1989/90-ben lelkesek voltunk. Az a másfél év nem csak a Gorenje hűtőkről szólt, ahogy a cinikusok mondani szeretik, hanem a szabadságról, a Nyugatról és a reményről, a múlt lezárásáról és a Magyarországba (az egymásba) vetett hitről, az elvtársak és saját gyávábbik énünk elküldéséről, a polgári élet lehetőségéről. Mára ebből semmi nem maradt. Remény nincs, az elvtársak nem mentek el, sőt újak bukkantak föl más színű bőrben, a múlt egyre komplikáltabb, jövő nem nagyon van, és kétségtelenül többen és jobban utáljuk egymást, mint 25 éve.
Szerintem ez nem jó így. Nem jó, mert ne teljesültek az álmaink, de főleg azért nem jó, mert egyúttal feladni is látszunk az álmainkat. A vitáink parttalanok és a terméketlenek, ami tünete egy a Nyugattól (a modernségtől) elmaradt, önértékelésében kaotikus, sikertelen társadalomnak, amelyben a restség és a kitartás hiánya, az irigység és a szervilizmus az úr. Tele vagyunk lelki és szellemi gátlásokkal, maga a kultúránk vált zsákutcássá, képtelen modernizációs pályára állítani az országot akár úgy, hogy az egy a Nyugatétól elütő, etnikailag (hang)súlyosabb modernizáció legyen, akár úgy, hogy a jelenlegi képességeink mentén integrálódjunk. Egy ilyen helyzetben, amikor nagyon nehéz a cselekvés, mert nincsen magától értetődő politikai irány, se iránytű, csak a mindent elöntő propaganda, agresszió és hazudozás, akkor az embernek bele kell állnia az eszményeibe, a régi reményekbe és hitekbe, és röviden megtanácskoznia magával és szűkebb környezetével, hogy milyen társadalomban szeretne élni. Szerintem a szabad, modern polgári társadalom megfelelő, jó cél nekünk. Ha bárki belegondol ép ésszel az alternatívákba, ezt aligha vitathatja. Ezért Churchillhez hasonlóan a legkisebb politikai rossz elvét vallom: a megvalósult világok közül a nyugati polgári demokrácia a legjobb, és ha már megvalósítottuk ezt (ami még sosem történt meg), akkor és ezzel párhuzamosan gondolkodhatunk a korrekciójáról, és tehetünk azért, hogy a mi polgári demokráciánk minta legyen a világ számára. De autoriter végkifejletű, zsákutcás forradalmat és hanyatló országot nem szeretnék ezen a 93 ezer négyzetkilométeren.
Ami a legnehezebb felismerés: a szétesett, sokszor évszázadok alatt kialakult, káros reflexeket hordozó kultúránk ellen kell felvennünk a küzdelmet, ezt kell korrigálnunk tiszta ésszel és józan elszántsággal, miután beláttuk, hogy a világ mint tükör már jó néhány száz éve nem igazolja vissza a "nemzeti stratégiáinkat". Kár másban keresni hát a hibát, vagy ha továbbra is így teszünk, akkor jobb felkészülnünk a további süllyedésre. A szkeptikusoknak azt is mondhatom: nyugodtan higgyék, hogy klassz, sőt azt is, hogy kivételes nép vagyunk – lehet, hogy az is vagyunk. De ebben a világban kell élnünk, és ha a különlegességünk egyre nagyobb kiszolgáltatottságot eredményez, akkor el kell döntenünk, ragaszkodunk-e hozzá, vagy hajlandók vagyunk-e a gyerekeink és az unokáink érdekében alkalmazkodni egy kicsit. Ezt hívják valóságismeretnek: megkeresni azokat a pontokat, ahol elkerülhetetlen az alkalmazkodás, azokat, ahol nagyobb haszonnal jár, mint kárral, és azokat, ahol ragaszkodhatunk a velünk hozott értékekhez. De a helyes valóságértékelés nélküli teljes és tökéletes hajlíthatatlanság öngyilkos gesztus. Differenciálni kell tudni, és ez a képesség tesz felnőtté és sikeressé egy nemzetet.
Magyar modernizációra és magyar polgárosulásra van szükség, de modernizációra és polgárosulásra, olyanra, amely versenyképes, és lehetővé teszi a nemzet megmaradását. Ha ilyen politikai célod van, nem kell foglalkoznod a Fidesz és az MSZP nevű tényezőkkel még akkor sem, ha sokak szemében megkerülhetetlennek tűnnek is: ezek többször és végleg leszerepeltek már, nem tudják egyesíteni a társadalmat a minimálisan megkívánt mértékig (politikai fogalomként a nemzetnek nincs tárgya, aminél nagyobb kudarcot -- főleg a jobboldali értékrend szerint -- aligha lehetne elképzelni), valójában nem is értik, mi lenne a feladatuk abban a bonyolult helyzetben, amelyben vagyunk, a közjó ismeretlen fogalom a képviselőik körében, sikerrel lejárattak minden eszményt, amelynek 25 éve még lelkes hívei voltunk, tönkretették a társadalom pszichés és maradék önfenntartási rendszerét -- újabb esélyt adni nekik egyenlő azzal, ha a beteg újabb esélyt ad a ráknak. Ezek a pártok rákos sejtekként burjánoztak el az országban, és semmi más dolog nincs velük, mint erős ellenszert keresni ellenük.
Az utolsó 100 komment: