John Lukacs Egyesült Államokban élő magyar származású (konzervatív) történész egy illusztrisnak szánt parlamenti történész konferencián a fővédnök Kövér fülének sejthetően disszonáns hangot ütött meg. Videón lejátszott előadásában az 1919-es Tanácsköztársaság kapcsán elmondta: a népbiztosok kétharmada zsidó volt, és bár ők egyáltalán nem képviselték a zsidóságot, ennek következményeként mégis felerősödött az antiszemitizmus. A katasztrófát nem lehet a zsidóság számlájára írni, a magyar társadalom gyenge, széteső volt, a nemzeti ellenállás erőtlen, Kun Bélát – a Tanácsköztársaság vezetőjét – a román hadsereg űzte ki az országból, és a Horthy Miklós vezette nemzeti hadsereg csak a román katonák távozása után nyert teret – fejtette ki. A Horthy-rendszer nem tudta úgy képviselni a nemzeti érdekeket, akár a nagyhatalmakkal szemben is, mint például a lengyel Pilsudski, a finn Mannerheim, illetve a török Kemal Atatürk rendszere - jegyezte meg.
Lukács szavaiból kiviláglik a mindennapos élményünk az Orbán-rezsimmel kapcsolatban: (amellett, hogy agresszív, hazug és korrupt) a realitásoktól elszakadva párját ritkítóan alacsony kormányzati képességeket mutat fel (amelyek természetesen nem keverendők össze a hatalomkoncentrációs gátlástalanságával). A "jó kormányzásnak" a nyomai sem valósulnak meg benne, amire mi sem jellemző jobban, minthogy egy minapi közéleti eseményen egy kormányközeliségéről ismert, egyébként viszonylag nyitott és értelmes politikai elemző képtelen volt egy kérdésre felsorolni a magyar kormány utóbbi két évéből három elismerésre méltó közpolitikai döntést, illetve mindarról, amit felsorolt két másodperc alatt kiderült, hogy épp az ellenkező hatást váltotta ki, mint amit állít magáról (és amit a kormány híveinek többsége hisz). Ha joggal szidjuk az utóbbi száz év baloldali rezsimjeit, nem szabad elfeledkezni róla, hogy a jobboldaliak -- talán a Bethlen-kormányzás egy részét, esetleg a II. világháború utáni kisgazda-kormányokat leszámítva -- egytől-egyig inkompetensek, provinciálisak, erkölcstelenek és handabandázók voltak, és pontosan reprezentálják őket az olyan mai figurák, mint Szijjártó, a lelkét eladó Martonyi vagy Navracsics, az abszolúte cinikus Kósa és Rogán, a legrosszabb egyháziasságot felvonultató Balog, Semjén és Rétvári, a különféle rendű és rangú mamelukok, kóklerek és politikai bűnözők -- és persze mindegyikük kútfeje: Orbán. A jobbos zagy.
De megtehették, amit tettek, mert -- a konferencia egy másik előadóját, Gyurgyák Jánost idézve -- már száz éve is a politikai kultúránkban volt, hogy minél magasabb pozíciót töltött be egy politikus, annál valószínűbb, hogy hazudott, és fokozottan igaz ez az értelmiségre, amely a hatalomhoz közel állva egyre kevésbé képes megőrizni függetlenségét (ezért, teszem hozzá én, egyre kevésbé képes gátat vetni a politikusi cinizmusnak), és elévülhetetlen érdeme van abban, hogy a közös normáink elvesztek, és a politika normájává a hazugság vált. Mármost én ezt nem tudom másnak nevezni, mint a leglényegesebb, erkölcsi, értelemben -- hazaárulásnak.
És hát természetesen mindez az első legnagyobb bajunkból fakad: a szabadságunk rendre megtörténő, ostoba feladásából. Az átlag magyar száz éve képtelen átlátni a szoros összefüggést a nyomora és a politikai alávetettsége között. Mit érdekli őt a politika! Meg is érdemli ezért, amit cserébe kap. Lassú és kínkeserves a tanulásunk.
Polgári Konzervatív Párt demonstráció és beszélgetés 2014. október 23. 14.30, Budapest XII. Királyhágó tér.
