha rajtam múlna se ez, se a Szabadságtéri szobor nem lenne.

Jut eszembe.. Helyes vagy nem, hogy a Szabadságtéri szobor ezt hírdeti, mitöbb 90 után az MSZP mág sokáig koszorúzta a Szabadságtéri emlékművet ?

VT Man 2015.02.17. 13:06:51

@Ans1979:
"Ugyanis: akkoriban Putyin még nem indított háborút külföldön, amiért éppen szankcionálni próbálták."

Haha. 2008-as Grúz-orosz háború megvan?

doksi.hu/news.php?order=ShowArticle&id=957

Szelid sunmalac 2015.02.17. 13:07:50

@Trackers: Tehat nem. Koszonom. Akkor nincs mit magyarazkodni, meg mentegetni.

Trackers 2015.02.17. 13:10:46

@oszt jónapot:

Az itt leírtak állnak közelebb a valósághoz, nem az a véres szájú műacsargás, amit a ballibek itt is löketnek.

Persze lehetne acsarogni is, de akkor következetesen kéne. Gyurcsány alatt is, és mindenki ellenében akivel Putyin valaha pacsizott.

mandiner.hu/cikk/20150216_balogh_gabor_putyin_koszorui

hiába kérte a Honvédelmi Minisztérium az oroszokat, hogy változtassák meg a feliratokat, Moszkva még válaszra sem méltatta őket. A katonai temetők feliratairól ugyanis kizárólag az az ország dönthet, amelynek állampolgárai ott nyugszanak. Az oroszok tehát tehettek volna egy gesztust, de nem tettek. Nem is fognak.

2015.02.17. 13:11:36

@almodhi: az ott már orosz föld, hiszen orosz hősök nyugosznak benne. Volt nekünk is ilyen sztorink lóval, vízzel és földdel. Kb. az oroszok ennyibe néznek bennünket.

nnnnnnnn 2015.02.17. 13:14:16

tőlem aztán megkoszorúzhatja. tökmindegy mi van ráírva, orosz katonák vannak jelképesen alatta halottan. még mindig jobb mintha zsidószervezetekkel parolázna. bár engem még azse zavar. legyen gáz meg paks2 lezsírozva, többi csak a körítés.

Trackers 2015.02.17. 13:15:19

@oszt jónapot:

Tévedsz.. Nem csak nálunk van ebből botrány.
Prágában állami tisztviselők jelenlétében koszorúztak.
Nálunk csak Putyin magában, és Orosz pénzből:

www.hir24.hu/kulfold/2014/03/17/szovjet-emlekmu-miatt-all-a-bal-pragaban/
Zolotarev ezt követően tájékoztatta a cseh sajtót az emlékműről. Az általa nyilvánosságra hozott fényképeken egyebek között jól látható, hogy az emlékmű ünnepélyes felavatásán több, a cseh hadsereg egyenruháját viselő férfi, Jaroslav Doubrava szenátor és Milos Zeman államfő korábbi tanácsadója, Zdenek Zbytek is részt vett.

oszt jónapot 2015.02.17. 13:19:02

@Trackers: Én csak a magam nevében beszélhetek. Gyurcsányt is utáltam, mint a szart.
A fideszt csak azért utálom jobban, mert ők hazudták, hogy majd máshogy fogják csinálni, mint a szocik.
Ehhez képest ugyanazt csinálják, megszorozva tízzel.

Egyébként meg kurva sikeres miniszterelnök Orbán, ha Putyin tudott Gyurcsánnyal úgy találkozni, hogy közben nem vizelt az arcába, Orbán meg nem...
Tudod köztem meg a fideszgecik közt az a különbség, hogy én akkor is utáltam az oroszokat mint a szart, mikor Gyurcsány bizniszelt velük, (akkor ti is) most meg leszopnátok egy kis olcsó gázért.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.17. 13:20:05

@$$$=$$$: Tök édesen elvtelen kis troll vagy. Ráadásul egy 12 éves neveletlen suttyó kommunikációs szintjén. Ha lenne trollsimogató, biztosan megsimogatnálak.

2015.02.17. 13:20:20

@Trackers:
"..Helyes vagy nem, hogy a Szabadságtéri szobor ezt hírdeti,.."
Tehát amikor a szovjetek 44-45'-ben kitakaritották a nácikat az országból, az ugyanaz a verzió, mint amikor leverték az 56'-os forradalmat. Az orosz/szovjet történetírás szerint igen, valóban mindkétszer a fasisztak ellen harcoltak. Neked is ez a véleményed? A fentiekből legalábbis úgy tűnik.

oszt jónapot 2015.02.17. 13:23:01

@Trackers: Én magunkról beszélek. Hogy a csehek hogy intézik a dolgaikat, az egy dolog. (Persze a cikk arról szól hogy mindenkinek ég a pofája, nem győznek elhatárolódni, ti meg megmagyarázzátok, hogy ez mennyire fasza dolog. A fideszesnél gusztustalanabb, gerinctelenebb seggnyaló nincs a világon, pedig azt hittem, hogy a komcsinál nincs rosszabb. Persze a fideszes is komcsi, csak továbbtanult.

oszt jónapot 2015.02.17. 13:23:56

@ericghar: Ezeknek ugyanaz, mert komcsi gecik, mindig örülnek, mikor jönnek az oroszok.

2015.02.17. 13:24:48

@ericghar: vagy csak a hires-hírhedt csubakka-védelemhez van szerencsénk.

Trackers 2015.02.17. 13:26:07

@oszt jónapot:

Ne viccelj már.. A ballibek odáig voltak Paks2 ledumálásáért amit Gyurcsány alírt Mocskvában annak idején.
Csakúgy attól, hogy Klárika főztjéből kínálgatta az egykori Gyurcsány nevő spicli, a Nagy Imre meggyilkolásáért kiutalt villában a Putyint.

Én nem értek se a diplomáciai seggnyaláshoz, se az energetikához, így egy szó kritikát se mondtam.

Most hogy Orbán hozza tető alá Paks2-t a ballibek minden szart összehordanak az orszokról, Putyinról, ami a csövön kifér. Paks2 maga lett a nemzeti katasztrófa.
A ballibek segget csináltak a szájukból.

Én most se szólok se Putyin se Paks érdekében vagy ellenében egy szót se, mert tudom, hogy nem értek hozzá.

Viszont a ballibek seggszáj készítését valóban megemlítettem, és meg is fogom említeni. Hazudnak ezek éjjel-nappa, ami tegnap nekik rossz, az ma jó, és fordítva,

nnnnnnnn 2015.02.17. 13:28:10

@Vállalhatatlan fordulat: nyúlj magadhoz ha ennyire fel vagy izgulva.

Trackers 2015.02.17. 13:28:20

@oszt jónapot:

Akkor kb. ugyanazt gondoljuk, csak én az MSZ(M)P bérenc bloggereket tartom a legkártékonyabb féregnek a földön.

Amit tegnap ünnepeltek, az ellen ma tüntetnek.. Lásd Putyin.
Röhejes szánalmas bagázs.

oszt jónapot 2015.02.17. 13:28:40

@Trackers: Leszarom a ballibeket, semmi közöm hozzájuk. De az, hogy ti fideszgecik csak hozzájuk tudjátok hasonlítani magatokat, sokat elárul.

oszt jónapot 2015.02.17. 13:29:20

@Trackers: " Amit tegnap ünnepeltek, az ellen ma tüntetnek.. Lásd Putyin. "
Na látod. Ti meg ami ellen tüntettetek, most ünneplitek. Ezért mondom, hogy egyformák vagytok.

high up! 2015.02.17. 13:29:53

@Trackers:

Azért jó szar éveid vannak neked mostanában, amikor a Putyin f.szleszopó Orbaneszkudat kell itt védened teljesítménybérben.

Aztán az egyetlen védekezési érved annyi, hogy "Nadehát a ballib!"

Fidótácska, a szavazók 75%-a se vakhü fidióta tenyészbirka, se vakhü ballibsi. Hanem független ettől a betegségtől.
A amit látnak az az, hogy Orbaneszku a legaktívabb Moszkva által fizetett bérbomlasztó az EU-n belül.

Nyomjál már erre egy magyarázatot, hogy miért szopod most azoknak a f.rkát (komcsik, 3/3-asok, ruszkik), akikre 2010 előtt még hánytál.

Neked Orbaneszku határozza meg a tudatodat?
Orbaneszku seggét nyalod, tehát vagy?

Na,nem hiába mondom, 90%-nyi Átlaghülyemgyar országa vagyunk, ilyen IQ károsult emberállománnyal csak az örökös ruszki gyarmat sorsot lehet bebiztosítani, de nem a felzárkózást a nyugati civilizációhoz.

FOLYTASSUK!

Trackers 2015.02.17. 13:31:13

@ericghar:

45-ben leverték a nácikat, és birtokukba vették az országot, megszállták azt hadsereggel, asszonyainkat megerőszakolták, és kommunista oroszországból kézivezérelt diktatúrát hoztak létre.

Ennek következménye volt 56, mikor ki akartunk törni a szovjet rabigából.

Mindkét emlékmű a szovjet 5 évtizedes megszállásra, diktatúrára emlékeztet.
Legalábbis engem.
Egyiknek sincs helye az országban.

oszt jónapot 2015.02.17. 13:32:53

@Trackers: "Egyiknek sincs helye az országban."
Mikor lesznek lebontva? 5 éve "jobboldali" kormányzás van.

Trackers 2015.02.17. 13:33:40

@oszt jónapot:
Leszarom a fideszgeciket semmi közöm hozzájuk.
Csak a magadfajta ballib tetveken röhögök.

Soha nem dícsértem, vagy szidtam Putyint..

Szöges ellentétben a ballib majmokkal akik hol dícsérik, és éltetik, hol szidják mint a bokrot, ahogy ballib főnökeik diktálják nekik..
Agyatlan Gyurcsanyista firkászok segedelmével.

KUHULIN 2015.02.17. 13:35:33

@oszt jónapot: "Mikor lesznek lebontva?" Akkor meg azért sírnál, hogy a náci jobboldal elbontja a zsidó-szabadító szovjet hősök emlékművét... :D

Trackers 2015.02.17. 13:37:58

@oszt jónapot:
Legalább már virágot nem hordanak a szoborhoz, mint ahogyan szoci elődjeik.

A véleményem ismered:
Pusztuljon a Szabadság téri és a temetőbeli emlékmű is.

Szerinted is ?

oszt jónapot 2015.02.17. 13:38:01

@KUHULIN: Ez most a ti reszortotok, kisfiam. ;)

2015.02.17. 13:38:45

@Trackers: az még hihető rólad, hogy nem vagy fideszes, de vicces eléggé. miközben orbánfóbiázol, kurva nagy ballib-fóbiában szenvedsz, de ez ne is zavarjon, annál mulatságosabb. beállhatsz schiffer mögé.

Trackers 2015.02.17. 13:43:46

@storker:

Talált..
Kb őt és pártját tartom egyedül hitelesnek az országban.

Ha nem lenne egy zöld rétegpárt, már többre vitte volna.

Viszont én soha nem változtattam a véleményem az idő műlásával dolgokról, a ballibekkel ellentétben.

Legyen szó 45-ről, 56-ról, komcsikról, oroszokról,...

2015.02.17. 13:46:02

@Trackers: Nem kellene lebontani, csupán kicserélni a feliratokat. Ezzel megadnák a végtisztességet az elesett katonáknak.
A Nemzeti Sírkertben lévő emlékhellyel sem lenne gond, amennyiben az elesett orosz katonáknak állítana emléket, s nem a "szovjet hősöknek". Ennyire egyszerű ez, csupán ki kellene állni amellett, amit "Alaptörvény" néven le is írtak.

oszt jónapot 2015.02.17. 13:46:34

@Trackers: "Viszont én soha nem változtattam a véleményem az idő műlásával dolgokról, a ballibekkel ellentétben.

Látod ez tök hiteles lenne, ha úgy szólna, hogy a "ballibekkel ÉS a fidesszel szemben".
De téged az nem zavar, hogy mindkettő ugyanonnan (MSZMP) jön és ugyanakkora szélkakas.

Józsi01 2015.02.17. 14:13:04

Orbán CIONistákkal alázza a magyarokat. :-DDD

Ans1979 2015.02.17. 14:17:52

@Trackers: "Viszont a ballibek seggszáj készítését valóban megemlítettem, és meg is fogom említeni."

Csak hogy megértsem és tisztázzam...

1.: Az ellenzök, azt ellenzik, hogy ismeretlen tartalmú szerzödést kötött Orbán, illetve hogy így és ennyiért épül Paks.
Amiröl te beszélsz, ott 2009 Március 31.-én tartott a Parlament zárószavazást arról hogy megkezdödhetnek az elökészületi munkálatok egy bövitás projekt megkezdéséhez. Nem az oroszokkal, hanem úgy általában. Történt ez úgy, hogy a gazdasági bizottság egyhangúan, a környezetvédelmi bizottság többségi döntés alapján (ellenszavazattal Katona Kálmán MDF-es képviselö élt) elfogdta.

Megjegyzés: Hatékonyabban hamisítasz történelmet mint a szovjetek és a téged pénzelö Habonyi.

Konklúziód: Aki elvben megvitatásra és felmérésre érdemesnek tartja az atomerömü bövítését, de az ismeretlen tartalmú szerzödés aláírását ellenzi az segget csinál a szájából.

2.: Orbán felszólal az Szovjet elnyomás ellen Nagy Imre újratemetésén. Most bagóért hagyja, hogy Putyin, az hös szovjet katonáknak (akik az ellenforradalmat leverték) emléket állító müvet megkoszorúzza.

Konklúziód: Orbán vonalas elvhü, politikus, és ezzel nem csinált segget a szájából.

Azt hiszem, te vagy az élö példa arra, hogy Darwin evolúciós elmélete nem lehetséges.

Ans1979 2015.02.17. 14:28:29

@VT Man: Tudomásom szerint 2008-ban GyF nem találkozott Putyinnal csak elötte, illetve már nem miniszterelnökként utána.

2015.02.17. 14:34:26

@Ans1979: többen írják a Trackers nicket. Azért ilyen csapongó. Van egy ideológiai irány, amit aztán mindegyik user a saját felkészültsége szerint interpretál.

Trackers 2015.02.17. 14:44:14

@Ans1979:

Kevered..
1.
2009-ben konkrétan az oroszokkal kötöttek, és konkrétan Paks2-ről szerződést, amit ugyanúgy titkosítottak, mint most Orbánék.
Se többet se kevesebbet nem állítottam, minthogy az MSZP ugyanúgy nélkülünk a hátunk mögött, megkérdezésünk nélkül kötött szerződést, mint most a Fidesz.

Az egyetlen különbség, hogy a ballibek akkor lelkendeztek, most meg fujjolnak.
Én csönben voltam a témában akkor is, meg most is.
Éppen az akkori titkosítás miatt most is, és akkor is.

2.
Soha nem mondtam, hogy Orbán hithű vagy tököm se tudja mi. Ugyanolyan hazug mocsok , mint az MSZP-sek és a ballibek.

Az egyetlen különbség hogy most a ballib bérrinyál Putyin miatt, Nagy Imrét emlegetve, holott cseppet sem zavarta őket, hogy abban a villában látta vendégül főnökük éppen Putyint, amit a kommunista diktatúra Nagy Imre meggyilkolásáért cserébe utalt ki Apró Antalnak, aki Gyurcsány feleségének nagyapja.

ex-dr. vuk 2015.02.17. 15:02:17

@Trackers: tudtam, hogy egy fidesztroll azonnal meg fogja magyarazni, hogy miert van ez igy jol, es hogy miert van teljesen rendben, hogy putyin (orbannal kezenfogva) szovjet 56-os ellenforradalmi emlekmuvet koszoruzik.

Ugyes vagy, szerintem ezert kerjel veszelyessegi potlekot is, mert felkoncolhatnak.

ex-dr. vuk 2015.02.17. 15:04:22

@Trackers: senki nem ujjong gyurcsanynak sem.. az o putyin vendegullatasa is eppoly gusztustalan...

viszont nem remlik, hogy szovjet emlekmuvet koszoruzott volna.
A masik, hogy akkor meg nem volt ukran haboru sem .. annak a fenyeben idehivni (vagy engedni) putyint hatvanyozottan gusztustalan.

profilo 2015.02.17. 15:05:58

@high up!:

Nézd,mi "átlaghülyemagyarok" megértünk téged,de az "átlaghülyemagyarok" többsége nem tehet arról,hogy nem ismerte fel a benned rejlő zsenit és csak egy "átlaghülyemagyarnak" nézett, tartott - jelzem:jogosan! - téged.
Arról sem tehetünk,hogy ezért te sértődötten,dacosan külföldre távoztál,mondván,hogy majd megmutatod.
Arról pedig végképp nem tehetünk,hogy kint - ahol valószínűleg nem IQ hiányos egyedekkel vagy körülvéve - sem ismerik fel és el a benned rejlő tehetséget.(Jelzem:újfent jogosan!)
De az,amit az "átlaghülyemagyar" már tényleg nem ért,hogy kudarcos és sikertelen életed jelen szakaszában miért töltöd napjaid jelentős részét azzal,hogy otthagyott hazád "átlaghülye" plogárait fikázod különböző blogokon,ahelyett,hogy szarnál az egészre és kihasználnád végre azokat a lehetőségeket,melyek az birkanyáj elhagyása óta elérhetőek a számodra.
És az már végképp ne törje meg lendületed,hogy a gaz diktátor elzavarásához és az utána következő demokrácia építéshez szükséged lesz arra a rengeteg prolira és az általad mélyen leenézett,gyűlölt és megvetett 90% "átlaghülyemagyarra".
Ammennyiben nélkülük,őket mellőzve tervezed szép hazád felvirágoztatását,akkor semmiben sem különbözöl Orbanescutól,csak te nem jobbról előződ a hülyeség száguldó szekerét.
Folytatod tovább olyan ostbán,mint eddig?

Ans1979 2015.02.17. 15:14:25

@Trackers:
Légy kedves mutassál nekem bármit ami a szerzödés aláírásáról szól, én eddig csak a felújításról találtam bármit illetve az elökészítésre való felhatalmazásról.

Ans1979 2015.02.17. 15:15:42

@ericghar: Tudom, nekem csak hobby a szájkarate :)

Trackers 2015.02.17. 15:37:24

@ex-dr. vuk:

Úgy tűnik az egész poszt tárgytalanná vállt.
Így higgyen az ember a Népszavának:

alfahir.hu/nem_az_ellenforradalmazo_emlekmuvet_koszoruzza_meg_putyin
a Népszabadság mai számából azonban kiderül, hogy az orosz elnök nem az említett emlékhelyet, hanem az annak közelében lévő, sokkal nagyobb világháborús obeliszket fogja megkoszorúzni. Az Ismeretlen katona sírjának nevezett emlék valójában nem sír, és a valódi neve sem ez. 1921-ben mozgalom indult a magyarok példátlan hősiességének állított emlékért, pályázaton pedig a Gellért hegybe ékelődő emlék nyert. Sokan viszont a párizsi Soldat inconnu mintájának követését sürgették, ezért született meg a Nemzeti Hősök Országos Emlékköve, melynek fedőlapján a világháború évszámai, és Az ezeréves határokért felirat olvasható.

Trackers 2015.02.17. 15:40:28

@ex-dr. vuk:

Egyenlőre az derült ki, hogy eddig egyik Putyin emlékmű koszorúzása miatt se bukott ki a hazai ballib rettegő gárda, csak most, csak ma, csak nekünk.

Aztán az is kiderült, hogy árnyákra vetődtetek, ostoba ballibek, mert senki nem koszorúz 56-os ellenforradalmi emlékművet.. :))
alfahir.hu/nem_az_ellenforradalmazo_emlekmuvet_koszoruzza_meg_putyin

high up! 2015.02.17. 15:42:28

@profilo:

Ezt szeretem bennetek Átlaghülyemagyarokban, hogy amikor a tények ott vannak előttetek a rendre újraismétlődő bukásotokról (gy.k.: 25 évet harcoltatok azért, hogy visszajussatok azokhoz az 1990 előtti állapotokhoz, amelyekből anno ki akartatok törni), na akkor nem azon agyaltok, hogy mit kellene nektek (még egyszer mondom: nektek) tenni, hogy a hibáitokat, az ostobaságaitokat többé ne ismételjétek meg - na nem, ehelyett féloldalas nagydoktorit írtok arról, hogy miért a másik a hülye.

Hát barátom, még véletelnül se fáraszd magad elemző gondokozással (különösen nem a magad sorsáról), maradj meg a "ne de a ballibsik is!" szellemi szintü jól megmagyarázásoddal.

És teccik tudni mi még a nagy baj? Hogy ti, a rendszerváltás lúzer, sikertelen generárációja a szellemi sötétségeitekkel a gyerekeiteket is bekényszerítitek abba (legkésőbb 30 éves korukra), hogy azok is olyanok legyenek mint ti. Ti, akik szintén nem vittétek többre a szüleitek generációjánál. Nyilván, akkor a büdös kölyöknek miért legyen jobb, nemde??

Na erre mondja a szaktudomány, hogy korszakok jönnek, korszakok mennek, de ez az ország sose tudott a történelemben egy centit se előre haladni, sose tudta a fejlett világot megközelíteni. Mert az Átlaghülyemagyarok aránya mindig beragadt a 80%-os szinten, így a történelmi lehetőségek állandó elherdálása gyakorlatilag benne van a magyarok génállományában.

FOLYTASSUK!

gmihaly 2015.02.17. 15:44:37

Hát, bizony, a média már csak ilyen, szeret "előlegbe" is "kavarni".

vén betyár 2015.02.17. 15:57:35

Sikerült egy aljas, félrevezető álhírre hivatkozva pár óráig hülyíteni, egymásnak ugrasztani a jónépet.Hiába derült ki, hiába hamis, hazug az egész, még hónapokig rugózik majd rajta az összes piti cselszövő.Lelkük rajta. "...„56-ot ellenforradalomnak nevező, frissen felújított emlékhelyet koszorúz meg Budapesten” címmel tett közzé hírt tegnap a 444.hu az Index fotóira hivatkozva. Az úgynevezett szovjet parcella valóban remek állapotban van. Az orosz elnök nem az „Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956. októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért” feliratú, a Minőségi Nőiruha üzem, a Minőségi Fehérnemű Üzem és a Minőségi Gyermekruha üzem által jegyzett emlékművet koszorúzza meg, hanem az annak közelében, a parcella közepén álló, sokkal nagyobb világháborús obeliszknél rója le kegyeletét...." nol.hu/belfold/katonas-rendetlenseg-1516567

DrGehaeuse 2015.02.17. 15:57:44

@Trackers:

Magasról teszek rá ki mikor miért pampogott és miért nem.
Mindkét álértelmiségi álelit hangadó csoport (népies vs. urbánus) egyaránt nyakig bűzlik a szőkített olajtól meg az áfacsalásos közpénzlenyúlásos buliktól.

Nekem az a gáz, hogy egy ilyen kutya-ülve keleti napóleon idejön és a regnáló magyar illetékesek seggnyalásból engedik hogy bemocskolja a haza becsületét egy ilyen feliratú obeliszk megkoszorúzásával.

Szégyellje magát mind akinek ehhez bármi köze van.

DrGehaeuse 2015.02.17. 16:05:51

@vén betyár: @HaFr:

Az obeliszket magyar textilipari kommunisták állították, de dzsúdóbajnok fővadász nem ezt koszorúzza?

HaFr! Jól behúztál a csőbe. Már a te forráskritikádban se lehet megbízni?!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2015.02.17. 16:13:06

Az oroszoknál csak azokat tudom jobban utálni, akik kinyalják Putyin seggét.

KUHULIN 2015.02.17. 16:18:45

Pár példa az Index-ről:
"Óvodásokkal teli buszok ragadtak be Putyin miatt
Olvasónk, Ákos írja:
Csömört, ami egy zsáktelepülés, teljesen lezárt a rendőrség Putyin érkezése miatt. Se ki, se be. Óvodásokkal teli buszok, terhes kismamák állnak a felüljárók előtt km-es sorokban már fél órája, de a rendőrök még gyalog se engednek át senkit legalább 40-50 percig. Megéri ezt egy ilyen látogatás?"
"Vajon mekkora lehet a Putyin-látogatás ökológiai lábnyoma?
A Hősök terére Putyin az alábbi kísérettel érkezett:
kb. 12 fekete autó
6 rendőrségi kisbusz
legalább 15 rendőrautó
2 helikopter
És ne feledkezzünk el a több repülőről sem!"

Szerencsére nincs hiszti! :)

ex-dr. vuk 2015.02.17. 16:23:57

@Trackers: pedig siman kineztem volna orbanbol.

Mondjuk erdekes, hogy Moszkva ter nem oke (de helyette gyorsan legyen egy masik ter moszkva, muhahahah), de egy voroscsillagos szovjet ellenforradalmi emlekmu az oke.
Na sebaj, senki nem mondta, hogy logikat kell ebben keresni. Meg ugye Bayer se tudja hogy eppen nyaljon vagy ne, 2007-ben meg fikazta az oroszokat most meg keblere oleli. Fogfeherjekimutatas :)

Fejesrob 2015.02.17. 16:31:01

@profilo: Ez valami kibaszottul ostoba ballibsi. Leír három oldalt, de olyan ocsmány stílusban, hogy nem olvassa el senki. Visszaírsz neki, hogy lerázd, a te kurva anyádat, erre újabb 3 oldalt ír le:))))

Fejesrob 2015.02.17. 16:32:04

@KUHULIN: Az Index az ma teljesen kész. Vajon ki fizethette, mert hogy nem Putyin, az tuti és ezek azért ám pénzbe kerülnek.

Nzoltan 2015.02.17. 16:38:43

Igazából vihar a biliben. Nem mintha a magyar politikusok nem koszorúznának magyar emlékművet oroszországban jó tízevente egyszer. Pedig nekünk sem volt arra keresnivalónk soha.

Biznisz van. Kellenek a gesztusok.

Nzoltan 2015.02.17. 16:41:11

@Fejesrob: Az index a kuruc megfelelője a libsi oldalon. Annyi a különbség, hogy a kurucon mindig meg van jelölve a hiteles forrás.

Nzoltan 2015.02.17. 16:43:22

@KUHULIN: Mikor a bokorarcú bush errejárt, detto ugyanez volt. De akkor mindnki leborult előtte. Pedig az értfogy bushoz képest putyin igazi sakkjátékos.

Fényezett Rézlábos 2015.02.17. 16:44:19

@$$$=$$$: plusz a százalékod progresszíven. ;)

Bak Fitty 2015.02.17. 16:44:29

Orbán kapitális elbaltázásaiért mi, a magyarok fizetünk nagyon nagy árat, évtizedekig. Ám a birka nép, amely megválasztja és megtűri önnön diktátorát, csakis orbán viktort (és vele elnyomást, rendőrállamot, félelmet, nyomort, leköpést) érdemel.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.17. 16:44:44

@DrGehaeuse: hát, ha így van -- nem tudom -- akkor biztos együtt mentem az árral... meglátjuk aztat

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.17. 16:53:51

@HaFr: megláttuk, sajnos igazam lett

Fiumei úton is koszorúzott Putyin
MTI

(MTI) Az orosz államfő hadisírokat koszorúzott a budapesti Fiumei úti Nemzet Sírkertben található szovjet parcellákban. A második világháborúban, valamint az 1956-os forradalom idején meghalt szovjet katonáknak emléket állító parcellákat egy orosz alapítvány újította föl. Ellenzéki pártok előzőleg tiltakoztak a koszorúzás miatt, amiért az emlékmű ellenforradalomként emlékezik meg 1956-ról.

ex-dr. vuk 2015.02.17. 16:57:13

@Nzoltan: indexen meg nem lattam szemelyes adatokkal valo visszaelest, te?

almodhi 2015.02.17. 17:10:03

Még szerencse, hogy Putyin egészen máshol koszorúzott:

cdn.444.hu/87afeb068dc3f1b3fed6ebfd05a509c2.jpeg

almodhi 2015.02.17. 17:17:15

@HaFr: Bocs, ez irónia lett volna :-). Nehéz időket élünk...

igazi Ténytár 2015.02.17. 17:21:13

@Trackers: Ha erre epitette karrierjet akkor igen!

A fentiek közül ki fordult 180 fokot?

Az oroszok most is úgy beszélnek, mint '56-ban

mandiner.hu/cikk/20140301_orban_viktor_az_oroszok_most_is_ugy_beszelnek_mint_56_ban

Magyarországnak van tapasztalata a vele szemben indított katonai akciókat illetően. Ezért is tartom fontosnak, hogy a politika, az erkölcs és a jövő szempontjából Magyarország egyértelműen foglaljon állást. Hazánkat az elmúlt évszázadban többször is elfoglalták, de nem emlékszem olyanra, amikor a bennünket megtámadók ne érezték volna igazságosnak, hogy elfoglalják városainkat, és a lakosság egy részét deportálják. Engem a 20. század történelmének fényében hidegen hagynak az agresszornak azon nyilatkozatai, miszerint semmi rosszat nem tettek. Viszont a puszta tények szerint idegen csapatok állomásoznak egy másik ország területén, szétlőnek városokat és ártatlan civilek halnak meg. Nem akarjuk, hogy a 21. század olyan legyen, mint amilyen a 20. század volt. Ezért egyértelműen és erőteljesen ki kell nyilvánítani az euroatlanti elkötelezettséget.

igazi Ténytár 2015.02.17. 17:35:41

@Trackers: Te putyin seggnyalo!

Gyurcsanynak mi koze a nem is sajat rokona illetohoz?

Pozsgay Imrenek aki Mindszenty kiszabaditojanak éppen a kivégzésekor gyalázta 56-ot van!

Madl Ferencnek van, aki a kivégzések alatt (!!!) volt olyna megbízható elvtárs (es bírósági titkar 56-ban!) hogy a megtorló rezsim kiküldte Strassbourgba tanulni!
Utána hazajött és nem disszidált - mint pl. Puskas őrnagy - pedig meg mindig végeztek ki forradalmárokat) és nagy karriert futott be a kommunizmus alatt!

Ezek nem hogy a példaképeitek de hosnek tartjatok oket!

vén betyár 2015.02.17. 17:37:02

@DrGehaeuse: "Az orosz államfő ezután hadisírokat koszorúzott a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található szovjet parcellákban. Itt a világháborúban elesett orosz katonák emlékművénél rótta le kegyeletét. Putyin így nem koszorúzott az 56-os szabadságharcot sértő módon, ellenforradalomnak nevező obeliszkeknél." alfahir.hu/csak_a_vilaghaborus_emlekmunel_koszoruzott_putyin Valamint: www.newsy.hu/hir-Igy-koszoruzott-putyin-fotok--343603.html

ex-dr. vuk 2015.02.17. 17:37:49

Kivancsi leszek ebbol az egeszbol mi fog megjelenni az M1 hiradoban :DDDDDD

almodhi 2015.02.17. 17:44:09

@vén betyár: "így nem koszorúzott az 56-os szabadságharcot sértő módon, ellenforradalomnak nevező obeliszkeknél." hanem azoktól 15 m-re, a parcella közepén.

Ha lehet az alfahírt meg mellőzzük innen.

igazi Ténytár 2015.02.17. 17:44:21

@VT Man: Azt ebben a topikban ne emlitsd mert óriási pofaraeses. Ugyanis akkor Orbán epp nagy orosz ellenes (es elkötelezett USA barat volt) mert az oroszok ugyanugy beszelnek mint 56-ban!

link fentebb

De szopjatok csak Putyin f@szat Tracker-Bayer Zsotival.

igazi Ténytár 2015.02.17. 17:47:43

@Nzoltan: "Mikor a bokorarcú bush errejárt, detto ugyanez volt. De akkor mindenki leborult előtte. "

Mire gondolsz? A Lovas István-i, köszöntjük Elnök úr cikkere (amit utána ezerszer megbánt )?

Tudod aminek szo szerinti mását irta most az Szlovákiai adócsaló Bayer Zsoti

vén betyár 2015.02.17. 17:48:19

@DrGehaeuse: Az a legjobb az egészben, hogy már a hír megjelenésekor lehetett tudni, hogy hazugság, csak figyelmesen kellett /volna/ olvasni, de sokan felültek az alaphírre hivatkozó torzításoknak, csúsztatásoknak. Igy kezdődött: ".."...az orosz elnök először a Hősök terén koszorúz, majd a Fiumei úti sírkertbe megy fejet hajtani a szovjet katonai parcellában eltemetett 7000 katona emléke előtt." ..."A parcellától nem messze van egy obeliszk, amely 1956-ot ellenforradalomnak nevezi...." "...1956-ot ellenforradalomként aposztrofáló emlékmű közelében rója le kegyeletét"... Azért ez nem egészen ugyanaz!.

camilló 2015.02.17. 18:11:14

@Ans1979: Putyin Csecsenföldi háborúval kezdett, utána volt a Gyurcsány féle találkozó! Puytinnak akkor sem volt más célja mint most. Málta szigete mellett történt egy Jaltai-hoz hasonló megállapodás, amit a nyugat leszar. Kezdte a Balti államokkal, folytatva Grúziával és had ne folytassam. A mostani Ukrán válság kapcsán ugyan nézz már utána mit mondtak az EU vezetői két éve Jacenyukról. Ugyan beszélj már nekem a tavaly Odesszában történtekről, kik és mit tettek? Beszélj az Ukrán kisebbségi törvényről, amiben nincs kivitel! A kettős állampolgársági törvényüket is említsd már meg pár szóval. Nem kétséges, hogy a mai Ukrán kormány és parlament nagyrészt fasiszta! Érdekes módon, ha egy nép saját kezébe veszi az irányítást, esetleg fegyvert fog az elnyomói ellen, akkor a kapitalisták rögtön terrorról kezdenek el beszélni. Ha Koszovóban az Albánoknak lehetett, akkor az Oroszoknak Donbasszban miért nem lehet? Szóval Gyurcsány semmivel sem különb, mint szeretett vezérünk. Tovább megyek! Az összes politikusunk aki alakította az elmúlt 25 évet egy kutya!

camilló 2015.02.17. 18:19:09

@igazi Ténytár: Viszont a puszta tények szerint idegen csapatok állomásoznak egy másik ország területén, szétlőnek városokat és ártatlan civilek halnak meg. Nem akarjuk, hogy a 21. század olyan legyen, mint amilyen a 20. század volt. Ezért egyértelműen és erőteljesen ki kell nyilvánítani az euroatlanti elkötelezettséget.
Amerika nem agresszor Afganisztánban? Nem agresszor volt Irakban? Hány háborúba akarod még küldeni a magyar katonákat?

abdul hackeem 2015.02.17. 18:34:44

@vén betyár: Tudod Öreg, az jutott az eszembe az SS kinezetü koszoruzokrol, hogy a karacsonyi ajandekomat hozo grizlimedvet sem engednem be a hazamba, de hogy meg a segget is nyaljam...
Függetlenül attol, hogy mit koszoruzott.

DrGehaeuse 2015.02.17. 18:39:03

@HaFr:
Off

De mit láttunk meg? Az obligát obeliszket megkoszorúzta? Nem. Egy központi nagy obeliszket koszorúzott. Nem messze attól amin a hülye felirat van. A kommunista nyalógépek emléke örökké él!
Kérdés, hogy tigrisvadász tud e az 56-ot gyalázó obeliszkről?
Ha igen, akkor se gyaláz minket, csak önmagát minősíti. Megerősíti rossz véleményünket.

On
Szerintem ennyi.

almodhi 2015.02.17. 19:04:28

@camilló:

"Hány háborúba akarod még küldeni a magyar katonákat?"

Nem én. Németh Zsolt:

444.hu/2015/02/17/nemeth-zsolt-magyarorszag-merlegeli-hogy-nekimegy-e-az-is-nek/

Krisz11 2015.02.17. 20:08:27

Hafr: Kiderült, hogy ellenőrzés nélkül vetted át a magyarellenes 444! és index kamu cikkét, Putyin pedig a II. világháborús katonák sírját koszorúzta meg, nem az 56-os buszmegállókét.

Terjeszted a hazugságot. Ez elég xar. Főleg tőled.

camilló 2015.02.17. 20:21:42

@almodhi: Aki a Nato mellett van, az helyesli a magyar katonák külföldi fegyveres szerepvállalását. Kádárnak annak idején nem engedte a katonákat Afganisztánba! A rendszerváltáskor a liberális értelmiség egyik jelszava volt, hogy idegen katonák, ne állomásozzanak az országban. Ma hogy állunk ezzel? Különös tekintettel akár a Jugoszláv háborúban vállalt szerepünkre! Most ugye ide is akarnak egy gyors reagálású erőt telepíteni. Ebben a kérdésben IS egy követ fúj az ellenzék és viktor.

almodhi 2015.02.17. 20:31:58

@camilló:

"Kádár annak idején nem engedte a katonákat Afganisztánba!"

Csak Csehszlovákiába.

Egyébként vicces ez a "Kádár nem engedte". Kádár mint jólidomított szövetséges azt engedett amit megparancsoltak neki.

Azt hittem, hozzád hasonló <jelző törölve> komcsik már nincsenek. Dehát az emberi ostobaság végtelen.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.17. 20:58:40

@$$$=$$$: Mondom én, 12 éves neveletlen suttyó. Ez az a színvonal. Kösz a megerősítést. :-)

camilló 2015.02.17. 21:31:08

@almodhi: Látom otthon vagy a történelemben! Biztos tudod, hogy megtehette volna, hogy kimarad a bevonulásból, de nem tette mert ez az országra nézve gazdasági hátrányokkal járt volna. Azt is tudod, hogy próbálta Dubceket olyan politika irányába terelni, hogy ne legyen szükség a bevonulásra. Azt is tudod, hogy nem ellenezte a Csehszlovák reformokat. Sőt! Hasonlóakat tervezett bevezetni és tudta, ha Dubcek sietteti akkor itthon sem lehet tenni. Sem gazdasági, sem politikai reformra olyan mértékben nem kerülhetett sor. Új gazdasági mechanizmus bevezetésének elmaradása, vagy részbeni bevezetése. No ezt buktuk azzal, hogy Dubcek meggondolatlan volt! Gondolom a Világbankba is parancsra lépett be. Ahogy parancsra maradt távol a korona visszaadásakor. Parancsra emlékezett meg emberi szavakkal Hruscsovról a bukása után és had ne soroljam. Bizony kedves almodhi az emberi ostobaságvégtelen, vagy ahogy Szabó bácsi mondaná a buta ember rosszabb, mint a halott!

almodhi 2015.02.17. 21:41:30

@camilló:

Mindenesetre ha most megnézzük Szlovákiát, vagy Csehországot, látjuk hogy Dubček gerince hosszú távon kifizetődött.

Egyik csehszlovák utódállamban sincs annyi megalkuvó, sunyító, "reálpolitikus" féreg mint nálunk. (Az egyébként tömeggyilkos) Kádár gyávasága végül is ennek a fajta szocializációnak kedvezett, az eredményeket máig is "élvezzük".

Aki "gazdasági hátrányok" miatt eladja a becsületét, az meg is érdemli.

martineden 2015.02.17. 22:05:00

@Trackers: ,,Vol olyan miniszterelnökünk amelyik önként ellenforradalomnak mondotta volt 56-ot rendszerváltás után évekkel."..mivel nem volt koponyegforgato,mint I.Geci mutyi focista elvtars.Amugy ez szerinted felmenti ezt a szardarabot?

miért 2015.02.17. 22:25:32

@Ferenc Tarr: Érdekes csúsztatás Tolsztojjal vagy Csehovval összevetni egy orosz diktátort. Ami pedig a gazdasági érdekeket illeti, ezek is inkább a magyar oligarchák érdekeiről szólnak (lasd a met), es nem Magyarország erdekeiről.
Ráadásul jórészt hajánál fogva előrántott indokokkal.

abdul hackeem 2015.02.18. 06:31:47

Pontosan.
Szerintem ilyesztö, fenyegetö.
Nem kell sem a penze, sem az erömuve, sem az üzemanyagai, baratsaga, semmije. Minden porcikam tiltakozik ellene. Biztos vagyok benne, hogy nem vele/velük kell megoldanunk a problemainkat.
Ez is csapda.

igazi Ténytár 2015.02.18. 08:47:22

@camilló: "Amerika nem agresszor Afganisztánban? Nem agresszor volt Irakban? Hány háborúba akarod még küldeni a magyar katonákat? "

Elhisem sz@r a szekta tagok elete, hiszen ha Orban valt akkor sajat magatokat kell szembekopni.

KI KÖVETELTE (az amcsikonn kivul természetesen) ELŐSZÖR AZ ERŐSZAK ALKALMAZÁSÁT OTT ?!

Még a későbbi nagy harcostars Tony Blair se tette akkor!

IGEN ORBAN VOLT AZ IS (akkor egy piti díszdoktoriért ajánlotta fel a magyarok veret is). Aztán egy évre rá el is indult a támadás...

__________
"Díszdoktorrá avatása után a kormányfő Orban Viktor "Közép-európai perspektívák" címmel tartott előadást és fórumot a bostoni Tufts egyetem diákjai és professzorai előtt.

2002. február 11."

Hölgyeim és Uraim!

A második téma, melyet érinteni kívánok, a transzatlanti kapcsolatok kérdésköre. Az első kérdés, amelyet meg kívánok világítani a transzatlanti kapcsolatok terén és melyet Önök is észrevettek az, hogy miért is a Szövetség új közép-európai tagjai a leginkább tettrekész, leglelkesebb atlantisták. Ez nem csak a negyven éves szovjet elnyomásból következik, annál mélyebb gyökerei vannak.
Közép-Európa geopolitikai dilemmájából ered, amely a mai Európa megszületéséig nyúlik vissza. Közép-Európa ugyanis azóta szenvedi el a külső geopolitikai érdekek befolyási zónájának szerepét. A hidegháború alatt ez a dilemma a kelet-nyugati konfrontációban jelent meg, de a két világháború között is létezett a jelenség, csak akkor az antant–Németország szembenállás formájában láthattuk.

A közép-európaiak végigküzdötték az elmúlt évszázadot, hogy túllépjenek ezen a dilemmán.
A mi helyzetünkben erre két eszköz van. Az egyik maga az európai integráció. A másik az erős transzatlanti kapcsolatok kiépítése.
Tapasztalataink szerint a két folyamat egymást kölcsönösen erősíti, és hiszünk abban és teszünk is azért, hogy ez így maradjon.

Ha nem vagyunk felkészültek arra, hogy ERŐT ALKALMAZZUNK A NYUGATI(!) CIVILIZÁCIÓ VEDELMEBEN, fel kell készülnünk a barbarizmus elfogadására.

A támadások véget vetettek annak az illúzónak is, hogy a gazdasági és katonai fölény birtokában többé nem LESZ SZÜKSÉG NEMZETI és személyes ÁLDOZATVÁLLALÁSRA.

Szeptember 11-e létrehozott egy új világméretű terrorellenes szövetséget. Méghozzá olyan sikeresen, hogy néhány elemző Európában egyenesen a NATO jelentőségét kezdte megkérdőjelezni ebben az új helyzetben.

(...)
__________________

camilló 2015.02.18. 09:44:21

@almodhi: Az egykori Csehszlovákiában, már a háború előtt is erős kommunista párt működött. A háború alatt volt valós partizánmozgalom és ellenállás. Sajnos ezek nálunk hiányoztak. Egy partizán mozgalmi kísérletről tudok, és két ember állt ellen fegyveresen a németeknek és a kiszolgálóiknak. A háború után a kommunista mozgalom előretört, köszönhetően a győztesekhez tartozás érzésének. (Garibaldi szavai jutnak az eszembe, amikor a partraszállás évfordulóján, végig nézett a megjelenteken és azt mondta: Milyen kevesen voltunk, és milyen sokan maradtunk!) Az ellenállásnak (annak a kicsinek ami volt) mások között Kádár is részese volt. Nagy szerencsétlenség, hogy Horty kiugrási kísérlete előtt, Kádár álnéven börtönben volt. Ha megtalálják, talán másként íródik a történelmünk és sikerül kisebb veszteséggel megúszni a háborút. A felszabadulást követő eufórikus érzést kihasználták a kommunista párt hazatért vezetői és sajnos olyan irányba vitték el a politikát aminek a neve Sztálinizmus! Ezzel az örökséggel a XX. Kongresszus sem tudott véglegesen leszámolni. Az a Nagy Imre aki az 56-os események egyik irányítója volt, az emigráció éveiben a Cseka egyik ügynöke volt. Nem került börtönbe Rákosi ideje alatt, amit a becsületes kommunisták bizony nem kerülhettek el. Azzal hogy Szovjetek a Kádár-Münnich párosnak adtak lehetőséget az ország irányítására, a legjobb választás volt. Nem véletlenül lehettünk a legvidámabb barakk! Tömeggyilkos? Ha az események utáni perekre és ítéleteire gondolsz, akkor talán az ügyben eljáró bírákat kell így nevezned. Kiderült már, hogy az akkori ítéletek közül (200-300 közé teszik a végrehajtott halálos ítéletek számát, függően attól, hogy ki a kutató) sok a köztörvényes. Az október 30.-ai Köztársaság téri események atrocitásaiban résztvevők iránt nem érzek részvétet! Biztos születtek nem megfelelő ítéletek is! A gazdasági hátrányok miatt a személyes becsületed nem feladása elismerésre méltó! Ellenben ha egy egész ország nyögi a hátrányát, bizony elgondolkodtató. A rendszerváltás politikusainak nem okozott lelki problémát a magyar gazdaság teljes kiszolgáltatása! Sajnos Kádár halála óta nincs reálpolitikusunk, csak aki a személyes, vagy klientúrája érdekeit kiszolgálja, és ebben nincs különbség a jobb oldal és a baloldalnak mondott liberálisok között!

camilló 2015.02.18. 09:55:12

@igazi Ténytár: Nyilván Viktorunk határozott követelésére kezdett háborút Amerika! A demokrácia védelme, és a többi hangzatos jelszó, mindig csak azért kellett Amerikának, hogy érdekeit érvényesíteni tudja és alátámassza az agresszióját. Kezdve Koreával, folytatva Kubával, Vietnammal, a Latin-Amerikai államokkal, Granadával és had ne folytassam. Küszöböljünk ki egy alapvető tévedést! Az, hogy egyetértek Viktorunk egyes cselekedeteivel, nem jelenti azt, hogy fideszes vagyok! A rendszerváltás óta valami téves szerepben tetszeleg, a mindenkori ellenzék. Véleményem szerint nem mindig kell ellentmondani a kormánynak. Ha valami értelmes akkor tök mindegy, hogy ki a kezdeményező! Egyetértek az államosítással? Igen! Egyetértek az államosítás CÉLJÁVAL? NEM! Ha azért államosít, hogy ne legyen kiszolgáltatva a gazdaság a külföldnek, akkor rendben, ellenben ha azért, hogy utána átjátssza a haveroknak, akkor nagyon nem OK! Tisztességtelenek voltak a bankok?
Igen! Kell egy tisztességes banktörvény? Igen! Át kell játszani a haveroknak a bankokat? NEM! Ezt lehet sorolni tovább! Szóval ha szekta, akkor sem a fidesz!

abdul hackeem 2015.02.21. 07:16:30

@camilló: Nem a banktörveny volt tisztessegtelen? Nem azok voltak, akik LETREHOZTAK a banktörvenyt?
Kommunikacios trükkökkel jössz...

camilló 2015.02.22. 21:57:18

@abdul hackeem: Én nem igazán tudok banktörvényről, amiben meghatározták volna a tól,-ig-ot. Nincs semmi trükk! Az én szememben a bankok és képviselőik, valamint az összes politikai párt és vezetőik, akik a rendszerváltástól a parlamentben volt, egy kutya! Amúgy csak had kérdezzem már meg Tőled, hogy csak írott törvények vannak? Apám mesélte, hogy a front előtt, a zsidó akinél dolgozott, mindig azt mondta neki, hogy nem kell sokat keresni az árukon, mert így mindig jönnek vevők és holnap is lesz pénzük megvenni ami szükséges, de ő is megtalálja a számítását. Ezeknek a bankoknak mi lett volna az elég??? Semmi morális gátlás nem volt bennük. Persze ez a tőke sajátossága, főleg, ha a mindenkori hatalom nem is szab gátat ezeknek a törekvéseknek. De miért is tenné, ha részesül a haszonból?
süti beállítások módosítása