1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.11.18. 11:03 HaFr

A magyar gyávaságról: kis cégtörténet patriótáknak

A filozófia a becsületes szenvedélyem, jön fel a politika, de vállalati tanácsadásból élek Ázsia-Európa-Amerika vertikumban, egy kisebb cégháló tulajdonosaként. Mióta kb. két éve belefogtam a közéletbe, és különösen mióta bejelentettem, hogy pártot alapítok, látványosan megfogyatkoztak az ügyfeleink Magyarországon. Számoltam ezzel -- azzal, hogy mennyibe fog ez kerülni nekem, elvégre nem ejtettek a fejem lágyára --, de rossz volt látni, ahogy a magyar üzleti elit megfelelt a várakozásaimnak. Most képzelje el az olvasó, én ismerek mindenkit, aki produktív piacon él ebben az országban a leggazdagabb száz  magyartól a középvállalatok vezetőiig, és "természetesen" mindenki elzárkózott attól, hogy támogassa a pártunkat azok közül, akiket kértem, de közben kivonult a nevemhez köthető céggel való együttműködésből is, pedig nyilván nem kényszerítette őket senki, ott még nem tartunk. Ez önszorgalom. (Persze nem azokról beszélek, akik a NER közvetlen kedvezményezettei.) Preventív gyávaság. A "ki tudja", a "jobb félni", vagy a legjobb esetben is a "nem az én ügyem" bölcsessége, az esetek egy részében -- mert az őszinteség azért kiterjedt idáig -- bevallottan. A veszteségünk x tízmillió a bevételi soron. Be volt árazva. Nem Orbán a probléma, hanem a magyar "szorgalom".

Tartozom ezzel vallomással azoknak, akik számon kérnek rajtam dolgokat. Politikai sikereket, látványos tömeggyűléseket. Akik számon kérik ezt, nem veszik tekintetbe, hogy a PKP valóban a semmiből jött -- míg mások, akik ismert emberek köré szerveződtek, és ezért azonnal megkapták a nyilvánosság érdeklődését törzsi vagy presztízs alapon, most a semmibe tartanak. Azt hiszem, még mindig lelkesítőbb pozícióban vagyunk.

Ez egy polgári párt. Bármilyen sikere lesz a jövőben, az a magukat az autonómiájuk alapján polgárnak tudó magyarok döntésén fog múlni. De ilyenből nagyon kevés van. Aki polgárnak tudja önmagát, azt az erkölcsei és a becsülete vezérlik, és ha a kettő összeütközésbe kerül (mivel az erkölcsei "józan módon" elmentek a haszonelvűség felé), akkor az utóbbi, jóval kevésbé megfogható minőséget választja. A polgárnak a becsülete a legnagyobb vagyontárgya, mintegy az autonómiájának fokmérője. Azért elég sokat hajlandó kockára tenni.

A Vincent nevű blog önmagával roppant elégedett jótündérének külföldről írva is csak annyira tellett, hogy a magyar cégünket felkeresse a nyilvántartásban, és kiszúrja, hogy a NAV végrehajtást eszközölt a számláján. Egyebekben meg elszórakozott azon, hogy a Fortune 500-nak is dolgozunk. Nem tudta a saját fejével felfogni, hogyan lehet ez. Talán már könnyebb neki. Afelől is megnyugtatom így utólag, hogy nincs veszélyben a cégcsoport nagyobb része. Az ugyanis polgári, vagy legalábbis piaci körülmények között működik. Ahonnan a nevezett blogger átküldi az írásait Magyarországra. Amúgy patriótaként. Ez az ország meg úgy is letett már az értékteremtés gazdaság- és társadalomszervező erejéről, a cégünknek pont annyira nincs itt helye, mint ahogy nem lett volna a kádárizmusban sem. Sag schon. A politikánkat külföldről fogjuk finanszírozni, itt meg elvegetálunk valahogy.

140 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr906912315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2014.11.18. 21:41:41

@HaFr: Ma még...

Aztán holnapután, vagy egy év múlva Bunkó Béla fideszes parlamenti képviselő önálló indítványt nyújt be, hogy a pártokat támogatókat a NAV-nak negyedóránként kell ellenőrizni, végbéltükrözéssel.

...Írtam-mondtam: ma Magyarorzságon nem adottak a klasszikus pártpolitizálás alapfeltételei!

Amúgy én már visítanék a PKP helyében, hogy a pártok külföldről való finanszírozhatóságának tilalma tán ellenétes az EU alapokmányával (szabad tőkáramlás???), meg hogy az jó magyariak kórmányja is pézel külmagyar politikai szervezeteket.

kiir 2014.11.18. 21:41:44

@jotunder:
Jól értem, hogy azt állítod, hogy egykor állítottál valamit, de azt visszavontad, és most nem állítasz semmit sem?

Bocs, de ennek mi értelme volt?

2014.11.18. 21:42:26

@quendelapo: A nemzetközi helyzet fokozódik, a világegyetem meg tágul. Pont ennyi értelme van ezeket a kijelentéseket megtenni. Eleve mi az, hogy balközép? És ugyan mitől pont az váltaná le? És honnan jön elő? És megannyi hirtelen jött, jogos kérdés. Azt vettem észre, hogy szeretünk szobapolitológust játszani, de egyikünk sem akarja bevallani, hogy lövése sincs az adott politikai viszonyokról meg a jövőről. Maradjunk annyiban, hogy Orbán bukni fog és nem lesz szép a bukása. A PKP meg egy jó párt és van benne sztori, sokaknak.

borzimorzi 2014.11.18. 21:45:29

@explanatus: Nem bárdok ezek, hanem bárdolatlanok. Mit vársz tőlük?
Üdv:
b

Moin Moin 2014.11.18. 21:46:04

@rs232: A személyes megszóllíttatás okán: a napi betevőmet nem blogírással keresem - hiszen nem vagyom fényevő.:-)

A bulvárosság viszont rendben van, hiszen nemrég is meztelen nős képet közüöltünk, íme: progressziv.blog.hu/2014/09/20/az_allamparti_viszonyok_es_az_ellenzeki_partpolitizalas_remenytelensege

De ez még semmi, mert a minap meg Orbánról közöltünk fotót, amint épp egyszerre két nővel nyomja...: progressziv.blog.hu/2014/11/15/a_konzervativ_modszer_kritikaja

Igazad van: tényleg egy szemét bluvárblog vagyunk!!!!

borzimorzi 2014.11.18. 21:49:22

@jotunder: Ebben az esetben az újságírás legalapvetőbb szabályait sem ismered. Esetleg legközelebb legyél szíves kiguglizni az "Audiatur et altera pars" mondatocskát, mielőtt embereket befeketítenél anélkül, hogy megadnád nekik is a a lehetőséget, hogy szóljanak önmaguk védelmükben. De már az is nagy haladás lenne tőled, ha vitás ügyekben nem akarnál egyszerre vádlót is és bírót is játszani, az ügyvéd kizárásával...

Üdv:
b

Moin Moin 2014.11.18. 21:55:18

@borzimorzi: Vannak szabályai az újságírásnak?

...Sokáig én is így hittem: pl., hogy befüvezéstől-besörözéstől felbátorodva-felokosodva nem írnak le olyasmit, amit előtte megígértek nem leírni (mert megértették, hogy nem releváns...).

Atóta tudom, hogy nincsnek szabályok. Az van kiírva a közélet kapujára, hogy "Ki ide kilépsz, hagyj fel minden naivitásoddal!":-)

rs232 2014.11.18. 22:13:09

@Moin Moin: nem, konkrétan ezt írtam:
' rettentően nagyképű Vincent, Moin'

Ettől persze még nem kell bio-napelemként virítanod, nyugodtan told tovább a progresszív cangátokat :)
jotündérrel együtt :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.18. 22:13:17

Köszönöm a bátorítást mindenkinek

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.18. 22:21:51

@HaFr: A pártépítés nem az én pályám, szerintem az alkalmasságom is erősen kétséges, no és konzervatív nem lévén ugyan mit keresnék egy konzervatív pártban?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.18. 22:25:38

@Holger Hartland: sose tudhatod, ismeretlen képességeid és nézeteid bontakozhatnak ki

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.18. 22:27:20

@Moin Moin: na ja, tudjuk, hogy ami ma legális, az holnapra nemzetárulásnak fog minősülni, és a CÖF fogja kimondani az ítéletet -- de hát ettől izgalmas a mi korunk, nemde?

borzimorzi 2014.11.18. 22:27:32

@Moin Moin: :-D Nos, vannak szabályai az emberekkel való közlekedésnek is. Ilyen például az, hogy drogosokkal, alkoholistákkal nem állunk szóba, ha egy mód van rá. Elvégre az ember vagy úr(inő), vagy nem. Ha mégis szóba kell velük elegyedni, akkor nem vesszük komolyan semmiféle fogadkozásukat vagy ígéretüket. S főképpen: igyekszünk szűkszavúan nyilatkozni, és semmit ki nem ejtünk a szájacskánkon olyat, amit nem szeretnénk, ha nyomtatásban látna napvilágot vagy szóban kezdene terjedni...

No, persze, el is lehet térni e szabályoktól, én például gond nélkül végigeszem akár hat fogást is a desszertvillával. Beleértve a halat is, hiába van rendesen kirakva a halkés, halvilla. Továbbá bizonyos szárnyasokhoz (kacsa, liba) csakis száraz vöröset iszom, és nem érdekel a nyivákolás, hogy szárnyashoz fehéret. Továbbá rozéfröccsöt meg konkrétan mindenhez és bármihez képes vagyok inni, persze mértékkel. Csak legalább azt muszáj tudni, hogy milyen szabályt nem tartunk be...

Üdv:
b

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.18. 22:32:46

@jotunder: A másik helyeteken még fent van.

@HaFr: Tényleg, miért nem vagy fent a Durham University weboldalán? Ami jótündért illeti, róla szerintem nagyjából mindenki tudja, hogy kicsoda, sokunk számára nyitott könyv személyes ismeretség nélkül is, és egyértelmű, hogy a politikában ő pont ugyanúgy egy amatőr blogger, mint sokan mások, csak többen olvassák. Ha egy közönséges civil ír egy posztot rólad kérdésekkel, akkor te mint pártelnök, aki a jelek szerint aspirálsz valamire, nyugodtan válaszolhatsz neki. Szó szerint nyugodtan.

Moin Moin 2014.11.18. 22:33:52

@rs232: Tudod, sajnos már 4 évesen elég jól olvastam (ez itt az emlegetett nagyképűség helye!), így képes vagyok értelmezni ezt az összetett mondatodat: "Csak ugye a bulvárblog mégis csak egyszerűbb, pillanatnyi sikerekkel meg lehet szerezni a napi betevőt - lásd a rettentően nagyképű Vincent, Moin..." Ez azt jelenti, hogy: "Egyszerűbb bulvárbloggal pillanatnyi sikereket elérni, lásd például a bulvárblogra Vincentet és Moint!"

Azt pedig már megszoktam, hogy magyar közegben azt, aki nálunk nyilvánvalóan sokkal nagyobb, komplex és ezért általunk megtámadhatatlan tudással rendelkezik, nem tisztelni szokás, hanem azt mondjátok rá, hogy "nagyképű".:-)

...Ettől szegény Magyarország!:-(

rezfanfutyulo 2014.11.18. 22:37:12

Minden tiszteletem a blog szerzőjéé, de szerintem amiről ír az nem specifikusan magyar gyávaság. A tőke jellemző módon nyugaton is elvtelenül viszonyul a hatalomhoz. Ennek tudható be az EU kollaboráns viszonyulása az Orbán-rezsimhez, amit egy korábbi bejegyzésében panaszol fel szerző. Cak éppen az ismert társadalmi és mentalitásbeli eltérések miatt a nyugati demokráciákban a hatalom nem engedheti meg magának, hogy annyira romlottá váljék mint Magyarországon, és ezért a gazdasági szférára nehezedő nyomás se annyira erős.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.18. 22:38:04

@HaFr: Volt egy középiskolai tanárom. Konzervatív. Tisztességes. Egyszer egy vitában leüvöltötte a fejemet (akkor még liberális voltam :)), és utána bocsánatot kért. Képes volt rá, tanárként, egy serdülő diáktól. Hihetetlen. De amúgy ezen kívül is tisztességes ember volt. Politizált, egész magasra jutott, bele is bukott. Nem erkölcsileg, úgy éppenséggel ő volt a győztes, a politikából (és -tól) viszont kibukott, valószínűleg pont azért is, mert becsületes volt. Az erkölcsi győzelem gyakorlatilag nem volt jó semmire.

Moin Moin 2014.11.18. 22:38:17

@borzimorzi: Én nem vagyok úr (se úrinő...): bunkó tajparaszt vagyok, kézzel falok és fé'deciket nyomok! Íme, egy rövid videó róla, amint a haverral zsugázom a krimóban: www.youtube.com/watch?v=0Pesi9A2rCI

2014.11.18. 22:38:52

@Holger Hartland: Szerintem ezt a témát érdemes lezárni és kettejükre bízni, az tény, hogy jótündér nem a politikai programját ekézte, hanem a személyét/cégét dobta tele kérdőjelekkel, minimum szegényes információk alapján. Ethosza is van a bloggerkedésnek, nem csak szabadsága.

@Moin Moin: Hosszú és teljesen fölösleges elemzésed a blogodon a PKP-ról nem más, mint a szokásos értelmiségi köldökbámulás. Egyszerűen képtelenek vagytok felfogni (ti értelmiségiek), hogy a társadalom nem csak jelzők alapján szavaz (akkor nem lenne protest-szavazás), illetve maga a politika sem egy megjósolható történet (kémügyek, lehallgatások, miegymás). És hosszan is írsz.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.18. 22:44:57

@storker: Igen, de az egyik fél csak egy blogger, akit véletlenül sokan olvasnak, a másik pedig egy pártelnök, akinek a pártjára még szavaznék is. Példa: Orbán Ráhel svájci tanulmányaihoz sem lenne semmi közünk, ha Orbán Viktor csak egy magánember volna. De nem az, így van. Ez a politika velejárója.

quendelapo 2014.11.18. 22:45:44

@storker:
néhány mondatban:
- balközép: a szabadság és szolidaritás párból az utóbbira helyezi a hangsúlyt, de az előbbit is fontos értéknek tekinti
- már előjött, a választásokon 30 százalék körüli eredményt ért el a baloldal - tehát van egy baloldali szavazóbázis; a tegnapi tüntetés is inkább balos volt;
- sajnos a konzervatív jobboldalnak nagyon kicsi a tábora, a jobboldali érzelmű emberek egyelőpre a sérelmi, szabadságharcos szólamokra vevők, a a szabadságra, az öngondoskodásra szinte egyáltalán nem
- azokra a kérdésekre, amik ma leginkább foglalkoztatják az embereket - magas jövedelműek állami támogatásának csökkentése, alacsony keresetűek jövedelmének növelése, oktatás fejlesztése - inkább baloldali válasz adható
- a jövőnkről sajnos tényleg nem tudok semmi biztosat :)
- Orbén bukni fog és az egy szép nap lesz
-

unionista (törölt) 2014.11.18. 22:49:08

nekem a politika csak hobbi. de nekem az első dolgom az volt, hogy beültem kocsmákba szemlélődni, és megpróbáltam megérteni az underclass világképét. próbáltam megérteni az érvrendszerük racionális részét. és szerintem az nem áll sokkal távolabb a valóságtól, mint akármilyen filozofikus közelítés. azt gondolom, hogy a politikussá váláshoz ez minimálisan szükséges. meg kellene érteni a köznépet.

Moin Moin 2014.11.18. 22:51:37

@storker: Valóban teljesen fölösleges volt írnom, ha nem volt abból világos (neked...), hogy nem a PKP-ről szólt a poszt, hanem arról, hogy lehetséges-e ma, Magyarországon megszerezni a politikai hatalmat alkalmazkodó stratégiával. Éppen azért írtam le erről a véleményemet, mert pontosan tudom, hogy a társadalom nem jelzők alapján szavaz - viszont abban már tévedsz, hogy a politika ne lenne megjósolható. Mert ha pl. végigolvasod a blogunkat, akkor látod, hogy évekre előre, pontosan megírtuk mi lesz és mi nem lesz.:-)

Ehhez viszont valóban hosszan kell írni, de vannak dolgok, amikről nem lehet röviden, ha az igazat akarod megírni! (Amikor Einstein először utazott Amerikába, egy újságíró megkérdezte, hogy el tudná-e röviden magyarázni a relativitáselméletet. Einstein válasza: Nem!) A minap az egyik magyar párt elnöke is azt kérte tőlem, hogy mondjam el röviden, mit kellene tennie a sikerért. Neki is azt mondtam, hogy ezt 10 mondatban nem lehet megtenni (röviden csak hazudni lehet!) - talán 10 óra elég lehet az alapokhoz...:-)

Én értem, hogy a magyar politizáló társadalom nagyon türelmetlen (mert régóta sikertelen), és „rövid mondatokat, gyors sikereket” szeretne – de ez nem megy: egy új Audi-modellt is évekig terveznek.:-)

Attól lesz jó! „Perfektion auf jeder Fuge!”:-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.18. 22:52:17

@Holger Hartland: azért vagyok fent, mert ajánlottak egy adjunct állást, ahogy pl a Swiss Business School is Zürichben, továbbá hívott még egy londoni és egy new yorki egyetem, mivel írok egy könyvet a Springer Verlagnak operációs menedzsmentből, aminek a híre elterjedt, és szerették volna, ha néha referálok róla, Londonban meg viszek egy PhD-st. De egyik helyre se mentem el, mert nem tudták kifizetni a költségeimet vagy nem tudták tömbösíteni az óráimat. A Durham kérte, hogy gondolkozzam, addig bent tartottak a poolban a múlt évben, most már levehetném, de a LinkedIn csak nagyon ritkán látogatom, nem törődtem vele, most se törődök. Mint ahogy minden állásom sincs fönn rajta. Na, túl sokat gagyogtam már erről, nevetséges.

2014.11.18. 22:58:49

@Holger Hartland: Fals. Orbán Viktor maga hordja körbe a családját a médián, politikája szerves része a plebejus attitűd. Pont. B.P. vállalkozása nem része a politikai cselekvésének, de ha az is, tájékozódni róla akkor is illik, mielőtt sejtelmes állításokat teszünk róla.

@quendelapo: kijavítanálak:

- balközép: a szabadság és szolidaritás párból a korrupcióra helyezi a hangsúlyt, és lejáratta magát 8 év borzalmas kormányzással. egyetlen népszerű politikusa Bajnai Gordon. volt.

- már előjött, a választásokon 30 százalék körüli eredményt ért el a ... a Bokros Lajos. egyébként ez egy önkormányzati választás volt, az MSZP az EU-parlamentin, az önkormányzatin és az ogy-választáson csúfos bukást volt kénytelen elkönyvelni. ugyanígy a szövetségesei

- van egy baloldali szavazóbázis; a tegnapi tüntetés is inkább balos volt; - ezt a balos bázis szöveget pontosan 2010 óta hallom. tudom azt is, hogy "még mindig az MSZP-nek van országos szervezete és társadalmi tömegbázisa". a tegnapi tüntetés lebalosozása igen öncélú, miután a korrupció és a felháborodás vitte ki őket, főleg azok után, hogy a cccp-feliratú embert jól ki is fütyülték

- sajnos a konzervatív jobboldalnak nagyon kicsi a tábora: igen tudjuk, a zemberek hülyék. figyelj, nem csak címke alapján szavaznak, szeretik pl az új pártokat, amik nem korruptak, leválthatják a fideszt és nem mszp-nek hívják őket

- azokra a kérdésekre, amik ma leginkább foglalkoztatják az embereket - magas jövedelműek állami támogatásának csökkentése, alacsony keresetűek jövedelmének növelése, oktatás fejlesztése - inkább baloldali válasz adható" - ez akkora kommunista duma, hogy legszívesebben letörölném az internetekről. honnan tudod te ezt ilyen jól? megálmodtad a greenpeace-ben? mondjuk a korrupció, az eléggé érdekli őket. a szegényekre szarnak magasról

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.18. 23:00:07

@HaFr: Ez világos válasz. Nem, szerintem ez nem nevetséges. Ez egy gyanakvó ország, az emberek pedig egyébként is szívesen feltételezik a rosszat, ezért egy politikusnak sajnos vagy nem, de jobban kell vigyáznia, mint másnak. Profi(nak készülő) politikus pl. ne tegyen fel a LinkedIn-jére olyat, ami még csak lehetőség. Ha már meg van hirdetve a kurzusod, akkor tedd fel. Ha elmarad, rögtön vedd le. (Amatőr politikai tanács pártépítéshez. :))

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.18. 23:02:51

@Holger Hartland: nem kell kurzus az adjunct poolhoz, de köszönöm a törődésed

2014.11.18. 23:03:03

@Moin Moin: világosan leírtad, hogy a magyar nem konzervatív, mert....eddig olvastam, a többi már érdektelen. heti rendszerességgel magyarázzátok meg pont ezen a blogon, hogy a pkp tulajdonképpen esélytelen, MERT a magyar ilyen és ilyen...unalmas. Unionista fenti kommentje az egyetlen értelmes hozzászólás e témában. a ti blogotokat pedig isten ments, hogy olvassam, annál drágább az én időm, pusztán jelezni akartam, hogy értelmetlen és fölösleges magad így diszponálni, főleg, hogy NEM a magyar politikum kezében a sorsa, ld. amerikai kitiltási ügy.

@unionista: grat, végre.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.18. 23:03:36

@storker: Jótündér (igaz, kevés) tájékozódás után fogalmazta meg a sejtelmes állításait, és ez még a tizede sincs annak, amit BP a fideszes médiától kapni fog, ha egyszer komoly ellenfelük lesz. Mondom, egy politikusnak erre készen kell állnia, még a jóhiszeműen feltett kérdésekre is. BP most készen is állt, megkérdeztem ezt az egyetem-dolgot, és válaszolt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.18. 23:05:02

@HaFr: A poolhoz nem, de neked arra kell gondolnod, mit (nem) lát az egyszeri polgár. (Szívesen.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.18. 23:07:26

@Holger Hartland: :) egy racionális határ után sajnos nem érdekel a választópolgár agya, főleg az egyszerié -- megbolondulni azért nem fogok Augiász istállójának takarítása közben

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.18. 23:27:03

@HaFr: Szerintem többek között ezért sem vagy alkalmas politikusnak. :) A céges tapasztalataid bizonyára hasznodra volnának, ha mondjuk te lennél a miniszterelnök - de képzeld el, hogy úgy kell ügyfeleket szerezned, hogy nem a menedzsmenttel szerződsz, hanem a dolgozók szavazatai döntenek.

Moin Moin 2014.11.18. 23:37:09

@storker: Összesen két írás foglalkozotta PKP-vel, ráadásul az első egy kifejezetten aktuális állításra reagálva. Így az, hogy "heti rendszerességgel" magyaráznánk róla bármit is, nem igaz!

Aztán: legközelebb, ha azt szeretnéd, hogy képes legyél valamiről tényszerűen írni, akkor olvasd el a teljes szöveget!

Unionista: Ha veszed a fáradságot sé lolvasod a korábbi kommentjeit, is, rájössz hogy a fickó nem komplett... A kocsmák undercalss közege pedig jószerivel irreleváns a magyar politkai életbe - ui, nem jár szavazni!:-) Ez alól legfeljebb a szélsőjobb kivétel - de az ő nézeteik megismeréséhez meg nem kell ivókb ajárni!

Dbm 2014.11.18. 23:40:39

De most komolyan. Hogyan lehet "vállalati" tanácsokat adni történelem-angol szakos diplomával, filozófusként? Meséld már el, Péter. Tényleg érdekel.

explanatus 2014.11.18. 23:48:57

Többeknek. Na, kezd lassan érdekessé válni, ahogy az alig-ellenzék (PKP) ellenzéke formálódni kezd. Istenem, istenem! Hát mikor fogjuk megtanulni, hogy ne azt üssük, aki azt mondja tudom a megoldást, hanem azokat, akik ebben gátolják. Hogy lehet az, hogy én ezt a faluszéli-gyerek eszemmel látom, ti meg nem? Az nem segítség, ha a kátyúba ragadt szekeret kiemelni akarót kioktatjuk, hogy márpedig a mi nézőpontunkból helytelen amit csinál, mert előbb nem a saroglyából kiszórni a fölösleget, hanem petrencerúd kell ide, mert erő meg erőkar ... Mi lenne, ha odaállnátok (állnánk – én is) mellé és segítenénk neki? Aztán, ha kint van a szekér a kátyúból, felülnénk rá és akkor már ráérősebben diskurálhatnánk erről, arról. Miért olyan nehéz ez?

www.youtube.com/watch?v=oSxnO-3wx2U

panelburzsuj 2014.11.18. 23:58:58

@explanatus:
Kedvet kaptak kuncemacitól.

panelburzsuj 2014.11.19. 00:04:52

@unionista:
Jól írod: a plebs ismerete a minimum.

De aki aztán itt meg is ragad - az a minimumon ragad.

2014.11.19. 00:06:55

@Moin Moin: Nem ez volt a lényege annak, amit mondott, hanem az, hogy a nép hangját egy csoport nem érti, ezek pedig az elefántcsont-toronyban ülő értelmiségiek. Papíron hihetetlen tudást halmoznak föl (szerintük), a valóságban egy Habonnyal szemben úgy hasalnak el, hogy öröm nézni. A te írásaidról meg nem azt mondtam, hogy mindig a PKP-val foglalkozik, hanem, hogy ITT magyarázza folyton a jónép, hogy tkp. a párt esélytelen, MERT a magyar ilyen-olyan. Emberek: unalmas. Tessék tudomásul venni, hogy vannak vis maior helyzetek bőséggel.

nevetőharmadik 2014.11.19. 00:17:58

@storker: Vannak vis maior helyzetek, de ugye nem gondolod, hogy hosszútávú stratégiát lehetne építeni előre nem látott helyzetekre? :D

2014.11.19. 00:26:12

@nevetőharmadik: Itt a győzelmi esélyekről van szó. A PKP bármilyen győzelme csőd/jelentős kiábrándulás, a Fidesz totális önfelszámolása nélkül illúzió. A stratégia ettől független történet (program, kommunikáció, készenlét).

nevetőharmadik 2014.11.19. 00:31:19

@storker: Vagyis kár kritizálni a PKP-t, mert úgysem ér el semmit, amíg a Fidesz meg nem szünteti önmagát? Mert akkor viszont az előző mondatod helyesen úgy hangzik:

"Emberek: unalmas. Tessék tudomásul enni, hogy a Fidesztől csak vis maior eset szabadíthat meg."

Deepblue Noir (törölt) 2014.11.19. 00:34:08

@storker:

a konzervatív-liberális ill. a liberális liberális (neolib) ideológia pláne ilyen szegény országban egy viszonylag szűk rétegé. nem, nem tíz-húsz ember, ennél nagyon sokkal több, de az összes szavazópolgár nem túl nagy hányada.
parlamentbe valszeg be lehet jutni, tömegpárttá válni nemigen
ettől még kellenek ilyenek, szükség lehet rájuk a jelenlegi fiktív fidesz-jobbik összefogás leváltásához.

Deepblue Noir (törölt) 2014.11.19. 00:38:38

@nevetőharmadik:

egy szélbaltól-mérsékelt jobbik terjedő nagyösszefogás talán leválthatná emezeket, pláne hogy fidesz-jobbik koala esetén valszeg mindkét pártból lennének kilépők, átalakulnának némileg.
másképp szvsz semmi esély, mert vagy a fidesz elégnek bizonyul, vagy jön az összefogás.
most kormányváltó jobbikról nem fantáziálok, érthető okokból

unionista (törölt) 2014.11.19. 01:31:03

@panelburzsuj:
az még nem tűnt fel, hogy az összes politikus minimumon ragadt. vagy ha nem, akkor ezt képes eljátszani. másképp nem lehet karakteres. lehet, hogy én vagyok az idióta, de vessétek már fel magatoknak, hogy esetleg ti vagytok hülyék, mint a seggem.

unionista (törölt) 2014.11.19. 01:40:08

@Moin Moin:
magyarországon az antiszemitizmust úgy lehetne visszaszorítani, hogy megjelenik a közéletben egy álantiszemita. akinek van terve arra, hogy mit is kellene kezdeni az aluliskolázott emberekkel. csak te egy leszbikus picsa vagy. akinek szerintem még kutyája se volt, csak akváriuma. azt is a szüleid vették és nagyon utáltad.

kiazmarmegint 2014.11.19. 05:26:07

@HaFr: Orulok, hogy megirtad. Igy mar azt is ertem, miert nem nyilvanos a partelnokseg tagjainak listaja. Nekem mar az is megrazo volt, amikor nyaron Magyarorszagon jarva lattam, hogy a Hocipoben egyetlen hirdetes sincs. De a Te eseted rosszabb-- a Hocipo tobb, mint 23 eve letezo baloldali lap, sokat artott mar a Fidesznek azzal, hogy nevetsegesse tette. Nalad me'g csak ennek a lehetosege forog fenn, es maris itt a spontan megtorlas. Kivancsi vagyok, az orszag hogy fog kilabalni ebbol a helyzetbol. Szemely szerint ugy erzem (de ez csak intuicio), hogy ma a tortenelem gyorsabban mozog, mint akar otven eve, es ezert egy rendszer, ami otven eve me'g 32 evig allhatott, ma nem fog addig allni. Erot, Egeszseget!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.19. 05:34:11

@Holger Hartland: Engem választanának, mert tudják, hogy nem hazudok -- egy idő után, amikor minden egyéb politikus száj ugyanúgy nyílik ás zárul, ez feltűnő

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.19. 05:36:48

@Dbm: a kérdésedből látszik, hogy keleti fiú vagy -- úgy, hogy tizenöt éve egy amerikai cég fantáziát látott bennem és az általad említett kombóban, ezért tart -- mint cseppben a tenger -- Amerika két évszázaddal előrébb, mint ez az ország, és fog ötven éven belül három évszázaddal, ha a neked kedves nertársak megvetik a lábukat még húsz évre

Lexa56 2014.11.19. 07:09:01

@zenonküp: Van, csak azt a főkönyvet nem itt vezetik. De nincs is benne kreatív könyvelés. Ezért nem használják a fideszesek (sem).

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.19. 08:24:34

@storker:

"Nem ez volt a lényege annak, amit mondott, hanem az, hogy a nép hangját egy csoport nem érti, ezek pedig az elefántcsont-toronyban ülő értelmiségiek."

A balos értelmiség Andre Goodfrienddel, meg a hasonszőrűekkel pacsizik:

www.origo.hu/itthon/20141118-andre-goodfriend-is-reszt-vett-a-bito-laszlo-lakasan-megrendezett-szombat-esti-osszejovetelen.html

Idéznék a cikkből:

"André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivője is részt vett a Bitó László lakásán megrendezett szombat esti összejövetelen. Ott született meg a nyáron Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségének ötlete is.

Baloldali és liberális értelmiségiek, valamint parlamenti ellenzéki pártok politikusai mellett ezúttal André Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője is részt vett szombaton a Bitó László lakásán rendezett összejövetelen. Az Atv.hu értesülését a házigazda, Bitó László is megerősítette. Goodfriend nemcsak részt vett a találkozón, de állítólag énekelt is, zongorakísérettel."

*

Szegény Török Gábor meg tegnap nem győzte bizonygatni az ATV-ben, hogy nem lát ő itt semiféle befolyásolást meg háttérhatalmi összeesküvést :)

Ahelyett, hogy azt kérdezte volna, van-e joga BÁRMELY állam diplomatájának direkt módon beleavatkozni a fogadó ország belügyeibe.

high up! 2014.11.19. 09:26:56

Na ez a szép: a 200-300 főstörzsközönségü mikro blogpártok megkezdték a harcot, hogy ki legyen a jövőbeli vezére egy 20-30%-os potenciálú ellenzéki szavazó tábornak.

Hát megmondom: aki kiáll az utcán (téren) a tömeg elé és elordítja magát, hogy "AZ EGÉSZ ROHADÉK TOLVAJBANDA FIDESZT ELSZÁMOLTATOM ÉS BÖRTÖNBE CSUKATOM ÉLETFOGYTIGLAN".

Ez az amit megért a 80%-nyi Átlaghülyemagyar és ráadásul jobban fog izgulni rá mint a rezsicsökkentésre.

Na de ehhez egyszer má ki is kőne má menni az emberek közé, nemde?

FOLYTASSUK!

ingyenebed 2014.11.19. 09:53:30

@rezfanfutyulo:

és ha így van?
előre visz minket ez a magyarázat?
vagy mi következik belőle?

rezfanfutyulo 2014.11.19. 10:13:17

@ingyenebed: csak annyiban visz előre, amennyiben úgy általában a valóság megértése. nem biztos, hogy értem a kérdést.

borzimorzi 2014.11.19. 10:21:49

@Moin Moin: :-D Ez jó volt, jókat derültem, pedig a zömét nem is értettem!
Mellesleg a címzetes surmó szerepéhez magyarul kb. az lenne adekvát, hogy fé'deciket iszoK és zsugázoK a krimóba' a cimbimmee', mee' ott jó a pálesz, hö. :-)

Üdv:
b

rs232 2014.11.19. 10:33:20

@Moin Moin:
:)
Igazad van, így tényleg félreérthető volt a 'napi betevő', nem tettem hozzá, hogy Berne bácsi 'simogatásaira' utalnék ezzel, amire ugye mindenkinek szüksége van.
(Természetesen eszembe sem jut hogy blogolásból jól lehet keresni. Állítólag a bérkommentelésből inkább.)

Nagyképűségre pedig amiatt vélelmezek, mert a legcsekélyebb nyoma nincs kommentjeidben annak hogy 'persze lehetséges más releváns megközelítése a dolgoknak'.
OV legalább annyit szokott mondani: 'Ez is egy vélemény!'

tintamin 2014.11.19. 10:36:24

Ami itt megy, a legdurvább kommunista időket idézi.

Bezárt Zeneakadémián éjjel, személyesen bemutatott zongora?
Saját stadion a Király háza mellett?
A Király a várba költözik?

De írhattam volna Bástya elvtársat is.

Iszonyú, ijesztő ez a bolsevik tempó, ami itt megy, és az ostoba népek még meg is eszik ezt a szart.

Ez az ország menthetetlen.

borzimorzi 2014.11.19. 10:43:21

@unionista: :?-DDD Jesszusom, és volt, hogy korábban pár hsz-edet komolyan vettem!

Na, nem akarlak megsérteni, de ezen tényleg jót derültem!

Üdv:
b

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.11.19. 10:47:18

Még pár év s a harácslobbi
Minden mozdíthatót visz tán:
Közpénznyúlás drága hobbi.
Így szeretünk, Abszurdisztán!

Szélesen mosolyog Putyin,
Számunkra mutatja e jel,
Jól keres az atommutyin
S Magyarország jobban tejel.

Alcsút-Felcsút épül-szépül,
Arénát kap Puskás-Pancho,
S lelátón fizetett nép ül.
Meddig jár még kútra kancsó?

:)

borzimorzi 2014.11.19. 10:47:41

@polyvinyl: Ha a Jóbarát Andriska aktív közreműködésével egy ilyen totálisan használhatatlan jelöltet sikerült kiállítani, mint Falus, akkor neked, fidesznyik lévén, az lenne a kötelességed, hogy még aktívabb részvételre buzdítsd ezt az ürgét. Ha ugyan igaz a részvételéből bármi is.

Üdv:
b

ParaZita2 2014.11.19. 10:58:39

" @Moin Moin: minden legális. nyugi "
Kis túlzással: ez elég nagy szégyen.
(mert legalizálja a hazaárulók törvénykezését, mégha elhanyagolható mértékben is - de elvi kérdés)

Persze, látom:
"@Moin Moin: na ja, tudjuk, hogy ami ma legális, az holnapra nemzetárulásnak fog minősülni "

Más: Románia társadalmi fejlődése pozitív, Magyarországé negatív. Ez bizonyára összefügg azzal, hogy ott a rendszerváltás az "uralkodó" üzenetértékű kivégzésével járt együtt. Itt ez még nem történt meg. OVnek (és a F-nek) ez nem világos?

Más: kommunikálni effektíven kell, lehetőleg a célközönség nyelvén. Ha az aktuális hatalom a célpont, akkor az erő nyelvén kell szólni. (igaz, a "magányos merénylők" kora -talán- lejárt, de forgatókönyv lehet sokféle, s nem is feltétlen célpont, hanem célpontok halmaza létezik).
Van egy jó mondás:

It has long been an axiom of mine that the little things are infinitely the most important.
Arthur Conan Doyle
(ezt, itt írásban kifejteni? No, nem. Hátha érthető kifejtés nélkül is.)

unionista (törölt) 2014.11.19. 11:26:02

@borzimorzi:
tekintély elvű vagy. nem tudsz szelektálni?

2014.11.19. 11:27:32

@polyvinyl: Valamit értsetek meg szépen lassan ti örökösen összeesküvéseket szövő jóemberek: ha a balos értelmiség és az amerikai kormány együtt akar működni, azt NEM nyilvános fórumokon, hanem lefüggönyözött sötét szobákban fogja tenni.

@Deepblue Noir: A magyar politikában a kinyilatkoztatások annyit érnek, mint egyszeri fideszesnek a kitiltási lista.

nu pagagyí 2014.11.19. 11:37:39

Nehéz polgári pártot csinálni egy olyan országban, ahol nincsenek polgárok.

unionista (törölt) 2014.11.19. 11:48:27

@panelburzsuj:
szóval hogy világos legyen, mi is a probléma. a zsidó-keresztény kultúra a generikus megoldásokat keresi. azt, ami mindenhová odaillik. mert ez a csoport evolúciósan hegemóniát akar a gazdaságban és a kultúrában. de ez ellen a válságban a natívok mindenhol fellázadnak.

pl. orbán viktor nekiment a generikus kéttannyelvű gimnáziumoknak. de nyilván hülyeség, hogy valaki általában értsen mindenhez két nyelven. az arra való, hogy valami multi élén legyen általános menedzser. egy rakás hülye ül az igazgatótanácsokban. többnyelven tudnak semmit. mint ez a zsidó goodfriend. diplomatának sem jó. mert ő a nevét és az arcát adva ugyanúgy poénkodik a twitteren, mint dajcstomi. csak mondjuk a 444 újságírói szerelmes cikkeket írnak. és az olvasók szerelmes kommenteket. ó andré. zsidók egybekelnek. de ez normális. ez a törzsi kultúra.

nyilván azt kellene csinálni, hogy a reálgimnáziumban, a humán kollégiumban és a sportiskolában, valamint a szakközépiskolákban, a líceumokban és politechnikumban legyen idegen nyelvű fakultás alap, közép és felsőfokon.

tehát ha valaki vendéglátóipari szakközépben tanul, akkor tanulhat idegen nyelvet. és lehet szállodaigazgató, idegenvezető, vagy recepciós. esetleg csak takarítani fog, de akkor is beszéli a szállodák nyelvezetét.

ugye világos, hogy sokkal inkább szolgálja a közjót ha a nyelvtanárokat így osztjuk el. nem a zsidók elképzelése szerint. mert a zsidók közéleti értelemben hülyék. evolúciós értelemben ők a legönzőbbek. szóval így átlag alatti szellemi készségekkel is lehet valaki egy londiner. és mondjuk a gyermekeik közkereseti társaságban (közösségben) vállalkozhatnak. ami megint ellentmond ugye az ortodox liberális zsidó kultúrának. legyél uzsorás, mint klapka. és mond azt, hogy jaj szegény kiscigányok.

szóval a helyzet az, hogy a tisztesség kívánja meg az ütközést ezzel a csoporttal. csak persze ti azonnal idiótáztok, fasisztáztok. és nem állítotok semmit. persze orbán is csak nekimegy ennek az egésznek. mert a cigány kultúra ilyen. odamegyünk és elintézzük. vida ildió és futó barnabás. ráverünk az asztalra a követségesn.

de ez a rebellis világkép nem áll távol a többségi magyaroktól. de az nem igaz, hogy nem állítok semmit. dehogynem. csak mellette azt, hogy ezek a zsidók közéleti értelemben hülyék. egytől egyig. mind. és ha majd lesz 1 értelmes, akkor azt kell mondani, hogy emberek, a zsidók közéleti értelemben kurva okosak. látjátok itt van 1 értelmes. de ez a szám egyelőre 0.

unionista (törölt) 2014.11.19. 11:57:49

@tintamin:
hja, mert kádárnak volt saját királyi zongorája, vagy futball stadionja. egy klottgatyában sakkozott a balatonparton. a pártüdülőt titokban építették. az nem nagyon lehetett pompázatos.

ez nem a kommunista vezetés. hanem a cigány kultúra. a vajda épített a kertvégében egy csiricsáré stadiont. a pacho aréna cigány építészeti remekmű. és mellette hentes-mészáros a nemzet vízgázszerelője felépítette közpénzből az új sertéstelepet. ha egyszer ez a rendszer. közpénzből magánvagyont. ennek semmi köze nincs a kommunistákhoz. ez a balkáni cigány kultúra.

az adjunk el mindent, ami a közjót szolgálja, semmi se legyen köztulajdonban: zsidó kultúra. klapka a zsidó uzsorás a nagy barátjától a bajorimitől is megvette az aranyóráját féláron. és haszon nélkül adta el. persze még ebből is marketinget csinálnak. és ők erre építenék fel az országot. mert ők "baloldaliak".

válasszál.

unionista (törölt) 2014.11.19. 11:58:43

@nu pagagyí:
az is lehet, hogy a polgárosodáshoz nincs szükség pártoskodásra.

high up! 2014.11.19. 12:00:41

@nu pagagyí:

Ezért buktak meg ezek a formációk 4 év alatt: Antal-kormány, 1. ("akkor éppen pógár vóttam") Orbaneszku-kormány.

Ezért mondom mindig, hogy nincs hatalomváltás az Átlaghülyemagyarok nélkül.

Valójában minden tömegpárt (kormánypárt) arra épül, hogy ezt az 1,5 milliónyi (nem örökös párthoz kötött) IQ reménytelenségeket magához hülyítse. Ezeknek a nagyduma kell, megfejelve pár forintnyi 5 éves (nettó 5 hónapos) adócsökkentéssel, meg rezsicsökkentéssel a választás előtt. Aztán évekig át lehet őket kúrni a palánkon, ezek hagyják magukat.

Orbaneszkut nem ideológiai, hanem csakis erő alapon lehet leváltani. Orbaneszku ugyanis a megtestesült erő a hatalomban, az Átlaghülyemahgyar teljesen a büvöletében él.

Csakhogy a 40 mínuszos tüntető generáció már tud tömegerőt felmutatni. Most már csak 1-2 forradalmi vezér hiányzik akiket az Átlaghüylemagyar is be tud azonosítani, hogy ez(ek) az ember(ek) még a Zorbánt is képes(ek) lenyomni.

Aztán az Átlaghülyemagyar úgyis divat szavazó: mindig oda szavaz, ahol a szomszéggya aszonta, hogy úgyis "azok" nyerik a választást. Oszt akkor hat ő is arra szavaz.

Ennyi a kormányváltás alapvető tematikája, nem több.

FOLYTASSUK!

Deepblue Noir (törölt) 2014.11.19. 12:11:08

@storker:

ez nem kinyilatkoztatás, hanem egy tény.

ingyenebed 2014.11.19. 12:13:51

@rezfanfutyulo:

a poltikában nem az a kérdés mi a valóság. valóság csak egy van.

hanem, hogy a valóságnak melyik interpretációja tetszik?

pl:
ha itt az audi negyedannyi bérért ugyanazt a kocsit tudja legyártani, mint odahaza, akkor az most kizsákmányolás vagy lehetőségteremtés?

avval, hogy szalonkapitalistázik, nem sokra megy.

2014.11.19. 12:22:16

@Deepblue Noir: Amikor azt állítjuk a véleményünkről, hogy az tény, azt hívjuk kinyilatkoztatásnak.

rezfanfutyulo 2014.11.19. 12:23:35

@ingyenebed:
ez zavaros kötözködés. gőzöm sincs, mire akar kilyukadni.

mrbateman 2014.11.19. 13:29:15

Ha valaki pártelnöknek képzeli magát, akkor célszerű lenne úgy is viselkedni, kommunikálni!

Mert ez egyelőre nem több, mint a pipázgató szobatudós sértődött "politizálása"...sajnos!

Mindezt jószándékkal mondom, ha nem is simulékony stílusban.

ingyenebed 2014.11.19. 14:03:44

@rezfanfutyulo:

ahha.
akkor sztem hülyének teccik lenni.

"A tőke jellemző módon nyugaton is elvtelenül viszonyul a hatalomhoz. Ennek tudható be az EU kollaboráns viszonyulása az Orbán-rezsimhez, amit egy korábbi bejegyzésében panaszol fel szerző."

ez a marxista érvelés, miszerint a kapitalizmus és a fasizmus kéz a kézben járnak.

nem kell itt kerülgetni a forró kását.
akkor tessék leírni, hogy Merkel azért nem rúgja fenéken Orbánt, mert az Audinak jó így.
Igaz, hogy mondjuk az Auchannak már nem jó, de biztos Merkelnél jobban fexik az Audi, mint az Auchan.
az RTL meg a kakukktojás.

mrbateman 2014.11.19. 14:25:57

@high up!: Pontosan ennyi!

Külön kell választani, hogy mit KELL tenni a siker érdekében és aq mit KELLENE tenni erkölcsi és szakmai megfontolásait.
A kettő közös nevezőre hozása egyszerre nem megy.

Ezt ismerte fel Orbán 2002 és 2010 között, le is ment kutyába ahogy azt kell...a mi tragédiánk az, hogy a cél elérése után azóta fel sem kíván jönni onnan.

"Aki dudás akar lenni,
pokolba kell annak menni!"

2014.11.19. 14:45:08

@ingyenebed: még jó, hogy az Audi közelebb fekszik hozzá, miután az német, az Auchan meg francia cég. nem az viszont a lidl és az aldi, de Merkel is belátja, hogy most nem ez a legfontosabb, ahogy az első ciklusban meg a görögök kimentése volt az. Merkel és Orbán politikai céljai nem különböznek jelentősen: az amerikai befolyás gyengítése, az unió német irányítása, az oroszokkal való hatékony gazdasági együttműködés. általában elmondható Merkel céljairól, hogy azok lényege a világban és az eu-ban az angolszász dominancia megtörése, a német vezető szerep I. világháború előttről datálódó esetleges lehetővé tétele. persze most csak szabadon engedtem a fantáziámat, de kb ez látszik a törekvéseiből. ehhez Orbán kitűnő statiszta. ezzel együtt buktatja meg majd Merkel (ha nem az amerikaiak), de előtte úgy mozgatja, ahogy a saját céljainak a legjobban megfelel, most éppen Putyint rendszabályozza

Deepblue Noir (törölt) 2014.11.19. 15:17:15

@storker:

megnézed az összes közvéleménykutatást, meghallgatod mérvadó liberálisok véleményét, kinyitod a szemed és figyeled, esetleg kérdezgeted az embereket, megnézed a választási eredményeket. ebből leszűrhető. lehet hogy egyszer másképp lesz, most az van amit én írtam.
az, hogy mindez már a nézeteik természetéből és a magyar társadalom szerkezetéből is nyilvánvaló, csak hab a tortán.
részemről ez a fonal lezárva, legfeljebb számokra reagálok:)

Deepblue Noir (törölt) 2014.11.19. 15:18:02

@storker:

ezzel együtt buktatja meg majd Merkel (ha nem az amerikaiak), de előtte úgy mozgatja, ahogy a saját céljainak a legjobban megfelel, most éppen Putyint rendszabályozza "

na ezek nem kinyilatkoztatások meg vélemények, ugye?:)))

2014.11.19. 15:43:02

@Deepblue Noir: mint írtam is, csak szabadjára engedtem a fantáziámat. Alaposan olvasni nagy előny lehet néha.

"mérvadó liberálisok" - muhaha:) ezen a ponton lett nevetséges az amúgy sem veretes kommented

Deepblue Noir (törölt) 2014.11.19. 17:52:43

@storker:

mert még azt sem értetted mire referált, majmocska.

panelburzsuj 2014.11.19. 19:36:58

@unionista:
Kitartóan állítod, hogy neked a politika csak hobbi, játék, sőt szerepjáték. A megfigyeléseid alapján te csak beleéled magad, és "eljátszod" az underclass általad vélt, vagy kielemzett nézeteit, gondolatait, vágyait.

Nekem megfelelt eze játék, sőt sok érdekes/hasznos ötlet is kijött belőle - de kezdem úgy láűtni, hogy jelentős újabb szeletet már nemigen fogok látni tőled. Ezzel szemben kezd eldurvulni az alakításod, és olyan általanosításokba csúszol, amire tök fölösleges bármit mondanom.

Egyszerűen azért, mert semmi közöm sincs ahhoz a világhoz, aminbe te engem beleképzelsz.

rezfanfutyulo 2014.11.19. 20:52:46

@ingyenebed:
maga érvelés vagy gondolatok kifejtése helyett mások hozzászólásait cimkézgeti fel és szalmabábokkal kötözködik. ez mire jó?
"marxista érvelés": marxnak egy sor helyes meglátása volt, és nem kell marxistának lenni ahhoz, hogy az ember így gondolja. persze sokmindenben tévedett, mint minden nagy gondolkodó. a hivatalos szovjet marxizmusnak mindenesetre kevés köze volt marxhoz.
szerintem merkelt kevéssé izgatja az auchan-ra kiszabott magyarországi adó, mivel az auchan tudtommal francia cég.

2014.11.19. 21:59:00

@Deepblue Noir: Arról volt szó, nem reagálsz többet ;-)

unionista (törölt) 2014.11.19. 23:15:24

@panelburzsuj:
oké, de ezen nagyon könnyen lehet segíteni. ezeket egyszerűen átugrod. vagy megkérded béndeket, hogy moderáljon ki. nekem nincs ellenemre. ehhez a játékhoz, vagy hobbihoz nekem egy véletlen kontrollcsoportra van szükségem. a blogokon rendszerint iskolázottabb emberek gyűlnek össze. a kocsmában iskolázatlanok. szándékosan kötöm át az egyik csoportot a másikba. mintha ez tényleg valamilyen római fórum lenne.

szerintem ez egy tisztességes játszma amúgy. csak persze nekem is ellentétes egy kicsit a neveltetésemmel. és unalmas is, szóval egy ideje új hobbit keresek.

quendelapo 2014.11.20. 07:37:34

@storker:
ha figyeltél volna tudnád, hogy nem konkrét pártról, hanem egy új baloldalról beszéltem.

Anyád a kommunista!

2014.11.20. 12:02:31

@quendelapo: akkor elég érdekes, hogy ez a nem konkrét párt

"már előjött, a választásokon 30 százalék körüli eredményt ért el"

quendelapo 2014.11.20. 17:37:29

@storker:
Úgy látom szövegértési nehézségeid vannak.

Akkor pedig hiába írom le még egyszer:

"30 százalék körüli eredményt ért el a baloldal - tehát van egy baloldali szavazóbázis"

2014.11.20. 20:19:26

@quendelapo: Így van, hiszen leírtad, hogy egy balközép párt fogja leváltani Orbánt, megkérdeztem, hogy ez honnan jön elő, majd azt válaszoltad, hogy már előjött és 30%-ot kapott. Ja értem, akkor mégse rájuk értetted, no probs.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.21. 13:24:33

@mrbateman: na de nem mondtál semmit, az a bibi

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.21. 13:26:55

@mrbateman: hú, hát ez nagyon cudar vélemény.. most számolok be, szinte nyafogok, a helyzetről, erre te a poklot kéred rajtam számon, orbánnal példálózol (LOL), aki már túl van a székház ügytől a szőlőkig mindenen, és teszed ezt egy nick magasából --- :D, na ne

mrbateman 2014.11.22. 11:45:30

@HaFr: Nézd, ahogy gondolod...lehet olyat is játszani, hogy nem kívánod érteni!

Nekem igazából mindegy!

mrbateman 2014.11.22. 11:46:09

@HaFr: Ezt pedig tényleg nem érted, de ez lehet tán az én hibám.

HellerZ 2014.11.23. 12:04:17

@Péter,

ha már a cégekről beszélünk:

a minapi Audi-s hír tükrében, miszerint négyszer annyi állami támogatást kaptak Orbánéktól, mint amit azok kommunikáltak, talán érdemes lenni elkezdeni feszegetni a multikkal aláírt stratégia és támogatási szerződéseket.

Felteszem az élesedő magyar helyzetben nem jönne jól mondjuk az Audi amerikai eladásainak, ha arról kéne meggyőzni a yuppikat, nem érdekes, hogy a TT-jüket egy olyan cég gyártja Győrben, amelyik leboltolt a diktatúrával, ami ellen a hazájuk éppen fel akar lépni. Ez egy cseppet se zavarja már meg őket a vásárlásban...

Szóval ha erről kezdene írni a világsajtó.

Vagy nehogy előjöjjenek a rosszízű történelmi emlékek a nácik és a Daimler témakörben mondjuk...

Kinek használna egy ilyen erkölcsi törésvonal feszegetése? Nem lenne jobb azokat a megállapodásokat nyilvánosságra hozni?

Nem lenne jobb fenti cégeknek, ha hallgatás helyett inkább kiállnának Orbánnal szemben?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.23. 12:13:11

@HellerZ: egyelőre jól működik a német-magyar ipari tengely, akár a német politikával szemben is, nem érdemes ehhez erkölcsi illúziót fűzni, noha teljesen igazad van.. idővel, talán

borzimorzi 2014.11.26. 16:54:27

@HaFr: Hogy lásd a feladat bizonyos aspektusait:

korutonkivul.blog.hu/2014/11/26/igy_csal_a_nav

Holnaptól bárkinek a cége megkaphatja ugyanezt a törődést...

Üdv:
b
süti beállítások módosítása