Csak a legutóbbi eseményekből szemezgetve, látszik a rezsicsökkentési őrületből (most éppen önkormányzatokat büntetnek százmilliókra, mert nem az előírt betűtípussal vagy narancssárga mezőben tüntették fel a számlákon a Fidesz választási propagandáját), látszott legutóbb a bajai választásokon (a kormányzati eredmények nem beszélnek önmagukért, Zsigónak meg a helyi libázóknak és buzizóknak kell), látszik a Fidesz kiskirályságaiban (Zugló) és konfliktusos nyúlványaiban (Esztergom) dúló és egyre gyakrabban felszínre bukó politikai harcokon és/vagy a korrupció koordinálatlanságán, látszott az IMF-kölcsön fölöslegesen siettetett visszafizetéséből, amely megnyitja a teret az osztogatásnak, látszik a hazugság-himnuszokba vesző kormánypárti sajtótájékoztatókon (most éppen Kövér keresztény értelmiségiek előtt elmondott tegnapi szövege van előttem, mellbeverő élmény, hogy mire tartják a saját értelmiségüket), látszik a pedagógusokat sietve alávető átsorolási kampányon, látszik a napról napra erősödő agresszión -- hogy a Fidesz-kormány az elmúlt három és fél évben, alkalmas kifejezéssel élve, meghekkelte az országot, és a kormányzati produktuma összefoglalható a hatalomkoncentrációban, a klientúra-építésben, a közpénzek magáncélra való átirányításában, mindezek eredményeként a gazdasági ésszerűség aláásásában, a gazdasági reprodukciós és növekedési képességünk jelentős visszavetésében, és az országban munkáló centrifugális erők végzetes megerősödésében -- egyszóval egyre-másra felfeslik a szövet, az agresszióval eddig is csak a hazudozás ért fel, de most minden töményebb, felgyorsult, kapkodó, esendőbb. Röviden, válságüzemmód van. A kormányzati eredmények helyére ácsolnak sietve cukros bódét.

A centrális (ám önmaga létjogosultságát megalapozni nem tudó, illegitim) erőtér a szándékával ellentétben (de minden autokráciára jellemzően) centrifugális társadalmi erőket hozott mozgásba, amelyeket már nem tart az ellenőrzése alatt. A szétforgácsolódás, az országtól való elidegenedés, az érdektelenség, a csalódottság, a kivonulás kezdte el marni (vagy marja a korábbinál még erősebben) a társadalom szövetét, ami a legrombolóbb eredménye egy önhitt, buta, agresszív politikai erő fellépésének.

Ahova léptek, ott fű nem terem azóta. A nyomukban burjánzó gyom viszont felüti a fejét és kiírtja a vegetációt ott is, ahova nem léptek.

Látszik, hogy ilyen körülmények között csak a remény maradt -- nekik. A Fidesz politikai stratégiája jelenleg egy dolog köré épít: az ország meghekkelése után az idő meghekkelésére. Színesben, széles vásznon élvezhetjük majd végig a visszafelé záruló, előrefelé kinyíló idő politikáját: beszélj tőszavakban és magabiztosan (röviden) a múltról és hosszasan ecseteld a nagyszerű a jövőt, amelytől az ellenfél megfoszthat! A múlt semmi, a jövő minden. 

Nem szabad megengedniük, hogy még a választások előtt összeomoljon az, amit (Kövér szavaival élve) "könnyekkel és verítékkel kiszenvedtünk magunkból", ideértve nyilván a lapítást, a megfélemlítettség érzését, a döbbenetet. Mindennek ki kell tartania! Már múlik a varázs, de még tartson ki! Legyen az, hogy a tények érdektelenek a reményhez képest -- adta ki a jelszót Orbán, ami a legjobban aktivitással, az időérzet felgyorsításával érhető el: vissza zár, előre nyit, közte gyorsít, sűrít (szapora impulzusokkal, folyamatos aktivitással, a társadalom nyomás alá helyezésével, azt az illúziót keltve, hogy a remény már-már kézzelfogható közelségben van, már csak egy x kell a megfelelő helyre) ..., röviden terel, hekkel. A Fideszben ráadásul megerősödött a félelem szülte összetartási pszichózis -- ami persze minimum furcsa, ha az ország egy állítólag ennyire sikeres közös erőfeszítésen van túl --, de vigyázni kell, nehogy ez depresszióba csapjon át, amit szintén csak az önmardosás folyamatos semlegesítésével, aktivizmus-kényszerrel lehet elérni. Terelni, hekkelni.

Az idő bezárása a múlt (a tények) és kinyitása a jövő (a remény) felé, a köztes időnek pedig a sűrítése a tények és a remény kiszínezése mellett -- erre számíthatunk. Zár, sűrít, nyit. Néha durran. 

Aki időt nyer, életet nyer -- gondolják a Fideszben. Ez azonban súlyos tévedés. Magát talán átmenti a pártokrácia, de súlyos tévedést azt hinni, hogy a Fidesz ezzel a kompetenciával, ezzel a belső kultúrával, ezzel a világképpel egy fikarcnyi jót is tehet az országnak 2014 után. Nem következhet semmi jó a múltból. Sokat elmond erről a pártról, hogy a mai napig egyoldalúan, csont nélkül kiszolgálja egy hiú, küldetéstudatos, már egy ideje az intelligenciája határain túlra merészkedett ember végtelenül önző és érzéketlen politikai napirendjét (aki, most úgy tűnik, nyolcvanévesen is azt fogja hajtogatni, hogy "még négy év, és sikerülni fog..., adjatok még négy évet... már csak ennyi kell"), és így a párt tíz év megágyazását követően önreflexió nélkül tudta a romlás további mélységeibe taszítani ezt az országot. Amelyik politikai alakulat erre képes, abban nem munkálnak a közjóhoz köthető ellenőrzési mechanizmusok, erők, érdekek és szenvedélyek -- az az alakulat végtelenül korrupt a szó tágabb értelmében, és kizárt dolog, hogy komoly belső munka nélkül vissza tudjon térni a magyar társadalom szolgálatába. A Fidesz nem alkalmas arra, hogy az önmaga által előidézett válságból kivezesse az országot. Kérdéses, hogy az ellenzék -- amelyik Orbán ágyát megvetette -- ki tudja-e.

A Fidesz egész kampánya az időről és a túlélésről fog szólni. Nagyon valószínű, hogy a lehető legkorábbra szeretnék időzíteni a parlamenti választásokat (és ebben a vágyukban Áder elnök nyilván nem fogja megakadályozni őket), a kampányban mindenre és bármire képesek lesznek, a választások napján szintén, a szavazatok összesítésekor szintén. 2014 áprilisa után szintén. Miután fű már nem terem utánuk, most minden követ meg fognak mozgatni.

Aztán már csak a sivatag marad.