A magyar polgár szó használatában összecsúszik a francia citoyen és a német Bürger (fr. bourgeois, m. burzsoá), mindkettőt jellemzően "polgárként" fordítjuk magyarra, esetleg valamilyen magyarázó előtaggal, pl. "felelős" állampolgár vagy tulajdonos polgár. Az előbbi a politikai közösség ügyeiben aktívan résztvevő, az utóbbi a magántulajdonára támaszkodva független életet élő individuum. A magyar polgár szó látszólag egyesíti a két jelentést, valójában azonban a jelenlegi közéleti szituációban felöltött egy harmadik jelentést, amely mindkét előbbivel konfliktusban van.

A Fidesz áldásos munkálkodásának eredményeként elterjedt az a nézet, hogy a polgár mintha nem lenne más, mint a hagyományosan (tehát kb. 1998 óta) a Fideszre szavazó, régi vagy úri (budai, entellektüel vagy professzionális, Heti Válasz-olvasó, legalább átlagosan tehetős usw.) magyar, megkülönböztetendő őt a kevésbé illusztris "rezsifideszestől". A kettőt összeköti a fideszes politikai "antikommunizmus" ("nemzet") és a "kulturális" (vagy szalon-) rasszizmus, az utóbbi esetében észrevétlen átmenettel az álnevek alatt "kommentelő", egyedenként gyáva, kispolgári rasszizmushoz (amely még mindig nem egyenlő természetesen a Jobbikba és azon túl vezető "posztoló", utcai, vagy hivatalos pártos rasszizmussal). A rasszizmus egyes fokozatai -- tudjuk közben -- a baloldal szimpatizánsaitól sem idegenek, ahogy nem idegen tőlük általában az intolerancia sem.

Na de. Az úri és a rezsifideszes antikommunista, szalonrasszista réteget még egy jellemző összeköti: az államnak való szenvedélyes felajánlkozás. A rendes fideszes csak elvétve lát problémát abban, hogy a társadalom más rétegeinek rovására gazdagodjék meg (saját teljesítményének növekedése nélkül, állami közbenjárás, vagyon- és jövedelemátrendezés, esetleg korrupció révén), és ráadásul a "régi", "úri" fideszes nem átallja magát közben polgárnak nevezni. Az úgynevezett magyar polgárság krémje Budán, Budapest peremkerületeiben, és a vidéki nagyvárosok elegánsabb övezeteiben lakik -- és ez a polgárság túlnyomó részt etatista, az autoriter, tervező-újraosztó állam híve. Etatista, azaz se nem citoyen (érdekeit a nyilvánosságban kötelességszerűen, autonóm értékrendje és jogai alapján, de mások jogaira és a közjóra tekintettel, akár az állammal szemben is képviselő állampolgár), se nem bürgerlich (autonóm, kockázatvállaló gazdasági szereplő). A magyar "polgári" mentalitásra túlnyomórészt a szellemi és az anyagi kitartottság a jellemző -- meglehetős ellentéteként a nyugati civilizáció polgárának. A magyar polgár állampolgár. Állami polgár. Nem véletlenül képtelen az autonóm politikai fellépésre is.

Csak a miheztartás végett.