"A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak. Mindeközben a cigányság ezen állattá lett fele az idióta nyugati világ „vívmányait” használja" (Bayer Zsolt, MH, ma).
Bayer fél. Fél egy magyarországi kisebbségtől és fél a nyugattól. Szegény Bayer Zsoltnak se ötlete, se szándéka arra, hogy csak egy kicsit is produktívabban értelmezze egy súlyos erőszak tényeit, mint az utóbbi száz év rasszistái és nácijai tették a saját sérelmeikkel, marad neki a félelem, a félelem gerjesztése, és a lázítás. Széttárja a kezét, nem tudja a megoldást, de azért egy füst alatt még szóban elintéz egy fél népcsoportot. Bayer az újságírás legalja. Saját tudatlanságát a bölcsesség K2-jeként adja el -- jobbára hasonlóan tudatlan embereknek, és ebben a körben aztán jól egyetértenek abban, hogy a cigányság egyik felének az emberi státusz sem jár ki (konkrétan "patkányok"), és csak egy lélegzettel marad el attól, hogy a kiirtásukra szólítson fel, de sejthetően ez a lélegzet is kiröppent a cikknek a címet is értelmező utolsó mondataiban: "Az állatok meg ne legyenek." (Kegyesen, vagy inkább retorikusan, azért látja a cigányságnak egy másik felét is, nem többet, amelyikkel együtt lehet élni, tehát Bayer nem elvakult, ugye, inkább realista. A jónak jóval, a rossznak rosszal fizet. Az egyik félnek ezzel, a másiknak azzal. Nem számít, hogy itt két ember ölt -- félmillió fizessen érte valamilyen közös jegyeik alapján. Te előrelépsz, jobbra el, te mehetsz haza. Ezt hívják rasszizmusnak. A sajtó féktelen, pusztító keretlegényének minden jellemzőjével megspékelve.)
Bayer szerint az "idióta" nyugati mentalitás (Kantra és más hasonlóan elvetemült hülyékre visszanyúlva) bátorítja a cigányokat. Na de milyen alternatívát lát a kolléga? A lágert mindjárt? Vagy elég a munkaszolgálat? ("Hölderlin ist ihnen unbekannt?") De miért is ne legyen legalább megtorlás, amit kilátásba is helyez -- minek az igazságszolgáltatás kezére adni őket (Szigethalom fel is koncolhatná őket, sejteti), hiszen ránézésre megállapítható róluk, hogy gyilkosok? Eo ipso, mondja elegánsan a keretlegény, mert a Magyar Hírlap keretlegényei műveltek. Azért gondolkodjon el a kedves olvasóm egy pillanatra ezeknek a mosdatlan gondolatoknak a jelentésén, és vegye számításba, hogy közben a rasszizmus a velejéig hazug: képtelen bármit megoldani. Ha csak nem az Endlösung értelmében.
De Bayer valóban nem más, mint saját rettegésünk kivetülése. Hogy ő retteg, kit érdekelne, ha nem tenné mindannyiunk is, akiknek a társadalma képtelen volt eddig, még csak nem is megoldást találni, de legalább gondolkodása homlokterébe helyezni a hazai cigányság ügyét. Mert, hogy van ilyen ügy, az tagadhatatlan. Rettegünk, hogy a saját el nem végzett feladataink visszaütnek ránk. Rettegünk, hogy kiderül, a többség gyenge az integrációra, de még az együttélés feltételeinek és szabályainak megteremtésére is. És persze -- ennek következében -- rettegünk fehérként, ha egy csapat cigány jön velünk szembe, cigányként, ha egy csapat fekete uniformist viselő fehér. A gyilkos az gyilkos, bíróság elé kell állítani. De a rasszistát is, ha erőszakra hív fel. Bayer ezt tette. Szégyen rá.
