1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.09.24. 06:57 HaFr

Obama: Magyarország válaszúton

Sőt, Obama azt mondta, hogy Magyarország már döntött: a saját helyét az orosz, a kínai, a kenyai, az egyiptomi, a burmai, az azerbajdzsán stb. rezsimek között jelölte ki a szabadság és a társadalom elnyomásában. Hadd tegyem hozzá, ezzel nem tett mást, mint nyugtázta a magyar Vezető korábban megszületett és közhírré tett döntését, tehát akár fölösleges is tiltakozni. Ennek ellenére merem remélni, hogy még van visszaút innen Európa '"második legiparosodottabb" gazdaságának egyszemélyi Vezetője számára. (Btw. az NDK még sokkal iparosodottabb volt! Luxemburg, Svájc és Hollandia pedig csak gazdag. Hadd ne magyarázzam el az összefüggéseket.)

Obama világossá tette, hogy az emberi és polgári jogok biztosításában nincs vagy-vagy, nincs szürke zóna, nincs magyaros cselvetés, nincs kettős beszéd. Vagy Burma vagy Amerika mellé állunk. A világ besorol minket, a független értékrendről és cselekvési térről lehet álmodozni ugyan, de minek. Néhány hónappal ezelőtt a Washington Post nyilvánvalóvá tette, hogy Amerika pontosan tudja, hol állunk. Akkor még lehetett azt hinni (bár ki hitte!), hogy ez a hazai baloldal által megrendelt stb. álláspont. Ma ugyanezt vallja és mondja az Egyesült Államok elnöke, aki történetesen eddig egy szárnyaszegett galamb volt a nemzetközi kérdésekben, ahogy -- a provinciális félreértések elkerülése végett -- a demokraták is általában megengedőbbek az Amerikán kívüli emberi jogi sérelmekkel kapcsolatban, mint a republikánusok. (Leszámítva persze azt, ha esetenként Washington követi el azokat, de Obama ezt a tényt sem hallgatta el, a kártyák nagyjából kint vannak az asztalon: nem lehet nem észrevenni az egyre élesedő konfliktust Amerika szövetségesei és ellenfelei között, amely konfliktusban kezdünk egyértelműen a nem kívánatos oldalra sodródni.)

És erre még mindig lehet úgy reagálni, ahogy diplomáciánk újdonsült vezetője (OMG!) várhatóan fog, arrogánsan, és kikérve a beavatkozást a belügyekbe, lehet akár örülni is, amiért -- ismétlem -- Amerika nyugtázta a magyar irányt, és lehetne leülni öt percre gondolkozni. Ahogy nő a magyar kormányzaton a nyomás, úgy van egyre nagyobb esélye nagyot hibázni. És nincs kétségünk afelől, hogy hibázni is fog, hiszen maguk az alapvetések bűnösen hibásak, és mivel a Vezető nem tévedhet, a korrekcióra egyre kevesebb esély van. 

475 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr286726267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.09.24. 07:04:32

Elolvastam Obama üzenetét. Meg ezt is.

De engem azért érdekel, hogy miért nem hozza le ezt egyik média sem (index, hvg, hir24, stb...) pedig biztos harapnának erre az emberek. Egyedül a balos Kettős Mérce posztolt még erről, aztán ennyi. A többi újságíró alszik, vagy nem érdekli ez a dolog?

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 08:02:37

"endless regulations [...] increasingly target civil society"

Szerencsére az ilyesmi elő sem fordulhat az USA-ban.

en.wikipedia.org/wiki/IRS_targeting_controversy

unionista... (törölt) 2014.09.24. 08:04:00

ha tényleg demokráciát akarunk, akkor magyarország mégse obama tanácsadóinak kellene kijelölni, hanem a magyaroknak.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.09.24. 08:07:15

@neoteny: This led to wide condemnation of the agency and triggered several investigations, including a Federal Bureau of Investigation criminal probe ordered by United States Attorney General Eric Holder.[1][2] Initial reports described the selections as nearly exclusively of conservative groups with terms such as "Tea Party" in their names. Further investigation by media outlets appeared to confirm this, revealing that some liberal-leaning groups and the Occupy movement had also triggered additional scrutiny, but not at nearly the same rate as conservative groups.[3][4][5][6][7][8][9] The Republican majority on the House Oversight Committee issued a report which concluded that no liberal groups were targeted; however, the report was criticized by the committee's Democratic minority, who concluded that the report ignored evidence that liberal groups were targeted.[10][11] The use of target lists continued through May 2013.[12]

Kicsit jobban működnek azért az intézményeik, nem? Azzal együtt, hogy az emberi jogok biztosítása a világban hatalmi kérdés az USA számára. Ezt Obama sem tagadja. A választás egy bites.

a gondolkodó maxval 2014.09.24. 08:09:07

Mo. válaszúton van, együtt zuhan a hanyatló nyugattal Obamástul-Merkelestül-homoklobbistul, vagy: megpróbál elszakadni a bukott liberális kurzustól.

egyetmondok 2014.09.24. 08:10:51

@neoteny:
De,előfordul. Meg ez is előfordul:

" Following the Inspector General's report, the House Committee on Oversight and Government Reform began an investigation into the IRS. Additionally, the House Committee on Ways and Means expanded its ongoing 2011 investigation into possible IRS political targeting to include the BOLO ("be on the lookout") keyword targeting allegations. " ---

na,akkor hivatkozzunk tehát az USA-ra ebben az értelemben,amikor a Fidesz kétharmada felállít egy parlamenti vizsgálóbizottságot annak kivizsgálására, hogy a hazai pénzügy ellenőrzési hatóságok hogyan viselkedtek a hazai civil ellenőrzési ügyekben.

Addig nem lehet az amcsikra mutogatni.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 08:22:36

@egyetmondok:

"Addig nem lehet az amcsikra mutogatni."

Ha az elnök mutogathat másoknál arra hogy "endless regulations [...] increasingly target civil society", akkor rájuk is lehet mutogatni.

egyetmondok 2014.09.24. 08:26:30

@neoteny:
Nem, magyar kormánypárti akkor mutogathat Amerikára,ha a parlamentje megteszi ugyanazokat a lépések,mint az USA parlamentje megtesz.
Sőt, a Te linked szerint ilyen ügyek miatt ott már komoly beosztásból lemondásokra is sor került:

" Resignations

Steven T. Miller, Acting Commissioner of Internal Revenue and Deputy Commissioner for Services and Enforcement resigned on May 15, 2013
Joseph H. Grant, commissioner of the Tax Exempt and Government Entities Division, retired on June 3, 2013
Lois Lerner, the Internal Revenue Service official at the center of the controversy, retired effective September 23, 2013. "

majd ha itt is lemond ilyen ügyek miatt néhány fontos állami ember,akkor lehet mutogatni.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 08:28:56

@HaFr:

"Kicsit jobban működnek azért az intézményeik, nem?"

Ez erősen vélemény kérdése. Megszületett erre a balhéra is a nixoni válasz: "mistakes were made" ( en.wikipedia.org/wiki/Mistakes_were_made )

"On September 5, 2014, the Senate Permanent Subcommittee on Investigations released its report on the controversy. The subcommittee's majority report, authored by subcommittee chairman Senator Carl Levin and submitted for the subcommittee's Democrats, concurred with TIGTA's finding that inappropriate screening criteria were used but concluded that there was no intentional wrongdoing or political bias in the use of the criteria."

"In January 2014, the Federal Bureau of Investigation (FBI) announced that it had found no evidence warranting the filing of federal criminal charges in connection with the scandal."

unionista... (törölt) 2014.09.24. 08:44:42

@egyetmondok:
ugyan már. a magyar kormánypárti nem mutogathat amerikára. de amerika sem mutogathat a magyarországra. szóval ezek az "üzenetek" csak felbőszítik a magyarokat. az átlag paraszt azt gondolja: a hazafiatlan zsidók menjenek amerikába. magyarországnak végre magyar fővárosa legyen. ne szolgáljon idegen érdekeket. és végtére is van ebben valami.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 08:48:30

@egyetmondok:

"Nem, magyar kormánypárti akkor mutogathat Amerikára,ha a parlamentje megteszi ugyanazokat a lépések,mint az USA parlamentje megtesz."

Szó sincs ilyesmiről. Az elnök arról beszélt hogy "endless regulations [...] increasingly target civil society" -- ami náluk is előfordult. És a bilit nem a kormányzati alkalmazottak borították ki; még csak nem is a képviselők (az mellékszál hogy az USA-ban nem parlamentáris rendszer van).

Ami a lemondásokat illeti: egy lemondás volt -- meg két nyugdíjba vonulás. Lois Lerner esete különösen vérlázító:

"On May 22, 2013, in her opening statement to the Oversight Committee, Lois Lerner stated: "I have not broken any laws. I have not violated any IRS rules or regulations. And I have not provided false information to this or any other congressional committee." Lerner then invoked her Fifth Amendment right against self-incrimination and refused to testify."

"Lawmakers also called for the resignation of Lois Lerner, who ran the IRS's section on tax-exempt organizations [...]. When Lerner refused to resign, she was placed on administrative leave. Lerner retired effective September 23, 2013."

"On June 13, 2014, the IRS notified Republican congressional investigators that it had lost Lerner's emails from January 2009 to April 2011 because of a mid-2011 computer crash. The emails were under subpoena as part of the congressional investigation. On June 19, the IRS said that the damaged hard drive containing Lerner's missing emails had been disposed of more than two years prior."

Tehát Lois Lerner _nem_ mondott le, hanem "nyugdíjba vonult" miután

- kijelentette a képviselőházi meghallgatáson hogy ő semmi törvényelleneset sem tett

- megtagadta az érdemi válaszokat azzal hogy azok őt büntetőügyileg felelőssé tehetik

Majd később az adóhivatal arra hivatkozva nem adta át az emailjeit a vizsgálóbizottságnak hogy azok "elvesztek" egy merevlemez-sérülés következtében.

Így hát a kormányzat kb. mindent megtett azért hogy eltusolja a balhét. Hogy a hatalmi ágak közötti hatalom-megosztás úgy van felállítva az USA-ban ahogy van pedig az alkotmányuknak (és azt azt íróknak) köszönhető, nem a mindenkori kormányzatnak, amely jól láthatóan a saját (politikai) érdekeinek védelmével van elfoglalva.

egyetmondok 2014.09.24. 08:49:22

@unionista...:
Az alaptörvényi magyar államra erkölcsi kötelesség mindenkinek mutogatni,akinek fontos a jogállam,az európai hellén-római-keresztény társadalom szervezési folyamatok politikai eredményei,a szabadságok európai eszményei és intézményei -- amelyekkel az alaptörvényi magyar állam szemben áll.

Minél többen mutogatnak rá ennek a magyar államnak az olyan jellemzőire,amit Obama is felvet, meg amit a Polgári Konzervatív Párt is felvet, annál jobb.

egyetmondok 2014.09.24. 08:52:07

@neoteny:
" Így hát a kormányzat kb. mindent megtett azért hogy eltusolja a balhét. Hogy a hatalmi ágak közötti hatalom-megosztás úgy van felállítva az USA-ban ahogy van pedig az alkotmányuknak (és azt azt íróknak) köszönhető, nem a mindenkori kormányzatnak, amely jól láthatóan a saját (politikai) érdekeinek védelmével van elfoglalva. " --

na, pont ez az,ami már nem jellemző a magyar államra. Itt ti. az "alkotmány" íróival van a bibi. Az ott a rendszertől idegen jelenség, itt pedig a rendszer maga.

Ennyi csak a difi.

egyetmondok 2014.09.24. 08:59:43

@neoteny:
Én nagyon elégedett lennék ilyen, "nyugdíjba vonulásos" magyar esetekkel, bizonyos randa ügyek után. Nagy dolog az kérem,amikor nyugdíjba lehet vonulni...

unionista... (törölt) 2014.09.24. 09:26:34

@egyetmondok:
obama a globális civil szervezetek támogatásáról beszél. miért nem mondja azt, hogy a zsidó szervezetekről van szó. semmi probléma nem lenne vele (részemről legalábbis). inkább vagyok szemita, mint antiszemita. legyenek zsidó és zsidóbarát szervezetek. szerintem a kisebbségek fontosak a külkapcsolatok építése szempontjából. de akkor erről beszéljünk és ezeket ne keverjük össze a valódi civil szervezetekkel. mert ezek célja, hogy a helyi gazdasági érdekek és kulturális értékek érvényesüljenek. és tényleges szociális problémákra adjanak választ.

egyetmondok 2014.09.24. 09:38:30

@unionista...:
Talán azért,mert nem zsidó szervezetekről van szó.
(Esetleg jelentkezz be nála,tégy neki ajánlatot a tízdolláros biológiai fajmeghatározó ügyes kéziszerszámodra,amivel Te bizonyítani tudod, hogy a globális civil szervezetek zsidók. Lehet, hogy húsz dollár is elfogadnak árként,ami a mai világban nem egy rossz haszon. S ha nagy mennyiségben rendelnek,Kínában legyártathatod akár két dollárért,gondolj bele,egymillió darab hálózatról feltölthető,zsebben hordható zsidómeghatározó készülék, darabonkét 18 dolcsi haszonnal...)

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 09:41:42

@egyetmondok:

Az ilyen "nyugdíjba vonulás" üzenet a későbbi, politikiai szempontok alapján kinevezett főbürokratáknak: "hajtsd nyugodtan végre a politikai főnökeid utasításait: ha balhé lesz, megvédünk a felelősségrevonástól -- és érdemeid elismerése mellett, teljes nyugdíjjal és egyéb juttatásokkal távozhatsz".

Mit gondolsz, a Lois Lerner helyére kinevezett tisztviselő kihez lesz lojális: azokhoz akik kinevezik, vagy a polgárokhoz?

A kézzelfogható következmények nélküli "nyugdíjba vonulás" csak az egyént távolítja el -- de nem ösztönzi érdemben az őt követőket arra hogy másként viselkedjenek mint a "nyugdíjba vonult".

Két eset lehetséges: Lois Lerner vagy elkövetett törvénybe ütköző dolgokat, vagy nem. Ha az utóbbi áll fenn, akkor a "nyugdíjba vonulása" egyenesen veszteség a polgároknak: hiszen egy kompetens adminisztrátor arra kényszerült hogy elhagyja a helyét, ahol a polgárok számára hasznos tevékenységet végzett. Ha pedig az előbbi, akkor sikeresen megszabadult (mert megszabadították a politikai főnökei) a felelősségtől.

Továbbá lemondhat valaki az egyik kormányzati pozíciójáról ha ott túlságosan a rivaldafénybe került -- hogy aztán csöndesen kinevezzék egy másik pozícióba ("laterális elmozdítás"). Ezért lenne lényeges a törvényes felelősség megállapítása: ha nincs olyanja, akkor nem indokolt a lemondása sem (ill. csak azt a célt szolgálja hogy a politikai nyomás enyhüljön a kinevezőin/főnökein); ha viszont van bármilyen törvényes felelőssége, akkor az annak megállapítása nélküli lemondása egy menekülési útvonal számára -- és ahogy írtam, (rossz) példa mások számára hogy mit tegyenek kérdéses esetekben: a kinevezőik politikai utasításait kövessék-e, vagy megtagadják azt mint törvénybe ütközőt.

fvipera 2014.09.24. 09:43:37

érdemes megemlékezni Clinton mondatára is, amelyben azt állította, hogy orbán két dolgot szeretne: örökké hatalmon maradni és sok pénzt keresni. Az utóbbi mondatrészre kevés figyelmet szenteltek az elemzők, pedig ilyet nem mondana Clinton, ha nem állnának rendelkezésre (vele is megosztott) titkosszolgálati információk orbán gyarapodásáról.

fvipera 2014.09.24. 09:45:27

@a gondolkodó maxval: korán reggel éhgyomorra szopod fényesre putyint. nincs hányingered?

kiir 2014.09.24. 09:49:04

@unionista...:

Obama nem a globális civil szervezetek támogatásáról, hanem a civil szervezetek globális támogatásáról beszélt. Valószínűleg nem olvastad a szöveget.

Egyébként ha erről a beszédről elsőként a zsidók jutnak az eszedbe, akkor tudd: ez a komplexus feltehetően fontosabb összefüggésekben is elhomályosítja a látásodat. (Amúgy értem vagy legalábbis érteni vélem, hogy milyen valós vagy vélt jelenségekre reagálsz, de ez attól még téves reakció.)

egyetmondok 2014.09.24. 09:53:52

@neoteny:
A jogállami demokráciák, mondjuk akkor így: a nyugat azért szupi, nagyon-nagyon szupi,mert olykor , büntetőjogi értelemben teljesen ártatlan emberek is arra kényszerülnek, hogy odahagyják az állami hivatalukat,hiszen valóban, nem lehet tudni, hogy az illető bűnös vagy nem bűnös.
Mert hát ugye az fontos,hogy az állami hivatalt oda lehet hagyni olykor. Abban nem kötelező megöregedni; jó üzenet ez bárkinek,aki az adófizetők pénzéből gondolna egész élet-karriereket berendezni: ne tegye.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.24. 10:18:59

@fvipera:

Reggel, este, délután is Putyinnak van igaza ebben a kérdésben.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 10:24:04

@egyetmondok:

Te összekevered a politikusokat és az általuk kinevezett adminisztratív "csúcsmenedzsereket" a professzionális bürokratákkal. Az utóbbiak számára "kötelező abban megöregedni": arra tették fel a munkáséletüket, a karrierjüket, ott és abban szereztek gyakorlatot, ami nem szükségszerűen transzferábilis más területekre. Továbbá le kell húzniuk egy bizonyos számú évet ahhoz hogy az állami nyugdíjra jogosulttá váljanak -- ami bizony egy nagy durranás az USA-ban (is).

Vannak olyan pozíciók ahol az illető "serves at the pleasure of the President": tipikusan ilyenek az elnöki stáb (staff) tagjai, ami a "segítőit" (aides), tanácsadóit és asszisztenseit jelenti. Nekik nincs "joguk" a pozíciójuk betöltésére: ha az elnök azt mondja hogy menniük kell, akkor mennek.

De a professzionális bürokrácia menedzselése már az United States Office of Personnel Management ( en.wikipedia.org/wiki/United_States_Office_of_Personnel_Management ) feladata: és az törvények alapján működik, amik szerint nem lehetséges az hogy "büntetőjogi értelemben teljesen ártatlan emberek is arra kényszerülnek, hogy odahagyják az állami hivatalukat".

unionista... (törölt) 2014.09.24. 10:36:32

@egyetmondok:
szerinted a debreceni lokálpatrióta egyesületet vagy a csokonai kört nem nyomja el a politika? dehogynem. csak olyankor nem tiltakozik senki. a derecskei asszonykórus is csak úgy kaphat támogatást ha pártpolitikai célokat és pártpolitikai érdekeket szolgál. de még a mikepércsi parókia is. csak ezek valahogy zavarják obama elnököt. illetve obama elnök tanácsadóit. mert nem "cohen" csoport az elnyomott. ha őket éri sérelem, akkor abból valahogy mindig világbotrány lesz. a klubrádió ügyében diplomáciai démarche volt. jó, hogy nem üzentek hadat csak azért, mert néhány fővárosi zsidó nem kapott ingyenesen országos rádió frekvenciát. illetve persze nem ingyen. mert még azt is kifogásolják, hogy náluk miért nem hirdet kiemelten az állam? miért hirdessen? egy vidéki közösségi rádiókban szerinted mennyi az állami hirdető? és az miért nem az amerikai nagykövetséget? a "norvég" "civil" alap ügyében nem kellene az ensz közgyűlést összehívni? szerinted ez az alapítvány mennyiben fedte le a magyar társadalmat.
norvegcivilalap.hu/hu/tamogatott
és ők ortodox liberális tematikában gondolkodtak. a lehet más a politika élén "grün". a homoszexuális zsidó. és ehhez kapcsolódik leszbikus "ökotárs". a leszbikus norvég nagykövet kiválasztotta a leszbikus hölgyet. félreértés ne essék, nem a szereplők nemi irányultságával van probléma. hanem azzal, hogy ez szimplán etnikai és szexuális szelekció. a magyarországi zöld mozgalmakat miért nem komoly ökológus, geológus, agronómus, kulturális antropológus vezeti? miért egy belvárosi homoszexuális zsidó választódik ki? azért, mert ez hatalmi alapon szerveződik. ami nem probléma. de akkor most ezekkel szemben hatalmi eszközökkel fellépnek. ez egy harc. amit belpolitikában a jobboldal nyer meg. külpolitikában a baloldal. de aki egy kicsit is tisztességes az nem áll sehová. a civil szerveződésnek alapvetően helyinek kell lenni, és nem globálisnak. és le kellene fedni a társadalom minden csoportját.

itt a szórvány J és a zárvány E csoport kultúrája csap össze törzsi alapon. és a EJ távoli keresztezésből születő leszbikusok és melegek állnak középre. ezt a köznép így fordítja le: "zsidók, cigányok, buzik".

___________________________ (törölt) 2014.09.24. 11:04:57

Nem tudom, hogy helyes-e ennyire keményen értelmezni a beszédet. Felsorolt országokat, ahol olyan dolgok folynak, amivel nem ért egyet és ami szerinte az ő értékeikkel ellentétes, de nem jött át nekem, hogy az egyik egy méterre, a másik egy kilométerre tér-e el vagy sem. Mert rögtön utána politikai gyilkosságok áldozatai és bebörtönzött ellenzékiek jöttek, és ez volt a beszéd fő motívuma talán, itt nem is volt magyar említés, mint ahogy nem is igen lehetne. Én itt inkább egy ívet látok, előételtől a főételig, kisebb problémától a nagyobbig, de lehet, hogy csak belemagyarázom.

Mindegy, ettől függetlenül ez fontos, mert függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vele vagy pedig csak azt gondoljuk, hogy félremagyarázott infókkal etették a Paul Lendvai félék, tény, hogy kicsit ijesztő dolog azért az, ha a világ leghatalmasabb embere negatív kontextusban említ.

Nem is tudom, hogy mit kellene ezzel kezdeni, nem hiszem, hogy annyira csicskának kellene lenni, hogy egy jogosulatlan hitelintézeti tevékenység gyanúját ne lehetne rendőrileg kivizsgálni, mert a sírás elhatol a Fehér Házig is - a fene hitte volna, őszintén, legrosszabb esetben is két kis ország békés vitája - de az biztos, hogy ez helyzet, amit kezelni kell valahogy.

unionista... (törölt) 2014.09.24. 11:11:39

@kiir:
engem nem zavarnak a budapesti zsidók. semmiféle komplexusom nincs velük kapcsolatban. nekik vannak komplexusaik a magyar társadalommal kapcsolatban. ők mondják a többségi akaratra azt: "fasizmus". azért, mert kevés utódjuk van. és az a kevés gyerek is kivándorol. próbálják maguknak megnyerni a romákat. "jaj szegény kiscigányok". de ez is csak ellenérzést vált ki a többségből. és emiatt vannak komplexusaik.

arról van szó, hogy ennek a csoportnak a gazdasági érdekei és a kulturális értékei ellentétesek a többség elképzeléseivel. mert ez a magyar egy dominánsan keleties társadalom. de ez biológia. ezt "neveléssel" nem lehet megváltoztatni. ez olyan, mint a bal és jobbkezesség. a "liberálisok" többségi jobbkezesből próbáltak balkezeseket nevelni. nem sikerült. ez a csoport átlagosan 150 éve települt be. azért telepítették be őket, hogy a magyar nacionalizmust letörjék. ez a projekt elbukott. ahogyan mondjuk az oszmántörök.

nem állítom, hogy ez a "cohen" csoport gonosz. semmiféle komplexusom nincs velük kapcsolatban. csak azt látom, hogy egyszerűen nem értik a többség gondolkodását. mindegy, hogy mennyire iskolázottak. ha nincs hegemóniájuk, akkor nem tudják szolgálni a közérdeket. nézzük meg ennek a csoportnak teljesítményét a rendszerváltás után. kiváló emberek sora csinált magából kereskedelmi majmot. az aksenázi zsidóság és a magyar demokrácia nem passzolnak össze. lehet, hogy nincs igazam. a zsidó és a cigánykérdésből az egyiket a társadalom primitív módon fogja megoldani. egyszerűen kiűzi ezt a balliberális csoportot. mert itt a unortodox nemzeti liberalizmus a leitkultur. és ha ehhez asszisztál a német néppárt, akkor ez alighanem sikeres lesz.

kiir 2014.09.24. 11:22:31

@unionista...:
Ugye vágod, hogy Obama beszédéről beszélgetünk? Hogy jön ide a budapesti zsidóság? Hogy jön ide, hogy a magyar dominánsan keleti társadalom? Hogy jön ide a magyar rendszerváltás, a "balliberális" szó, a 150 éve Magyarországra betelepített zsidóság, a nacionalizmus, a kereskedelmi majom? Mi köze mindennek ehhez a beszédhez?

Tényleg nincs komplexusod?

egyetmondok 2014.09.24. 11:27:28

@neoteny:
Oszt mégis megtörténik olykor.
Nagyon helyes.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 11:31:39

@egyetmondok:

Csak épp' semmi köze az általad előszeretettel emlegetett jogállamisághoz.

egyetmondok 2014.09.24. 11:33:14

@unionista...:
Nézd,én egyáltalán nem állítom, hogy Te egy hibátlanul mocskos antiszemita vagy, mindössze azt gondolom, hogy nincsenek politikai erkölcseid abban az értelemben,ahogyan azt egy európai számára a hellén-római-keresztény társadalom szervezési folyamatok történelmileg kialakult szabadság eszményei és intézményei indokolnák.
Tehát, én mindig végig futok a zsidókkal kapcsolatos elképesztő,rögzült komplexusaid okán keletkező soraidon,és csak csodálkozok,hogy ilyen alja politikai gondolkodás és nézetek egy minden bizonnyal értelmes és rendes embernél hogyan létezhetnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 11:41:15

@egyetmondok:

Az hogy "büntetőjogi értelemben teljesen ártatlan emberek is arra kényszerülnek, hogy odahagyják az állami hivatalukat" a jogállamiság érvényesülése? Ehhez a jogállamiság egy nagyon orwelli (vagy kafkai) értelmezése szükséges.

abdul hackeem 2014.09.24. 11:45:28

@Shenpen: Ha kölcsönadnal az unokatesodnak, nagybatyadnak, es az adohatosagi vizsgalatodat (vagyonosodasi vizsgalat) követöen a rendörseg tartana nalad hazkutatast (jogosulatlan hitelintezeti tevekenyseget folytatsz), akkor is az lenne a velemenyed, hogy beetettek az Elnök Urat?

egyetmondok 2014.09.24. 11:52:35

@neoteny:
Dehogy,egyáltalán nincsen igazad.
A látszat is nagyon fontos,ha komolyan vesszük a joguralmat.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 11:54:36

@egyetmondok:

"Dehogy,egyáltalán nincsen igazad."

Dehogy, te vagy az akinek egyáltalán nincs igaza.

"A látszat is nagyon fontos,ha komolyan vesszük a joguralmat."

De csak a látszat, ami az elvek ellenére működik, aláássa, nem pedig erősíti a joguralmat.

panelburzsuj 2014.09.24. 11:56:26

@kiir:
Inkább mániáknak tűnnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 12:09:04

@panelburzsuj:

Unionista itt két alapvető tézissel operál:

1) a közérdek (bármi is legyen az) az, amit a (feltételezett) többség annak vél

2) ha az "ortodox liberális" zsidók nem értenek egyet a (feltételezett) többséggel, akkor szükségszerűen "a közérdek" ellen vannak

Ebből aztán bármi levezethető.

Te egyszer feltettél neki kérdéseket a "nemzeti" (vidéki? paraszt?) magyarok összefogási képességeit/készségeit/gyakorlatát illetően; ha jól emlékszem, szemérmesen elkerülte ennek a problémának a körbejárását.

unionista... (törölt) 2014.09.24. 12:17:27

@kiir:
nem az összes magyarországi civil szervezetet érte politikai támadás, hanem csak azokat, akik egy bizonyos csoport politikai érdekeit szolgálták. ez egy politikai küzdelem. amibe persze be lehet vonni az amerikai elnököt. de ez nyilván nem az ő, hanem a tanácsadóik üzenete. obamának nem sok fogalma van arról, hogy mi folyik mondjuk nagykőrösön. ami egy átlagos magyar település. fogalma nincs róla. obama zsidó tanácsadói azonban éresülnek arról, hogy mi folyik budapesten. de ezeket az információkat egy többségében zsidó és zsidóbarát hálózaton keresztül szerzik. nem zavar, hogy van ilyen. egészen addig, amíg nem üzennek hadat. és a "demokrácia védelmében" nem ölnek halomra civileket.

ebben a sztoriban a "cohen" csoport érdekei sérülnek. ez nem pontosan a magyarországi zsidóság (mert ők a jobboldalon is vannak), de a magyar zsidók többségéről van szó. ők "baloldaliak". valójában ortodox liberálisok. ez a csoport nemzetietlenek és ezért sorolódik a balra. a magyarok döntő többsége azt mondja: mindegy kik, csak ők ne. inkább köpködjön egy "cigány" napraforgót a tribünön. a vicc, hogy orbán is zsidónak adja ki magát a világban. de ő egy balkáni vagy oláh "cigány". amire a nép azt mondja, hogy a cigány, aki "felkapaszkodott az uborkafára". és őt támogatják a történetileg zsidókhoz csapódó szefárd világ képviselői. amire a köznép azt mondja a "tökfejek": demján, csányi, széles, andy vajna. és a többiek. de ők a zsidókhoz csapódott "cigányok". amilyen orbán. ez egy olyan kulturkampf, amihez a népnek semmi köze. néhány tucat belvárosi nem a magyar társadalom. lehet menni tüntetni. de ahhoz a nép aligha fog csatlakozni.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 12:26:48

@unionista...:

"ez egy politikai küzdelem."

Amely politikai küzdelemben egyesek az államhatalom erőszakszervezeteit használják fegyverként.

Persze csak nemzeti önvédelmi célokból.

panelburzsuj 2014.09.24. 12:29:54

@neoteny:
Nekem is úgy tűnik, hogy el.

De hát elég sok ilyen függőben hagyott kérdőjel marad utánam, amikor a diskurzust a szép, nagy, öblögetős világmagyarázásból és -szidalmazásból kisebb, hazaibb, konrétabb témákba szeretném fordítani...

unionista... (törölt) 2014.09.24. 12:34:37

@panelburzsuj:
de akkor mi a magyarázat? az, hogy a civil társadalom ellen támadást indítottak magyarországtól egyiptomig? mert ezt mondja obama: "from hungary to egypt, endless regulations and overt intimidation increasingly target civil society". ez egy nyílt megfélemlítés. de ez civilizált módon folyik. szóval ez egy kultúra. egy embercsoporté. melyik csoporthoz kötődik ez? megmondom: a "cigányokéhoz". akik ott vannak egyiptomban és itt vannak magyarországon. csak te nem vagy indoeurópai. és nem azonosítod ezeket úgy, mint egy "terminátor". lázár nem cigány. aha. példaértékűen oldotta meg a cigány integrációt hódmezővásárhelyen. csak az országos ügyekhez nem ért. de amúgy kellettek neki a trafikok. mert a dohánytermesztés, feldolgozás és kereskedelem szerinted tradicionálisan kihez kötődik? vagy az állattartás, az építőipar, a katonáskodás? csak nem szabad kimondani, hogy ezek cigányság kulturális preferenciái. mert akkor az maga volna a rasszizmus. ez egy zsidó-cigány törzsi háború. amiben a magyarok többsége sehová sem áll. a magyarok többsége felteszi a kezét. és azt mondja: mi közünk van ehhez az egészhez?

a nép szociáldemokráciát akar és nemzeti liberalizmust. és ezt ez kelet-közép európai térséget bele lehet illeszteni felvilágosult latinkeresztény civilizációba. mert ez németország és ausztria érdeke.

ha majd a német kancellár mondja elég erélyesen, akkor joschka bácsi marischka néninek azt mondja: te anyjuk. csak nem erre a cigány orbánra kellene szavazni. mire az feleli. igazad van apjuk. csak megyek már, mert leég a szalonna a túrós csuszához. és ha ezt nem érted, akkor lehet, hogy kijártad az agráregyetemet. de a gyümölcsfák metszésénél elakadtál. és nem érted az evolúciós fa működését.

panelburzsuj 2014.09.24. 12:53:00

@unionista...:
Te beleszorultál a biológiai evolúcióba. Ami amúgy észrevehetelenül lassú ahhoz képest, amilyen hatásokat te tulajdonítasz neki.

De pontosan ugyanez a beszorultságod akadályoza meg azt is, hogy legalább három, a biológiainál nagyságrendekkel gyorsabb kiválasztódási folyamatot észlelj: a kollektívomok morális/etikai pályáit, az értelmi/szorgalmi pályáit, és az ezeket kiadó, ezekben összegződő családi/személyes pályákat.

Öreganyádra bámulsz - az unokád helyett.

Dbm 2014.09.24. 12:59:07

Péter, játszod itt az eszed, mintha az USA egyenlő lenne a jogállamisággal és a demokráciával vagy bármilyen magasztos elvvel. Miközben mindannyian tudjuk, hogy Obama aszerint dönt, ahogy azt a világhatalmi érdekei diktálják.

Nem változott semmi hetven éve, mindig az aktuálisan domináns világhatalom szekerét toljátok te és a hol baloldali, hol liberális haverjaid. Nincs már semmi hatása. BTW a te neokón bullshited meg pláne nem érdekel senkit.

Moin Moin 2014.09.24. 13:19:53

Annyit sírt eddig az örökké ötvenhatozó magyar jobboldal, hogy "az amerikaiak nem jöttek!"

...Hát, most jönnek! Tessék örülni!!!:-)))

unionista... (törölt) 2014.09.24. 13:51:02

@neoteny:
és obama elnök mit használ? a szónoki képességeit, vagy valamilyen racionális érvrendszert? ő is hatalmi eszközöket használ, nem? illetve persze nem obama, hanem a tanácsadói. az askenázi zsidó csoport a külpolitikában él vissza a hatalmával, a balkáni szefárdok a belpolitikában. ezek a népek "gyárilag" ilyenek. ez nem filosz, hanem biosz.

az etnicizálás is biosz. mit gondolsz miért nézett ki németország a 19. században?
en.wikipedia.org/wiki/File:Deutscher_Bund.svg
az összes nemzetség meg akarta különböztetni magát a másiktól. és még most is három szászország van. a natív bajorok vicces ruhákban mennek szavazni. észak-, közép-, dél-bajor dialektusban beszélnek. szerinted miért?

fvipera 2014.09.24. 14:25:39

@unionista...: nagy szerencse, hogy nincs komplexusod

Saga 2014.09.24. 14:46:38

@maxval a bircaman: Majd ha az orosz GDP per fő a magyar közelébe nő, elgondolkodom az eredeti felvetéseden, de addig nem.

kiir 2014.09.24. 14:52:50

@unionista...:

Tehát röviden kivonatolom. A "cohen" zsidók világméretű harca zajlik a szefárd zsidókhoz csapódott cigánysággal szemben. És ez a harc ugyanúgy megmagyarázza Obama amerikai beszédét, mint a magyar belpolitikai helyzetet.

eminönü (törölt) 2014.09.24. 15:16:34

@Saga:

az orosz GDP/fő már a magyar felett van

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_GDP_(nominal)_per_capita

PS.: azért nem dimenzionálnám túl a GDP jelentőségét...

unionista... (törölt) 2014.09.24. 15:18:12

@kiir:
nem világméretű harc ez. ott vannak törzsi háborúk, ahol az etnikai sorrend megváltozik. magyarországon a "balkáni cigány" kultúra tör előre. egyszerűen arról van szó, hogy számosságban megelőzték a zsidó-keresztény közösséget. most persze itt nem a szociológiai értelemben vett roma ("szegény kiscigány") identitásról van szó. hanem egy eredetközösségről, amelyik asszimilálódott. ők azok:
188.227.227.58/image/article/main/.660x1200/83864.jpg
velük harcoltok. és velük:
kepfeltoltes.hu/140807/orban_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
de a "magyarok" nem fognak mellétek állni. a többségi magyaroknak ehhez semmi közük. a magyarok többsége ezért fordul el a politikától. tényleg az itt a legfontosabb, hogy néhány belvárosi buta liba nem diszponál százmilliók fölött? ez egy kutyakomédia.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.24. 15:20:58

@Saga:

Az orosz 10 %-kal a magyar felett van. Kb. 2 éve előzte meg Oroszország Mo-ot.

kiir 2014.09.24. 15:35:56

@unionista...:

(1) Tehát a jelenség nem világméretű, viszont ugyanúgy érvényes Budapesten, mint New Yorkban.

(2) Magyarországon a szefárd zsidókhoz csapódott balkáni cigányság számossága jelenleg előzi le a "cohen" zsidóságét. E két törzs, a cohen és a szefárd viszont sikeresen elnyomja a nagykőrösi-debreceni magyarokat, mert utóbbiak vannak legkevesebben ebben az országban. Így néz ki számosságban mérve az etnikai sorrend.

Lexa56 2014.09.24. 15:46:20

@kiir: van akinek mindenről a bugylibicska jut eszébe. Olyan ez, mint a rendőr-barkochba.

Saga 2014.09.24. 16:13:42

@eminönü: Én a vásárló erő paritásos listát néztem, (a nominálisnál az USD árfolyam torzíthat) és ott az IMF 2013-as adatai alapján 10% fölötti a magyar javára a különbség, a WB-nél nincs 2013-as magyar adat csak 2012-es és a CIA becslésnél is a magyar van előrébb.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_GDP_(PPP)_per_capita

egyetmondok 2014.09.24. 16:13:58

@neoteny:
Éppen hogy nem az elvek ellenére működik ez a "nyugdíjba vonulás".

Saga 2014.09.24. 16:15:38

@maxval a bircaman: Amióta gyenge a forint, azóta nominálisan lehet, de PPP alapon nem igazán mondanám.

IMF, CIA ugyanaz az év. WB nem ugyanaz az év.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_GDP_(PPP)_per_capita

kiir 2014.09.24. 16:16:46

@kiir: @unionista...:

Ja, és még egy fontos tételed:

(3) Én cohen zsidó vagyok.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 16:20:00

@egyetmondok:

"Éppen hogy nem az elvek ellenére működik ez a "nyugdíjba vonulás"."

Éppen hogy az elvek ellenére működik ez a "nyugdíjba vonulás".

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.24. 16:20:33

@Saga:

PPP alapon is több. A magyar kb. 22 ezer, az orosz 24 ezer USD.

egyetmondok 2014.09.24. 16:28:27

@neoteny:
Elébb Te elmagyarázod hogy miért, aztán majd én is a magamét. (Bocs, most halaszthatatlanul fontos elfoglaltságom akad:tenisz,aztán ser,meg egy snapsz...,na jó,inkább kettő.)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.09.24. 16:34:07

@Dbm:

Igazad van, az oroszokkal kellene lennünk mint azt tettük a XX. században. Barom.

eminönü (törölt) 2014.09.24. 16:36:35

@Saga:

a fene tudja, én a nominálist valahogy mégiscsak reprezentatívabbnak látnám egy fokkal

és a többi orosz makroadat is roppant érdekes

pl. az utóbbi 14 évben GDP arányosan jóformán eltűnt az orosz államadósság...

hu.tradingeconomics.com/charts/russia-government-debt-to-gdp.png?s=rusdebt2gdp&lang=all&d1=19990101&d2=20141231

eminönü (törölt) 2014.09.24. 16:42:42

@Nyekenyóka:

mondjuk az az országlista röhejes volt vhol

harcoljon a civil társadalomért Obama mondjuk a baráti Szaúd-Arábiában:)

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 16:44:57

@egyetmondok:

Már elmagyaráztam itt @neoteny: és az azt megelőző hozzászólásomban. Ezekre te puszta állításokkal "válaszoltál", tehát a te feladatod a magyarázat.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 16:47:06

@unionista...:

Azt írtam hogy "egyesek az államhatalom erőszakszervezeteit használják". Tudod hogy ez mit jelent?

unionista... (törölt) 2014.09.24. 16:47:17

@panelburzsuj:
a közvetlen kiválasztás az ország szintjén zajlik. és ott nincs megoldás. többek között azért, mert a különféle településtípusoknak eltérőek az érdekei. és ezen túl is vannak sajátos módon szerveződő hitközségek. amilyen mária-pócs-petri (maria-paulus-petrus). ott "vigyázz reánk, ó mária, cigányoknak édesanyja" a progress. de ezt komoly arccal nehéz lenne elmondani általános iskolában felső tagozaton. mert ez egy óvodai szocializáció. de van ahol erre kell építeni egy nagyközséget. és mivel a közvetlen kiválasztás országos méretekben nem oldja meg a problémát ezért másodlagos (törzsi/nemi/rokoni) kiválasztás zajlik. így nem érvényesül a tisztesség, tehetség, a szorgalom.

Hungry horse 2014.09.24. 16:47:55

A "magyar" külügy sosem volt a nemzet pajzsa a maga kontraszelektált és magyarellenes hagyományaival, atlantista és ejrópába ájult liberális képmutatóival.
A régi és új vezetői is méltók a (rossz)hagyományokhoz.
Az persze csak a hab a tortán, hogy az önfeladás, az önlábonlövés szintű megalázkodás, érdekfeladás sem segít nekik - csicskáknak - abban, hogy az "úri társaság" ne szarba vegye őket.
Hiába no slotát, pontát és más harmadosztályú emíreket, hercegeket jobb szeretik arrafelé, ahol a magyarokról döntenek, nélkülük.
Nem új helyzet ez, csau, tito, husák, benes is lehetett akármekkora gyilkos, kedvence volt azoknak, akik most is és anno vért okádtak-okádnak a magyarokra, ha nem pucsítanak parancs szerint.
Értem én, hogy bozót gyurinak és ejrópaji, hazai barátainak jobban tetszett a tüntetőket véresre verető-lövető, belvárost lezáró, tüntetéseket orrba szájba betiltó elqró, de a pech az, hogy hiába hillary milliói, aa böszme és a libás is leégett, a kib&szott magyar választók nem szeretik a kóser kosztjukat.

Hiszti van no, mert a kétharmad másodszorra már nem tréfa. A bankokat, a sorosfióka álcivil barátaikat is szopatják. Valamit tenni kell, mert ami nem megy demokratikusan, vűálasztásokon, majd megy fenyegetéssel, terrorral a kedves amerikai és ejrópaji haverok szerint.

De ezt most hogyan?
Listázgatunk, listázgatunk?
Izrael tömeggyilkosságai nuku?
Ékorea, Katar, Szaúd-Arábia vagy Irán nincs listán békenóbeldíjaskám?
Ez komoly, vagy elgurult a gyógyszere valakiknek odaát?

Kiket hallgatott le buktor a világban?
Kiket rabol el, tart, kínoz bírósági ítélet nélkül fogságban buktor erőszakszervezete, titkosszolgálata?
Kiket gyilkoltat le buktor hadüzenet nélkül drónokkal, bérgyilkosokkal?
Hol robbantott ki máig véget nem érő háborúkat buktor?

Bocsi, ezt maki és elődei teszik, nem ez a túlfejlett szavazóbázissal rendelkező miniducse.

Ezek után gondolom majd lesznek itthon is célzott likvidálások, kapunk demokráciát a bankoktól vagy F17-esektől, néhány jobber guantanamora kerül miután az NSA feldolgozza a makira és kedvenceikre veszélyes terrorista nácik lehallgatott beszélgetéseit, emailjeit.
Várhatjuk, hogy szíriai, iraki szinten meghozzák nekünk a demokráciát a kedves maki emberei a CIA-val karöltve fegyveresen lövöldözve, mint a kies kijevben.

Köszönjük, mi nem kérünk belőle, bár vannak itt páran akik már elélveznek a halvány esélyétől is, hogy amit a demokratikus választásokon nem tudtak elérni, majd elérik helyettük és a választóik helyett a nagy testvér és ejrópaji csicskái által felbérelt fegyveresek.

De nekünk itt, erőlködhetnek akárhogy - trotillal sem jön be a kóser kosztjuk.
Elvagyunk magunk jól, mint már párezer éve és túléltünk itt már pár hasonló nagy arcot, tatárt, törököt, németet, habsburgot, szovjetet.
Őket is túléljük.

Major Frank Wirtanen U.S. War Department 2014.09.24. 16:51:13

Valaki talán fölvilágosíthatná Mr. Obamát, hogy magyar katonák halnak meg az amerikaiak szövetségeseiként külföldön! Igen, annak az országnak a fiai és lányai, ott, valahol, Azerbajdzsán és Egyiptom között.

panelburzsuj 2014.09.24. 17:00:22

@unionista...:
A legerősebb kiválasztás országok között megy. Nem törzsek, etnikumok, népek, nemzetek - hanem országok között.

Amelyik képes a saját belső képességeit mozgósítani - az terjeszkedik, gyarapszik.

Amelyik meg statikusnak hiszi magát meg a világot - az meg megalvad, megkövesedik.

A te világképed ilyen - papiros kivágó, aminek az egyes darabkái örökké változatlanok, legfeljebb a belőlük kirakott képet lehet variálni.

unionista... (törölt) 2014.09.24. 17:01:05

@neoteny:
oké, de obama tanácsadói is azt használják. csak ő a külpolitikai hatalmi eszközöket. ők a külpolitikában élnek vissza a hatalommal, a politikai ellenfelei a belpolitikában.

mondjuk a gazdaságban a "baloldal" külföldi oligopóliumokat akar, a "jobboldal" belföldi oligarchákat. melyik a jobb? nyilván egyik sem. de a nép ha ezek közül választhat, akkor azt mondja: legyen a második. az a "jobb". mert ez a társadalom többségében keleties és délies. akkor is ha ez neked nem tetszik.

ugyanúgy nem fognak obama elnökre hallgatni. mert ő a magyaroknak csak egy "makimajom". ha merkel mami mondaná az más lenne. de ő nem mondja. egyelőre legalábbis. hanem asszisztál. talán azért, mert úgy képzelik a fritzek, hogy ők léphetnek a meggyengült, kiűzött cohen zsidók helyébe. orbánt akármikor leválthatják. és ő nekik mindig jobb, mint egy atlantista, transzatlantista bajnai.

ez nekem így tűnik. aztán persze lehet meséket mondani a demokráciáról.

Alkibiadesz 2014.09.24. 17:02:38

@egyetmondok:
Szerintem unionista mondandójának van értelme.
Én a következőképpen fordítottam le a mi nyelvünkre:

Az teljesen világosan látható hogy a hálózatosan szerveződő globális kapitalizmus által megrágott majd kiköpött roncstársadalommal akar kezdeni valamit.
Az ortodox liberálisoknak ezeknek a társadalomrészeknek nem tudnak mit ajánlani, csak azt, hogy „tessék versenyképessé válni”. Abban bíznak, hogy a hálózat előbb utóbb mindenkit beépíthet, és úgy gondolják, hogy ezt csak az „államfüggő” mentalitás akadályozza.
Ezzel szemben unionista azt gondolja, hogy a roncstársadalom maradványai már most is államtalanítva vannak, integrálatlanságuk oka tehát nem az államfüggés. Ebben szerintem még igaza is lehet. Amit az ortodox liberálisok államfüggésként érzékelnek valójában az nem az integrálatlanság oka, hanem az eredménye. A maradék társadalmak önvédelmi reflexéről van itt szó, és ezen önvédelmi reflexek körébe tartozik az etnicizmus is a „nyugatszivató” populista vezérekkel.
A globális hálózatok valószínűleg sohase lesznek képesek mindenkit integrálni, aminek két oka van. Az egyik hogy ezek a hálózatok meritokratikusak, márpedig nem lehet mindenki tehetséges és kiváló. A másik ok pedig az, hogy a technikai fejlődés miatt a globális hálózatoknak jóval több fogyasztóra van szükségük, mint amennyi foglalkoztatottra. A globális hálózatoknak tehát szükségük van a maradék társadalmakra, miközben semmit se tesznek azok megmaradásáért pedig úgy kellene tekinteni rájuk, mint a meg nem újuló erőforrásokra.
Ebből következik az, hogy a globális kapitalizmus közvetlen vagy közvetett uralmi viszonyokat hoz létre. Ha nem is teremt közvetlen alávetést a kirekesztéssel mindenképpen kialakítja saját maga „alacsonyabb értékű” környezetét. Ezért fér meg olyan jól a globális hálózat a feudális, törzsi, barbár környezettel.
(Innen nézve pedig a mi korunk nagyon hasonlít a fejlett kereskedelmi hálózaton alapuló és ezáltal egységesített kultúrájú késő bronzkorra. Az ipari parkok és bevásárlóközpontok hasonló szerepet töltenek be, mint a bronzkori palota és templomgazdaságok. Még abban is hasonlítanak, hogy ugyanolyan felületesen ágyazódnak a helyi társadalmakba. Kérdés, hogy kikből állnak össze a „tengeri népek”, akik elhozzák az új „vaskort” és utat nyitnak a poliszok kialakulásának.)
Unionista azt mondja, hogy a hálózaton kívül maradt társadalmaknak nem kisebb államra van szükségük, hanem más típusú államra, az önvédelem, az önellátás és az önkormányzatiság kereteit biztosító államra.
A félreértések ott kezdődnek, hogy unionista szerint az alternatív állam létrehozásához a politikai nyelvet is át kell alakítanunk. Ebben is igaza lehet, hiszen a hálózat elszívta az roncsközösségeink intellektuális részét és ezét az intellektuálisan korrekt nyelvezetet már nem értik ezek a közösségek. Ez lehet az indoka az unionista által használt fajelméleti fejtegetéseknek. Abban reménykedhet, hogy ha ez legitimmé válik a közbeszédben, akkor azt automatikusan használni fogja a roncstársadalom.
Unionista szerint a felújított fajelmélet használata az ára annak, hogy darabjaira szedjük az éppen uralkodó nemzetkoncepciót és valami olyat rakjunk össze belőle, ami kihúzza a jelenlegi hatalom méregfogát.
Én azt látom, hogy ha a fajelméletet simán felcserélhetjük egyfajta kulturális evolucionizmussal, akkor egy elég jól használható elméletet kapunk.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 17:12:09

@unionista...:

Azt írtam hogy "egyesek az államhatalom erőszakszervezeteit használják". Tudod hogy ez mit jelent?

unionista... (törölt) 2014.09.24. 18:17:53

@neoteny:
tudom. de nem csak belügyi hatalom van. hanem külügyi is. érted ezt?

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 18:28:00

@unionista...:

Nem "hatalomról" írtam hanem "államhatalom erőszakszervezeteiről". Amikor a rendőrség baszogat mert az államhatalom birtoklói egy _politikai_ harcban használják őket.

Alkibiadesz 2014.09.24. 19:03:42

@unionista...:
Ez pusztán kicsinyes bosszú és nem politikai harc, ami azért indult el mert a kormányzat nem kapott a norvég pénzekből.

unionista... (törölt) 2014.09.24. 19:25:29

@Alkibiadesz:
csakhogy én nem mondom azt, hogy az indoeurópai népek a magasrendűek. hanem csak azt, hogy ez az eredetcsoport adja az európai többségét, közép-európa döntő többségét. és az indoeurópai kultúra alapja, hogy a helyiek mindenféle gazdasági-kulturális identitásokat találnak ki maguknak.

kitalálják, hogy ez pármai sonka, parmezán sajt, parmalat tej. de az úgy jött létre, hogy parma városa megvédte a piacát. és ott néhány évtized, vagy évszázad alatt létrejött fejlett gazdasági és magas kultúra. de ha pármában is megjelent volna a "tesco gazdaságos", akkor nem alakult volna ki. és akkor ezt meg lehet csinálni mondjuk a berettyóújfaluban is. és az lehet "bihari".

ehhez például passzolna egy zsidó élemiszeripari vállalat. olyan, aminek a központja petah tikva. (két ilyen nagyválalati is van). azért, mert a teva központja is ott van. berettyóújfalu és petah tikva nagyjából ugyanakkorák. twin towns. debrecenben kutatás-fejlesztő központ svájci-magyar gyógyszerkutatással zsidó kockázati tőkével, berettyóújfaluban generikus gyógyszergyár. van ott kórház. és mellette pármai mintára lehet bihari. aminek alapja egy zsidó-magyar kibbutz. de akkor ebben izraeli-magyar bank lenne. konrád györgy bocsásson meg a parasztoknak, (ő ugye berettyóújfaluban lakott. onnan űzték el. a társait megölték), nevezzék el róla helyi könyvtárat. makk károlyról (aki berettyóújfaluban született) a mozit. lehet ott zsidó-magyar vívóiskola. berettyóújfaluhoz két olimpiai bajnok kardvívó is kötődik. kabos endre zsidó volt. munkaszolgálatosként halt meg. bujdosó imre magyar. ott született jelenits. alapítson piarista rendet. szervezzék a zsidó-keresztény kultúrát.

ugye világos, hogy ennek mi a lényege. berettyóújfalu legyen valamilyen: mondjuk magyar-izraeli. egy zsidó-keresztény kibbutz a biharságban ("biharországban"). persze mondhatják azt a zsidók, hogy nekik ez nem kell. akkor mást kell kitalálni. berettyóújfalut nem lehet közvetlen a világgazdaságba kapcsolni, mert nem egy metropolisz. de ezt momentán a zsidók nem értik. akkor most mit csináljuk. nem lehet párbeszéd. azt sem szabad mondani: zsidó. kiáltják a fasizmust.

tamas11 2014.09.24. 19:38:29

@Alkibiadesz:
Nagyon tetszik, hogy ekkora munícióval, okossággal, komolyan véve unionistát, elemzed az elképzelését.
A kérdés számomra, hogy hol vannak mégis a gondolatmenetben hibák, és most tegyük félre, hogy eredetileg ez unionistáé, és azt is, hogy napi hordalékával együtt tudunk e sodródni,és mennyi a realitása.
Mindjárt az elején:
"... Az teljesen világosan látható hogy a hálózatosan szerveződő globális kapitalizmus által megrágott majd kiköpött roncstársadalommal akar kezdeni valamit."
Kétséges, hogy hálózatosan szerveződik (szervezeődött) e az a kapitalizmus!
Igen erős, hatásos központok jellemzik, befolyásolják most is, kialakulásában is. A globalizáció tehát rátalált csodafegyverére (lásd NET-ezés), de
látványos kapcsolattartási manírjai nem érintik nem alakították át(eddig és eléggé!) meglévő közösségei lényegét. (Még nem).
A mi roncstársadalmunknak is erős az önmozgása: nEM ez a globális vetélkedés rágta meg csupán: jelenleg is, napi konflikiktusaink is helyben fakadnak, nem a globalizé térnyeréséből.
Álglobális példa: Egy amcsi rég bankol, üzletel a net-tel, nálunk meg a pógár kézivezerelve harcol állama útján a bankokkal. Itt minden szót idézőjelbe tehetnék.
A roncstársadalom maradványairól túl nagy tévedés lenne azt hinni, hogy államtalanítva vannak. Fordítva van.
A nyugatszívató önvédelmi reflexről jól el lehet gondolni, hogy miért van, de a nyugatról azt hinni, hogy "szívna" is emiatt?!
Unionista nem akarja átalakítani a nyelvet, nem éli át a változások nyelvezetét, hanem görcsösen ragaszkodik ahhoz a tájnyelvhez, amit ugyan sokan beszélnek, de nem jött létre vele és általa sikeres diskurzus.Szerepét nem változtatja meg, hogy elégedetlen miatta.
A legfontosabb az lehet, hogy kik hozzák el az új "vaskort".
Biztos az, hogy valakik elhozzák? Nekünk? Ugyan! Épp most írta meg egy kőkorszaki kommenteló, hogy milyen szépen pattintható a kő...Ezer évre saccolja saját, megnyugtató perspektíva-múltját..

panelburzsuj 2014.09.24. 19:42:23

@unionista...:
Adós maradtál kettő apró részlettel:

1. Kialakulásnak korában mitől védte meg magát a pármai sonka? Mi volt a saját korának "gazdaságos sonkája"? A "helyihez" képest übergiga mindenüttottlevő?

2. Mikor volt a pármai sonka alsópolcos proli néptáplálék?

unionista... (törölt) 2014.09.24. 19:45:21

@neoteny:
oké, de az amerikaiak diplomáciai úton fenyegetik magyarországot. a magyar kormány az ország csendőrét játssza, amerikai a világ csendőrét. és ezt ők ezeket politikai célokra használják. ez egy politikai küzdelem. amiben egyébként obama egy marionett báb. ő olvassa fel a szöveget, amit elé raktak a tanácsadói. és akkor azt eléri egy csoport, hogy legyen ott: "hungary". de ezt magyarországról éri el egy csoport. ha a helyi csokonai kört éri politikai elnyomás, vagy az asszonykórust használják párt célokra, akkor obama elnök nem üzen. ha zsidókat éri a sérelem, akkor valahogy mindig globális hiszti van.

panelburzsuj 2014.09.24. 19:45:24

@panelburzsuj:
Pótkérdés: miért nem falatoznak a magyarok több Pick- és Herz-szalámit? Hiszen helyi, védett, hungarikum. És még jó is.

panelburzsuj 2014.09.24. 19:53:10

@unionista...:
Nem tudom a számarányokat: lehet, hogy több zsidó van, mint Csokonai kör?

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 19:55:36

@unionista...:

"az amerikaiak diplomáciai úton fenyegetik magyarországot"

Ez mit jelent? Ha a magyar kormányzat nem fejezi abba a norvég pénzeket kapó/osztó civil szervezetek csesztetését, akkor amerikai tengerészgyalogosok rohamozzák meg a Sándor-palotát? Vagy nem adnak el többé paradicsomszószt Mo-nak?

Ez a "diplomáciai úton fenyegetés" üres duma anélkül hogy kimondaná: mi a "fenyegetés" lényege.

toportyánzsóti 2014.09.24. 20:27:56

Magyarország nem válaszúton van hanem a KGB fogságában.Fasiszta naranccsürhe és a náci zombikok uralma tombol akiket Moszkva irányít.

unionista... (törölt) 2014.09.24. 21:11:02

@panelburzsuj:
minden város védte a piacait. nem az állam, hanem a város. a hortobágy fölött a "kilenclyukú" hidat azért építették, hogy a pusztában a kereskedelmét a város szabályozza. kijelölték a kereskedelmi útvonalakat. nem az volt, hogy mindenki azt csinál, amit akar. mert mi vagyunk a "demokraták".

unionista... (törölt) 2014.09.24. 21:14:58

@neoteny:
a klubrádió ügyében diplomáciai démarche volt. norvég ügyben az amerikai elnök rosszallását fejezte ki. ez igaz. de lázárék is meg tudják magyarázni, hogy ők csak azt ellenőrzik, amihez joguk van. de az nyilvánvaló, hogy mindkét csoport visszaél a hatalmával.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 21:33:14

@unionista...:

"a klubrádió ügyében diplomáciai démarche volt. norvég ügyben az amerikai elnök rosszallását fejezte ki. ez igaz."

Tehát a diplomáciai tiltakozás és "a rosszallás kifejezése" nem fizikai erőszak alkalmazása vagy az azzal történő hiteles fenyegetés. Míg az államhatalmi "ellenőrzések" -- természetüknél fogva -- azok.

Te vagy nem érted hogy mi a gond a törvényes erőszak politikai célú alkalmazásával, vagy nem akarod megérteni. Összemosol alapvetően különböző koncepciókat (diplomáciai tiltakozás, rosszallást kifejező politikai beszéd, az állami erőszakmonopólium politikai célú alkalmazása) és ekvivalenciát állítasz fel közöttük. Márpedig van egy hatalmas különbség közöttük: diplomáciai tiltakozást és rosszalló politikai beszédet figyelmen kívül lehet hagyni -- de az állami erőszakmonopólium politikai célú alkalmazását nem.

panelburzsuj 2014.09.24. 21:38:07

@unionista...:
Tehát jobb élet volt ezekben a zárt, védekező közösségekben.

Te minek álmodod magad vissza? Sonkagyárosnak vagy tébécés inasnak?

panelburzsuj 2014.09.24. 21:43:42

@panelburzsuj:
(Merthogy parasztgyerekből faragott matekdocensek viszonylag kis számban futkároztak akkoriban Debrecenben. De talán még Pármában se.)

unionista... (törölt) 2014.09.24. 21:45:08

@neoteny:
kit erőszakoltak meg fizikailag? nekem sem tetszett a fellépés. de washinton fellépése sem tetszik. nem állok sehol. úgy érzem, hogy nincs közöm hozzá. engem nem képvisel se orbán, se obama. de felőlem tiltakozzanak a "civilek".

gizmo266 2014.09.24. 21:53:39

A hanyatló nyugat politikusait nem kell komolyan venni. Őket csak a pénz motiválja, nem a demokrácia meg a szabadság és az egyenlőség.

unionista... (törölt) 2014.09.24. 22:14:48

@panelburzsuj:
nem álmodok vissza semmit. egyszerűen azt gondolom, hogy vegyes gazdaság és kevert stratégia kell. ez azt gondolom, hogy budapest belvárosának közepén egy néhány ezer fős csoport ennek útját állja. nyilván orbán viktor is akadály. az lenne a jó ha ezek kiütnék egymást. de ilyen csak a tarantino filmekben van. játsszák le. engem nem érdekel, hogy ebből a két csoportból ki kit győz le.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 22:19:36

@unionista...:

"kit erőszakoltak meg fizikailag?"

Akiket az államhatalom "ellenőrzött". Tudod, "fizikai erőszak alkalmazása vagy az azzal történő hiteles fenyegetés". Ha az erőszak alkalmazásának hiteles fenyegetése nem lenne szempont, akkor a fegyveres rabló sem lenne bűnös: hiszen nem vágta el az áldozat torkát, csak rátette a kést.

Még mindig a hamis ekvivalenciát tolod: ahol az államhatalmi erőszak alkalmazása ill. annak hiteles fenyegetése _politikai célok elérésére_ ugyanaz mint egy diplomáciai tiltakozás vagy egy rosszalló beszéd -- mindkettő "fellépés". Aztán a semleges szemlélő szerepében tetszelegsz.

panelburzsuj 2014.09.24. 22:30:53

@unionista...:
Csakhogy amit te "vegyes gazdaságnak" gondolsz, az sose létezett olyan formában, amit a múltba vizionálsz.

A városok elsősorban a környező faluktól védték a piacukat. Döntően a távolsági kereskedelemre is alkalmas áruktól, meg a szolgáltató iparosoktól. (Érdemes alaposan elmélyedni a magyar reformkor pontos és részletes leírásaiban, különösen a gazdasági tartalmat is hordozó polémiákban. Pontos képet lehet nyerni a halódó "régi rendről", a jólétet a nemzeti önvédelmet is megroppantó mértékben akadályozó "önvédelmi" kiváltságok dzsungeléről. Amikből sokak sokféleképp részesültek - éppen csak a "nép" jócskán nagyobb része maradt ki.)

Blogger Géza 2014.09.24. 22:32:17

A liberálfasizmus támadásba lendült. Mint ahogy annak idején a hitleri Németország vagy a kommunista Szovjetunió, megpróbálja uniformizálni és egy az egyben a saját ideológiai képére formálni a katonai hatósugarába tartozó országokat. S mivel a bölcs kampányszabályozás lecsökkentette a külföldi pénzek befolyását (nem lehet a tévékben pénzért kampányolni), most a civil álca alatt próbálják meg ugyanezt. Ukrajnában ugyanígy kezdődött. Reméljük, itt odáig nem jutnak el, de résen kell lennünk.

Blogger Géza 2014.09.24. 22:36:22

@neoteny: Akkor minden egyes szervezet vagy személy, akit ellenőriz mondjuk az adóhatóság, erőszak áldozata? Ne röhögtess. Bármely szervezet számára természetesnek kell lennie, hogy bármikor ellenőrizhetik. Ezek a szervezetek semmilyen módon nem vonhatják ki magukat a magyar törvények, a magyar hatóságok fennhatósága alól, bárhogy is próbálkoznak ezzel.

panelburzsuj 2014.09.24. 22:41:52

@Blogger Géza:
Ez nem fair, Geyza, elszedni a maxbirca kenyerét.

antisystem 2014.09.24. 22:46:11

Azért kell egyfajta arc Guantanamo árnyékában emberi jogokról értekezni... Irak után tisztességről elmélkedni...

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 22:53:37

@Blogger Géza:

"Akkor minden egyes szervezet vagy személy, akit ellenőriz mondjuk az adóhatóság, erőszak áldozata?"

Bizony az; nem is önszántukból működnek együtt az ellenőrző szervekkel. Ha erre vonatkozó kétségeid vannak, próbáld meg nem teljesíteni az ellenőrző szerv felszólításait.

"Bármely szervezet számára természetesnek kell lennie, hogy bármikor ellenőrizhetik."

Sőt egy tisztességes rendőrállamban a polgárokat is meg lehet állítani az utcán és iratokat követelni tőlük, valamint hogy adjanak a szerv számára kielégítő magyarázatot arra hogy miért vannak ott ahol vannak, honnét jöttek és hová mennek, és miért. Ez csak természetes, nem? Hiszen akinek nincs titkolnivalója annak számára nem probléma a hatóságokkal történő együttműködés a közrend fenntartásának érdekében.

panelburzsuj 2014.09.24. 22:54:17

@antisystem:
Kell.

De "érdekes" lesz majd Guantanamo megítélésének hazai alakulását figyelni, amikor a Népstadion buszpályudvaron fog majd alig pár száz ember fölrobbani a derék elnyomott iszlamisták szabadságharcában.

Bogyó 2 2014.09.24. 22:56:22

@Blogger Géza: Nem aliberálfasizmus, csak a sima. Igen, mint Hitler és Sztálin. A régi receptet írja újra Putyin. Igen uniformizálni a katonai hatósugarába kerülő országokat, igen, ezt szeretné, egy új SzU-t. Igen a szabályozás lecsökkentette a külföldi pénzek befolyását,meg persze a belföldit is, ellenben korlátlan teret enged a kormány befolyásának, amely így folyamatosan újra tudja választatni magát. Tényleg nem tűnik fel, hogy a "külföldi pénzes időkben" mégis sokszínűbb volt a politikai élet, voltak alternatívák, ma meg gyakorlatilag már félúton vagyunk az egypártrendszerhez? Vagy ez már nektek nem is probléma? Ti mind machiavellisták vagytok? A vezérnek mindent szabad? felsőbbrendű? Már a francia polgári forradalom vívmányai is "meghaladott liberális maszlagok"? A fejlődés nektek a közmunkás-jobbágyseregek akolmelege?

panelburzsuj 2014.09.24. 23:02:08

@Nyekenyóka:
Van az a pénz, amiért hülyésedik a válla.

unionista... (törölt) 2014.09.24. 23:03:49

@panelburzsuj:
ez igazából az ókorból indul ki. azzal a különbséggel, hogy a poliszok választatnak, hogy melyik kultúrához csatlakoznak. magyarul ki az, akinek behódolnak. ki az, akivel "együttműködünk".

panelburzsuj 2014.09.24. 23:07:48

@unionista...:
Amikor jönnek a birodalmak. Akkor jön a fejvakarás.

De addig a poliszok egy-egy környék "globalizátorai". Frissítsd föl az emlékeidet, mi az a "hellén gyarmatosítás".

antisystem 2014.09.24. 23:08:46

@panelburzsuj: az egik gaztett nem legitimizálja a másik gaztettet... erről ennyit. A másik, hogy nem hiszem, hogy erre reális esély lenne, mert nem tudok róla, hogy bombázókkal járnánk exportálgatni a saját értékrendünket és ideáinkat más kultúrák, népek irányába...
Tudod, VIKTIMOLÓGIA... a kéretlenül eszet osztó HMCS-nek exponenciálisan nagyobb esélye van belesétálni egy méretes sallerba, mint az otthon békében ülőnek...

egyetmondok 2014.09.24. 23:12:38

@neoteny:

" Az hogy "büntetőjogi értelemben teljesen ártatlan emberek is arra kényszerülnek, hogy odahagyják az állami hivatalukat" a jogállamiság érvényesülése? Ehhez a jogállamiság egy nagyon orwelli (vagy kafkai) értelmezése szükséges." --

úgy véled, hogy a jogállam arról szól,vagy ott a lényege, vagy az egyik lényege,hogy ilyet nem teszünk. Ez szerintem nagyon szűk értelmezés,a jogállam,joguralom ennél bőven több,és többet is követel.

Vannak felelősségek, érzékeny helyzetek, cselekedetek (vagy éppen elmaradt cselekedetek)amelyek súlya meg sem közelíti a büntetőjog értelmezési kereteit,de amelyek ettől még nem hagyhatók érintetlenül. S ezek különösen fontosak, ha állami hivatalt viselő,hatalomban lévő emberek esetében merülnek fel.

Fair eljárás a "nyugdíjba vonulás",mert

- a közösség a szükséges mértékű elégtételhez jut, vagy legalább nem marad elégtétel nélkül,
- a "nyugdíjba vonuló" pedig megtarthatja az arcát, amelynek teljes elvesztése (büntetőeljárás, esetleg börtön) túlzás is lett volna az adott esetben.

panelburzsuj 2014.09.24. 23:20:02

@antisystem:
Majd a madridi metróutasokkal megbeszélgetjük ezt a viktomológia-dolgot.

panelburzsuj 2014.09.24. 23:22:10

@egyetmondok:
"állami hivatalt viselő,hatalomban lévő"

Hogy neoteny szavát lopjam: ez ekvivalencia?

Aki állami hivatalt visel, az van hatalomban?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.09.24. 23:25:45

@a gondolkodó maxval: Gondolkozom, hogy nem hazaárulás-e amit művelsz a blogokon... de most komolyan. Magyarország többsége a hanyatló nyugathoz akar tartozni. Ha nem, akkor bolond. Gondolkozz már ember!!!

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.24. 23:37:00

@egyetmondok:

"úgy véled, hogy a jogállam arról szól,vagy ott a lényege, vagy az egyik lényege,hogy ilyet nem teszünk."

Valóban: a due process, a "tisztességes eljárás" a jogállamiság koncepciójának egy alapköve. Névlegesen hogy a jog alkalmazása maga is jogi (törvények által lefektetett) keretekben történik. Anélkül a jog csak eszköz a hatalomban lévők számára hogy a törvények érvényesítéséhez használt erőszakot tetszőlegesen alkalmazzák embereken.

"Vannak felelősségek, érzékeny helyzetek, cselekedetek (vagy éppen elmaradt cselekedetek)amelyek súlya meg sem közelíti a büntetőjog értelmezési kereteit,de amelyek ettől még nem hagyhatók érintetlenül."

Ha valami nem ütközik törvénybe, akkor "érintetlenül" _hagyandó_. Nincs _jogalap_ arra hogy "érintsék".

Felhívom a figyelmedet hogy passzív hangvételt alkalmaztál a "büntetőjogi értelemben teljesen ártatlan emberek is arra kényszerülnek" részben. Ha kényszerülnek, akkor szükségszerűen valaki(k) kényszeríti(k) őket. Egy jogállamban a kényszer alkalmazása pedig csak a törvények jogi úton történő érvényesítésével történhet: ettől jogállam a jogállam. Nem-jogi úton történő és/vagy nem-törvényes kényszerítés szükségszerűen a jogállamiság sérülését jelenti.

egyetmondok 2014.09.24. 23:54:35

@Alkibiadesz:
Szerintem sem fajelméletből,sem valami "kulturális evolucionista" elméletből nem következhetnek közösségi politikai erkölcsök, ilyen megfontolások,amelyek képessé teszik majd a magyar (bár ez undorító, gyalázatos egy jelző)roncstársadalmat, hogy ebből az állapotából kikerüljön. (Nem mintha abban lenne.)
Azt is mondhatnám,hogy ki lett ez Európa közép-keleti részén szépen próbálva a 20.században.
Ebbe az irányba nem érdemes lecserélni a ma,mondjuk így: "rendelkezésünkre" álló nemzetkoncepciót, mert pont ugyanoda juthatunk vele,mint ahol ma vagyunk. A mai nemzetkoncepció sem más,mint ez, a mi "kulturális nemzet" fogalmunk political correct verziója a legveszedelmesebb etnicizmusnak. (Érdemes megnézni,mennyire semmit sem jelent amire olyan büszkék kéne legyünk: " Magyar az,aki annak vallja magát!"...,ja,amíg Unionista - meg a többi nagyon lelkes magyar jobboldali - meg nem érkezik,hogy megállapítsa mi is vagy Te,de tényleg.)

Azt pedig én nem látom Unionista soraiban, hogy neki bármi kifogása lenne a mai hatalommal szemben, hogy szívesen huzigálná annak méregfogát. Bár ilyen mérlegelést tőle nem is várnék,a minap fejtegette,hogy a liberális demokrácia és az NDK egykori államhatalma között a világon semmi különbség nincsen.

Unionista sok kicsi államocskája,nagyszerűn szuverén önkormányzata egytől-egyig NER lenne.

egyetmondok 2014.09.24. 23:55:57

@panelburzsuj:
Aki állami hivatalt visel,az hatalomban van.

susu64 2014.09.24. 23:59:34

Valahogy ez úgy történhetett, hogy a jó Obama egy fáradtságos ámde eseményekben gazdag nap után - már tudta, hogy aznap hány akadékoskodó rabot próbáltak meg Guantanamón fojtással jobb belátásra bírni, aznap az ISIS bombázása közepette hány civil halott volt, Palesztínában éppen hány gyerek halt meg agy iskola lebombázása után, hogy aznap amerikei katonák nem vizelték le a Koránt, stb - szóval üldögélt egy koraőszi napon az elnöki rezidencia kertjében, a madarak aludni készültek, az elnök kedvenc szivarjára gyújtott és egy jó dupla bourbont kortyolgatott. Szóval, ott volt az asztalán az aznapi posta, köztük jó barátja, Clinton felkérése, hogy mondana beszédet a közelgő Clinton Globális Kezdeményezések tanácskozásán. Tudjuk, Bill és Hillary sokrétű és elfogulatlan kapcsolatokkal rendelkezik, ebben a társaságban találjuk a teljesen civil és elfogulatlan Charles Gátit (alias Gáti Károly, aki két éve még fegyveres fölkelést vizionált Magyarországon, manapság beéri kultúrális háborúval, és nyilván tesz is érte) és Simonyi Andrást valamint Bajnai Gordont is. Így hát, a beszédíráshoz egy kis segítségképpen ötletet is adtak: "Kedves Barack, ez a név nagyon kedves a magyar fülnek és toroknak - jó lenne, ha szegény diktatúrában senyvedő hazánkat megemlítenéd a teljesen és elfogulatlanul civilek védelmében. Merthogy odahaza skandalum van, nem nézik jó szemmel, hogy egy engedély nélküli társaság osztogatja a civil pénzeket, s azt sem, hogy ebből a kasszából tiltott hitelezés is történik: ha ez így megy tovább, kiderül, hogy a civil csak liberálisan civil." Hát, talán valahogy így.
Érdemes föltenni a kérdést: cui prodest?
www.origo.hu/itthon/20130426-bajnai-gordon-es-a-haza-es-haladas-tamogatasai.html
nol.hu/kulfold/feljelentettek_gatit__de_bajnait_es_simonyit_is-1298542

egyetmondok 2014.09.25. 00:00:51

@neoteny:
Nem értünk egyet.
A közösség (pl. a sajó, a nyilvánosság) teremthet olyan helyzetet, ahol a kényszer mégsem azonos a büntetőjog szankciójával.
Olykor le kell mondani,vissza kell vonulni bármely büntetőjogi árnyék hiányában is.

unionista... (törölt) 2014.09.25. 00:02:57

@panelburzsuj:
mondok valami képtelent. miért ne lehetnének orosz-magyar munkáskerületek. egészen pontosan szovjet. az ukrán határ mellett van egy kisváros. abban van néhány orosz-magyar üzem. orosz bank van, orosz bevásárló központ. minden, ami csak lehet orosz. az autókereskedés. az üzemanyagtöltő. cserébe a ruszkik egy az egyben megveszik a helyiek termékeit. mert így állapodnak meg. a gyerekek oroszul tanulnak. persze ha a nép úgy dönt. moszkvának ez hatalmi szempontból érdekes. lám még milyen vonzók vagyunk az európaiaknak. értem, hogy ez majdnem teljesen ellentmond a szabad piaci logikának. a szabadság nem egyénileg valósul meg, hanem egy település szintjén. de lehet, hogy erre van szükség az ukrán határ közelében. ezt sírják vissza az emberek. értem persze, hogy ez problémás. valaki azt mondja, hogy na ő nem fogja a gyerekét oroszul taníttatni, ő nem fog télen ushankába járni. vagy mit tudom én. nem akar egy ilyen úttörővárost. akkor költözzön el onnan. lehet, hogy van aki pont ilyet szeretne. szóval szerintem erre a "kiszámíthatóságra" vágyak az emberek.

ez egy ókori kommunitárius modell. idealizált persze. van egy natív identitás. és van egy "hódító" (kommunista nyelvezetben: "baráti") gazdaság és kultúra ahová tartozunk. ezt gondolták annak idején az elvtársak. csak kötelező volt moszkva alá tartozni. most kötelező a világ alá tartozni.

de ebben benne van az "ide ne jöjjön senki" (aka. "cigány"). vagy a "jöjjön ide mindenki" (aka. "zsidó") eset is. most én értem, hogy elég vicces lenne ha velikaya rus emelne fel néhány települést. de ha a szabad piac erre képtelen, akkor mit kellene csinálni. és ha a ruszkik nem hülyék, akkor ebből hasznot húzhatnak. nem abból, hogy a nyírségben megtermelt almát megveszik. hanem hogy néhány gyereket nyernek a lomonoszov egyetemre. mert a tehetségek kibontakozásához pont ezek a félig elnyomó rendszerek kellenek. ez passzol a keleties népekhez. nem kellene ez mindenhová. de miért ne engedjük meg. attól féltek, hogy mi van ha működik? fel nem fogom.

mz//iksz 2014.09.25. 00:03:17

Először azt kellene tisztázni, hogy belefér-e a demokráciába az, amit Amerika előszeretettel gyakorol, hogy valamely országba külföldről jelentős összegeket juttatnak be, hogy a politikai folyamatokat befolyásolják?
A demokrácia védelmében először az általuk helyesen gondolkodó pártot támogatják, majd következő lépésben már felfegyverzik az ellenzéket, a következőben már békefentartókat küldenek.
Az a demokrácia ahol az a vezető aki az ő emberük.

P.Freddy 2014.09.25. 00:04:04

@unionista...:

"...náluk miért nem hirdet kiemelten az állam? miért hirdessen?"

Mert ha az állam pártpolitikai alapon szelektíven támogatja a hirdetéseivel a neki tetsző cégeket, akkor ugyanodajutunk baszod, mint amiből 24 éve kikászálódtunk, azért. Nem lehetsz ennyire hülye, hogy ezt ne fogd fel.

Vagy: szeretted a kommunizmust és a munkásőröket, a langymeleg államszocializmust, a valutalapot, a fejenként 50 dollárt, a Kőbányait, a háromhustas kenyeret, és a farkadon ugráltál örömödben miden harmadik évben, amikor kimehettél nyugatra köpködni.

Más lehetőség nincs.

P.Freddy 2014.09.25. 00:09:12

@unionista...:

"...hogy egyszerűen nem értik a többség gondolkodását."

Na figyelj, többségpárti. Amikor a te "többséged" szarrá van hazudva Papp Dániel-féle tetűgörények által meghamisított hírekkel, és pofátlanul szembehazudja bármelyik seggfej csótány feideszgeci, például Gabika hogy mennyire megagressziózták, akkor te, mint írástudó, hogyafaszba van pofád az ő, totálisan széthazudott birkanyálas véleményüket itt FELHOZNI, mint releváns érvet?

Hát öcsém, a szénné hazudott, főnökeid által segghülyére vett bégető birkákat beemelni a vitába, mint "érvet", ez nagyon vastag pofabőrre vall. Olyan vagy, mint Szabó Márk a Századvégtől, aki közpénzen baszogatja Macisajt (többek között) álnéven azokat, akik nem szopják be orbánfaszáttövig, mint a birkáid, akikre hivatkozol.

Tudod mit? Eriggy anyádba, hazudozós köcsög.

antisystem 2014.09.25. 00:09:46

@panelburzsuj: pont a legjobb példát hoztad fel - azzal együtt, hogy természetesen itt sem menti egyik gaztett a másikat. A háborúzni kezdő, Guantanamot építő amcsikkal szemben a spanyolok normális emberként viselkedtek, megbuktatták rövid úton - 3 NAP MÚLVA(!) - a Bush-vazallus Aznar-kormányt, és a megválasztott új kormányfőnek, Zapateronak az első dolga volt hazahívni a spanyol katonálat Irakból. (amiért gyalázta is szakmányban a sok Bush-tapsonc a spanyol választókat, hetekig zengett tőle a nemzetközi média.)

A terrorcselekményt - ami ugye egy súlyos, erőszakos KÖZTÖRVÉNYES bűntett - és NEM casus belli - kivizsgálták és megbüntették az állami igazságszolgáltatás normális ügymenetében.

Szóval jót kérdeznél, a spanyolok anno egyértelműen válaszoltak az Aznart megbuktató szavazataikkal... azt, hogy nem jön be nekik a kocsmaajtó-berugós vérbosszút lihegő, Guantanamo-építő texasi styl.

Erről ennyit - és köszi a magas labdát:)

mz//iksz 2014.09.25. 00:16:26

@susu64: :) Ezt pont így képzeltem el én is!

Obamának szívesen adnék egy térképet hogy bökjön rá Magyarországra, majd mondjon az országról 10 mondatot, ami eszébe jut. Kiváncsi lennék, a gulyáson és a civilek elnyomásán kívül miről hallott még..

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.25. 00:18:02

@egyetmondok:

"Nem értünk egyet."

De nem ám -- különösen azon nem hogy mit tehet meg a hatalom egy jogállamban.

"A közösség (pl. a sajó, a nyilvánosság) teremthet olyan helyzetet [...] Olykor le kell mondani,vissza kell vonulni bármely büntetőjogi árnyék hiányában is."

Shirley Sherrod le is mondott a politikai vezetés nyomására; akik utólag bocsánatot kértek tőle.

en.wikipedia.org/wiki/Resignation_of_Shirley_Sherrod

egyetmondok 2014.09.25. 00:24:22

@neoteny:
Az pl. egy igen szép eset,ha a politikai vezetés bocsánatot kér, ha nyilvánvalóan jó nagyot tévedett. S őszintén szólva ez is tipikus nyugati,jogállami eset,máshol ilyen nagyon nem szokott előfordulni.

P.Freddy 2014.09.25. 00:27:16

@susu64:

"hogy egy engedély nélküli társaság osztogatja a civil pénzeket, s azt sem, hogy ebből a kasszából tiltott hitelezés is történik"

Elmehetsz a pcsába, seggnyalókám, amikor ilyen "érveket" emlegetsz azok ellen a civilek ellen, akik emberéleteket mentenek isszonyúan szar körülmények között, miközben

Szijjártó Péter többszázmillió,

Rogán Antal többszázmillió

forinttal nemhogy elszámolni nem tud, hanem konkrétan LOPTA a százmilliókat mindegyik görény. És ezek közben van pofátok "tiltott hitelezésről" beszélni?????

Ekkora görények vagytok, hogy amikor Fideszgecik tájékán Orbánék-Mészárosék-Garancsiék milliárdokat lopdosnak, akkor van bőr a pofátokon "tiltott hitelezésre" hivatkozva azt ugatni, hogy a civilek bűnözők???????

Ennyi tetűFidesz Bűnöző, és hazaáruló Semjének között nem sül le a képetekről a bőr????????????

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.25. 00:31:23

@egyetmondok:

"S őszintén szólva ez is tipikus nyugati,jogállami eset"

Pontosan nem "jogállami eset": kényszerítették hogy politikai okokból lemondjon, anélkül hogy utánanéztek volna hogy a "közösség (pl. a sajó, a nyilvánosság)" által teremtett "olyan helyzet" milyen is volt.

egyetmondok 2014.09.25. 00:37:46

@neoteny:
Aztán meg a politikát kényszerítették,hogy bocsánatot kérjen.
Ej,ez a jogállam, csupa kényszer...,hát igen,van benne abból jó adag,nem is büntetőjogi.

marczy 2014.09.25. 00:41:13

"Vagy Burma vagy Amerika mellé állunk..."
Amerika már rég nem a "korlátlan lehetőségek országa..." Ami ott megy, már rég nem a szabadságról szól, hanem a pénz mindent átszövő, korlátlan uralmáról, és leszakadt rétegek tömegéről. Amerika majd akkor lesz valóban szabad és demokratikus ország, ha egy harlemi néger gyerek ugyanolyan eséllyel indul az oktatásban, mint Rotschild Benjámin.

Ez Amerika. Egyenlő(tlen)ség, szabad(os)ság, testvéri(etlen)ség, utóbbiban az -etlen leginkább a Nagy Amerikai Lelkiismeret egyes foltjaira (indiánok, feketék) vonatkozik...
A pénzügyi körök túlhatalmát Németországban korlátozták. Amerikában? Áhhhh... Kilóra meg lehet venni az egész szenátust.

P.Freddy 2014.09.25. 00:49:16

@marczy:

"Kilóra meg lehet venni az egész szenátust."

Az lehet. De se a kilóra megvett szenátus, se az atyaúristen egy ujjal se nyúlhat hozzá nemcsak a Közmédiához, hanem általában a Médiához. Amelyik hozzányúl, annak a farkát mákdarálóval őrlik péppé és letolják a torkán.

Na ehhez képest tekints rá Orbán Viktor Magyarországára. És Lázár János, és Semjén "Hazaáruló" Zsolt, és Papcsák "Jajdeérzékenygecivagyok" Görény, és bármelyik további, egyéb Fideszköcsög Magyarországára, hogy a helyén van-e még a fszuk.

Ja, és Papp Dánielről sose feledkezzünk meg, aki a Legngyobb Magyar Tökös Hírhamisító, amiét Orbán Viktor a Legnagyobb Előremenetellel jutalmazta.

Itt tartunk most, ahol még a kommunisták se jártak soha.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.25. 01:29:48

@egyetmondok:

"Aztán meg a politikát kényszerítették,hogy bocsánatot kérjen."

Te vagy az a jogász aki ügyvédként azt mondja a bírónak mielőtt kiszabja az ítéletét a védencére, akit azért ítélnek el mert megölte apját-anyját: gyakoroljon kegyelmet a szegény árva fölött! :)

Senki sem "kényszerítette" a "politikát" úgy ahogy a _politikusok_ (nem pedig a személytelen "politika") kényszerítette Shirley Sherrod-ot a lemondásra. Amiben semmi "jogállami" nem volt, sőt annak minden elvével szembement -- pontosan amiatt hogy "van benne abból jó adag,nem is büntetőjogi".

Bitang Inas 2014.09.25. 05:54:17

Obama...
elképeztő nagy csalódás az egész. amerika elintézte az utóbbi 25 évben, hogy az iszlám egyes részei lassan kontinenseket borít lángba...azok akiket ŐK fegyvereztek fel anno ld. afganisztán, isil...
és ők mernek pofázni demokráciáról?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.25. 05:55:03

@Rezsicsökkentő Hapcibenő:

Igen, előbb-utóbb Amerika üldözni fogja a büntetőjog eszközeivel azokat, akik nem értenek egyet érdekeivel. Azaz valószínűleg az ellenvélemény hamarosan hazaárulásnak fog számítani...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.25. 05:56:02

@P.Freddy:

Minek hozzányúlni az olyan médiákhoz, melyek a te érdekeidet hangoztatják?

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.25. 06:03:43

birca nem az első? Megfenyítettem!

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.25. 06:05:03

@maxval a bircaman: Mi a fasz van elvtárs? Alszol? Nem melózol? Hogy hogy nem te vagy az első? Mégis mit képzelsz? Ezért képeztek ki téged egy csomó pénzért hogy ellazsáld a dolgot?

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.25. 06:06:07

@a gondolkodó maxval: Annyira szeretnék annyira hanyatlani mint Merkelék! :-))

Blogger Géza 2014.09.25. 06:09:36

@Bogyó 2: Rengeteg alternatíva van, csak parlamentben ül 5 ellenzéki párt (ha az Együtt-PM et egynek veszem), sokkal sokszínűbb az élet, mint korábban. És hát teszem azt itt van pl ennek a blognak a pártja is.

Minden szabadságjog megvan ma Magyarországon, amit a francia forradalom el akart érni. A dolog nem erről szól. Hanem a mára már szélsőséges irányba torzult liberalizmus agresszív terjesztéséről. A francia forradalmárok nem a melegházasságért vagy a parlament hatalmának korlátozáséért küzdöttek. A mostani szélsőséges liberálisok azonban ezeket tűzik ki zászlajukra.

Miután a választók egyre kevésbé szavaznak be liberálisokat a parlamentekbe (lásd magyar és német példa), zavarja őket a parlament, és minden eszközzel korlátozni akarják a nemzeti parlamentek hatalmát. (Fékek és ellensúlyok kód alatt.) Szerintük inkább legyen erősebb hatalmuk a nemzetek feletti szervezeteknek, ombudsmanoknak, szűk kőrű, titkosan tárgyaló szervezeteknek (pl alkotmánybíróságok, nemzetközi vállalati igazgatótanácsok, nemzetközi médiaholdingok), csak ne a parlamenteknek.

Blogger Géza 2014.09.25. 06:12:11

@neoteny: Egyébként igaz. Egy normális, nem rosszban sántikáló embernek eszébe nem jutna egy rendőrtől sem megtagadni, hogy igazolja magát, vagy hogy válaszoljon ezekre az egyszerű kérdésekre.

Blogger Géza 2014.09.25. 06:33:24

@panelburzsuj: Iszlamisták jellemzően azokban az országokban robbantanak, amelyek szolgalelkűen beálltak az USA mögé. Ilyen szempontból sem rossz, ha tartunk némi politikai távolságot Washingtontól.

Egyébként érdemes párhuzamot vonni Kínával. Ők gyakorlatilag tényleg nem kívánnak beleavatkozni más ország belügyeibe, tudtommal Magyarországon sem pénzelnek senkit.

igazi Ténytár 2014.09.25. 06:34:22

@ " És nincs kétségünk afelől, hogy hibázni is fog, hiszen maguk az alapvetések bűnösen hibásak, és mivel a Vezető nem tévedhet, a korrekcióra egyre kevesebb esély van."

Persze, hisz a Clintoni szöveg is miért jött elo?!

AZÉRT mert a hülye beképzelt Fidesz nekitámadt a FELESÉGÉNEK, hogy bírálni merte oket.

Ez se lenne gond, ha Putyinnak is nekitámadt volna ugyanezen az oldal. DE NEM AKKOR KUSSBAN vannak pedig Putyinék NYÍLTAN LENÁCIZTAK az országot (ezt ugye amerikabol nem tettek).

Következmény?

Fidesz és teljes jobboldal kussol (Hilaryt de tudtak vádolni), nehogy megbancsa Putyin Atyánkat, lovas István meg mar egyenesen Putyini Propagandát követel (erről is kuss van jobboldalon, pedig mar kirúgták az MNO-tol nem kell védeniük)

__________
www.origo.hu/itthon/20140922-putyinnal-lobbizik-a-magyar-nemzet-volt-ujsagiroja.html

Putyinnál lobbizik a Magyar Nemzet volt újságírója

__________
index.hu/kulfold/2014/09/19/kisertet_jarja_be_europat_-_nacizmus_kisertete/

A nácizmus népszerűsítésével vádolja a magyarokat Putyin propagandagyára
Index
2014. 09. 19. 08:59
Bemutatták a Nácizmus Fehér Könyve című könyvet Moszkvában, amely a 19 európai országban végzett felmérések eredményeit osztja meg az olvasóval. A könyv alapján Magyarország a második helyen áll a fasizmust népszerűsítő országok listáján. A magát nemzetközinek nevező a Világ Nácizmus Nélkül szervezetet azonban kizárólag oroszok vezetik, és egy Kreml-barát oligarcha áll mögötte.
____________

www.freehungary.hu/index.php/archives-new/319-fidesz-government-under-fire-again

Hillary Clinton called on Hungary on last Thursday not to allow any weakening of its democracy. Speaking to reporters alongside Prime Minister Viktor Orbán after an hour-long meeting, the US Secretary of State addressed concerns over controversial moves by Orbán’s government, such as its new media law and reducing the ambit of the Constitutional Court. “As friends of Hungary we expressed our concerns and particularly called for a real commitment to the independence of the judiciary, a free press and governmental transparency,” Clinton said.
____________

Blogger Géza 2014.09.25. 06:37:43

@Moin Moin: Ja, amikor kellett volna, akkor nem jöttek, amikor a kutya nem hívta őket, akkor most kopogtatnának.

Blogger Géza 2014.09.25. 06:41:28

@a Ténytár: Egyébként onnan lehet látni, hogy Orbán tényleg egy független Magyarországot akar, amely nem alattvalója senkinek, hogy minden oldalról támadják emiatt. :) A Nyugat a balliba ellenzékét pénzeli, az oroszok meg a jobboldali ellenzékét. Mi, "belgák" meg megválasztjuk a magyar érdekeket szolgáló pártot. (Fidesz) Na, ettől mindketten idegesek csöppet. De majd megszokják.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.25. 06:49:13

@Κara kán:

Primitív, de népszerű érv ez. Viszont az igazság az, hogy erre nincs esélyed. A VIP klubba akkor se fognak beengedni, ha éjjel-nappal nyalod a seggüket.

Azaz a választás nem az a 2 alternaítva között van, hogy mai magyar életszínvonal és mai német életszínvonal.

Tapsi75 2014.09.25. 06:49:31

Tehát a világ legnagyobb hatalmú vezetőjének, mert az, ha tetszik ha nem, véleménye az nekünk a világ vezeto 10millioanak nem számít, a hülye azt sem tudja mit beszél. Kb ez volt a reakció... Szerintem annyi volt a cikk lényege, hogy kicsit gondolkozzunk el, mi szeretnénk. A baj az az, hogy ezt nem kérdezte meg tőlünk senki.

igazi Ténytár 2014.09.25. 07:13:38

@Blogger Géza: Ezert ment a Putyini Gazpromhoz nyalni ugye azután, hogy
1, Lenaciztak az országot
2, KGBS modszerekkel krealtak tankos ugyet ellenünk.
3, Magyar képviselő KG Béla lebukott

Es KUSS VAN róla a jobboldalon. Mert függetlenek vagyunk...aha. Hillaryt tudtak gayalazni, Billt is, Barackot is ha vadolni/biralni mereszelnek.

Putyint meg nem! mert annyira fuggetlen az Orbán.

Még a KGBelat sem merik lecsukni, csak artalan civileket mer tucatnyi rendőrrel zaklatni! mert annyira fuggetlen az Orbán.

abdul hackeem 2014.09.25. 07:16:30

@eminönü: "harcoljon a civil társadalomért Obama mondjuk a baráti Szaúd-Arábiában:)"

KSA. A kiraly jo kiralya minden szaudi allampolgarnak. A civilseg ott kezdödik, hogy minden szaudi bro. Azutan minden arab a little bro. Aki ez ellen tesz az a kiralysag es a civilseg ellen tesz.
Obama, az amik, Te, vagy a magyarok ebböl kimaradnak. Kerdes van meg? :-)

igazi Ténytár 2014.09.25. 07:19:40

@Blogger Géza: Minek jöttek volna ha MI ÜZENTÜNK HADAT nekik?

56-ban meg mit akartál? Világháborút egy olyan országért aminek FELE a ruszkikat akarta/hívta be?

Aktuálpolitikailag meg hogy jöttek volna ha éppen akkor volt a Szuezi világválság?!

igazi Ténytár 2014.09.25. 07:24:22

@marczy: Majd ha itt Magyarországon MEGVÁLASZT A LAKOSSÁG többsége egy cigányt,
Franciaországban egy algeriait,
Németben egy törököt,
Angliában egy pakisztánit
Japánban bárkit akinek egyik szüléje külföldi származású
stb.
az ORSZÁG VEZETŐJÉNEK, akkor dumálj az Usa ellen!

igazi Ténytár 2014.09.25. 07:26:14

@Major Frank Wirtanen U.S. War Department: Mi van?

Sorold mar! Ne azt az ÖNKÉNTES, ZSOLDOST hozd mar elő akinek halálát is Medgyessy elleni tuntetesre használta fel a fidesz, Madl-nével egyetemben stb.

Bitang Inas 2014.09.25. 07:31:22

@a Ténytár: kicsit összezavarodtál elvtárs...hisz mindenki tudja, orbán cigány...

igazi Ténytár 2014.09.25. 07:32:23

@toportyánzsóti: Pontosan!

Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az a nep, az a nemzeti oldal ami mai napig 40 ev ruszkizik, komcsizik most KUSSBAN VAN, pedig az oroszok, mar lenaciztak, nyilt hazug kgbs módszerrel vádoltak, ügynökük lebukott az államvezetés közelében stb.

Pedig 2001-ben Orbánék végig rohantak a világot ordibálva, hogy az oroszok KGBs módszereket szerveznek a zámolyi cigányokkal (hazugság volt).

Most? kuss van.

igazi Ténytár 2014.09.25. 07:35:41

@Bitang Inas: Ne magadból indulj ki.

Majd Ha Horváth Aladár, Vagy Farkas Flórián lesz megválasztva akkor bírálhatjuk az usát.

Az agyonajnározott Járókat is csak valami 9-ik helyen juttatta be a Fidesz EP anno (nem másodikon mint az szdsz)

igazi Ténytár 2014.09.25. 07:38:57

@panelburzsuj: Nem kell várni!

Elég emlékezni, hogy mi félelmet hangoztatott a Fidesz Gyurcsány hülye vicce után (amiért többször elnézést kert), hogy jaj mi lesz majd itt, amit a Horkai István feljelentett a szaudiaknak eltorzítva!

index.hu/kulfold/an1706/

igazi Ténytár 2014.09.25. 07:45:11

@Major Frank Wirtanen U.S. War Department: "Valaki talán fölvilágosíthatná Mr. Obamát, hogy magyar katonák halnak meg az amerikaiak szövetségeseiként külföldön!."

KI IS AJÁNLOTTA FEL ezt a MAGYAR ÁLDOZATOT az usanak?

(csak aztán elvesztette a választást és megsértődve egyből 180 fokot fordult az usa ellen, mert Bush nem tagadta meg a légyőzőjét hanem fogadta!)

__________
Orbán Viktor "Közép-európai perspektívák" előadása, Tufts egyetem, Boston
2002. február 11.

"Ha nem vagyunk felkészültek arra, hogy ERŐT ALKALMAZZUNK A NYUGATi civilizáció VÉDELMÉBEN, fel kell készülnünk a barbarizmus elfogadására.

A támadások véget vetettek annak az illúzónak is, hogy a gazdasági és katonai fölény birtokában többé nem LESZ SZÜKSÉG nemzeti és személyes ÁLDOZATVÁLLALÁSRA. "

__________

igazi Ténytár 2014.09.25. 07:59:00

@Bogyó 2: Nekik ez kell (kertesz Akosnak igaza volt)

_________
mandiner.blog.hu/2014/09/24/nyugati_zaras

Azon országok, amelyekben az Egyesült Államok elnöke szerint támadások érik a civil szférát; illetve azon országok, amelyek civil társadalmának felkarolását és védelmét mostantól Washington a küldetésének tekinti. A felsoroltak között egy európai, egyben NATO- és EU-tag ország található.

Kuba
Oroszország
Szenegál
Palesztina
Burma
Kína
Venezuela
Azerbajdzsán
Magyarország
Egyiptom
Kamerun
Líbia
Kambodzsa
Burundi
Vietnam
Honduras
Tunézia

_________________

Blogger Géza 2014.09.25. 08:08:17

@a Ténytár: Speciel KGBéla ellen is az Orbán-kormnáy idején indult az eljárás. Megint csak a tényektől független. :) (Tudod, az nem úgy meg jogállamban, hogy előbb "lecsukunk" valakit, hanem előbb le kell folynia az igazságszolgáltatás megfelelő eljárásainak.)

Blogger Géza 2014.09.25. 08:10:19

@a Ténytár: Ebből is látszik hogy Kertész Ákosnak nem volt igaza, mert magyar nem egy alattvaló típusú nép, nem esik hasra az USA előtt sem.

susu64 2014.09.25. 08:13:46

@P.Freddy: Jó reggelt. Szívesen vennék egy listát, kiknek az életét menti/mentette haláltmegvető bátorsággal az Ökotárs és az a néhány (nem sok!) "civil" szervezet, akiről most szó van és a cirkuszt generálja. A többi, a többség, aki meg nem jut, nem jutott norvég és egyéb pénzekhez szépen csöndben valóban dolgozik. Senki nem mondta, hogy a civilk bűnözők, itt csak egy meghatározott körről van szó. Lehetnél te is egy kicsit pontosabb talán. Nem kell dolgokat összemosni. mandiner.blog.hu/2014/07/17/ki_a_civil_es_kik_a_civilek
valasz.hu/vilag/igy-szerzett-kormanyok-feletti-befolyast-soros-gyorgy-104674

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.25. 08:15:56

@a Ténytár:

"ha itt Magyarországon MEGVÁLASZT A LAKOSSÁG többsége egy cigányt"

Ez megtörtént. Orbán cigány származású.

panelburzsuj 2014.09.25. 08:16:41

@antisystem:
Én is úgy gondolom, hogy jó példát hoztam fel.

Ugyanis - a későbbi kommentekből is jól láthatóan - viszonylag hamar elvezet két kérdéshez:

1. Mekkora és milyen jellegű "hatalom" szükséges ahhoz ma, hogy egy ország ténylegesen önálló, a többi ténylegesen független hatalommal egyenrangú és egyenlő erejű külpolitikai "játszótárs" lehessen.

2. Ha egy ország nem elég erős az előző pontban körülírt de facto önállósághoz, akkor milyen meggondolások alapján lavírozzon.

A második pontra pedig gyönyörűen jönnek a válaszok, amelyek pontosan megmutatják, hogy nemzeti érdek ide vagy oda - a "tömbösödés" mindig olyan kérdések eldöntése mentén következik be, amelyek minden tátsdalomban hasonlóan merülnek fel, és hosszabb távon nemigen maradhatnak válasz nélkül. Nagyon nyersen ez azt jelenti, hogy illúzió - (vagy még inkább: szemenszedett hazugság) - hogy a "Milyen világban éljünk?" kérdésre adott politikai jellegű válaszok egy-egy országban a többi ország "kinyilvánított akaratára" tekintet nélkül megválaszolhatóak. Még a legnagyobbak, legerősebbek, a de facto függetlenek sem képesek erre.

susu64 2014.09.25. 08:17:50

@a Ténytár: valakinek a hozzászólásában olvastam, hogy a "részigazságok halmaza nem azonos az igazsággal". Ez vonatkozik a te "ténybeli" közléseidre is. Mint ahogy nagyjából mindenkiére. Az igazság - és kinek az igazsága -, akárhogy forgatjuk is, máshol van. És talán nem is olyan lényeges.

panelburzsuj 2014.09.25. 08:21:18

@panelburzsuj:
Konkrétan: valóban az a kérdés, hogy texasiak, vagy az dzsihádisták "uralmi aspirációit" támogatjuk-e. Akar aktívan (szövetségkötéssel), akár passzívan (meghunyászkodással).

panelburzsuj 2014.09.25. 08:27:17

@panelburzsuj:
Ami országként nem opció - (legalábbis hippiXanadu eljöveteléig...): "Mindenki hagyjon békén, kiszállok a mókuskerékből!"

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.25. 08:39:20

Ja.

Világcsendőr Fekanigga Megmondja A Tutit Az Országról, Amiről Semmit Nem Tud.

Lakjáballer meg nyalja a kezet, ami a korbácsot suhogtatja.

Nincs bennetek semmi önérzet? Semmi tartás?

toportyánzsóti 2014.09.25. 08:46:29

@polyvinyl: Sokat fekaniggerezel a te elnököd is fekanigger lesz,észkombájn.Némi kognitív képességtöblet ráférne a bucidra.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.09.25. 08:49:12

@polyvinyl: kiszórlak, ha folytatod a mocskolódást

Netuddki. 2014.09.25. 08:50:12

Történelmi hagyomány, hogy Magyarországon a balfasz magyar "politikusok" mindig a rossz oldalra állnak. Ennek köszönhetően az ország területe nagy részét elvesztette. Igen, balfaszkám (bárki is vagy) nekem ne gyere azzal a tereléssel, hogy trianon meg nagyhatalmak, meg valójában ők tehetnek mindenről. Nem B+! A balfasz magyar "politikus" tehet róla, amelyiknek a saját jóléte többre való mint azoké akiknek az érdekeit kéne képviselni.

Aszondják, hogy a civil szervezetek adószámát is felfüggesztették. Lassan elő lehetne állni a farbával, hogy mit találtak náluk! Adófizetőként nem szeretnék kártérítést fizetni ha majd megbasszák az orbán rezsimet Brüsszelben ezért a "kis" akcióért! Mert ez lesz a vége szokás szerint hacsak az orbán ki nem lép az EU-ból neki kell igazodni hozájuk és nem nekik az orbánhoz.

Jut eszembe a szíjgyártó meg a rogán vagyonosodási vizsgálata hogy áll? A készenléti rendőrség már készülődik? Csak nehogy eltüntessenek pár négyzetmétert az ingatlanjaikból...

toportyánzsóti 2014.09.25. 08:52:09

Mára már nemzetbiztonsági kockázat lett a magyar kormány amerikában,szaddám és vegyiali már nem tud mesélni mit okoz ez.Csuti orálmuzsik túltolta a biciklit nem kicsit,nagyon!

toportyánzsóti 2014.09.25. 08:54:00

@IGAZI_kovi1970: Lassan elő kéne állni a bissaui útlevéllel is.Nevetséges hülyék ezek akik mindenkit annak hisznek a sok varázsgombától.

nnnnnnnn 2014.09.25. 08:54:27

@HaFr: amúgy te tényleg ennyire adsz obama véleményére vagy csak jó volt írni megint egy hangzatos posztot? amúgy meg ki az az obama, hogy érdekeljen mit mond a magyar belügyről? sose élt itt tudtommal egy percet sem.

toportyánzsóti 2014.09.25. 08:55:52

@$$$=$$$: Gyenge sutka.Csak a szinted mutassa.

antisystem 2014.09.25. 09:00:03

@panelburzsuj: Nézd, az alatta írt két mondatos felvetésedben egész jól megfogalmaztad a problémát, miszerint a "texasiak" - vagyis a NEOkon-NEOlib vonal , mondjuk "neo"-k:) - és a dzsihádisták között csak és kizárólag az eszközeikben és módszereikben van némi különbség, de lapvetően mindkét banda meg van győződve a saját eszméi, ideológiái, értékrendje felsőbbrendű és istenkirály voltáról, és feljogosítva érzi magát annak erőszakos terjesztésére. Tudod, tipikus erőszakos küldetéstudatos idióták, akik missziónak érzik és élik meg a saját életmódjuk, értékrendjük másokra erőszakolását, kényszerítését... tehát ők valójában egy szinten vannak, méltó ellenfelei egymásnak... ezt kell tisztán látni szerintem.

A másik, ami eszembe jutott a felvetésedről, az az, hogy mi a világra leselkedő legnagyobb veszély MA? Hát szerintem az a jövő, ahol Fukuyama-nak lenne igaza Huntingtonnal szemben... az fenyegetőbbnek tűnik akár egy WW III-nál is...
(Szegény Fukuyama egyszer és mindenkorra ilyen negatív példa lett a 90-es években írt szerencsétlen utópiájával, holott már Bush és Irak óta rég elspriccelt a NEOkon körökből - n.b. neki azért úgy tűnik, vannak erkölcsei is)

Naszóval, a határvonal, a valódi döntési lehetőség nem a két agresszív küldetéstudatos idióta tábor közötti választás, hanem a Fukuyama-i és a Huntinton-i jövőkép közötti választás, ez most az időszerű kérdés.
(én 100/0 arányban az utóbbi mellett vagyok, ez azt hiszem, egyértelmű:))
(n.b. Ukrajna is erről szól tágabb kontextusban)

panelburzsuj 2014.09.25. 09:06:35

@unionista...:
"tehetségek kibontakozásához pont ezek a félig elnyomó rendszerek kellenek"

Na, még egy kulcs, aminek nincs indoka, csak annyi, hogy ez passzol a keleties népekhez.

Amivel egyébként továbbra is adós vagy a modelled indoklásban, az aza pont, amit a "papiroskivágóval" próbáltam érzékeltetni: hogy szeritesd mekkora az a legkisebb "emberrész", aminek a többi emberrésszel eltéphetetlen egységben kell mozognia?

Szóval miért működőbb, pláne miért humánusabb egy-két tucat "színtiszta", elkülönített gettóba szétosztályozni a "népeket"; mint rájuk ereszteni akárhány - egymással is konkuráló - hálózatot?

Netuddki. 2014.09.25. 09:08:18

@toportyánzsóti: Nem hisznek "ezek" semmit. Nagyon is tudatos terelés folyik szinte minden szinten:
- A TASZ bírálja a kormányt? Véletlenül se azzal foglalkoznak a bírálat jogos-e, helyette támadják a TASZT, külföldi érdekeket képvisel. Meg úgy általában mindenki aki bírálni merészeli az orbán rezsimet.
- Valaki cikket ír, hogy ruszki maffiózók grasszálnak át rajtunk az EU-ba a kettős állampolgárság hiányosságait kihasználva? Á, még véletlenül se a problémával foglalkoznak. A hír hozóját támadják B+! TERELÉS!

panelburzsuj 2014.09.25. 09:08:45

@unionista...:
Szóval ez a tételed az igazán figyelemre érdemes:

"a szabadság nem egyénileg valósul meg, hanem egy település szintjén. de lehet, hogy erre van szükség az ukrán határ közelében. ezt sírják vissza az emberek. értem persze, hogy ez problémás. valaki azt mondja, hogy na ő nem fogja a gyerekét oroszul taníttatni, ő nem fog télen ushankába járni. vagy mit tudom én. nem akar egy ilyen úttörővárost. akkor költözzön el onnan. lehet, hogy van aki pont ilyet szeretne. szóval szerintem erre a "kiszámíthatóságra" vágyak az emberek."

Netuddki. 2014.09.25. 09:13:39

@$$$=$$$: Balfasz fideszesek, fideszes balfaszok! Nem az a probléma amit az Obama mond, a nagy probléma, hogy igaza van B+! A vajdád valóban a magyar demokrácia ALAPJAIT ássa alá, és valóban a ruszkikhoz, kínaiakhoz törleszkedik. Az azerieket meg már meg sem említem. Amit nyomatsz az a fideszes hüp-hüp-hüp barbatrükk! El akarjátok TERELNI a figyelmet a probléma gyökeréről. Engem már qrvára kezd untatni. Az is, hogy a magyar média nagy része lelkes pincsiként bedől ennek az eldobom, hozd vissza, csak ne itt lábatlankodj taktikának...

panelburzsuj 2014.09.25. 09:33:59

@antisystem:
No és akkor mi van, ha szerintem Fukuyama és Huntington is "előíró ideológus", nem pedig "leíró tudós"?

Magyarán: nem magyarázni, hanem formálni akarják a világot - a saját vágyaik szerint? És nem a gondolkodás képességében különböznek tőled meg tőlem, hanem hogy összemérhetlenül nagyobb pulpitust hordtak össze a szónoklatuk alá, mint te vagy én?

Ők elértek egy "tematizálási nyomatékot" - mi meg nem. Jó tudni róluk - de leginkább azért, mert sokan tudnak róluk. De ebből egyáltalán nem következik, hogy bármelyik mellé is le kéne tenni a voksot.

panelburzsuj 2014.09.25. 09:45:18

@IGAZI_kovi1970:
Ideje lenne leszokni arról, hogy a média "bedől". A média "szolgál" - csak annyi a kérdés, hogy kit/kiket, és mennyire nyíltan teszi ezt a kirakatba. Szóval amit te informálásnak gondolsz, az zömében inkább célzatos propaganda. Már a válogatásnál - miből mennyit rakunk be a szabott keretbe? (Terjedelem, műsoridő, "fogyasztói figyelem" - mind-mind brutálisan korlátos. De legfőképp az utolsó, az egyes ember "médiafogyasztási potenciálja".)

Nem tagadom a nyílt, pártatlan, kiegyensúlyozott tájékoztatás elvi lehetőségét - csak egész egyszerűen Magyarországon az ilyen régóta megszűnt - vagy inkább létre se jött. Leginkább azért, mert ebben az országban roppant kevesen hajlandóak megfizetni a személyes függetlenség árát. Sajtóban is.

egyetmondok 2014.09.25. 09:45:38

@neoteny:
Miért gondolkodsz ennyire kizárólagosan,amikor a jogállamról lenne szó,a büntetőjog fogalmai környékén ?

Fizető Utas 2014.09.25. 09:48:03

Miért kell ennek az Obama-beszédnek ekkora jelentőséget tulajdonítani? Tekintsük ezt az ő tusványosi, kötcsei vagy szokásos évértékelő beszédének, és akkor minden rendben van:-) Ha a magyar miniszterelnök egyértelmű hülyeségei nem váltanak ki felháborodást a magyar közvéleményben, akkor az USA elnöke miért nem mondhat azt, amit akar? Amúgy sem azt kell nézni, mit mond, hanem, mit tesz.

fvipera 2014.09.25. 09:57:09

már rég nem vagyunk válaszúton. talán akkor voltunk ott, amikor DajcsFür megkérdezte, hogy "ki a fasz az a Thomas Melia". ez 2011 nyarán volt. Thomas helyettes külügyi államtitkár volt. Azóta egyre magasabb pozícióból figyelmeztették orbánt (Pl. Hilary Clinton). Obama beszéde nem orbán figyelmeztetése volt, csak példaként említette. orbánnak már semmiféle válaszútja sincs. obama beszéde a civileknek volt üzenet.

antisystem 2014.09.25. 09:57:44

@panelburzsuj: nem ebből következik - én egyébként letettem az alapvető voksom - nem most, hanem vagy 40 éve - egy valóban "előíró ideológus" mellett, akinek még a sírkövén is egy erre utaló felirat van: "The philosophers have only interpreted the world, in various ways. The point, however, is to change it.":)))
Na ezzel szemben a két említett meg leírt egy-egy futurológiát, lehetséges jövőképet - persze valószínűleg igaz rá az a természeti törvény, hogy ha egy rendszert mérsz, azt egyben meg is változtatod valamennyire, tehát hatással is vagy rá. De ez esetben a koreográfia biztosan ez, itt az "előírók" a NEOkon think tankek voltak, amely gondolatmenetet LEÍRTA Fukuyama, ami ellenreakcióra késztette Huntintont. Ugye ez eléggé tudható:)
És nem, nem azért teszem le a voksot valamelyik mellé, mert "le KELL tenni", hanem azért, mert le AKAROM tenni - ha tetszel érteni.

Tudod, ha valaki kikényszeríti azt, hogy letedd a voksod, akkor valszeg nem tévedsz, ha a voksot a kikényszerítő ellenében teszed le, ugyanis pont a kikényszerítéssel be is mutatta az önmaga erőszakos valóját - és akkor azt hiszem, visszatértünk a post alapkérdéséhez... bár ez itt egy tagadhatatlanul nehéz, komplex kérdés, mert én a civil társadalmat magát minden hatalom letéteményesének tartom, és igazándiból részvételi demokráciában élnék ehyelyett a szabadmandátumos-visszahívhatatlan-elitista lóxar helyett. DE: sajnos amíg ez az ótvar képződmény létezik, addog azt kell látni, hogy gátlástalanul használja ki a civil társadalmat IS a saját velejéig aljas érdekei megvalósítására. Tehát a civilek ellenőrzése-korlátozása inkább egy kényszer-szülte pótcselekvés, a pallost valójában a politikai-gazdasági elitizmusra, és elitekre, a winner-mentalitásra kellene felemelni, azokat kellene eradikálni.

panelburzsuj 2014.09.25. 10:01:19

@Fizető Utas:
Nyilván - ő is csak kukorékol.

Az viszont nem elhanyagolható körülmény, hogy mekkora szemétdomb tetejéről és mekkora hangerővel teheti/teszi. Szóval érdekes lenni gyorsan fölmérni, hogy mit tudnak "Óhályóban" a tusványosi illiberalizmus állásáról, és mit Baranyában az itt taglalt Obama-listáról. Sőt - mennyi hatolt ez ezekből a kukorikotkodákból "harmadik felek" füleibe.

Tippem: meghökkenénk, hogy mennyire kevés Obamából - és mennyire nulla Orbánból.

antisystem 2014.09.25. 10:01:47

@fvipera: " Azóta egyre magasabb pozícióból figyelmeztették orbánt (Pl. Hilary Clinton)." - azért tisztázzuk, Hilary Clinton nem főnöke egyetlen magyar embernek se, lehet véleménye, azt el is mondhatja, és itt a pont.

toportyánzsóti 2014.09.25. 10:08:38

@antisystem: Hilary szava nemsokára többet fog érni mint az összes magyar ember kuruckodésa,köszönhetően a csuti orálmuzsiknak.

ParaZita2 2014.09.25. 10:12:48

@HaFr:
1) "... a Vezető ..."
kizárólag idézőjelben használnám, hogy a gyengébbek is (akár én is) értsék, hogy ez maró gúny és megvetés, semmint valódi tisztelet. (sőt akár: "nagyvezíír")

2) "...Btw. ...OMG!..." 'WTF, is it just a narcissistic manier or what?' Couldn't you just stick to bare-bone Hungarian? ((BTW, I myself w'd love to live in the 51th state of the US...))

antisystem 2014.09.25. 10:14:37

@toportyánzsóti: a saját territóriumán belül kétségkívül... de ez itt Magyarország és nem az USA.

panelburzsuj 2014.09.25. 10:15:23

@antisystem:
Meg tudod saccolni, hogy a nyolc "huntingtoni civilizáció" melyikében van legtöbb sanszod békében elmarkszizálgatni mindaddig, míg magad is epitáfium alá nem kerülsz?

fvipera 2014.09.25. 10:19:51

@antisystem: nem hiszem, hogy értetted, amit írtam. pedig nem volt bonyolult. könnyű dolga van veled habonynak

ParaZita2 2014.09.25. 10:20:20

@HaFr: See?
:))
(tehát vissza a szép és választékos magyar nyelvünkhöz)

antisystem 2014.09.25. 10:25:50

@panelburzsuj: az kérlek pont tök mindegy... a lényeg az, hogy NYITOTT MARAD A JÖVŐ ÉS MARAD VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉG - nem csak az uniformizált egyen-értékrend, egyen-gondolkodás, egyen-életút hányadéka. Tudod, ez pont az, hogy miért is volt jobb VALÓJÁBAN 1989 előtt, mint ma: hát kérlek nem azért, mert volt drót, hanem azért, mert annak volt két oldala, két KÜLÖNBÖZŐ dolog, értékrend, és volt választásod - igaz, néha nehezen, de volt. Ma nincs drót, szabadon mehetsz ide vagy oda - és mindenhol nagyjából ugyanaz van, a globális imperializmus értékrendje, max árnyalatokban különbözve... na, szerencsére ez még globális szinten azért nincs így, és azt gondolom, hogy minden áldozatot és minden erőfeszítést megér, hogy ne is legyen így, hogy az embereknek maradjon szabad választásuk a globálkapitalista értékrendbe való beilleszkedés kényszerén túl is.

egyetmondok 2014.09.25. 10:30:44

@neoteny:
Az, hogy egy ügyész az adott ügyben miért emel vádat,vagy éppen miért nem emel vádat,nem feszegeti a jogállamiság alapvető kérdéseit.

Addig jó,amíg az ügyész dönt,és mondjuk nem a törvényhozás, vagy a törvényhozásban többséggel bíró politikai párt helyi irodavezetője, vagy mondjuk egy bíró,stb.,stb. --- na ezek lennének alapvető jogállami esetek.
(Az persze tök jó, hogy erről,ilyenről az adott ügyben nagy viták vannak.)

panelburzsuj 2014.09.25. 10:44:16

@antisystem:
Értem: az USA (meg az általa kontrollált területek) az orwelli sivárságú egyen-kisvilágok - a világ többi része meg a szabad lehetőségek siraká sztraná radnája...

Köszönöm az eszmecsere lehetőségét: de egyelőre ennyi elég volt.

antisystem 2014.09.25. 10:53:33

@panelburzsuj: "Értem: az USA (meg az általa kontrollált területek) az orwelli sivárságú egyen-kisvilágok - " - te mondád, én csak egyetértek:)))
(azt meg mindenki tudja, főleg az NSA-botrány óta - hogy a társadalom legtökéletesebb kontrollját, tehát 1984 világát, eddig az USA valósította meg, az állam gyakorlatilag minden pillanatban tudja minden polgáráról, hogy hol van, és mit reggelizik... olyan szinten, amire a megboldogult III/3 még a néhány célszemély vonatkozásában sem volt képes, századnyi ügynök operatív munkájával se...)

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.25. 10:54:11

@egyetmondok:

"Az, hogy egy ügyész az adott ügyben miért emel vádat,vagy éppen miért nem emel vádat,nem feszegeti a jogállamiság alapvető kérdéseit."

Mondom én hogy neked egy nagyon orwelli (vagy kafkai) értelmezésed van a jogállamiságról! :))

"Addig jó,amíg az ügyész dönt"

Politikai szempontok alapján? Mert az összeegyeztethető a jogállamisággal?

Akkor szerinted Mike Nifong ( en.wikipedia.org/wiki/Mike_Nifong ) teljesen helyesen járt el a Duke lacrosse ügyben ( en.wikipedia.org/wiki/Duke_lacrosse_case ) és az hogy eltávolították az ügyészi pozíciójából, kirúgták a jogászi karból és még egy nap börtönre is ítélte a bíró -- mind igazságtalanság volt? és a jogállamiság megcsúfolása?

panelburzsuj 2014.09.25. 10:59:57

@antisystem:
Mondtam: köszönöm, elég.

De ha indoklást is óhajtasz, parancsolj:

Unalmas és ártalmatlan bolondnak tűnsz - minek pazarolnék rád több figyelmet?

martineden 2014.09.25. 11:11:11

@a gondolkodó maxval: Csak az a kerdes meddig tart az a zuhanas?500ev?mert akkor erdemes kapaszkodni.Amugy nem ertem mert kapcsolod ossze a liberalisokat a homokosokkal, pedofil vagy pedofil vedo letedre?Mert a te fejed szerint gondolkodva ,ebben az esetben aki jobbos az pedofil nem?

martineden 2014.09.25. 11:13:39

@unionista...: Mert az orosz befolyas az magyar erdek mi?Hulye

antisystem 2014.09.25. 11:16:51

@panelburzsuj: "Unalmas és ártalmatlan bolondnak tűnsz - minek pazarolnék rád több figyelmet?" - elhiszed, hogy a világ nem rólad szól?, és ha nekem valamiről van mondanivalóm, az nagy mértékben független attól, hogy te kíváncsi vagy-e rá, avagy nem... ha nem akarod, nem olvasod, nem reagálsz... ez a te jogod. Ennyi.
Egyébként meg ez a mondatod tökéletes végszó, indoklás arra, hogy miért NEM az atlanti értékrend irányába kell letenni a voksunkat. És szerencsére ezt egyre többen látják így Európában:)

antisystem 2014.09.25. 11:19:19

@martineden:"Mert az orosz befolyas az magyar erdek mi?"
OLYAN MÉRTÉKBEN, hogy az atlanti befolyást ellensúlyozza: IGEN.
Újra itt állomásozó ideiglenesek: NEM. (esély sincs rá, de sajnos másféle ideiglenesekre van...)

egyetmondok 2014.09.25. 11:20:48

@neoteny:
Az, hogy az ügyész politikai szempontok alapján dönt, megkérdezte az ügyben a szomszédjait, leült erről beszélgetni a teniszpartnerievel, vagy épp a felesége,esetleg a szeretője nyomására, vagy ha vallásos, a pap intelmei szerint (mert előző este négyszemközt kikérte az adott ügyben a véleményét),vagy esetleg azért,mert túl sokat evett,de nem tud szarni, és ettől olyan szorulása lesz, hogy nem képes koncentrálni, ezért aznap elvész a józan ítélőképessége, és az adott ügyben "rossz" döntést hoz..,mind-mind előfordulhat.

Az lenne súlyos jogállami eset,ha például nem tudna kiderülni, hogy pl.politikai nyomásra (valami állami hatóság,entitás,vagy nagy cég felőli nyomásra) döntött így vagy úgy,örüljünk,ha ez ki tud derülni,mert a történelem és a mai világ jelentős részében az ilyenekre fény se derül....; s ha kiderült a politikai nyomás,meg annak olyan mértéke,amely eléri a büntetőjog értelmezési kereteit (korrupciót tulképp,más nem nagyon lehet),szóval ,ha nem csak arról van szó, hogy az ügyész valakik véleményét osztja egy adott ügy megítélésében,

nos, akkor jönnie kell...egy másik ügyésznek, aki az ellen az ügyész ellen vádat emel...,hogy majd aztán valaki - pl. Te, vagy akár én - azt az ügyészi döntést is megkérdőjelezze, mert előfordulhat,hogy az is nyomásra születik,csak mert más a véleménye annak az ügyésznek, ezért elfogad, befogad ilyen nyomásgyakorlást, aki az adott ügy ügyésze ellen ilyen esetben vádat emel...

Szerinted ezt érdemes folytatni? "Kafka", "Orwell", és még mennyi író-művész emberrel akarsz jönni ? Leonardo már nem is fontos ?

Hogyan jön a jogállamisághoz az, hogy valaki szerint valami igazságszolgáltatásbeli kérdés,eset, "helyes eljárás", vagy "helytelen eljárás" ? Ettől az,a joguralom még nem fog bedőlni,megbukni, megkérdőjeleződni.

Te azt várod a jogállamtól, hogy a rossz meg se történhessék, vagy mit?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.25. 11:52:03

@martineden:

A zuhanás kb. 30 éve indult. Szerintem a XXI. sz. végére már mindenkinek nyilvánvaló lesz.

Nem vagyok pedóvédő, csak azt szoktam elmondani: ellenzem a pedók sátánizálását, ráadásul nevetséges amikor ezt olyanok teszik, akik egyébként két kézzel szavaznak a homoklobbira.

antisystem 2014.09.25. 12:04:34

@maxval a bircaman: OFF: nézd, a pedofilia, a serdületlen (másodlagos nemi jegyeket nem mutató) gyermekek iránt érzett nemi vágy, az egy pszichés betegség, ami kezelendő, mint a betegségek úgy általában... természetesen ennek lehet büntetőjogi vonzata is, ha egy ilyen személy erőszakkal akarja kiélni a vágyait, az meg ugye a Btk szerioint szankcionálandó... ez idáig rendben is van.

Egy teljesen más dolog a globálissá váló "pedohiszti", "pedofil-kártya" - ami egy szimpla politikai aljaskodás, és úgy kezdődött, hogy JP II. fogadta a Vatikánban Tarik Aziszt, Szaddam keresztény helyettesét, és kemény szavakkal foglalt állást Bushék (akkor még tervezett) Irak elleni terrorakciójával szemben... és heteken belül az USA-ban minden a katolikus egyház kiskorúakkal kapcsolatos dolgaitól kezdett visszhangozni... és megjelent közellenségként "a pedofil"... (ami persze előbb is létezett, mint valós orvosi, illetve részben büntetőjogi probléma, de nem mint politikai kártya)

Csak a dolgok tisztázása érdekében....

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.25. 12:28:49

@antisystem:

Ahol van cölibátus, ennek mindig van egy erősen negatív oldala is.

Bár a nagy többség, aki cölibátusi fogadalmat tesz, azt be is tartja, van egy törpe kisebbség, mely nem bírja betartani. Ez tény, kár tagadni. Én is ismerek özvegy papot, aki nagyon gyanúsan viselkedik, furcsa módon egy nőnemű hívő valahogy mindig vele van... persze biztos csak haverok, de a másik opciót valószínűbbnek tartom... :-)

Na most, eleve van olyasmi, hogy akinek van valamilyen szexuális jellegű ferdülése és ez súlyos, az igyekszik ezt leplezni. Pl. valószínűleg több homokos van a cöleb papok között, mint a normál életben. Miért? Mert ha egy homokos leplezni akarja magát, erre a legjobb megoldás az olyan állás, ahol nem kell házasodni.

Én is ismerek homokos papot. S be is vallotta, volt olyan az életében, hogy megszegte a fogadalmát, azt be is vallotta aztán, megbüntették, s azóta tartja magát.

Egy pedónál a dolog még meredekebb. Mert a mai társadalom erősen elítélő a pedofíliával szemben. A pedó az átlagember szemében valamiféle szörnyeteg, aki egész nap azon elmékedik hogyan tudna kisgyerekeket megerőszakolni. A valóság persze egész más. Ez egy nagyon ritka betegség. S a legtöbb pedó sosem éli ki vágyait.

A papok között a felmérések szerint nemigen vannak pedók. A pedók leginkább a tanítói állások felé orientálódnak, hiszen - ez a pedofília pozitív mellékhatása - imádják a gyerekeket, élvezik a gyerekekkel való foglalkozást, azaz ideálisak gondozónak, tanítónak.

Persze biztosan vannak pedók a papok között is. Miért ne lennének? De az egész ügy felfújása abszolút mértékben erőltetett és hamis. Akár az is lehet mögötte, amit te írsz.

igazi Ténytár 2014.09.25. 12:43:47

@Blogger Géza: Érdekesen a CIVILEK ELLEN százszor keményebb eljárás folyik a nemzeti kormány alatt mint egy orosz kgbs ellen.

Azok a véletlenek...

igazi Ténytár 2014.09.25. 12:48:43

@susu64: Ez speciel igaz... Orbán nem hogy SOROS pénzén kezdte, de MAI NAPIG AZZAL VILLOG a honlapján!

igazi Ténytár 2014.09.25. 12:54:00

@Blogger Géza: Usa előtt nem, mert most épp Putyint szopja ezerrel es ugye a barátom ellensége az enyém is.

nem baj, majd hadat üzenünk nekik újra, egyszer mar bejött, istenitjuk is az akkori vezetőt most.

Az a büszke, szabadsagszero magyar akit 40 evig megszálltak a ruszkik, ellenük KGBs kamu akciót szerveztek éppen (ukran tankeladas) es NÁCIZMUSSAL vádolják meg az országot.

Mit tesz ekkor a "nem szolga" nemzeti magyar, ami annyira nem szereti az ilyen náci vádakat?

Fennhangon tiltakozik az országot 40 évig megszálló ruszkik mocskos módszerei es ragalmai ellen?

Nem, szopja a méretes orosz farkot ezerrel, hisz Orban vezér épp tárgyalgat velük.

igazi Ténytár 2014.09.25. 12:56:45

@susu64: Mit rész igazság? Orbán nagy hangon követelte (meg Tony Blair sem akkor!!!).

Hiába egy bostoni díszdoktoriért a magyar áldozatokat felajánlani sem volt nagy ár neki...

meg szerencse hogy Bush fogadta Medgyessyt, a legyozojet, mert azóta duzzog az amcsik ellen.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.09.25. 12:58:15

@egyetmondok:

"Az, hogy az ügyész politikai szempontok alapján dönt [...] mind-mind előfordulhat."

Hogyne. És gyilkosságok, rablások, nemi erőszakok és még sok más mind-mind előfordulhat. Elő is fordul.

"Az lenne súlyos jogállami eset,ha például nem tudna kiderülni, hogy pl.politikai nyomásra (valami állami hatóság,entitás,vagy nagy cég felőli nyomásra) döntött így vagy úgy,örüljünk,ha ez ki tud derülni,mert a történelem és a mai világ jelentős részében az ilyenekre fény se derül"

Pontosan; és kérdéses hogy az általad annyit emlegetett "jogállamokban" mennyi ilyenre derül fény -- és mennyi ilyen történik, amikre nem derül fény. Vagy ha fény derül is, eltusolásra kerülnek az ügyek.

"ha nem csak arról van szó, hogy az ügyész valakik véleményét osztja egy adott ügy megítélésében"

Aha. Politikai indíttatású döntések vádemelésről, annak hiányáról vagy partikuláris módjáról annak a kérdése hogy "az ügyész valakik véleményét osztja".

Ezért hivatkozom Orwellre: ld. en.wikipedia.org/wiki/Doublespeak

"nos, akkor jönnie kell...egy másik ügyésznek, aki az ellen az ügyész ellen vádat emel"

Hivatali jogkörében elkövetett cselekedetei kapcsán (kis híján) abszolút immunitást élvez az ügyész.

www.huffingtonpost.com/2013/08/01/prosecutorial-misconduct-new-orleans-louisiana_n_3529891.html

"Te azt várod a jogállamtól, hogy a rossz meg se történhessék"

Semmiképpen ne azok legyenek a rossz forrásai akiknek a jogállam _gyakorlatát_ fenntartani feladatuk -- vagy ha igen, akkor a törvény rájuk is alkalmazva legyen. Másként a jogállamiság egy másik alapelve, a törvény előtti egyenlőség elve sérül.

fvipera 2014.09.25. 13:06:13

vicces, amikor obama vádjára a végső érv a magyarság szabadságszeretete, amely nem tűrné az elnyomást, ha lenne. és szomorú, amikor ezt a hivatalos érvet a zemberek visszhangozzák. az érdemi rész azonban még csak most következik. obama nyilvánvalóvá tette, hogy hol van orbán helye. ez a néhány mondat nem figyelmeztetés volt orbánnak, olyanokat már kapott. a megérdemelt retorzió következik. orbán pedig egyre mélyebben kapja be putyint. ez nem válaszút, hanem sodródás. megint a szokásos

egyetmondok 2014.09.25. 13:21:41

@neoteny:
" Semmiképpen ne azok legyenek a rossz forrásai akiknek a jogállam _gyakorlatát_ fenntartani feladatuk -- vagy ha igen, akkor a törvény rájuk is alkalmazva legyen. Másként a jogállamiság egy másik alapelve, a törvény előtti egyenlőség elve sérül. " --

ez világos, és ha engem kérdezel, akkor pont a nyugati jogállam az,amely ebben,hogy a törvények megalkotása jogának birtokában állók, és a törvények alkalmazása, érvényesítése jogának birtokában lévők éppen úgy viselkedjenek és működjenek,ahogyan - rajtuk kívül - mindenki más,akik felett ilyen értelemben nekik hatalmuk van,szóval, hogy szerintem ebben a nyugati jogállam a történelemben a legmesszebb jutott pozitív előjellel, és ez még akkor is igaz,ha vannak hullámzások, jobb,tisztelhetőbb és rosszabb,kevésbé tisztelhetőbb periódusok,amivel kapcsolatosan én elismerem,ha valaki azt mondaná,hogy most valószínűleg egy rosszabb periódusban vagyunk.

Éppen ezért lényeges,hogy konkrét ügyek,adott esetek nagyon rossz,olykor legyen: gyalázatos jogállami megoldásai ne kerülhessenek elő érvként arra,hogy maga az egész joguralmi államhatalmi berendezkedés megkérdőjeleződjék.

Moin Moin 2014.09.25. 13:41:42

@Blogger Géza: Géza, Géza! A helyzet hívja őket - ha úgy tetszik: ti!:-)

'56-ban nem volt olyan a helyzet, hogy egy világháború megkockáztatása nélkül lehetett volna Magyarországon amerikai beavatkozással segíteni - ráadásul az Oszták Államszerődés miatt nem is létezett olyan, Magyarországgal hatéros ország, amelyen keresztül egy nyugati haderő elérhette volna az országot.

Ma egészen más a helyzet...:-)

toportyánzsóti 2014.09.25. 15:30:27

@antisystem: Komoly tévedésben vagy,ugyanazon levegőt szívjuk és már vasfüggöny sincs.,nemzetbiztonsági kockázatot jelentő magyarok jobb ha gondolkodnak,nehogy szaddám és vegyiali sorsára jussanak.

toportyánzsóti 2014.09.25. 15:31:40

@Moin Moin: Húzzál vissza a toplák blogodra,vagy ilyen szarul megy?

unionista... (törölt) 2014.09.25. 16:30:41

@panelburzsuj:
ez a modell arra épít, hogy minden kommunában legyen egy domináns eredetcsoport. mert csak így kerülhetjük el a törzsi háborút. és ezek után működhet egy részleges, közvetlen természetes kiválasztás. ami az emberek döntő többsége számára viszonylagos jólétet teremthet.

ezt úgy próbálja elérni, hogy a nemcsak a várost, hanem annak részeit is próbálja valamilyenné alakítani. tehát a cél, hogy minden szavazókör legyen valamilyen. ami nem azt jelenti, hogy ezekben nem lehetnek kisebbségek, nem lehetnek átjárások. és azt sem, hogy nem lehetnek közös intézmények.

van mondjuk a templom. ahhoz szavazókörök (hitközségek) kapcsolódnának. és én úgy tippelem, hogy ez vonzaná a keresztény eredettel rendelkezőket. és persze megjelennének a nem túl okos parasztemberek. és vinnék magukkal a gyerekeiket. akik között nyilván akadna tehetséges és szorgalmas. a matek házit a templomban írják meg. de az ilyen gyerekek könnyen öntörvényűvé válnak a kamaszkorban. és ezekből a hitközségekből természetes módon kilépnek. és így marad fent a templom környékén a keresztény dominancia. és ezeket a csomópontok vagy ezekből szerveződő útvonalak (körutak, sugárutak) szervesen illeszkednek a város életébe.

de mondjuk egy "public school" olyan, hogy abban minden eredetcsoport természetes megjelenik. olyanok is, akiknek egyetlen kommunájuk sincs. mert mondjuk erre tévedő arabok vagy kínaiak gyakran hagynak hátra "félvér" gyerekeket. de az ilyen "liu shaolin sándorok" is rendkívül értékesek. de az általános iskolát már nem a hitközség tartja fent, hanem a tankerület. de a helyzet, hogy abban is lenne valamilyen dominancia. csak már nem olyan erős, mint alacsonyabb szinteken. szóval azt pontosan érzed, hogy ennek a domináns indoeurópai kultúra helyzetbe hozása a célja. de nem lesz másik út. én azért nem leszek politikus, mert én ehhez nem vagyok elég "fasiszta".

Blogger Géza 2014.09.25. 16:46:24

@a Ténytár: Szokás szerint megint csak a tényektől vagy független, hogy jött ki ez a "százszor" keményebb? Annyi történt, hogy begyűjtötték a papíralapú és elektronikus dokumentumokat. (Senkit nem tartóztattak le, senkinek nem lőtték ki a szemét, senkinek nem törték el az ujját, senki nem végeztek testüregi motozást. Ezek a gyurcsányista rendőrság jellemzői voltak.)

antisystem 2014.09.25. 18:22:57

@toportyánzsóti: tudod, a demokrata alapismérve, hogy NEM FÉL. A csillagsávoséktól SE....

toportyánzsóti 2014.09.25. 19:29:05

@antisystem: Cigány lova sem fél mert vak.Másrészt ezek az ülősztrájkoló gyermekeket is terrorlegényeknek néznek mert illegitimek és nem demokraták hanem választási csalogány tolvaj hazug putinpincsikutyák.

antisystem 2014.09.25. 19:46:08

@toportyánzsóti: nézd, ha gondolod, te hódolj be nyugodtan atlantiéknak, nekem pl. nem áll szándékomban ilyesmi...

toportyánzsóti 2014.09.26. 07:42:46

@antisystem: Látom nem érted,jelenleg nem az a gond hogy amerika seggét nyalná valaki hanem a tömeggyilkos KGB popójába fúrodott csuti orálmuzsik akarja helyreállítani a szovjetuniót.

antisystem 2014.09.26. 08:29:10

@toportyánzsóti: Nézd, lehet, hogy neked ez a gondod, másnak meg más - nekem mondjuk az, hogy még véletlenül se akarok még némasággal sem cinkosa lenni annak a becstelenség-halmaznak, amit az USA politika a neokonok színre lépése óta művel a világban.Tudod mit, ha az erőszakos "megdemokráciaexportálási missziók"-kal szemben egy eredményes feltartóztatási doktrínához, ha ennek a megállításához a SZU helyreállítása kell, akkor innen kívánok hozzá VVP-nek sok erőt és egészséget.
És nem, hiába "csuti orálmuzsik"-ozol, mi sem áll egyébként távolabb tőlem, mint a FIDESZ... és hiába "a tömeggyilkos KGB"-zel akkor, amikor a CIA tart fenn titkos börtönöket, és koncentrációs tábort...

toportyánzsóti 2014.09.26. 08:49:10

@antisystem: Nátrium pentotálos "öngyilkosság"elkerülte a figyelmedet,saját portán kell először seperni,másokat tisztelni aztán lehet kritikát megfogalmazni másokkal szemben ha saját portán minden rendben.

antisystem 2014.09.26. 09:15:51

@toportyánzsóti: "Nátrium pentotálos "öngyilkosság"elkerülte a figyelmedet," - dehogy kerülte, HÜLYESÉGEKRE egyszerűen nem vagyok vevő, és történetesen ismerem az előbb említett vegyületet... azzal ÍGY nem lehet öngyilkosságot elkövetni, még vénásan beadva is 15-20 perc kell a halál beálltához, szájon át a barbiturát-mérgezésben 48-72 óra alatt áll be az exitus.
Az első - amellett, hogy állatoknál régóta használják exterminációra is - biztosan tudható, mert a csillagsávoséknál újabban ezt használják kivégző méregnek - tudod, azt gyártanak maguk is, mióta kultúrnemzetek nem szállítanak nekik gyógyszert ilyen velejéig aljas célból - a második adat is biztosan tudható, mert a Xanax-előtti időkben a barbiturátok voltak a leggyakoribb altató-nyugtatók, és így a leggyakoribb öngyilkossági mérgek is.
Szóval ne egy szokásos bulvárszennyel boldogíts légyszi, aminek pont annyi alapja van, mint a 600 fokos paksi víznek a nyitott medencében... és ráadásul ne egy olyannal, amiből pillanatok alatt lehet vádbeszéd az USA politika ellen, ALAPPAL.
Bónus, hogy a Na-pentotál űvege 6 gramm hatóanyagot tartalmaz 1 dl-ben, ami felnőtt megtermett emberben az orális halálos dózis alatt van, ha jól tévedek, vagy tán épp a környékén... ez hihető max úgy lenne, hogy "bekötötte magának rövid infúzióban..." - tudod, mint az USA kivégzéseknél...

antisystem 2014.09.26. 09:37:05

@antisystem: a "környékén" stimmel, az amerikai MSDS-e szerint ORAL LD50 ffi 65 mg/kg - márpedig ők csak tudják:(((

toportyánzsóti 2014.09.26. 12:09:28

@antisystem: Nátrium pentotálos tanácsaidat intézd a narancsidiótáknak,ők nincsenek tisztában ezekkel.Kicsit figyelmesebben ha lehetne.

antisystem 2014.09.26. 12:44:01

@toportyánzsóti: kicsit lehetnél kevésbé elvakult, azt gondolom... a bulvárszemétnek nincs pártállása, az minden oldali bulvárban tökugyanolyan: igénytelen, xar, szemét.
Na, ezzel szemben a Nátrium pentotál kapcsán egy országot lehet vádolni, AZT, ahol ezt a jog által legalizált emberölésre használják.

toportyánzsóti 2014.09.26. 16:26:04

@antisystem: Gyenge terelés az egész,ennyit tudsz amerikafóbiás.

antisystem 2014.09.26. 18:27:48

@toportyánzsóti: A személyeskedés most is az érvek hiányát jelzi... persze miért lennének épkézláb érvei annak a külpolban, aki csak viktorozni tud...

Alkibiadesz 2014.09.29. 15:53:38

@egyetmondok:
Persze, a reális szándék vonatkozásában tényleg nem akarja huzigálni a jelenlegi hatalom méregfogát.
A lehetőség viszont benne van.
Ilyen (a szerző által nagy valószínűséggel sohase realizált) lehetőség az is, hogy beilleszkedjen a közösségi erkölcs kialakításának folyamatába.
Miért gondolom ezt?
Azért, mert szerintem nálunk akkor lesz közösségi erkölcs, vagy ahogy HaFr mondaná: a demokrácia akkor nyer erkölcsi tartalmat, ha sikerül összebékíteni a mindeddig ellenséges hagyományokat.
HaFr szerint a demokrácia nem oldható fel az éppen aktuális többség akaratában. Ez szerintem is így van, amihez csak azt tenném hozzá, hogy az aktuális többség akarata minden esetben a rivális politikai hagyományaink (modernista vs. nemzetieskedő) valamelyike szerint artikulálódik.
Márpedig ha ez így van, akkor a demokrácia igazi erkölcse akkor valósul meg, ha a rivális hagyományok célja nem az lesz, hogy kivégezzék egymást, hanem az értékteremtő versengés.
Az ellenségeskedő hagyományaink ugyanis különböző gyakorlatok és ennek megfelelően különböző erények kibontakoztatására alkalmasak. A háborúzó hagyományokban kibontakoztatható erények persze nem bírnak abszolút érvénnyel, viszont mindegyikre szükség lenne a közösségi erkölcs kifejlődéséhez.
Ha tehát megfogalmazódna az a felismerés, hogy a politikai közösség evolúciójának nélkülözhetetlen előfeltétele a hagyományok versengése, akkor a hagyományok létharcát valló elképzelések is értelmetlenné válnának. Az így értett kulturális evolucionizmus lenne tehát az ami elvezethet a politikai közösség erkölcsének megalapozásához.

unionista... (törölt) 2014.09.29. 22:25:46

@Alkibiadesz:
csakhogy ezek a hagyományok nem versengenek, hanem ütköznek. az indoeurópai kultúra szekularizálta a kereszténységet.

egyetmondok 2014.09.30. 20:14:20

@Alkibiadesz:
A politikai közösség evolúciója nem nyugodhat(nem is nyugszik, soha ilyen az európai politikai civilizációban meg nem történt)kulturális hagyományokon,még kevésbé ilyenek "létharcán", hanem csak politikai értékeken,de ami még ennél is sokkal fontosabb,átélt politikai élményeken.

Aztán kiderülhet,hogy az átélt politikai élmények olyan hibás kódokon (kulturáról hiszik, hogy az politika, pl.ez hibás kód)keresztül válnak közösségi véleményekké - de soha közösségi erkölccsé, ami szerintem nem is létezik (akkor létezne bűnös nép,nemzet is ti.) -, hogy az evolúció egyszerűen meg sem történik abban az értelemben, hogy a közösség kitűzné célként a létező hatalmi helyzetek humanizálását, és erről gondolná azt,hogy az (egy)haladó folyamat,jó közösségi állapot.

Olykor pedig hagyományokat nagyon is érdemes "kivégezni". A hűbéri világból a polgári világba tartó angol vagy francia,holland társadalmak sok szempontból elvesztettek korábbi színeikből,változatosságaikból,mert érdemesnek látszott bizonyos hagyományokat elhagyni.

(A magyar nemzetieskedő hagyomány biztosan ilyen,és sajnos - de tán ezt jeleztem is a Te itteni, nagyszerű írásodnál is - én nem látom a modernizációs ellenfelét ennek a hagyománynak.)

Alkibiadesz 2014.10.01. 14:11:08

@egyetmondok:
Ha jól értem, akkor neked az a kiindulópontod, hogy csak egyetlen legitim beszédmód lehetséges a politikában, mégpedig azért mert csak egyetlen beszédmód tartalmaz és közvetít értékeket.

Alkibiadesz 2014.10.01. 14:16:25

@unionista...:
Országonként és koronként változhat, hogy versengés vagy ütközés a jellemző. Az angolok vagy a franciák rivális hagyományai például sokáig csak ütköztek, aztán felfedezték a versengés előnyeit. Az amerikaiak meg mintha most kezdenék elfeledni ezeket az előnyöket. Semmi sincs determinálva.

egyetmondok 2014.10.01. 19:01:17

@Alkibiadesz:
Ha a beszédmód sokfélesége azt jelenti,hogy kulturális,etnikai,stb. jelenségeket, jegyeket, különböző nyelvek,nyelvjárások közösségeinek,népeinek azonosságait, különbözőségeit,jellegzetességeit írjuk le,s ezekből jutunk politikai következtetésekre, akkor igen,azt mondom, hogy ez képtelenség.

Európában a szabadság ügye pl.,vagy pl. az európai szabadságintézmények ügye nem jelent(het) mást beásul,jiddisül, magyarul, szlovákul, angolul vagy németül. Az államhatalmi ágak elválasztottsága (annak lényege és fontossága)nem függ attól, hogy melyik nép hol élő asszonyai hogyan látják el mesés hímzéssel az eladósorba kerülő lányok ruháit; nem függhet attól,és nem is függ attól, hogy ki mennyire süti át - mint esetleg a dédmamája - a szelet marhahúst. A szlovák szabadság semmire se jut a knédlivel,sztrapacskával.

Politikai beszédmód ahhoz képest természetesen lehet igen sokféle, hogy a közösségben miféle konszenzusok léteznek vagy nem léteznek bizonyos politikai ügyekről,értékekről,fogalmakról,stb.

Az a beszédmód azonban amely politikai értékkel ruház fel nem politikai (hanem etnikai,kulturális,nyelvi, stb.) jelenségeket,értékeket,nos az hamis,még akkor is az, ha nekünk például jó okunk van ilyen beszédre, elég arra gondolni,hogy Mohács után félezer évre tűnik el a szuverén magyar állam, s a nemzetet mi más őrizheti (ha nincsen saját állama),mint etnikai,kulturális,nyelvi,stb. jegyek és értékek.

Ha azonban van szuverén állam,akkor kiderül (szerintem ki is derült ez 1990 után,mára aztán világosan: befejezhetetlen a "Ki az igazi magyar ?" ...a magyarok között sztori.),hogy ezekből nem lehet mégse alkotmányosságokat, szabadságintézményeket valamiképpen összerakni. "Nemzetieskedni", ahogyan találóan fogalmazol,azt lehet velük.

Alkibiadesz 2014.10.01. 20:00:19

@egyetmondok:
Ezt értem, és ha jól sejtem, akkor szerinted a legitim beszédmód lényege, célja, hogy bekapcsolódjunk az európai politikai fejlődés főáramába.
Jól sejtem?

unionista... (törölt) 2014.10.01. 20:15:05

@egyetmondok:
a szlovák szabadságban nincs ott a knédli és sztrapacska, akkor abból egy elgépiesedő szürke falanszter válik.

egyetmondok 2014.10.01. 20:19:24

@Alkibiadesz:
Igen,azt hiszem ez helyes fordulat: az európai politikai fejlődés főárama.
(Persze én úgy vélem,egészen határozottan,hogy 1990-2010 között abban voltunk,és oda,egyértelműen oda,abba próbálkoztak a nagy /elbukott/ igyekvéseink is a 19.és 20.században,tehát inkább azt mondanám, hogy visszakapcsolódjunk a főáramba.)

egyetmondok 2014.10.01. 20:21:31

@unionista...:
Ha mi albánok vagyunk,és nem magyarok,akkor is ugyanaz a feladatunk van hatalommal, szabadsággal, állammal,stb. Nem más,nincsen más.

unionista... (törölt) 2014.10.01. 20:30:51

@egyetmondok:
de hát ez az, hogy nem. vagy nem teljesen. szóval az addig rendben van, hogy törvényhozást és a legfelső szintű bíráskodást a nemzeti szint fölé kellene emelni. de ez csak úgy lehetséges, hogy a nemzeti alatt szint megvalósul a független önkormányzatiság. és ezt nem biztosította a 89-es alkotmány. gyakorlatilag minden hatalmat a pártok kezébe adott. és ezek a pártok elszúrták. az összes. végigzongoráztuk őket. és mindegyik hangról kiderült, hogy borzalmas módon hamis.

unionista... (törölt) 2014.10.01. 20:37:14

@Alkibiadesz:
ezzel egyetlen probléma van. az európai fejlődésnek momentán nincs főárama.

egyetmondok 2014.10.01. 21:02:17

@unionista...:
" de hát ez az, hogy nem. vagy nem teljesen." --

miért nem ?

Alkibiadesz 2014.10.01. 21:08:31

@egyetmondok:
Na látod szerintem éppen ez a "főáramfüggő" politikai gondolkodás a hagyományaink egyike.
Ebből következnek sajátos gyakorlatok, amelyek sajátos értékeket közvetítenek és realizálnak.

Te azt mondod, hogy csak ezek az értékel számítanak.

Én meg azt mondom, hogy a rivális hagyomány által közvetített értékek is számítanak, tehát nem kell retardáltnak lenni ahhoz, hogy valaki a rivális értékvilágot válassza.

Alkibiadesz 2014.10.01. 21:13:15

@unionista...:
Volt valaha európai főáram?

egyetmondok 2014.10.01. 21:47:32

@Alkibiadesz:
Az európai politikai fejlődés főárama minimum ezer éve változatlan(de tán inkább még régebben az): a hatalom humanizálása,s mert ez a kereszténység társadalom szervezői,politikai tradíciója,e főáram egyszerre jelent (a görögöktől és Rómától - Rómától nagyon - örökölt) közjogi, alkotmányos,kodifikációs politizálást,és a hatalom folytonos erkölcsi számonkérésének parancsát. Ebből tagadhatatlanul értékek következnek, államhatalmi értelemben az értékek csúcsán a liberális demokrácia államhatalmi berendezésével.

A rivális magyar hagyomány a nemzetieskedő,amely pont ennek az európai főáramnak mond ellent.

Lehet ezt az értékvilágot is választani,a Fidesz ezt tette,ez nem is vitás.
De nem egyszerre. Együtt nem: valamelyik el kell tüntesse a másikat. S ez így helyes.

panelburzsuj 2014.10.01. 22:05:11

@Alkibiadesz:
Talán nem is az a legsúlyosabb kérdés, hogy az egyes polgár milyen értékvilágban szeretne élni - hanem hogy mennyire készülnek fel arra, hogy egy korábbi szándékuktól eltérő irányú váltásra kényszerülhetnek? És még csak nem is föltétlenül valamiféle "külső erőszaknak" behódolva, hanem a "preferenciáik" rendezetlenségéből, kaotikus mivoltából adódóan.

Közebb nyelven: hogy nem lehet szűzen dugni. Vagy egy seggel több lovon ülni. Hogy nem lehet madárdalos falucskát és benzinfaló terepjárót egyszerre kívánni. Hogy nem lehet egy háztömbben bulinegyedet meg szocotthont fejleszteni. Hogy nem lehet közepes ésszel, nyugis munkával vagyonokat keresni. Hogy, hogy, hogy...

Szóval én azt tartanám nagyon veszedelmes helyzetnek, ha a popusista mainstream visszalökné a magyar nép/nemzet többségét abba a korábbi tudatállapotba, amely szerint az állam tényleg képes mindenkiről gondoskodni - megtoldva azzal, hogy még akkor is, ha nyitott. Ugyanis ebből egy dolog következhet: akik a terheket leginkább képesek viselni, azok elmenekülnek egy kevésbé "anti-meritokrata" felállásba. És minél jobban bélyegzik, hajszolják, köpködik őket - annál hamarabb, és annál durcásabban vágják be az ajtót.

unionista... (törölt) 2014.10.01. 22:50:22

@Alkibiadesz:
európa sohasem volt egységes, de mindig összeállt egy államszövetség, ami irányt mutatott. én uniópárti vagyok. szerintem azt mindenképp fenn kell tartani. de abban kisebb-nagyobb föderációkat kellene létrehozni. van országgyűlés, európai és közép-európai parlament. de ez az egész épülhet az önkormányzatiságra.

az ep képviselők a megyei kormányzók. 21 képviselői hely van. ennek megfeleltethető a 21 megye. a közép-európai szövetségi parlamentben a tartományi vezetők üléseznek. a régiók főpolgármestereinek tanácsa. jogbiztonsághoz közép-európai szövetségi legfelső bíróság. pénzügyi stabilitáshoz közép-európai szövetségi bank. sajtószabadsághoz közép-európai médiatanács. ezeket a problémákat nem oldja meg az unió, sem a nemzet.

unionista... (törölt) 2014.10.01. 22:56:58

@egyetmondok:
csak a jelenkori államhatalmi berendezkedés mindezt nem biztosítja. a demokrácia ebben a formában elbukott.

egyetmondok 2014.10.01. 23:03:29

@unionista...:
A demokrácia nem is, bizony nem.
Kell hozzá a joguralom is pluszban.
Akkor igen,s ez a párosítás nem bukott el,nem is fog.
(Legfeljebb átmeneti időre,egyes helyeken,mint pl.2010 után itt.)

unionista... (törölt) 2014.10.01. 23:09:02

szóval a liberális demokrácia ortodox változata - a totális parlamentarizmus - bukott el. legalábbis errefelé. nyugat-európában nagykoalíciók összetartják. de ott a brit ukip, a francia fn, a német afd. és a mediterrán országokban is elég nagy nehézségek árán teremtettek viszonylagos stabilitást. kelet-közép-európa is radikalizálódik. skandinávok is széthúznak. lassan a balkán lesz a legstabilabb. szóval itt valami nem stimmel. totális parlamentarizmus nem tartható.

unionista... (törölt) 2014.10.01. 23:17:57

@egyetmondok:
te ezt a sztorit úgy állítod be, hogy 10 előtt volt egy virágzó liberális demokrácia. csak azt orbán viktor ezt eltaposta. de orbán viktort a nép a szabad akaratából választotta meg. korábban ritkán látott többséggel. szóval ez a rendszer ebben a formában elbukott.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.01. 23:20:54

@egyetmondok:

"Az európai politikai fejlődés főárama minimum ezer éve változatlan(de tán inkább még régebben az): a hatalom humanizálása"

Ebbe hogyan fér bele a francia forradalom terrorja? vagy a spanyol köztársasági terror? vagy az olasz fasizmus? vagy a Harmadik Birodalom Führerprinzip-je?

egyetmondok 2014.10.01. 23:27:29

@unionista...:
Hogy virágzó volt vagy sem a 2010 előtti liberális demokrácia,az kérdés,főként, hogy az se virágoskert.

Amit Orbánról írsz, azt nem értem annak fényében,amit fentebb a demokráciáról írtál: " csak a jelenkori államhatalmi berendezkedés mindezt nem biztosítja. a demokrácia ebben a formában elbukott. ".

Most akkor Te Orbán hatalmáról azt mondod, hogy azért van rendben,mert demokratikus..,ami viszont megbukott szerinted ?

egyetmondok 2014.10.01. 23:30:23

@neoteny:
Sehogy,de sehol sincsen előírva, hogy a főáramtól nem lehetnek akár súlyos eltérések.
Ám hogy azokból nem lettek tartós rendszerek,hanem csak átmenetiek, az jelzi, hogy van főáram, hiszen ezek a társadalmak mégis ahhoz találtak vissza,vagy arra találtak rá.

unionista... (törölt) 2014.10.01. 23:38:13

@panelburzsuj:
fel kell osztani a terepet. madárdalos falucskásra és benzingőzös terepjárósra. idősotthonosra és bulinegyedesre. de a cigány kultúrában ezek együtt vannak jelen. a cigány fiatalok autójából nem azért üvölt a zene, hogy bosszantsák az öregeket, hanem hogy jó kedvre derítsék őket. erre mondom, hogy fel kellene mérni, hogy a településen ténylegesen milyen eredetcsoportok élnek. anonim mintavétel kell, önkéntes alapon. de lássunk már valami képet, hogy a lakosság mely csoportjai képesek ösztönösen együtt mozogni. persze értem, hogy ezt nem lehet budapesten megtenni, mert az "fasizmus" lenne. akkor kell egy másik iskola.

unionista... (törölt) 2014.10.01. 23:44:27

@egyetmondok:
az ortodox liberalizmus bukott el. orbán viktor azt mondja, hogy unortodox, illiberális munkállamot kell építeni a helyébe. nekem egyik se tetszik. hosszú ideje nem szavazok egyikre sem.

panelburzsuj 2014.10.01. 23:49:05

@egyetmondok:
És az is benne van, hogy minden ország, minden nemzet tuti rátalál erre a főútra?

Vagy "csak aki méltó, az szabad"?

panelburzsuj 2014.10.01. 23:55:42

@unionista...:
Ne told már túl megint.

A világon nincs annyi etnikai törzs, mint ahány módon egymást utáló csoportokra tudunk oszlani ebben a tányérnyi országban.

unionista... (törölt) 2014.10.02. 00:57:34

@panelburzsuj:
ne viccelj már. a mainstream politikában legfeljebb 4 egymástól független csoport létezik. nem tudsz mondani olyat, amikor a közélet 5 egymástól független pártkoalícióra szakad.

fidesz-kdnp
jobbik
lmp
mszp-dk-együtt-pm

de ha az együtt-pm önállósodik, akkor a ki kell ütniük a leggyengébb lmp-t, vagy össze kell állniuk. nincs 5 hely. ha a dk önállósodik, akkor vagy kiüti a rivális mszp-t, vagy össze kell állniuk. vagy csak akkor lehetnének különálló párt ha nem létezne a jobbik. vagy kiesett volna az lmp. a kdnp is ezért nem tud önállósulni. nincs ötödik hely. az fkgp is ezért nem tud megjelenni. és általában a kis pártok. a mainstream közélet széthúz, de nincs totális széttartás.

a terület felosztással az a probléma, hogy kevés lenne a zsidó-keresztény szavazókör. ez a csoport ebben brutálisan ellenérdekelt. csak ez az indoeurópai kultúrának a lényege. a különféle "árja" törzsek felosztják a terepet. a kelták, az angol, a frankok, a bretonok, az okcitánok, a luzitánok, a hispánok, kasztíliak, katalánok, baszkok, andalúzok, a szárdok, a piemontiak, a germán törzsek, a tőlük elkülönülő osztrákok, a csehek, a morvák, a szlovákok, sziléziaiak, a pomerániaiak, a mazúriak, a kis és nagy-lengyelek, vagy épp a magyarok. vég nélkül lehetne ezeket sorolni. ezt nem értik a zsidó-keresztények. minek vannak ezek. az indo-európaiak tartják a "fajon" belül a fenntartják a biodiverzitást. az "árják" azt mondják, hogy ők a többiek nélkül is sokfélék. és ha kell, akkor megölik az idegeneket. és ha ezt a kultúrát az elit negligálja, akkor radikalizálódik. és a többség vevő lesz ezekre az "eszmékre". vagy legalább is nem utasítja el őket. aztán lehet mondani, hogy nem kellenek a "karámok", hanem majd a "disznók" vegyék figyelembe a kisebbségek érdekeit. arról híresek.

panelburzsuj 2014.10.02. 07:58:43

@unionista...:
Ha az okcitánok, a luzitánok, a hispánok, kasztíliak, katalánok, akkor semmi "vagy épp magyarok".

Minden jel arra mutat, hogy törzsek osztották fel. Magyar magyarral szemben. Vagy mellett. Mindenesetre egymástól szétválasztva. És ki tudnád mutatni, hogy melyik honfoglaló törzsnek melyik mai politikai párt a "genetikai kifejeződése"?

Elég sok figyelmet fordítottam az elgondolásaidra, és még azt is meg merem kockáztatni, hogy eléggé türelemmel. A kommenttársak egészéhez viszonyítva meg bizonyosan türelemmel. Erre alapozva egy meg két fél kérdésem van:

1. Fejlődött-e bármely ponton a modelled ezektől az "interakcióktól"? Magyarán: másokkal súrlódtatva az elképzeléseidet akadt-e olyan "új információ", amelyet be tudtál építeni, vagy amivel javítani tudtál rajta - saját megítélésed szerint?

2. Ha a beszélgetések során érdemben nem változott a kép, amit korábban magadban már felépítettél, akkor mit gondolsz, mi az oka a "világképed" el nem fogadottságának? (Teljesen egyetértő nyilatkozattal még nem találkoztam, de nem zárom ki, hogy volt vagy lehet ilyen. Elutasításba viszont bőven botlottam.)

2.a. Értik az olvasóid a mondókádat - de éppen ezért az ellenérdekeltségüket is felfogják, és ezért támadják, becsmérlik, kifogásolják az alkotásodat-felfogásodat?

2.b. Felfogják a művedet az olvasóid - és egész egyszerűen hibásnak, azaz a saját ismereteikkel számtalan ponton ellentmondónak találják.

egyetmondok 2014.10.02. 08:58:53

@unionista...:
Az ortodox liberalizmus biztos elbukott,akkor is egyetértek veled,ha nem tudom, hogy mi is lenne az ortodox liberalizmus. (De már hangzásra se szimpi,tehát tőlem nyugodtan elbukhat.)Meg ez a teljesen abnormális illiberális munkaállamosdi is bukó,na ezt tudom,hogy micsoda,és ez szó szerint marhaság.

Ám az állami hatalom gyakorlásának az a módja,amit liberális demokráciaként ismerünk,egyáltalán nem bukott ügy.Sőt.

egyetmondok 2014.10.02. 09:00:07

@panelburzsuj:
Hogy minden nemzet rátalál-e erre a főáramra?
Európában előbb-utóbb igen.

unionista... (törölt) 2014.10.02. 10:04:52

@egyetmondok:
a liberális demokrácia azért nem bukott meg, mert nincs kitalálva. amit a kárpát-medence közepére kigondoltak az viszont elbukott.

egyetmondok 2014.10.02. 10:14:05

@unionista...:
A liberális demokrácia nem lett kitalálva,az nem egy csinált "holmi",nem valami forradalmi alkotás,stb.,hanem egy évezredes társadalom szervezési,politikai folyamat nagyon is természetes eredménye. (A marxizmus szívesen mondta,mondja rá /a "polgári demokrácia" szinoním fordulatát használva/,hogy az a kapitalizmus államhatalmi konstrukciója,a tőke uralma érdekében,de ennek a marxista tételnek se érdemes hinni.)

Így hát senki se talált ki semmit a Kárpát-medence közepére.

unionista... (törölt) 2014.10.02. 10:58:43

@egyetmondok:
csak nehogy azt ne mondd, hogy a közjog egy evolúciós termék, mert tökön szúrom magam. az egy "évezredes, táradalom szervezési, politikai folyamat nagyon is természetes eredménye".

ami magyarországon megvalósult az a "zsidó közjog". ennek egy szimplex és libertárius változata. nem is az számít, hogy szociológiai értelemben ki hová sorolódik, hanem az, hogy kinek milyen a humán biológiai háttere. ez az egyik evolúciós ág ("brancs") kódja. te meg vagy győződve arról, hogy nem lehet másként. de ez önmagában megbukott. mert a zsidó-kereszténység jelentős kisebbségben van. ezzel szemben kapásból felsorakoztak a "népnemzetiek". az "I" ág. ők most is jelen vannak. csak a perifériára szorultak. orbán viktor az "E" változatot akarja megvalósítani. és még nem találkoztatok az indoeurópai kultúrával. a többséggel. amikor az "árják" mondják meg, hogy mi a demokrácia. mert azt hiszitek, hogy az feltétlen rossz, vagy gonosz. és akkor az is lesz. mert ezek a népek ilyenek.

egyetmondok 2014.10.02. 11:03:38

@unionista...:
Ha közjog alatt azt értjük,amit a görög,római és keresztény kísérletek alkotmányosságai jelentenek,akkor az európai közjog de mennyire,hogy valami politikai "evolúciós termék". Nem is akármilyen, egészen páratlan.
Ilyennel ti.egyetlen más magas civilizációban sem találkozhatsz.

unionista... (törölt) 2014.10.02. 11:19:28

@egyetmondok:
csakhogy 89 nem egészen ilyen. az egy többpárti népi demokrácia modell. nincs benne kétkamarás parlament. rosszul felépített a duális önkormányzatiság. nem része a szövetségi államrend. nem rendezi a viszonyt az unióval. hanem azt mondja, hogy minden közfeladat állami feladat. és keressük a "jó" államot. de az európai jogfejlődés éppen azt mutatja, hogy ilyen nincs. amire gyenge válasz a "piac" mindent megold". egy komplex és libertárius közjog kell, ami unortodox, de liberális.

egyetmondok 2014.10.02. 11:34:56

@unionista...:
Az európai jogfejlődés,na,ha van valami,akkor az pont az európai (hellén-római-keresztény) jogfejlődés,ami tényleg a jó államot keresi.

S erre igen sokféle közjogi megoldás alkalmas,az egykamarás törvényhozás is,a kétkamarás is, az államformák változatos formái is (alkotmányos monarchiák, prezidenciális,fél-prezidenciális rendszerek,köztársaságok).

A lényeg, hogy mindegyik liberális demokrácia,az állami hatalom alapvető berendezését és működését illetően.

(A NER igazi népi-demokrácia,népfelség elvű többségi hatalom,amely ellentmond pont az európai jogfejlődésnek.)

panelburzsuj 2014.10.02. 11:57:14

@egyetmondok:
És kinek a gyereke ez a NER?

Mert unionista azt mondja, hogy a 89-es "minden hatalmat a parlamentnek" és a rákövetkező húsz év parlamentáris teszetoszaságának eredményeképp felnövekvő "minden hatalmat a vezérnek" kívánalmak nászából született: a parlamentet belülről, teljesen törvényes fülkeforradalommal el lehetett foglalni, egyetlen párt egyetlen vezérének hatalma alá lehetett vetni.

És elég dőre dolog azt tagadni, hogy - bármennyire álnok, hamis, csibész szándékokat is feltételezzünk az egyszemvezérről - legfeljebb "mentális puccsot" foghatunk rá:

"Átkúrtuk a nemzetet? - Átkúrtuk!"

egyetmondok 2014.10.02. 12:14:18

@panelburzsuj:
Unionista téved,amikor azt mondja,ha azt mondja,hogy a "minden hatalmat a parlamentnek" a 89/90es Alkotmány.
Az azért nem véletlen,hogy Orbánék írtak egy újat,aminek pont az a lényege,szemben az Alkotmánnyal,hogy most nagyon is minden hatalmat a parlamentnek. (Még a bíróit is,mint láthattuk.)

Orbán ezt szépen ki is fejtette,hogy "Nem a fékek és ellensúlyok ideje van". Nem ritkán mond a pacek igazat is.

Az,hogy egy ilyen alapvető államhatalmi átalakulás puccs vagy sem, érték-ítélet kérdése. Ha valaki az alkotmányos,korlátos törvényhozói hatalmat alkalmatlannak tartja pl.a választói akarat érvényesítéséhez,mert úgy hiszi,akkor jó,ha az korlátlanul érvényesülhet; vagy éppen a hatalmasan nagy gazdasági bajok leküzdéséhez, mert a bajok olyan nagyok, hogy nem lehet alkotmányos szöszölködéssel időt tölteni, hát akkor egy ilyen nagy állam-átalakítás sohasem lesz puccs. Se mentális,se nem mentális.

panelburzsuj 2014.10.02. 12:28:29

@egyetmondok:
Minél tovább bizonygatod, hogy de igenes az a 89-es egy "ezeréves értelemben vett" fejlett, hatalomegosztásos, fékesellensúlyos rend volt - annál rosszabb annak a rendnek. Meg a híveinek is.

Ugyanis akkor is ugyanaz a sorsa (választáson megbuktak a hívei) - csak épp nem egy risszrossz berendezkedést, hanem egy nagyon is csecse rendet dobott ki a magyar választók többsége. De minimum lényegtelennek tartotta, hogy marad-nemmarad - csináljon vele Orbán, amit jónak lát.

egyetmondok 2014.10.02. 13:06:46

@panelburzsuj:
Hogy egy államrend felszámolásakor,mint most is történik,kinek mi a véleménye a megszűnőről,az is politikai érték választás kérdése.

S tekintettel arra,hogy a 2010-es választások előtt soha egyetlen pillanatra sem merült fel az államrend kidobásának vagy nem kidobásának az ügye (Tehát "a" választókat ezért felelőssé tenni nem lehet,még olyan szinten se, ahogyan Te próbálkozol, hogy "minimum lényegtelennek tartotta".)csak még érdekesebbé teszi azt a kérdést, hogy puccs vagy nem puccs.

panelburzsuj 2014.10.02. 13:14:06

@egyetmondok:
Neked nem tűnt fel, hogy idén tavasszal is voltak valami "választások"? Ahol nyoma sem volt annak, hogy a többség "büntetni" kívánná az Alaptörvény "elkövetőit"?

egyetmondok 2014.10.02. 13:22:32

@panelburzsuj:
Hát ugye most jöhetnék azzal, hogy a fidesz erősen megfabrikált választójogát illetően erősen kérdéses már így, hogy "a többség",de szerintem ennél lényegesebb is,hogy tényleg nem volt olyan ellenzéki párt,ami világos beszéddel jelent volna meg,mint az alaptörvényi államrend ellenzéke. (Akár úgy is,hogy el sem indul a választáson.)

panelburzsuj 2014.10.02. 13:45:41

@egyetmondok:
Hát ha a kérdést olyan leegyszerűsítve kezeljük, hogy liberális jogállam vagy nemzeti vezérállam, akkor azért a Jobbikot és közönségét - ebben a kérdésben - simán a fideszes többséghez csaphatjuk.

Szóval igazán azt kérdést kell föltenni egy reális emberi távon önmagát váltópártként elképzelő politikai erőnek -(vagy szövetségnek, itt secko jedno), hogy mit célozzon meg: ki akarja-e túrni a "centrális térből" a jelenlegi birtoklót (a Jobbik kb. erre fenné a fogát) - vagy az egész "nemzet és centruma egysége" koncepciót akarja-e megfúrni.

És ha a második, akkor milyen "versust" tud konstruálni, amiben ő, a kihívó, többségileg kívánatosnak mutatkozhat.

egyetmondok 2014.10.02. 13:51:29

@panelburzsuj:
Ez tetszik,ez a megfogalmazás nagyon is találó.
Valóban nagyon is ilyen feladata van egy új politikai erőnek,ami azért nem kicsi cucc, mert le kell tudni fordítani mindezt egyrészt szakpolitikai ügyekre,másrészt a választóknak eladható, emészthető üzenetekre.

panelburzsuj 2014.10.02. 14:24:54

@egyetmondok:
Hát - tényleg nem kicsi cucc.

unionista... (törölt) 2014.10.02. 16:09:29

@panelburzsuj:
1. mondd már hogy mi volt ez a sok segítő "új információ"? egyet mondj.
2. a világképem kicsit változott.
2a. értem, hogy ebben ellenérdekeltek vagytok. mi lenne az alternatíva?.
2b. ezek csoportokra vetített féligazságok. mi lenne az alternatív világkép?

szóval én azt nem értem, hogy miért nem szabad azt mondani, hogy ez egy "zsidó baloldal". és miért lehet azt mondani, hogy "északi-germán//skandináv" és "balti//finnugor" kultúra. vagy utóbbi is tiltott? szerintem az a liberális demokrácia, hogy ezek közül válogatni lehet. capische? és szerintem legitim lenne azt mondani, hogy ne a zsidó baloldalt válaszd. és én nagyon pontosan elzongoráznám a különbségeket. de én nem azt gondolom, hogy a "zsidó" kultúra rossz, vagy gonosz. hanem azt, hogy az elemi etnikai sorrend fordított. a magyar egy RIEJ kultúra. a zsidó egy JEIR. az antiszemitizmusnak van egy természeti magyarázata. érthető ez? van egy biológiai összetétel. amiből következik egy preferencia sorrend. ennek a sornak a "hosszú farkát" (az egyéb elemeket) levágja a politika. és ezek a négybetűs szavak összeütköznek. de nem azért, mert én azt mondom. hanem mert ilyen a politika természete. és mivel ezt nem érted ezért én sajnos hülyének tartalak. mert meg van magyarázva egy jelenség. mérésekkel alá lehetne támasztani. pont ezt állítom, hogy vegyünk mintát. nem cáfolja semmi. a többségi magyarok és a magyarországi zsidók többsége evolúciós értelemben fordítva vannak bekötve. nem az összes zsidó. ez az összetétel nem passzol. egy másik kultúrát kell építeni. vagy egy új iskolát kell teremteni.

de ezt tényleg nem fogom többet elmagyarázni, mert a nyilvánvalót sem értitek. és akkor hülyét csinálok magamból, hogy ugyanazt ismételgetem.

panelburzsuj 2014.10.02. 16:49:08

@unionista...:
Süsd meg: nem állítottam, hanem éppenhogy kérdeztem azt, hogy bármi újat ki tudtál-e halászni a sok huzivoniból. Becsületes választ kaptam: nem.

Akkor itt most csinálok egy szaldót, és lezárom az érdeklődés-projektemet. Ennyire futotta.

unionista... (törölt) 2014.10.02. 18:05:45

@panelburzsuj:
leírom, hogy mi a munkamódszerem. vegyük az antiszemitizmust. én arra természeti magyarázatot akartam keresni. először felvettem magamra a "náci" mezt. érzelmileg próbáltam megélni azt, amit a "fasiszták" megélnek. ehhez kellett ez a közeg. üssetek csak, hogy egy kibaszott náci vagyok. egy pillanatra azt akarom érezni. ha valaki azt mondta, hogy hülye vagyok, akkor azt mondtam: gondoljuk egymást kölcsönösen idiótának. persze mindig megvártam, hogy a másik támadjon. nem akartam senkit én először megsérteni. ez az egész ahhoz kellett, hogy ne fogadjam el a felszínes filozófiai magyarázatokat. sehová se álljak.

és a homlokomra csaptam. a magyar etnikai sorrend és ebből következően kulturális preferencia:
R-: kelet-indoerópai
I-: délszláv
E-: vidékies "cigány"
J-: keresztény
vannak még kisebb csoportok. de a "farok" részt lecsapja a politika.

az askenázi zsidó kultúrában ugyanez majdnem ellenkezője:
J+: zsidó
E+: városias "roma"
I+: északi-germán
R+: nyugat-európai
a "farok" részt itt is lecsapja a politika.

RIEJ- <--> JEIR+.

hogyan nem vettem ezt észre. de ennek a megértésében már nem segített senki. illetve sanyi. mert a régebbi felmérésekben RIJE sorrend van. ő magyarázta el, hogy a "való világban" de régebben nem így volt. persze, csak nagyon kis különbség volt, de magyarországon hány cigány gyerek születik és hány zsidó. a cigányok a rendszerváltás után felborították a korábbi eredetsorrendet. és így világossá vált, hogy miért alakul ki az ütközés. és nem működik, hogy a progresszív módon gondolkodó forward mutánsok álljanak be balra, és a retrográd reverse lesz a jobboldal.

és nyilván még legalább egy tucat ilyen dolgot tudnék mondani. de ezeket nem gondolom nagy felfedezésnek. ez nem egy szuper elmélet. ez elemi biológia. meghagyom, hogy ezt tehetséges általános iskolások fedezzék fel szakkörön. és ha őket már nem nyomja el a "zsidó" baloldal, akkor nem nekik már esetleg nem kell magukra húzni a "náci" mezt. de ez nem olyan nagyon érdekes.

Alkibiadesz 2014.10.03. 13:03:05

@unionista...:
"európa sohasem volt egységes, de mindig összeállt egy államszövetség, ami irányt mutatott"
Nyilván arra gondolsz, hogy a politikai megosztottság egy kulturális azonossággal párosult.
Vagy nem tudom mire gondolsz, mert A birodalom bukásától kezdődően mostanáig nem volt itt semmiféle államszövetség.

Alkibiadesz 2014.10.03. 13:10:24

@egyetmondok:
Igen ám, csakhogy a hatalom humanizálására irányuló "főáram" nem úgy érvényesül, hogy minden nemzedék tisztában van vele és tudatosan törekszik a megvalósítására.
Sokkal inkább az a helyzet, hogy "tudattalanul", a politikai küzdelmek, illetve a válságokra adott megoldások nem szándékolt eredményeképpen fejlődtek a humanizációs technikák. Szóval dolgozott rendesen az ész csel.
Márpedig ha ez így van, akkor a humanizáció nagy átfogó tradícióján belül több kisebb résztradíció is elképzelhető, és lehet hogy éppen a "részek" rivalizálása az, ami elősegíti az egész haladását.

Alkibiadesz 2014.10.03. 13:14:54

@panelburzsuj:
Azt hiszem a "szűzen dugás" vágya nem csak népi betegség. Lásd pl Kis János ténykedését.

panelburzsuj 2014.10.03. 13:19:02

@Alkibiadesz:
""részek" rivalizálása az, ami elősegíti az egész haladását"

Merthogy ha nincsenek részek, akkor még viszonyítási lehetőség sincs ...

Alkibiadesz 2014.10.03. 13:29:59

@panelburzsuj:
Például.
De ehhez kapcsolható az a "felismerés" is, hogy jól teszik a liberálisok és a szocialisták is ha odafigyelnek arra amiről a konzervatívok beszélnek, mert úgy tűnik, hogy a konzervatív világkép jóval védettebb a modernitás negatív, dehumanizáló tendenciáitól, mint riválisai.
Minden irányzatnak vannak vakfoltjai, ami csak akkor kezelhető, ha normális kommunikáció van az irányzatok között.
Ezért nem gondolom hogy bármelyik tradíció kisajátíthatná akár a nemzet, akár a modernitás (vagy a humanizált hatalomgyakorlás) fogalmát, ideáját. Illetve kisajátíthatja, de akkor vak marad sok mindenre.

panelburzsuj 2014.10.03. 13:30:24

@Alkibiadesz:
Persze.

Csak az nem mindegy, hogy milyen messze van a gödör, amikor épp hátrafelé lépsz ...

Szóval én úgy saccolom, hogy akárhogy is "tönkreverődött", "felszámolódott" a szedeszos vezérkar meg a "chartás értelmiség" - azért még így "ronggyá verve" és "eljelentéktelenedve" sem a szociális segélyezettek között kéne keresgélnünk a párt és holdudvara prominens személyiségeit.

unionista... (törölt) 2014.10.03. 14:20:07

@Alkibiadesz:
a görög városállamok szövetsége, a római birodalom (róma és a provinciák szövetsége), a frank birodalom (a burgundiak, a szászok, a bajorok, a lombardiak szövetsége), a német-római császárság, az egyesült királyság mind föderális keretek között működtek. kiléptek a törzsi háborúból. békét kötöttek. és azzal rendszerint irányt is mutattak. legutolsó ilyen sikeres "föderáció" az európai közösség volt. ennek a keleti bővítésével létrejövő európai unió azonban már túlságosan sokféle.

most az unión belül kellene egy olyan kisebb föderáció, ami irányt szab. erre egy lehetséges válasz az, hogy az egyesült németország, az új német szövetségi köztársaság lesz ez. mert németország a legfejlettebb, politikailag is talán a legegységesebb. egy másik válasz, hogy az euroövezet álljon össze egy föderációvá. az euroövezeten belül lehetne szorosabb egységet teremteni. de erre az is válasz, hogy közép-európa álljon össze.

egy olyan budesrepublik, amiben magyarország ugyanolyan szabadállam, mint ausztria, csehország vagy bajorország. szlovákia nagyjából olyan, mint szászország. ennek része kis és nagy lengyelország. az egykori porosz területek. németország által dominált államszövetség. csak értem persze, hogy ez megint az indoeurópai logika. mert ez arról szól, hogy a nemzetségek újraosztják a területet.

persze ettől most távolodunk. és a vicc az, hogy magyarországon a zsidók akarnak a leginkább háborúzni a hegemónia visszaszerzéséért. legalább egy féltucat pártjuk van. ki kinek a javára lépjen vissza. a másik oldalon az asszilálódott cigányság vívja a csatákat. oldalán a délszlávokkal. a "népnemzeti" (tkp. balkáni) csoportok álltak össze. és az "őseurázsiai" jobbik. szóval a vicc, hogy ezt a háborút nem a kelet-indoeurópaiak vívják. egy civilizált "árja" elképzelés az lehet, hogy a magyarországnak végre magyar legyen a fővárosa. ez ugye még a jobbikot jobbról előzné.

egyetmondok 2014.10.03. 14:23:45

@Alkibiadesz:
Nem hogy minden nemzedék tisztában lenne ezzel,de a nemzedékeken belül,az adott közösségeken belül is inkább kevesen,mint többen vannak,lehetnek,én politikailag tudatosaknak nevezem őket. (Ők vihetik,viszik a hangot a közösségben,s rajtuk nagyon áll vagy bukik,hogy a közösségi vélekedések végül mire futnak ki.)

A humanizációs technikák,és még előtte egyáltalán a (humanizáció) helyességének, indokoltságának,szükségének felismerése is világos,hogy válságok,ha nem is válságok,de jelentős politikai események átéléséből következhetnek leginkább,és nem valami eszmei tanítói folyamat eredményeképpen (bár az sem lebecsülendő).

És biztosan igaz,hogy a humanizáció folyamatában (ahol ilyen van)vannak részek,amelyek így vagy úgy gondolhatják,a lényeges azonban az,hogy a részek eltéréseitől függetlenül a közösség mégis abba az irányba haladjon,amely a humanizáció,úgy értem,lehetőleg minél kevesebb hamisság legyen ebben: olyan ne forduljon elő,hogy humanizációnak hirdet valaki,valami közösség olyat,amely nem az.

(S ismét: pl.a magyar nemzetieskedő hagyomány nem az uralmi helyzet humanizálása,hanem annak elridegítése,tehát itt nekünk nehéz a dolgunk ezzel.)

Alkibiadesz 2014.10.03. 14:44:22

@unionista...:
Ez "elemi biológia"?
Inkább műkedvelő, és abból is az elhibázott fajta.

unionista... (törölt) 2014.10.03. 14:48:19

@Alkibiadesz:
ez elemi biológia. hol is van elhibázva?

Alkibiadesz 2014.10.03. 15:49:30

@unionista...:
Példáúl ott, hogy a haplocsoportok által valószínűsíthető vándorlási ágakat következetesen evolúciós ágakként kezeled, pedig a kettő nem ugyanaz.

unionista... (törölt) 2014.10.03. 16:57:43

@Alkibiadesz:
itt nincs szó vándorlásról. az északi germánok és a délszlávok (többségét adó populációnak) van egy közös őse. amiről nincs írásos tudásunk. azért, mert ez a törzs a történelem előtti időkben létezett. valamiért ketté vált. ez a két ág eltérő környezethez alkalmazkodott. mindkét csoportban erős a politikai összetartozás tudat, de a skandinávok szociábilisek, a balkániak a nemzetieskedők.

az antiszemitizmusnak az elemi biológiai magyarázata az, hogy a zsidó filozófia rendszerint meg akarja találni a társadalomban "jó" oldalt. és melléjük áll. illetve nem melléjük, hanem eléjük próbál felsorakozni. a zsidó kultúra rendszerint hegemóniát hirdet. és mivel kevesen vannak ezért inkább a kisebbségeket részesítik előnyben. az etnikai preferencia sorrendjük a többséghez képest éppen fordított lesz. a magyar a RIEJ, magyarországi zsidó kultúra a JEIR szavakkal írható le. úgy, hogy a zsidók a gazdaságilag fejlettebb, modernebb csoportokat támogatják. gazdasági fölényüket kihasználva maguk mellé állítják, a valóságban mögé sorolják a modernizáció pártiakat. csakhogy az ebből kialakuló politikai csoportok valójában nem versengenek, hanem összeütköznek. a zsidók vezette értelmiség kezdetben minőségi fölényben van. konjunkturális időszakban politikai győzelmeket aratnak. recesszió idején azonban nem tudnak a többségi akarattal szembemenni. és az ortodox liberális politikai közösség összeomlik. ilyenkor döntően a külkapcsolatokra építve politizálnak. belpolitikában a klánok között folyik a hatalmi harc.

Alkibiadesz 2014.10.03. 17:24:34

@unionista...:
Mikor jöttek létre az egyes haplocsoportok?

Mióta beszélhetünk nemzetieskedésről, vagy szociabilitásról?

unionista... (törölt) 2014.10.03. 18:01:29

@Alkibiadesz:
az I csoport állítólag 20-30 ezer éves. a szociabilitás és nemzetieskedés (nemzetséghez tartozás) a főemlősöknél létezik. az állatvilágban ez egy feminin és egy maszkulin tulajdonság. ezek evolúciós termékek.

a nemzetieskedés egy szórványban élő csoportok gazdasági érdekeikkel ellentétes. ezért lesz a zsidó politikai közösség többségében "baloldali". a zárványban élők csoportokban a nemzetiségek erősen összetartanak. és ezt veszik át a cigányok. így kerülnek többségben a "jobboldalra".

a szolidaritás és a nemzetté válás egymást nem kizáró fogalmak. erre mondom azt, hogy kétkamarás parlament kellene. az alsóház egy szociális államtanács (társadalombiztosítási önkormányzat). szociáldemokrata, ökoszociális, szociálliberális, keresztényszocialista esetlegesen (az alkotmányos kereteken belül működő) nemzeti szocialista és hazafias kommunista pártokkal. alapvetően arányos, listás képviselet.

és a felsőházban pedig a klasszikus majoritarian rendszer. ami a "pártok felett áll". természetesen itt megjelenhetnek a "szekértábor" és a "holdudvar" képviselői, de kiválasztódhat az ettől független reálértelmiség.

tulajdonképpen a listás és az egyéni mandátumokat kellene különválasztani. és a kompenzációt eltörölni. az alsóház lenne a "szoci". a felsőház lenne a civilizált "náci".

Alkibiadesz 2014.10.03. 18:29:52

@unionista...:
Akkor te most másféle értelemben használod a szociabilitás és a nemzetieskedés kifejezéseket, mint egyébként.

Azt mondod, hogy a svédek szociábilisak MERT az I1 csoportba tartoznak, a délszlávok meg nemzetieskedők, mert az I2-be.

Csakhogy se a jellegzetesen svéd szociabilitás, se a jellegzetesen délszláv nemzetieskedés nem idősebb 100-150 évnél.

Mi történt az I csoportok több ezer évvel ezelőtti kialakulása és ezen - nem régóta létező - csoportos tulajdonságok kialakulása között?

Persze mondhatod azt, hogy ezek a tulajdonságok már a főemlősöknél is megfigyelhetőek.
Ekkor viszont az a gond, hogy az így értett szociabilitás nem csak az I2-re lesz érvényes, hanem minden haplocsoportra.

Egyébként pedig ha olvastál ezekről a kutatásokról, akkor tudnod kellene azt is, hogy a haplocsoportok kialakulása a történelem előtti vándorlásoknak köszönhető.
(Az Európai irányba vándorlók nem találkoztak többet se az Afrikában maradottakkal, se az Ázsiába vándorlókkal, így a különböző területeken más más mutációk alakulhattak ki. Ezeknek a mutációknak viszont semmiféle hatásuk sincs a csoportos viselkedésre.)

unionista... (törölt) 2014.10.03. 19:25:14

@Alkibiadesz:
na de ezek a törzsek nyilván nem viccből váltak szét. hanem azért, mert biológiai értelemben egy kicsit különböztek. és ezen összekülönböztek. az útjaik elváltak, vagy az egyik csoport elűzte a másikat. a szociábiliesek és a nemzetieskedők tipikusan ilyen összekülönbözők.

egyetmondok 2014.10.03. 21:27:23

@unionista...:
Szerinted Unionista,hogyan fordulhat elő,hogy Hong Kong kínai etnikuma,amely pont azonos a kínai anyaország kínai etnikumával, most igen határozottan kezd tiltakozni az ellen a kínai állami praxis ellen,amellyel szemben az anyaország kínai közösségei nincsenek kifogással?
Szerintem ennek semmi más oka nincsen,mint Hong Kong társadalmának száz éves nyugati jogrend szerinti (politikai) tapasztalatai,élményei.

Nem "játszik" ott (se) semmiféle ezer,meg tízezer éves "biológiai adottság",vagy genetikai kódok,stb.,stb.,hanem csak (történelmi értelemben nem is nagyon hosszan) átélt politikai élmények.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 08:38:35

@egyetmondok:
hong kong hosszú ideig brit megszállás alatt állt. ez a kultúra gyöngy folyó deltájából egyes kínaiakat odavonzott, másokat pedig eltaszított. ezen kívül a második háborúban volt egy japán invázió. és kitelepítették a lakosság több, mint felét. azokat, akik a kinevezett kormányzóval nem működtek együtt. hongkongban nem az átlag kínai él. fordítva is fel lehet tenni a kérdést? miért nem áll a kínai nép hong kong mellé?

egyetmondok 2014.10.04. 09:10:36

@unionista...:
Ki ott az "átlag" kínai abban az értelemben,ahogyan Te beszélsz ? Biológiailag például. Nyilván semmi különbség nincsen.

Abban persze amit írsz,nagyon is igazad van,ám amit írsz,az mind-mind politikai élmény (nem pedig etnikai,biológiai, genetikai,stb.).

És miért is állna a kínai anyaország kínai lakossága Hong Kong lakossága mellé,ha nekik politikai értelemben megfelel az,amit a kínai hatalom az anyaországban csinál. Az,hogy a kínai anyaország kínai közösségei nem állnak Hong Kong mellé,nem jelentékteleníti el Hong Kong lakosságának törekvéseit,attól az nem lesz kevesebb,kisebb értékű, nem is illene ilyet mondanunk.
A brit uralom sajátos politikai viszonyokat teremtett,és az is igaz,hogy ez nagyon is tetszhetett egyeseknek,másoknak meg biztosan nem.
Tehát politikai élmények,politikai kulturák tetszetőssége,elutasítottsága nem attól függ,hogy ki melyik etnikumhoz tartozik.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 09:50:58

@egyetmondok:
oké, de a kínaiak miért nem akarnak szabaddá válni? kínában ott vannak a nyugati vállalatok. megjelenik a nyugati kultúra. az átlag kínai mégsem akar nyugatossá válni. több mint egy milliárd ember miért nem lázad fel a kínai kommunista párt ellen?

hong kong lakossága történetileg erősen szelektált. a britek is kiűzték az őslakosok egy részét. odavonzották a hozzájuk közel állókat. elég nagy volt a merítés. a gyöngy folyó deltájában elég sok ember élt. többszöröse annak, ami hong kongban. a britek szelektáltak. a japánok a második háborúban még brutálisabb módon avatkoztak be. egyszerűen kitelepítették a nekik nem tetszőket. tehát nem arról van szó, hogy az összes hong konginak nagyon tetszett a brit és a japán gazdaság és a kultúra. hanem azok azok maradtak ott. azok telepedtek oda. a többi elmenekült, vagy elpusztult.

miért zavarták ki a briteket indiából? ha csak egy kikötő várost foglaltak volna el, akkor esetleg el tudták volna nyugatosítani. de az egész indokínai félszigetet nem lehetett. indiában is meg volt az "élmény". aztán mégse akarnak britek lenni. miért akarnának.

egyetmondok 2014.10.04. 10:22:30

@unionista...:
Mit jelent az,hogy nem akarnak szabaddá válni a kínaiak ? És akkor Hong Kong tiltakozói igen ? És Hong Kong miért,az anyaországi miért nem ?
---------------------------------------------
Lehet,a briteket kizavarták Indiából,de akkor mégis miért van,hogy egyébként Indiában éppen olyan alkotmánybíráskodás folyik,igen régóta,mint bárhol nyugaton.(Ja,jelzem nincsen is korlátozva annak jogköre,mint itt megtörtént 2010 után,sőt,igen érdekes politikai harc ment,hosszú évekig,különösen Indira Gandhi és az ottani bírók között,mert azok ragaszkodtak ahhoz,hogy az alkotmány módosításait is vizsgálhassák alkotmányossági szempontból; s végül a végrehajtó hatalom vesztett. Rendkívül érdekes is az indiai alkotmánybíráskodás működése. Tehát mintha egy tipikusan nyugati szabadság intézmény nagyon is elfogadottá vált volna,annak ellenére,hogy a briteket elzavarták; nem nagyon esik szó róla,de India bizony liberális demokrácia, az államhatalom közjogi berendezését illetően klasszikus nyugati ország. Megjegyzem,nem is magyar milliárdos épít gumigyárat Indiában,hanem ottani itt.)

Britek nem lettek éppen,csak a szabadságról politikai értelemben pont azt gondolják,mint a britek.
---------------------------------------------
Amikor Te azt mondod,hogy "szabaddá válni",akkor ezt abban az értelemben használod,ahogyan azt itt Európában értjük. Ott van a szóhasználatod mögött az az egész,amit én olyan gyakran - meg persze mások is,hála Istennek - "hellén-római-keresztény" társadalom szervezési kísérletnek,a hatalom,a hatalmi helyzetek humanizálásának történelmi folyamataként, kísérleteként emlegetek.

Kína konfuciánus beállítottságú társadalom, nincsenek ott azok a közösségi célkitűzések a hatalom olyan értelmezésére,mint itt Európában. Miért is kéne, hogy ott az legyen,mint ami itt ? Ez nem kötelező.
(Hong Kong esete érdekes,lehet,olyan lesz,mint Indiáé: a szabadság intézmények nyugati értelmezése teret nyer a közösségben,csak mert "ott voltak" a britek.)

unionista... (törölt) 2014.10.04. 11:30:03

@egyetmondok:
az indiaiak nagyon sok mindent eltanulnak a britektől. de többségükben mégsem akarnak nyugatossá válni. a teljes alkotmányos rend genetikailag nyilván nincsen kódolva. indiaiak többsége is autoriter módon gondolkodik. alávetik magukat egy személy akaratának. és van aki föléjük tud kerekedni. és ez nem feltétlen rossz. gandhi esete is példázza. az indiaiak többsége gandhi alattvalója volt.

egyetmondok 2014.10.04. 11:45:07

@unionista...:
Hogyan vetik alá az indiaiak magukat egyetlen személy akaratának,ha az indiai állam liberális demokrácia ? És ki ez a személy?

Alkibiadesz 2014.10.04. 12:10:03

@unionista...:

Azért váltak szét, mert új vadászterületeket kerestek. Ha levadászták az összes vadat, vagy túl nagy lett a csoport muszáj volt elvándorolni vagy szétválni, hiszen a kiaknázható területek csak korlátozott számú vadászt tarthattak el. Ilyen egyszerű ez.

Különben is!

Hogy lehet az, hogy a néhány fős vadászó hordákban biológiai különbségek alakulnak ki, amit tudatosítanak is, több millió fős haplocsoportok meg biológiailag állandókká váltak, vagy legalábbis nem tudatosítják a belső különbségeket?

Alkibiadesz 2014.10.04. 12:22:47

@panelburzsuj:
Nem pont erre gondoltam, de mondok egy másik példát, a mindannyiunkat demokratikusan sújtó "mentális bajokról".
Írtad egyszer, hogy olyanok vagyunk itt mint egy csapat sötétbe zárt ember, akik egymás micsodáját szorongatják.
És tényleg.
Mindannyian keressük a nagy igazságot, meggyőződve arról, hogy az "odaát van". Közben pedig elfeledkezünk arról, hogy mi viszont "ideát" maradtunk, vagyis az igazságtalanságban. Ezt az is bizonyítja, hogy az igazság mániákus keresése közben hajlamosak vagyunk átgázolni egymáson, mert semmit se tudunk a bizalomról.

Alkibiadesz 2014.10.04. 12:34:26

@unionista...:
A görögökről:
Mire hatékonnyá vált a városállamok szövetsége mint politikai formáció (az Aitol vagy az Achai szövetség) addigra a hellen területek már periférikussá váltak.

A romai birodalom valóban tekinthető egyfajta városállami konföderációnak (tehát nem a provinciák és a főváros szövetségének), de csak a principátus korában. Ezután egyre központosítottabbá, keletiesebbé vált.

A frank birodalom soha nem volt föderalisztikus. A német-római azzá lett, de sohase foglalta magába a keresztény világ egészét, és mire föderalizálódott a vezető szerepe is odalett.

Szóval ha történelmi párhuzamokat keresünk akkor az Európai Unió leginkább a nagy belháborúk után kialakult görög városállami szövetségekhez hasonlítható, amelyek makedón, szeleukida, ptolameida, majd római védnökség alatt éltek.
Az EU Rómája meg az USA.

Alkibiadesz 2014.10.04. 13:03:22

@egyetmondok:

Azt hiszem te az aktuális helyzetről beszélsz én meg az egyik tradíciónkról.
Ennek a "nemzeti" tradíciónak a letéteményeseként lép fel a jelenlegi hatalom.
Arra viszont semmi garancia, hogy valóban az.
Sőt!
Szerintem nem az, hanem eltorzítja annak lényegét!

Gondoljunk csak bele, hogy honnan datálódik a mi "nyugatos" vs. "keletes" ellentétünk.
A tényleges, eszmetörténetileg is rekonstruálható, folytonosság az I. Habsburg Albert halála utáni interregnum koráig vezethető vissza.
A Hunyadiak és a Cilleiek pártjai voltak a mai napig tartó pártoskodásunk szülői.

Mit adtak nekünk a Hunyadiak?

A szabad királyválasztás tanát, aminek az a jelentősége, hogy ez volt a nemzeti önrendelkezés elvének első hazai megfogalmazása.

Ehhez persze a nemzet fogalmát is gyökeresen újra kellett gondolni. Ezt a munkát Vitéz János végezte el, aki az akkor legmodernebb nyugati mintát vette alapul, vagyis az egyházi reformot akaró zsinati mozgalom közjogi elképzelését.

(Ennek lényege, hogy a szentlélek nem pápai közvetítéssel van jelen az egyházban, hanem közvetlenül, ergo a pápa abszolút hatalmát az állandó tanácskozó testületté szervezendő zsinatra kell átruházni. Ez lett volna az egyik választ az 1378-ban kezdődő nagy egyházszakadásra.)

Vitéz ezt az ötletet ültette át a trónviszálytól sújtott magyar közéletbe. Úgy gondolta, hogy akkor oldhatják meg a gondjaikat, ha nem a trónkövetelők igényeinek jogosságát kezdik méricskélni, hanem figyelembe veszik, hogy mit akar a Nemzet.

Ehhez persze az kellett hogy a nemzet több legyen mint a mindenkori uralkodó családi birtoka amit megoszt a híveivel. Így jött az az ötlet, hogy a magyar nemzet hasonlatos a keresztény egyházhoz, egyfajta "misztikus test" amelynek cselekedete nem a király közvetítésével és irányításával lesz legitimmé, hanem önmagában az.

No most ha belegondolsz, akkor láthatod, hogy a jelenlegi rezsim megcsúfolja ezt az hagyományt, miközben folyamatosan az önrendelkezés elvére hivatkozik.

Persze ennek a "nemzetieskedő" hagyománynak is vannak vadhajtásai. De ettől a "nyugatos" (sokáig az Habsburgok ügyével azonos) irányzat se mentes.

Nem hiszem hogy választhatnánk közülük (ahogy például azt Szekfű Gyula is tette).

panelburzsuj 2014.10.04. 13:19:04

@Alkibiadesz:
Sokféleképpen csűrhetjük, de nemigen tudunk máshová kilukadni: amíg az állam (a "hivatal") ítéleteiben jobban bízunk, mint egymáséiban, addig megmarad a "böhöm állam kicsike polgára" felállás. Jellegében és tendenciájában is.

Az egy érdeke kérdés, hogy ha a újraelosztás szintjeit lejjebb vinnénk (ugye unionista "önkormányzatisága"), akkor megnőne-e az önkéntesség aránya a kényszerrel szemben. Tehát alapos okunk van-e azt feltételezni, hogy egy megye, egy város egy, egy község egyre nagyobb mértékben hajlandó-e "önként" nagyjából olyan mértékben "újraosztani", mint most az állam teszi.

Konzervatív gondolatkörben az osztozkodás "ideáltípusa" ugye a család lenne. Csakhogy az a vicces, hogy a közgondolkodásban "épkézlábnak" tekintett család alapvetően "kommunista": mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint. És ehhez nem kellenek "családi alkotmányos eszközök" - többnyire eléggé magától megy a dolog, ahol meg nem - na és itt lép be a "szabályozási kérdés", immáron alulról fölfelé. Hogy valóban lézetnek-e olyan "kisközösségeink" a családon/nagycsaládon/nemzetségen - tehát a (mára azért jócskán megkopott, megcibált) "rokoni/vérségi" kapcsolatokon túl, amelyekben számíthatunk arra, hogy a javak elosztása a "maga természetességével" zajlik.

Szóval: milyen "tapasztalati" alapunk van a bizalomra?

panelburzsuj 2014.10.04. 13:25:43

@panelburzsuj:
("Újraelosztás" alá praktikusan besorolva a "közjavak" körét is: "köz"biztonság (pl: csősz, bakter), "köz"lekedés :) - stb.)

egyetmondok 2014.10.04. 13:34:48

@Alkibiadesz:
Volt fentebb,Unionistának egy szerintem telitalálat mondatod. Ez:
"Csakhogy se a jellegzetesen svéd szociabilitás, se a jellegzetesen délszláv nemzetieskedés nem idősebb 100-150 évnél."

Valami hasonlót gondolok magunkról is. Ez a száz,a 150 már talán nem annyira az az időtáv,amelyet a jelen a múltba valamiképpen "visszalát",az élmények értelmében ez még eléggé közel lehet ahhoz, ami a jelen közösségeinek működésére,vélekedéseire komoly erővel hathat. (A HirTv-n láttam meghatározó fideszes történész,politológus beszélgetést,amelyben sóhajtozva emlegették,hogy az Unióval valami olyan kiegyezés kéne,mint 1867 volt...Jaj,jaj,jaj.)

Egyébként egyetértünk arról amit a magyar történelemről írsz,sőt,a Fideszről is,amit úgy fogalmazol,hogy pont nem a nemzeti hagyomány,hanem annak inkább eltorzítója.

Kim Lane Scheppele,aki ért a magyar közjog történetéhez,írta a komoly kormány bírálatai között,hogy a történelmi magyar alkotmányosságból szépen el lehetne jutni egyébként egy modern európai joguralmi államhatalomhoz is.

A szuverenitás a mai fideszes közbeszédben csak a korlátlan,totális állam ötletének megtámogatására,megalapozására szolgáló, elsősorban külpolitikai értelmű szlogen,semmi más,teljesen el is válik,tudatosan lett leválasztva a szabadság eszményétől.

2010 után kétszer is elolvastam Szekfü híres Három Nemzedék -ét, amely megalapozza az egész,két háború közötti magyar politikai közgondolkodást, berendezve egy monarchista,dualista álom-gondolkodást és álom-világot.Rémes az egész. (Ettől még igaz,hogy Németh László később eléggé csúnyán bánt el Szekfüvel,mikor az már éppen elfordulóban volt a közvetlenül Trianont követő gondolataitól.)

unionista... (törölt) 2014.10.04. 14:08:19

@Alkibiadesz:
és miért nem együtt kerestek új vadászterület? ezek kicsi hordák. nagyon erősen ki voltak szolgáltatva természetnek. racionálisan együtt kellett volna maradniuk. mégis különváltak, vagy egyik törzs kiűzte a másikat. miért?

ha folyamatosan kevés a zsákmány, akkor az első kérdés, hogy kit támogassuk. a rászorultakat vagy a rátermetteket? ez a kérdés filozofikusan eldönthetetlen. és akkor lép be a biosz.

Alkibiadesz 2014.10.04. 14:11:37

@egyetmondok:
Az etnicizmus valóban újkeletű dolog (100-120 év max.). Nem véletlen, hogy a hívei nem az igencsak gazdag későközépkori vagy újkori hagyományt használják, hanem az azt megelőző, gyérebben dokumentált tehát a fantáziának jobban teret adó korszakot. Ezért olyan vonzó a beszédes nevű "kitalált középkor" teória ezekben a körökben.

Azt is jól érzékeled, hogy nem teljes a kontinuitás. Valahol a 18. század környékén történt valamilyen váltás a politikai gondolkodásban, amit még nem tárt fel a hazai eszmetörténet.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 14:19:01

@Alkibiadesz:
a frank birodalom nem volt föderális? volt egy központja. és annak alárendelődtek a törzsek. a burgundiak, a bretonok, az akvitánok, a lombardok, a bajorok, a szászok.

a mai eu inkább a polgárháborús usához hasonló. csak itt a nyugatiak akarnak föderációt, a keletiek konföderációt. ott ez észak-dél ellentét volt.

Alkibiadesz 2014.10.04. 14:20:32

@unionista...:
Azt hittem ez egyértelmű.
A vadászterület nagysága adott.
A zsákmányt nem csak elejteni kell, hanem vissza is kell vinni a szállásra, hogy megoszthassák a horda többi tagjával.
Ez behatárolja a vadászterület nagyságát.
A határolt vadászterület meg behatárolja a horda maximális méretét.

Teszem azt egy terület csak 20 embert tud eltartani.
Mi történik akkor, ha a csoport felszaporodik 30 főre?
Mondjuk az, hogy szétválnak két 15 fős csoportra és kisorsolják, hogy melyik keres új területet.

Ez volt a racionális döntés, mert az Afrikából való kirajzás periódusában még rengeteg szabad terület volt.

Ebben a periódusban alakult ki a haplocsoportok többsége is, holott az emberiség életmódja azonos volt.

Alkibiadesz 2014.10.04. 14:22:31

@panelburzsuj:
Tapasztalati alap nem sok.
Esetleg a baráti kapcsolatokban, de ott meg nincs anyagi tétje.
De én azt érzékelem, hogy igény se nagyon van rá.
Nagyobb az igény a "zigazságra".

unionista... (törölt) 2014.10.04. 14:31:10

@Alkibiadesz:
az etnicizmus újkeletű? egész indoeurópai kultúra az etnicizmusra épült. a főnemesség elég pontosan számon tartotta, hogy ki honnan való volt. keresztplatformokat hoztak létre azért, hogy elkerüljék a törzsi háborút. ez váltott át nacionalizmusra. a zsidó kultúra (pontosabban a zsidó baloldal) hirdeti, hogy felejtsd el a származásod, a vallásod, a nyelved. és ez ellen lázadnak a népek. és az érdekes (vagy legalábbis számomra meglepő) az, hogy leginkább a "cigányok". talán azért, mert ez az európában dominánsan jelen levő legkorábban létrejött evolúciós ág. a "nagyon magyarok" asszimilálódott cigányok. csoóri sándor egy zámolyi cigány.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 14:36:00

@Alkibiadesz:
de hogyan válnak külön? kisorsolják, hogy ki megy északra és ki megy délre? véletlen módon szétválasztják a nagycsaládokat? úgy képzeled, hogy kisorsolték, hogy kit űzzenek ki faluból? és ha a faluban ketten értettek egy mesterséget, akkor esetleg mindkettőt kiűzték, mert ezt dobták ki egy érmével. milyen érmével. és ki dobta fel?

unionista... (törölt) 2014.10.04. 14:51:53

@Alkibiadesz:
a zsidóság betelepülésével jött a nagy változás magyarországon. és ami előtte volt azzal nem lehet folytonosságot vállalni. erre mondom, hogy egy lófasz jóska vagy.

Alkibiadesz 2014.10.04. 14:59:06

@unionista...:
Megint összekevered az össze nem tartozó dolgokat.
Az etnicizmus nem a nemesi leszármazástannal áll kapcsolatban, hanem a ősi gentilizmussal.
A nemességnek, a "kék vér" koncepciónak ugyanis semmi köze se volt az etnikumokhoz.
A nemesi "osztály" egyik lényege éppen internacionalizmusában rejlett.
Egy olyan hatalmas fa ágaiként tekintettek magukra, melynek gyökerei Nagy Károly családjáig nyúlnak vissza.

Az etnicizmus ott kezdődik, amikor a modernizálódó agrártársadalmak a jelenkori állapotukat (a kultúrális egység tapasztalatát) visszavetítik a múltba.
Ehhez pedig még az se kell, hogy rendelkezzenek valami eredetmondával (mint például mi magyarok.
A leginkább etnicista balkáni szlávoknak pl nincs valódi eredetmondájuk, de ez nem is baj mert megalkothatták annak tudományos pótlékait, mint pl. a dákoromán elméletet.

Alkibiadesz 2014.10.04. 15:03:12

@unionista...:
A vadészó-gyüjtögető emberiség nem lakott falvakban.
Talán úgy történt hogy a főnök utáni második legtekintélyesebb magával vitte a saját híveit.

A főemlősöknél is vannak ilyen spontán szétválások.

Alkibiadesz 2014.10.04. 15:05:58

@unionista...:

Ja persze, neked meg mindenről a "pina" jut az eszedbe?

Én a magyar politikai gondolkodás hagyományában bekövetkezett törésről-átalakulásról-fehér foltról beszéltem.

Mi köze ehhez a zsidóság betelepülésének.

A politikai gondolkodás ügy a nemesek ügye volt. A két réteg nem keveredett.

A felvilágosodás mint a zsidó világösszeesküvés teóriától pedig megkímélhetsz.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 15:09:03

@Alkibiadesz:
definiáljuk már előbb, hogy mit értünk azon etnicizmus. ne akard már megmagyarázni, hogy az a modernizálódó agrártársadalommal kezdődött. a magyarországi zsidók világképe az, hogy a történelem a betelepítésükkel kezdődött. és minden ami nekik rossz az abszolút rossz. ami nekik jó az abszolút jó.

az etnicizmus: etnikai különbségtétel. volt ilyen régebben. volt. az összes nemes számon tartotta, hogy milyen nemzetségtől származott. és a parasztok is. sőt a polgárság is. csak ezek keveredtek. az etnicizmus hiánya az újkeletű. be van tiltva.

egyetmondok 2014.10.04. 15:26:05

@unionista...:
A rendi,nemesi alkotmányosságok,amelyekből szó szerint kinőtt a modern európai alkotmányosság,teljesen mentesek voltak a származástól,az ilyen vagy olyan etnikumhoz való tartozástól.
A felvilágosodás,benne a modern nemzet gondolata nem más,mint a nemesi rendi nemzetek "a mindenkire" való,történő kiterjesztésének a kísérlete.

A világon semmi sincsen betiltva az etnicizmusból: az európai nemzeti gondolat simán nem ezen nyugszik.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 15:44:17

@Alkibiadesz:
éppen arra az időszakra teszed. mintha feltétlen hinnél abban, amit a zsidók mondanak. a világképed az, hogy szórványban éltek az emberek. kisorsolták, hogy ki menjen északra vadászni, és ki délre. és akkor az egyik csoport elkeveredett skandináviába, a másik meg a balkánra. véletlen módon. mert szaladtak a nyulak után. és nem voltak falvak. a település az emberiség megjelenésével egyidős. a véletlen szóródás a J csoport működése. a zsidó-keresztény kultúra terjedése. természetesen az is egy legitim működés. de ez csak egy a sok közül.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 15:46:22

@egyetmondok:
hja, csak úgy viccből tartották nyilván, hogy ki melyik nemzetségtől eredt. és nem ez alapján nyújtották be az igényüket a főhatalomra. szóval ez az egész olyan, mintha kínai óvodásokkal vitatkoznék. ők is többet tudnak az európai kultúráról.

egyetmondok 2014.10.04. 15:54:04

@unionista...:
Lehet,hogy nyilvántartották,csak éppen ez a nyilvántartás a világon semmit se jelentett a rendek,nemesek és a királyi főhatalom között létrejött alkotmányosság(ok) alakulásában.
Tényleg előfordulhat,hogy a kínai ovisok is többet tudnak az európai rendi államiságokról,mint Te.

(S megint ott tartunk,ahol veled szinte bármiről bármikor: itt nem arról van szó, hogy ki miért tartott igényt a királyi főhatalomra,hanem arról,hogy amikor ahhoz hozzájutott,miféle közjogi,alkotmányos rendben volt kénytelen,lehetett a főhatalmat gyakorolnia. Nálad van egyáltalán olyan szó,kifejezés,amit úgy értesz és használsz,mint mindenki más? Aligha...:-(

Alkibiadesz 2014.10.04. 15:57:34

@unionista...:
Húha!
Mit lehet erre mondani?
Ha szerinted a vadászó-gyüjtögető hordák falvakban éltek, nem pedig össze vissza vándoroltak, akkor ehhez nincs mit hozzátenni.

A paleontológia tudománya is nyilván csak egy zsidó trükk.

panelburzsuj 2014.10.04. 16:01:48

@Alkibiadesz:
De pont azért megy a hejcihő a "zigasság" körül, mert nálunk de facto még mindig a piaci meritokrácia a "harmadik út". Amin "önmaguktól" csak kevesen járnának (jól?). Amit vastagon beelőz az etnikai alapú "zigasságkeresés" is - meg az osztályalapú is.

Alkibiadesz 2014.10.04. 16:07:02

@unionista...:
Nem hiszem hogy érted a nemesi leszármazástant.
Nyilván azért mert nem illik a világképedbe.

A nemesnek nem az a fontos, hogy milyen népből származik, hanem hogy az ősei is mind nemesek, azaz kiváltságosak voltak. Ezt igazolja a kutyabőr.
A gentilizmusnak meg politikai funkciója volt, a királyi hatalom korlátozására szolgált, nem pedig a megkülönböztetésre.
(Gyakorlatilag a Turul nemzetség Attila hagyományának kollektivizálásáról van szó).

Ha nyitottabb lenne az elméd akkor arról is olvashattál volna, hogy a paraszti etnicizmus ősisége se olyan egyértelmű.

Alkibiadesz 2014.10.04. 16:08:36

@panelburzsuj:
vagyis ha nem vagyok sikeres a piacon, akkor legalább legyen igazam?

unionista... (törölt) 2014.10.04. 16:14:37

@egyetmondok:
basszus, te állítasz valamit. nem volt etnicizmus (etnikai megkülönböztetés). de volt. és utána magyarázod, hogy a közjogban nem volt. egyébként ott is volt. privilégiumai voltak egyes nemzetségeknek. az alkotmányosság úgy kezdődött, hogy felsorolták, hogy a király mely nemzetségek felett uralkodik. én értem, hogy a nemeseknek jogukban állt ellenállni. de éppen azért, mert ők ilyen vagy olyan nemzetséget vezettek.

csak ezt a törzsi hierarchiát nem lehetett tartani azért, mert a népek főleg a városokban keveredtek. és ezért a feudális világ elbukott. de ez nem jelenti azt, hogy az emberek többségében libertáriusok lettek. dehogy lettek. mindegy, hogy mit néznek a tévében. a magyarok többsége ma is autoriter. várja, hogy valaki felülről megmondja nekik, hogy mit kell cselekedni. mert ez a csoport evolúciósan ilyen. és ez nem is fog megváltozni néhány év alatt, de évtizedek alatt sem. és a politikának ehhez kell igazodnia.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 16:15:56

@panelburzsuj:
valami cáfolatot mondjál már. vagy állíts valamit.

panelburzsuj 2014.10.04. 16:16:37

@Alkibiadesz:
Inkább úgy, hogy akkor a piac "igasságtalan".

És akkor vessük el, és keressünk olyan utakat, amik eleve "nekünk" igasságosabbak. És jönnek is sorra a "neokollektivizmusok".

panelburzsuj 2014.10.04. 16:25:04

@unionista...:
(Egyébként meg töbször elmondtam már, hogy a "fogalmi hálód" önmagában akár tök koherens is lehetne - csak éppen alig akad olyan pontja, ahol a "többségi" definícókkal érintkezne. És elég kellemetlen, hogy nem csaka "filozofikusan", vagy "politikailag" előállított többségi fogalmakkal állsz hadilábon, ahnem a "big science", a "természettudományok" eredményeivel is. És akkor inentől kezdve nem tudok másképp nézni a mondókádra, mint egy szellemesen összerakott - egyéni mitológiára.)

unionista... (törölt) 2014.10.04. 16:32:46

@Alkibiadesz:
ha a középkorban nem volt se enticizmus, se szexizmus, akkor vajon hogyan lehetett valaki "aragóniai katalin", vagy "szép fülöp", vagy "kopasz károly". hogyan lehetett errefelé "hajdúböszörmény". hogy élhettek itt "böszörmények". hogyan létezhettek a "szászok"? ha a nemzetségek nem különböztették meg magukat. szerinted az oszmántörökök csak véletlen összeverődtek?

unionista... (törölt) 2014.10.04. 16:35:33

@panelburzsuj:
állítás? cáfolat? ezek hiányoznak a repertoárodból.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 16:38:36

@Alkibiadesz:
definiáld már azt, hogy mi az etnicizmus. mert most erről vitázunk. illetve arról, hogy az mióta létezik. mi az etnicizmus? te jössz!

unionista... (törölt) 2014.10.04. 16:40:02

@panelburzsuj:
etnicizmus: etnikai különbségtétel. szerinted nem ez a "többségi definíció". de akkor micsoda?

panelburzsuj 2014.10.04. 16:45:11

@unionista...:
Nem fogom betanulni a szótáradat.

Az a néhány kísérlet meg, amikor a "közszótár" és a tied közti különbségekre mutattam rá, abba torkollott, hogy "de az nem azt jelenti", meg "definiáld már".

Magad körül pörögsz - és nekem se hivatásom, se képességem, se szándékom, hogy ebből az állapotból erővel kiszedjelek.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 16:48:35

@panelburzsuj:
nem kell, hogy betanuld. mondd a sajátodat.

panelburzsuj 2014.10.04. 16:52:16

@unionista...:
Nem, nem ez többségi definíció.

"Etnicizmus" nem az, hogy felfogjuk, tudomásul vesszük, hogy etnikumok között különbségek vannak - (ha nem látnánk különbségeket, mijafaszt jelentene maga az "etnikum?")-, etnicizmus a származási megkülönböztetésre épülő, abból előnyöket és hátrányokat formáló ideológiát jelenti.

panelburzsuj 2014.10.04. 16:53:29

@unionista...:
Nincs személyes különszótáram.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 16:55:59

@panelburzsuj:
akkor a közhelyszótárat. azt is szabad. mi az etnicizmus?

unionista... (törölt) 2014.10.04. 16:58:04

@panelburzsuj:
vagyis elfogadod, hogy az etnicizmus az etnikai különbségtétel. létezett ilyen európában 200 évvel ezelőtt?

panelburzsuj 2014.10.04. 17:13:43

@unionista...:
A különbségtétel képessége megvolt - de politikai előnyöket nemigen lehetett belőle kicsiholni. Pontosan az etnikai különbségek politikai előnyökké/hátrányokká formálása a "nacionalizmus" néven tisztelt eszme, ami - jól látod - 200-250 éve kezdett önálló ideológiává formálódni. És a "nacionalizmus" egyik ága az "etnicizmus", ami nem a "felépítendő" nemzetet, hanem a "leszármazási" közösséget teszi a középpontba.

egyetmondok 2014.10.04. 17:16:12

@unionista...:
Én ezzel értek egyet,amit Alkibiadesz így fogalmazott meg, Neked válaszolva:

" Megint összekevered az össze nem tartozó dolgokat.Az etnicizmus nem a nemesi leszármazástannal áll kapcsolatban, hanem a ősi gentilizmussal. A nemességnek, a "kék vér" koncepciónak ugyanis semmi köze se volt az etnikumokhoz."

Ennél én se tudnék pontosabban fogalmazni arról,amiket leírsz a nemesi,rendi időkről.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 17:34:47

@panelburzsuj:
tehát 200-250 évvel ezelőtt nem léteztek szászok. vagy ha mégis, akkor nem próbáltak előnyöket kovácsolni. szerintem próbáltak. mást se akartak.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 17:48:12

@panelburzsuj:
szóval ma az emberek azért "bal" és "jobboldaliak", mert nem nagyon lehet másik identitásuk. erre találta ki orbán a centrális erőteret. középen állnak a "magyarok". és erre mondjátok, hogy orbán "nacionalista". és a nacionalizmus a rossz. mert orbán valójában "fasiszta". de nem is fasiszta. orbán a "sátán". a baloldal ajánlata: legyen mindenki "ember". és a népek megkérdik, na jó-jó, de milyen ember? és a válaszotok ez: semmilyen. férfi se lehetsz. mert az szexizmus.

panelburzsuj 2014.10.04. 18:00:33

@unionista...:
Könnyen vagyok, tegnap(előtti) poszt élén díszelgett:

„Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő: mert mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal, 3, 28.)

Erre mit mondanak a "népek"?

unionista... (törölt) 2014.10.04. 18:02:27

@egyetmondok:
az egész indoeurópai kultúra alapja az etnicizmus. a különféle csoportok így versengenek egymással. mi piemontiak vagyunk. piemontból származunk. és ebből próbálunk meg előnyt kovácsolni. a másik meg azt mondja, hogy ő meg pármai. vagy azt mondja, hogy római vagy szicíliai. és ezek együtt itáliaiak. és ebből nemcsak a fasizmus épülhet. hanem a felvilágosult latinkeresztény civilizáció.

Alkibiadesz 2014.10.04. 18:03:03

@panelburzsuj:
Ezzel nem értek egyet.
A meritokratikus szemlélet eredményezheti azt, hogy a piacot igazságtalannak gondoljuk.
A piac igazságossága csak egyféle.
Meritokratikus igazságosságból meg többféle van.

panelburzsuj 2014.10.04. 18:09:31

@Alkibiadesz:
Én csak a magyar bajnokságban dobogósokat említettem. :(

Alkibiadesz 2014.10.04. 18:19:48

@unionista...:
Rendben!
Az etnicizmus a poszt-nemzeti korszak terméke.
Lényege, hogy feldaraboljuk a politikai nemzetet etnoszokra.
Ennek egyik célja, hogy a jóléti rendszer bukása után legyen valami igazolási alap arra, hogy kirekesszük a "nem igaz", nem tőzsökös etnoszokat (nálunk a romákat, máshol a bevándorlókat) a szociális rendszer maradékaiból.

Persze vannak előzményei ennek a jelenkori elképzelésnek. Megjelenik például a népi írók gondolatvilágában ("Hol veszett el a magyar a magyarban?") és komoly összefonódások voltak az antiszemita-fajvédő mozgalmakkal is.

Vannak akik kulturális nemzetfogalmat is az etnicizmussal azonosítják, de én ezzel nem értek egyet.

Ami viszont biztos, hogy a reformkori liberális nacionalizmus korában a politikai és kulturális nemzetkoncepció szorosan összefügött, és ez így is maradt nagyjából Trianonig. Előtte pedig csak a politikai nemzetkoncepció létezett.

egyetmondok 2014.10.04. 18:29:31

@unionista...:
" az egész indoeurópai kultúra alapja az etnicizmus. a különféle csoportok így versengenek egymással." --

Politikai értelemben ? Ez vicc.
Brutális tévedés,ebből kiindulva kénytelen lennél mindent,szó szerint mindent megkérdőjelezni abból,amit itt Európában a görögök,rómaiak és keresztények mint politikai,állami kísérleteket csináltak.

Teljes képtelenség,amit mondasz.

Alkibiadesz 2014.10.04. 18:37:18

@unionista...:
Nagyon örülök, hogy felhoztad az "oszmán török" problémát.
Ilyen ugyanis nem volt.
Illetve úgy volt, hogy a nyugatiak nevezték oszmán töröknek a Ottomán szultánok alatvalóit.
Ez azonban félreértés, mert mindenki "oszmanlinek" számított, aki az Ottomán dinasztia uralma alatt álló területen élt, tehát a kurd kecskepásztoroktól kezdve a budai vilajet magyar parasztjáig mindenki.

A nomád-vándorló népeknél teljesen természetes, hogy egy nép az uralkodójáról kapja a nevét. Legszebb példa az üzbégeké, akik Özbek kánról nevezték el magukat, mert úgy tartották, hogy az ő harcosainak, vagyis házanépének utódai.

Egy-egy ilyen katonai kísérethez pedig a legkülönfélébb eredetű egyének csatlakozhattak, mert nem a származás döntött, hanem a katonai rátermettség.

Így történhetett, hogy Istvántól kezdve orosz és nyugat európai harcosai is voltak, mert úgy gondolta, hogy az "egyszokású" egyféle harcmodort folytató ország gyenge.

Összefoglalva:
A mostani nemzettudatok nagy része abból a fiktív leszármazástudatból eredeztethető, amit középkori barbár uralkodók katonai kíséretének utódai alakítottak ki azért hogy igazolják az egyenrangúságukat az uralkodóval.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 18:43:06

@panelburzsuj:
azt, hogy "amen". de utána az emberek többsége kénytelen valami mást mondani, mert nagyjából ennyit tud héberül.

Alkibiadesz 2014.10.04. 18:43:54

@panelburzsuj:
Ja igen, magyar kontextusban igazad van.
De vajon nem lehetne átfordítani az "ősmagyar" típusú igasságkereséseket alternatí meritokratikus szemléletmódba?

Alkibiadesz 2014.10.04. 18:48:07

@unionista...:
Kik voltak az okszitánok?
Azok akik úgy mondták az igent, hogy oc.
Megkülönböztették magukat az északi frankoktól?
Naná! Még külön vallást is kifejlesztettek maguknak.
Etnikai különbség volt a különbségtétel alapja?
Nem!
Egyszerűen azt gondolták, hogy ők jobbak mint az északi tahók, és ebben volt is valami.

Alkibiadesz 2014.10.04. 18:52:25

@unionista...:
A szászok azért telepedtek le nálunk (és azért tették termővé az akkor még terméketlen területeiket) mert kaptak bizonyos privilégiumokat.
Ezeket a privilégiumaikat védték.
Ezt egyébként a székelyek is megtették, akár az uralkodóval szemben is.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 18:57:52

@Alkibiadesz:
én nem filozófiai értelemben közelítek ehhez, hanem elemi biológiával. nem valamilyen nagy elmélettel, hanem az általános iskolás tananyaggal. és amit látok a valóságban. szóval én ezt nem könyvekből olvasom ki.

azt állítom, hogy a J eredetcsoport kultúrájának alapja a humanizálás. a I csoport szeret nacionalizálni. az R pedig etnicizálni. és az E pedig szexista. ezek a domináns csoportok. és ebből a J számarányában a legkisebb. és azt követeli, hogy a másik hármat tiltsák be. mert így képzeli el a hegemóniát. én meg úgy képzelem, hogy ezeknek együtt kell érvényesülni. és egyébként még van a G kultúra. ami az indiai. és ők a "szerencsétlen cigányok". ugye te is láttál olyanokat, akik egyáltalán nem agresszívek. félve kérdezik meg, hogy leülhetnek-e melléd. ők az igazi "romák". nekik valamilyen neohindi kultúra való. amelyik animális. és még van egy organikus csoport is. de a domináns az etnicista. egyszerűen azért, mert ez van többségben. és ha ezt nem fogadjátok el, akkor ez fasizálódni fog. ezt már most borítékolom.

Alkibiadesz 2014.10.04. 19:06:05

@unionista...:
Nincs ezzel gond és akár még új nemzeti hitvallást is csinálhatsz belőle ha elég olyan hívőt találsz, aki hajlandóak alávetni magukat a szubjektivitásodnak.
Szóval nyugodtan versenyezhetsz Orbánnal!

panelburzsuj 2014.10.04. 19:15:28

@unionista...:
No, és mi a következő szava a "népeknek"?

Ha "nem egyek a Krisztusban", akkor micsodák?

Milyen sorrendben nyugdíjasok, nagymamák, pocsajiak?

panelburzsuj 2014.10.04. 19:31:50

@Alkibiadesz:
Igenám - de mibe?

Rémlik, hogy már a "nemzeti kifejlés" hajnalán, Kazinczy körül is milyen port rúgtak az indulatok? Hogy ha döcögős is, de legyen "eredeti"; vagy legyen inkább "kifinomult" - de "idegen"?

Lefordítom: a Kárpátia eléggé "vezető" szerepet tölt be a "nemzeti radikális rock" palettáján. De eléggé furcsán néznének azért maguk a "káptátiások" is arra, aki azt állítaná, hogy és ezzel simán lenyomja mondjuk a megboldogult Led Zeppelint is, meg az élő Iron Maident is, meg az összes feltörekvő norvég:) hegyimetál brigádot is...

Szóval ha a "meritokratikus" pályákat a "nemzetinél" szélesebbre tárjuk, akkor irdatlan mennyiségű bonyodalomba keveredünk, aminek irdatlan mennyiségű "piaci" vonzata is van/lehet. Ha viszont bezárkózunk a "nemzetibe", akkor töméntelen "slágerlista" csúcsára feljuthatnak tessék-lássék, legfeljebb középszerű teljesítmények is. (Ismered a "labdarúgás" nevű játékot?.... )

unionista... (törölt) 2014.10.04. 19:40:43

@Alkibiadesz:
hja, és a privilégiumok micsodák. politikai előnyök. panelburzsuj azt írta, hogy ilyenek nem léteztek. de léteztek. a polgárság is így vívott ki jogokat. szabad királyi városok is így jöttek létre. privilégiumokat szerzett a polgárság. német gazdaság azért a legerősebb, mert a tartományok versenyén alapult. lényeges volt, hogy akkor most valaki melyik szász. alsó vagy felső bajorországi. a tartományi városok védték a saját piacaikat. úgy versenyeztek.

a zsidók meg azt mondják, hogy az nem kell. ez az egész piacvédelem teljesen meghaladott. bontsál le mindent. mert arra van szükség, hogy a piac szabadon terjeszkedhessen. és amikor ez az egész omlik, akkor mentse meg az állam a szegény kis bankokat. a szegény kis cigányokat. akinek kevés esze van azt mondja: a kutyaúristenit. csak ezt nem szabad kimondani. mert akkor az maga a fasizmus.

szóval te a pál utcai fiúkból is vélhetően annyit értettél meg, hogy szegény kis nemecsek. de miért harcolt ő a pál utcaiakért. én értem, hogy lehet papolni, hogy mindenki ember. és a pásztorokkal ne különbözzenek össze. vagy ha mégis, akkor bocsássanak meg nekik és kész. csak ez mégsem ilyen egyszerű. mert akkor nem lenne kultúra. valaki abból akar előnyt kovácsolni, hogy hollókői. miért akar? öltözzön a ségécé plázából. és kussoljon. mert mindenki ember. és nem lehet azt mondani, hogy ezek a kibaszott zsidók. valaki ezt a mainstrem médiában mondaná, akkor másnap világlapok címoldalán kiáltanák ki, hogy itt az új hitler. mert azt mondta, hogy "kibaszott zsidók".

félre értés ne essék, nem az a gond, hogy van egy alapjaiban humanista kultúra. én értem, hogy ez a generikus elem. szóval én igazából kitolok vele, mert azt mondom, hogy élőlény még általánosabb. és elemi biológiával közelítve az etnicizmus is elég erős ahhoz, hogy a humanizmus mellé lépjen. és azt mondjátok, hogy ezt nem ér mondani, mert ez nem a "közszótáron" alapul. akkor micsodán.

panelburzsuj 2014.10.04. 19:48:33

@unionista...:
Lipcse és Drezda nem versenyzett. Mert ők mindketten szászok. Mindenüket bedobták a közös szász bukszába, és vállt vállnak vetve harcoltak a brémerek meg a hamburgerek ellen.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 19:48:45

@panelburzsuj:
oké. és szerinted az etnicizmus miért mond feltétlen ellent a humanizmusnak? szóval totális hülyeség az egri csillagok. hiszen meg kellett volna bocsátani a szegény kis oszmántörököknek. persze abba beleépíti gárdonyi ezt a J elemet. a végén a gyerekeket kicserélik. de azért ott az I. a nemzetieskedés. ott az R. a hős egri vitézek. meg van különböztetve a cigány. ezek szerint gárdonyi egy kibaszott fasiszta.

értem, hogy elég sok esztéta azt mondja, hogy az egri csillagok nem igazán jó regény. csak ha a népeket megkérdik, akkor az a kedvencük.

panelburzsuj 2014.10.04. 19:51:03

@panelburzsuj:
És nem a németek voltak azok, akik ezt a törzsi/tartományi széthuzást, meg parlamenti pártoskodást közfelkiáltással oldották fel az eddig létezett legetnicistább "gondolatban".

unionista... (törölt) 2014.10.04. 19:52:48

@Alkibiadesz:
orbán végezze el a piszkos munkát.

panelburzsuj 2014.10.04. 19:54:43

@unionista...:
Kérdezd meg a népeket a Harry Potterről is.

Pont ugyanaz a helyzet: az esztéták huzigálják a szájukat - a nép meg falja. És mindemellett az egri csillagok típusú "példálózásnál" sokkal brutálisabban, explicitebben a "származás" körül forog a "tét".

unionista... (törölt) 2014.10.04. 19:57:15

@panelburzsuj:
és? tiltsuk be a kultúrát, mert megölik a zsidókat?

panelburzsuj 2014.10.04. 20:01:34

@unionista...:
A náci kultúra elsőként a saját német "részkultúráit" darálta le.

Az a te betegséged, hogy mindent a zsidókra vonatkoztatva vizsgálsz.

panelburzsuj 2014.10.04. 20:02:39

@panelburzsuj:
Az a tiéd, nem az enyém - így értsd.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 20:09:41

@panelburzsuj:
a J ág problémázik azon, hogy ha a nacionalizmus, a szexizmus vagy etnicizmus megjelenik, akkor a humanizmusnak vége van. és ezeket tiltsák be. csak nem lehet betiltani. mert ez nem filosz, hanem biosz. és az a te hibád, hogy ezt n+1-edjére sem érted. te úgy képzeled, hogy a J kultúrája fölötte áll a többinek. de nem. politikai értelemben persze állhat fölötte, de alatta is. és mellett. nincs determinizmus. ez egy választás. és a népek döntenek.

unionista... (törölt) 2014.10.04. 20:24:41

na jól van. tényleg unalmas ez. horrorisztikus ez a diskurzus.

Alkibiadesz 2014.10.05. 14:21:01

@panelburzsuj:
Különböző dolgokról beszélük.
Te arról, hogy valaki nem eléggé sikeres a nagy piacon és ezért teremt magának egy kis piacot.
Én meg arról, hogy bizonyos tevékenységek piaci módon értékelhetetlenek.

Azt a problémát, amiről te beszélsz szerintem Fülep Lajos elég jól feloldotta. Szerinte a nemzeti jelszavával bevédett vacak, nem igazi nemzeti. Az igazi nemzeti univerzális léptékben mérhető egyediséget teremt, tehát a már meglévő minták másolásával ilyet nem hozhatunk létre. (Ebből következik persze az is, hogy az "európai mintakövetés" tradíciója örök lemaradásra kárhoztat.
A zenei példádnál maradva, vannak nekünk olyan "etno-rock"-ban utazó csapataink, akik simán megállják a helyüket egy nemzetközi mezőnyben, mégpedig azért mert tényleg értenek a zenéhez és ezért profi módon interpretálják a valóban magyar motívumokat a kortárs zenei formákba. Ehhez képest a Kárpátia csak a szövegében "magyar" zeneileg viszont minden eredetiséget nélkülözö puszta másolat (kb a keresztény -rockkal áll egy szinten).

A másik út persze jóval döcögősebb, hiszen jóval nehezebb feltárni, vagy kitalálni az alternatív értékskálákat. Pláne igaz ez egy kulturálisan leigázott társadalomban mint a miénk.

Alkibiadesz 2014.10.05. 14:23:12

@unionista...:
Nem érted a középkori privilégiumok természetét.

Alkibiadesz 2014.10.05. 14:28:14

@unionista...:
Láttam már romát, aki félve kérdezte meg, hogy leülhet-e mellém és láttam hogy ugyanez a roma teljesen másképp, mondhatni agresszív módon viselkedett.
Mi változott a két esetben. Nyilván nem a természete, hanem az, hogy az első esetben egyedül volt a másodikban meg csapatban.
Ráadásul ez nem is roma sajátosság, a csapatosan vonuló ember mindig hajlamosabb az "emberkedésre".

Alkibiadesz 2014.10.05. 14:54:22

@unionista...:
"félre értés ne essék, nem az a gond, hogy van egy alapjaiban humanista kultúra. én értem, hogy ez a generikus elem. szóval én igazából kitolok vele, mert azt mondom, hogy élőlény még általánosabb. és elemi biológiával közelítve az etnicizmus is elég erős ahhoz, hogy a humanizmus mellé lépjen. és azt mondjátok, hogy ezt nem ér mondani, mert ez nem a "közszótáron" alapul. akkor micsodán"

Ezzel csak az a gond, hogy ez nem csak elemi biológia.
Ez egy elemi biológiára alapozott műkedvelő és tudománytalan teória.
Éppen azért nem fogsz kitolni a humanista kultúrával mert tudománytalan módszerrel akarod a "helyére rakni" ezt a humanista kultúrát. Ezzel pedig a tudományosságot is az "ellenségeddé teszed", márpedig azt sohase fogod "antitudományos" módszerekkel megingatni.

Megpróbálod "biológiai" módszerekkel igazolni az "etnicista", valójában rasszista előítéletet. ezt viszont csak úgy teheted meg, hogy teljesen önkényesen kezeled a biológiai anyagot. Leragadsz az elemista szinten, az elméletednem ellentmondó tudományos eredményeket pedig figyelmen kívül hagyod.

Kit fogsz így meggyőzni az "etnicizmus" biológiai megalapozottságáról? Csak azt, aki már eleve "etnicista". Az ilyen embereknek valóban kapóra jöhet, ha valaki "biológiai" igazolást ad előítéleteinknek.

De azért ne nagyon haragudj azokra, akik nem osztják az előítéleteidet. Ez az egyszerű oka annak hogy nem értenek meg téged nem pedig az, hogy más genetikai hátterünk lenne.

unionista... (törölt) 2014.10.05. 15:06:08

@Alkibiadesz:
szerinted mi az etnicizmus (etnikai különbségtétel) alapja? ha nem biológia, akkor micsoda? csak azt ne mond, hogy a nénik a lócán azért különböztetik meg az embereket, mert ezt olvasták egy könyvben. és azt sem, hogy ezt tanulták a szüleiktől, nagyszüleiktől. mert ezek után meg kellene mondani, hogy ők kitől tanulták. nos?

Alkibiadesz 2014.10.05. 15:10:19

@unionista...:
szerinted nyilván az, hogy kiszagolják egymás haplocsoportját

unionista... (törölt) 2014.10.05. 15:13:56

@Alkibiadesz:
ne süketelj. mi az etnicizmus alapja?

unionista... (törölt) 2014.10.05. 15:18:02

de az is elég, hogy megmondod, hogy mi a szexizmus alapja. ha nem biológia, akkor micsoda? vagy alapvetően mitől humánusak az emberek. ha ennek az alapja nem a biológia, akkor micsoda?

Alkibiadesz 2014.10.05. 15:21:53

@unionista...:
Hát nézd nekem az egyetemen "kellett" megtanulni, hogy ki a zsidó, pedig szerintem gyerekkoromban is sok zsidó származású embert láttam a tévében.
De nálunk valahogy sohase volt téma a családi tévézések idején, hogy "nézzed már ezt a zsidót".

Szóval egyértelmű a tanulás szerepe.

Egyébként most megint az csinálod amit már többször megfigyeltem nálad:
Ha valaki megingatja fogalmaid egyikét, akkor elkezded másik értelemmel feltölteni az adott fogalmat.
Most pl. az elemi biológia van soron. Kiderült hogy a haplocsoportos teóriád nem igazán áll meg a lábán és ezért most a "népi-morfológizálás" teóriával jössz.

Alkibiadesz 2014.10.05. 15:23:52

@unionista...:
Nem tudom, hogy te mit értesz szexizmuson.
Szóval mint kellene értelmeznem?

unionista... (törölt) 2014.10.05. 15:25:38

@Alkibiadesz:
nemi különbségtétel. honnan tudjuk, hogy vannak nők és férfiak?

Alkibiadesz 2014.10.05. 15:27:11

@unionista...:
Az emberek alapvetően a neveltetésük miatt humánusak. Ebből következően az antihumánus magatartás is a neveltetés, a személyes életút sajátosságaira vezethető vissza.

unionista... (törölt) 2014.10.05. 15:29:36

@Alkibiadesz:
én értem persze, hogy neveltetés is. de mi a humanizmus alapja. a szülők honnan tudják, hogy humánusnak kell lenni? szóval ez az egész honnan ered. ha ez nem evolúciós termék, akkor micsoda?

Alkibiadesz 2014.10.05. 15:34:41

@unionista...:
De nem ez a szexizmus!
Ez a nemi megkülönböztetés.
A szexizmus az, amikor a nemi különbségekre világszemléletet és ennek megfelelően etikai szemléletet építünk.

Szexista volt a matriarchális társadalmi rend meg a patriarchális is.
Mind a kettő a különbségek megállapításából indul ki, aztán gyökeresen más eredményre jutnak.
Hogy lehet ez?
Úgy hogy a nemi különbségekből önmagukban nem következik semmi, vagy legalábbis olyan sok minden mint ahogy azt a szexisták gondolják.

Alkibiadesz 2014.10.05. 15:47:02

@unionista...:
Ez egy nagyon jó kérdés!
Arra gondolj, hogy egy komplex társadalomban nem csak a szülők nevelnek.
Valószínű, hogy egy összetett társadalom nem maradhatna fenn bizonyos humanitás nélkül. Ezért alakult ki az illemszabályok komplex rendszere, amit aztán a filozófia értelmezett különféle módokon.
A görögöknél a hellenizmus és azon belül a politika, az újkori európában pedig az antik példákból kiinduló humanitás eszménye volt a civilizálódó, vagyis komplexizálódó társadalom önértelmezése.
A primitív társadalmi formák fenntartása ezekben a korszakokban egyértelmű versenyhátrányt jelentett.
Talán a skót felvilágosodás képviselői szemléltetik ezt a legjobban, akik tudatosan törekedtek egy új társadalmi paradigma kigondolására, amely felválthatja a saját törzsi paradigmáikat.

Alkibiadesz 2014.10.05. 16:09:10

@panelburzsuj:
Visszatérve a "zigazságkeresés" problémájára. Talán az is szerepet játszik az igazságra irányuló vágy eluralkodásában, hogy ez egy kiváló eszköz a hatalomvágy leplezésére és igazolására.
Azért nem "szomjazzuk" a bizalmat, mert arra szocializálódtunk, hogy a hatalmat akarjuk.

panelburzsuj 2014.10.05. 16:47:50

@Alkibiadesz:
No, talán ez a "kulturális leigázottság" az kérdés, amiben - botrány következik! - te és unionista egy oldalon álltok hozzám képest.

A kulcskérdés ugyanis pont az, hogy a teméntelen nekihuzakodás ellenére végül is miért NEM tudott kifejleszteni a "magyar nemzet" egy olyan autentikus alapokon álló, de ugyanakkor "világszínvonalú" magas kultúrát, amely ezen kultúra művelőinek biztos megélhetést, "fogyasztóinak" pedig minimum a konkurens magaskultúrák "fogyasztásával" azonos szintű EMELKEDÉSI lehetőséget nyújtana.

unionista... (törölt) 2014.10.05. 21:22:06

@panelburzsuj:
azért, mert a magyarok túlságosan sokfélék. és ezért itt a fejlődés divergens. ezért volna szükség a párhuzamos evolúcióra. helyi önkormányzatiságra. de ez addig nem lehetséges, amíg az ország központját a cohen csoport dominálja. azért, mert ők a zsidóság "királyi" ága. és belpolitikai értelemben hegemóniára törnek ahol csak megjelennek. kisarkítva: ők tették élhetővé a "diktatúrát" és élhetetetlenné a "demokráciát". de ezt a mondatot a mainstream médiában nem lehetne kimondani. mert nem lehet bírálni a magyarországi zsidó politikai osztályt. nem lehet megértetni, hogy nem a zsidó művészekkel, vagy tudósokkal van a probléma. nem a teljes zsidósággal, hanem azzal a politikával, amit magyarországon kollektíven képviselnek. az szembemegy a többség érdekeivel. azért, mert a zsidóságnak a külkapcsolatok építésében kellene nagyobb szerepet vállalni. és a magyar nyelvű közéletben csak a kontra vagy kontroll szerepet játszhatják el. de ezt semmilyen módon nem lehet közölni. lehetetlen. így erre a kérdésre primitív választ kell adni.

és ha így vesszük, akkor a magyarok rendkívüli bölcsessége orbán viktor megválasztása és újraválasztása. működhetne az esetleg még, hogy a németek szövetségi állammá formálják magyarországot. de úgy tűnik, hogy a többségi magyarokkal vannak. szóval itt elsősorban a cigány kultúrával összecsiszolódva kell majd a kelet-indoeurópai és a délszláv népeknek előre haladni. a zsidó-keresztény kultúrát a helyi viszonyokra kell adaptálni. persze ettől még lehet "koscher debrecener". vagy rendezhet alföldi virágkarnevált, ha akar. vélhetően nem lesz ilyen. debrecen nem lesz a "zsidó cambridge". nem lesz kálvinista-lutheránus regatta a keleti főcsatornán. és még lehetne hosszasan sorolni. szóval ezeket 3d-ben ki lehet nyomtatni, de megcsinálni nem lehet. steiner elvtárséknak búcsút kell inteni. a magyarországon egy magyar fővárost kell építeni. bármit is jelentsen ez. és aki ezt nem érti, vagy nem akarja megérteni az nem ért semmit. annak távoznia kell ebből az országból. szerintem nincs sokkal jobb válasz ennél. persze lehet. de én nem tudok sokkal jobbat.

unionista... (törölt) 2014.10.05. 21:54:04

@Alkibiadesz:
oké, de az etnicizmus is lehet végtelen humanista. és persze ugyanennyire embertelen is. szóval nincs biológiai determináció.

de az indoeurópai kultúra arra épül, hogy az emberek megkülönböztetik egymást. szóval mit tudom én a hajdúságban egy új "böszörmény" kultúrát kellene építeni. ehhez identitást kell teremteni. ki kell találni egy mezővárost. és nem lehet azt mondani, hogy ezek a fasiszta magyarok felejtsék már el a földművelést. és szerveződjenek egy metropolisszá, mert az a versenyképes. és ha azt gondolják, hogy ez nem megy, akkor nehogy védeni merészeljék a piacait. és ezek mellette hirdetni, hogy a humanizmus mindenek felett. ez így sehogy se klappol. dekonstruálva filozófiának még elmegy. de politikának kevés.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 09:04:53

@unionista...:

"nehogy védeni merészeljék a piacait"

Mégis mit jelent ez az ún. "piacvédelem"? Az import betiltása vagy hatósági engedélyekhez kötése? Esetleg védő- és/vagy büntetővámok szedése?

A "piacvédelemnek" két nyilvánvaló következménye van:

1) szükségszerűen emelkednek az árak -- hiszen ha ugyanazon az áron (vagy valamivel olcsóbban) árulnák a termékeiket a hazai termelők mint az importtermékeké, akkor versenyképesek lennének: nem lenne szükség "piacvédelemre"

2) a "piacvédelem" retorziókat hív életre a kereskedelmi partnerországokban: ha valaki azt hiszi hogy lehet gátakat emelni az importnak anélkül hogy az érintené az exportlehetőségeket az igencsak el van tévedve

Így hát még ha valamivel nagyobb foglalkoztatás is lenne a "piacvédett" gazdasági ágakban, azt egyrészt a fogyasztók fizetnék meg, másrészt azok akik elvesztenék az exportra termelő munkájukat.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 10:01:12

@neoteny:
a piacvédelem következménye, hogy a világban az összprofit csökken. lokális optimumokat keresve a haszon egyenletesebben oszlik el. és ez nyilván érdeke hajdúböszörménynek. ahol mondjuk tisztességes módon nagyon nehéz versenybe szállni a világgal. de ugye ott is élnek emberek. és esetleg az ő érdekeiket is figyelembe kell venni. és az sem biztos, hogy egy védett piacra nem lépne reálgazdasági szereplő. előbb utóbb a német ipart is így kell megvédeni. mert az most csak úgy működik, hogy függnek ázsiától és amerikától. az európai gazdaságot zártabbá kell tenni. mert másképp nem lehet fenntartani.

ortodox liberális elvek szerint néhány metropolisz működhet. london, párizs, róma, berlin, vagy mondjuk európa és ázsia határán isztambul. hajdúböszörmény aligha.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 10:26:06

@unionista...:

"a piacvédelem következménye, hogy a világban az összprofit csökken. lokális optimumokat keresve a haszon egyenletesebben oszlik el."

Még ha így lenne is -- ami nem igaz -- akkor is a _csökkent_ haszon "oszlana el egyenletesebben". Így hát nem elég hogy bullshit-elsz, de még csak nem is logikusan teszed.

"de ugye ott is élnek emberek. és esetleg az ő érdekeiket is figyelembe kell venni"

Milyen érdekeiket? Az az érdekük hogy többet fizessenek a termékekért mert az magyar eredetű? Vagy hogy ne tudjanak exportra termelni mert az importkorlátozásokat megtorolják azok az országok amelyekből csökken az import (ami náluk export)?

"az európai gazdaságot zártabbá kell tenni. mert másképp nem lehet fenntartani."

A magyar mezőgazdasági termelőnek nem a kínai zöldség- vagy gyümölcsimporttal van gondja, hanem a spanyollal, portugállal stb. Ezek pedig európai országok: az "európai gazdaság zártabbá tétele" semmit sem segítene a "hajdúböszörményin".

Te végig is gondolod az "ötleteid" következményeit, vagy csak lököd a populista dumát? Ami nem mellesleg csak a _termelők_ érdeke, nem a _fogyasztóké_, márpedig fogyasztóból mindig több van mint termelőből. Továbbá hol van az megírva hogy a magyar termelő a magyar fogyasztók költségére megszerzett hasznát bárhogyan is "egyenletesebben" "megosztaná" az alkalmazottaival?

A "hajdúböszörményi" vagy elő tud állítani egy olyan terméket amire kereslet van egy olyan áron amiből profitja származik, vagy törvényes erőszakkal (mert pl. a védővámok is azok) veszi el azt másoktól. És mivel a törvények csak az országon belül működnek, azok a mások szükségszerűen a honfitársai. Nesze neked "nemzettudat".

unionista... (törölt) 2014.10.06. 10:57:05

@neoteny:
az idő eldönti, hogy kinek lesz igaza. a nép már eldöntötte.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 11:04:56

@unionista...:

"a nép már eldöntötte."

Ha "a nép" már eldöntötte, akkor a "hajdúböszörményinek" sincs gondja.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 11:31:53

@neoteny:
a nép rendszerint azt tudja, hogy mit nem akar. és erről magyarországon majdnem mindenhol döntöttek. budapest volt a kivétel. hétvégén elől, hogy az ortodox liberalizmus ott is összeomlik, vagy sem.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 11:41:17

@unionista...:

"a nép rendszerint azt tudja, hogy mit nem akar. és erről magyarországon majdnem mindenhol döntöttek."

Nagyon helyes; így megoldódtak a "hajdúböszörményiek" gondjai. Ez a nagyszerű a demokráciában: csak egy "népi döntés" kérdése a Kánaán eljövetele.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 11:49:54

@neoteny:
a többségi magyarok érdeke az, hogy a fővárost "visszaszerezzék". és az első lépés viszonylag egyszerűnek tűnik. mert a "baloldal" szétesett. tehát az első akadályt valószínűleg sikerrel veszik. a következőt majd meglátjuk.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 12:05:55

@panelburzsuj:
itt egy példája egy "állatnak":
www.tunisiaec.com/_Uploads/Gallery/Rotator/11.jpg
a szaudi arabok betesznek 50 milliárd dollárt. szisztematikusan felépítenek egy várost. tunisz mellett egy második fővárost. és azt várják, hogy a beruházás megtérül. tervezett, irányított gazdaság szembeszáll az ortodox liberalizmussal. és ebben a versenyben csak néhány metropolisz marad állva.

panelburzsuj 2014.10.06. 13:14:37

@unionista...:
"The project will cost £30 billion, which project developers say is already available thanks to the participation of 50 donors and 30 countries."

Az a 30 countries mit jelent magyarul?

unionista... (törölt) 2014.10.06. 14:09:39

@panelburzsuj:
ha ez 30 egyenrangú partner, akkor azok szinte biztosan összeütköznek. ki szivattyúzza ki a legtöbb pénzt. mert akkor valaki azt mondja, hogy kevesebb pénzt fizet a földeken a parasztnak (nagyobb a haszon). csakhogy ekkor a másik kevesebb pénzt fizet az üzemben a munkásnak (nagyobb a haszon). és akkor nyilván azért fizetek az értelmiségnek, hogy elnyomják az alacsonyan kvalifikáltakat (nagyobb a haszon). kontra-szelektálttá válik az elit (nagyobb a haszon). a fogyasztás tartják fent a gazdaságot (nagyobb a haszon). de ez ellen a natívok fellázadnak. szóval ez nem nyomhatja el a 10 milliós tunéziai gazdaságot. mert akkor demokratikusan legyőzik, vagy kitör a polgárháború. a fekete-afrikaiak lerombolják.

szóval ha kevés eszük van az araboknak, akkor ezt többségében 1 érdekcsoport építi fel. és csak lazán kapcsolják hozzá az európai mediterránhoz, és esetleg közép-európához. kerül bele kockázati tőke a transzatlanti világból. azért, hogy amerikaiak ne rombolják le. és eurázsiai tőke, hogy segítsék az árucserét. nem nyomják el a feketéket. és ha ezek között ügyesen egyensúlyozgatnak, akkor van egy városuk. nem az számít, hogy mennyi pénzük van. mindenki annyit generál magának, amennyit akar. a humán tőkéből és a környezeti vagyonból mit birtokol.

Alkibiadesz 2014.10.06. 14:18:14

@unionista...:
Ez még filozófiának is kevés lenne :)

Alkibiadesz 2014.10.06. 14:52:53

@panelburzsuj:
Nos ez az egy oldalon állás nekem nem meglepő. korábban írtam is már erről, bár az nemigen hatotta meg a címzettet, úgyhogy ő lehet hogy tényleg meglepődne az állításodon.

No de hogy válaszoljak a kérdésedre, azt mondanám, hogy azért nincs a magyar nemzet minden tagja számára hozzáférhető univerzális értékű magaskultúránk, mert a "nemzeti" és a "modernizáló" tradícióink egymás legyilkolásában találták meg az üdvözülés útját.

A kör tehát bezárult!

Kicsit részletezve:
Nem azt mondom, hogy nincs univerzális értékű magaskultúránk.
A helyzet sokkal inkább az, hogy a kultúra közvetítői rosszul látják el a feladatukat, mégpedig azért, mert csak arra van antennájuk, ami a kultúrharcban fegyverként bevethető. (Gondolom számodra se ismeretlen ez a jelenség.)

A probléma tehát nem a "buta néppel" van, hanem azokkal, akik elzárják a nép elől az univerzális értékű magyar magaskultúrát. (Hozzáteszem nem szándékosan tesznek így, hanem mert ilyenek a kulturális reflexeik. De ez változtatható, tehát nem biosz hanem filosz! ;))

Alkibiadesz 2014.10.06. 15:08:16

@unionista...:

Persze, hogy nincs biológiai determináció, hiszen az etnicisták hamisan állítják ennek az ellenkezőjét.

Különféle kultúrák vannak és ezek sok esetben mutatják a változatlan formában való túlélés képességét. Erre leginkább azok a kultúrák képesek, amelyek tudattalanul hatnak és reflexszerűen érvényesülnek.

Olyannak tűnnek, mintha az "emberek vérébe" lennének írva és ezért alakulhat ki sokakban az a meggyőződés, hogy "ezek tényleg ilyenek, genetikailag). De ez csupán előítélet.

Az előítéletek pedig nem csak tudományosan cáfolhatóak, hanem a gyakorlatban is.
Csak épp nagyon macerásabb valakit kimozdítani a saját kulturális reflexeiből.
Sokkal egyszerűbb előítéletesen reagálni egy kulturálisan determinált (adott esetben előítéletes) reflexre.

Szerintem te is ezt tapasztaltad, amikor megpiszkáltad a hazai zsidóság hagyományaihoz is kötődő honfitársaink kulturális reflexeit és cserébe megkaptad, hogy náci vagy.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 15:40:42

@unionista...:

"a többségi magyarok érdeke az, hogy a fővárost "visszaszerezzék"."

Azt hittem hogy az hogy a piacaikat megvédjék.

panelburzsuj 2014.10.06. 15:48:02

@Alkibiadesz:
"jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be"

Valahogy így? :)

panelburzsuj 2014.10.06. 15:57:07

@Alkibiadesz:
Egyébként csak áttoltad a problémát a "nincs magaskultúra" területéről a "nincs intézményrendszer" területére.

Szóval a kérdés ugyanaz marad: ha az állam mecénál és "közvetít", abból Aczél Györgyök és Kerényi Imrék lesznek. Ha meg a "polgár" (mint vállakozó), abból meg Táncdalfesztivál, valóságshow és Andy Vajna.

Szóval én értem, hogy "elzárják" - de akkor ki és miért fogja "feltörni"? Te látsz valami olyasféle "népi kultúréhséget", ami mondjuk a húszas-harmincas évektől mondjuk a hatvanasokig azért egyértelműen kimutatható?

Alkibiadesz 2014.10.06. 16:24:00

@panelburzsuj:
Lehet!
Mindenesetre úgy érzem, hogy a "saját részemet" már megtettem.
Ez persze nem ment fel az alól a kötelesség alól, hogy saját blogot gründoljak, illetve hogy kapcsolatokat szerezzek az echo és atv-ben. :)

panelburzsuj 2014.10.06. 16:28:08

@Alkibiadesz:
Mint terjesztő vagy mint kultúréhes tetted meg? :)

unionista... (törölt) 2014.10.06. 16:36:26

@Alkibiadesz:
ezeket az egyénre vetíted. de itt nem erről van szó. n generációra visszamenőleg 2^n ősöd lehet. ha csak a nagyszülőket nézzük, akkor jöhet valaki négyfelől. feltéve, hogy ők egyetlen ágból erednek. persze azért ez ritka. mert a családok annyira nem sokfélék. de elemi közelítéssel az egyénről biztosat nem nagyon lehet állítani. és a választói csoportokról is csak keveset. azért, mert az átlag ember viselkedése nagyban függ a környezettől. itt a politikai osztályról van szó. a pártok a modern kori rendek. és azok a törzsfejlődés egyes ágainak kultúráját hordozzák magukban.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 16:38:28

@neoteny:
többek között ahhoz kell a főváros. a közvetlen környezetben ne legyen óriás szabad kereskedelmi övezet. védett piacok sorakozzanak.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 16:50:05

@unionista...:

Aha. Csak azt nem árulod el hogy ki(k)től védett, ki(k) számára védett és hogyan védett.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 17:09:17

@neoteny:
az idegenektől kell védeni, és a helyiek érdekében. kivételekkel és szabályokkal kell védeni. azért, hogy az ellátási lánc végén a kereskedő csak erős korlátokkal fölözhesse le a hasznot. vagy egyáltalán ne. a védett piacok között közvetlen árucserére építeni is lehet építeni.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 17:11:04

@panelburzsuj:
és ha a város, mint "vállalkozó"?

Alkibiadesz 2014.10.06. 17:16:02

@panelburzsuj:
Tekintve, hogy milyen sikeresek a hazai hamis próféták, "válaszéhség" mindenképpen van.
A kultúréhség meg nevelés kérdése is.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 17:17:26

@unionista...:

"az idegenektől kell védeni"

A "hajdúböszörményinek" a budapesti idegen?

"a helyiek érdekében"

A "hajdúböszörményi" Budapesten helyi?
Mik a "helyiek" érdekei?

"kivételekkel és szabályokkal kell védeni"

Milyen kivételekkel és milyen szabályokkal?

"az ellátási lánc"

Ez mi?

"a kereskedő csak erős korlátokkal fölözhesse le a hasznot. vagy egyáltalán ne"

Vagyis a kereskedőnek egyáltalán ne legyen haszna? Akkor miért kereskedne?

"a védett piacok között közvetlen árucser[e]"

Ez mi? Mit "cserél közvetlenül" ki kivel?

panelburzsuj 2014.10.06. 17:30:58

@unionista...:
Az attól függ, hogy elég nagy-e, és hogy kinek a pénzével "vállalkozik".

Ha túl kicsi, akkor falunapot fog követelni "a nép". Pörkölttel, bucsuval, lagzirokkal. Középszinten tűzijáték, helyi hastánccsoport, zeneiskolás klimpírozás és a helyi költő bácsi szavalata is jöhet. Aki épp főorvos úr is lehetett aktív korában, csak öregségére törtek ki belőle saját rímei.

Ha más pénzével játszik, akkor meg olyan lesz, mint a pécsi EKF: beton beton hátán tornyosul, tolvaj tolvaj zsebében kotorász.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 17:35:21

@neoteny:
a hajdúböszörményieknek valószínűleg a hajdúsági lenne a helyi. amire a paraszt azt mondja, hogy az legyen védve. a legtöbb helyen a megye.

a helyiek érdekeit majd megmondják a helyiek. és azt is, hogy mik legyenek szabályok, és a kivételek. erről dönt a helyhatóság. a pártoktól független lokális autoritás. magyarországon ez vezet el a polgárosodáshoz. a helyi autoriterkedés. jelzem nyugat-európában is így ment végbe. volt ahol az idegenek láncra is kötötték.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 17:47:17

@unionista...:

Tehát a "hajdúböszörményi" "idegen" Budapesten. Akkor mi köze van ahhoz hogy Budapesten mik a helyiek érdekei?

Az összes helyi összes érdeke megegyezik?

Megjegyzem hogy az "ellátási láncra", a kereskedők hasznára és "a védett piacok között közvetlen árucserére" vonatkozó kérdéseimre szégyenlősen nem válaszoltál.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 17:48:19

@neoteny:
basszus, ha nem tudod, hogy mi az ellátási lánc, akkor nézd meg a wikipédián. suppy chain.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 17:48:48

nagyon félregépelek. supply.

panelburzsuj 2014.10.06. 17:55:04

@Alkibiadesz:
Ez a "válaszéhség", ez tetszik. Ilyet valóban érzékelek. És valószínűleg azon fordul meg egy-egy nemzet sorsa, hogy a "közvetítők" képesek és hajlandóak-e "megküzdeni" az alternatív válaszok özönével. Azaz: "kihez állnak" a kapuőri, vagy véleményvezéri szerepben.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 17:56:18

@unionista...:

Az a supply chain aminek a menedzsmentjéről ezt írja a Wikipédia:

If all relevant information is accessible to any relevant company, every company in the supply chain has the ability to help optimize the entire supply chain rather than to sub-optimize based on a local interest.

Vagyis a helyi érdekek alapján történő szub-optimalizálás elkerülendő?

Megjegyzem hogy a kereskedők hasznára és "a védett piacok között közvetlen árucserére" vonatkozó kérdéseimre szégyenlősen nem válaszoltál.

panelburzsuj 2014.10.06. 17:58:14

@Alkibiadesz:
Ez így - unfair!

Ha most ki is lukadna az oldalam, akkor se lenne való a valódi művedet firtatnom - hiszen azzal a "valódi szeélyedet" is fitatnám.

Az meg nem való - egy Alkibiadesz inkognitóját ráncigálni ... :(

Alkibiadesz 2014.10.06. 18:04:46

@panelburzsuj:
Nyugodtan, eddig se rejtettem véka alá :)

panelburzsuj 2014.10.06. 18:10:45

@Alkibiadesz:
De gyertyatartóba se tetted, hogy fényeljék a ház népének! ... :)

Szóval: mutatsz "alkotást"?

unionista... (törölt) 2014.10.06. 18:22:25

@neoteny:
ez az ortodox liberális logika. a helyi érdekeket nem tartja szem előtt. a közvetlen árucsere az, hogy a szomszédos piacok az árut közvetlen elcserélik. lehet mondani, hogy a kgst semmilyen körülmények között nem működhet. szerintem működhet. a népek mindenesetre ezt követelik.

panelburzsuj 2014.10.06. 18:41:21

@unionista...:
Te hogyan osztanád szét - országon belül - mondjuk a levendula, vagy karácsonyfák termelését?

Pár ezer hektár mindkettő, egy-két nagyobb határú falu az egész országot el tudná látni ebből is - abból is. Hogyan osztanád szét az "országos kvótákat" "védett helyi piacokra"?

(Ugyanez a helyzet a legnagyobb tömegben termelt gabonafélék és takarmánynövények kivételével szinte minden kultúrnövényünkre fennáll: sokkal nagyobb területen termeszthető lenne eredményesen, nyereségesen; mint amennyin termesztik.)

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 18:49:05

@unionista...:

"a közvetlen árucsere az, hogy a szomszédos piacok az árut közvetlen elcserélik"

A "piacok" nem cserélnek semmit: a piaci szereplők cserélnek árut, általában a pénz közvetítésével -- másként mindig találkoznia kellene azoknak akik pontosan ugyanazt és ugyanarra kívánják cserélni ugyanabban a mennyiségben.

"lehet mondani, hogy a kgst semmilyen körülmények között nem működhet. szerintem működhet."

Úgy érted hogy te _el tudod képzelni_ hogy működhet.

"a népek mindenesetre ezt követelik."

Először is ez az állítás bizonyításra szorul; másodszor pedig "a népek" követelhetnek amit akarnak: ettől még az nem fog létrejönni.

panelburzsuj 2014.10.06. 18:49:52

@unionista...:
(A makói hagyma úgy csuklott össze, hogy az utóbbi 10-15 évben az egész alföldön elterjedtek a jóval olcsóbban, duggatás helyett magról vethető fajták. Nem "annyira" márkás termék, de mindennapi fazekakba bőven jó.)

Alkibiadesz 2014.10.06. 18:58:33

@unionista...:
Ezt most nem igazán tudtam követni.
Hogy érted azt, hogy a pártok "a törzsfejlődés egyes ágainak kultúráját hordozzák magukban"?

panelburzsuj 2014.10.06. 19:15:51

@Alkibiadesz:
Köszönöm!

"Nem a vita, és ezzel a vitában megszerzett önazonosság feladására, majd egy új identitás elsajátítására van szükség, hanem az identitáspolitikai küzdelmek etikájának a
körvonalazására."

Rendesen bele van csapva a lecsóba... :))

Alkibiadesz 2014.10.06. 19:23:19

@panelburzsuj:
Lehet hogy lefordítom majd egyszer embernyelvre is. Főleg ha lesz rá igény. :)

unionista... (törölt) 2014.10.06. 19:30:28

@neoteny:
úgy értem, hogy van modell lokális optimumkeresésre.

panelburzsuj 2014.10.06. 19:40:53

@Alkibiadesz:
Ezt még megbeszélgetjük.

De előbb megkísérlem nekifutásból átrágni magamat a kásahegyen.

(Ami ugye szintén debrecenikum, valami Arany írt róla...

"Ismerni ő mindent hő vággyal ége,
A Zend-Avesztát úgy, mint a Koránt:
De azt az iszonyú "kásahegyet"
Keresztül enni, míg tud csak egyet!"

:)

neoteny · http://word.blog.hu 2014.10.06. 19:53:48

@unionista...:

És ennek mi köze van a "KGST" lehetséges "működéséhez"?

Megjegyzem hogy a "piacok közvetlen árucseréjére" vonatkozó megjegyzéseimet szégyenlősen figyelmen kívül hagytad.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 20:33:05

@panelburzsuj:
Petőfi Sándor: EGY TELEM DEBRECENBEN

Hej, Debrecen,
Ha rád emlékezem!...
Sokat szenvedtem én tebenned,
És mindamellett
Oly jól esik nekem,
Ha rád emlékezem, -

Pápista nem vagyok.
És mégis voltak böjtjeim, pedig nagyok.
Jó, hogy az embernek csontfoga van,
Ezt bölcsen rendelék az istenek,
Mert hogyha vas lett volna a fogam,
A rozsda ette volna meg.

Aztán a télnek kellő közepében
Kifogya szépen
A futószalmám,
S hideg szobában alvám.
Ha fölvevém kopott gubám,
Elmondhatám,
Mint a cigány, ki a hálóból néze ki:
„Juj, be hideg van odaki’!”

S az volt derék,
Ha verselék!
Ujjam megdermedt a hidegben,
És ekkor mire vetemedtem?
Hát mit tehettem egyebet?
Égő pipám
Szorítgatám,
Míg a fagy végre engedett.

Ez ínségben csak az vigasztala,
Hogy ennél már nagyobb inségem is vala.

unionista... (törölt) 2014.10.06. 20:34:00

politikai korrektül: mint az "ember"

unionista... (törölt) 2014.10.06. 22:01:28

@panelburzsuj:
egy városnak nagyjából úgy kell működnie, mintha a tesco lenne. csak nem a tesco érdekeit kell figyelembe vennie, hanem a polgárságét. ebből egy lokális optimumkeresés adódik. nem állítom, hogy ez bárhol nagyobb jólétet eredményez, mint jelenleg. hanem csak azt, hogy errefelé majdnem biztosan.

panelburzsuj 2014.10.06. 22:11:55

@unionista...:
Tehát csak gyakorlati célra használhatatlan "irányelveid" vannak.

panelburzsuj 2014.10.06. 22:50:55

@unionista...:
Szavakkal is beérem: hogyan osztanád le a karácsonyfa-piacot egyformán védett részpiacokra?

panelburzsuj 2014.10.06. 22:56:04

@panelburzsuj:
(Ez azért praktikus példa, mert a felhasználás földrajzilag eléggé egyenletes, a termelés viszont akár még ennél is koncentráltabb, meg sokkal szétszórtabb is lehetne. Szóval most meglehetősen "szabadpiaci" módon oszlik el - hogyan lehet ezt "védettpiacivá" alakítani?)

panelburzsuj 2014.10.06. 22:59:09

@unionista...:
És perzse az átmenet módszeréről is szólni illene. Hogyan jutunk innen oda?

unionista... (törölt) 2014.10.06. 23:03:52

@panelburzsuj:
gyakorlati tanács. már párszor leírtam. arrafelé simán pécshez kapcsolódnék. amit felteszem 0 dombóvári támogat. mert szekszárd a megyeszékhely, kaposvár is legközelebb van.

ha dombóvár és bonyhád baranyához tartozna, akkor ott lenne egy hegyvidéki (mecseki) körgyűrű egy folyami kikötővel (mohács). és a közepén egyetemváros. innentől kezdve nem csak halottasházat lehet építeni, hanem mellé szülőotthont, vagy óvóképzőt. (errefelé hajdúböszörményben óvóképeznek. mert egy tudományegyetemnek az óvónéni az olyan izé.) de lehet három megyéből sehová se tartozni.

panelburzsuj 2014.10.06. 23:08:32

@unionista...:
És hogy lesz ebből karácsonyfapiac? Vagy levendula? Vagy kajszilekvár? Vagy sonka?

unionista... (törölt) 2014.10.07. 01:12:38

@panelburzsuj:
tegyük fel, hogy dombóvár karácsonyfát, levendulát, kajszilekvárt, sonkát állítana elő. -- először is azt el lehetne érni a megyegyűlésben, hogy ezeket a termékeket ne állítsák elő nagyon sok helyen. a termelés koncentrált maradjon. lehet sok kft. de csak egy zrt. vagy ha nagyon menő régiós szinten kimagasló, akkor nyrt.
-- lehet természetben fizetni áfát. és ezen túl vannak közbeszerzések. csak így sokféle terméket kell előállítani. nem a világ legnagyobb kajszibarack üzeme lesz ebből. sok kis üzem állhat össze. tervezetten, irányítottan.
-- akár úgy, hogy város ezekben kisebbségi tulajdonos. mondjuk úgy, hogy biztosítják az ipari park alapvető infrastruktúráját. vagy biztosítja az energiát. az erőmű nem pénzt ad, hanem energiát. az eladom az üzemnek. tulajdonos vagyok. de megrendelést adok a helyieknek. de a vegyes tulajdon mellett garantált megrendelés.
-- biztos megrendelés mellett ez marketing. ha jól működik az iskolában, akkor a gyerek keresni fogja a termékcsaládot.
-- többségi városi tulajdonban lehet mondjuk a tangazdaság. amiben a piac van kisebbségben. mert azért bele akar szólni, hogy ott mi legyen. de lehet valamilyen kht. gyere barackot szedni, vagy fát vágni, rakodni, vagy árulni. ott a haszon átalánydíjban keletkezik. hozzál teherautót. ha eladod a fenyőfát, akkor ennyi a haszon. a járási erdészet a megyébe beszállít. de a városnak lehetnek saját munkagépei. amit olcsón bérbead. ez a régi gmk rendszer. közkereseti társaság. béreld ki a teherautót. rakd ki a fát. áruld. közkereseti társaság van mögötte. és akkor lehet egy skoda teherautók. mert pécsen van egy skoda gyár. sört főznek. pécs és plzen twin cities. persze akkor ugyanúgy a troli, a villamos, a vasút skoda lesz. mert városi résztulajdon, természetben fizet adót, és már meg is nyeri a közbeszerzést. de valahol még nyerni kell. mondjuk a balaton körül. azok valamit adnak cserébe. szolgáltatást. gyermeküdültetést. vagy szakszervezeti beutalót a vagongyári munkásoknak. szóval ez egy kicsit kommunisztikus kapitalizmus. de ehhez dél-dunántúli régiót meg kell szervezni. ebbe beszállhat egy osztrák. vagy holland a mezőföldre. csehek baranyában. szóval ez valamilyen "habsburg" tradíció újragondolása. ezt ki kell találni. mert akkor erre szervezheted a városi ünnepi játékokat. pécsről kivihetik a turistát dombóvárra. mert kapcsolódik valamilyen kiemelt program. ahogyan mondjuk mohácson, vagy villányban.

na ez jó összevisszaság. ki lehet ezt okoskodni elemi módszerekkel.

panelburzsuj 2014.10.07. 08:42:57

@unionista...:
"ma az a fő kérdés, hogy kik hozzák meg az emberek mindennapjaira alapvetően ható döntéseket, az államok vezetői, akik valamiféle felhatalmazást kapnak a saját választóiktól, vagy azok az arctalan, névtelen, homályba burkolózó, de hús-vér emberek által irányított gazdasági vagy tudatformáló háttérhatalmak, amelyek viszont nem viselnek felelősséget."

Te annyiban módosítanád ezt a tételt, hogy a Magyarország nevű nagyobbacska falanszterből vágjuk ki a Budapest nevű központot - (vagy "foglaljuk el"); - a maradékot pedig trancsírozzuk fel az erőforrásokat igazságosan allokáló kollektívák által igazgatott kisebb falansztererekre.

unionista... (törölt) 2014.10.07. 11:17:47

@panelburzsuj:
nagyon hosszasan meg tudnám magyarázni, hogy miért nem. ezek az egységek miért nem lesznek minden ponton zártak. és miként válnak ezek az egységek szervessé. ha te nem látod az önkormányzatiságban a hírvivő és traszfer gondolkodást. és nem látod ebben az el nem ágazó linearitás lehetőségét, akkor az a te hibád.

egyetmondok 2014.10.07. 18:01:40

@unionista...:
Mi az,amitől,vagy ami miatt "szerves egységek" lesznek az önkormányzat(iság)ok, s mi az,ami miatt ma nem azok ?

unionista... (törölt) 2014.10.09. 11:45:31

@egyetmondok:
attól, hogy az ember környezetfüggő megoldásokat hoz létre. létrejönnek a természeti formákat követő láncok, elágazások, gyűrűk. és ez hiányzik a zsidó-keresztény kultúrából. mert az olyan univerzális megoldásokat keres, ami mindenhová odaillik. mert ez a szórvány gazdaság és kultúra érdeke. a zsidó-kereszténység evolúciósan így jött létre. és ebben hasonlítanak rájuk a balkáni cigányok, akik közéjük keveredtek. az indoeurópai népek szeretik megkülönböztetni őket. mert az indoeurópaiak tájegységeket akarnak belakni. ebben a nyugat képviseli a városiasságot és a modernitást, a kelet pedig a hagyományt és a vidékiességet. és van egy közép-indoeurópai kultúra, amelyik ezt a kettőt össze akarja kapcsolni. és itt nyilván elsősorban ezeket kellene megerősíteni. azért, mert ez a csoport adja a többséget.

egyetmondok 2014.10.09. 12:01:01

@unionista...:
Az mit jelent,hogy az ember "környezetfüggő megoldásokat" hoz létre ?
Különösen érdekelne ez abban az értelemben,amit politikának, állami hatalomnak, alkotmányosságnak,stb. nevezünk.
Környezetfüggő alkotmányos megoldások?
Mik ezek?

unionista... (törölt) 2014.10.09. 15:01:10

@egyetmondok:
a közjogi berendezkedésről van szó. és nem általában véve az alkotmányosságról.

izrael egy olyan ország, ami földrajzi értelemben egyöntetű. a lakosság többsége egyetlen evolúciós ágból ered. az arabok is sémik. a többség rendelkezik valamilyen szilárd meggyőződéssel. az egyik ábrahámi vallást követi. ha ezeket összebékítik, akkor működhetnek egykamarás parlamenttel. többségi kormánnyal és kisebbségi önkormányzatokkal. úgy, hogy a főbírákat paritásos alapon választják. erre mondom azt, hogy ez egy szimplex, libertárius zsidó közjog. de ez a rendszer magyarországon megbukott. pontosabban ezt ki kell egészíteni újabb közjogi elemekkel. a független önkormányzatok, kétkamarás parlament, szövetségi államrend.

egyetmondok 2014.10.09. 15:12:47

@unionista...:
Közjogi berendezése a legrothadtabb diktatúráknak is van,viszont azoknak nincsen alkotmányosságuk, tehát engem inkább mégis az alkotmányosság,vagy legyen így: az alkotmányos közjogi berendezés érdekel.

Azt én nem értem,hogy mit jelent "földrajzilag" az egyöntetűség,ha egyébként a társadalom "egyöntetű"(és nem a pl.a domborzat,vagy az éghajlat);
ám legyen,ha neked ez tetszik,ám még mindig az a kérdés,hogy ebből - a társadalmi "egyöntetűségből" - hogyan lesz,vagy miért ettől lesz például az állami hatalom alkotmányos közjogi berendezésű.

(Az nekem is világos,hogy Izrael európai politikai értelemben alkotmányos állam,de ennek semmi köze ahhoz a földrajzi helyhez,ahol vannak; egyedül ahhoz van köze,hogy a zsidók innen Európából vitték magukkal azt a politikai hagyományt,amely a nyugati alkotmányosság.)

unionista... (törölt) 2014.10.09. 15:34:37

@egyetmondok:
magyarországon a különféle településtípusoknak eltérőek az érdekei. a fővárosi agglomeráció egészen mást akar, mint a vidék. de a vidék sem egységes. nyilván nem ugyanazt és nem pont ugyanúgy kell fejleszteni a balatonnál, mint a mecsekben, vagy mondjuk az alföldön. de még a tiszántúl sem teljesen egységes. mert eltérőek a földrajzi adottságok, és esetenként eltérőek az etnikai viszonyok. és ez jelentős önkormányzatiságot követel. ami kihat a közjogi berendezkedésre. ha ezt nem érted meg elsőre, akkor sokadjára sem fogod.

egyetmondok 2014.10.09. 15:38:44

@unionista...:
A fővárosi agglomeráció más állami hatalmi közjogi berendezést akar,mint a vidék? Az egyik alkotmányos hatalmi berendezést,a másik meg nem?
Ez hogyan van és mitől?

igazi Ténytár 2014.10.20. 04:59:19

@ Obama azt mondta, hogy Magyarország már döntött: a saját helyét az orosz, a kínai, a kenyai, az egyiptomi, a burmai, az azerbajdzsán stb. rezsimek között jelölte ki a szabadság és a társadalom elnyomásában. Hadd tegyem hozzá, ezzel nem tett mást, mint nyugtázta a magyar Vezető korábban megszületett és közhírré tett döntését, tehát akár fölösleges is tiltakozni."

_____

www.origo.hu/itthon/20141017-bekerette-a-magyar-kulugy-az-amerikai-ugyvivot.html

Több magyar üzletembert és közéleti szereplőt tiltottak ki az Egyesült Államokból, mivel amerikai cégeket próbáltak korrumpálni. Sajtóértesülések szerint Vida Ildikó NAV-elnök és több más NAV-os mellett Habony Árpád és Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató első embere is a listán lehet.

______

Hungry horse 2014.10.20. 22:03:40

@a Ténytár: a maki nem ezt mondta, tehát hazudsz.
Orbán sehol, soha nem mondott ilyet, tehát hazudsz ebben is.
Most még fogalma nincs senkinek a nagy testvér csinovjikain és talán a szolgálatainkon és néhány magasszintű vezetőnkön túl, hogy miért és kit tiltottak ki.
Maguk az usa csinovjikjai sem kötötték senki orrára.
mno.hu/belfold/beutazasi-tilalom-hat-erintettje-van-az-ugynek-1254347
Ezért tehát minden más, amit itt ennek kapcsán médiapatkányok találgatásairól írsz szintén csak szánalmas hazugság, jobb esetben találgatás.
süti beállítások módosítása