Az előítélet az egyik legérdekesebb társadalomtudományi fogalom. A közvélekedéssel szemben alapvetően a racionális viselkedést támogatja -- régen az embercsoportok és kulturális közösségek túlélését szolgálta, ma jobbára eligazít az emberektől érkező lehetséges veszélyekkel kapcsolatban. Közgazdasági értelmezésében az előítélet egy viszonylag olcsó formája a világban való eligazodásnak, hiszen az előítéletes embernek nem kell időt fordítani bizonyos jelenségek mélyebb vizsgálatára, hanem azonnali válaszai vannak.

Ugyanakkor az előítéletesség irracionálissá válik, ha a viszonylag alacsony folyamatos költségmegtakarítás mellett nem teszi lehetővé az egyén számára a tágabb értelemben vett bevételnövelést. Az előítéletes döntések alacsony szinten stabilizálják az egyén életvilágát, a kockázatkerülés révén nem teszik lehetővé a hozzájutást a komplexebb, magasabb értékű problémamegoldási készségekhez és a távlatosabb problémamegoldáshoz. Az ilyen egyén elmarad a világtól, sikertelenné és szegénnyé válik. Minél előítéletesebb egy ember, annál jobban bezárkózik egy viszonylag egyszerű valóságérzékelésbe, és megfosztja magát saját problémáinak pontosabb menedzselési lehetőségeitől.

Az előítéletesség nem elsősorban erkölcsi kérdés. Aki így fogja fel (akár akkor is, ha egyenesen a rasszizmusról van szó), az a saját erkölcsi rendjének alapjait sem ismeri. Az előítéletesség oldódása egy emberben hosszú generációkra visszamenő folyamatos kulturálódást követel, hozzájutást a civilizáció értékeihez, az emberi társadalmak fejlődésében luxusnak (adott esetben irracionálisnak) nevezhető kockázatviselési hajlandóság kialakulását és normává válását egy távlatosabb, elvontabb gondolkodás jegyében. Csak az tud egy adott szituációtól és annak azonnal érzékelhető jelenségeitől elvonatkoztatni, csak az tudja ezeket egy másik síkon értelmezni, akinek megadatott az azonnali kielégülésen felüli érzékenység. Ehhez anyagi biztonságra, szellemi tágasságra és lelkierőre van szükség.

A konzervativizmus hagyományosan a kézzelfogható, a lokális, a hagyományos pártján áll, éppen azért, mert ezekben az értelmezés kérdései viszonylag pontosan eldőlnek, ugyanakkor el tudja választani ezeket a komplexebb politikai problémáktól (amelyekben vagy nem nyilatkozik, vagy megpróbálja őket közelíteni a közösségi szintekhez), el tudja őket választani a tudományos és filozófiai problémáktól (amelyeket viszont igyekszik nem figyelembe venni a saját életvezetésében mint olyanokat, amelyekben az univerzalitás vagy az absztrakció szükségszerűen túlteng és elidegenítő hatást gyakorol az emberre) stb.

A konzervatív beállítottság ugyan emiatt becsüli az előítéletességet is mint a személyesség, az identitás és a fontolva haladás fontos feltételét, ám az az előítéletesség, amely pl. a rasszizmus hátterében áll ennek éppen az ellenkezője: a rasszizmus általában nem támaszkodik érzékszervi bizonyosságra, hanem -- ellenkezőleg -- állami vagy csoportpropaganda eredménye. Az antiszemiták, homofóbok*, cigánygyűlölők, keresztényellenesek 80%-a még sosem keveredett konfliktusba a célba vett csoportokkal, csak hallomásból ismeri a kultúrájukat, meggyőződéseiket, problémáikat, úgy alakít ki erkölcsi erkölcsi meggyőződéseket ezekkel szemben, hogy azokat a legelemibb szinten sem verifikálta maga, vagyis nem fektet be az alacsony hatékonyságú problémakezelésének javításába -- ami viszont a fenti, közgazdasági értelemben irracionálisan érinti az ilyen típusú előítéletességben tobzódó társadalmakat, mert rendre alacsony hatásfokkal, végeredményben versenyképtelenül oldják meg a problémáikat.

Magyarországon politikát lehet csinálni az utóbbi értelemben vett (centralizáltan kiosztott) előítéletességből -- akár politikai értékrendek, akár embercsoportok ellenében. Politikát lehet csinálni az egyszerű világképekre jellemző alacsony hatékonyságú problémakezelésből. Ahelyett, hogy az előítéletesség objektív okainak csillapítása, a társadalmi integráció erősítés és ennek eredményeként a versenyképesség növelése volna az erény. Magyarország teljesen irracionálisan működik.

(*Nagyon furcsállom, hogy egyesek folyamatosan egy pornófilm szereplőiként tekintenek embertársaikra, és azt firtatják, milyen eljárásokkal milyen réseket hasznosítanak a szexuális életükben. Ha a nemi élet nem magánügy -- még egyszer: nem ok az ünneplésre, hanem szenvtelenül magánügy --, akkor semmi. Ha a homofóbiát támogatod, akkor már a kibernetikus gondolatvezérlést és az eugenikát is szorgalmazhatnád. A pozitív -- előírói, általában egyéni szintű, általában korlátozó -- szabályozó igényre számot tartó homofóbia ezen felül a személyes szabadság durva megsértése, amelyet nem indokolhat semmilyen vélt közösségi érdek. A negatív -- a jogkiterjesztést gátoló, pl. családjogi diszkriminációt fenntartó, általában az együttélésre vonatkozó vagy közösségi tárgyú -- homofóbiának viszont folyamatos vita tárgyát kell képeznie egy társadalomban, hasonlóan bármelyik kisebbség problémáihoz.)