A tahó politikusok, ha jól fizetik őket, jól teljesítenek -- kutyábbak a főkutyánál is. Azt suttogják Debrecenben, hogy a beruházók és a az önkormányzaton élősködő vállalkozók 10 kósával (százalékkal) tartoznak, ha elnyernek valamilyen közpénzt. Könnyen lehet, hogy így van, elvégre Debrecenben a polgármester saját bevallása szerint már a pedagógusok sem tehetik azt, amire az egyetem kiképezte, amivel a szülő megbízta, és amire a gyerekek java indítaná őket, mert ott van egy nagy pofájú politikus, aki eltávolítja azokat, akik nem teljesítik az utasításait -- és ha a nemzet rabszolgáival ez történik, vajon mi történhet a nemzet vállalkozóival?! Nyilván nekik a maguk módján kell bizonyítaniuk, kirúgni nem lehet őket -- hát pénzzel.

Ez az arrogáns felkapaszkodott tahó (Debrecen polgármestere), aki nem átallja az egész pedagógus szakmát, nota bene az egész társadalmat az iskolaév megnyitása alkalmával nyitott tenyérrel arcon törölni, megalázni és verbálisan szétrugdosni a magyar kálvinizmus, Csokonai és Nyilas Misi városában valami óriási tévedésből neki juttatott pódiumról, természetesen úgy teszi, amit tesz, hogy közben az ott ülő megalázottak és megszomorítottak közül egynek sem jutna már eszébe csendesen felállni és elhagyni a színhelyet. Senkinek sem jutna eszébe leporolni a sértést, netán kikérni magának.

Ez a senkiházi, akit semmi más, mint a gátlástalansága, a cinizmusa és minden olyan politikusi bűne repített a stallumába, amely elég nagy töménységben Magyarországon hagyományosan a sikeres politikai karrier záloga, az ünnep, a tudás és a jövőbe vetett remény napján nem állt meg itt. Arra vetemedett, hogy az új magyar köztársaságban a pártja által meghonosított verbális agressziót végre -- legalábbis az ajánlás szintjén -- tettlegességbe fordítsa. A gyereket ütni kell, hogy jól teljesítsen, mondta. "A jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek." Kósa szomorú világképe a bürgermeisteri pulpitusról a város, az ország ars poeticájaként reppent fel a levegőbe. Az agresszív, hazug, sikertelen, bezárkózó Fidesz-ország ars poeticájaként, amelynek Kósa az egyik, de csak az egyik verőlegénye/leánya. Sorakoznak tömött sorokban az ismert (Lázár, Hoffmann, Rogán, Balog, Hoppál usw.) és az ismeretlen arcok. Készségesek, arcátlanok és kíméletlenek. Demokráciában élnénk?