1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.05.18. 13:14 HaFr

Orbán homokozója

„Nemrégiben megnéztem az egyik energiaszolgáltató éves beszámolóját, amelyben azt láttam, hogy miközben veszteséget könyveltek el tavaly, az előző évekhez hasonlóan most is több milliárd forintos osztalékot vittek ki az országból. A magyarázat szerint ennek a forrását az eredménytartalékból fedezték. Ha ők úgy gondolnák, hogy hosszú távon szeretnének ezen a piacon maradni, és támogatnák a kormány törekvéseit, akkor mondjuk két évet kihagyhatnának az osztalékfizetésben” – mondta a miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Sőt, hatot. Vagy ménem mingyá' negyvenhetet.

N. ("Közgép") Lászlóné nézte a könyveket, forgatta őket, de nem hitt a szemének: a tulajdonosok osztalékot vettek ki. Néé, a zsiványok, hát nem könyékig turkálnak a saját pénzükbe'! Mikor pedig mekkorka rezsitartalék rejlik abban! Mekkorka nagy kétharmad!

Sőt még eredménytartalékuk is van, és nem futballstadionra. Hoppá, hoppá, botrány a négyzeten, hadd komoruljunk el.

No és mér? Nem másért, mert doszt kapitalizmus van. Még mindig! Ennyi nemzeti megmentői munka után. A legnagyobb botrány, hölgyeim és uraim, magunk közt szólva. Botrány botrány hátán, így a minésztériomból szemlélve, no.

Az viszont teljesen rendjén van, hogy egy korrupt kormányzat, amelyik képtelen olyan gazdasági környezetet akár csak elgondolni is, amelyikben a lehető legnagyobb eséllyel zárkózhatna fel a magyar termelékenység -- és ennek nyomán az átlagfizetés -- az európaihoz (amint a magyar energiaárak kétségtelenül felzárkóztak már), a saját inkompetenciáját és választási ambícióit lopással és zsarolással finanszírozza, élő bizonyítékául annak, hogy nem hiába nevezte Szent Ágoston a legnagyobb rablóbandának az államot.

El sem tudom azonban képzelni, minek nevezte volna azt a népet, amelyik nem csak eltűri ezt az államot, de örvend is neki.

158 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr215305920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tyreo 2013.05.18. 15:46:50

Minek nevezte volna? Kommunistának..

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.18. 15:52:47

@Tyreo: OK, tegyük fel, nem ismerte még ezt a terminust. Akkor vagy a maga korából hozott volna terminust (nem talált volna), vagy erkölcsi természetű kijelentést tett volna róla.

sörtelen 2013.05.18. 17:30:49

@Tyreo: Az a nép, amely eltűri azt a kormányt, amely "... a saját inkompetenciáját és választási ambícióit lopással és zsarolással finanszírozza ..." - kommunista???
Szent Ágoston szomorú...

bolondok közt viktor a király 2013.05.18. 22:33:19

@Tyreo: Nem úgy akartad írni, hogy " narancs kommunista "? Így stimmel.
Mi nem örvendünk neki, csak az elvakult narancs kommunisták.

toportyánzsóti 2013.05.18. 22:53:06

Az angyali oldal joga megítélni másokat,jár nekik ez a jog akár csak a tisztelet és bizalom...Cifraság a dologban csak az,mindennek lehet őket nevezni csak angyalnak nem!

hdnctrl 2013.05.19. 00:16:47

"Bármit csinálsz, nem vagy nagyobb tolvaj
Mint az állam meg a k*rva adóhivatal."

Dopeman is megmondta.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.19. 08:33:01

@toportyánzsóti: Nem beszéltem senki angyal voltáról, és bizony elég szomorúnak tartom, ha valaki képtelen a józan eszére támaszkodni, hanem rögtön kell egy kitérőt tennie a politikai osztály ülepébe, és ott tudakozódnia, mi legyen a vélemény.

toportyánzsóti 2013.05.19. 10:34:53

@HaFr: A narancsmaffia nevezte ki magát angyali oldalnak és sok egyéb másnak...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.19. 12:08:57

@toportyánzsóti: Látod, nem véletlenül értettelek félre (és csak a nicked lehetett volna az iránytű). Ugyanazok a tetű beszólások mindkét oldalról, már ne haragudj.

Tyreo 2013.05.19. 13:22:37

@HaFr: Ha erkölcsi jellegűt keresünk, akkor meg Széchenyinek van idevágó idézete az aljas kormányról és az azt le nem rázó népről...

toportyánzsóti 2013.05.19. 13:59:20

@HaFr: Új vagy még a trollvadászatban.

zobod 2013.05.19. 14:14:01

Állami segítséggel lényegében monopolhelyzetbe hozott, és garantált eszközarányos profitot kapó cégekről van szó. Ha valaki rácuppan az állami csecsre, akkor legyen vele tisztában, az mivel jár, lesznek vele szemben elvárásai az államnak. Vagy ha nem tetszik az állami hátszél és annak velejárói, akkor lehet versenyezni a szabadpiacon is, és a garantált profit helyett vállalni a bukás kockázatát mint az emfesz, vagy estar.

2llkedő 2013.05.19. 14:15:06

A Közgépnél 3 milliárd osztalékot vettek ki. Lehetne tovább gondolni?

na4 2013.05.19. 14:19:27

A Fidesz alatt ismét felépült a szocialista tervgazdálkodás. Az Orbántól betojt miniszterek pedig egymást licitálva verik szét a gazdaságot.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.19. 14:27:56

a kormány is támogathatná a saját törekvéseit és 2 évig nem venne fel senki (miniszter, államtitkár) fizetést akkor jogos lenne a duma.

Reggie 2013.05.19. 14:58:02

@doggfather: Ne viccelj. Nemregiben megallapitottak, hogy ok titszteletdijat kapnak nem fizetest es ezert nem fizettek valami adot, amit a kozalkalmazottaknak kellett.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 15:04:26

tehát be lett ismerve, hogy az energiaszolgáltatók mégse csinálnak extraprofitot, viszont veszteségesek. egyfelől.
másfelől nyilván a közgépet is megkérik majd, hogy ezentúl olcsóbban építsen hidat, mert a tulajdonosok milliárdokat vesznek fel minden évben, a teljes osztalékot kiveszik.
harmadszor pedig:

@zobod: ezek a szolgáltatók valamit adtak is cserébe a garantált haszonért. illetve viszonylag nehéz lenne több szolgáltatót tartani ilyen piacon, mert ez nem internetkábel, hogy behozza minden lépcsőházba, picit bonyolultabb infrastruktúra.

de tudok olyan cégeket is, amik a "garantált profit helyett vállalni a bukás kockázatát" elvét betartották: a bankok.

ők is megkapták a magukét. illetve egy kormányt tudok, amelyik a támogatott lakáshitelek révén óriásprofithoz juttatta őket. nem emlékszem, segíts már, '98 és 2002 között voltak hatalmon, és nagyon sokat segítettek a felső-középosztálynak hogy befektetési céllal lakásokat vegyen a mi adónkból.

ezen kívül ugyanez a társaság 8 év ellenzékiség után hadat üzenve a multiknak, kivonva a bizalmat a gazdaságból, elijesztve minden normális befektetőt fogta magát és piaci ár felett úgy 160 milliárd forinttal megvette a veszteséges gáztározókat.

ugye most már nem szólalsz meg többet?

Szociknak vége 2013.05.19. 15:09:40

@balage_81 reloaded: 'fogta magát és piaci ár felett úgy 160 milliárd forinttal megvette a veszteséges gáztározókat.'

- Forrás? Ami biztos az annyi hogy 1,2 mrd euróért vették meg a gázüzletágat a németek, amit mi 800 milláért vettünk tőlük 2012ben. Tehát ők biztosan buktak rajta 400 millió eurót(120 mrd forintot).

Gera 2013.05.19. 15:11:42

@félázsiai 2llkedő: Tudod hány milliárd forint profitról mond le Simicska, amikor töredék áron értékesít reklámfelületet a fidesznek? Ő így vesz részt az ország építésében.

sárkányfő 2013.05.19. 15:25:13

Érdekes, ahogy a maffia lenyúlta a magyarországi dohányipart, azonnal felemelte háromszorosára a haszonkulcsot :)

Úgy látszik szeretik ezek a fiúk a pénzt, de nagyon, csak akkor szúrja a szemüket, ha másé a lóvé.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 15:28:45

@MetroGoldwinMayer: amit szintén biztosan tudunk, hogy minden annyit ér, amennyit adnak érte. kivéve, ha senki nem akar érte egy fillért sem adni, csak jön az állam és politikai okokból megveszi. egyébként meg:

"Több helyen nyilvánosságra került, hogy vagyonértékelések történtek az ügyben. A piacon keringő és hozzáférhető információk alapján úgy tudom, hogy az egyik vagyonértékelés 40 millió euróról, a másik körülbelül 300 millió euróról szólt. A vételár pedig minden bizonnyal 800 millió euró felett lesz, ha a hivatalos nyilatkozatokból nem is lehet tudni, de az iparágban jártas szakértők nagyjából ezt a nagyságrendet jelölik meg. Ebben az esetben pedig azért van egy 500 millió eurós különbség" - mondta Mártha Imre (290 forintos euróárfolyamon ez az összeg megközelítőleg 145 milliárd forintnak felel meg."

2llkedő 2013.05.19. 15:33:34

@Gera: Asztat behozza az ellenségnek adott felületek díjaiból.

2llkedő 2013.05.19. 15:34:33

@MetroGoldwinMayer: "Ami biztos az annyi hogy 1,2 mrd euróért vették meg a gázüzletágat a németek, amit mi 800 milláért vettünk tőlük 2012ben. Tehát ők biztosan buktak rajta 400 millió eurót(120 mrd forintot)."

Forrás?

2llkedő 2013.05.19. 15:35:46

@balage_81 reloaded: "amit szintén biztosan tudunk, hogy minden annyit ér, amennyit adnak érte."

Kivéve a moszkvai nagykövetséget.

sárkányfő 2013.05.19. 15:36:48

@balage_81 reloaded:

Ha csak az 500 millió eurós ráadás 20%-át kérte visszacsúsztatni a zsebébe Orbán, az is laza 100 millió euró, azaz 30 milliárd Ft.

Bár a logikus a zsákmány felezése lenne, az meg 250 millió euró.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 15:48:30

@félázsiai 2llkedő: umbulda 1.0., így van. meg még 1000 másik a szoci érában. viszont nem is óhajtom őket a hatalomban látni. ha mesterházy sokat erőlködik, majd voksolok a kétfarkúra. szurkolok bajnainak hogy a tolvaj szocikat valahogy egy döntetlennel kihagyassa a kormányból

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 15:50:22

@sárkányfő: "Ha csak az 500 millió eurós ráadás 20%-át kérte visszacsúsztatni" - nem ilyen szerénynek ismerem:)))

viszont őszintén remélem is, hogy egy napon kattan a bilincs a csuklóján

ob.szerver 2013.05.19. 15:52:47

Érettségizett Laciné miniszter tudja, hogy 30%-os rezsicsökkentéssel veszteségesek lesznek a szolgáltatók, de nem baj, majd a saját tőkéjük felhasználásával finanszírozzák a veszteségeket.

A maffidesz ismét át fog lépni egy - már számolni sem lehet hányadik - határt. Nem elegendő, hogy a cégeket megfosztották fejlesztési forrásaiktól, most már szabályosan kirabolják őket.

Tehát semmi másra nem készülnek, mint amit eddig is csináltak, nyugdíjjal, földdel, trafikkal. Mivel a négy év alatt elért 0%-os növekedésből nem lehet osztogatni a haveroknak és nem lehet megvásárolni belőle szavazókat, a rezsim ismét a tulajdonviszonyokat rendezi át, méltóan 1938-as és 1947-es elődeihez.

Mivel azonban Európában egyelőre a jog uralkodik a maffia helyett, a tervük csak ideiglenesen fog működni, és majd kamatostul kell visszafizetni az elrabolt tulajdont. Persze, ez már a jövő évi választások után lesz esedékes.

smartdrive 2013.05.19. 15:52:58

na jó, ez így azért demagóg faszság. adófizetés előtt is könyékig turkálunk a saját pénzünkben, mégis kérik belőle az adót

2llkedő 2013.05.19. 16:01:27

@balage_81 reloaded: "majd voksolok a kétfarkúra. "

Éljenek a Kétfarkúak! Remélem, bejutnak.

Napkutya 2013.05.19. 16:04:40

A legnagyobb gond, hogy ezt a szar, parancs-irányította rendszert, NEM lehet majd visszafejteni.

Ha majd eljön a számonkérések ideje, pont ugyanazt fogjuk hallani, mint a Nürnbergi-perben:

-Utasításra/rendeletre/parancsra tettem!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 16:05:43

@zobod: kb. így van, de úgy tűnik z index címlapos blogok, és bérkommentelőik ilyen egyszerű dolgokat is képtelenek felfogni

bár amúgysem értem, miért ajvékolnak, hiszen 2014-ben úgyis eljő dopeman a messiás, oszt felemelik a rezsit, felvesznek sok imf hitelt, csökkentik a minimálbért, és növelik az szja-t, akkor majd itt lesz a kánaán

erre több bizonyíték van, mint az evolúció elméletre

xd

2llkedő 2013.05.19. 16:11:50

@wmiki: Valami újabb, ütősebb szöveget kitalálhatnál mán, me ez uncsi!

Napkutya 2013.05.19. 16:16:34

@wmiki: B.meg!

Belőled még nem lett nyúltáp? Jaj, szerencsére nagyon-nagyon rég hallottam felőled!

Tahótlanítás pozitív Index-celeb, a jó WMIKI!

Szerintem, külön sápot kap az Index-től a komentekért, -amatőröknek, kétségtelenül jó csali, de olvashatatlanul HTV-s smugya, aki még azt sem találta ki, hogy most jobbikos-e vagy népnemzeti s.ggnyalós....

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 16:22:02

@félázsiai 2llkedő: :0
tényleg? akkor már van új messiás a "demokratikus" ellenzék oldalán?
ki az???

más programjuk is van, mint a több imf hitel, és több rezsi?
mi az???

Buga.Jakab 2013.05.19. 16:22:38

nincs kapitalizmus !

focializmus van...

a fidesmaflaálam feudális sötét középkora !

2llkedő 2013.05.19. 16:26:45

@wmiki: Van, a Kétfarkú Kutyapárt.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 16:27:59

@félázsiai 2llkedő: lol

az komolyabb párt mint amilyen tudomány az evolúció elmélet, igaz?

rajzokon ők is sok választás nyernek ^^

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 16:30:29

@félázsiai 2llkedő: am nem akarok bezavarni az elképzelt álomvilágodba, de a valóságban, ők hány %-on állnak a közvéleménykutatások szerint? ^^

profilo 2013.05.19. 16:32:46

@balage_81 reloaded:

Nem kell a púder.

Tudod te is jól,hogy a szocik nélkül semmi esélye Bajnainak.És tudod jól,hogy siker(azaz választási győzelem) esetén Mesterházyék benyújtják a számlát.Könyörtelenül és kíméletlenül bevasalják azt ami "szerintük nekik jár".

Tehát fogod te még védeni az MSZP-s mutyikat,ahogy az ellen oldali fideszes sorstársaid teszik mostanság.

2llkedő 2013.05.19. 16:38:31

@wmiki: Nem tök mindegy? Nem most lesz a választás.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 16:40:40

@profilo: hogy védeni nem fogom, az biztos, láthattad, itt sem védtem. az intézkedéseket lehet, de magát a pártot aligha. ahogy a tandíjjal és a vizitdíjjal egyetértettem, azt védtem. puch lászlót meg nem védtem.

2llkedő 2013.05.19. 16:40:48

@wmiki: Piktorod segge lukából tök mindegy, ki mit csinál. Neked a jó meleg valag való.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 16:41:25

@félázsiai 2llkedő: lol

és addig majd előlépnek a fényből a tökéletes programjukkal, ezek a tökéletes emberek, igaz?

ti libbantak, amúgy szedtek valamit, vagy magatoktól kerülnek a fejetekbe ilyen fantazmagóriák?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 16:43:35

@profilo: szíves engedelmeddel, még valamit: vajon miért nem kerülhető meg az mszp, ha valaki kormányt akar váltani? hát azért, mert olyan a választási szisztéma, hogy a külön indulóknak esélyt sem ad a későbbi egyezkedésre. tudod az olyanra, amit orbán csinált az mdf és a kisgazda párt nevű izékkel. az mszp megkerülhetetlensége az orbán és tsai. nevű bűnbanda politikai fortélyának terméke

2llkedő 2013.05.19. 16:43:36

@wmiki: A fidesz programját nem nehéz túlszárnyalni. Ha csak annyit mondanak, hogy Kedves választók, mi a saját zsebünket kívánjuk tömni, máris a szavazatom az övék, mivel nem hazudnak.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 16:45:02

@félázsiai 2llkedő: teljesen igazad van, a több imf hitel, és kevesebb minimálbér az biztosan sok embert meggyőz

xd

2llkedő 2013.05.19. 16:48:09

@wmiki: Majd Géniuszod Ikaroszos szárnyalása elgondolkodtatja az embereket.

Tudod, a hazug embert hamarabb utol érik, mint a sánta kutyát.

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 16:48:25

@wmiki: te hiszed azt amit írsz? Hogy ez az elmúlt 3 év jó írányba vitt? Most, ha lehet akkor úgy össztársadalmi szinten értem, nem a hatalmon levők részéről.
Szerinted ez az írány vezet valahova máshova, mint a totákis csőd és katasztrófa, mind gazdasági, mind társadalmi értelemben?
Egyszer leírhatnád azt is amit valóban gondolsz..

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 16:51:44

@sírbateszezazegész: igen, bocsi...

ne haragudj, hogy én abban hiszek, hogy a kevesebb imf hitel, és kevesebb rezsi, az jobb, mint a több imf hitel, és a több rezsi

biztos nem vagyok demokrata :((

profilo 2013.05.19. 16:57:51

@balage_81 reloaded:

Isten hozott a valóság sivatagában!
Szemem előtt van egy kép,ami a Parlament folyosóján készült.A képen kedélyesen,mosolyogva beszélgető,különböző pártokhoz tartozó politikusok láthatók,akik előtte bőszen anyázták egymást a ülésteremben.

Egyébként az MSZP azért nem kerülhető meg jelen esetben,mert az igazság bajnokaként induló(lol!) Bajnai mögött nincs egy jól szervezett,mozgósítható tagság,apparátus...stb,azaz PÁRT,vagy ahogy te mondod,bűnszervezet.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.05.19. 16:58:47

Egy kis izelítő már a tegnap előtti viharnál is volt. Több órás áram kimaradás. Csökkentség csak arezsit, csak azután ne csodálkozzanak, ha mind gyakoribb lesz a hálózatok meghibásodása, áram, víz, gáz kimaradása. Fejlesztés nélkül ugyanis csak ez várható.

zobod 2013.05.19. 16:59:44

@balage_81 reloaded:

"de tudok olyan cégeket is, amik a "garantált profit helyett vállalni a bukás kockázatát" elvét betartották: a bankok."

Mit vállaltak, milyen bukás kockázatát, hülyegyerek?

pestisracok.hu/szocialista-paktum-pecsetelte-meg-a-devizahitelesek-sorsat/

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.05.19. 17:01:02

Csökkentség=csökkentsék. arezsit= a rezsit

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 17:14:42

@sírbateszezazegész: egyébként a hívő emberek tudják, hogy a világban csak jó dolgok történnek, hála urunk, teremtőnknek ^^

Ezténírtam 2013.05.19. 17:15:03

Szerintem a közszolgáltatókat állami kézbe kell venni,amennyiben nem megoldható a verseny, mert az nem lehet, hogy monopolhelyzetben legyenek magáncégek.

Az, hogy ezt a Fidesz ilyen módszerekkel akarja megoldani, nem túl elegáns, de ezek a srácok sose voltak elegánsak, nem azért szeretjük őket... Mivel vegyük már észre, hogy ennek a társadalomnak a többsége ugyanolyan pitiáner kicsinyes senki, mint a vezetőink (elég csak a 3M nyugdíjasra és a 1,5M közalkalmazottra gondolni, akik semmilyen áldozatra nem hajlandóak, hanem csak követelőzik a sok semmirekellő)

Mária 2013.05.19. 17:24:59

Most még csak az energiacégek éves mérlegében turkálnak.

Később majd a lakossági megtakarítások is érdekelni kezdik őket.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 17:29:39

@profilo: sokkal komplikáltabb a probléma. bajnai azért nem népszerű, mert nem 14. havi nyugdíjjal kampányol és 2 kommunista párt van, amit le kell győznie. ja nem, 4, mert a jobbik meg az lmp is az.

@zobod: a bankok már jóval 2002 előtt szert tettek gyönyörű profitokra a lakáshitelek miatt. versenyben. ami utána jött: úgy emlékszem, egy gyurcsány nevű még meg is adóztatta őket, ez volt az első intézkedése. kapott is érte a fidesztől és csányitól is, pedig az ennek az adónak a töredéke volt. legközelebb nézz utána a tényeknek, mielőtt elgurul a gyógyszered debilkém.

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 17:30:14

@wmiki: nézd azt nem kétlem, hogy mindenki szeretne kevesebbet fizetni az általa igénybe vett szolgáltatások/termékek után. De az, hogy az állam nem hajlandó az MVM-en keresztül nála realizálódó hasznából, illetve az egyenesen rablás kategóriába sorolandó 27%-os áfa összegen változtatni/engedni, az nem elfogadható. Az IMF-hitel miért baj? Így is vesznek fel hitelt. Sokkal rosszabb feltételekkel. Csak közben teljesen ellehetetlenítik a gazdaságot. Nincsenek beruházások. Nem nyúltak hozzá azokhoz a nagy alrendszerekhez, melyek gúzsba kötik a jövőt. Semmi gond nincsen a rezsi árával. A jövedelmekkel van baj. Azok alacsonyak. De magasabbak nem lehetnek, mert ilyen a gazdaság teljesítménye. Azt pedig senki nem fogja emelni, mert egy ilyen rablógazdálkodást folytató fél-autoriter rendszerben senki sem bízik. Nincs jövőkép jelenleg az ország előtt. A határon állunk. Még egy lépés és végképp lehetetlenné válik mind a társadalom, mind a gazdaság konszolidációja. Lehet nyerni '14-ben és utána mi lesz? Senki nem fog odamenni beruházni. Egyrészt jobb feltételeket biztosít mindenki más, másrészt vállalhatatlan morálisan az ország vezetése. A Néppártban is mindenki orbán ellen van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.19. 17:31:15

Az a 30% eléggé röhejes. Mondjuk ha megcsinálják, akkor nem fogunk ennyire röhögni, mert azt már nem nyeli be egyik cég sem.
Meg úgy maga az, hogy rájöttek az eredménytartalékra.
Van ezeknek fogalmuk a világról? :D (Nincs.)

"miközben veszteséget könyveltek el tavaly, az előző évekhez hasonlóan most is több milliárd forintos osztalékot vittek ki az országból."
Viszont azt se higgye azér senki, hogy szegény cégek, mert valszeg eddig sem csak az adózott jövedelem volt az, amiből a profitjuk származott... Majd pont ezeknél nem lenne adóelkerülés.

Illetve, a postban van egy tévedés, hogy kaptalizmus van.
Nem, nincs. Kapitalizmusnak látszó valami van, leginkább valami hihetetlen pánzszipkázással egész világon. Mert verseny, az már egy jó ideje csak látszólag van, a kapitalizmusnak meg az a fő jellemzője.

@Ezténírtam: +1! Viszont ehhez az is kéne, hogy hatékonyan ellenőrizhető legyen az állami cégek működése... márpedig az nem megoldott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.19. 17:32:27

@balage_81 reloaded: "de tudok olyan cégeket is, amik a "garantált profit helyett vállalni a bukás kockázatát" elvét betartották: a bankok."
Jaja, csak nem ők vállalták, hanem az ügyfeleik :D A bank behajthat, elárverezhet, és van biztosítása a hitelre...

baldoc 2013.05.19. 17:32:33

@Ezténírtam: Tudod mégiscsak a vezetők a fontosabbak , ők mutatnak példát , őket követik . Nem semmirekellők az emberek !A Fidesz nem túl elegáns (!?), tudod a nácik se voltak !

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 17:32:55

@Mária: jah... szegény ártatlan győzikére is hogy rászálltak

@sírbateszezazegész: aham, de ez a többi eu-s országban (meg nem eus) ugyanígy van, az is orbán hibája?
ott is csak dopeman a messiás tehet rendet?

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 17:35:58

@Ezténírtam: volt egy árszabályozás, a monopol helyzetet pedig a szerződéskötés előtt zárták ki.
A hsz-d második részével nem tudok egyet nem érteni, sajnos.

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 17:39:36

@wmiki: pontosan mi van a többi országban is ugyan így? Kifejtenéd?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 17:45:42

@sírbateszezazegész: ott is alacsonyak a bérek
minden országban így érzik a polgárok...
nemcsak görögöknél, spanyoloknál, olaszoknál, de az usaban, japánban, németeknél is...
ez minden országra elmondható

de legfőképp pedig... azokban a dél amerikai/afrikai/ázsia országokban, ahol már vettek fel imf hitelt bőven...

ez mind-mind orbán hibája?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.19. 17:49:24

kápitalizmus ugye nem = szabadrablás....

zobod 2013.05.19. 17:57:09

@balage_81 reloaded: minek nézzek utána, te szerencsétlen? A problémáink nem 2002 előtt, hanem utána kezdődtek. Az 1. Orbán-kabinet nyitott teret a deviza alapú hitelezésnek? Igen. De hogy is volt akkor az utódpárt által is vállalhatónak tartott pálya, 2006/2008 közt euro, vagy erre már nem emlékszel? Kin múlt hogy nem úgy lett, a világgazdaság egyik aranykorában? Tudod, mikor futott fel a devizahitelezés? Szerinted lehetett már akkor tudni, hogy ebből inkább baj lesz, mert a folyamatok nem jó irányban alakulnak? Amikor dőlt a kártyavár, mit csinál Gyurcsány és a szocik, azt olvashatod a linken lévő jegyzőkönyvben. Ennyit a bankszektorról, meg a versenyről, és a "komoly" kockázatokról amit vállaltak. Nem hiszem el, hogy van olyan ostoba tök ember ebben az országban, aki nem veszi észre azt a kvázi monopol helyzetet bizonyos szektorokban/más szektorokban kartellezést, illetve igényeik kritikátlan kiszolgálása érdekében való nyomásgyakorlást és politikai befolyásolást, amit ezek az általad ajnározott cégek itt a magyar piacon véghezvittek. Ez nem verseny volt, ezt csak annak hívták.

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 17:59:34

@wmiki: te melyik országban éltél, hogy ennyire ismered a helyzetet? Mi alapján tájékozodsz? Milyen forrásokhoz jutsz hozzá? Mert egy picit handabanda ez, amit írtál.
Pünkösd van, beszélgessünk...de ne a szokásos ostoba stíledben, ok?

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 18:01:10

@Rorschach: :) pünkösd van, bármit is jelentsen... talán most valami épkézláb választ is ad..

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 18:03:08

@sírbateszezazegész: hát... tudok kinyitom a szemem, és körülnézek a nagyvilágban...

tehát beszélgessünk... de azért én ostoba (stílusú) vagyok...
gratulálok, igazi liberális demokrata vagy... :x

a te fajtád szokta felsőbbrendű értelmiséginek képzelni magát...

wanekus 2013.05.19. 18:07:56

Hát miért fájt az mindenkinek, hogy a Nyerges Zsolti tesóját, aki állatorvos, a Kedves Vezető kinevezte a Lászlóné Minisztériumba államtitkárnak? Egy ekkora marhának, mint ez a Lászlóné mindig elkél az állatorvosi felügyelet.

Hát ebből is látszik, hogy a mi Kedves Vezetőnk nem csak a legnagyobb focista a csuti gyepűkön, de egy előrelátó bölcs vezér. Vátesz ő ki mit a közösből ér magáéVátesz :-)

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 18:15:34

@wmiki: hol néztél körül a nagy világban?
Egy kérdésre nem válaszoltál eddig egyenesen. Dopemant emlegeted, mint számomra a messiást (egyébként mi bajod van vele? Személyes konfliktus? Vele tisztázd.)
Én nem háborodom föl azon, hogy te jól érzed magad egy autoríter rendszerben. Van még így pár milliárd ember. Nekem ugyan más a preferenciám, de attól én nem bántalak téged. Neked szükséged van egy vezérre, én talán ennél egy picit autonomabb személyiség vagyok.
Azért, mert nem értek egyet orbánoddal, még nem biztos, hogy liberális demokrata vagyok. Nekem meg szerencsém volt, az én korosztályomat még nem tiltották ki az egyetemről, de szerintem most is lehet könyveket olvasni otthon, nem? Mi lenne, ha megpróbálnád?

baldoc 2013.05.19. 18:19:02

@zobod: Tudod mikor futott fel a devizahitelezés ?Nem ez a lényeg! Hanem az , hogy MIÉRT futott fel a devizahitelezés !
Kérdezd meg Járait , akit úgy védett a Fidesz !

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 18:19:58

@sírbateszezazegész: nagyon érdekes kitalált történetet hadartál el...

nekem meg nincs semmi gondom azzal, hogy álomvilágban élsz, csak itt a valóságban, ahol messze vezet a fidesz, az embereknek vannak gondjaik

Mesterlövész 2013.05.19. 18:35:27

@wmiki: Még több hitel és még több rezsi, Mikikém, mi más lenne? Ez biztosabb, mint az evolúció! :D

2llkedő 2013.05.19. 18:37:56

@wmiki: "csak itt a valóságban, ahol messze vezet a fidesz, az embereknek vannak gondjaik"

Hát ez az! Fidesznek köszönhetően vannak gondjaik az embereknek, mégis vezetnek.

2llkedő 2013.05.19. 18:39:58

@wmiki: Csak közlöm veled, hogy a bizonytalanok vezetnek, nem a fideszed.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 18:44:19

@ColT: ettől még kockázat és veszteség. a bank ugyanis nem ingatlankereskedő, hanem bank.

@zobod: ha lenne kedvem az ostoba trollokhoz, akkor válaszolnék tételesen, de ma nincs szerencséd. lassan ideje volna orbánékról is beszélni, mert 3 éve kormányoznak. de gondolom téged se a recesszió, se a 3ezer mrd. nem zavar, annyira benne van a fejed a seggedben

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.19. 18:44:50

@zobod: "A problémáink nem 2002 előtt, hanem utána kezdődtek."

Francot, a problémák 1945-ben kezdődtek, amikor idejöttek a ruszkik, aztán a félig-meddig rendszerváltás óta semmilyen érdemi változáűs nincs a magyar politikában és közigazgatásban. Ez okozza a legtöbb gondot.

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 18:48:08

@wmiki: én próbáltam veled normálisan beszélni. Tiszteletlen vagy. Lehet, hogy ez a családon belüli házasságok jellemzője. Mert a hülyeséged az onnan jön. A család génállományának javítására még nem gondoltatok kecskére? Mégse anyáddal csináld mindig, nem?

2llkedő 2013.05.19. 18:53:03

@ColT: A probléma ott kezdődik, hogy a honfoglaláskor az őseink nem mentek tovább nyugatra.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 18:59:45

@ColT: szerinted a bankok a nemfizető hitelek hány %-át tudják behajtani?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 19:01:47

@félázsiai 2llkedő: csak közlöm veled, hogy olyan párt nem létezik, hogy bizonytalanok, így azok kormányt sem alakíthatnak...

csak az elképzelt álomvilágotokban

@sírbateszezazegész: pfff... te aztán sokat mutattál a tiszteletből, amikor a más véleményű embert ostobának tituláltad.... :x

látod, ezért is van belőletek elege a normális embereknek

2llkedő 2013.05.19. 19:03:05

@wmiki: Hülyegyerek! Nem most lesz a választás! Nehéz a felfogásod?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 19:07:35

@félázsiai 2llkedő: ja persze!
majd 2014-ben előlépnek a fényből a tökéletes emberek, akik csak jó döntéseket hoznak!

hogy felejthettem el, pedig több bizonyíték van rá, mint az evolúcióra :((

2llkedő 2013.05.19. 19:09:19

@wmiki: "pedig több bizonyíték van rá, mint az evolúcióra"

A Mennyországot se felejtsd el.

Ezténírtam 2013.05.19. 19:12:58

@ColT: talán még mindig kevesebbet lopnak, mint egy magáncég, ami megvesztegetéssel monopolhelyzetbe kerül egy piacon... Lásd közszolgáltatók privatizációja

@baldoc: valóban nem, a "semmirekellő" egy szubjektív fogalom, nyilván a magyarok nagy többsége nem semmirekellő a csádiakhoz képest, de semmirekellő a dánokhoz képest

@sírbateszezazegész: árszabályozás, persze, nem gondolod, hogy egy okos, rutinos tapasztalt magáncég, ha monopolhelyzetbe kerül egy piacon, nem maga mondja meg az árakat egy kis kenőpénz fejében...

Ezténírtam 2013.05.19. 19:20:24

Egyébként szerintem a FIDESZ érzett rá a legjobban a legnagyobb magyar közös osztóra, amit még nagyjából a többség elfogad, és egyáltalán nem látszik, hogy az ellenzék akármelyik pártjában vagy csoportjában lenne olyan ember, aki OV-val versenyezhetne, Gyurcsány teljesen leírta magát, Bajnai egy félszeg kisfiú, Mesterházy meg egy pancser, a többinek nincs semmi súlya.

Amúgy reálisan értékelve, a vallásos rajongást félretéve annyira nem rossz, amit csinálnak, a kommunikáció meg sajna a nagyon butákra van optimalizálva, ezért ez természetesen annak, aki legalább leérettségizett és 100-as IQ-ja van, visszataszító, de ez van...

zobod 2013.05.19. 19:24:07

@baldoc: miért nem lett 2006-ra euro? Ezt kell megválaszolni annak, aki a felelősöket keresi a félresiklásért.

@balage_81 reloaded: nincsen recesszió, te ostoba cerkóf. Tudod mi a recesszió?

2llkedő 2013.05.19. 19:25:18

@Ezténírtam: "egyáltalán nem látszik, hogy az ellenzék akármelyik pártjában vagy csoportjában lenne olyan ember, aki OV-val versenyezhetne,"

Versenyezzen csak saját magával Piktor. Nyerje meg a választást egy minimális többséggel, és utána szakadjon rá a trutyi, amit összehányt. Utána lehet nulláról indulni.

2llkedő 2013.05.19. 19:27:20

@zobod: "Tudod mi a recesszió?"

A negatív növekedés is növekedés!

Szociknak vége 2013.05.19. 19:27:46

@Ezténírtam: Mesterházy hogy lenne már pancser? Egy hiteles férfi.

Ha a 20as évekbe születik jó börleszk komikus vagy alkoholcsempész válik belőle, akárki megássa. Még most sem késő Attila! Ha Reagan ripacs színészből elnök lehetett, Te is lehecc ripacs elnökből színész!

Orbántakarodj!!! 2013.05.19. 19:31:35

@wmiki:
Csak úgy csendben megjegyzem, hogy idele lenne levenned azt a narancsszínű szemüveget!
Folyamatosan azokat a hazugságokat szajkózod, amit a pártod és gazdád összehazudik.
Tudod, engem nem érdekel, hogy mi volt 5 vagy 10 vagy akár 20 éve. Ezért nem is foglalkoztam a politikával több, mint 20 évig. Egyszerűen tudomásul vettem, hogy a kormány nem fogja megoldani az én problémámat. Egyszerűen azért nem, mert az nem az ő, hanem az én dolgom. Csakhogy a nertársak valamit csináltak az elmúlt 3 évben, mert addig jól működő cégek mentek tönkre, A még talpon maradók nem a jövő évtől, és még csak nem is a jövő hónaptól, haanem sok esetben a jövő héttől rettegnek, mert nem tudják, miből fizetik ki a rezsit. És itt nem 2-3 vállalkozóról beszélek. És nem valaki mondta, hogy a vállakozók erről beszélnek, hanem személyesen tőlük hallottam. És a rezsicsökkentés, a bruttó minimálbér növelése őket sújtja. Ezenkívül a felszaporodó adó és egyéb terhek is az ő helyzetüket rontja. és akkor úgy döntöttem, felébredek, és megteszem azt a keveset, amit tudok, hogy ez a rohadék tűnjön el a bandájával együtt, lehetőleg örökre. De azért szajkózd csak amit olyan jól bemagoltál. Majd megkapod érte a csontodat Orbán gazditól.Legyél csak olyan, mint az a kutya, amelyik távolról ugat, de közelről nyal.
Csak azért azt is vedd számításba, hogy ha vikinek bejön a számítása, és nyer a választáson, akkor bizony amit most adott, azt visszaveszi kamatostól még tőled is, mert az ilyen bérkommentelő nem nagy érték számára, és akkor már nem lesz rád szüksége.

Rodolfo63 2013.05.19. 19:34:16

Közgép-et is megkéri majd a néni jövőben, ha már adófizetői pénzből mennek oda 100 milliárdok, akkor legyenek szívesek nem kivenni az osztalékot, meg inkább visszautalni még pénzt?

Orbántakarodj!!! 2013.05.19. 19:37:06

@félázsiai 2llkedő:
Igazából ezért kell a TEK, meg a +3500 rendőr. Ők majd megvédik, ha megnyeri a választást. Persze akkor majd növeli a létszámukat.

Szociknak vége 2013.05.19. 19:39:23

@Rodolfo63: Nem, a közgépet nem kéri meg, mert oda adófizetői kézből mennek a forintok (a szolgáltatókhoz nem).

Pénz iránya - magyar - magyar állam - magyar cég

Ezt így is kell csinálni, a zsidók 2000 éve üzik nagy sikerrel.

Vagy szoclib modell: magyar fogyasztó/adófizető - magyar állam - idegen cég

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.19. 19:39:24

@Orbántakarodj!!!: pfff... :x

és ez mind-mind a patás orbán hibája, még a holokausztot is ő rendelte meg, ugye?

de ha te jobban tudnád, miért nem alapítod meg a tökéletes MesePártot, amiben csak hibátlan emberek lennének, akik csak mindenkinek jó döntéseket hoznak
miért???

ott a sok bizonytalan, mind rátok szavazna...
sok sikert!

Ezténírtam 2013.05.19. 19:50:56

@Orbántakarodj!!!: igen, neked valószínűleg annyi problémád van, hogy azt nem lehet megoldani... Mégis kiről beszélsz? Csődbe ment a boltod vagy mi? Én meg egy csomó vállalkozót ismerek, akiknek tök jól megy, akkor most kinek higgyünk, neked vagy nekem?

Amit te tenni tudsz, mert eszed az nem túl sok van, hogy befogod a kis szádat és dolgozol rendesen...

Ezténírtam 2013.05.19. 19:52:48

@Rodolfo63: nem, a Közgépet nem, mint ahogy az összes korábbi kormány is őrült módon lopott az építőipari beruházásokból, mert abból lehet a legjobban, és ez a világon mindenhol mindig így volt, ezen szerintem túl kellene lépni...

2llkedő 2013.05.19. 20:02:54

@wmiki: "miért nem alapítod meg a tökéletes MesePártot"

Mert a tökéletes MesePárt itt van a nyakunkon. Ennél tökéletesebb már csak a Mennyországban létezik.

Rodolfo63 2013.05.19. 20:21:34

@Ezténírtam: túl kellene lépni? cégek bankszámláiról várnák a befizetést, de a saját üvegzseben túli cégektől meg nem lenne elvárható ugyanez? :)

Rodolfo63 2013.05.19. 20:24:32

@Ezténírtam: " árszabályozás, persze, nem gondolod, hogy egy okos, rutinos tapasztalt magáncég, ha monopolhelyzetbe kerül egy piacon, nem maga mondja meg az árakat egy kis kenőpénz fejében... "

nem, az energiahivatal mondja meg a szolgáltatókkal konzultálva

Ezténírtam 2013.05.19. 20:28:42

@Rodolfo63: elvárható, csak sose lesz így. Elvárhatod az oroszlántól is, hogy ne egye meg a zebrát, de meg fogja enni...

"nem, az energiahivatal mondja meg a szolgáltatókkal konzultálva" - remélem, érzed az iróniát abban, amit te magad mondtál

Rodolfo63 2013.05.19. 20:30:10

@Ezténírtam: na igen, de elméletileg látható, hogy mi alapján kalkulálják a dolgot - kivéve a legutóbb, amikor a bíróság előtt az energia hivatal egyszerűen nem tudta megmondani, mi alapján kalkulálták a -10%-os dolgot

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 20:36:53

@zobod: igen, tudom tanárbá:) amikor kevesebbet termelünk, mint tavaly. nafigyu: az előző negyedévhez képest nőtt a gazdaság. az előző év első negyedévéhez képest viszont CSÖKKENT. vagyis ha most gyurcsány lenne a min. elnök, akkor szerinted recesszió lenne. de mivel orbán, ezért már tündérmese van:) te ostoba kis fasz:)

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 20:44:10

@Ezténírtam: minden szabályozás kérdése. Az, hogy mo egy velejéig korrupt hely a társadalom minden spektrumát figyelembe véve, az egy más dolog. Te is mire gondolsz azonnal? S most nem bántani akarlak, csak erről beszélek. A magyar társadalom megváltoztathatatlan tényként fogadja el a korrupciót, az állam mindenek felettiségét, az "uram-bátyám" kapcsolatok öröklétét, és ezen nem is akar változtatni. Csak a jó szerepbe kerülni. Ezért akár nyerhet orbán is. Legalább nem lesz földindulás.

Ezténírtam 2013.05.19. 20:46:57

@sírbateszezazegész: jójó, azért nem kell túlaggódni, vannak Mo-nál sokkal rosszabb helyek is, sőt, több a rosszabb. , mint a jobb, nálunk a korrupció észrevehető, de nem jelentős

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 20:48:18

@wmiki: te, majomivadék! Te nem azért vagy ostoba, mert más a véleményed. Hanem azért, mert anyád fia az apád. És ennek ez a következménye. De legalább megtanultad a netet használni, amit én értékelek az ilyen hendikeppes helyzetből indulóknál.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.19. 20:49:50

HÁTRÁBB AZ AGARAKKAL, URAIM.

tükörfúró 2013.05.19. 20:55:45

Indul onnan:
Egy épeszű fenntartható, értelmes jövőképpel rendelkező, demokratikus kapitalizmusban, ha valahol VESZTESÉG van, tehát betettem a pénzt, és nem hozott a bolt pénzt, hanem vitt, akkor nem vehetek ki a betett pénzem után plusszt,egyfajta HASZNOT, miközben sajnáltatom magam veszteség miatt, nem vehetnék el a tőke által fialt pénzt, miközben veszteségen sírok. Hiszen az osztalék tkp ez, a tulajdonosok jussa a betett tőkére.

Na itt a problem, ez nem szabadvesrenyes vagy tisztességes kapitalizmus ami ma a világon létezik, ez egy gibsoni szép új világ, ahol a mamutok, a megtestesült gazdasági entitások, egyfajta "zaibacuk" irányítanak, a politka, a törvényesség, a demokrácia meg mindezek mögött kullog, kilóra megvett tulbürokratizált döntéshozókkal, a kisemberről meg szó sem esik, dolgozzon, fogyasszon, működtesse a Rendszert, és qssoljon.

A felső 1% (világméretekben egy tizezerelék) pedig mindent, akár milliók 100milliók kiirtását is rezzenéstelen arccal irná alá, csak maradhasson ahol most van, a többi kárára, a földbolygó egészének és jövőjének a kárára, semmiseszámit.

Még mielőtt valaki meglepődne, minden cég világszerte, a nagymagyarnemzeti csodalopócég helyben is pont ezt csinálja, kivesz, költségel, majd jé, hát deveszteséges, miféle nyereség, hogyne, még nyereségadó a kőcségvetésbe, mikénemég..

Tehát hazai értelmezésben összesen annyi történt, a karikásostor visszacsapott a népnemzeti kúrmány képébe, oszt nemteccik a műsor, mer ha mi csináljuk, az hazafias, ha a zidegenmulti, az nemzetrontó galád árulás, naná.

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 21:00:29

@Ezténírtam: nem akarlak elkeseríteni, nálunk a korrupció az élet alapja.
Tudod, ne hívjuk annak. Elolvasol egy Mikszáth-, Móricz-művet, mintha ma íródott volna. Ez az összefonódás a társadalom alapja, megspékelve a '48-90-ig tartó léleknyomorítással.
Persze Szomália szarabb hely, csak az egy ún. "bukott állam". Minden csak nézőpont kérdése.
De az alap felvetésed szerintem nem jó. Itt és most. Itt az állam sosem volt jó gazda. De itt még a piacgazdaságot sem ismerik a zöldséges/lángossütő/cigaretta csempész/ számlagyáros szint felett. Mert nincs. A VOSZ és az MGYOSZ tagjai, ha találkoztak is a piacgazdasággal, akkor az az országhatáron túl volt, s rendre el is véreztek.

tükörfúró 2013.05.19. 21:06:47

@Ezténírtam: Hát, ha valakinek egy korrupción alapuló ország, ahol még a politikai döntések is lényegében nyiltan gazdasági háttérhatalmi alkuk kiszolgálói, az nem csont korrupt, akkor nemtudom mi az.

Ahol a pártpénztár a politika alapköve, ahol a harácsolt vagyon tett valakit akárkivé, és vica verza, ahol mindenki tudja,hogy minden vagyonvizsgálat és kampányköltség szabályozás egy össznépi hazugságverseny, ahol a "bizottság" a milliárdos mutyik elkenésének közismert fedőjátéka, stb,stb.

Ahol az orvos nyugodtan kávézgatva sétálgat miközben a beteg tőle fél méterre meghal, szószerint, hacsak nem pattan oda egy vatagabb boríték, s ez igyvan mindig, mindenhol, mindennel, na ezalatt már nem igen van korruptabb ország.

Feltehetően avval kevered össze, hogy akad ahol már az állam alapfunkciói sem működnek, egy sárosputri, egy csodálod hogy létezik szintű 16. századot időző mezitlábas bűzös nyomortanya az egész, mindenhez, az iskolához, a rendőr ha valakit megölnek akár, akkor kijöjjön, a foghuzáshoz, bármihez baksis kell, mert az állam egy saját polgárain törvénytelen élősködő önkényhatalmi bűnszervezet.

Megnyugtatlak, egészpontosan ez az irány, erre tartunk, évek, maximum egy másfél évtized kérdése, hogy a tanár ajándékokért tanitson(rosszul, keveset), a rendpőr a zsebbe lopott korrupciós pénzbpől éljen, az orvosok 90%-a már most a borítékokbol és nem a fizetéséből él, stb,stb.

Rodolfo63 2013.05.19. 21:10:57

@tükörfúró:

"Egy épeszű fenntartható, értelmes jövőképpel rendelkező, demokratikus kapitalizmusban, ha valahol VESZTESÉG van, tehát betettem a pénzt, és nem hozott a bolt pénzt, hanem vitt, akkor nem vehetek ki a betett pénzem után plusszt,egyfajta HASZNOT, miközben sajnáltatom magam veszteség miatt, nem vehetnék el a tőke által fialt pénzt, miközben veszteségen sírok. Hiszen az osztalék tkp ez, a tulajdonosok jussa a betett tőkére."

miért ne vehetnél ki az idei veszteség mellett pénzt, hiszen az a korábbi hasznod, ami korábban nem lett kivéve???

zobod 2013.05.19. 21:14:09

@balage_81 reloaded:

": az előző negyedévhez képest nőtt a gazdaság."

Akkor miért hazudozol, bukfenc?

Rodolfo63 2013.05.19. 21:16:36

@zobod:

mert mihez akarsz viszonyítani? az előző negyedévhez képest történt növekedés, viszont az akkor meg erőteljes visszaesés volt - így összességében még mindig szarban vagyunk

az irány jó? a növekedés mindig jó, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy minden szép és jó, mert tavaly viszont sokkal jobban teljesítettünk

J.László 2013.05.19. 21:21:59

"El sem tudom azonban képzelni, minek nevezte volna azt a népet, amelyik nem csak eltűri ezt az államot, de örvend is neki."

Ez egy jellemző liberálbolsevik gondolat.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.05.19. 21:24:31

@J.László: Istenem, segíts elviselnem az életet.

Ezténírtam 2013.05.19. 21:27:08

@tükörfúró: olyan kis cuki utópista vagy, tényleg... Mennyország nincs, ne azt tekintsd mintának

@sírbateszezazegész és @tükörfúró: mondok pár példát a jelentős korrupcióra, hogy értsétek (és egyik sem Szomália):
- Szaud-Arábia: a királyi családé az olajkincs, azt azt kitermelő vállalatokban is ők vannak magánszemélyként jelen, mint társtulajdonosok stb.
- Tunézia: a megbukott Ben Ali elnök idejében csak úgy lehetett BÁRMILYEN céget létrehozni az országban, ha az elnök igen nagy családjából valaki társtulajdonos volt benne, minden szállodában és minden utolsó kocsmában...

Szóval ehhez képest nálunk nincs jelentős korrupció, és ezeket a demagóg "meghal a beteg, míg az orvos kávézik" dolgokat hagyjuk, mert szánalmas, biztos egy csomó beteget meg meggyógyított az orvosa, mondjuk engem eddig mindig, ha volt valami bajom, szóval nem tudom, most kinek higgyünk, neked vagy nekem...

Szociknak vége 2013.05.19. 21:28:14

@Rodolfo63: Nem ez a fontos a GDP adatban. 3% növekedés alatt gyakorlatilag semmi nem történik, és még ezt is éveken át stabilan tartani kéne. Ettől mérföldekre vagyunk.

Az viszont jó jel hogy más még ennyit sem tudott nőni az EU-ban a 2 nagyon mélyről induló balti közt. - on kívül.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.19. 22:08:52

@zobod: mert a tavalyi első negyedévhez képest meg csökkent. tehát: kisebb most a gazdasági teljesítmény, mint tavaly ilyenkor. menj aludni trollocska.

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 22:17:54

@Ezténírtam: főnök, más kultúrárol beszélsz. De, ha neked jó a közép-ázsiai berendezkedés... ha nem gond én azt nem preferálom.
Azt írod túl kell lépni azon, hogy a közgép nyúlja a pénzt. Mi az neked, amin nem kell már túllépni? Mi éri el az ingerküszöböt?

Sir Bates dö Hól 2013.05.19. 22:21:36

@Ezténírtam: én hiszek neked. Ez azt jelenti te, személyesen boltoltál már tunéziában és szaud-arábiában is, ugye?

Ezténírtam 2013.05.19. 23:09:10

@sírbateszezazegész: nem tudom, mi éri már el, de a trafikmutyizásnak sem lett túl nagy visszhangja, semmi cirkusz a Kossuth téren, mint 2006-ban...

"Ez azt jelenti te, személyesen boltoltál már tunéziában és szaud-arábiában is, ugye?"

Újságokból... Vagy te honnan tudsz a Közgépes mutyikról? Te vagy Simicska vagy te bírálod el az állami pályázatokat és téged vesztegetnek meg? Sose kérdőjelezd meg annak az érvelésnek az alapját, ha te is azon az alapon állsz, mert esetleg hülyének kell, hogy nézzelek...

Sir Bates dö Hól 2013.05.20. 00:02:32

@Ezténírtam: azt, hogy a közgép mi módon zajlik, azt láttam... de nem volt ez más puch^cocik alatt sem... mindegyik káros. Újság, ha magyar, azt felejtsd el... kinti hírportálok... meg az sem árt, ha kint élsz egy kicsit...meg, mint mondtam, más kultúra/világ...megnyugtat, nézz nyugodtan hüjének (8y, j-vel), nekem ettől nem lesz rosszabb, de neked sem jobb..

Ezténírtam 2013.05.20. 00:07:49

@sírbateszezazegész: ha konkrétan tudnád, nem ide írogatnál, hanem Párizsban vacsiznál ma este... A tunéziai dolgokat nem magyar újságban olvastam, a szaudiakat sem. Más kultúra? Emberek mindenhol szerintem, de akkor miért hasonlítsuk magunkat a svéd korrupciós szinthez? Az is más kultúra...

Ezténírtam 2013.05.20. 00:09:53

@sírbateszezazegész: ja, és ha sose volt más, akkor lehet, nincs jobb, hm? Kicsit a csodavárást érzem, építsünk olyan autót, ami 0 liter benzinnel 2000-rel megy és minden karambolt elkerül... Mostanában nem fog sikerülni, ezt elhiheted, csakúgy, mint a korrupciómentes építőipari beruházások sem...

Sir Bates dö Hól 2013.05.20. 00:20:21

@Ezténírtam: pont ott vagyok, éppen párizsban..azt meg mi döntjük el, hogy hova tartozzunk/merre induljunk el... lehet a régi balkán (ami hasonlít a mediterráneumra) vagy észak/észak-nyugat európa... vagy közép-ázsia, mert most ezt preferálják kormányzati szinten...
Tunézia korrupt ország volt a mi megítélésünk szerint, de nem ben ali birodalma, hanem a hozzá csapódott csókosok klientúrájáé... szaud-arábiában meg a költségvetés gyakorlatilag megegyezik a királyi család jövedelmeivel/vagyonával... de az egy feudális állam, a mi felfogásunk szerint..
Az álomvilágból való is lehet... te sem vagy már elnyomott jobbágy, nem? Ha ezt nem álmodta volna meg valaki, most is egymás mellett robotolnánk...

Ezténírtam 2013.05.20. 01:18:07

@sírbateszezazegész: jó neked, én régen voltam már :D

Én nem azt mondtam, hogy az legyen a cél, csak azt, hogy vannak azért sokkal rosszabb helyek is, mint Mo.

Az, hogy a jelenlegi kormányzat mit csinál és mit mond, elég összetett, mert ez a közép-ázsiai szöveg a nagy magyaroknak szól szerintem, közben meg lassan minden itt lévő multival stratégiai megállapodást kötnek, nem tudom, melyik iránynak higgyek.

Álmodni kell és haladni is kell az álmok/célok felé, csak közben felesleges folyamatosan elégedetlenkedni, mert az nagyon rosszat tesz az életminőségnek szerintem.

2llkedő 2013.05.20. 06:45:24

@Ezténírtam: "Álmodni kell és haladni is kell az álmok/célok felé, csak közben felesleges folyamatosan elégedetlenkedni, mert az nagyon rosszat tesz az életminőségnek szerintem."

Ez így igaz! Csakhogy Orbán Viktor és az én álmom között óriási a különbség. Ő már megvalósította az álmait. Én egy normális országról álmodok, ahol normálisan lehet élni, boldogulni. Nem felesleges elégedetlenkedni, mert nem csak Orbán Viktor álmainak a megvalósítása a cél, hanem a többi kilenc és fél millió ember álmának a megvalósítása.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.20. 08:38:51

@félázsiai 2llkedő: +1.

@balage_81 reloaded: Hát ha nem tudnák, már nem lennének bankok... Illetve ha nem tudják, akkor ott a biztosításuk a hitelre.

@Ezténírtam: LOL, az állami cégek kevesebbet lopnak -> mint a BKV meg a MÁV? Legalább ugyanannyit, ha nem többet... Egy külföldi kézben levő szolgáltató törvényesen szedi be a pénzed, nem ez a baj, hanem hogy kiviszi innen, és máshol csapódik le a haszon.

2llkedő 2013.05.20. 08:50:17

@ColT: "Egy külföldi kézben levő szolgáltató törvényesen szedi be a pénzed, nem ez a baj, hanem hogy kiviszi innen, és máshol csapódik le a haszon."

Melyik a jobb? Egy működő szolgáltatás, aminek a megérdemelt hasznával azt csinál a tulajdonos, amit akar, vagy egy nem működő szolgáltatás, aminek a nemlétező haszna itthon marad?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.20. 08:51:13

@félázsiai 2llkedő: +1.

@balage_81 reloaded: Hát ha nem tudnák, már nem lennének bankok... Illetve ha nem tudják, akkor ott a biztosításuk a hitelre.

@Ezténírtam: LOL, az állami cégek kevesebbet lopnak -> mint a BKV meg a MÁV? Legalább ugyanannyit, ha nem többet... Egy külföldi kézben levő szolgáltató törvényesen szedi be a pénzed, nem ez a baj, hanem hogy kiviszi innen, és máshol csapódik le a haszon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.20. 08:54:10

@félázsiai 2llkedő: Aminek kiviszi a hasznát a tulaj, az hosszú távon elszipkázza a pénzt az országból. Nem jó, mert amúgy sem sok olyan magyar cég van, ami valóban bevételt termelne - a multik által itt gyártott termékek hasznának nagy része nem itthon realizálódik, aprópénz jut belőle nekünk.
Több olyan kéne, mint a MOL és az OTP, ami más országokba is terjeszkedik.

Szolgáltatóból meg olyan kell, ami hazai kézben van (nem is feltétlenül államiban), és normálisan működik, nem adóelkerül és hasolnók.
Persze ehhez szándék kell, mind lakossági, mind állami részról, az meg nincs.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.20. 08:55:37

@félázsiai 2llkedő: Ja, a hazai kézben levő szolgáltató haszna ugyan persze, nem "haszon" a szó szoros értelmében, de legalább nem megy ki az országból!

2llkedő 2013.05.20. 09:04:29

@ColT: Tudod jobban szeretek egy működő autót, mint a kert végében egy roncsot. A működő autónak nem csak a tulajdonosa a haszonélvezője, hanem a használója is. A nem működő pedig nem hoz hasznot, csak költeni kell rá, így az a haszon sehová sem megy, mivel nem létezik, legfeljebb csak papíron, a statisztikához.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.20. 10:05:47

@ColT: sejtettem, hogy fingod sincs a témáról. a bankok kivétel nélkül a külföldi anyabankjaiktól kapnak hiteleket, hogy fenn tudjanak maradni.

Sir Bates dö Hól 2013.05.20. 10:15:00

@ColT: ha lenne értelmes gazdasági környezet, akkor itt fektetnék be a hasznot a vállalkozók. De nincs.
Szerinted, ha Paksot az oroszok kapják meg, ők mit tesznek a hasznukkal?
Az OTP, MOL nem viszi ki a hasznot a másik ország szempontjából?
Ha lenne elfogadható beszállítói háttér (a sokat emlegetett kkv-szektor), akkor az itt termelő multik útán is nem csak az aprópénz maradna.

Sir Bates dö Hól 2013.05.20. 10:27:51

@Ezténírtam: azok a "stratégiai megállapodások" azért inkább szépségtapaszok, a pr részei, ha nem lennének semmi sem történne. Én kettőt olvastam; azon kívül, hogy szereti és tiszteli egymást a két aláíró, más nincs benne. De pótcselekvésnek jó.
orbánék belekormányozták magukat egy zsákutcába, de nem akarják ezt elhinni. Meg akarják erőszakolni a valóságot, mindezt kicsinyes hatalomvágy (orbán) és anyagi mohóság (közgép+klientúra) érdekében. Semmi előremutató jövőkép nincs. A gazdaság egy idióta vizíói mentén halad a teljes ellehetetlenülés felé.
Igen, kettős mérce van az eu részéről. Mert nem elég, hogy a számokat egyszer teljesítsd, annak azért fenntarthatónak kell lennie. Na de az, hogy még bomlasztod is azt a rendszert, ahonnan a pénzt várod, az pofátlanság.

Itt esik az eső, most annyira nem jó..:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.20. 11:49:33

@balage_81 reloaded: Már régen nem lennének itt, ha nem érné meg nekik. A külföldi anyabankok sem tolják feleslegesen a pénzt.
Illetve hogy is van a 2000-es években elért nyereségek a bankok részéről?
Nem fogopm őket sajnálni, bocs.
(Ja meg, OTP milyen külföldi anyabanktól kap hitelt? :D )

@sírbateszezazegész: Természetesen, ez a baj. AMúgy beszállítás az még csak-csak megy, de azok sem tudnak érvényesülni a szar jogi- és adókörnyezet miatt.

@félázsiai 2llkedő: Olvasd el még egyszer mind a két válaszomatz, és próbáld meg értelmezni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.20. 11:50:15

@sírbateszezazegész: +1!

Az EU-magyar kormány ügyben mind akettő sáros.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.20. 12:45:40

@ColT: talán ha nem váltanál témát...

" A bank behajthat, elárverezhet, és van biztosítása a hitelre... "

a téma az volt, vállalnak-e kockázatot a bankok. a válasz: igen, vállalnak. ennek a kormánynak kimondottan az a célja, hogy a külföldi tőkét kivéreztesse, a hazait meg erőszakkal előtérbe helyezze, mindegy, hogy milyen szolgáltatást / terméket nyújt. az otp az egyik nyertese ennek a politikának, neki értelemszerűen nem is kell külföldi segítség

"http://www.origo.hu/gazdasag/20130222-159-milliard-a-magyar-bankok-vesztesege.html"

"A PSZÁF pénteken publikált gyorselemzése szerint a hitelintézeti szektor 2012-ben is veszteséget termelt, de a 159,1 milliárd forintos veszteség az előző évinél 36,6 százalékkal alacsonyabb volt. "

az anyabankok kizárólag azért tolják még egy darabig a tőkét ide, mert reménykednek, hogy ez az ostoba bankellenes politika megváltozik (ahogy ígérve is lett, ld. még: átmeneti lesz a bankadó).

mihelyt kiderül, hogy a tények világába kéne kirándulást tenni, csúfosat buksz. ja, és senki nem kérte, hogy sajnáld a bankokat. csak annyit, hogy ne ferdíts.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.20. 13:48:59

@balage_81 reloaded: Khm, nem beszéltem a 2012-es eredményekről. Te kezdtél el. Én az előtte levőket írtam. (2000-es évek, ez a 2000-2010-et jelenti.)

A bank pedig nem vállal kockázatot továbbra sem. Az nem kockázatvállalás következménye, hogy valaki egyszer nem finomkodott velük, mert éppen krach van.

Az meg valahogy nem tudom, miért baj, ha egy ország a saját bankjának kedvez. Még ha olyan barom módon is, mint a mostani kormány. Szerinted a németek-franciák nem ezt teszik? Csak a módszereik kifinomultabbak.

A másik, hogy ha kivonul innen egy bank, jön helyette a konkurrenciája; sírni nagyon szeretnek, de a piacért ölni tudnának.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.20. 14:04:58

@ColT: azt írtad, ha nem érné meg nekik, már elmentek volna, valamint hogy érdekes módon még állnak. na ja, csak hogyan.

"Az nem kockázatvállalás következménye, hogy valaki egyszer nem finomkodott velük, mert éppen krach van." - akkor minek a következménye? nem az a kockázat, ha nem lehetsz biztos benne, hogy visszakapod a pénzed?

"A másik, hogy ha kivonul innen egy bank, jön helyette a konkurrenciája; sírni nagyon szeretnek, de a piacért ölni tudnának. " - milyen másik? másik külföldi? aligha. felteszed a kérdést, hogy neked, mint ügyfélnek az miért jó, ha kevesebb bank versenyez a kegyeidért, és miért jobb, ha kevesebb közért teszi ugyanezt?

Sir Bates dö Hól 2013.05.20. 14:27:19

@ColT: én nem érzem ebben az eut hibásnak. Mo-t kisújján elvinnék a németek.
Tudomásul kell venni, hogy ezt az ún. "demokrácia-deficit" miatt teszik. Ilyet nem lehet csinálni itt, ebben a körben. A kormány/orbán az európai integráció alapjait támadja, akkor, mikor az eu elindul egy szorosabb integráció írányába a külső kényszerítő erők hatására. Mert különben szétesik. Erre jön egy gumicsizmás tajparaszt és pénzt követel, mert az jár, de közben minden egyes alkalommal az asztalra szarik és arról óbégat mindenhol, hogy milyen köcsögök a vendéglátói, majd ő megmutatja. Csak a vendéglátók kétszer akkorák, mint a paraszt. Ez így nem megy. Ezt a "szabadságharc-fílinget" itthon lehet csak eladni.
Abba az országba senki nem fog befektetni. A versenyképesség csökkent már '10 előtt is, de orbánék még rátettek még két lapáttal. Milyen víziót kínálnak? K+F helyett képezzünk segédmunkásokat, akik a legjobban szerelik fel a merci bal első kerekét? De csak azt, a jobb hátsó az külön képzés.
Fogalmatlan barmok, az élen parragh és demján elvtárssal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.20. 17:42:16

@balage_81 reloaded: Dehogynem, csak ez nem olyan kockázat, ami a hitelkihelyezésből adódik. A normál működésüket nézd. Ez a kormány általi fingatás nem szerepelt a forgatókönyvükben.

Miből gondolod, hogy nem jönnének? Különben azt sem vettem észre, hogy versenyeztek volna.Deviza alapú hitelek, hasonló kamatokkal, lófasznyi akciókkal... Már kartellezni sem kell (jobb helyeken ez annak minősül), ezért írtam, hogy valójában már nem kapitalista világrendben élünk.

@sírbateszezazegész: Szerintem is csinál baromságokat a kormány, de azt sem szabad hagyni, hogy a német-francia-egyéb érdekeknek csak úgy ki legyünk szolgáltatva (ld. még magyar mezőgazdaság, cukoripar).
Különben az az érdekes, hogy a franciáknál is lenne valami bankadóról szó, csak azzal kapcsolatban nincs akkora hiszti. Ettől még az "európa összeszerelő üzeme" is elég nagy baromság, mert Kínával úgysem lehet versenyezni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.20. 17:52:56

@sírbateszezazegész: Ja meg! A "jár a pénz" és a "teljesítettük a feltételeiteket, szüntessétek meg a túlzottdeficit-eljárást" nem ugyanaz a dolog.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.05.20. 23:44:54

@ColT: "Miből gondolod, hogy nem jönnének?" - abból, hogy mennek.

"Különben azt sem vettem észre, hogy versenyeztek volna" - ne kérkedj a tájékozatlanságoddal. remélem legalább a jegybanki alapkamat (a la járai) és a devizahitelezés felfutása közti összefüggést megérted. az egész hajcihő a válság miatt tört ki, arról meg nem az itteni bankok tehetnek. addig mindenkinek kurva jó volt, hogy fogyaszthatott a pénzükön.

2llkedő 2013.05.21. 07:44:43

@ColT: "Ja meg, OTP milyen külföldi anyabanktól kap hitelt?"

Külföldi tulajdon Külföldi befektetők 66,6%

www.otpbank.hu/portal/hu/IR_Tulajdonosi_struktura

IDEA Intézet 2013.05.22. 11:31:00

"A nyilvánvaló kampánycélon túl azonban ez a mondat azt is jelentheti, hogy a Gazprom is taktikázik: látva, hogy a szakmai szempontokat alapvetően legyűrő rezsicsökkentést minden (pontosabban bármi) áron keresztülviszi a kormány, hát ott nyúltak a történethez, ahol az a legjobban „fájhat”. Azt korábban is tudni lehetett, hogy az E.ON elért olyan változtatásokat az árképzési formulában, ami elvileg alacsonyabb import díjtételeket eredményezett volna, csak ezeket rendre elvitte a forint gyengülése, az áfaemelés és ki tudja még mi. Az E.ON a Magyarországra szállított mennyiség sokszorosát veszi az oroszoktól, volt tehát alkualap.

De ne féljünk most is van: bár mind több kormányzati szereplőtől hangzik el, hogy sem a paksi bővítés, sem a frissen államosított gáztárolás nem működhet másként, csak állami tulajdonban, a szálak mindig Moszkvába vezetnek. Önmagában az is érdekes, hogy a jelek szerint még későbbre csúszik a paksi tender, a miniszter ugyanis most az év végére vagy a jövő év elejére teszi kiírását (volt már szó ez év elejéről, második feléről). Tulajdonképpen nem hajt a tatár, de valami csak van a háttérben, ha már legalább harmadik alkalommal csúszik arrébb a nagyívű pályázat. Vélhetően azért van erre szükség, mert már a csomagokat állítják össze, a rezsicsökkentési kampány azonban új téteket igényel, így elképzelhető, hogy az oroszok Paks mellett néhány – a szakadékba taszítás után olcsón – az MVM-be akvirált gáz- és áramszolgáltatót is kapnak majd."

ideaintezet.blog.hu/2013/05/20/moszkvaba_vezet_a_rezsicsokkentes_is
süti beállítások módosítása