Hadd legyek egy kicsit közvetlen.

Mióta csak a politika valamennyire is érzékelhető és véleményezhető (kb. 500 éve), folyik a nyafogás ebben az országban a közállapotok miatt. Mondhatni, itt csak azok nem nyafognak, aki eladták a lelküket az aktuális rezsimnek, mindenki más -- az irigyek, a kimaradottak egyfelől, a pórnép és a lemaradottak másfelől, aztán a totál kiábrándultak és cinikusak mindig népes tábora, végül pedig a maroknyi közjó iránt elkötelezett író, költő, politikus, agrárszakember és kukás -- nyafog, nyafizik, panaszkodik, hamut hint a fejére vagy tobzódik magában, felemeli vagy lehalkítja a hangját, fontoskodik vagy "alámerül és kibekkel", okoskodik és ravaszkodik, vádol és védekezik... de soha, még véletlenül se cselekszik. A magyarok történeti eredetű egoizmusa (szolipszizmusa) és szociális kompetenciáinak hiánya miatt hatalmon lenni Magyarországon régóta a világ egyik legjobb boltja. Sokat nem kell domborítani, egy kis hízelkedéssel, hergeléssel és fenyegetőzéssel mindig is úgy meg lehetett osztani ezt a népet, hogy csak na. Remekül. Utána pedig Hawaii, amíg a következő hirig (érzelmi hullám), ami a magyarok egyetlen akcióképes közösségi ereje, el nem söpri a rezsimet, hogy aztán újra kezdődhessen minden.

Én persze nem vagyok Széchenyi, de hülye sem. Néhány dolog azért tagadhatatlan. A régi idolok mind abba pusztultak bele, hogy képtelenek voltak úrrá lenni ezen a dinamikán, sose tudták elindítani az országot azon az úton, hogy túlnyomórészt az értelem, a konszenzussal működtetett intézmények, a jogok és a kötelességek egysége, a tulajdon, az átláthatóság és a tolerancia váljanak az országot működtető fő erőkké, akárcsak a polgári társadalmakban, és ennek eredményeként végre alapja is lehessen a nemzeti büszkeségünknek, más, mint ami ma van: részint a hazug mítoszok és az önáltatás, részint az eleink bukásának ünneplése. (Mert tipikus, hogy a saját ünnepeinket sem ismerjük. Nem tudjuk, miről szólt '48 (és '18), kicsit a szájat húzva '56 és '89, mert a lényeget, a nyugati modernizációhoz való felzárkózás és a nemzeti függetlenség közös igényét mindig az előbbi kárára -- igen, igen, egykori ellenségeink szája íze szerint (!) -- értelmezzük.  A bukott forradalmaink hagyománya egyoldalúan a nacionalizmust erősíti, a forradalmaink ugyanarra a kaptafára húzva -- hogy a nyugat elárult, a kelet meg (nyugati ösztönzésre) megszállt minket, azaz magunkra maradtunk --, a személyes szabadságon alapuló polgári modernizáció igényének elfelejtése mellett, a legkártékonyabb hagyománya az országnak, nem véletlen, hogy alapvetően ugyanazokkal a hangsúlyokkal tudja ünnepelni Horthy, Rákosi, Kádár és Orbán: uralomra készülvén a (zavarosan értelmezett) szabadság és a proletár/szociális/nemzeti emancipáció nevében, uralmon lévén az állameszme és az aktuális állami ideológia nirvánájában.)

Egy nacionalista forradalom ortodox nyugati modernizációs igény nélkül -- Árpád-sávos Márcziussal, államilag szentesített endogén-paraszti/trafikos-önkizsákmányoló úton -- mindig nélkülözéshez és háborúkba vezetett. Most sem lesz másképp. A jobboldal adekvát válasza? De hát a baloldal lop! Ez így van. Mit várnánk erre a normális nyugati demokráciában? Hogy megerősítik a jogrendet. Csakhogy ma a jobboldal a nacionalizmussal helyettesíti a jogrendet, pacifikál és újraszervezi a lopás algoritmusát. Példaszerűen magyar viselkedés. Egyre mélyebben a zsákutcába. Mit kéne még jobban megérteni ennél, hogy valamit tegyünk is?

Szóval, én személyesen piszkosul unom már a nyavalygás minden stációját, forrását és konstellációját. Elegem van a fürdős kurvákból, akikké váltunk, elegem van a hazug megoldásokból, a nemzeti aljasságból, a ressentiment-ból és az égig érő ostobaságból, elegem van a másokra mutogatásból és a vesztes tradíciónkból -- és főleg elegem van a semmit tevésből. Ha ezt is elszúrjuk (értem ez alatt a rendszerváltást), amikor a sok hülye, félművelt egoista véleményével szemben természetesen nem kényszerít bennünket senki semmire -- tessék, szabad az út Belorussziába, lehet csatlakozni, ki tart vissza bárkit is, csatlakozzon mindenki a személyében, aki akar, de az országot nem adjuk, ez a mi hazánk --, tehát ha ezt is elszúrjuk, a sokszor invokált Isten majd olyan eleganciával söpör minket a szemétdombjára, hogy a Bibliát sem lesz időnk majd elővenni, hogy izééé...., hol is van ez megírva.

(Ajánlom a reménytelen, spirálba vesző hazudozás iskolapéldájaként -- különösen a néhány nappal ezelőtti "jól élünk" http://hafr.blog.hu/2013/06/18/orban_magyarorszag_jomodu_lett nyilatkozat fényében: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_meg_nem_ugy_elunk_ahogy_szeretnenk.557430.html)