1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.07.22. 19:57 HaFr

Emlékmű, rasszizmus: egy sikertelen ország vitái

Megy a "ki kit győz le" (köszönet Lenin et-nak), egyfelől baloldalon védik a majd' hetven éves, pártállamilag megfundált, töredező, de még mindig élő konszenzust modern történelmünk fő értelmezési irányát illetően, hiszen a tét legalább annyira a mai baloldal legerősebb bázisa, a szimbolikus kérdésekben továbbra is élvezett fölénye, mint a vélelmezett igazsága. A kérdés hatalmi kérdés is, ami abból is látszik, hogy az Eleven Emlékmű mozgalomnak a kezdeti hite és erőfeszítései ellenére sem sikerült áthidalnia a bal-jobb törésvonalat, hanem szépen megmaradt a kényelmes, biztonságos és a többség által preferált szekérvárában, úgyhogy a közvéleményben -- amelynek eleve a tört része tud róla -- alig megkülönböztethető a kordonbontó aktivistáktól. Kár.

Másfelől zajlik a jobboldali értelmiség meg-megújuló támadása a balos eredetű konszenzussal szemben, egyelőre nem túl nagy sikerrel, mert a weben aktívabb, műveltebb, többnyire fiatal jobboldali véleményformálókat már nemigen nyűgözi le a kormány teljesítménye, se az öregebb harcosok szellemtelen kirohanásai, ciki lenne ezeknek nagyon parírozni, márpedig félszívvel nehéz versenyképes jobboldali szellemi közeget létrehozni. Ehhez munkára volna szükség. De a munka máshova szólítja a jobber fiatalokat.

Alkotni. Elgondolni innen. A jobber fiatalok körül 2010 óta jelentőset fordult a világ. Megértették, hogy Orbán rendszere nem csak nem az lett, amire vártak, de nem is lesz már az soha: nemes tradíciókra építő, modern, érdemalapú nemzeti közösség. Elmúlt a bizakodás, hogy a rendszerhiba csak egy karbantartó teamet igényel. Akiket nem fizetnek agyon, azok vagy elkezdték már fújni óvatosan a saját nótájukat, vagy kilépnek a politikai buliból. A világ pezseg, aki valamennyire is benne él, az pontosan tudja, hogy Magyarország lemaradása minden nappal nő a bizonyos szempontból műveletlenebb és felszínesebb, más szempontból azonban kreatív, és gyakran lenyűgöző spektákulumokat, tárgyakat és gondolatokat előállítani képes nyugati közeggel szemben.

Valójában persze semmi baj a Kelettel sem. Ha az ember Szingapúr, Hongkong, Sanghai vagy Bangalore kreatív iparára és pezsgésére gondol, netán a saját szemével látja azt, rájön, hogy a világ azonos módon éli meg az értékteremtést, a teljesítményt és a versenyt. A globalizációt nem ellenségként, hanem a lehetőségként (legfeljebb reális kényszerként) kezeli. De sajnos a magyar nép erről mit sem tud, a választók zöme a Kelet kapcsán arra gondol, amivel Orbán és Szijjártó traktálja: a diktátorok áporodott államaira, ahonnan állítólag a biztonság és a jólét érkezik. De közben már egy magáncég (Wizzair) repülőjáratának (macedóniai) indítását is a kvázi-külügyminiszter ünnepli, és mindenre, ami sikernek tekinthető, rávetül az állam árnyéka mint a lecsapni készülő vérszívóé. Én kiváltképp nem vagyok az, aki azt állítaná, hogy az emberiség nagyszerűsége tör elő minden kreatív ötletben, új dizájban és lenyűgöző technikában: na de annál, ami nálunk folyik, ez azért nagyságrendekkel több...

A vitáink egy megkeseredett, elkorcsosuló nép vitái, amelyek nem lennének, ha 4-5%-os GDP növekedés, optimizmus, reális nemzeti büszkeség, rendezett parkok és utcazene venne körül minket. Akkor emlékmű sem lenne, mert a helyükön tudnánk kezelni a múltra vonatkozó kérdéseket, és távolról sem merülne ki bennük az identitásunk, cigánykérdés sem lenne, mert tudnánk hogyan viszonyulni a kulcsproblémáinkhoz, de persze Orbán sem lenne (vagy nem etno-autokrataként), mert oda utalnánk a politikai kuruzslókat, ahova valók: a lapok mínuszos hírei közé. Mások volnának az ügyeink. Mások volnánk mi magunk. Vajon leszünk-e egyszer mások, mint vagyunk? Vagy mi vagyunk saját egyetlen tradíciónk? A sikertelenség tradíciója? 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr636535493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

almodhi 2014.07.22. 21:25:46

(kicsit) OFF

megtaláltam a rejtett pártprogramot :-)

- 4-5%-os GDP növekedés
- optimizmus
- reális nemzeti büszkeség
- rendezett parkok
- utcazene

Én benne vagyok!

ON

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.22. 21:34:09

@almodhi: nem tudom már eléggé kódolni a győztes gondolatokat :)

egyetmondok 2014.07.22. 22:03:43

Nem lenne itt más,sőt,talán még gyilkosabb szembenállások, 4-5% növekedés mellett. Az lenne,hogy sokkal többet költhetne az állam,sokkal intenzívebben tudna befelé eladósodni,s még nagyobb marakodás menne az állami forrásokért.
Még veszedelmesebb ígérgetési verseny, szociális demagógia.
Ne feledjük,voltak itt ilyen növekedésű évek,és se a baloldalt,se a jobboldalt semmi más nem érdekelte,mint az,hogy hogyan oszthat,oszthat,és oszthat...,de véletlen se az állam hosszú távú fenntarthatósága,a nemzet állapota,ésatöbbi.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.22. 22:08:33

@egyetmondok: :) ebben az országban nem lehet 4-5% stb. emellett a mentalitás mellett, that was my point.

egyetmondok 2014.07.22. 22:33:16

@HaFr:
My point is your point.

fvipera 2014.07.22. 23:03:09

nem a demokrácia (szükséges, de nem elégséges) előfeltétele a fenntartható gazdasági növekedés és jólét, hanem fordítva. ezzel csak arra utalok, hogy hibás az a gondolatmenet, amely szerint a 4-5 százalékos növekedés okafogyottá tenné ezeket a vitákat (pl. az emlékműről). ezt a vitát érdemes lefolytatni, mert sok mindenről szól, így például arról, hogy ha valamit elrontunk, akkor nem ér a nevünk. az emlékmű a rezsicsökkentés szerves folytatása,szinte része. könnyítek a megélhetéseden, könnyítek a lelkeden. apa megoldja. ameddig ez a többség gondolkodása, addig semmiféle gazdasági fellendülés nem lesz. és ezt az ok-okozati viszonyt megfordítani súlyos logikai hiba

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.22. 23:13:26

@fvipera: logikai? azt azért nem hiszem, érvelési hiba lehet, de a kettő nem ugyanaz .. egyébként ha elolvasod az utolsó bekezdést, azt is láthatod, hogy még csak érvelési hiba sem

explanatus 2014.07.22. 23:14:21

„A vitáink egy megkeseredett, elkorcsosuló nép vitái, amelyek nem lennének, ha” nem lenne konszenzus a két oldalt elfoglalók között abban, hogy ezeket az elkorcsosuló vitáinkat is csak ők (a két oldal) határozhatják meg. Szépen (aktualitásokhoz) időzítve mennyi, de mennyi „vita” zajlott eddig is a két oldal között. Most (éppen) a nemzeti jelzőt kisajátítók adják meg az alaphangot, a baloldali (összefogás) jelzőt kisajátítók meg kontráznak.

Miután lecsengett ez a „vita” is jön egy másik, azután megint egy másik és így tovább az idők végezetéig, vagyis addig, amíg van mit osztogatni a hatalmon maradásért. Ha elfogy ez a nem szaporodó osztható halmaz, majd levezényelnek közösen egy újabb rendszerváltást, ami megint kimerül abban, hogy meg kell mindenáron őrizni az „örökséget”.

Talán az itt a legnagyobb kérdés, meddig engedjük, hogy vitatkozni is csak arról vitatkozunk, amit ők, a szekértáborok machinátorai megengednek. Ha így haladunk, lassan oda jutunk vitatémáinkkal, hogy mikor legyen a déli haragszó.

Leszámítva néhány blog kitartó botond-csapásait ezen az áttörhetetlennek tűnő kapun, csönd van, azaz, megy minden, ahogy eddig. Várjuk a következő jobb-bal, bal-jobb összecsapást, ahol újra nagyot ütnek a másikon, a nemzetiek és a széthullott összefogásosak.

A két oldal agyon-nem-fizetettjei meg süttetnek anyukával hamuba sült pogácsát és felveszik a skype-listára a nagyit is.

DrGehaeuse 2014.07.23. 06:15:54

A "sikertelenség tradíciója" nem törhető meg amíg az okait nem azonosítjuk és nem kezeljük.
Ez a társadalom BETEG. Olyasfjta mentális betegségben szenved mint az a fiatal felnőtt akit egész gyermekkora során folyamatosan bántalmaztak és nem(csak) a szülei, és gyakran ok nélkül, és gyakran mások helyett kapta a verést. És ahogy József Attila írja: "S lásd: soha, soha senki nem mondta, hogy te jó vagy"

Sajnos a helyzetet még tovább súlyosbítja, hogy még ma is azok az elitcsoportok (folyton újratermelve önmagukat) próbálják kezelni és irányítani akik (mikor melyik csoport) között (soha egészen be nem vallott, meg nem bánt és meg nem tagadott) tradícióikban tovább élnek a bántalmazó szülők(bolsevik forradatmárok és úri reakciósok) és szomszédok (nyugat) képvislői.

DrGehaeuse 2014.07.23. 06:59:34

@DrGehaeuse:
Pontosítok: nem szülei csak mostohaszülei (radikális liberálisok, bolsevik forradalmárok és úri reakciósok) és szomszédok (nyugat és a SZU)

panelburzsuj 2014.07.23. 10:19:56

@DrGehaeuse:
Vagy épp túlkényeztettek: legalábbis a "globális" környezetében szokásosnál többet kapott a személyes teljesítményért az is, aki romlékony rendszerekhez dörgölőzött ("hízelkedő gyerek"), az is, aki múlékony divatokon lovagolt ("bohóckodó gyerek"), meg az is, aki csak úgy volt, de azt jó nagy lármával ("követelőző gyerek").

Ez a mondat itt áruminta: a teljes változat fizetős... :)

Moin Moin 2014.07.23. 10:49:13

Te, ez az „utcazene” remek ötlet – találtam is egy régi filmfelvételt, még 2043-ból, amikor a Békemenet köszönti a 80 éves Orbán Viktort, Magyarország örökös elnökét, majd a tömeg önfeledten ünnepli a Nagy Szabadságharcost: www.youtube.com/watch?v=NFRLQ80ht3w

Üdv: MZ/X

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.23. 11:39:00

@Moin Moin: :) fura látni a vén Hindenburgot, amikor még fogalma sincs, minek enged majd utat

SuperTölgy 2014.07.23. 12:58:20

"Akkor emlékmű sem lenne, mert a helyükön tudnánk kezelni a múltra vonatkozó kérdéseket, és távolról sem merülne ki bennük az identitásunk, cigánykérdés sem lenne, mert tudnánk hogyan viszonyulni a kulcsproblémáinkhoz,"
Ezzel az írással az a baj, hogy hazugságalapra épült okoskodás.
Milyen szép gondolat "tudnánk hogyan viszonyulni a kulcsproblémáinkhoz". Igen tudnánk, ha őszinték lennénk, és ha erőt érez magában, tessék megpróbálni.
Persze a cikket olvasva, nem hiszem, hogy ez lenne a szándék.

DrGehaeuse 2014.07.23. 13:26:49

@panelburzsuj:
Te most a különféle önjelölt elitcsoportok speciális viselkedésmintáira gondolsz?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.23. 13:28:13

@SuperTölgy: Nem értem, mit tetszett akarni kifejezni.

DrGehaeuse 2014.07.23. 13:28:46

@SuperTölgy:
Ez TALÁLT!
@HaFr: Na erre varjá' gombot!

DrGehaeuse 2014.07.23. 13:39:50

@HaFr:
Szerintem a hazugságnak arra a fajtájára, amikor nem feszegetjük az igazi problémákat és olyasmiket kezelünk kulcsproblémaként amik nem azok.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.23. 13:41:24

@DrGehaeuse: nem értem, nem kulcsprobléma most a cigányügy? vagy nem jól értek valamit? hova kéne gombot varrnom?

panelburzsuj 2014.07.23. 13:42:09

@DrGehaeuse:
Amennyiben a setét gondok közt henyélő zsellér-proli országból önmagukat sikeresesen sürgő pincérnemzetté felküzdő elitképződésre célzol - akkor igen, arra.

panelburzsuj 2014.07.23. 13:45:49

@panelburzsuj:
Malacfejű avarjánosoktól hórihorgas szentmihályiszabókig.

Hogy egy jeles szakmán példát is mutassak.

SuperTölgy 2014.07.23. 14:12:12

HaFr "Nem értem, mit tetszett akarni kifejezni."
Érti maga azt, csak nem akarja.
"A vitáink egy megkeseredett, elkorcsosuló nép vitái"
Össze vissza csapkodó, sehová nem mutató szavak halmaza, mely a rózsaszínű ködben lévő - nem létező - világ meg nem valósulásán kesereg. És persze a hibás az ország elkorcsosuló másik oldala.

panelburzsuj 2014.07.23. 14:15:33

@SuperTölgy:
Namivan, papa, a törökgábort már lerohasztottad a pampogásoddal, most itt fertőzől?

SuperTölgy 2014.07.23. 14:32:41

T. panelburzsuj nem tudom pontosan mire gondolsz. Senkit nem akarok megfertőzni gondolataimmal. Csak jelezni akartam, bármilyen tanult, intelligens, csavarosan fogalmazó valaki azért még nincs igaza.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.07.23. 14:38:52

@egyetmondok: Pontosan.2000-től a válságig lehetett volna fejlődni, ehelyett volt 13. havi nyugdíj, 37 éves nyugdíjas rendőr, négyszeres áron épült autópálya és a többi ...hiába pampognak erre a fideszesek, hogy hátezelmúltnyolcév, ugyanazt csinálták volna ők is ha küldetéstudatos nem akarja foggal körömmel megnyerni a 2006-os választást...

panelburzsuj 2014.07.23. 14:54:33

@SuperTölgy:
Le a csavarós értelmi-elitekkel!

Gyüjjön az ártatlan-értetlen nép.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.23. 15:14:54

@SuperTölgy: Egy kis olvasni való árnyékos óráidra:

Vándor állj meg! korcs volt anyja vére,

Más faj állott a kihúnyt helyére,

Gyönge fővel, romlott, szívtelen;

A dicső nép, mely tanúlt izzadni,

S izzadás közt hősi bért aratni,

Névben él csak, többé nincs jelen.

gmihaly 2014.07.23. 15:15:07

Béndek úr konjobber ifjoncai sztem nem valós figurák. Az az ilyen-olyan vidéki Magyarország, amely most Orbán bázisa, az sem ma alakult ki. A megértést valamelyest segítő történelmi előzmények közül elolvasásra ajánlom Eötvös Józseftől a Nemzetiségi kérdést és az Uralkodó eszméket a Magyar Elektronikus Könyvtáron, illetve Mocsáry Lajostól a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó írásain kívül a Kérdések kérdése címűt, amely a Magyar Társadalomtodományi Digitális Archívumban (MTDA) található. Más: A Szabadság téri tüntetőkkel az a baj, hogy az ő érveik egy macskaugrásnyira vannak a "bűnös nemzet" és az "utolsó csatlós" történelemhamsításától, amely nemcsak a jobbereket bőszíti, hanem a patrióták jó részét is. A zsidó áldozatoknak méltóbb módon több helyet adó szoborkiegészítés, a szimbólumrendszer "átértékelése" persze hasznos lenne. De attól tartok, ahhoz még meglehetősen sok "egyeztetés" kellene.

Négyes_ 2014.07.23. 15:18:25

Szép - szép, de azért a posztban vannak baromságok is, pl: " ... a weben aktívabb, műveltebb, többnyire fiatal jobboldali véleményformálók" ... Muhaha ... Álmodban! Művelt jobboldali véleményformálók? Ja persze. Csak szólok: a színvonalas blogok ellenzékiek, és meredek lenne jobboldalinak nevezni "őket". Az Örülünk Vincent, Varánusz, Üzenőfüzet, Ténytár, Galamuscsoport, Vastagbőr, Kettősmérce, Banditapolitika, Köznapló, Egyenlítő kurvára nem jobboldaliak. Mondjuk legtöbbjük "semmilyen oldali", de hogy nem jobbosak a hétszentség!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.23. 15:28:36

@Existimator: bocs, nézz körül a másik oldalon is kicsit elfogulatlanabbul is, és a színvonalnak keress egy másik mércét, mint a Varánusz meg a Vincent, kösz

teleorman 2014.07.23. 15:33:04

Jó írás. Minden írás jó, amelyik túllát a technokrata békaperspektíva csekély horizontján és a kollektív, mentális tényezőket is megpróbálja "bekalkulálni." A baj csak az, hogy a nagy kurzusellenes nekibuzdulásban sem kellene elfelejteni, hogy a boszorkánykonyhán elég jó recept alapján főznek: állj be a centrumba, bástyázd magad körbe mellmagasságig a szociális demagógia és mélymagyar populizmus homokzsákjaival, osztogass egy kicsit, hitesd el egy-két millió választóval, hogy te véded meg a kommunistáktól őket. Ez a sánc így szinte bevehetetlen, s jönnek is szépen a megnyert demokratikus választások. (Hát még egy ilyen baloldallal!) A langyos, mocsárszagú stagnálás és lecsúszás persze garantált, de az már a mi bajunk.

polgári kór 2014.07.23. 15:43:30

A kádárista történelemszemlélettel nem szükséges vitatkozni. A véleményüket úgyis elmondják, aztán vitatkozzanak rajta ameddig akarnak.

polgári kór 2014.07.23. 15:44:56

@Existimator: Nagy szerencse az országnak hogy ezek a bloggerek jelentik a baloldali értelmiséget..:)) főleg amíg blogolnak!

Rive 2014.07.23. 15:46:43

A poszt eleje alapján az 'elkövető' igazából maga se tudott szakítani a jól begyükeresedett, fidesz-tematizált sablonokkal.

Szóval ez most akkor valami önreflektív szösszenet? Mer' akkor még akár valami pozitív is kisülhet a dologból.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.23. 15:48:24

'A vitáink egy megkeseredett, elkorcsosuló nép vitái, amelyek nem lennének, ha 4-5%-os GDP növekedés, optimizmus, reális nemzeti büszkeség, rendezett parkok és utcazene venne körül minket. '

Mint az EU-ban, mi? Az egész EUban nem lenne egy tized százaléknyi növekedés se 2014ben, ha nincs kelet közép európa 2,5-3%-a az átlagban...

32FNewYork 2014.07.23. 15:55:47

A sikertelenség tradíciója a folyamatos erre történő utalásokkal jön létre. Tőlem ez a tradíció nagyon idegen. Nem tartom produktívnak az erre utaló kommunikációt.

high up! 2014.07.23. 16:10:57

1000-szer megmondtam: 80%-nyi Átlaghülyemagyar országa ez. Ezt a 80% Átlaghülyemagyart kell megfogni (pontosabban: befogni), aztán van legalább 8 kormányzati éved.

Ez a 80% semmi mással nem tötötte az elmúlt 24 évet, mint hogy visszajusson oda, amiből 1990-ben ki akart törni. Ez a 80%-nyi idióta semmi mást nem csinál, minthogy rendre választ magának egy vezért, aztán az az csinál vele amit akar.

Polgári program? GDP? Európa? - b.sszátok meg, ez alig 10%-nyi szavazó szempontja!

Hatalomra akarsz jutni? Akkor nosza, dolgozd meg a 80%-nyi Átlaghülyemagyart. Ígérd be:

- az összes politikus vagyonvizsgálatát és bebörtönzését az elmúlt 20 évből
- a közbeszerzési nyertesek és bizottságok vagyonvizsgálatát és vagyonelkobzását
- az ügynöklista azonnali nyilvánosságra hozatalát
- a felcsúti meg egyéb fideszes falusi stadionok árának a leverését Orbanescun, Tállain meg a többi maffia tagon
- a trafikok, földek visszavételét a tolvaj fidesz bandától és szétosztását a nép között
- önkéntes közmunkát havi 70 ezerért

Meghasonló. Sajna, de ez van: 10% értelmesebbjén rendre uralkodni fog a 80%-nyi Átlaghülyemagyar. Ha ezt nem akarod, akkor gyürd be az idótáit magad alá.

FOLYTASSUK!

Nagykevély 2014.07.23. 16:40:06

@Moin Moin:

A faluvégi biciklitolvaj suttyó, mint Hindenburg. Ne röhögtess.

na4 2014.07.23. 17:12:45

"A vitáink egy megkeseredett, elkorcsosuló nép vitái, amelyek nem lennének, ha 4-5%-os GDP növekedés, optimizmus, reális nemzeti büszkeség, rendezett parkok és utcazene venne körül minket.." No ez itt a lényeg, erre még csak remény sincs, game over. Megoldás: húzni el innen, de minél gyorsabban.

SuperTölgy 2014.07.23. 17:28:18

@HaFr: olvasgattam:
"Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

SuperTölgy 2014.07.23. 17:30:27

@HaFr: még ez is eszembe jutott:

"Túladni mindenen.
Ingen, gatyán, hiten.
Alku nélkül válva meg
foszló vágyaimtól.

Boldog földönfutóként
andalogva át e léten.
Magammal nem hívva mást,
és senkit sem követve.

Önön törvényeimet se tartva be,
sőt, még csak meg se szegve,
vakon bízva a látomásban.

S a folyókat, ha utamat szelik,
partot nem keresve,
hosszában úszom át."

Lexa56 2014.07.23. 17:56:53

@Tiszteltetem Brüsszelet: Hruscsov is ilyen számításokra és érvekre alapozta a kapitalizmus gyors legyőzését ...

űrszelvény (törölt) 2014.07.23. 18:29:15

"A vitáink egy megkeseredett, elkorcsosuló nép vitái, amelyek nem lennének, ha 4-5%-os GDP növekedés, optimizmus, reális nemzeti büszkeség, rendezett parkok és utcazene venne körül minket."

1) 4-5% GDP:
Aha tehát akkor biztos olyan politikusokra kellene szavazni, akik 1997 (4,31%) és 2003 (4,3%) között voltak? De bizonyára a legjobb arra szavazni, aki 2000-ben a 6,22%-os, a rendszerváltás óta legmagasabb értéket produkálta.

Adatok forrása:
http://www.google.com/publicdata/explore?ds=wb-wdi&met=ny_gdp_mktp_cd&idim=country%3AHUN&dl=hu&hl=hu&q=gdp#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country&idim=country:HUN&ifdim=country&hl=hu&dl=hu&ind=false

2) optimizmus, reális nemzeti büszkeség:
Ez már nehezebb kérdés, de felteszem abban is egyetértünk, hogy a "minket gyűlöl Európa" és a "Merjünk kicsit lenni" szólamok nem ebbe az irányba mutatnak. Ezek hangoztatóit tehát nyugodtan lehúzhatjuk a képzeletbeli listánkról

3) rendezett parkok:
Ha a hajléktalanokat hajléktalanszállólra vivő polgármester talán optimális lesz. De azoknál bizonyára nagyságrendekkel jobb, akik szerint a hajléktanoknak joguk van ott élni és ezzel teljesen leamortizálni a felújított parkokat, aluljárókat.

4) utcazene:
Ez többé kevésbé meg is van. Ha nem lépésben haladó kamionokról bömböl, akkor egész kulturált szórakozási lehetőség.

DrGehaeuse 2014.07.23. 18:50:46

@HaFr:
Bocs! Ezt én is csak találgatom de az is lehet, hogy félreértem. Inkább hagyjuk...

DrGehaeuse 2014.07.23. 18:55:47

@panelburzsuj:
Hát ettől most nagyon egyértelmü lett (Óvakodj a törpétől! nyomán szabadon)! :-O
De mi is?

DrGehaeuse 2014.07.23. 18:56:14

@panelburzsuj:
Hát ettől most nagyon egyértelmü lett (Óvakodj a törpétől! nyomán szabadon)! :-O
De mi is?

DrGehaeuse 2014.07.23. 18:58:25

@DrGehaeuse:
Bocs redundáns billentyűzet...

panelburzsuj 2014.07.23. 20:34:14

@DrGehaeuse:
Az mindenképp, hogy lomha gondolkodású vagy.

panelburzsuj 2014.07.23. 20:38:47

@DrGehaeuse:
De rávezető kérdésként még egy utolsó sansz neked:

vajon honnan szivárognak elő a blogszerzőben "áporodott, megkeseredett, elkorcsosuló" érzetet keltő megnyilvánulások? Az elitekből?

fehérfarkas 2014.07.24. 00:00:09

"Valójában persze semmi baj a Kelettel sem. Ha az ember Szingapúr, Hongkong, Sanghai vagy Bangalore kreatív iparára és pezsgésére gondol, netán a saját szemével látja azt, rájön, hogy a világ azonos módon éli meg az értékteremtést, a teljesítményt és a versenyt. A globalizációt nem ellenségként, hanem a lehetőségként (legfeljebb reális kényszerként) kezeli. De sajnos a magyar nép erről mit sem tud, a választók zöme a Kelet kapcsán arra gondol, amivel Orbán és Szijjártó traktálja: a diktátorok áporodott államaira, ahonnan állítólag a biztonság és a jólét érkezik. "

Ez sajnos nagyon igaz. És még lehetne sok más nagyon jó keleti példát is felhozni.
És a sikeres keleti ország gyors gazdasági és életszínvonalbeli növekedésében az oktatás, tudás, iparosítás, K+F+I.

Malajzia neve mostanában elég sokat szerepel a médiában - igaz nem az ország gazdasági és kulturális dolgai miatt, hanem az Ukrajna felett lelőtt malág utasszállító miatt.
Azt már csak kevesen tudják itt Magyarországon, hogy Malajzia az ASEAN 2. legfejlettebb tagállama (Szingapúr után) és egyben az alapítóinak egyike, a világon pedig a 29. legnagyobb gazdaság, a fővárosa Kuala Lumpur pedig a világ 10 leglátogatottabb városai közé tartozik. Ráadásul itt működött először a világ első vezető nélküli városi vasútja. És a Petronas tornyok a mai napig a világ legmagasabb ikertornyai (mint ikertornyok a legmagasabbak, de 1998-2004 között pedig nem volt nála magasabb felhőkarcoló). A Forbes 2000-es listáján 14 Kuala Lumpurbeli székhelyű cég van. A Global Cities közül Kuala Lumpur az Alpha City kategóriába tartozik (Brüsszellel, Chicagóval, Los Angelessel, Frankfurttal, Moszkvával, Amszterdammal együtt) - összehasonlításul: Budapest, Róma, Athén, Berlin, Tel Aviv csupán a Beta+ kategóriába tartoznak.
2002 óta van saját űrprogramja és űrügynöksége.
Az exportjának közel 40% elektronikai és informatikai termékek adják. És sokan azt mondják, hogy az olaj az ország gazdagságábak az oka, de valójában nyersolaj csupán az export 4,6%-át, és a cseppfolyósított szénhidrogén a 6,2%-át adja. Vagyis kb. 4x annyi elektronikai és informatikai terméket exportál mint olajat és gázt.
A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) Globális versenyképességi Index 2012-2013 (The Global Competitiveness Index 2012–2013 rankings) listáján a világ országai között a 25. helyen található.

DrGehaeuse 2014.07.24. 10:12:09

@panelburzsuj:
Vagy, hogy nem elég fejlett a humorérzékem.
De viccen kívül: A társadalomkritika hasznos dolog, ha megfelelően egyensúlyoz a maró gúny és az "érted haragszom" hozzáállás közötti keskeny mezőben.

De (csak gondolatkisérletként) kérdezem én ért-e el bármit is pl. egy kuláknak bélyegzett parasztember az 50-es években akár hízelkedéssel akár bohóckodással akár követelődzéssel? Avagy ért-e el bármit is ugyanezekkel a módszerekkel '43-ban egy munkaszolgálatos a bori rézbányában?

panelburzsuj 2014.07.24. 10:27:06

@DrGehaeuse:
Oké, csakhogy...

Amikor (ki nem mondva, de egyértelműen "ráutaló magatartással") az EGÉSZ népről, a TELJES nemzetről, vagy minimum a csonkamagyarországi népesség ÖSSZESÉGÉRŐL mondasz valamit, akkor nem árt azon elgondolkodni, hogy a megnyomorított kulák és a megkínzott rézbányász nem került volna kiszolgáltatott helyzetbe, ha nincsenek földre, házra, zsidórádióra áhítozó/ácsingózó TÖMEGEK.

panelburzsuj 2014.07.24. 10:30:12

@panelburzsuj:
A politika ugyanis sosem teremt, mindig csak újraoszt. Elvesz és odaad.

Te a kitőlvettekel-re koncentrálsz.

Én meg a kinekattákoda-ra mutatok rá.

Így kerekebb.

DrGehaeuse 2014.07.24. 10:30:28

Tudjátok-e mit csináltak a ködös Ulster egymást lődöző és bombákkal robbantgató katólikus (IRA) és protestáns (unionista)lakói 1998 tavaszán?
Megkötötték a Nagypénteki Egyezményt.
Szerintem itt lenne az ideje, hogy mi itt Magyarország egymásra acsarkodó lakói megkössük a magunk hasonló egyezményét. Ez lehetne az első lépés a "sikertelenség tradíciójának" meghaladása felé.

DrGehaeuse 2014.07.24. 10:33:39

@panelburzsuj:
Honnan veszed, hogy voltak ilyen tömegek (a mindíg mindenütt jelenlevő de mindíg törpe kissebséget alkotó) csőcseléken kívül?

Any document please?

panelburzsuj 2014.07.24. 10:39:17

@DrGehaeuse:
Ha pl. a zsidóvagyonok igényléséről és szétosztásáról, vagy a 45-47-es földosztásról magadtól képtelen vagy dokumententet fölleni, akkor hadd magradjak magammal abban, hogy ócska trollkodási kísérletekre nem pazarlom az időmet.

És maradunk csőcseléknemzet, ahogy magad mondod.

DrGehaeuse 2014.07.24. 10:42:14

@panelburzsuj:

Szerintem a TÖMEGEK magatartásával a legnagyobb baj a PASZZIVITÁS és a nagy magyar KÖZÖNY volt. Ennek az okait kellene őszintén feltárni és nem azonosítani a magyart en bloc a SÖPREDÉK -el. Ez minimum olyan aljas, mint azt mondani hogy minden cigány lop.

panelburzsuj 2014.07.24. 10:46:52

@DrGehaeuse:
Jaj, bazmeg: írj már egy határértéket, hogy hány főtől TÖMEG egy embercsoport.

Vagy szedd végre össze egy kicsit magad, és ne zagyváld a tömeget a többséggel.

DrGehaeuse 2014.07.24. 10:50:40

@panelburzsuj:

Egész más elítélni azokat a zselléreket akik örömmel vettek birtokba olyan földet amit 1-2-3 évvel korábban Auswitz-ban elpusztított magyar állampolgárok hagyatékaként (a kommunistákat is magában foglaló bizottságok) elhagyott vagyonnak nyilvánítottak, min azt a söpredék nyilas keretlegényt aki dunába lövéssel foglalkozott. Egyébként ez utúbbiak pont 45-47 ben el is nyerték méltó büntetésüket (többnyire kötelet) vagy éppen jutalmukat (ÁVÓ-s egyenruha). Szóval én arra szeretnék példákat (tömegesen) látni, hogy pl. deportálásokat végrehajtó csendőr kapott volna 45 után budai zsidóvillát a kisgazda kormánytól.

panelburzsuj 2014.07.24. 10:58:38

@DrGehaeuse:
Meggyőztél: saját kötözködő trollságodat többre becsülöd a tényfeltáró társalgásnál.

További kellemes délelőttöt neked!

DrGehaeuse 2014.07.24. 11:13:25

@panelburzsuj:
Bagoly mondja verébnek: nagyfejű! :-)

panelburzsuj 2014.07.24. 11:28:15

@DrGehaeuse:
Who's Britannica to tell me the Panama Canal was finished in 1914?

If I wanna say it happened in 1941, that's my right.

DrGehaeuse 2014.07.24. 11:28:18

@panelburzsuj:
Ezt nem vettem észre Bocs.
Sza a főbűn az, hogy a politikus(bűnözők) elvettek valakitől valamit, majd odaadták valki másoknak (vice-versa 45 előtt és 45 után is) és ez utúbbiak szégyeljék magukat mert elfogadták és beálltak talpnyalni.

OK! Ezt elfogadom és egyet is értek.
Az álláspontjaink közötti különbég már csak e három:
- A szégyentelen és elítélendő elfogadók a mindenkori társadalom kissebségét alkották
- Mindig az éppen regnáló hatalomgyakorlók osztogattak a saját aljas politikai céljaik érdekében. A passzív többség ezt közönyösen tűrte.
- Emiatt szívott legtöbbet hol ez hol az az ártatlan de legalábbis tehetetlen társadalmi csoport (mindenkori áldozatok) akkor vagy utúlag.

DrGehaeuse 2014.07.24. 11:42:55

@panelburzsuj:

Az, hogy a skótok fukarok csak a borzasztó zsugori angolok rágalma. De minden kontinentális idióta hisz nekik mert olyan jó a PR-juk.

panelburzsuj 2014.07.24. 12:00:18

@DrGehaeuse:
Kriminológia vs hamartiológia.

Érdemes megtanulni és megérteni a különbséget.

Előre szólok: nem egy kapkodós, jabocsieztnemisláttam, de a VÉLEMÉNYEM az már rohadtul kikívánkozik műfaj...

DrGehaeuse 2014.07.24. 13:36:48

@panelburzsuj:

Akkor most a bűnbánatot hiányolod?
De kitől?
Az apám helyett nem bánhatom meg, hogy megvert egy rendőrt a horváti búcsúban pont amikor anyám velem volt várandós!
(le is ült egy pár hónapot érte). Azt meg pláne nem, hogy részegen időnként rákvörösre pofozott mert pl. felborítottam a biciklijét (túl nehéz volt).

A kommentek akkor jeleznek a radaron, ha a válsz nekem jön (konkrétan) és nem csak hozzászólásként, vagy saját magadnak válaszolva.
A véleményem akkor kívánkozik ki amikor van mire reagálnom és van is véleményem.

highup és még egy valakin kívül soha senkit nem trolloztam le (őket se a véleményük csak az egymás intenzív gyalázása miatt) és nem bazmegeltem még az agresszív észosztókra sem. Szerintem meg ez egy ilyen műfaj.

Alkibiadesz 2014.07.24. 20:40:12

"A vitáink egy megkeseredett, elkorcsosuló nép vitái, amelyek nem lennének, ha 4-5%-os GDP növekedés, optimizmus, reális nemzeti büszkeség, rendezett parkok és utcazene venne körül minket."
A gazdaság és a társadalom egyidejű modernizációja ugyancsak nehéz dolog. Főleg azért mert az előbbihez nem szükséges az utóbbi. Ahogy azt a dualizmus korának Magyarországa a vilhelmiánus Németország vagy a meidzsi restauráció utáni Japán esete mutatja a kapitalist rendszer tökéletesen integrálja a premodern és a premodern-modern átmeneten tébláboló társadalmakat is.

Szúrófény 2014.07.26. 06:02:35

@almodhi: Széchenyi aranyköpése:(Bibó kollégisták, nem olvasták Széchenyit?)
„Az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendszerint karöltve jár az ostobasággal!”
Megölték érte, igazsága meg Ferenc Jóskát, Sztálint, proletár diktátorokat! A jelen, jövő diktátorait is megfogja

Szúrófény 2014.08.05. 05:04:45

@HaFr: Valóban Magyarország?

Született egy ország, melynek uralkodó osztálya (idegen lévén) mindig a nép ellen, és saját önzése szerint élt! Akik soha nem átallottak idegen hatalomra támaszkodni, azt kiszolgálni saját uralmi helyzetük fenntartása érdekében.
„István, a Szent, volt az első, csaknem tudatos szemétszállítónk, ez a kegyes király, kinek kóbor lovag-szállítmányairól talán csak a liberális angol premier tudhatna méltón megemlékezni.” Ady:
süti beállítások módosítása