A cím és a kép egy, az Átlátszó blogon megjelent cikkből való, egy Észtországban letelepedett magyar visszatekintésének és "országértékelésének" részeként. Merthogy az országot nem csak miniszterelnökök értékelik, hanem nap mint nap minden magyar. A poszt szerzője úgy értékelte Magyarországot, hogy jobb lesz neki egy darabig nélküle (viszont a magyarságához ragaszkodik közben -- meglepő, nem?).

Orbán Viktor új fejezetet hozott a mogorvaságunkban, de sokan írják ezt a könyvet. A poszt szerzőjének vallomása szerint "ahhoz hogy valami más mondanivalóm is legyen magyarként a világ másik végén egy attól teljesen más magyarság képet kellett felépítenem magamban, mint ami megállíthatatlanul és hörögve, agresszíven hömpölyög otthon. (...) Ez a térség képtelen kilépni a sérelmek és viszont sérelmek, az önsajnálat és a valós teljesítményre való képtelenség mellett a mások örökös hibáztatása jelentette ördögi körből."

És milyen igaza van! Egyrészt mennyivel jobban megismerheti a saját magyarságát valaki idegen kultúrákkal találkozva, mint a bezárkózó "törzs". Másrészt mennyivel jobban ismeri a "törzset" is jószerivel mindenki, aki egy két hétnél tovább élt már máshol -- a megvetett Nyugaton, vagy a most éppen (természetesen arrogáns tudatlansággal) ajnározott Dél-Kelet Ázsiában. Sehol sincs kolbászból a kerítés, sehol sem angyalok az emberek, és mindenhol ezernyi konfliktus szabdalja a társadalmat. De nem erről van szó. Arról, hogy közben milyen a nép önreflexiója, önismerete. Tudja-e, hogy (ha lehet egyáltalán kollektivista terminusokban beszélni erről) az erősségei mellett gyengeségei is vannak, és mik ezek. A sikerei mellett milyen kudarcokat és megemésztetlen sérelmeket hordoz a múltból. Mi a jövőképe? Mit kell tennie annak érdekében, hogy sikeressé válhasson? Hogyan segíti vagy hátráltatja az előrejutását a politikai osztálya? Száz meg száz kérdést lehetne még itt sorolni, amelyek kezelésében Magyarország rendkívül rosszul áll. Pont, ahogy az idézett poszt szerzője látja. Pont, ahogy mindenki látja, akinek van szeme.

Az önismeret hiányának eredménye? Piszkos utcák, leromlott házak, süllyedő gazdaság, szomorú és az agressziótól megfáradt arcok, slampos öltözködés, acsarkodás és mogorvaság, intolerancia és kivagyiság, irigykedés és lecsúszás. A "kelet-európaiság" legrosszabbja. Hagyományőrzés helyett etnicizmus, teljesítmény helyett nagyszájúság, kultúra helyett ökölrázás.

A megoldás? Rossz a kérdés. "Megoldás" nincs. Lassú, szisztematikus építkezés lehetne. Minél kevesebb állammal, minél több szabadsággal a jogrendben. Ez lenne az első lépés.