Két hatalmi játszma frontvonalában szenvedünk. Az egyik egyre evidensebben az orosz-német-amerikai vetélkedés, amelyikben mindegyik félnek a többit metsző igényei vannak, és a negyedikként Magyarország megpróbálja védeni -- nyilván nem a maga, hanem Orbán szuverenitását. Orbán szuverenitásának az Európából való amerikai kivonulás és az EU keleti államai fölötti, német érdekszövetséggel moderált orosz dominancia volna a legmegfelelőbb. Nem akar ő Putyin bábja lenni, viszont szívesen maradna németek és oroszok által együttesen finanszírozott autokrata, aki megkérdőjelezhetetlen politikai partnere mindkét nagyhatalomnak még 20-30 éven át.
A másik hatalmi játszmában -- ezzel összefüggésben -- egyre nyilvánvalóbban csakis Orbán belső hatalmi pozíciójáról van szó: kormányzás gyakorlatilag nem létezik Magyarországon, csak hatalmi célú aljasság és erőszak. Ennek vagyunk tanúi a civil szervezetekkel és az utcai ellenzékkel szemben, a hivatalos ellenzékkel szemben (és vele) jóval szélesebb -- a megkenést sem nélkülöző -- spektrumban, de elsősorban és mindenekelőtt a magyar társadalommal szemben, amelynek szavazóképes részének relatív többségét a Fidesz semmit sem szégyellve őriz, az meg semmit sem szégyellve tart ki, és találja meg a valóságtól legelrugaszkodottabb indokokat az autokrácia mellett.
Hogyne lenne nehéz Orbánt leváltani, amikor az egész orbáni mű a leváltása ellenében jött létre, él, és funkcionál. Orbánt nem lehet leváltani, amíg legelőször is nem születik meg és válik általánossá a felismerés, hogy ebben az országban kormányzás -- amelynek értelemszerűen racionális és átlátható mércéje volna -- nincs, ezért azt el se lehet rontani, amit megelégelve aztán a nép elzavarhatná a kormányzó többséget. Kormányzás helyett állandó készenlét és átfogó hatalmi harc van, amely harcra ráhangolódott az ország, amely az állásfoglalásaink egyedüli tárgya. Nem túlzás azt állítani, hogy hazánkban már csak a legpedánsabb jogi terminológiában értelmezhető a kormányzati rendszer fogalma, a tényleges rendszert a folyamatosan újraszerveződő uralmi rend jelenti, amelynek kormányzati jellemzői esetlegesek, és amelynek egyetlen célja van: Orbán és folyamatosan változó személyi koalíciójának éltetése és védelme. Ez a rendszer bűnrészesség szociológiájára épül, kormányzati helyett hatalmi rendszerben gondolkodik, és 30 évre tervez.
A rezsim elérte, hogy a barát-ellenség viszonyon túl kiirtódjék minden a politikából, miközben ez a politika gyarmatosítja a társadalmunk életének egyre több szeletét is. Ebben a hatalmi harcban a domináns erő eszközeit az elnyomottak fizetik, ha jobban ágálnak, annál többet, és semmi sem drága a győzelemért. Mivel azonban a végső győzelem sosem jön el, a folyamatos harc iszonyú mértékű pusztítással jár az emberi és anyagi erőforrásainkban, és az országot minden évben legalább hárommal-néggyel veti vissza a fejlődésben.
A hatalmi harc jegyeit viseli magán az összes intézkedés, azok is, amelyek a hatalmi konstrukció kiépítésén kívül zajlottak az utóbbi öt évben. A hatalmi harchoz (amelynek legalapvetőbb technikája a társadalom szövetének szétszedése és önvédelmi képességeinek lerombolása) tartozik a voluntarista jogalkotás, a dafke intézkedések, a teljesen irracionális gazdaságpolitika, a kegyetlen szociálpolitika, az eddig érintetlen erkölcsi mércéink ledöntése, a valóság lépten-nyomon történő megerőszakolása a propagandában, a látványos korrupció, a leplezetlen hazudozás, a mindent eluraló cinizmus, a totális közéleti agresszió, és általában az országot átjáró embertelenség.
Veszett ország. Orbán pszichéje a mi börtönünk is. Ki kell törnünk, amíg nem gyorsul fel az idő, és kezdi el ezrével szedni az áldozatait.
Valami mást szeretnél? Gyere el: találkozzunk február 28-án délután 4 órakor a Fővám téren!
