1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.03.30. 10:51 HaFr

Hogy lesz itt ellenzék?

Az új magyar parlamentben a mai, magát demokratikusnak nevező ellenzék aránya várhatóan nem fogja meghaladni a 25%-ot. Ne siránkozzunk értük, maguk akarták így: az elmúlt 10 évük, a gyenge kampányuk, a gyenge karakterük, a semmitmondásuk, és olykor a számító passzivitásuk mind ezt vetítették előre. Magunkért se siránkozzunk, mert legalább nyilvánvalóvá vált, hogy egy jobbra tolódott országgyűlésben, amely a Fidesz részéről a megkezdett, hol dilettáns, hol aljas kormánypolitika folytatásán túl a Jobbikkal szembeni védekezésről fog szólni, nyugatias, szabadságpárti, produktív ellenzékiséget sem lehet várni. Az ellenzéknek a parlamenten kívül kell felépülnie.

Nem lesz könnyű. A parlament összes pártja a sajtójával, a szűk látókörű értelmiségével, a gazdasági fölényével, az egykori köztársaság mára felismerhetetlenségig háziasított jogrendszerével, a magyar társadalom maga a kushadás kultúrájával akadályozni fogják ezt, a korrupt EU pedig legalábbis nem fogja segíteni. Úgy kell ráadásul létrehozni a nemzeti ellenzéket, hogy közben be tudja csatornázni az idővel lázadásig érő indulatokat. A kushadást és a lázadást egyformán legyőzni. A nemzeti ellenzéknek ugyanis nem a parlament a fő ellenfele, hanem a társadalom vaksága és (felváltva a kushadásban és a lázadásban megnyilvánuló) önpusztító temperamentuma.

A parlamenten kívüli ellenzéknek alternatív intézményrendszert kell létrehoznia, amelynek állnia kell minimum a következőkből: alternatív nemzeti nyilvánosság, a parlamenten kívüli nyugatias, szabadságszerető társadalmi erőkből álló Nemzetgyűlés, helyi csoportok százai, a projekt gazdasági bázisa, alkalmas vezetők. (Azt, hogy pont ezekre van szükség, onnan is kényelmesen meg lehet tudni, hogy Orbánia maga is ezek helyére épült be, és ezeket fogja akadályozni minden erejével a következő években is.)

Ezt az intézményrendszert már április 7-én el kell kezdeni felépíteni, mert ha sikerülhet is, csak ezernyi vargabetűvel és csalódással, amihez kell az idő. Nem tudni, mi lesz 2018-ban (addig viszont semmi jó). De ha 2018-at feltételezzük a következő parlamenti választások dátumának, a hátralévő négy év nem hogy nem sok, de vészesen kevés. Lehetetlen küldetés? Természetesen nem az. A többség már megvan hozzá, csak még nem tud róla.

 

63 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr605885382

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Észak királya 2014.03.30. 15:19:27

Intő jel lehet Orbán Viktornak és a Fidesznek a tegnap Szlovákiában lezajlott elnökválasztás második fordulója, ahol Robert Fico olyan verést kapott, hogy a Pravda is ujjongva tapsol. Kiska ugyanis elővette a régi politikai tankönyvet, amiben még világ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

unionista (törölt) 2014.03.30. 12:26:33

itt a rendszerváltás alapvetően az lesz, vagy az lehet, hogy a politikai pártok szakértői másodvonala és a független értelmiség az önkormányzatokban összetalálkozik. ez sem ma lesz, hanem 20 tájékán lehet.

a hatalommegosztás egyes formáit népszavazással lehet kikényszeríteni. helyi népszavazásokkal akár. persze ehhez gyenge kormány kell. akkor egyszerű. azt döntse el a nép, hogy ehhez a széljobbos vona kell inkább, vagy inkább egy szélbalos szanyi. a végeredmény szempontjából lényegtelen.

ahogyan a feudális világban is voltak függő és független városok. ugyanúgy ki lehet vívni a szabadágot helyi szinteken. olyan kis közösségek, mint hantos. vagy olyan kisvárosok mint esztergom. csak ezek persze elbukták. ácsné és tétényi éva nyilvánvalóan alkalmatlanok erre a szerepre. seres mária, vagy dávid ibolya próbáltak ettől a patriarchátustól szabadulni. szóval ők elbuktak, de lehetnek próbálkozások az alsóbb szinteken. a potenciális régióközpontoknak vívhajták ki egy-egy megye szuverenitását. balaton önállósodhat.

felülről nem lehet semmit sem megváltoztatni. csak alulról, vagy kívülről. persze ha orbánt kizárná a néppárt, akkor megváltozna minden. de ez a nagyseggű merkel nem egy valódi kancellár, hanem egyre inkább csak egy kedves, helyes, tesze-tosza vénasszony. a balos többség arra lesz jó, hogy unióból elzavarják. 20 előtt ne várjon senki semmit. aki most 10 éves az még biztosan a balkánon fog felnőni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.30. 13:19:02

Az lesz, amit a nép akar. Nem látok problémát.

lavór 2014.03.30. 14:37:47

Itt sosem lesz ellenzék. Vagy megzsarolják, vagy megveszik a potenciális ellenfeleket. He nem megy szép szóval, majd megy erővel.

almodhi 2014.03.30. 14:38:05

@maxval a gondolkodó birca:

"Az lesz, amit a nép akar. Nem látok problémát."

1932. július 31-én is az lett... Bár voltak akik már akkor is láttak propblémát. Ja igen, Németországban...

LeslieFrank 2014.03.30. 15:39:31

Mindezt két éve hirdetem. Van egy gazdasági program(részlet) amely racionális, vállalható, végrehajtható. De én csak egymástól elszigetelt, önjelölt vezéreket látok, akik - kevés kivétellel - a gazdaság működésének legelemibb törvényszerűségeivel sincsenek tisztában, ezért ötleteik, jelszavaik, transzparenseik minden racionális alapot nélkülöznek, és legfeljebb véletlenül mutatnak a helyes irányba. Először az értelmiségnek kellene találkoznia, legalább szellemileg. Először legalább egy közös értékrendnek, és közös akaratnak a csíráit kellene elvetni, hogy abból társadalmi megegyezés hajthasson ki. Egyetértek Béndek Péterrel a blogjában megfogalmazottakkal. De nem látom annak a lehetőségét, hogy megszülessen a közös akarat. Nem látom, mert azt látom helyette, hogy mindenki a magáét fújja. Nem az a fontos neki, hogy merre menjünk, hanem az, hogy ő álljon elöl! Tudjátok, mit szeretnék olvasni? Hallani? Hogy hogyan fogunk találkozni. Hogy hogyan fogunk megegyezni. Mert ha nem találkozunk, akkor a megegyezésre sincs lehetőség, akkor változásra sincs lehetőség. Akkor csak az elégedetlenségre van lehetőség, az elszigetelt tiltakozásra van lehetőség, csak több ezer FB csoport oktalan, megalapozatlan vitájára, érzelmi politizálásra van lehetőség. A racionális politika kialakításához a jelenleginél sokkal több tudásra, ismeretre van szükség. Mert okosabb kormányt csak okosabb nép tud választani. A nép felkészítését kell tehát elkezdeni. Ahogyan Péter írja: április hetedikén!

Megfigyelo 2014.03.30. 15:51:09

@flort: Hát csak arra vigyáztak, hogy ne nagyon lehessen formailag belekötni a szabályokba. Mindenki tudja, hogy majdnem függőlegesen lejtő pályát kreáltak.

Nem biztos, hogy akár a saját hosszútávú szempontjukból nézve jól tették. Tisza Istvánnak sem kellett volna olyan keményen megakadályoznia az általános választójog bevezetését: akkor talán nem lövik főbe a felkelő katonák.

Boross Bence 2014.03.30. 15:56:08

A tegnapi államfőválasztáson simán legyőzte egy szlovák vállalkozó Robert Fico hivatalban lévő miniszterelnököt. Nem ígért semmit, csak emberibb politikát. Neki a jótékonykodó múltja miatt bármiféle "alternatív intézményrendszer" nélkül is hittek az emberek.

Boross Bence 2014.03.30. 16:03:44

Célok:

1. alternatív nemzeti nyilvánosság;
2. a parlamenten kívüli nyugatias, szabadságszerető társadalmi erőkből álló Nemzetgyűlés;
3. helyi csoportok százai;
4. a projekt gazdasági bázisa;
5. alkalmas vezetők.

Javaslatok:

1. internet
2. esélytelen
3. esélytelen
4a. nyugati kormányok, multinacionális cégek, nem államfüggő magyar vállalkozások támogatása
4b. kis összegű lakossági adományok
5. Béndek Péter?

flort 2014.03.30. 16:08:13

@Megfigyelo: Hát, egy 10 oldalas szöveg, amiben 11 alkalommal szerepel az "aggodalom" szó, nem pont azt mutatja, hogy formailag feddhetetlen lenne a rendszer (különösen érdekes a "Az Alkotmánybíróság aggodalmát fejezte ki az EBESZ/ODIHR misszió felé..." kezdetű mondat).

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.30. 16:24:40

Hát, előszöris a Jobbikkal az Orbánnak semmi baja.

Ha tegnap figyeltél volna,

" Egy a tábor, egy a zászló ! "

Vita se lesz a megnyírt hajú Kövér László hodályában,

ha tegnap figyeltél volna,

" Csak a Fidesz ! "

Ellenzék nem lesz, mert diktatúrákban nincs ellenzék.

Ha akad, akkor azért bekopog Polt Péter.

Másik nyilvánosság sincs, mert ha van, akkor betiltják.

Nincs mire készülni.

Ha eddig nem tanultatok meg ember módjára gondolkodni,

akkor mostmár maradtok cselédek.

lapp 2014.03.30. 16:49:13

Az egy kritikusnak alapvető kötelessége, hogy szóvá tegye a visszásságokat.

De az, hogy a szerző csak dilettantizmusra és aljasságra tud gondolni a kormány tevékenységével kapcsolatban, bizony hiteltelenné teszi.

Blogger Géza 2014.03.30. 17:00:36

@Boross Bence: Hozzátéve, hogy azért elsősorban nem az elnök határozza meg a politikát Szlovákiában sem. Kb mintha nálunk Ádert váltaná Demján az elnöki székben...

Fico meg kb a szlovák Gyurcsány: a nagy vereség után kilépett a baloldali pártból, és elkezdte saját pecsenyéjét sütögetni. Csak ő ügyesebb, mint Gyurcsány, mert miniszterelnök tudott lenni a saját pártja élén.

Blogger Géza 2014.03.30. 17:04:33

Ez a "parlamenten kívüli ellenzék majd csinál egy alternatív hatalmi struktúrát" már egyszer csúfos kudarcot vallott, amikor Dopeman lett az alternatív köztársasági elnök. Lett-e bármilyen eredménye? Aki komolyan akar politizálni, az lépjen egy komoly pártba, vagy csináljon azt a sajátjából (ami persze nem kis feladat), ne bohóckodjon nemzetgyűléssel és hasonló marhaságokkal.

Soha ennyire könnyű nem volt még elindulni kis pártként a választáson, mint manapság.

flort 2014.03.30. 17:07:13

@Blogger Géza: szegény Géza, szépen süt a nap, vasárnap van és te húzod az igát. Részvét!

almodhi 2014.03.30. 17:10:08

@Blogger Géza: "Kb mintha nálunk Ádert váltaná Demján az elnöki székben..."

Persze kicsit tájékozódhatnál is. Mondjuk megklérhetél valakit, hogy fordítsa le a mai szlovák újságok címeit...

savanyujóska 2014.03.30. 17:11:04

@maxval a gondolkodó birca: „Az lesz, amit a nép akar. Nem látok problémát.”

Tulajdonképpen tényleg így van. Orbán pontosan fogalmazott, ők valóban a nép akaratát teljesítették. És ahogy Moldova nemrég mondta, a népfelség elvébe belefér a nemzeti öngyilkosság is.

almodhi 2014.03.30. 17:11:30

@Boross Bence: Az is figyelemrte méltón, hogy Fico, aki egyáltalán nem a szívem csücske, mennyivel civilizáltabb módon ismerte el a vereségét, mint bárki Magyarországon tenné...

profilo 2014.03.30. 17:14:12

@a 17 éves Parker Schnabel:

Ha figyeltél volna,akkor látnád,hogy nincs diktatúra,hisz milyen szép kis kampánygyűlést hozott össze az Összefogás ma,és te is elmondhatod egy nyilvános médiafelületen azt amit szeretnél...
Ha figyeltél volna,akkor tudnád,hogy a Fidesz által összetákolt választási rendszer jól képen is törölheti alkotóit,hisz ha szavazol,és ellenük szavazol,akkor öröm és boldogság...
És ha figyeltél volna,akkor látnád,hogy azért vergődik az összes "népfrontos összefosásos" kommentelő,mert tudják,hogy megszorítható lenne a balfasz Orbi,...de mégse,mert a hasonlóan balfasz ellenzék miatt inkább otthon maradnak sokan...
És ha figyeltél volna,akkor észrevetted volna,hogy te is csak egy vagy már a sok lövészárokharcos közül,hisz nálatok is "egy a tábor,egy a zászló"...és aki nincs veled,az dögöljön meg...

Boross Bence 2014.03.30. 17:14:32

@lapp: Ezt már én is szóvá akartam tenni. Hafr folyamatosan csúszkál a higgadt elemző, a nagyot mondani akaró publicista és a közönségét kereső politikus szerepei között. Sokszor nem értek egyet a dühből született kormányellenes megfogalmazásaival, amit baloldali olvasói viszont mindig lelkendezve fogadnak. Ha a Magyarország politikai életéról szóló írásait összevetjük azzal, amit Tölgyessy mond, akkor itt nem mélységében, hanem érzelmi színezettségben kapunk többet. Márpedig Tölgyessy - például legutóbb a HVG-ben közölt elemzésében - elég sok elvarratlan szálat hagy ahhoz, hogy egy politikai gondolkodó minimum fél évig megéljen pusztán belőle, vagy hogy egy konzervatív politikus pártprogramot építsen rá. HaFr itt olyan nagy célokat fogalmaz meg, amelyek nyugodtan ábrándozásnak minősíthetők. Ugyanakkor azzal, amit bármikor megtehetne, vagyis a pártépítéssel még tyúklépésben sem halad semerre.

Boross Bence 2014.03.30. 17:18:46

@almodhi: Én azért nem vennék mérget arra, hogy nem tér vissza a Mečiar-Kovač háborúskodás időszaka.

almodhi 2014.03.30. 17:20:32

@profilo: Nem veszik a cigit, hogy van időd a trafikból netezni?

explanatus 2014.03.30. 17:22:47

@LeslieFrank: Írod: „Hogy hogyan fogunk találkozni.” meg „A nép felkészítését kell tehát elkezdeni”

Jó gondolatok. Nézzük a gyakorlati részét. Te a sokadik vagy, aki kijelenti „Egyetértek ...a megfogalmazottakkal” Pár óra alatt -a látógatószámláló szerint- több, mint ezren keresték fel az oldalt. Nagy valószínűséggel a túlnyomó többség a Te véleményeden van, csak nem mondja ki, pedig tömegméretű látogatót -pár híján félszázezret :) - is generált egyik másik írása.

Valahogy úgy vagyunk ezzel, jó, de csinálja meg egyedül, aztán ha olyan, hogy megfelel, hát kap a fülkében egy ikszet. Így nem fog menni, és ahogy mondod nem fog megszületni a közös akarat sem. Pedig lehetne ez a blog olyan meeting point -féle, ahol a saját blogokat vivő blogggazdák az olvasóikkal együtt mondjuk hetente egyszer ezen az oldalon összejönnének, és megbeszélnénk „közös dolgainkat”.

Miután kialakult egy (kezdő) csapat el lehetne gondolkodni, a személyes beszélgetések kereteinek megteremtésén. Azért az mégis más, ha ott helyben lehurrognánk egymást, vagy valami kapcsán kitörne hol belőlem, hol belőled, hol másokból. Gyerekek, a következő kört én fizetem.

Meg a niknevekre kattintva az Adatlap, Aktivitás mellett van egy olyan lehetőség, hogy Üzenetküldés. Üzenjünk egymásnak.

Nem valami, valaki ellen, hanem valamiért kellene dolgozni, egy a mi számunkra is élhetőbb, szerethetőbb Magyarországért, mert ez a mi hazánk is.

Itt sokszor történik utalás a nyugatra. Az csak időleges megoldás, hogy szedem a sátorfám és irány nyugat. Miután elegendő időt töltöttünk ott és elegendő tapasztalatot szereztünk látni fogjuk, az se álom, mert leginkább csak az anyagi része a vonzó, mert az a tapasztalatom, akárhova megy az ember, a hülyék már ott vannak.

Viszont van sok dolog, amit érdemes megtanulni, ellesni, meghonosítani. Az egyik ilyen, a minőséget semmi nem garantálja jobban, mint -a szomszédban- a konkurencia. Ez mindenre értendő. Gyártásra, szolgáltatásra, pártosodásra.

Van olyan ország, ahol mindenki kutya kötelességének tartja, hogy valamilyen helyi közösségben tevőlegesen vegyen részt s anyagi erejéhez mérten támogassa. Nem szégyen tanulni. Nem szégyen beismeri, mi ettől azért elég messze vagyunk.

flort 2014.03.30. 17:25:28

@Boross Bence: "Kiska győzelme a Fico párt győzelme is, mert a választások során betartották a demokratikus játékszabályokat, amely a szlovák demokráciát erősíti. Így Kiska győzelmével egész Szlovákia győzött."

index.hu/kulfold/2014/03/30/fico_soha_nem_lesz_az_aki_volt/

Nálunk szerinted ilyesmit le lehetne írni bármikor?

almodhi 2014.03.30. 17:25:38

@Boross Bence: Persze. Van rá jó esély. De akkor is, így a választások előtt mindig beleolvasok egy kicsit a szlovák sajtóba, belenézek a tv-kbe és - nehéz pontosan körülírni - valahogy olyan más, ha nem is tökéletes de civilizáltabb...

Boross Bence 2014.03.30. 17:39:49

@Blogger Géza: Sántít az Áder-Demján párhuzam.

"Az államfőjelöltek közül Kiska messze a leggazdagabb, éves bevétele meghaladja a hétszázezer eurót. Vagyona 5,9 millió euró, értékpapírjai vannak, továbbá részesedése különböző cégekben."

Vagyis Kiska vagyona kb. 2 milliárd forint, éves bevétele 217 millió forint. Eközben a leggazdagabb szlováknak háromszor akkora vagyona van, mint a magyar toplistavezetőnek, Csányi Sándornak. Szlovákia leggazdagabb embere Andrej Babiš, akinek agráripari érdekeltségei vannak. Vagyonát durván 450 milliárd forintra becsüli a Forbes magazin.

Ehhez képest a 100 leggazdagabb magyar közé való bekerüléshez 2013-ban 3 milliárd forintot meghaladó vagyon kellett.

Kiska nem kiemelkedően gazdag, és nem egyszerűen pénzen vett hatalmat magának, mint mondjuk Berlusconi, hanem jótékonykodással szerzett elismertséget. Egy normális(nak hangzó) politikai üzenetet közvetített, miközben az ottani ellenzék ugyanúgy szét van esve, mint nálunk.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.30. 17:56:23

@profilo: Hát, velem senki sincs, úgyhogy ne erőlködjél annyira csökkent rezsiharcos,
mert engem kár itt szólongatnod.

Soha nem mondhattam semmit el nyilvános médiafelületen, mert nem vagyok fideszes.

Ha arra gondolsz, hogy itt a bloggazdának írtam pár sort,

akkor azzal tévedsz, mert rajta kívül kábé csak ti - fizetett Navracsics dolgozók - olvassátok a blogokat, amin közéletről ír valaki.

Rólam egész nyugodtan leszokhatsz a vasárnapi műszakodon, mert én nem vagyok ellenzék, csak egy olvasó - itt.

Menj és nyald a cigány főnököd valagát fényesre amúgy, és tényleg tőlem meg is dögölhetsz.

Szúrófény 2014.03.30. 18:16:57

@maxval a gondolkodó birca: A politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi, vallási, politikai, szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött fel kell fedniük egyik vagy másik osztály érdekeit. A réginek a védelmezői mindig rá fogják szedni a reformok és javítgatások híveit, amíg ezek meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily használhatatlan és rohadt is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik. Lenin: Mi a teendő.

2014.03.30. 18:28:11

@explanatus: Tökéletesen igazad van. Nekem egyébként meggyőződésem, hogy a következő választás 50% eséllyel nem 2018-ban, hanem hamarabb fog megtörténni. Legalábbis hinni lehet annak, hogy a FED befejezi a pénzjegynyomtatást, vagyis elfogy a mások pénze, amiből most élünk. Értelmetlen a blogokon forradalmat hirdetni, nagyokat írni, aztán várni, hogy Péter majd megszervezi, és alánk teszi az ikszelésre kész pártot, mert ha nincs kialakítva egy minimum 1000 fős országos hálózat alkalmi aktivistákkal, akkor nincs indulás, nincs médiafelület és nincs érdemi esély sem a változásra. Persze a PKP minden bizonnyal 5%-os ellenzéki párt lesz először, bár könnyen elképzelhető, hogy a 10-et is megugorja jó szervezettség esetén, mert erős a gyanúm, hogy az elitellenesség abszolút felviheti egy kis nyugatos párt ázsióját külön programbeszédek nélkül is.

Épp ezért azt mondom, hogy legkésőbb 6 hónapon belül, miután a saját ügyeim elrendeztem, Péter rám számíthat az aktív szervezésben a jövőben. És persze erre biztatnék másokat is, akiket a politikában nem a pozíciók és a megkereshető pénz érdeklik.

Szóval Hafr, kitartás! :)

smartdrive 2014.03.30. 18:50:46

@maxval a gondolkodó birca: "Az lesz, amit a nép akar. Nem látok problémát."

ez maga a probléma

profilo 2014.03.30. 18:53:43

@smartdrive:

Vagyis a nép a probléma?

:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.03.30. 19:37:49

@smartdrive:
A népet nem lehet leváltani (Hankiss Elemér Társadalmi csapdák és diagnózisok)

Lexa56 2014.03.30. 19:59:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: leváltani nem lehet, de sajnálni sem kell, ha belerokkan saját hülységébe

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.03.30. 20:37:49

@Lexa56:
Hogy ki van a rács másik oldalán, az csak filozófiai kérdés.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.03.30. 20:39:00

@Boross Bence: Ó bárcsak higgadt elemző lehetnék, és ó, mennyire meguntam ezt már tizeniksz éve. Rád nem jellemzően nagy a mellény,

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.03.30. 21:28:05

@storker: Köszönöm, egy konstruktív hang .. mert egyébként, ugye, mindenki várja a pártot a feneke alá meg az orra elé, és közben mond sok okosat.., ami persze nem baj, hadd mondjon, ez a dolga. Az élet így hozta.

2014.03.30. 21:45:15

@HaFr: Ez ugye úgy fog kinézni, hogy a pártod erősebb, ismertebb lesz és akkor természetesen már mindenki csatlakozni akar hozzá = mindenki képviselő akar lenni:) Ezt megelőzendő is egy sor ötletem van, de reálisan csak később tudok csatlakozási kérelmet beadni, vagy simán kívülről besegíteni. És még pozit sem kérek cserébe:) De addig tartsd légy szíves a pártot és a frontot és nehogy feladd!

explanatus 2014.03.30. 23:07:25

@storker: „...ha nincs kialakítva egy minimum 1000 fős országos hálózat alkalmi aktivistákkal, akkor nincs indulás, nincs médiafelület és nincs érdemi esély sem a változásra”

Ez azt jelenti, választókerületenként 10 fő. Kezdetnek jó. Azét is jó gondolat ez, mert így a helyiek, a helyi viszonyokat ismerve hihetőbben és eredményesebben építhetnék föl magukat és nem az lenne, megint küldtek ránk fölülről valakit.

Mondjuk azt, hogy akkor a Te fölhívásodra induljon meg a szervezés, a jelentkezés a blog gazdájánál?

OK. Benne vagyok.

2014.03.31. 00:05:32

@explanatus: Én mint mondtam csak később tudok jelentkezni, de felveszem a kapcsolatot velük, és ha akarják, a munka melletti időm és ötleteim - meg némi pénzem - az övék. Addig viszont nekem is van szakmai elintéznivalóm, ami most szólít. Ellenben várjuk meg a választási őrületet, lesz még itt érdekesség bőven:) Ne hagyjuk ki a mozizást se:)

István Tamasi 2014.03.31. 01:43:23

Mutyiviki meglátogathatta a Micsurin intézetetet is és onnan vett ötlet alapján keresztezte a turult a pávával.

István Tamasi 2014.03.31. 01:43:30

Mutyiviki meglátogathatta a Micsurin intézetetet is és onnan vett ötlet alapján keresztezte a turult a pávával.

Lexa56 2014.03.31. 07:23:23

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: az,ebben egyetértünk. és addig jó, amíg nem kötelező magunkat a rács ugyanazon oldalán látni.addig van filozófia és addig van szabadság.

Lexa56 2014.03.31. 07:30:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ja, és a nicked kicsit félreérthető. Így mindenki a pofonra gondol, pedig ha jól sejtem a zen koanra gondolsz, ami talán úgy fordítható, hogy hogyan hangzik a fél kézzel végzett tapsolás.

toportyánzsóti 2014.03.31. 07:50:30

Demokratikus ellenzék helyett az angyali oldalon lévő puccsista narancsnácikokon köszörüljed inkább a nyelved szerintem.Miattuk hal meg 1000 számra a magyar ember feleslegesen,miközben ők habzsi-dőzsiznek 5-500-szoros pénzeket lopva az itt élő és vállalkozó emberektől.

toportyánzsóti 2014.03.31. 07:53:17

@maxval a gondolkodó birca: Jár neked a libacomb ezért a méretes baromságért.Szatyorban élsz?

panelburzsuj 2014.03.31. 08:55:31

@LeslieFrank:
"De nem látom annak a lehetőségét, hogy megszülessen a közös akarat. Nem látom, mert azt látom helyette, hogy mindenki a magáét fújja. Nem az a fontos neki, hogy merre menjünk, hanem az, hogy ő álljon elöl!"

Az általad keresett kifejezés: pluralizmus.

stoppos76 2014.03.31. 10:58:46

Az Eu nem korrupt, inkább csak rettenetesen béna, lassú és bürokratikus.

unionista (törölt) 2014.03.31. 11:21:03

@panelburzsuj:
de mi az a közjogi szint, ahol mégis kialakulhat valamilyen összetartás? ahol az európai minták részben, vagy egészben mégis csak átvehetők?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.03.31. 11:21:34

@stoppos76: Nyilván nem magyar vagy orosz mércével korrupt, de az. Hogyne lenne az. Nézd meg, hogy nyeri a Siemens stb. a beruházásait, kik lobbiznak egy-egy közösségi döntés előtt, mennyi közpénz úszik el milyen hatékonysággal, hány bürokratáról tételeznek fel off shore számlákat stb.

panelburzsuj 2014.03.31. 11:37:15

@unionista:
Dodonai leszek: a politikai/közjogi szférának azon a szintjén alakulhat ki valós összetartás, amelyik szinten az összetartás eredményeképp előálló organizmus biztosan nagyobb erőforrások fölött tud rendelkezni - azaz: nagyobb hatalmat tud koncentrálni - , mint a gazdasági/magán szféra legerősebb szereplői.

panelburzsuj 2014.03.31. 11:52:56

@unionista: @panelburzsuj:
Ukrajna az iskolapélda, ahol nem a cégeket államosították/adóztatták, hanem az államot cégesítették/fosztogatták.

unionista (törölt) 2014.03.31. 13:04:35

@panelburzsuj:
azaz nagyfokú etatizmus mellett brute force feudalizmusra van szükség. és abba igény szerint kell belecsempészni a kapitalista elemeket. budapest és több egymással versengő vidéki magyarisztán.

panelburzsuj 2014.03.31. 13:49:17

@unionista:
Pannonia, Hunnia, Mixatia, Miseria

De mindez persze az európai erőd nagy fala védelmében.

unionista (törölt) 2014.03.31. 16:16:28

@panelburzsuj:
első körben nem lehetnek autonóm régiók, hanem szuverén megyék. azért, mert a központi szerepkörök nincsen egyértelműen leosztva.

az alföldön debrecen a legnagyobb város. de egyáltalán nem biztos, hogy régióközponttá válik. ahhoz előbb egy min. félmilliós agglomerációvá kellene nőnie. a greater-debrecen tkp. hajdú megye. ez nem lenne akkora kunszt tető alá hozni. de lenne versenytársa lenne az alföldön. keletről a régió központi szerepre törhet a román-magyar nagyvárad és vele együtt "biharország". a kétnyelvűsége és a vallási sokfélesége miatt kulturálisan erős. és van egy másik erős versenytárs nyugaton: ha kecskemét szolnokkal összeáll, akkor kiskun-nagykun kombó gazdaságilag számottevő. persze ha az ősellenségek - a kálvinista hurkások (ezek a debreceniek) a lutheránus tirpákok (ezek a nyíregyháziak) - összegfognak akkor egy krakkó-katowice fejlettségű agglomerációt építhetnek. és ez mindenki fölé nőhet. debrecen legmenőbb elővárosa lehetne nyíregyháza. ez a megyék háborúja kicsit olyan, mint az olasz provinciák esetén. vagy a frankoknál, vagy a briteknél. ez a brute force feudalizmus és az überkapitalizmus bűzös elegye. felvilágosult kis abszolutizmusok. ide kell visszatérni a modern kori államiság fenntartásával. persze a görög városállamok csatája is hasonló. és ezt le kell játszani.

ez persze egy veszélyes játék. néhány field marschall emberek százezreivel szórakozna. a közintézményi működést az államnak kellene biztosítani. szociális államnak, szocialista pártállamnak. aminek meseházy attila és körei örülnének. de mellette hasonlót kellene csinálni, mint amit orbán gondol. csak nem a county hanem a country szintjén. egész magyarországot nem egy központból lehet felemelni. főleg ha a székelyföld is csatlakozik. játsszák le belső-erdélyt. szakadjanak el kolozsvártól ha tudnak. brassó nélkül esélyük nincs.

lehetne egy magyarische-slowakische oberland. csak azt nem tudni, hogy hol lenne a központja. mert a legerősebb jelentkező besztercebánya. de kassa-eperjes pólus uralhat több megyét. vagy miskolc-eger. ezt le kell játszani.

a délvidéken van egy szeged-temesvár-újvidék egyenlő háromszög. mit kell ezzel csinálni? fenntartani, vagy felborítani. mert szeged szabadkával, hódmezővásárhellyel, makóval, kanizsával, zentával elég erős lehet. szerb-magyar csongrád/crna grad holland/vallon hódítókkal és németekkel. ettől megijedhet újvidék. de temeşvar elayet (vilajet) gondolhatja, hogy egy román-szerb-bolgár-görög-török világkép kell. nem németalföldi hanem németországi újtörkök. ez elég sok ember számára lehet vonzó. őseurázsiai magyaroknak is. biztos van olyan jobbikos szakmunkás, aki a temesi bánra felesküdne. ebből lehet egy nagyon menő temeschwar/timișoara. de ugyanígy lehet az egész egy óriás putri, mint kosovo. és ez az egész gazdaságilag azért erős, mert ha az egyik projekt elbukik, akkor rögtön bejelentkezik a másik. persze eleve kiegyezhetnek a kormányzók három mini régióban. de akkor az alig több, mint három megye.

lehet egyébként, hogy nyugat-magyarországon nincs erre szükség. de pannónia központja hol legyen? ahhoz a pénzt a németeknek veszprémbe kellett volna tenni, nem kecskemétbe. ausztriának kellett volna elfoglalni győrt. persze ettől még megszervezhető greater-pannonia.

az persze kérdés, hogy ez a társadalom felvállalja-e a nagy felemelkedések és nagy bukások korszakát. ez erős etatizmus mellett vállalható csak. ha a kincstár fenntartja a közintézményeket. csak ugye ennek a nagy vesztese budapest lenne. mert azzal mit kezdjünk. erre mondom, hogy a zsidók tolják be a pénzt egy független városvezetésnek. és budapest a kárpát-medence fővárosa lehet. persze elbukhatják az utolsó shekel-t is. a zsidók folyton állami garanciát akarnak.

ezeknek a sikere túl a véletleneken attól függ, hogy mennyire alapos, átgondolt, mennyire kidolgozott tervek vannak. mennyire nagyvonalúak a pénzügyi számítások. és kulturálisan kinek sikerül legalább egy kilencest lőni. a népek ezekre az óriás építőtáboros várjátékos projektekre felsorakoznának-e. a jobbik sikere azt mutatja, hogy a fiatalok ezt szeretnék. nem a zsidók vérét akarják inni, hanem valamilyen jövőképet szeretnének maguk előtt látni. ehhez piac kell és vallás. a kérdés, hogy mi az a legkisebb olyan egység, ami ezt képes nyújtani. szerintem ez a megye.

Boross Bence 2014.03.31. 20:05:00

@HaFr: Tölgyessy elemzéseinek fő problémája, hogy ő sem tud a leíráson túl a miértekre válaszolni - azon túl, hogy évszázados mintákra hivatkozik.

Például sokszor emlegeti, hogy a magyar nép a tartalmi igazságosságot helyezi a jogbiztonság elé. Miért van az, hogy az igazságszolgáltatás és a jogszolgáltatás elszakadt, elszakadhatott egymástól? Mi fűzi őket egyben nyugaton? Vagy ott miért nem hangsúlyos probléma mindez?

Sokszor leírja, hogy az SZDSZ "a doktriner polgári radikalizmusával újólag a szerves magyar polgárosodás ügyét hiteltelenítette". Van-e valamilyen nem radikális út egy posztkommunista, félperifériás társadalomban a polgárosodás ügyének népszerűvé tételére? Milyen feltételek szükségesek ehhez - az SZDSZ eltakarításán túlmenően? Hogyan csinálták más országok?

"„Az elmúlt két évszázadban Magyarországon többször is lényegében hiánytalanul felépültek a Nyugat intézményes megoldásai. Ám a csaknem mindenkit elérő gyors polgárosodás újra és újra elmaradt. Így ismételten biztos bázis nélkül maradt minden demokratikus kísérlet. Már Zrínyi Miklós sokban a magyar értékvilág bajaival magyarázta az ország ismétlődő kudarcait. Széchenyi István, majd az ő nyomán Szekfű Gyula egész katalógusát állította össze a jellegzetes beállítódásbeli tévutaknak." - írja.

Hogyan lehet a rossz beállítódásokon változtatni? Ha tömegbázis nem is, de egy szűk réteg ma is a polgárosodás ügye mellett áll. Kik ők, és miért nem lehet őket megszólítani? Miért nem tudnak vagy akarnak mintát adni? Miért nem jelennek meg nyilvánosan? Miért nem alakítanak ki maguknak fórumokat, pártokat (vö. PKP), amint azt más kelet-közép-európai országokban láthatjuk?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.03.31. 20:12:40

@Lexa56:
Igen, úgy van. A teljes koan úgy szól: tudom, hogyan szól két tenyér, ha csattan, vajon miként szól egy tenyér, ha csattan. Csak nem fér ki a teljes szöveg :). Sallinger is használta mottóként a "banánhalas" könyvében.
Amúgy meg...a félreérthetőség? Hát magányos így a nyeregben, mióta meghalt a ló.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.04.01. 13:56:10

@Boross Bence: Kulturális tényekre nem alkalmas kérdés a "miért". Ezek kulturális tények. Tölgyessy nem is okvetlenül akar ilyen kérdésekre válaszolni, még ha értelmesnek találná is a feladatot, mert Tölgyessy éppen csak egy kicsit mélyebb, mint Török Gábor. Tudom, hogy nem okvetlenül szimpatikus Scruton után Tölgyessy lenézése is, főleg nem fél napon belül, de ha az ember meg akarja érteni a magyar történelmet (hiszen csak ezt követően tudná a magyar karaktert és a politikát), akkor Széchenyit, Keményt, Adyt, József Attilát, Németh Lászlót, Bibót és Kosáry Donmokost kell olvasni. Tölgyessyék zsákutca.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.04.01. 14:06:40

@HaFr: Egy (pl) konzervatív, de általában bármilyen nyugatos párt győzelméhez pontosan azokat az akadályokat kellene letudni, mint amelyeket egy ilyen pártnak fel kellene számolnia. HA egy ilyen párt győzni tud (vagy legalább mérhető szavazatarányra szert tenni), azzal el is veszti a létjogosultságát, mert akkor már létrejött az, amiért harcolna. Ezért mondja Széchenyi is, hogy kerüljük a közjogi kérdéseket, és inkább gazdagodjunk. Orbánék pontosan értik Széchenyit: és létrehozzák a tökéletes anti-széchenyista társadalmat. Széchenyiről évek óta nem hallani gyakorlatilag fideszes szájból, pedig az egyetlen legfontosabb idolja egy nyugatos konzervatív programnak, amely túllép Mucsa és Cion konfliktusán. (Rosszul mondom, hiszen éppen EZÉRT nem hallani róla.)A Szabadság téri beszédem és a "Hogy lesz itt ellenzék?" c posztom után már nem tudok többet mondani a magyar politikáról, ami gyakorlati értékkel bírna.
süti beállítások módosítása