Azokon túl, amikről a legutóbbi posztban írtam (Szabadság téri emlékmű, az önkormányzati választási törvény Budapestet érintő átalakítása, a kommentelésre vonatkozó AB-döntés, a civilszervezetek és a velük kapcsolatban álló személyek listázása, a reklámadó és várható kiterjesztése a közösségi médiára, a választási ajánlóíveken szereplő nevek eltitkolása, ma reggel az Origo főszerkesztőjének kirúgása), különösen fülsértő volt Szájer szájából hallani, ahogy Juncker jelölését "hatalomátvételi kísérletnek" aposztrofálja, jelesül a nemzetállamok fölött. Tudvalevőleg Orbán veszített abban a harcban, amit az elnökválasztással kapcsolatos néppárti pozíció megfordítása ellen vívott, és tudjuk, nem szeret veszíteni -- innen az új, az eddigieknél is militánsabb frazeológia. Én a "nemzetek Európájának" pártján állok, de rosszul viselem a verbális háború nyilvánvaló, tudatos eszkalálását. Különösen a tudatos eszkalálását.
Biztos vagyok benne ugyanis, hogy ami most folyik, csak egy nagyobb tervbe illeszkedik, és ez a terv lehet éppenséggel annak előkészítése, hogy az ország (ami azt illeti, Orbán vágya szerint minél több ország, Putyin vágya szerint pedig mindegyik ország) távol tartsa magát egy föderális EU-tól. Ennek olajozottabb elfogadtatása érdekében idehaza eltűnjenek az EU-párti hangok a médiából, és tovább közeledjünk az ázsiai politikai kultúrához. Az Origo megfegyelmezése különösen fájdalmas azért, mert a német állam résztulajdonában álló anyavállalat cége teszi ezt, ami azt jelenti, hogy a demokrácia ügye messze nem olyan fontos a németeknek sem, mint a pénzük. Ez lenne a stratégiai szerződések titkos záradéka, pecsét a big biz big gov szisztémán?
A nyugatos értékrendszerű, jogállami érdekű kisebbség passzivitása ma minden nappal közelebb löki az országot a katasztrófához. A mai, Kossuth téri tüntetés egy jó kezdet az ellenállás magára találásában. De csak a kezdet.
