1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.10.01. 06:09 HaFr

A legfontosabb különbségek konzervativizmus és liberalizmus között

Két világképpel van dolgunk, amelyek jóval túlmutatnak a releváns ideológiákon.

A legfontosabb különbségeik az emberhez való hozzáállásból fakadnak, a konzervativizmus ("k.") szkeptikus az ember erkölcsi tökéletesedésével kapcsolatban, a liberalizmus ("l.") optimista. Ebből következik, hogy a k. szerint a legjobb gyakorlatot tükröző (régi) hagyományok, kultúra, transzcendens hit és intézmények a mindennapi életben prima facie (első ránézésre) alkalmasabb iránymutatások, mint a pillanatnyi (a gyakorlattal radikálisan szakító) konstrukciók. Ebből következik az is, hogy hiba, és súlyos, meg nem térülő áldozatokkal jár előrefelé gondolkodni anélkül, hogy előbb ne néznénk hátra, a nyereségek mellett legalább ne mérlegelnénk a veszteségeket is. A közkeletűen emberi "fejlődésnek" nevezett folyamatban legalább annyi a veszteség és az optimálist el nem érő döntés, mint a nyereség, mert túl sok beláthatatlan horderejű döntés rakódik egymásra. Az autentikus k. történelemszemlélete a veszteségek körül forog: mivel a múlt az előrehaladó, egyúttal ellenőrizetlen diverzifikáció miatt mindig kevésbé komplex, jobban átlátható, gyakorlatibb, mint a jövő, ezért a veszteség magától értetődő, és a nyereség csak véletlenszerű.

A k. antropológiájából következik a polgári társadalom berendezésének mikéntje is. A k. nem hisz az emberek közötti erkölcsi egyenlőségben (anti-kantiánus) vagy az emberi "jóságban" (anti-rousseauiánus). Realista és partikularista, az általános helyett a konkrétat nézi. Viszont éppen ezért nincs is távlatos terve a bonyolult emberi társadalmak jobbítására, és elvet minden erre irányuló erőfeszítést. Következik ebből az emberek, az autonómiáik és a diverz hagyományaik feletti (romboló és átalakító) hatalmak (tömeg, állam, nagyvállalatok, "nagy gondolatok") korlátozása és kiegyensúlyozása, a földi boldogság és harmónia ígéretének megvetése, a humánum előnyben részesítése a humánumra rárakodó, társadalmi programmá gyúrt (materiális) javakkal szemben, a törvényé a joggal szemben, az itt és a most (az ellenőrizhető gyakorlat) preferálása a távoli jövő vélt nyereségével szemben. A növekedés -- főleg a hitelezett növekedés -- helyett az egyensúly, kollektívumok helyett az egyének és társulásaik, ideológiák helyett az állandó értékek, ideológusok helyett a politikusok stb. híve. A keleties k.-ban a humánum megőrzésének elsősorban az organicista (az emberi társadalmakat a természet, az élet és a növekedés terminusaiban elképzelő, etnicista és tradicionalista), a nyugati k-ban az autonomista (a mesterséges közösségekre is építő, reflexív) útjai váltak meghatározóvá.

A l. optimista emberképe -- meglehet az egyének és interakcióik szabadsága, de egynemű szabadsága alapján -- jóval nagyobb teret enged a társadalmi mérnökösködésnek, a radikalizmusnak és a tervezésnek, ami a másik progresszív ideológiában, a szocializmusban érte el csúcspontját. A l. optimizmusa így egyúttal a szabadság korlátjává is válik. Hogyan? A l. abban különbözik a szocializmustól, hogy az államot kordában akarja tartani (ha a korporációkat már nem is, az utóbbihoz nélkülözhetetlen szabad és plurális piac a II. világháború után kikerült a liberalizmus homlokteréből), viszont felszámolja a hagyományokat, mert ezeket is -- hibásan -- a szabadság korlátaiként fogja fel, de ezzel végső soron atomizálja, a piaci értékmérésen túl relativizálja, és teljesen elanyagiasítja a világot, majd az anyagi javak maximalizálására a komplex társadalomban az államot nyilvánítja a legalkalmasabbnak. A liberalizmus számára -- az erkölcsi tökéletesedésünkbe vetett hit ellenére -- az ember végső soron csak anyagi valójában fejezhető ki: az egyetemes fejlődésben az emberek legnagyobb közös osztójává az anyagi valóságuk válik, az erkölcsi világok közötti konfliktusok kiküszöbölése óhatatlanul vezet a posztmateriális erkölcsi javak felszámolásához és a dehumanizációhoz, az optimista emberkép a termelő és fogyasztó emberen keresztül az Ember halálához.

A konzervativizmusnak mindent összevetve egyetlen fő parancsolata van: csak az ember! A liberalizmusé: a szabadságok egyenlősége. A szocializmusé: az anyagi javak egyenlősége. Ezek közül csak az első nem hozza automatikusan létre az elnyomó Leviathánt és termeli ki a dehumanizációt. Amit az utóbbiak úgyis megtesznek, hogy közben a programjaikban rögzített egyenlőség is sérül. Végső soron csak az egyenlő szolgaság marad.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr276749075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zenonküp 2014.10.01. 06:47:01

Bennem Eötvös Uralkodó eszméit idézte föl a gondolatmenet. Kiknek nem igazán ismert e mű, jelzem - ez bizony az elnök úr erőteljes szembedícsérése. Elfogult vagyok no. De nem alap nélkül.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.01. 06:52:22

@zenonküp: És hát tőled meg kivált jól esik, aki ért hozzá :)

toportyánzsóti 2014.10.01. 07:40:58

Nélküled hülyén halnék meg,gratula.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.01. 08:06:47

@toportyánzsóti:

A hikimorik Bajnaira szavaznak, a Nagy Magyar Szürkemarhára.

unionista... (törölt) 2014.10.01. 09:23:08

a liberálisok általában a forward mutánsok. akik valamit egyedien, újszerűen akarnak megoldani. követelik maguknak a szabadságot. a liberalizmus ezeket származástól függetlenül tereli egy platformra.

és rendszerint velük szemben sorakoznak fel a reverse változatok. akik azt mondják, hogy csináljunk mindent úgy, ahogyan régen. régen minden jobb volt. és nagy egyetértés van abban, hogy a konzervativizmus is független az eredettől.

egyetlen probléma van ezzel. hogy az emberek döntő többsége semmilyen. amikor jön a kulturális dekonjunktúra és a gazdasági recesszió (válság), akkor az egész konzervatív és a liberális vita értelmét veszti. nem az számít, hogy ki a progresszív és ki retrográd, hanem az, hogy ki törzsbe tartozik. és ebből rendszerint az egymástól távol álló kisebb és ebből következően összetartóbb politikai csoportok kerülnek ki győztesen. errefelé ezek a "zsidó" és a "cigány" csoportok. "zsidó baloldal", "cigány jobboldal". a genotípus számít és nem az, hogy ki milyen filozófiát aggat magára. megjelennek a "nácik" és a civilizált "árja" csoportok. ez persze tolja a politikát jobbra és szélsőjobbra. ezzel szemben lép fel a baloldal és a szélsőbaloldal. a vad típusú komcsik. akik a pártban szocialistává szelídülnek. és megjelenik egy kommunitárius (keresztényszocialista) eszménykép. és aztán ez megint kettéválik. konzervatívra és liberálisra. valahogy így megy ez.

most a magyar közélet a "benáculás" időszakát éli. és a kérdés az, hogy lesz-e hunyadi, bocskai, zrínyi, rákóczi, kossuth esetleg széchenyi típusú fazon. a magyarok döntő többsége az ilyen típusú embereket értékeli. illetve a jóságos és igazságos mátyás királyokat.

toportyánzsóti 2014.10.01. 09:25:42

@maxval a bircaman: Nagyot üthetett a bucidra valaki szegény hikikomori,hónapok óta nincs 1 értelmes bégetésed.

Teng-Hsziao Gerzson 2014.10.01. 09:30:27

"[...] majd az anyagi javak maximalizálására a komplex társadalomban az államot nyilvánítja a legalkalmasabbnak." Megtenned, hogy ezt a reszt kifejted? Esetleg tudnal hivatkozni olyan liberalis gondolkodora, aki barmi ilyesmit feltetelez az allamrol? Nekem ez uj, hogy a liberalizmus barmit is elvar az allamtol a minel kevesebb beavatkozason kivul.
Koszonom!

belll 2014.10.01. 10:55:55

@Teng-Hsziao Gerzson: Szerintem úgy érti, hogy a liberális szirtekre könnyen rárakódik a balos guano. :-) Ha tévedek, akkor én is várom a korrekciót.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.01. 11:11:57

@belll: igen -- tekintélyes számú mérvadó liberális jogi (Dworkin), politikai (a liberalizmus újrafogalmazása, vagyis Rawls óta) és gazdasági (nagy állami költekezés kontra chicagói fiúk) gondolkodó szociálliberalizmusként írja le a liberalizmus szerkezetét, nyit a nagyobb állam, a kantianizmus és az absztrakt szabadságjogi rendszer, a pozitív diszkrimináció stb. felé, és ahol nem, ott a liberalizmus elhal mindez az ún. jóléti (tömeg)társadalom politikai gyakorlatának eredménye, a "ballibségnek" van létező referenciája.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2014.10.01. 11:30:38

"A legfontosabb különbségeik az emberhez való hozzáállásból fakadnak, a konzervativizmus ("k.") szkeptikus az ember erkölcsi tökéletesedésével kapcsolatban, a liberalizmus ("l.") optimista. Ebből következik, hogy a k. szerint a legjobb gyakorlatot tükröző (régi) hagyományok, kultúra, transzcendens hit és intézmények a mindennapi életben prima facie (első ránézésre) alkalmasabb iránymutatások, mint a pillanatnyi (a gyakorlattal radikálisan szakító) konstrukciók."

Itt van egy logikai ugrás. Ha az első állítás minden időszakban igaz, akkor hibás következtetés, hogy a régi hagyományokra alkalmasak iránymutatásra, hiszen akkor sem voltak az emberek jobbak.

panelburzsuj 2014.10.01. 11:32:45

@HaFr:
És az nem lehet, hogy ezek a derék emberek de facto egyszerűen szocialisták - csak épp a "létezett szocializmus" miatt ez címke tartósan diszkreditálódott?

Szóval nem képzelhető el olyan "leírása" ennek a konzervatív-liberális bulinak, hogy alapesetben minden épkézláb ember magatartáskészletében jelen van mindkettő, és "szituációfüggően" mozdul egyik vagy másik irányba? És azok kezén silányul ideológiáva, akik vagy karriercélból kezdenek somfordálni az extremitások irányába - (középen ugye sűrű a "piac") - , vagy simán csak a mentális féloldalasságuk miatt billennek ki ebből az egyensúlyozú helyzetből?

panelburzsuj 2014.10.01. 11:37:31

@stoic79:
Ott van a manual: prima facie.

Ugyan mi a fenének kéne tovább is szaglászni körülötte?

aszterixagall 2014.10.01. 12:37:31

@HaFr

Ok, őszinte leszek, nehezen tudom követni, amit írtál.:)

A rengeteg kérdésem közül az első: ha a politikai liberalizmus újrafogalmazását Rawlsnak tulajdonítod, akkor Nozicot hova teszed?

Teng-Hsziao Gerzson 2014.10.01. 12:38:56

@HaFr: Jol ertelek, hogy azt allitod, a liberalizmus a joleti tarsadalmakban szuksegszeruen baloldaliva valik, kulonben elhal?
Nezd meg Hong Kongot, most ugy is aktualis. Eleg liberalis felfogasu (Kelet-Azsiaban meg kulonosen annak szamit), megsem lett baloldali. Az emberek preferaljak a minel kevesebb dologba beleszolo allamot, es nem varjak el, hogy transzferekkel tartsak el oket, csak hagyjak nyugton az uzletet.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.01. 12:47:40

@Teng-Hsziao Gerzson: Kifejezetten nem Kelet-Ázsiáról beszélek, itt nem értelmezhetők a nyugati ideológiai hagyományok, nem ismert a jóléti állam fogalma

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.01. 12:48:09

@aszterixagall: Nozick az ellenállás:) nem mainstream

incze 2014.10.01. 15:12:41

(szigorúan hozzánemértőként): a k. antroplógiai pesszimista a l. antroplógiai optimista.

az ateista meg egyik sem, minthogy sem az optimizmus, sem a pesszimizmus nem igazolható. a konzervatív megoldás (fontolva változtatás) nagyon is gyakorlatias eszme, egyáltalán nem kell hozzá semmiféle preferencia a transzcendens hitek és eszmények iránt, elég pusztán annak elismerése, hogy az efféle tényezők konstitutív szerepet játszanak az emberi társadalmakban. ugyanakkor nem gondolnám, hogy a liberálisoknak jó jellemzését adná a "gyakorlattal radikálisan szakító konstrukciók" szorgalmazása. legfeljebb annyi mondható a liberális attitűdről, hogy az újfajta rögeszmékkel szemben nem viseltetik fundamentális bizalmatlansággal. a radikális változtatásnak ugyanakkor szintén eljöhet az ideje, nemcsak az előretekintő döntések "nem optimálisak", hanem a befagyott és kanonizált mechanizmusok sem.

általában is, kedves hafr, a szembeállításai rendkívül sportszerűtlenek. a konzervatív és a liberális abban az értelemben, ahogy szembeállítani óhajtod, egy modernebb társadalomban folyamatos spektrum sokkal inkább az *attitűdben* mintsem az univerzális fogalmi keretekben (ráadásul egyazon személy máshol és máshol helyezkedik el a spektrumban a témakörök és az érintettség függvényében). a minap még egy vérjobbikos finnugristáról is hallottam.

kiir 2014.10.01. 17:31:05

@incze: Nem is beszélve a spéci magyar helyzetről, ahol ugyan mi lenne az a társadalmi állapot, amit konzerváljunk? Hát itt még a konzervativizmust is radikálisan kell(ene) bevezetni. (Az már részletkérdés, hogy Hafr szerint Nyugatról, bircaman szerint inkább Keletről importálva.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.01. 17:48:58

@kiir: nem, importálni nem lehet semmit, vagy legfeljebb csak magot

kiir 2014.10.01. 19:00:18

@HaFr:
Cseles metafora :) De vajon hogyan lehet ezt magról nevelni? "legjobb gyakorlatot tükröző (régi) hagyományok, kultúra, transzcendens hit és intézmények"

Nem kell válaszolni, csak kötekszem.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.01. 19:20:18

@kiir: ez egy teljesen releváns kérdés, valahogy rekonstruálnunk kell valamit, ami mélyen betemetődött -- aztán lehet nemesíteni

camilló 2014.10.01. 19:24:53

A szocializmus ugye csak átmeneti állapot a kommunizmusba vezető úton. Ha már mindenáron össze akarjuk hasonlítani az eszméket akkor én az anarchiára szavazok, ami ugye nem azonos a káosszal, ellenben teljes szabadságot ad az egyénnek, de nem azt a fajtát mint amiről a liberalizmus beszél. Nincs szó az embertársam kihasználásáról még szemérmesen takargatott formában sem, vagy mint a kozervatizmus aki nyíltan felvállalja ezt. Szóval gondolkodj és lázadj!!:)

Alkibiadesz 2014.10.01. 20:48:03

Biztos, hogy a liberalizmus számolja fel a hagyományokat és atomizálja a társadalmat, vagy csak arról van szó, hogy "bűnös" optimizmussal hisz egy hagyományaitól elszakadt és atomizált társadalom humanizálhatóságában?
Arra gondolok, hogy a kontinentális országok többségében nem az "ős" liberálisok, számolták fel a feudális-korporatív szabadságok hálózatát, hanem az az abszolutista hatalmi rendszer amely ellen a nemzeti-liberálisok felléptek. Ennek a küzdelemnek volt az eszköze a parlamentarizmus, a hatalmi ágak elválasztása és az alkotmányosság.
Hasonló a helyzet a szocializmussal is.
Eredendően a szocializmus csak reakció az iparosodásra és az azzal együttjáró urbanizáció elidegenítő hatásaira nem pedig annak a kiváltója.
Ez a helyzet csak a modernizációs hátrányuktól frusztrált kelet közép európai illetve posztgyarmati térségben változott meg.

Összefoglalva:
Gondjainkat inkább a modernitás totális logikája okozza és ezért a liberalizmussal vagy a szocializmussal csak akkor van gond, ha magukba építve reprodukálják ezt a totalizáló logikát.

Szúrófény 2014.10.02. 05:02:17

Kik is a Szabad(elvű) Demokraták?
Szabó Dezső író cikkei nyomán.

„A közéletben súlyos tehetségű morális embert veri az immorális, minden ordításra kapható, ezerfogú éhes emberbestia. És megszületik a szervezett gyilkosságok, rablások a morállá konszolidált bűnök, hazugságok és perverzitások irtózatos szisztémája, a világtörténelem legóriásibb arányú haláltánca: a korlátlan szabadverseny, a polgári kapitalista demokrácia, a zsidónak megígért nagy történelmi szüret… Legáltalánosabb formája a politikai szabadverseny elvének: az állam minden felnőtt tagja választhat, és választható.
De egyszerre felhemzsegnek a műveletlen, semmi lelkiismereti törvénytől meg nem kötött, vad politikai kalandorok, elszánt éhes politikai apacsok, akik a törvények dzsungelében könyörtelenül gázolnak át mindenen szilaj étvágyuk kielégítésére. És ezek jobban tudnak ordítani, ezek mindent tudnak ígérni a nép őselégületlenségének, ezek a végsőkig tudják nyargalni az aktuális jelszavakat, mert a becsületes lehetőségek, hazafias aggódás és a felelősség nehéz érzése nem köti őket. (a népképviselet problémája cikkből)
A liberális tábor, mint a páncél a harcos testét, a nemzetközi imperialista zsidó tőke testét vértezi. És így az a hallatlan történelmi humor kerekedik a vizsgáló megfigyelésébe, hogy a kizsákmányoló, elnyomó, imperialista nagytőke a szocializmus, a szociális igazság, szabadság és a gazdasági elnyomottak nevében hirdet harcot a kizsákmányoltak, a megrablottak, a nincstelenek tábora ellen.
Az egyik igazság a „liberális” tábor lényegét mutatja meg. A világtörténelem egyik legzseniálisabb ténye volt az, mikor a világuralomra törő vér szerint imperialista és kapitalista zsidó faj az emberi elégületlenséget, a szociális forradalmat tette hódítása eszközévé
Hirdet szocializmust, szabadságot, kommunizmust, új gazdasági világrendet, világmegváltást, hogy a kihasználtak nagy tömegeit a maga imperializmusa eszközévé tegye.
Hogy a kommunista, a szocialista, a forradalmár zsidó csak előharcosa, élő tankja zsidóságnak, s győzelmük esetén meghamisítják a kommunizmust, megsemmisítik a szabadságot, széttörnek minden szociális jogot, a proletárt csak vak eszköznek tűrik meg, s szocializmusuk nem más, mint átmenet egy új most már az egész faj szélesebb alapjaira fektetett kapitalizmus világuralmi berendezkedésére.
Ebből három dolog következik: Szabó Dezső ráérzett a globalizációra, ezt se tanították a pártiskolán, és nem véletlenül volt indexen!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.02. 06:47:55

@Alkibiadesz: EZ igaz, de mégis joggal mondhatom, amit mondok, mert szentesítették az adott trendet, tehát a politikai gondolkodásban és az elit politikai gyakorlatban ők mondták ki a végső szót

wowerman 2014.10.02. 23:05:25

Tehát éljen a konzervativizmus? kösz nem

Alkibiadesz 2014.10.03. 12:36:10

@HaFr:
A liberalizmus "ősbűne" például az a naiv hit, hogy a modernizáció társadalmi dinamikáját képes a saját javára fordítani és ezáltal humanizálni az egész társadalmat. Másképpen fogalmazva: a dehumanizációra adott felületes válaszok maguk is a dehumanizáció eszközeivé válhatnak. Ebből a szempontból a konzervativizmus valóban jobban áll, hiszen eredendő modernitáskritikája miatt nem fenyegeti a modernitásban való feloldódás veszélye.
süti beállítások módosítása