Az illiberalizmus igézetében egymásra talált az autokratikus hajlamú fideszes hatalmi központ és a társadalomnak az a -- döntően -- két része, amely vagy a könnyű pénz lehetőségét látta a hatalmi központ kiszolgálásában, vagy menekült a kapitalizmus teljesítményelvű világától. Az eredmény egy olyan torz morál és gyakorlat lett, amely kiszívja az erőforrásokat a társadalomból (kompetenciákban, anyagi és erkölcsi téren), és teljesen téves perspektívába helyezi egy nemzet boldogulásának lehetőségeit. Röviden, a legjobb esetben is azt hiszik, van királyi út a ravaszkodáson keresztül a felemelkedéshez.
Azzal, hogy a magyar társadalom politikailag domináns része hatalomban tartja a Fideszt, folyamatosan rombolja a nemzetet és a közjót. Az illiberalizmus aljas ajánlata a kapitalizmus és a liberális demokráciák építő kritikája helyett azok meghaladásával kecsegtet. Az ajánlat azért aljas, mert egy alapvetően tudatlan, a nyugati civilizáció értékeinek védelmére felkészületlen közvéleményt vezet félre az alternatív politikai berendezkedésekben rejlő lehetőségek dicséretével, sőt amikor az ilyen alternatívák orosz gyöngyszeme éppen elgurulni látszik a semmibe, és már éppen leesne a hű fideszeseknek is a tantusz az alternatíva tényleges értékével kapcsolatban, a nemzetellenes miniszterelnök nem átall rákontrázni a nyilvánvaló valóságra, és megvédeni az autokratikus rezsim lehetőségeit (merthogy az képes, úgymond, "újratervezni"). A legrosszabb, sőt abszurd, tervgazdasági propaganda.
Ami ráadásul most Magyarországon folyik, az sajnálatosan a radikális autokrata-nacionalista (tolvaj) establishment víziójának összecsapása a radikális anarchista-szocialista (mérges) anti-establishment (az utca és más semmi) víziójával, és ebben éppenséggel felőrlődhet a versenyképes, működő ország lehetősége. Ami az utóbbi csoportot illeti, az antiorbanizmus narkotikumán kívül egyelőre se kritikában, se programmatikusan nem tudott semmit produkálni, nem érti, hogy a liberális kapitalizmus miért jutott a jelenlegi állapotba idehaza, ez miben különbözik a nyugati rendszer válságtüneteitől, illetve természetesen nem érti, hogy miért a kapitalizmus és a liberális demokrácia kettőssége biztosítja még mindig a megújulás egyetlen potens intézményrendszerét a világban. A civilizációellenességében a kettő hasonlóan radikális, a civilizációs normákkal összevetésben hasonlóan versenyképtelen, sőt, ami azt illeti, önmaga létrehozására sem képesek rendszer formájában (nincsenek koherens implementációs és önfenntartási mechanizmusai), ami világosan látszik mindkettő viselkedésén (egyformán kimerülnek a szájtépő civilizációkritikában, illetve -- mivel éppen hatalmon van -- a tolvaj establishment mellékesen még tevőlegesen is tönkreteszi az országot, magyarán addig van, amíg van mit elszívnia a környezetéből, aztán -- ha előbb nem -- összecsuklik).
De hát jellemzően a magyar közéleti értelmiség felkészültségére (tisztelet a kivételnek), az egyik oldal az egyiknek tapsol, a másik a másiknak. Száz éve csinálják.
