1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.01.05. 22:33 HaFr

Hazugságok V: Rasszizmus

"A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak. Mindeközben a cigányság ezen állattá lett fele az idióta nyugati világ „vívmányait” használja" (Bayer Zsolt, MH, ma).

Bayer fél. Fél egy magyarországi kisebbségtől és fél a nyugattól. Szegény Bayer Zsoltnak se ötlete, se szándéka arra, hogy csak egy kicsit is produktívabban értelmezze egy súlyos erőszak tényeit, mint az utóbbi száz év rasszistái és nácijai tették a saját sérelmeikkel, marad neki a félelem, a félelem gerjesztése, és a lázítás. Széttárja a kezét, nem tudja a megoldást, de azért egy füst alatt még szóban elintéz egy fél népcsoportot. Bayer az újságírás legalja. Saját tudatlanságát a bölcsesség K2-jeként adja el -- jobbára hasonlóan tudatlan embereknek, és ebben a körben aztán jól egyetértenek abban, hogy a cigányság egyik felének az emberi státusz sem jár ki (konkrétan "patkányok"), és csak egy lélegzettel marad el attól, hogy a kiirtásukra szólítson fel, de sejthetően ez a lélegzet is kiröppent a cikknek a címet is értelmező utolsó mondataiban: "Az állatok meg ne legyenek." (Kegyesen, vagy inkább retorikusan, azért látja a cigányságnak egy másik felét is, nem többet, amelyikkel együtt lehet élni, tehát Bayer nem elvakult, ugye, inkább realista. A jónak jóval, a rossznak rosszal fizet. Az egyik félnek ezzel, a másiknak azzal. Nem számít, hogy itt két ember ölt -- félmillió fizessen érte valamilyen közös jegyeik alapján. Te előrelépsz, jobbra el, te mehetsz haza. Ezt hívják rasszizmusnak. A sajtó féktelen, pusztító keretlegényének minden jellemzőjével megspékelve.)

Bayer szerint az "idióta" nyugati mentalitás (Kantra és más hasonlóan elvetemült hülyékre visszanyúlva) bátorítja a cigányokat. Na de milyen alternatívát lát a kolléga? A lágert mindjárt? Vagy elég a munkaszolgálat? ("Hölderlin ist ihnen unbekannt?") De miért is ne legyen legalább megtorlás, amit kilátásba is helyez -- minek az igazságszolgáltatás kezére adni őket (Szigethalom fel is koncolhatná őket, sejteti), hiszen ránézésre megállapítható róluk, hogy gyilkosok? Eo ipso, mondja elegánsan a keretlegény, mert a Magyar Hírlap keretlegényei műveltek. Azért gondolkodjon el a kedves olvasóm egy pillanatra ezeknek a mosdatlan gondolatoknak a jelentésén, és vegye számításba, hogy közben a rasszizmus a velejéig hazug: képtelen bármit megoldani. Ha csak nem az Endlösung értelmében.

De Bayer valóban nem más, mint saját rettegésünk kivetülése. Hogy ő retteg, kit érdekelne, ha nem tenné mindannyiunk is, akiknek a társadalma képtelen volt eddig, még csak nem is megoldást találni, de legalább gondolkodása homlokterébe helyezni a hazai cigányság ügyét. Mert, hogy van ilyen ügy, az tagadhatatlan. Rettegünk, hogy a saját el nem végzett feladataink visszaütnek ránk. Rettegünk, hogy kiderül, a többség gyenge az integrációra, de még az együttélés feltételeinek és szabályainak megteremtésére is. És persze -- ennek következében -- rettegünk fehérként, ha egy csapat cigány jön velünk szembe, cigányként, ha egy csapat fekete uniformist viselő fehér. A gyilkos az gyilkos, bíróság elé kell állítani. De a rasszistát is, ha erőszakra hív fel. Bayer ezt tette. Szégyen rá.

386 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr315000388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biohouse 2013.01.05. 23:00:47

Van ez a rendszer, amit futballakadémiának hívnak (hiszen majd egyenrangú más akadémiákkal, pl a Tudományos Akadémiával), eltapsolunk rá pár milliárdot . Nem vagyok képben, még az is lehetséges, hogy nyereséges a dolog.

Egy hasonlót kéne elindítani a cigányság körében, alaposan felmérni őket óvódás és alsótagozatos korban és kiemelni a legtehetségesebbek x %-t.
Mivel nem ismerek konkrét számot, csak hallomásbeli becsléseket, saccolok úgy 20-25 ezer cigány születést évente.
Évfolyamonként meg lehetne kezdetben menteni úgy 5-10%ukat.
Pl megyénként kiemelni őket és a legjobb oktatást adni nekik, akár szegregált formában is.
Bevezetném a konvergencia-elvet is, azaz minden évben 10-20% -kal (az eredeti kiemelési számhoz képest) növelni kéne a az évfolyamonként kiemeltek számát.
A második generáció valószínűleg már önként vállalná a gyermekek magas szintű taníttatását.
Kellene úgy 25-40 év, de nem látok más megoldást. Ráadásul végül is igazságtalan, gyakorlatilag pozitív diszkrimináció.

biohouse 2013.01.05. 23:00:47

Van ez a rendszer, amit futballakadémiának hívnak (hiszen majd egyenrangú más akadémiákkal, pl a Tudományos Akadémiával), eltapsolunk rá pár milliárdot . Nem vagyok képben, még az is lehetséges, hogy nyereséges a dolog.

Egy hasonlót kéne elindítani a cigányság körében, alaposan felmérni őket óvódás és alsótagozatos korban és kiemelni a legtehetségesebbek x %-t.
Mivel nem ismerek konkrét számot, csak hallomásbeli becsléseket, saccolok úgy 20-25 ezer cigány születést évente.
Évfolyamonként meg lehetne kezdetben menteni úgy 5-10%ukat.
Pl megyénként kiemelni őket és a legjobb oktatást adni nekik, akár szegregált formában is.
Bevezetném a konvergencia-elvet is, azaz minden évben 10-20% -kal (az eredeti kiemelési számhoz képest) növelni kéne a az évfolyamonként kiemeltek számát.
A második generáció valószínűleg már önként vállalná a gyermekek magas szintű taníttatását.
Kellene úgy 25-40 év, de nem látok más megoldást. Ráadásul végül is igazságtalan, gyakorlatilag pozitív diszkrimináció.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.01.06. 06:39:22

arról is írhatna a cikk szerzője, vajh miért tabutéma a cigányság integrációjának hiányosságait magán a cigányságon is számon kérni, a többségi társadalmon bezzeg simán... ez rasszizmus, szégyen HaFR-re!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.06. 14:18:28

Hazugságok: Rasszizmus: Bayer az újságírás legalja.

Ez valóban hazugság.
Az újságírás legalja az index, nol, népszava szentháromság környékén keresendő

bigthereal 2013.01.06. 14:41:31

azokkal a tényekkel, amit bayer leírt, melyikkel tud vitatkozni a poszter? attól tartok egyikkel sem, mert mindegyik egyértelmű, nap mint nap megerősített, sziklaszilárd tény.

hogy mi vezetett ide, az más kérdés, de a tény attól még tény marad.

vajon mért megy valaki késsel szilveszterezni? ez a fő kérdés?

én miért nem megyek? a barátaim, ismerőseim, a magyarok legnagyobb része miért nem megy?

és a cigányoknál - ezzel ellentétben - miért van kés? szinte mindegyiknél?

ha erre tud válaszolni az elcsépelt rasszizmust kiáltó poszter, már kicsit közelebb jutna a megoldáshoz...

Mária 2013.01.06. 14:44:22

A tények pedig ezek:

"A tények pedig ezek: a fideszes politikusok jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A fideszes politikus ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azt akarja meglopni, kirabolni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, rombol. Ott és akkor fröcsög, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, rombol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és rombol. A fideszes politikusok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább uszító mocskolódások törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak. Mindeközben a fideszes politikusok ezen állattá lett fele az idióta nyugati világ „vívmányait” használja."

bigthereal 2013.01.06. 14:45:10

egyébként hatásvadász, álnaiv, igen gyenge poszt, egy újabb bátorítás a cigányoknak: csak szaporodjatok bele a nyomorba, a semmibe, csak legyetek harsányak, agresszívek, erőszakosak, ha úgy tartja kedvetek, gyilkoljatok, lincseljetek, hiszen ez a kultúrátok része, az pedig érinthetetlen, mint ahogy ti is azok vagytok.

és a legfontosabb: ne akarjatok beilleszkedni, ne akarjátok megismerni és követni a többségi (európai) magatartást, a normákat, mert minek.

ugye, poszter?

Szindbad 2013.01.06. 14:46:32

@Herr SturmLikudnik: Mire gondolsz? Mi a tabu konkrétan?

Zka77 2013.01.06. 14:47:56

@bigthereal: ezt sehol nem írta a poster, még implicite sem, csak te is egyike vagy az agyatlan rasszistáknak, akik szájából a cigány szó láttán is csak úgy ömlik a szar.

bigthereal 2013.01.06. 14:54:20

@Zka77: igen? nem tényeket írtam? melyik része nem igaz?

ahol te élsz, biztos nincsenek cigányok...

padisah 2013.01.06. 14:57:17

Szerintem a szadeszes liberalizmus egyik legynagyobb baklövése az volt, hogy elkezdett rasszistázni, anti-nacionalista szólamokat pengetni, illetve hogy lényegében felvállalta a melegek politikai képviseletét, miközben feláldozta a gazdaságpolitikai ideológiáját a sokkal nagyobb, és ellentétes érdekű szocialista párttal kötött szövetségben, tehát kb az maradt meg az szdsz politikájában a liberalizmusból, amitől a Magyarországon élő, és realista embereket kirázza a hideg.

Tudomásul kell venni, hogy van egy demográfiai probléma, ami áthajlik etnikai, és szociális problémába, azáltal, hogy míg az "őslakos" fehér népesség reprodukciója messze nem önfenntartó, a cigányoké pedig messze reproduktív, az egyik hozzászólásban említett 20-25 ezer gyerek a most születő generációk fele.

Nehéz elképzelni milyen lesz ez az ország miután ők alkotják majd az itteni felnőtt népesség felét?

Ha a liberalizmus akar magával kezdeni valamit ebben az országban, akkor ezt a fajta emberijogi liberalizmust legalább 10-15 évre altatni kell, mert ez a potenciális szavazókat inkább elriasztja.

Ide, elég sokáig kifejezetten héja gondolkodás kell, és ez különösen igaz a cigányok esetére. Megvan a mi saját nemzeti érdekünk, és megvan cigányoké is, de mi magyarok a sajátunkkal kell foglalkozzunk, nem valaki máséval.

Mária 2013.01.06. 14:57:51

"Bayer fél. Fél egy magyarországi kisebbségtől és fél a nyugattól."

*

Dehogy fél. Végzi a munkáját, amit a gazdái megrendeltek tőle, és röhög a reakciókon.

A Fidesznek és a fideszes szimpatizánsoknak a LÉTELEME az agresszió, a gyűlölködés, a mocskolódás.

Mivel kormányra kerülve a Fidesz nem folytathatta azt a gyűlölködő mocsokkampányt, ami ellenzékben a sajátja volt, kiadta a békemenetes és a jobbikos alvállalkozóinak.

Mária 2013.01.06. 14:58:34

@bigthereal:

Örvendek. Én pedig Mária vagyok :)

roomster09 2013.01.06. 15:00:08

A tények valóban tények! A szörnyű nagy baj abból fakad, hogy a Bayer félék semmiféle megoldást nem tudnak, ahhoz pedig nem elég okosak, hogy felismerjék: a tények puszta felsorolása csak indulatkeltést eredményez és ennyiben nemhogy javítana, hanem tovább rontja a helyzetet. Történelmi tény, hogy a társadalmi problémák évtizedekig való megoldatlansága, párosulva e problémák csak felemlegetésével katasztrofális következményekkel járhat. Bayer akkor írjon, ha megoldást is tud.

Crass 2013.01.06. 15:00:29

Az, hogy Bayer Zs. a publicisztika pöcegödrei körül keresendő, alapigazság. Szélkakasként olyan forgási sebességre tett szert, hogy az már csak némelyik égitest mozgásához mérhető. A pöcegödröket olyan alulmúlhatatlan fospermetezőkben járta mint az azóta már hál' Istennek kimúlt Kurír, vagy a még ki nem múlt szoclib wc papírok legsilányabbikai népszabótól népszaváig... Most azonban kimond valamit, ami amúgy közhely. Persze nem pc. a király meg meztelen és épp egy bolond mondja megint ki.... de a tény akkor is tény. Persze a médiavilág megrögzött hazudozói, ferdítői, szellemi bérgyilkosai és eme blog önkéntes maflája megint elmagyarázná a jónépnek, hogy a föld banán alakú.
Mit kivánhatnánk nekik? Hiszen tudva tudják az igazat. A tárgyalt népcsoportot könyvekből ismerik, azokkal nem keverednek. Személyesen az azokból kinevelődött bűntársaikkal érintkeznek, kizárólag politikai okokból (szavazatvásárlás).
Én csak azt kívánom, a hazudozók minél nagyobb részének legyen szerencséje a személyes találkozóra, egy közös börtöncella, vagy egy távolni messzi ország lenne erre alkalmas... Minél távolabbi annál jobb!

Makkasz 2013.01.06. 15:06:15

@wmiki: igazad van.
Főleg Bayer Zsolt idézet fényében. Szerinted is be kéne tiltani a szennyes elenzéki lapokat, és egyáltalán, valami racionális szűrőt állítani, hogy ne tudja mindenki összvissza világgá kürtölni ártalmas véleményét?
Kínában internetet is ellenőrzik, kellene rokonainktól tanulni.
Mikikém, mennyit kerestek a Balfaszkommandóban?

Mária 2013.01.06. 15:07:56

@Crass:

"A pöcegödröket olyan alulmúlhatatlan fospermetezőkben járta mint az azóta már hál' Istennek kimúlt Kurír"

A Kurír?

A Kurír egy minőségi sajtótermék volt a mostani Blikkhez, Borshoz meg a hasonló bulvárszutyokhoz képest.

GERI87 2013.01.06. 15:09:34

A cigányok többsége, 99%, ilyen, kár is tagadni:

www.youtube.com/watch?v=99WgR24jWcw

www.youtube.com/watch?v=HQgHp2HSsMI

Aki annyira védi őket, költözzön egy hétre melléjük, utána megtelne a gárda bölcsészekkel mert nekik sincs több eszük:)

Aki nem ilyen közülük az valójában már nem is cigány, max kettős identitású magyar.
Meg lehet figyelni hogy az értelmes, netán magas egzisztenciájú cigány származásúak elhatárolódnak az ilyen véglényektől, és amennyire lehet asszimilálódnak.
1% nem több.

Mi alapján lett a statisztikám? tapasztalat.

Az más kérdés hogy a Bayer félék sokszor rossz következtetést és megoldást vonnak le ezekből pl rasszizmus.
Bár lehet genetikai oka. Ezt se kéne tabuként kezelni.

Az igazi tragédia az hogy a náci féle véglények, sértődött primitív bunkó beszűkült gondolkozású támogatóik foglalkoznak nyíltan, kíméletlenül a hasonló válságos állapotokkal, a "művelt" értelmiség meg homokba dugja a fejét és vár, mondván a pénz és idő majd mindent megold....közben tolerancia, tűrés, buksisimogatás, a más álláspontúak címkékkel ellátása....ha meg tragédia lesz akkor jaj a rohadt nácikok....hát, nem pofázni kellett volna, hanem cselekedni.....szóval nem minden fekete és fehér...
De ehhez már agy kell meg felelősség....nem szobaértelmiség, meg Bayerzsoltik.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 15:11:06

@bigthereal: Nem tudsz olvasni, barátom, oda se neki.

Pan Modry 2013.01.06. 15:11:26

Van magyarorszagon egy embernek nevezett csoport, akik ugy gondoljak hogy csak ok vezethetik az orszagot. Jovedelemkent felveszik a valoban dolgozok penzet, es tobbnyire sajat fajtajukbol helyeznek vezeto pozicioba embereket.
Ha penzt latnak, arra termesz modjara ratelepednek, amihez hozzaernek el kezd rohadni, ha valaki nem az o almukbol valo azt eltavolitjak, ha valaki kritikaval illeti oket azt ellehetetlenitik.
Kozpenzeket elherdalva megprobaljak a sajat almukat egybentartani, es ellensegkent beallitani azt aki mas alombol szarmazik.
Amint valami penzhez eroforrashoz jutnak, azt felelik, igy jart a manyup megtakaritas, ezek utan ujabb felelheto forrasokra van szukseguk, most eppen az mnb tartalekait akarjak termesz modjara felzabalni.

Ez egy sulyos problema, ugy viselkednek akar az allatok, de nem erik el, az amugy emlosok koze tartozo patkanyok szintjet, hanem inkabb az agressziv termeszekhez hasonlitanak. Ha felnek ha valaki elkezdi az irtasukat, akkor a szaporodasi idoszak mintajara bekemenetnek nevezett termeszfelvonulast vegeznek, ahol tipikusan a taplaleklancuk legaljan levo evolucios selejteket vonultatjak fel a fovarosban.

Akkor most Bayer szerint ezeket is irtani kell, vagy csak azokat akiket ok patkanyoknak neveznek?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 15:13:33

FELHÍVOM A KEDVES KOMMENTELŐK FIGYELMÉT, HOGY NE ITT VEZESSÉK LE VÉRGŐZÖS GONDOLATAIKAT, MERT MINDEN ILYET NAGY KEDVVEL KIMODERÁLOK, TÖBBEDIK PRÓBÁLKOZÁS UTÁN MEG ÖRÖKRE KITILTOM ERRŐL A BLOGRÓL A GAZDÁIKAT. HA VALAKI RANDALÍROZNI AKAR, MENJEN KI AZ UTCÁRA, SZÍVJON FRISS LEVEGŐT.

topi15 2013.01.06. 15:17:13

bayer=cigány= kommunista=zsidó=hazaáruló
60-éve élek egy kerületben cigányokkal.
Az utóbbi 22-évben váltak kezelhetetlenné.
Nem alkalmasak a társadalmilag elfogadott együttélésre.Nagyon nem.
Ha esetleges "együttélési" problémám akadt velük,és megkértem őket,hogy "így viselkedni" mégsem kellene.Válasz: ők ilyenek,ezt hozták magukkal. OK.de akkor tessék így viselkedni ott ahonnét ezt hozták!Itt van egy többségi...nem folytatom.Ha magyar emberrel van hasonló problémám,meg tudom győzni a helyes viselkedésre,előfordul,hogy nehezen,de sikerül.Ők ilyen helyzetben kezelhetetlenek.
40-év tapasztalata mutatja ezt.A való világból! Nem az íróasztal,nem a felmérések, statisztikák világából.A megoldást én sem tudom,ugyanúgy mint "pártjaink és kormányaink sem.Illetve ők politikai indokok miatt nem mernek határozottan a kérdéshez nyúlni.Lelkük rajta. Ötleteim lennének.De asszem' azok nem eurokomformak...

GERI87 2013.01.06. 15:18:58

@HaFr:

Most őszintén, ide csalogatod a népet ezzel a címmel, ezzel a témával, egy jókora fröcsögős, vérgőzös idézettel nyitva, ami tök nyilvánvaló hogy indulatokat fog kelteni, majd fenyegetsz hogy tiltasz, moderálsz?

Nem mond már hogy nem ismered a hazai álláspontot és reakciót ez ügyben?
Pff...

padisah 2013.01.06. 15:20:44

@GERI87: azért szerencsére nem 99%, hanem mondjuk 15-20% az is épp elég

a cigányság a maga tempójában, és amikor épp nem szaporodják túl ezt a tempót, integrálódik

nagy a munkanélküliség közöttük, és a feketemunka, de a jövedelmük zömét így is munkából szerzik

az én véleményem alapvetően az, hogy az alapjaiban elhibázott szociális rendszerek, a túlzott újraelosztás, és a pozitív diszkrimináció ideológiája termelte ki ezt a szituációt, hogy a cigányságnak a többségi társadalom azt az erőforrást, amiből sokszorozva reprodukálja önmagát, segély formájában megadja, normális önfenntartó munkalehetőséget viszont nem ad

a cigányság most etnikailag adott, mert volt az országban ehhez egy alárendelt etnikum, ami egyből betölthette az underclass szerepét

de ha nem lennének, akkor simán betöltené a szerepet más, akár szőke kék szemű árják is, ugyanilyen viselkedéssel - azt a puha igazságszolgáltatás, az önvédelemhez való jog korlátozása, illetve a segélyezés termeli ki

ha nincsenek segélyek, akkor a cigányság vagy visszafogja a reprodukciót, és eleve nem jutunk el ide, vagy kivándorol és ez másvalaki problémája, vagy a harmadik lehetőség, hogy önfenntartó módon integrálódik, és egy korlátozott reprodukciót tart fenn a saját jövedelméből, és egyúttal sokkal élhetőbbé válik a jelenlétük

jelenleg ugye jelentős részben segélyből finanszírozzák azt...

reccs 2013.01.06. 15:21:05

A tények pedig ezek: BZs nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. BZs állat, és állatként viselkedik. Ha ellenállásba ütközik, uszít. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön, a száján keresztül. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, békemenettel fenyegetőzik. BZs bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen, ez látszik a cikkeiből. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak. Mindeközben BZs ezen állattá lett fele az idióta nyugati világ „vívmányait” használja.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 15:24:53

@GERI87: Well, amíg én nem gőzölgök vért, addig nem tűröm. Aki csalódott menjen máshová, az épelméjű (nekem is ellentmondó) megjegyzéseket szívesen fogadom. Próbálja mindenki egy kicsit megerőltetni magát.

Táskás Tóni 2013.01.06. 15:30:43

@bigthereal: ...és miért mentek molotov koktéllal a szaros hugyos tüntetők a Kossuth térre? Megkérdezhetnénk ezek szerint a képviselők háza előtt robbantgató terrorista Budaházit és bandáját, hogy cigány-e vagy? De azt hiszem nem azok, csak simán a társadalom legalja, mint a kukaborigató, tv székházat felgyújtó símaszkos mocskok, osztjónapot.

radikalisviccek 2013.01.06. 15:31:16

nem is tudtam hogy bayer ilyen jókat ír :)

Táskás Tóni 2013.01.06. 15:32:59

@reccs: ..és BZs ,mint nagymagyar, szlovákrendszámos szemét, Ficónak fizet adót.

komplikato 2013.01.06. 15:40:57

Egyik kormány se tett keresztbe szalmaszálat sem a probléma megoldásának irányába. Miért kéne bármelyiket kiemelni? Mind bűnös ebben.

Bayer meg egy külön téma, szépen átképezte magát vérkomcsiból vérnácivá. Vagy jól el tudja hitetni.

@bigthereal: Az európai magatartáshoz csak a cigány népcsoportnak nem lenen köze, örömömben a földhöz verném a s*ggem. Csak nem igaz. Európában sok helyen vannak gondok kisebbségekkel, de a nagyobbik felében valahogy kicsit értelmesebben állnak hozzá minden oldalról, a polgárok irányából is.

kennyking 2013.01.06. 15:42:53

Nem igazán értem mi a probléma azzal, amit Bayer írt.Melyik része nem igaz?Jó, én egy fasisztanácista vagyok és nem überművelt haladó szellemű , mindenki felett álló.Csak egy magyar, Magyarországon.
Valaki azt írja, hopgy Bayer nem tud megoldást.csak óvatosan kérdem:- Ki tud? Mert nem nagyon látszik, hogy bármi pozitív elmozdulás történt volna az elmúlt húsz évben.Értem én, a balliberált oldalt, hogy szórjuk az adófizetők pénzét két kézzel segély formájában, mert akkor hátha nem gyilkolásszák le a vidék dolgos magyarjait.Ez is egy elképzelés.Csak nem megoldás.

emberkedek 2013.01.06. 15:46:13

Itt most teljesen egyetértek Bayer írásával. Mit sem segít a liberóknak, hogy az áldozat félig roma volt, mert ezt kiabálták: "Megdögletek magyarok !"
Tehát ők ott a küzdősportolókat magyarnak tekintették és etnikai indítékaik voltak. 40-en cigánynak. Nem egynek , nem kettőnek, 40-nek.

emberkedek 2013.01.06. 15:50:52

@komplikato:
Igazad van, át kéne venni az olasz,szlovák példát legalább.

Szociknak vége 2013.01.06. 15:53:08

Az elmúlt évek kiemelt gyilkosságai (Veszprém, Bándy, és ez) mind cigányügyek.

Ez a Jobbikot erősíti, ahogy a rasszistázó posztok is.

moszkvicssluszkulcs 2013.01.06. 15:54:26

Bayer minden leírt mondata igaz!

Ez nyilván fáj a ballibeknek, de ettől még igaz...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 15:56:44

@kennyking: A probléma egyre súlyosabb lesz, és a kormányok színétől függetlenül egyik sem tett semmit, legalábbis nem sokat (legutóbb a kártékony Balog mg államtitkárként "zárkóztatta fel" őket, majd alkalmasint tisztázza Bayerrel, hogy akkor mi van). Nyilván a problémának nincs választási tétje -- vagy ha van, az csak a szélsőjobb szimpátiájának elnyerése, akikből még az én blogomra is jut pár.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 15:57:37

@MetroGoldwinMayer: ? Ezt fejtsd már ki, hadd tanuljak.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 15:58:37

@moszkvicssluszkulcs: Hát ha nálad besorolási kampány van, éppen én nem vagyok ballib. De végül is tök mindegy, amíg azt hiszed, erről szól ez a játék.

Szociknak vége 2013.01.06. 16:00:05

@HaFr: Tanulnál te magadtól is, ha akarnál.

moszkvicssluszkulcs 2013.01.06. 16:03:59

@HaFr: Akkor pontosítok. Aki tanított már, gyógyított már, ügy intézett már, kiszolgált már cigányokat--vagyis látott hús/vér--cigányokat, főleg itt Kelet-Magyarországon, azt tudja, hogy miről ír Bayer. Aki csak a díszcigányokkal szokott összefutni, annak nyilvánvaló rasszizmus.
Akit már kirabolt, megfenyegetett,megvert,meglopott,meggyalázott cigány, az tudja miről ír Bayer.
Aki meg abból él, hogy védje a védhetetlent, annak ez tiszta rasszizmus...

joszip 2013.01.06. 16:05:42

" rettegünk fehérként, ha egy csapat cigány jön velünk szembe, cigányként, ha egy csapat fekete uniformist viselő fehér."

És mint tudjuk, a gyilkosságról (de legalábbis gyilkossági kísérletekről, laza kéeslésekről) szóló hírek tele vannak az utóbbival. Haggyuk már kérem.

Crass 2013.01.06. 16:05:53

@Mária: Hát nem.. a Bors és a Blikk a minden országban megtalálható egyszer használatos napi bulvármocsok. Ezzel szemben a Kurír a legvéresszájúbb komisszárok stílusában mocskolódó politikai hecclap volt. Hangnemét tekintve alantasabb a legbulvárabb bulvárnál, politikai irányultságát tekintve pedig a szadesz egyik torzszülött gyermeke. Mindekettő eltünt a pöcegödörben már, de emlékezni kell, és a bűnösöket számon kell tartani!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 16:06:02

@moszkvicssluszkulcs: Mondottam, van ügy. Csak nem tettem hozzá, hogy a k.va anyátok. Akinek van szeme, látja, akinek nincs, az ne olvasson.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.01.06. 16:06:43

Aki nem rasszista az halott. Az élet alaptörvényét ledegradálod? Maradjunk az embernél: győzd meg a zsidókat a szentírásaik betiltásáról, megyek minden képzeleten felül rasszisták nem is csak faji, hanem egyenesen vallási alapon!
Aztán majd okoskodhatsz.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.01.06. 16:09:25

@MetroGoldwinMayer: Ha azokat "emeled ki", amelyeket cigányok követtek el, akkor persze. (Amúgy itt nem halt meg senki, tehát nem illik a gyilkosságok sorába.)
A kaposvári gyerekgyilkosságok, az autóért ölő sorozatgyilkos, a rendőrt kivégző fickó, a rendőrt elgázoló Hummeres nálad nem üti meg a "kiemelt" szintet? (Hogy a cigányokat kivégző, felgyújtó sorozatgyilkosságokról ne is beszéljünk.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 16:14:06

@moszkvicssluszkulcs: De mit ír, Bayer, tudod-e? Egy milliméterrel marad el attól, hogy irtsuk ki őket. Érted a differenciát ez és a törvényes rend között?

komplikato 2013.01.06. 16:15:22

@emberkedek: Konkrétan a szlovák és olasz példa miatt írtam feltételes módot, nem éppen sikeres példák.

Nebameg 2013.01.06. 16:16:40

Hát bazmeg ennyit tudtok. Gyűlölködni az megy. Ha valaki kicsit is normálisan gondolkozik és rávilágít, h alapvetően bűnöző van, meg ártatlan, az már egyből ballib, kocsi zsidó, de talán buzi is, de biztosan nem rendesmagyarember, hiszen az kiirtaná cigányokat. Meg a zsidókat, ja és a szlovákokat, meg a románokat. Hopp! A komcsikat, buzikat is. Az ártatlan meg ne nyavalyogjon, minek született cigánynak? A hülyéje. Zsolti úgy is megmondta, h állatok ezek, ő meg már csak tudja, hiszen idegen szavakat is használ.

Szociknak vége 2013.01.06. 16:17:12

@HaFr: Gondolatbün rulez, igaz? A cigányok a való világban gyilkolnak, nem az irodalomban mert analfabéták ugye.

Ki így ki úgy.

Gáborom 2013.01.06. 16:18:04

Oké.
Kérem írja le a posztoló, hogy a cigány miért késsel megy szórakozni, én miért anélkül.
A cigány ,miért szúr ha nem engedik be azonnal a retyóba én miért nem.
A cigány miért szemetel,szarik-hugyozik össze mindent, tudván-tudva,hogy ezt egyébként nem szabad, én miért nem.
A cigány miért szül 10 gyereket a nyomorba, én miért nem.
A cigány miért érzi magát örökké megtámadtatva, én miért nem.

Azok a cigányok, akikről Bayer ír,pontosan tudják, hogy amit tesznek nem helyes, sőt sok esetben törvénytelen.
Pontosan tudják, hogy amikor rosszat tesznek, azt nem szabad.
Akkor mégis miért merik megtenni?

És legfőképp, azt írja meg a posztoló, hogy mi lenne a megoldás.

Mert nem lehet minden egyes cigány mellé rendőrt állítani, a jogvédőknek hála pedig még az sem lenne elég.
Én akárhányszor rászólok egy cigányra, hogy ne bagózzon a HÉV-en, ne szemetelje össze a munkahelyem előtti lépcsőt (minden nap), ne gyújtsa fel a szemetest, mindig vagy fenyegetést kapok, vagy ezt: majd szólok a tévékettőnek azt kigyünnek, hogy rasszista vagy.

Ez kinek a felelőssége?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 16:18:54

@MetroGoldwinMayer: Ez nem gondolat volt (amit megtartott magának), hanem olaj a parázsra. Uszítás stb.

becike4 2013.01.06. 16:18:58

@biohouse: @roomster09: Tehát;ha szar az idő,ne írjunk róla,mert nem tudjuk a megoldást.Fura észjárás.

komplikato 2013.01.06. 16:21:44

@MetroGoldwinMayer: Azért nem lehet nem észrevenni az EchoTV vagy a Kurucinfó azon szenvedéseit ahogy a napi sok tucat elkussolt bűncselekményből minden héten kicsemegézik azt a párat amin lehet puffogni. Ha meg kiderül egy "felháborító" bűncselekményről (melyik nem az?!), hogy mindkét fél kisebbségi, akkor igyekeznek elkussolni, ne legyen égő. A szigethalmi késelős balhén röhög mindenki, pont fordítva benézték, mint anno a buszos szurkálást a másik oldal.

Ettől még sok lesz a cigány által elkövetett bűncselekmény, mivel az továbbra is arányos lesz a célcsoport szegénységi és iskolázottsági helyzetével. De egy értelmes ember a bűnözés felszámolását látja feladatként és nem egyes célcsoportokat csak és kizárólag.

Szociknak vége 2013.01.06. 16:26:10

@HaFr: Az uszítás gondolatbün. Na nem a btk szerint hanem a józan ész szerint. Nincs is múltja a jogban.

komplikato 2013.01.06. 16:26:14

@Gáborom: OFF:
Egyes vidékeken mindenki bicsakkal jár, nem csak a cigányok. Ismerek valakit akit 2x késeltek már meg, neki az első eset óta van kése, mindenki más a környékén már eleve azzal járt.

A szemetelős példád meg elég vicces, amikor Budapest lakosságának egy jelentős része szemetel utcán, buszon, kocsiból kihajigálva és ahol a kutya tulajok nagyobb része oda szaratja a kutyáját a járdára vagy a kocsid ajtaja elé.

Vagy megnézhetnél egy lomtalanítást egy kulturáltabb országban (városban) és Budapesten, ahol kiborítanak egy halom szemetet a lomok helyett had vigye a szél ... még a belváros közepén is.

Biztos bennem a hiba ha az ilyen engem nem csak a cigányok esetén zavar?/OFF

din viesel (törölt) 2013.01.06. 16:28:21

lehet mindenkit rasszistazni meg fasisztazni kedves ballibbantak,aki kimondja az igazat,csak azt nem tudom,hogy-akarcsak ungar elvtarsno anno-miert is nem akar egyik hudenagyon falvedo libbant sem elkoltozni a rozsadombrol-ujlipociabol egy kicsit nyiregyhaza melle mondjuk...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.01.06. 16:28:58

@Szindbad: válasz a kérdésben és az azt kiváltó cikkben. konkrétan.

Szociknak vége 2013.01.06. 16:29:09

@komplikato: Ha meg kiderül egy "felháborító" bűncselekményről (melyik nem az?!), hogy mindkét fél kisebbségi, akkor igyekeznek elkussolni, ne legyen égő.

- A kuruc tényleg sokat gyülölködik, de tapasztalataim szerint azonnal korrigálják a cikkeket új info esetén. Szigethalmon meghaltok magyarok üvöltéssel támadtak ha cigány az áldozat ha nem. De ezzel várjuk meg az eljárás végét.

moszkvicssluszkulcs 2013.01.06. 16:33:25

@HaFr: Természetesen szó sem lehet kiirtásról.
Ez baromság. De bármilyen fájdalmas is, a fentebb leírt mondatok valóságtartalma nagyon nagy. Ez van. Ide vezetett a nyakló nélküli segély, a jogok kiemelése a kötelességgel szemben, a jogvédők "áldozatos" munkája. Ezt meg lehetett volna előzni, de a mai nagyon demokratikus és nagyon európai és nagyon kisebbségbarát kormányok elqrták. Nem kicsit nagyon. És ezt már fájdalmas lesz rendbe hozni...

GERI87 2013.01.06. 16:33:37

@padisah:

"normális önfenntartó munkalehetőséget viszont nem ad"

A tanulás az ált, és középiskolában ugyanúgy adott a számukra, lehetne versenyképes szakma a kezükben pont annyira mint másnak....csak szándék nincs rá. Ez tőlük függ, nem az államtól, meg a többségi társadalomtól.

Onnantól kezdve hogy egy cigány nem óbégatva, flegmán, artikulálva gesztikulálva úgymond "cigányosan" jelenik meg a társadalomban, eltűnik az előítélet és a rasszizmus jó része és nagyban megnő az esélye hogy munkát találjon és ember számba vegyék.

De még erre sem hajtandóak.

"mert volt az országban ehhez egy alárendelt etnikum, ami egyből betölthette az underclass szerepét"

Érdekes a kisebbségek jó része valahogy mégsem viselkedik, viselkedett soha úgy mint ők...pedig volt itt anno párszázezer egyéb kisebbség is.

"de ha nem lennének, akkor simán betöltené a szerepet más, akár szőke kék szemű árják is, ugyanilyen viselkedéssel"

Ha más is így viselkedne, de nem, ez csak rájuk jellemző.

"azt a puha igazságszolgáltatás, az önvédelemhez való jog korlátozása, illetve a segélyezés termeli ki"

Fenéket, más is él segélyből, közmunkából úgy mint ők, meg nőnek fel szegénységben zsákfalvakban és mégsem viselkednek "állat" módjára.
Rengeteg idős ember van aki pár tizezer forintból él havonta, sokszor kevesebből mint egy cigány család és mégis tiszta a portájuk, rend van és tisztatság, meg az utolsó forintot is az unokáknak, gyerekeknek adják.....a szegénység nem ok arra hogy rugdalni kelljen a szart a padlón, meg a padláson.

A cigányok helyzetét csak és kizárólag a szegénységre meg a bőrük színére fogni egy álságos, hitvány dolog.

Pussy Riot (törölt) 2013.01.06. 16:34:20

Bayer leírta az igazságot.

Üzenet a szerzőnek:
A cigánysággal szembeni PC már nem menő.

abw 2013.01.06. 16:38:21

@HaFr: tipik hangulatkeltes, bajern zsoltitol varod a megoldast, mikor o uolyan firkasz, mint te? aztan meg kimoderallak, ha a hangulatkeltesemre veletlen rosszul szolsz... ejj. aki kardot rant, az kard altal. te is kirantottad, viseld. es kivanok neked tucsokzene felhaborodast, nem bajernt a sotetben.

GERI87 2013.01.06. 16:42:06

@HaFr:

Én úgy gondolom ez kétoldalú dolog, amíg a cigányok nem akarnak felzárkózni és beilleszkedni addig tehetünk bármit nem fog használni, mert sosem lesz elég, hisz ha csak mi akarjuk akkor az olyan forrásokat, erőfeszítéseket emésztene fel amire az államnak nincs pénze, a többségi társadalom meg nem fog felhatalmazást adni rá ha nem lát semmilyen szándékot.
Az úgynevezett "cigányértelmiség" (pártközeli önjelölt senkik) meg "cigányvezetők" (detto, archaikus alapokra helyezve) szava meg hiteltelen ezért nem számított sose.

dranok2 2013.01.06. 16:42:19

Elhiszed, hogy Bayer jobb újságíró, mint a HaFr blog, aki még normális nevet sem tudott találni magának? :)

Első lépés, találj egy jó nevet - már itt elbukot a dolog.

ZSírfeka 2013.01.06. 16:48:47

@HaFr:
Szép napot,
ott a pont.
Véleményt írni kultúrlényként is lehet.
Aki nem képes magát moderálni, az menjen békemenetre, vagy DK gyűlésre.
Aki meg nem képes rá... ne sértődjön meg, ha nem tekintenek rá kultúrlényként.
Ami viszont kétségtelen, szórakoztató olvasni annak a pár embernek a vehemens köpködését, amivel a pártjuk vélt igazát védik.Csak sajnos közben az ország tönkremegy.

dranok2 2013.01.06. 16:48:52

A másik jó kérdés meg, hogy azok akik a legjobban nyomják ezt a szöveget, azoknak hova jár a gyerekük iskolába??

És ezekben az iskolákban vajon mennyi a cigány?

A lauderben és a többiben?

Úgy könnyű okoskodni hogy a saját életükben hipokrita módon súlyosan szegregált iskolákba járatják a kis csemetéjüket.

Ezekbe az iskolákba cigány be nem teheti a lábát. Csak a PC apostolainak gyerekei.

vezér01 2013.01.06. 16:58:12

Való igaz,az Orbán-Vitézy klán pubikája se a "nyóckerben" végzett. De emlékezhetünk Demcsák
Zsuzsa elvtársnő hisztijére is.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 16:58:46

@komplikato:

A szerencsétlen idióta Bayerrel és a többi hasonszőrűvel hetek óta arra vár, hogy legyen valami, ami kapcsán "elmagyarázhatják", hogy A Cigányok hetente kiirtják a Magyarokat, mert Azok Olyanok. És még ennyi idő után is csak olyasmi akad, amelyben az áldozatok nem képesek meghalni, meg még (fél?)cigány is az egyik. Inkább érezd át fájdalmukat.

Azt meg ne tedd szóvá, hogy valamiért kizárólag a cigányok által elkövetett dolgokkal van problémájuk, épp elég munka ezeket kiválogatniuk. És igen, becsúsznak hibák, tudod, csak az nem hibázik, aki nem "dolgozik", vagy mi. ;-)

Persze a normális embereknek (akiknek minden bűntény áldozata 'fáj' valamennyire) felfordul a gyomra attól, hogy ennek a népségnek a nemcigányok áldozatai szinte nem is léteznek, és a cigányok áldozatai sem többek ürügynél, amely kapcsán világra lehet öklendezni a mocskot... Hát így jártunk.

Ezténírtam 2013.01.06. 16:59:39

Én nem értem, hogy miért mindenki azon vitatkozik, hogy ér-e utálni a cigányokat vagy nem, és hogy mennyi gyilkosságot követnek el a cigányok, komolyan, mintha debil lenne mindenki, próbáljunk már valami értelmes dolgokat is írni, amik mondjuk a megoldás felé visznek...

Először is Magyarországon semmivel sem követnek el több gyilkosságot, mint bárhol a fejlett világban (kb. 220-at évente), aminél alacsonyabb számot egyelőre nem nagyon tud senki produkálni (gyengébbek kedvéért 2,2/100 000 ember). Az utóbbi 10 évben nem vezetnek statisztikát az elkövetők etnikai hátterét illetően, de a legutolsó adatok alapján a gyilkosságokban a cigányok kifejezetten alulreprezentáltak a népességen belüli arányukhoz képest. Mellékes, hogy a gyilkosságok 80%-ánál a tettes és az áldozat ismeri egymást, ráadásul 60%-ban családtagok...

Na de a megoldásról: remek törvényeink vannak a gyermekek védelmére (nincs kedvem megkeresni a paragrafusokat, ha tudja valaki, linkelje be), amik tartalmazzák, hogy ha egy szülő nem képes legalább a minimális körülményeket biztosítani a gyerekének (fűtés, melegvíz, 3 étkezés, iskolába járatni), akkor el kell venni tőle és az államnak kötelessége felnevelni őket (természetesen ekkor már kaphatná a nevelőotthon a családi pótlékot...), CSAK BE KÉNE ŐKET TARTANI!!!!!

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 17:04:05

Össze kellene gyűjteni a mélyszerencsétlenek ilyenkor megjelenő őőőérveit, számozzuk is be, ne kelljen szegények újra-és-újra megküzdjenek a magyar nyelvvel.

Lássuk csak, leggyakrabban a
"1. Ne pofázz, köcsög zsidólibsi, hanem költözzél a cigánysorra a Rózsadombról"
érv merül fel, azt hiszem.

Tiborpapa 2013.01.06. 17:04:44

Életemben már volt alkalmam közelebbről kontaktusba kerülni cigányokkal. Az egyik alkalommal a kényszer úgy hozta, hogy egy családnál szálltam meg éjszakára. Egy csomagot kellett személyesen elhoznom tőlük, de már nem tudtam hazajönni. A világ végén laktak, a közlekedés színvonala szerintem azóta sem változott. Nos, szívélyes vendéglátásban volt részem. Szegények voltak, de megkínáltak mindenből, amijük volt. Bár jó alvó vagyok, kissé nehezen hunytam le a szemem. Megnyugodva, kipihenten ébredtem, és reggeli után el is búcsúztam vendéglátóimtól. Kaptam tőlük egy táskát is, hogy könnyebben teljesítsem a dolgom. Mondták, majd visszaküldöm postán. A sors úgy hozta, hogy rajtam kívül álló okok miatt ezt a táskát sosem látták többé. Nekem meg eszembe sem jutott kárpótolni őket.
Egy másik alkalommal este mentem hazafelé, és a sötétben két embert láttam felém közeledni. Cigányok voltak. Az egyik, egy fiatal férfi megállt tisztes távolságban, a másik, egy nő folytatta útját. Én megálltam. Gondolkodtam, hogy elfussak-e, mert gyanúsak voltak, nagyon gyanúsak. Biztosan kiterveltek valamit ellenem! Hátranéztem, de mégis úgy döntöttem lesz, ami lesz, bevárom a nőt, akiről közelebb érve már láttam, hogy egy fiatal lány nagy pocakkal. Első kérdése az volt, hogy félek tőle? Ó, nem – hebegtem zavartan, de szomorú tekintetében láttam, hogy nem hisz nekem. Voltak már tapasztalatai, és a fiújának is. Csak az állomást keresték, mást nem akartak tőlem.
Régen volt már mindkét eset, de azóta is szégyellem magam miatta. Elfogult voltam, de nagyon. Persze, mondhatnám, jobb félni, mint megijedni, de akkor is. Az ilyen Bayer féléknek köszönhető, hogy inkább az előítéleteinkre hallgatunk, a tapasztalatainkkal szemben. A félelem gerjesztése mögött nem az aggódás bújik, hanem rosszindulat és a megosztási szándék. Gyűlölet valami ellen, mert ő rosszat tapasztalt. A rossz az rossz, bárki csinálja. A személyt kell felelősségre vonni, nem a fajtáját. Szodoma megúszhatta volna, ha csak egy ember van is köztük, aki tisztességes. Ha nekimegyünk a cigányoknak, ártunk a tisztességeseknek is, és azoknak is, akik szeretnének azzá válni.
Sok emberrel beszélgettem már erről. A legtöbbnek semmilyen személyes tapasztalata nem volt még a cigányokkal. Minden utálkozásuk, ellenszenvük hallomásokra épült. Nem mondom, hogy minden cigány ártatlan, de akkor is helytelennek és undorítónak tartom ezt a Bayer-féle megközelítést.
Talán minden Bayer ilyen?

MACISAJT 2013.01.06. 17:05:38

Tény, hogy egy óriási területű, alapvetően bevándorlásra és bevándorlókra berendezkedett ország mint Kanada is (hasonlóan más nyugati államokhoz mint Franciaország vagy Olaszország), azonnal rémülten becsukta a kapukat, mikor egy pimf tízezres(!) nagyságrendű magyarországi cigány horda megjelent a területén...

Lehet Bayert ilyen-olyannak mondani azért amit leír(néha kell is), de itt láthatóan nem Bayer a kérdés.

És arra is felhívnám a figyelmet, hogy a Jobbik nem véletlenül jutott be a "cigánybűnözés" retorikájával a parlamentbe...

Bicepsz Elek77 2013.01.06. 17:07:09

Tevedes van az emberi fejekben!!! A halado Nyugaton mashogy kezelik a kerdest:
-rajuk kuldik a csendorseget(Franciaorszag)
-taborokba zarjak oket(Olaszorszag)
-kitoloncoljak oket (Kanada)
-falat epitenek(Csehorszag)
-rajuk kuldik a hadsereget is, ha kell. Otthon fegyvert tartanak, es joguk van leloni az ejjeli betorot vagy bandat(Szlovakia)
-a csendorseg vegigveri a taboraikat, ha elszemtelenednek (Romania)
.
.
.

Húsleves 2013.01.06. 17:10:02

@HaFr:
Hú de bátor cikk!
Ha már rasszista hazugságokról akartál írni, akkor nem Bayert kellett volna levenned a polcról, hanem a rasszista gyilkosságokban súlyosan érintett MSZP-SZDSZ koalíciót, amely az olajmaffiózó által vezetett titkosszolgálatokkal gyilkoltatta a cigányokat. Ha tényleg a cigányok érdekeit tartanád szem előtt (ahogy nyilvánvalóan nem) akkor azok ellen kelnél ki, akik a cigánygyilkosságok körülményeit nyolcvan évre titkosították. A TASZ blogján részletesen utánaolvashatsz, hogy mekkora röhej így az egész kirakatper.
A hozzád hasonlók, akik ezekről a rasszista gyilkos tetvekről (MSZP-SZDSZ) igyekeznek terelni a figyelmet, nem a cigányokért beszélnek, hanem a cigányokért álszent módon látványosan aggódó, ugyanakkor fű alatt azokat gyilkoltató, cigányokat a maguk védelmében pajzsként használó maffiáért.
Felfogod te egyáltalán a különbséget gyilkosok (MSZP-SZDSZ) és ízléstelenül beszélők (Bayer) között? Erőssen kétlem.
Álszent műmájer vagy, szégyelld magad.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2013.01.06. 17:11:22

Néhány kiegészítéssel, helyreigazítással élnék:

1. A rasszizmus mint olyan jelen esetben akkor állna fent, ha a TELJES cigányságot, kivétel nélkül utálná. Ha elkülöníti a deviáns és az együttélésre alkalmas embereket, legyen szó bármilyen etnikumúakról, széles látókörre vall!!

2. Bayer - ha már néven nevezzük - járt is azokon a vidékeken, nem fantáziál, amikor az ottaniakról ír!

3. Ránézésre gyilkosok - kedves szerző, látott-e, láttál-e rendőrségi fotókat??? Fantomképeket vagy kamera által rögzítetteket. Őszintén: melyik késse rablónak, betörőnek volt bizalomgerjesztő vagy szimpatikus feje? Sajnos az agresszió (főleg butasággal vegyülve) kiül az emberek arcára, és igenis azokon a fotókon LÁTHATÓ, hogy akiket ábrázolnak, nem ma született bárányok. FÜGGETLENÜL az etnikumuktól.

4. "A jónak jóval, a rossznak rosszal fizet. Az egyik félnek ezzel, a másiknak azzal. Nem számít, hogy itt két ember ölt -- félmillió fizessen érte valamilyen közös jegyeik alapján. Te előrelépsz, jobbra el, te mehetsz haza. Ezt hívják rasszizmusnak. A sajtó féktelen, pusztító keretlegényének minden jellemzőjével megspékelve.)" - az utóbbi mondatok pedig a rasszizmus tényszerű definíciójának undorító kiforgatásai, ami az írásra ráüti a hiteltelenség pecsétjét.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 17:11:42

@Húsleves:

Az összeesküvés-elméletes idióták a legszórakoztatóbbak. :)

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2013.01.06. 17:13:09

kiegészítés a 3-as ponthoz: az öltöny-nyakkendős gyilkosok, pszichopaták kivételek, de legyünk őszinték, mivel rafináltak, sőt eszesek, nehezebben terelődik rájuk a gyanú. És nem ötezer forintért szúrnak le valakit.

Húsleves 2013.01.06. 17:13:20

@HaFr:
"A probléma egyre súlyosabb lesz, és a kormányok színétől függetlenül egyik sem tett semmit"

Dehogynem tettek. A titkosszolgálattal gyilkoltatták a cigányokat, hogy a magyarok ellen uszítsák őket. Ezek oldalán harcolsz a cigányokért.

Ezténírtam 2013.01.06. 17:14:02

Tulajdonképpen a cigány gyerekek generációinak kellene tüntetni a szar életük miatt, akikért nem vállalja a felelősséget az ország, ahova születtek... És most nem akarok megint visszatérni a kedvenc vesszőparipámhoz, de ez is csak pénzkérdés. Infrastruktúra kell hozzá, nevelőotthonok, nevelők stb., persze a drágalátos egyházak meg egyéb jótékonysági szervezetek is kivehetik a részüket, de a pénz előteremtése akkor is a többség, a termelésre képes tömegek feladata.

És mi lenne az eredmény? Azoktól, akik nem képesek felnevelni a gyerekeiket, el kell venni őket és az államnak gondoskodni róluk. Ez persze inkább a mélyszegénységhez kötődő probléma, nem csak a cigányokhoz, de a jó részüket ők teszik ki. Lehet, hogy az államnak ezzel át kell vállalnia 5 év szaporulatának a nevelését, ami 100-150 ezer gyerek a fentebb írt számok alapján. A szülők így nem kapnak családi pótlékot, és vagy elmennek dolgozni (akár közmunkásnak), vagy pedig bűnözők lesznek és lopni fognak, ekkor pedig börtönbe kell zárni őket (a börtönrendszer fejlesztése is pénzkérdés...).

Azt ne gondoljuk, hogy amíg azok az emberek nevelik fel ezeket a gyerekeket, akik azért hozták a világra őket, hogy az értük kapott családi pótlékból éljenek, lesz bármi változás. Ezért szükséges véleményem szerint ezeknek a gyerekeknek az azonnali állami gondozásba vétele, aminek a törvényi keretei adottak.

Gáborom 2013.01.06. 17:16:43

@komplikato: Igazad van, engem sem csak a cigányok körében zavarnak ezek a dolgok.

Hm.....tükörbe kell néznem.
Bár tény, hogy arányaiban jobbára mégis romáknál veszem észre, Budapest valóban egyre igénytelenebb, főleg amióta ellepték a romák.
De valóban nem csak romák igénytelenek, ez a szép új ,félreértett liberális világ nemcsak rájuk hatott rosszul.
Pedig az igazi liberalizmus, ahol a józan ész felülírja a politikusok harácsoló szemléletmódját, nagyon is jó lenne.

Ezzel együtt valahogy mégis mások az arányok.
Ennek oka pedig nyilván elsősorban a szegénységük és műveletlenségük, továbbá a hagyományaik: szegény és műveletlen parasztoknak is takaros a portájuk falun, ugyanakkor a romáknál a minimális összetakarítást sem végzik el.
Eközben igaz, hogy ott is vannak kivételek, akik mindennél jobban szenvednek társaiktól.

Az igénytelenség a fő gond, ezen nehéz változtatni.

A másik oldalról viszont az is igaz, hogy nem lehet szó nélkül tűrni ezeknek a jelenségeknek az elviselését, és nem is kell elviselni ezeket.
De nem lehet mindenhonnan elköltözni.

Bayer leírta a tényeket, szócsövé vált a "népnek", ettől persze többet várnánk el egy újságírótól.
Vajon hol van ilyen újságíró ma kis hazánkban?

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 17:16:51

@Ezténírtam:

Ez -- ha nem is ennyire sarkítottan, de -- igaz, csak épp hogy lehet megszervezni valami ilyesmit visszaélések, illetve a ballibnek nevezett valami hobbirettegő része siránkozása nélkül?

Húsleves 2013.01.06. 17:17:17

@milyen szép a Vértes, ó:
Nem, a hozzád hasonló programozott zombik a legszórakoztatóbbak.

Na ide nézz, te szerencsétlen elmebeteg állat, micsoda baloldali sajtószemlét lökök ide neked az "összeesküvés-elmélet"-ről.

ciganyvadaszat-per.blog.hu/2012/08/20/egy_jelentes_jelentese
hvg.hu/velemeny/20100825_titkosszolgalatok_sorozatgyilkossag
nol.hu/lap/mo/20120822-biztos__hogy_csak_negyen_voltak_
hvg.hu/itthon/20120821_Romagyilkossagok_a_titkosszolgalatok_hiba

Ui:
Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak próbálkozol, hátha bejön?

Nebameg 2013.01.06. 17:18:27

@Névtelen betelefonáló: "3. Ránézésre gyilkosok - kedves szerző, látott-e, láttál-e rendőrségi fotókat??? Fantomképeket vagy kamera által rögzítetteket. Őszintén: melyik késse rablónak, betörőnek volt bizalomgerjesztő vagy szimpatikus feje? Sajnos az agresszió (főleg butasággal vegyülve) kiül az emberek arcára, és igenis azokon a fotókon LÁTHATÓ, hogy akiket ábrázolnak, nem ma született bárányok. FÜGGETLENÜL az etnikumuktól" Ezt nem gondolhatod komolyan, akkora ökörség. Már rég felszámoltuk volna a bűnözést, ha arcról megmondható lenne, ki ártatlan és ki nem az.

Gáborom 2013.01.06. 17:18:54

@MACISAJT: na ez az, itt a lényeg, vagy legalábbis a lényeg egy része.
Igazad van.

Ezténírtam 2013.01.06. 17:18:55

És végezetül egy másik vetülete az olaszliszkai lincselős sztorinak:

Arról hallott valaki, mert én nem, hogy azt a 12 éves gyereket, aki a kocsi alá szaladt, de nem sérült meg, állami gondozásba vették-e? Milyen szülei vannak, akik hagyják, hogy 12 évesen, amikor még gyámság alatt áll, az úttesten szaladgáljon? Szerintem egy ilyen eset önmagában megalapozza, hogy a gyereket el lehessen venni a szüleitől és csak felügyelet mellett találkozhassanak, mivel az ő gondjukra nem lehet rábízni, hiába a saját gyerekük...

Ezténírtam 2013.01.06. 17:20:21

@milyen szép a Vértes, ó: hát igen, ezen kéne gondolkodnunk, hogy hogyan kell megszervezni, nem pedig azon, hogy akkor a cigányok most tényleg mind bűnözők vagy vannak-e rendes cigányok is...

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2013.01.06. 17:21:04

@Nebameg: a bűnözés felszámolása és néhány fantomkép azért nem ugyanaz. Sikerült kiforgatni, amit írtam.
Adott egy rendőrségi hír, ott a fotó, őt keresik. Ránézek, az alapján többnyire elképzelhető róla, hogy nem ártatlan. Hangsúlyozom, a körözött ember fotóját látjuk! Az utcán ránézve tényleg nem állapítasz meg semmit. Csak azt hogy szimpi, közömbös, avagy ellenszenves.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 17:22:54

@Húsleves:

Á, ha leidiótázok egy idiótát, akkor programozott zombi vagyok. Csak az idiótáknál megszokott ugrás -- ez is segít azonosítani őket. :)

Persze, lehet cikkeket hozni arról, hogy a cigánygyilkosságok egyik elkövetőjének voltak titkosszolgálati kötődései, hú, még meg is figyelték egy darabig. Már csak az a rész hiányzik, hogyan következik ebből, hogy a titkosszolgálat szervezte a dolgot. Bár nem érted a különbséget, azt hiszem. "Benne van a cikkben a titkosszolgálat, oszt jóvan."

Olyan apróságokról, hogy miért jó a maszopnak, ha úgy látszik, még annyira sem urai a helyzetnek, hogy megakadályozzák az ilyesmit, ne is essen szó. Ugyanazért szervezték, amiért a tévéostromot. :)

dany82 2013.01.06. 17:23:58

Mondd csak, kedves barátom: hány cigány szomszédod van ott, Budán?

mertmárhogyakinek van, annak a Te szövegedböl marhára elege van. Oszt fogja és leszavaz a jobbikra.

Mert ök (és most figyelj jól, liberális konzervatív értelmiségi) nem akkora barmok, mint Te.

Win-win. hisz cserében Te újra tudsz írni ilyen cikkeket. Nem bayer rasszizmusáról. Hanem a magyarokéról.

Ezténírtam 2013.01.06. 17:25:32

Nem azzal kezdtem, de gondolom, mindenki számára evidens, hogy a problémát csak gyerekkorban lehet megoldani, másképp kell szocializálni őket, mint az otthoni minta, akik már felnőttek, azokat sajnos inkább a Kínában a Kínában alkalmazott módszerekkel lehetne rávenni arra, hogy dolgozzanak, kőkemény, akár a hadsereg bevonásával történő rendfenntartás és a "szegényblokkok" (Nógrád, Borsod, Szabolcs, Békés) feltörése a mobilizáció kikényszerítésével, vagyis szét kell szórni a szegényeket a gazdagabbak között, egyrészt mert ott jobban van munka, másrészt meg könnyebben "feloldódnak", más mintákat követve talán megváltoznak.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 17:25:36

@Ezténírtam:

Izé, azért átlagos faluban, kisvárosban lelkes utcánrohangálással tölti a gyermekkorát a sok kölök, cigány, nem cigány.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 17:26:42

@dany82:

Na, pl. ehelyett elég lett volna annyi, hogy '1'-es.

komplikato 2013.01.06. 17:27:46

@Nebameg: " Sajnos az agresszió (főleg butasággal vegyülve) kiül az emberek arcára, és igenis azokon a fotókon LÁTHATÓ, hogy akiket ábrázolnak, nem ma született bárányok."

Ezért szokott baljós érzése és libabőr kiülni rajtam egy gárdista vonulástól. Akár érted, akár nem. Mert amit írtál, az így is van.

wotan 2013.01.06. 17:27:48

Bayer irja:
"...A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen..."
Szerzö irja:
"...Széttárja a kezét, nem tudja a megoldást, de azért egy füst alatt még szóban elintéz egy fél népcsoportot...".
Tehát Szerzö szerint, a cigányság 50%-a nem nevezhetö emberinek stb. RASSZIZMUS! HÀGA! EU! SEGITSÈÈÈG!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 17:31:46

@Ezténírtam: Ritka komment, valamiféle koncepciót fogalmaz meg.

Ezténírtam 2013.01.06. 17:32:59

@milyen szép a Vértes, ó: nemtom, mondjuk én falun nőttem fel de soha nem rohangáltam az utcán...

Szerintem nem az a kérdés, hogy rohangálhat-e egy gyerek az utcán, hanem hogy a szüleinek elégségesek-e az értelmi képességei ahhoz, hogy megítéljék, mikor LEHET kiengedni az utcára, mert be fogja tartani a közlekedési szabályokat. Nyilvánvaló, hogy pl. az olaszliszkai esetben a szülők értelmi képességei ehhez nem voltak elégségesek, ezért a gyereket el kellett volna venni tőlük azonnal az összes többi gyerekükkel együtt.

Martian (törölt) 2013.01.06. 17:33:01

"így viselkedni" mégsem kellene.Válasz: ők ilyenek,ezt hozták magukkal."

Én meg akkor a kalasnyikovomat hozom magammal... :)

Ezténírtam 2013.01.06. 17:33:35

@HaFr: próbálkozom már egy ideje itt a blogodon, mert tetszik amiket írsz :)

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2013.01.06. 17:33:46

A magyarok önvédelme zavar benneteket, a zsidóké miért nem? Minden nap gyerekeket és nőket ölnek meg, űznek el a szülőföldjükről aztán idejárnak papolni szabadságról meg rasszizmusról!!!

komplikato 2013.01.06. 17:34:16

@dranok2: Kétlem, hogy ő újságíró, kis megélhetési izé, véletlenül mindig "jó helyen, jó időben", röviden elvtelen köpönyegforgató. Pont az írásai alapján semmivel sem áll felette a vélt vagy valós gyilkosoknak ... csak neki nem kicsit nagyobb a felelőssége ha már beette a penész sajtónak látszó izé berkeibe.

És ezeknek semmi köze ahhoz, hogy valós problémáról ír.

Húsleves 2013.01.06. 17:34:56

@milyen szép a Vértes, ó:
"Á, ha leidiótázok egy idiótát, akkor programozott zombi vagyok. Csak az idiótáknál megszokott ugrás -- ez is segít azonosítani őket. :)"
Nem kell bonyolítani hülyegyerek, itt csak annyiról van szó, hogy érvek híján személyeskedni próbáltál, hasonló választ kaptál, most meg sírsz és közben anyád szoknyájába fújod az orrod.

"Persze, lehet cikkeket hozni arról, hogy a cigánygyilkosságok egyik elkövetőjének voltak titkosszolgálati kötődései, hú, még meg is figyelték egy darabig."
Ott vannak a cikkek. A TASZ vizsgálata egyértelmű. Tudsz olvasni?

"Már csak az a rész hiányzik, hogyan következik ebből, hogy a titkosszolgálat szervezte a dolgot."
Nem hiányzik, csak letitkosították, és aki tud róla, mint például a cigány Mohányi Viktória, azt fenyegetik a cigányokért ajvékolók.

"Olyan apróságokról, hogy miért jó a maszopnak, ha úgy látszik, még annyira sem urai a helyzetnek, hogy megakadályozzák az ilyesmit, ne is essen szó."
Azért jó a Maszopnak, hogy a cigányokat és a magyarokat egymás ellen uszítsa, és így magát az emberi és kisebbségi jogokért küzdő jótékony pártnak állítsa be.

Ne erőlködj te szerencsétlen hülye, minden ilyen kínlódással tovább alázod magad. a lényeg, hogy kiderült, hogy kik valójában a derék antirasszisták, és a hozzád hasonlók számára ez a tény természetesen elfogadhatatlan.

Anti Anyag (törölt) 2013.01.06. 17:35:07

Sajnos igaza van.

Ezen pedig jót röhögtem, hogy Bayer fél. Miért poszter, te miért nem laksz cigányos házban, cigányok mellett, holott jóval olcsóbb a telek, a ház a lakás.

Elcigányosodott szórakozóhelyeken miért nem látok soha liberális értelmiségit, pedig a romkocsmák tele annak velük, stb.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 17:36:09

@Ezténírtam:

Mert a gyerekek viselkedése általában megjósolható. Ha valaki leviszi a játszótérre a gyerekét, az meg váratlanul nekifut a sztrádának, attól is automatikusan vegyük el? Vagy ha belenyúl a konnektorba?

Hajdú Peter 2013.01.06. 17:36:40

Hat baszom postolo te elmebeteg vagy, hogy ezeket degeneralt gyilkosokat veded.
Mostantol, leszarom, hogy mit csinal a fidesz, vagy a jobbik, SEMMILYEN korulmenyek kozott nem fogok az mszp-re szavazni, akar mit csinal a fidesz 2014-ig.
Mert ha az mszp veletlenul visszakerul a hatalomba, akkor aztan tenyleg elszabadulnak ezek szorakozasbol gyilkolaszo elmebetegek.
Es majd aki, kello alazattal nem hagyja magat, vagy csaladjat lemeszaroltatni, azt majd lecsukjak rasszizmusert.

Húsleves 2013.01.06. 17:37:47

Körkérdés:
Tud valaki bármiféle módszert, amellyel olyan mértékű agykárosodást szenvedett zombit is vissza lehet rángatni a valóságba, aki már azoknak a kedvenc pártjai médiájában írtakat is összeesküvés-elméletnek nevezi?
Előre is köszi!

Nebameg 2013.01.06. 17:40:20

@komplikato: Azért van idézőjelben, mert nem én írtam és utána ökörségnek is tituláltam. Ha végigolvasod.
@Ezténírtam: Gyerekkorban, ahogy mondod. Amikor mi is szocializálódtunk. Példaképeket kell állítani eléjük, és lehetőséget mutatni. Hiába minden, az azonos szociális, anyagi háttérrel rendelkezőknél nincs különbség a bűnre való hajlamot tekintve, akár cigány, akár magyar, svájci, piréz, stb.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 17:41:14

@Hajdú Peter: Hát arra nem számítottam, hogy ilyen sikerem lesz, magyar testvérem.

Ezténírtam 2013.01.06. 17:41:55

@milyen szép a Vértes, ó: igen, mert ha a gyerek meghal egy ilyen balesetben, akkor a szülőt felelősségre vonják és börtönbe zárják. Gondolom, a gondatlanság témakörében nem úgy akarsz különbséget tenni, hogy ha lett baja a gyereknek, akkor büntessük meg a szülőt, ha meg szerencsésen megúszta, akkor hagyjuk. Persze nem azt mondom, hogy a rendőrség nyomozzon az ilyen gondatlanságok után, de basszus, ha kitudódik és nyilvánvaló, legalább akkor reagáljunk már rá!!!

dranok2 2013.01.06. 17:42:07

@Anti Anyag: a "liberálisok" csak addig liberálisok amíg a máséval kell ütlegelni a csalánt.

Amikor a saját házukról van szó (annak csökkenne le az értéke pármillával cigány szomszéd miatt), amikor a saját szórakozásukról van szó, amikor a saját gyerekükről van szó (csak olyan iskolába járhat ahová cigány be nem teheti a lábát), akkor egyből megszűnnek liberálisnak lenni.

A megoldások amiket ők ajánlgatnak másoknak, na azokat elkerülik ha róluk van szó.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.01.06. 17:42:27

Bayertől nem is várhatunk semmi jót, aki a magyarnak is képes nekimenni ha a rezsim főnöke azt kívánja tőle (békemenetnek nevezett agy mosott emberek).
A cikket az előítéleteire és nem a személyes tapasztalatára építette fel.
Igenis van közöttük rendes emberek, nekem is csak pozitív emlékeim vannak. Ha nem vagy agresszív, lekezelő velük szemben (amit a magyar faj némelyike alapból szít)nincs velük semmi gond.

Érdekes viszont az, hogy B. Zsolt és a Fidesz a cikkben nem mutat rá arra, hogy hogyan akarnák a cigányságot beintegrálni a magyar társadalomba.
Mit tett ezért a Fidesz, gyanítom semmit sem.
Könnyebb megoldás bűnözőknek nevezni őket. Szégyen.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 17:43:25

@Húsleves:

Nem sírtam, retardáltkám, hanem jót derültem, és nem csoda, hogy azt sem érted, min. :)

Lássuk csak, a belinkeltek közül két cikkben is csak annyi szerepel összefoglalva, hogy 'az NBH elbaszta', de szerinted ez bizonyítja többek között azt, hogy 'a titkosszolgálatok szervezték'. Hát igen. :)) Döntsd el, ha van 'bizonyíték', azt emlegesd, de ha olyan cikkeket hozol, amelyekből csak egy idióta tudja levezetni azt, amit te, akkor izé, lesz csúnya agymosott zombi, aki meg meri említeni, hogy idióta vagy.

És hú, de küzd a maszop a kisebbségi jogokért, várj, kitalálom, megölették a cigányokat, aztán elfelejtették kihasználni a dolgot, ugye?

Ezténírtam 2013.01.06. 17:43:53

@Hajdú Peter: szerintem inkább te vagy az elmebeteg, már bocs... Utánanéztél, hogy pontosan kik szabadulnának el ebben az országban? Tudod, hogy mennyi gyilkosság történik és kik követik el kik ellen? Vagy csak az RTL Klub esti híradójából informálódsz? Nekem nagyon úgy tűnik...

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 17:46:39

@Húsleves:

Cikk:

"Gulyás József szerint a romagyilkosságokkal kapcsolatban az NBH „műhibák” sorozatát vétette, több szakmai és vezetői szinten is hibáztak a Nemzetbiztonsági Hivatal (ma Alkotmányvédelmi Hivatal) részéről."

Egyik kedvenc idiótánk:

"és nem érti a maszopos zombi, hogy ebből következik, hogy ők szervezték".

:)))

Anti Anyag (törölt) 2013.01.06. 17:46:52

@HaFr: Az utóbbi egyetlen értelmes kormányintézkedést a Fidesz tette "iskolatörvényével".

Nem rasszista, hiszen mindenkire vonatkozik, viszont 90%-ban cigányokat érint.

Jól felismerve, hogy a bűnözés a "cigány magatartás" valójában nem cigány, hanem IQ specifikus.

Ennek nyilván kb. 12 év múlva lesz is valamiféle eredménye, feltéve, hogy egy balliberális kormányzat nem törli el.

Ha már cigány-témában posztolsz és kormányokról is írsz, tájékozódni is kellene előtte.

Persze ha nem a cigányok a lényeg hanem Bayer, nem szóltam, de Bayer újságíróként észrevehet egy jelenséget és le is írhatja.

Ráadásul Bayer nem hazudott, hiszen tényleg igaza van. A cigányok jó része sajnos közbiztonsági kockázat, ezt látod az ingatlan árakon, látod nap mint nap a híradásokban, látod a szórakozóhelyeken, ahová eszedbe nem jut belépni. Nem egy, az összes aki ott van, mert az összes fog rádtámadni. Éppen ezért kerülöd ezeket a helyeket, mert egy fővel még elbánnál.

Húsleves 2013.01.06. 17:46:53

@HaFr:
Megtisztelnél a válasszal?
1. Tudsz róla, hogy az MSZP-SZDSZ kormány alatt olajmaffiózó által vezetett NBH-nak köze volt a cigánygyilkosságokhoz?
2. Szerinted létezik olyan írás vagy beszéd ami ezt übereli?

J.László 2013.01.06. 17:47:36

@szabadmagyarnép:
"magyar faj". Nem semmi. Ilyet mond egy liberális.

A "cigány fajjal" neked csak pozitív tapasztalataid vannak? Akikkel nincs semmi gond, egészen addig, amíg a "magyar faj" le nem kezeli őket.

Azt a kurva életbe.

Anti Anyag (törölt) 2013.01.06. 17:48:28

@dranok2: Pontosan így van, bárkire szavaznék, de balliberális pártra soha.

Szerintem ezek fel sem ismerik a probléma súlyát, nem hogy kezelni tudnák azt.

Gregbíró 2013.01.06. 17:49:37

Át kell alakítani a segélyezévi rendszert. Nem a szaporodmást kell támogatni hanem a kivándorlást. Úgy is szeretik a brazilokat legalább a szìnük hasonló. Fizetjük az utat, és még támogatást is kapnak persze cserébe le kell mondaniuk magyar állampolgárságukról.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 17:53:57

Ó, ha tényleg a LEGALJÁRÓL van szó, akkor nem kell rögvest Bayerig szaladnia egy magára valamit is adó LIBERÁLDZSIHÁDISTÁNAK, hiszen az ERŐ SÖTÉT OLDALÁN (ld. ballib régió) akadnak igazán szép gyöngyszemek.

Íme egy!

„A magyar genetikusan alattvaló. (…) A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire."

No, ez a LEGALJA. :)

Húsleves 2013.01.06. 17:54:08

@milyen szép a Vértes, ó:
Ne röhögtesd már magad te szerencsétlen agyatlan állat, neponta hördültök fel "necces" beszédeken, mert szerintetek ebből egyenesen következik, hogy közeleg a fasizmus, de ugye neked az, hogy annyi már mindenképpen bebizonyosodott, hogy az BNH-nak köze van a gyilkosságokhoz (ha ilyen Jobbik kormány alatt történne, akkor már hívnátok NATO-t), akkor ez alapján szerinted van a hozzád hasonló hülye zombikon kívül bárki aki elhiszi hogy ezek "hibák" voltak?
Láttad az idézőjelet abban a szövegben amit bemásoltál? Tudsz rá bármiféle magyarázatot, hogy miért titkosították le, ha csak ennyi volt?

Újra felteszem a kérdést:
Tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak próbálkozol, mert nem tudsz szembenézni a valósággal?

Nebameg 2013.01.06. 17:54:57

@milyen szép a Vértes, ó: Naná, ha a vegyesbolt feltörése mögött is ők vannak, gondolod a gyilkosságok nem az ő lelkükön szárad? A maszop uszít, bár nekem úgy tűnik, nem kell erőlködniük, elolvasva a kommenteket. A liberálisok meg mind Budán laknak az elit negyedben, ahova cigány be se teheti a lábát. Osztán onnan osztják az észt, szegény rendesmagyarembereknek. Nonszensz.És mindenki hülye, aki nem látja, h a titkosszolgálat rendelte a gyilkosságokat, elvégre szerepel a nevük a cikkben! Mondjuk konkrétan nincs leírva, mert titkosítva van! Zseniális csavar :)

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 17:57:12

@pocaklakó minimanó:

véletlenül mindig lemarad a vége:

"Mivel mindez a magyar jobboldal hitvallása, ideológiája, éthosza, csak a baloldal szelleme lenne képes változtatni rajta, csak a progresszív, haladó, demokrata baloldal volna képes megváltoztatni, és ezzel megváltani a magyart, méltóvá tenni arra, hogy az európai közösségnek (kis áttétellel: a szabad világ közösségének) egyenrangú tagja lehessen."

Húsleves 2013.01.06. 17:57:36

Na akkor libero droidok, munkára fel! Lehet magyarázkodni, hogy miért is ti vagytok azok, akik éjjel nappal a cigányokért ajvékoltok, miközben a liberális koalíció gyilkoltatta a cigányokat a titkosszolgálatokkal.
Jó munkát!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 17:58:32

@dranok2: Tipikusan igen. Nem is bíznám az ilyenekre a cigányügyet.

Ezténírtam 2013.01.06. 18:01:16

@Gregbíró: ez most komoly? Néha olyan kommentek vannak itt komolyan, hogy nem is értem. Szerinted ez megvalósítható? Szerintem sürgősen menj el pszichológushoz és remélem, nincsenek gyerekeid...

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:01:27

@Húsleves:

Oké, eddig is tiszta volt, a te fejedben ha azt írja a TASz-os, hogy a titkosszolgálatok hibáztak, akkor az bizonyítja, hogy nem hibáztak, hanem ők szervezték, mer' gonoszok.

Amúgy látom, megzavarnak az idézőjelek is, tessék, itt nincs:
'Az NBH rendelkezett ugyan a megfelelő törvényi felhatalmazással, szervezeti-technikai feltételekkel, és költségvetési forrásokkal, mégsem volt képes a tőle elvárható gondossággal, alapossággal ellátni feladatát – írja Gulyás József. A volt képviselő emiatt pedig arra a következtetésre jutott, hogy a magyar állam alkotmányos mulasztást követett el, mert nem tudta állampolgárai számára garantálni alapvető jogaik védelmét. Így az áldozatok és hozzátartozóiknak esetleges kártérítési igényével szemben az államnak kell helyt állnia.'

Hú, itt meg az van, hogy az állam kell helyt álljon, most már látom, ez is bizonyítja, hogy a TASz szerint az állam szervezte.

Tamás Csacsicska 2013.01.06. 18:01:38

@pocaklakó minimanó:

Nincs akkora zongora, amin el lehetne játszani Kertész Ákos és Bayer közötti különbséget - az előbbi javára.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 18:01:52

@Húsleves: 1. Hallomásból. 2. Igen, nagy nyilvánosság előtt, a megoldás szándékának leghalványabb jele nélkül, gyakorlatilag (így is értelmezhetően) kiirtásra szólítva fel.

Húsleves 2013.01.06. 18:02:58

@HaFr:
Nem moderáltad ki véletlenül a nekem írt válaszodat? Mert még mindig nem látom.

Addig itt van még néhány link:
kanadaihirlap.com/2012/12/13/mohacsi-viktoria-a-cbc-n-magyarorszag-nagyon-kozel-van-a-polgarhaboruhoz/
mno.hu/hirtvkulfold/mohacsi-viktoria-fel-a-felelossegre-vonastol-1124816
mno.hu/magyar_nemzet_k_ulf/a-gyurcsany-kormanyt-tamadja-mohacsi-1124795

Remélem nem azzal fogod cáfolni, hogy Mohácsi Viktória biztos hazudik, mert cigány.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:02:59

@Tamás Csacsicska:

Megértem én, hogy vannak olyanok, akik tudnak különbséget tenni hitvány és hitvány között.

Ők a hitvány rajongók.

Nebameg 2013.01.06. 18:03:22

@Húsleves: Nyilván dettó faszság, h a titkosszolgálat ölette meg a cigányokat. Egyébként, ha a libbancsok ölették is őket, attól neked még tilos, bármennyire is sajnálod.

komplikato 2013.01.06. 18:03:42

@Húsleves: Ez kb. akkora hülyeség, hogy az NHB töketlenkedését szándékosnak vesszük, nem pedig elhisszük tényleg ennyire hülyék, mint amikor a 9/11-ről nem hiszik el az össze esküvés elméletesek, hogy igen a világ "legerősebb" titkosszolgálata annyira hülye volt és nem megszervezték hanem elszabták ...

Ezténírtam 2013.01.06. 18:03:52

@pocaklakó minimanó: mondjuk nem tudom, ki mondta nem olyan régen, hogy a magyar egy félázsiai népség, aki csak az erőszakból ért...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 18:03:56

@pocaklakó minimanó: Alja bizony, de 1. a szerző már ezerszer bocsánatot kért, és elhagyta az országot, 2. nem szólít fel a maga bazsalygó módján pogromra.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:04:41

@Nebameg:

Ugye? Az ember érzi a késztetést, hogy segítsen valami ritka nagy hülyeség kitalálásával. :) Mondjuk nem nagy kihívás, nincs az a baromság, amit az ilyen szerencsétlenek el ne hinnének, ha az megfelelő sorrendben és arányban tartalmazza a megfelelő hívószavakat. :)

Thanthia 2013.01.06. 18:05:04

@HaFr:
Bayer egy begőzőlős fickó.
Oszd el tízzel ezt az írását.
Még akkor is ütős.
Sajnos a tapasztalat-tartalmát nem tudom
cáfolni.
A fiam most megy vissza a kollégiumba.
Féltem.
Én eddig és ezután is a cigányokat
csak felemeltem.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 18:05:42

@Húsleves: Nem moderáltam ki. De tőlem kérdezted? és mit? (Bocs.)

Húsleves 2013.01.06. 18:06:32

@HaFr:
Az előző írásomkor még nem láttam a válaszodat.

1. Hallomásból??? Miért nem olvasol utána? Nem érdekel a valóság?

2. "így is értelmezhetően"? Tehát részetekről elég az "így is értelmezhető", de az, hogy a cigánygyilkosságokban bebizonyosodott az NBH szerepe, azt meg sem próbáljátok értelmezni, sőt, összeesküvés-elméletnek állítjátok be, ha valaki megteszi.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:07:00

@milyen szép a Vértes, ó:

Mit változtat ez a hazugság a korábbi hazugságon?

Thanthia 2013.01.06. 18:07:05

@Thanthia:
Az én tapasztalatom persze sokkal árnyaltabb.

Húsleves 2013.01.06. 18:07:38

@HaFr:
"Nem moderáltam ki. De tőlem kérdezted? és mit? (Bocs.)"

Amikor ezt írtam még nem láttam a válaszodat.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.06. 18:08:00

@Húsleves: Nem tudok mindennek. Igen, egy írásban pontosan kell fogalmazni, főleg ilyen kritikus témában.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:08:01

@Ezténírtam:

Remélem, egyforma mértékben felháborítónak tartod mindkettőt.

Vagy esetleg szelektálsz?

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:09:03

@HaFr:

"a szerző már ezerszer bocsánatot kért"

Így a legkönnyebb. Mint a viccben.

"-Kovács lakás?
-Nem.
-Akkor elnézést!"

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:09:05

@pocaklakó minimanó:

Á, semmit, de valamiért mindig lemarad. Gondolom, ha kiderül, hogy Kertész a viccesen jobboldalnak csúfolt valamiről írta hülyeségeit, az nem olyan hatásos.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:10:15

@milyen szép a Vértes, ó:

A másik idézett szöveg is úgy bornírtan ostoba és ostobán bornírt, ahogy van.

Lepj meg valami jobbal!

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:11:02

@pocaklakó minimanó:

Senki nem írta, hogy nem az. Csak az a kérdés, miért marad le mindig az a rész... :)

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:12:20

@milyen szép a Vértes, ó:

Meg az a kérdés, hogy miért éppen itt zavaró, míg másutt meg nem? :)

Fatal Error! System Halted! 2013.01.06. 18:13:19

Most képzeljük el, hogy nagyjából ugyanezt, egy cigányvajda (nem, nem az orbán), írja a magyarokról. Azt hiszem rövid úton szerveződnének is a kibuc.info-n a baráti körök, hogy egy random cigányok lakta településen egy random egyént kiválasztva jól beleverjék a fejébe, hogy itten kérem nem írunk ilyet, mert ez itten a keresztyén Magyarország, ahol csak a magyaroknak van hely.

Remélem zsoltikát megböki valaki, valamivel, mert ebből a zsidófejű féregből elég volt.

midnight coder 2013.01.06. 18:15:04

A cigányokat valahogy az összes országban ahol nagyobb számban élnek hasonló módon ítélik meg mint nálunk. Ugyanakkor, nemigen van ilyen előítélet Pl. a kínaiakkal szemben, pedig hát optikailag és kulturálisan is eléggé eltérnek az átlagpolgártól. Viszont nem rabolnak ki, és nem az általad befizetett dézsmából osztogatott segílykéből élnek, hanem dolgoznak.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:15:29

@pocaklakó minimanó:

Nem mondtam, hogy jaj, de zavaró, egyezzünk ki egy 'hümm, fura, hogy mindig lemarad, vajon mi lehet ennek a zoka'-ban.

Hümmögni meg általában ott tudok, ahol éppen vagyok. ;-)

Anti Anyag (törölt) 2013.01.06. 18:18:20

@milyen szép a Vértes, ó: "Viccesen jobboldalnak csúfolt"

Ez a mondat különösen annak a fényében gáz, hogy egy olyan párt nevezte magát liberálisnak, aki liberális alatt azt értette, hogy ők maguk bármit megtehetnek, de ellenzékük semmit és egy olyan párt baloldalinak, aki még ma is az áremelésekért küzd és nevéhez fűződik a rablóprivatizáció.

Valójában a cigányok felemelkedéséért nem sok mindent lehet tenni, mivel a kapitalizmus rájuk is vonatkozik és ez nem svájc, de a legfontosabbakat éppen a Fidesz tette meg:

1. Iskolalátogatási törvény
2. Játékgépek eltávolítása
3. Közmunka program
4. Rezsicsökkentés
5. 3 csapás törvény
6. Fellépés az uzsorázók ellen.

A baloldaliságod itt egyszerűen röhejes, a fidesz sem jobboldaliként tette meg ezeket, hanem azért mert ezeket minimálisan megteszi minden kormány, aki a problémákat valóban meg akarja oldani.

Húsleves 2013.01.06. 18:18:21

@Nebameg: @komplikato:
Persze hogy hülyeség! Hogy lenne már igaz, hogy egy derék kétkezi becsületes olajmaffiózó irányítása alatt álló NBH ilyet tenne! És nyilván csak azért titkosították le, mert éppen olyanjuk volt! Az meg hogy az emberük ott volt végig, szintén nem bizonyít semmit, te is ülhettél volna a kocsiban, és akkor mi van? Ne zavarjon meg benneteket az se, hogy annyira bénák voltak szegények (ez szintén kiderül a TASZ blogjából), hogy zavarukban (ó ezek a szegény, félénk ügynökök!) összezavarták a nyomokat, nehezítve a nyomozást. Szintén kiderül a TASZ cikkéből, hogy a bírót rendszeresen kiakasztják, mert sajnos az emlékezőtehetségük is gyengécske már ezeknek a szegény, gyarló embereknek! Még szerencse, hogy idejében titkosítani nem felejtették el! Kész szerencse!

Fontos, hogy ne higyjetek el ilyen dolgokat, amiket szinte minden alátámaszt, viszont legyetek éberek, mert ott lapul a fasizmus mindenhol! Nem hiteltelenebb emberek figyelmeztetnek erre benneteket nap mint nap, mint azok, akik ilyen sajnálatos módon kapcsolatba kerültek a cigánygyilkosságokkal.

És ne zavarjon benneteket az sem, hogy én kezdettől fogva linkekkel alátámasztott érveket sorakoztattam fel, nektek meg kimerült a cáfolatotok annyiban hogy összeesküvés-elmélet, tőletek ennyi elég, hiszen ti derék igazhitű liberálisok vagytok, és a rettegés minden logikát legyőz.

Beru 2013.01.06. 18:18:32

Megoldás. Azt kellene Bayer úrnak keresnie ilyen szenvedéllyel. Küzdeni például az egyenlő bánásmódért, a felemelkedésért, beilleszkedésért. Küzdeni például az oktatásért, cigányok és nem cigányok oktatásáért. Hogy ne legyen még esély sem arra, hogy legyenek szocializálatlan emberek.És ne legyenek rasszista ostobák sem.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:19:04

@milyen szép a Vértes, ó:

Sok ilyen fura dolog van.

Például az is fura, hogy amíg Bayer eléggé erős szavait a cigányokról (akiket a politikailag korrekt és steril nyelvezet csak romaként erőltet említeni) általános megvetés övezi a magukat haladó értelmiségnek hazudó csoportocskákban, addig ugyanezen csoportocskák hangadó és szimpatizánsai semmi kivetnivalót nem találnak hasonlóan Kertész erős szavaiban. Sőt! Jogos felháborodásnak és indokolt kifakadásnak (ld. még érzelmi kritika) tartják.

Pedighát... és desőt... :)

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:19:34

@midnight coder:

Spanyolországban ~egymillió cigány él. Nem rémlenek problémák. Mellékszál persze. Mint ahogy az is, hogy Slotáék is elő tudnák adni bármikor azt, hogy 'nem véletlen, hogy mindenhol rühellik a magyarokat'.

Ezténírtam 2013.01.06. 18:19:36

@pocaklakó minimanó: szerintem szánalmas a zsidók ajvékolása is, és túlzás, és szánalmas OV szövege is, hogy a magyar diktatúrára vágyik, csak van egy óriási különbség:

A zsidók már rájöttek, hogy mitől lehet király valaki (ha sok a pénze amúgy, ez a nagy titok), és lenéznek mindenkit, aki még nem jött rá, tehát a zsidók akkor nem fognak ilyenek mondani, ha mi is gazdagok leszünk (amit én is szeretnék).

Az OV-féle bolondok viszont abban látják a követendő célt, hogy Mo-t valamiféle putyini rendszerbe szervezzék, ahol az atyácska dönt el mindent a többieknek meg kuss van, és nem az a lényeg, hogy jól éljünk, hanem az, hogy az erős kézre vágyó lelki igényünket kielégítse valaki, mondjuk pl. ő. Na ettől viszont hánynom kell, mert csakis a demokrácia és a szabad verseny vezet szabadsághoz és boldogsághoz, a diktatúra pedig mindig ideig-óráig működik és általában erőszakos véget ér.

Az pedig, hogy mi egyelőre nem vagyunk elég jók a szabadság elviseléséhez és a lehetőségek kihasználásához (röfögő disznók vagyunk vagy félázsiai népség), lehetséges, de a kihívás az, hogy felnőjünk a feladathoz, nem pedig a szabadságunkról és jólétünkről való lemondás bármilyen okból.

Húsleves 2013.01.06. 18:21:25

@HaFr:
Ok, akkor én azt tanácsolom, olvass utána. Jobb és bal kötődésű médákban egyaránt, hogy ne tévesszen meg az ebbe a témába is belevitt árokásás.
Hidd el megéri.

Beru 2013.01.06. 18:21:40

Megoldás. Azt kellene Bayer úrnak keresnie ilyen szenvedéllyel. Küzdeni például az egyenlő bánásmódért, a felemelkedésért, beilleszkedésért. Küzdeni például az oktatásért, cigányok és nem cigányok oktatásáért. Hogy ne legyen még esély sem arra, hogy legyenek szocializálatlan emberek.És ne legyenek rasszista ostobák sem.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:23:16

@Húsleves:

Ez a legjobb, ő hozott linkeket. Ugyan teljesen mást írnak a linkekbe', mint amit a szerencsétlen mond, de az csak azért van, mert csak ő tudja értelmezni azt helyesen, hogy 'elbaszták', azt úgy kell érteni, hogy 'ők tervelték ki'. Az meg szintén bizonyíték, hogy titkosítgatnak, amivel kizárt, hogy az 'elbaszták'-ot leplezgetnék, ugyan, mikor is is szokták kormányhivatalok leplezni a hibáikat? Mikor?

J.László 2013.01.06. 18:23:22

@Ezténírtam:
Csillagos ötös, mintha könyvből olvasnád. Íme a XXI. századi tömegmédia autentikus terméke.

Szociknak vége 2013.01.06. 18:23:46

@Ezténírtam: 'csakis a demokrácia és a szabad verseny vezet szabadsághoz és boldogsághoz'

-Amint ezt az elmúlt évtized is jól mutatja. Ha már a zsidókat említed ők véletlenül sem hisznek a szabad versenyben.

'nem pedig a szabadságunkról és jólétünkről való lemondás bármilyen okból.'

-Nyilván. Még abból az okból sem hogy egyszer a történelemben ne hitelből éljünk jól.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:24:46

@Ezténírtam:

"...mert csakis a demokrácia és a szabad verseny vezet szabadsághoz és boldogsághoz..."

a) Ez is egy nézet.
b) És van más is.
c) Mindenkinek van véleménye.
d) Akkor eddig ez EGY.

Ui.: Mellesleg utoljára valami nagyon elborult blogon olvastam ilyen tömören demagóg és érvekkel alá nem támasztott kinyilatkoztatást.

Uui.: Valami közhelyblog volt.

Ezténírtam 2013.01.06. 18:26:46

@J.László: ööööö, vagy inkább az elmúlt néhány száz év történelmének a terméke? szerintem olvass kicsit utána néhány ország elmúlt 500 évének (már ahol van), hogy melyik időszakban ki volt a menő... és rá fogsz jönni, hogy hosszabb távon csak az tudott menő maradni, aki a lehető leggyorsabban demokratizálódott és hagyta, hogy a lakosai a saját javukra termeljenek.

De amúgy hallgatom az alternatíváidat és a mellette szóló érveidet, biztos vannak...

Lurian 2013.01.06. 18:28:43

Ez az egész egy faszság. Mindenki nagyon könnyen pofázik úgy, hogy még hírből sem ismeri azokat az életkörülményeket, amik között sok cigány él. Van nagyon jó cigány barátom, aki példás apa, dolgozik mint bárki más. Neki annyi volt a szerencséje, hogy rendezett családból származik. Nem az a kérdés, hogy cigány-e valaki, hanem hogy milyes esélyekkel indul? És ebben a romák igencsak szarul állnak. (Tanítottam is roma srácokat, akik tutira el tudtak volna végezni minimum egy szakközepet, ha nem az elmaradott életkörülményeikről lett volna szó...) Egy problémát megoldani kell, nem szőnyeg alá seperni, mint ahogy most történik. Még az elején írta valaki, hogy kellenek az olyan iskolák, ahol a tehetséges romákat tanítják kiemelten. Valóban kellenek. Kell a pozitív diszkrimináció, de csak az esélyteremtés szintjéig, nem az ingyenház, meg ingyensegély kategóriában. Ilyenkor szokott felmenni bennem a pumpa, amikor kibaszott fociakadémiákra, meg látványberuházásokra cseszik el a pénzt az ilyen, és ehhez hasonló problémák megoldása helyett. A cigánybűnözés meg annyira létező fogalom, mint a magyarbűnőzés, vagy a sváb, vagy a román stb. Én a magam részéről, ha bárki ártani akarna a családomnak, azt kibelezném, bőrszíntől függetlenül. Az országnak most a legkevésbé a széthúzásra és a gyűlöletkeltésre van szüksége. Mindenki hasznosítható így vagy úgy.

Húsleves 2013.01.06. 18:29:07

@milyen szép a Vértes, ó:

HVG nevű rasszista újság:
hvg.hu/velemeny/20100825_titkosszolgalatok_sorozatgyilkossag
"Nincs kizárva, hogy felmerül a KBH és az NBH büntetőjogi felelőssége is ebben a szennyes ügyben. Többről volt szó, mint hanyagságról, dilettantizmusról. Joggal vetődik fel a kérdés: ki biztosította a radikális cigánygyilkosságok anyagi hátterét? Ki látta el információval ezeket a társadalom perifériára szorult, erőszakos elemeket? Nem világos az sem, hogyan tettek szert fegyverekre, járművekre. És mi volt a céljuk a sorozatgyilkossággal, melyről csak annyit lehetett biztosan tudni, hogy áttöri a média „ingerküszöbét”, és nemzetközi visszhangot kelt? Ezek a primitív debreceni kidobóemberek, akik fegyvereiket is a bárban, a falburkolat mögött tárolták, akartak volna etnikai alapú polgárháborút kirobbantani a cigányok és a magyarok között?"

Népszabadság nevű széljobber újság:
nol.hu/lap/mo/20120822-biztos__hogy_csak_negyen_voltak_
"És ki tudja, hogy mi mindent tudott még a romavadászokról a polgári titkosszolgálat, amit nem osztott meg a rendőrséggel és később a tevékenységüket vizsgáló parlamenti bizottsággal, illetve annak munkacsoportjával sem?! Bár a jelentés jelentése erre nem tér ki, Gulyás lapunknak nyilatkozva nyugtalanítónak és egyben elgondolkodtatónak nevezte, hogy a nyomozó hatóságok nem ástak a mélyére annak: milyen alapon választották ki áldozataikat a támadók? Beérték azzal az amúgy igaz és kézenfekvő magyarázattal, hogy az autópályák közelében lévő települések cigánytelepeinek szélső házaiban élő romákra támadtak. Csakhogy a vádirat szerint a támadók 2009 tavaszától tudatosan büntetlen előéletű, illetve törvénytisztelő dolgos családok tagjaira támadtak. Ez pedig helyismeretet, illetve előzetes felderítő munkát, esetleg tippadói közreműködést igényel. A segítői, támogatói szál feltárására a Gulyás által megismert nyomozati iratok és a bírósági tárgyaláson elhangzottak szerint nem volt „erős igyekezet”."

Látod? Még azok médiája szerint se véletlen, akiket védeni akarsz.

Ezténírtam 2013.01.06. 18:29:49

@MetroGoldwinMayer: nanananana az elmúlt 10 évben Mo-n igen jelentősen emelkedett az életszínvonal, még itt is sokkal sikeresebb az általam említett modell, mint bármi más. És azért ne felejtsük már el a nagy hitelemlegetés közben, hogy ki is járt ezzel kurvajól? Igen, mi magyarok, mert olyan emberek ülhettek új autóba meg költözhettek saját lakásba, akiknek erre előtte esélyük sem volt, és még a költségek egy jó részét is a külföldiek fizetik... (végtörlesztés stb.)

J.László 2013.01.06. 18:30:18

@Ezténírtam:
A mesterkélt öööözés modoros, tehát kerülendő.

Annyira trendi vagy, hogy az már sok. Fogadni mernék, hogy egy "putyini világban" ugyanígy írnál, természetesen fordítva.

Szociknak vége 2013.01.06. 18:30:25

@Ezténírtam: 'ország elmúlt 500 évének (már ahol van), hogy melyik időszakban ki volt a menő... és rá fogsz jönni, hogy hosszabb távon csak az tudott menő maradni, aki a lehető leggyorsabban demokratizálódott és hagyta, hogy a lakosai a saját javukra termeljenek.'

-Inkább a világ utolsó 300 évéről lehet beszélni, ebben az időszakban erősödött meg a globális elit "és hagyta, hogy lakosai az ő javára termeljenek". Ez az időszak egybeesik a nemzeti elitek elpusztításával és a szekularizációval, az országokon belül.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:30:28

@Anti Anyag:

Az iskolalátogatási izé az az, hogy most már 16 éves korától nem kell iskolába járjon az, aki nem akar? Vagy melyik?

A játékgépes törvény hasznos, a szerencsejáték-függők ezután majd könyvtárba járnak.

Közmunka... Amelyik cigány dolgozni akar, az kereshet havi 47ezret (adott valamelyik polgármester földjein ugye), amelyik nem, az nem. Hasznos.

Rezsicsökkentés. Legalább olyan jó, mint a Medgyessy-féle osztogatás, ugye? És persze az, aki nem tudja a 30ezret fizetni, az a 27ezret sem, de mindegy, jól hangzik.

Na jó, az igaz, hogy a háromcsapástól és az uzsorásvegzálástól csodálatosan csökkent a bűnesetek száma. Vagy mégsem.

Baloldali meg sose voltam, fuss neki még egyszer.

Ezténírtam 2013.01.06. 18:31:51

@pocaklakó minimanó: nem tudom, az idióta cigányozás, zsidózás meg nácizás mekkora közhelyek, szerintem nagyobbak.

Az érveim az elmúlt 2-3 évszázad világtörténelme, nem másolom be az egészet, mert nagyon hosszú lenne... :)))

Amúgy hallgatom a te véleményedet is.

Szociknak vége 2013.01.06. 18:33:22

@Ezténírtam: ki is járt ezzel kurvajól? Igen, mi magyarok, mert olyan emberek ülhettek új autóba meg költözhettek saját lakásba, akiknek erre előtte esélyük sem volt

- És ezzel mi jártunk kurvajól? Éredekes gondolkodásmód. Gondolom sok hiteled van.

Nebameg 2013.01.06. 18:35:10

@Húsleves: nyilván, aki nem ért egyet a magyarországi cigány kisebbség likvidálásával az egy hülye liberális, aki mindenhol fasisztákat vízionál. Rettegni nem rettegek ippeg, persze azt sose késő elkezdeni. Most pár pillanatig tételezzük fel, h tényleg a zsidók ölették meg a titkosszolgálattal a szerencsétlen cigányokat. Szóval akkor mi van? Ha a zsidók csinálták, akkor nekünk is lehet? Nem. Akkor el kell ítélni a felbújtókat is. Csak ennyi, de az ölésre nem ad licencet senkinek, akkor se, ha maga Árpád vezér volt az ősanyja.

Ezténírtam 2013.01.06. 18:35:38

@J.László: ja, hogy nincsenek alternatíváid, csak a pofád nagy és lefikázod, amit mást ír? Értem, ez nagyok okos dolog...

Ha putyini rendszer lenne, húznék külföldre, mert akkor már nem érezném jól magam itt annyira, hogy maradjak, asszem

Diamond Dave 2013.01.06. 18:36:37

Aki olyan helyen lakik, az tudja, hogy tényleg nem lehet mellettük megmaradni. Még a buszon is kikövetelik maguknak az ülőhelyet, miközben nincs bérletük és jegyük.

Anti Anyag (törölt) 2013.01.06. 18:36:42

@milyen szép a Vértes, ó: Nem nagyon csodálkozom rajtad. Nagy jogvédő, de fingja nincs épp az egyik, mondhatni legfontosabb törvényről.

Az az "iskolalátogatási izé" az, hogy ha a kiscsákó igazolatlanul hiányzik, ugrik a támogatás.

Még azt sem értetted, hogy a baloldali ez esetben egy udvarias fogalmazás.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:37:22

@Húsleves:

Tehát egy VÉLEMÉNYposzt felveti azt, hogy 'lehet, hogy a titkosszolgálatok sárosak', a Népszabadság meg súlyos mulasztásokról ír, meg arról, lehet, hogy az NBH többet tudott, mint amennyit elárultak.

Mester! Megvilágosodtam! Taníts még!

(Félreértés ne essék, lehet, hogy volt érdemi köze az NBH-nak a dologhoz, attól még eddig feltételezéseken kívül nincs semmi "bizonyíték" erre; az meg, aki az 'elbaszták'-ból egy lépésben le tudja vezetni azt, hogy 'ők csinálták a maszop/szdsz/szíriuszi ufólányok parancsára', idióta. E'van.)

Ezténírtam 2013.01.06. 18:38:04

@MetroGoldwinMayer: milyen nemzeti elitekről beszélsz és milyen szekularizációról? ja, hogy már nem a nemesi rend uralkodik? azt sose felejtsd el, hogy pl. itt Mo-n a jobbágyoknak, akik a lakosság 90%-át tették ki, sokkal szarabb volt, mint ma a legszegényebbeknek, és az csak 150 éve volt... Szóval ne mondd, hogy nem élünk sokkal jobban.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:39:42

@Anti Anyag:

Ja, az hasznos, ha működik. Csak épp amikor hoznak pár törvényt, néha nehéz eltalálni, melyikről van szó -- bár jogos, az egyetlen értelmest illett volna.

A 'nagy jogvédő'-nek is fuss neki nyugodtan még egyszer. :)

J.László 2013.01.06. 18:39:49

@Ezténírtam:
Lúzer is vagy, ami persze összefügg a trendiséggel. Húznék külföldre. Feltételes módban.

Ezténírtam 2013.01.06. 18:40:59

@MetroGoldwinMayer: igen, volt, lakás meg kocsi is és baromi boldog voltam, hogy 26 évesen el tudtam költözni anyámtól saját lakásba, mondjuk nagyon nem vállaltam túl magam.

A hiteleket már kifizettem, a kocsit azóta el is adtam és nagyon hálás vagyok, hogy nem kell még mindig anyámnál lakni és lakásra spórolni.

Persze nem azt mondom, hogy a hitelezést nem lehetett volna jobban csinálni, igazságosabban, stb., de azért ne felejtsük el, hogy végül mi, magyarok jártunk jól vele, mert olyan mértékben és sebességgel modernizálódott az ország, amire nem nagyon volt példa még talán soha a történelemben, hogy ennyire sok ember egyszerre ennyivel jobban éljen.

Húsleves 2013.01.06. 18:41:14

@Nebameg:

"nyilván, aki nem ért egyet a magyarországi cigány kisebbség likvidálásával az egy hülye liberális"
Ne zavarjon az "érvelésben", hogy nem ezt írtam, még hasonlót se. Amibe beleszóltál, az a vita arról szólt, hogy hiteltelen azoknak a rettegése, akik cigánygyilkosságokban érintettek. Szerinted nem?

"Most pár pillanatig tételezzük fel, h tényleg a zsidók ölették meg a titkosszolgálattal a szerencsétlen cigányokat."
Zsidókról sem volt szó. ez nálad lelki szükséglet? Vagy azért kellett belevenni őket, hogy a zsidózásnak állíthasd be?

"Akkor el kell ítélni a felbújtókat is. Csak ennyi, de az ölésre nem ad licencet senkinek, akkor se, ha maga Árpád vezér volt az ősanyja."
Ebben viszont egyetértünk. De kik és hogy ítélik el a felbújtókat akik letitkosították az ügyet és cinikusan tovább ajvékolnak a cigányokért?

vértes 2013.01.06. 18:41:43

@Ezténírtam: Akkor kezd el te és fogadj örökbe egy tucatot.

Anti Anyag (törölt) 2013.01.06. 18:42:23

@Ezténírtam: Nézd, ha te kocsmárosként osztogatod a hiteleket, hogy befektetőid előtt jó színben tűnj fel, vállalnod kell a kockázatát is.

Senki nem kötelezett egyetlen bankot sem, hogy az uccsó havi villanyszámlára osztogassa az áruhiteleket és arra sem, hogy ellenőrzés nélkül elhiggye az általa megbízott becsüs cég által meghatározott ingatlanárakat.

Elég egyértelmű, hogy a kormányt nem a bankok választják, az általuk befizetett adó sem akkora, tehát ha valami gáz adódik, a kormány kompromisszumot fog keresni. félmilió család, az kb. másfélmillió adófizető és kétmillió szavazó.

Ezténírtam 2013.01.06. 18:42:28

@J.László: jó itt nekem, jól keresek meg minden, maradok, amíg tetszik. Külföld annyira nem vonzó, tesóm kint él, nem olyan rózsás azért minden ott se, amilyennek tűnik.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.06. 18:42:30

gyerekek: british national party, svéd nacionalisták, arab fiatalok a franciáknál, cigánytelepek felégetése dél-olaszországban, folytassam? Pim Fortuyn hollandiában, haider, török-probléma németországban, latinok az államokban. helló, lehet bayerezni, de a probléma máshol is él és a liberális kisebbségpolitika kurva nagy kudarcot vallott világszerte. ha tovább akarjátok etetni a trollokat, rajta, szidjátok bayert. de nem ő a probléma.

rockjano 2013.01.06. 18:42:34

Nagyon jó poszt gratulálok hozzá

Az itt hörgő rasszisták meg szégyeljék magukat

Ezténírtam 2013.01.06. 18:43:43

@vértes: ez az állam dolga lenne, azért tartjuk fenn, hogy az ilyen közös ügyeinket intézzék.

J.László 2013.01.06. 18:44:28

@balage_81 reloaded:
Te is ilyen stefi féle vagy? Egyik blogon ezt, a másikon az ellenkezőjét? Beszarás.

Ezténírtam 2013.01.06. 18:45:35

@Anti Anyag: egyetértek, de ez nem cáfolja azt az állításomat, hogy ezzel az egész hitelezési boommal mi, magyarok nagyon jól jártunk, sok olyan dolgot élvezhetünk most, amire amúgy nem lett volna lehetőségünk.

Szociknak vége 2013.01.06. 18:45:45

@Ezténírtam: itt Mo-n a jobbágyoknak, akik a lakosság 90%-át tették ki, sokkal szarabb volt, mint ma a legszegényebbeknek, és az csak 150 éve volt... Szóval ne mondd, hogy nem élünk sokkal jobban.

- De ez igaz az USAra is, szóval nem érte miért mondod általános hatékonyság-növekedés.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.06. 18:45:47

a téma klasszikus posztja egyébként, fordítható magyar-cigány helyzetre is:

w.blog.hu/2007/02/06/pim_fortuyn

Lurian 2013.01.06. 18:45:58

Most láttam csak, hogy a Costa Concordián meghalt életmentő, hős zenész is cigány ember volt. Megmentett pár életet. Akkor most mi van?

Szociknak vége 2013.01.06. 18:47:20

@Ezténírtam: Mennyivel fizettél többet a lakásodért mint amennyibe került? És a kocsiért?

Ezzel kurvajól jártál? Ne nagyon üzletelj egyedül.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.06. 18:47:35

@J.László: hülye vagy, az a baj. attól, hogy kapitalista és liberális vagyok, sőt, éppen azért, a szabadságjogok és a közbiztonság ugyanúgy szívügyem. namost kapaszkodj korlátoltkám: liberális=addig vagy szabad, amíg más szabadságát nem korlátozod.

fejtsük tovább: akadályozza-e a szabad emberek életét a cigánybűnözés? háppersze hogy. na ugye. akkor a cigánybűnözés ellen tenni kell. pont.

tudsz követni, vagy ez már bonyolult neked?

Anti Anyag (törölt) 2013.01.06. 18:49:49

@milyen szép a Vértes, ó: Iskolaügyben kettő db. törvényt hoztak.

Elhiszem, hogy számodra egy kormány politikai irányvonala fontos, de cigány ügyben egyetlen értelmes dolgot lehet tenni, kötelezővé tenni azt, ami másnak is kötelező és ami egyébként épp a nép felemelkedését eredményezte annak idején, a közoktatást.

Na ezt nem tette meg az előző kormány és a Fidesz is hibás annyiban, hogy 1998-2002 között ők sem tették meg.

Balliberális párt vagy versenyző ezért nem hiteles számomra egyetlen ügyben sem, mert a közoktatás jelentőségének igen patinás és komoly irodalma van, tehát azt sem mondhatják, hogy nem volt honnan tapasztalatokat szerezni. Miközben a balliberális értelmiség gyakorlatilag kisajátította magának a cigányügyet.

Húsleves 2013.01.06. 18:50:06

@milyen szép a Vértes, ó:

1. Nem egy vélemény, kapásból belinkeltem kettőt. Ráadásul mindkettő baloldali.

2. Mivel csak annyi bizonyítható, amit a vizsgálatot végző személy addig be tudott bizonyítani, mielőtt elvették tőle az ügyet, ezért az is csak egy vélemény, hogy az éppen egy olajmaffiózó által vezetett, Kádár rendszerből megörökölt ügynökök olyan kis bénácskák voltak, hogy ügyefogyott lépéseikkel hátráltatták a rendőrséget, eltüntették a nyomokat, hátráltatják a bíróságot, és persze nyilván az is valami bénázás lehet, hogy letitkosították az ügyet, és aki közelbbről ismerte és ki akart tálalni (Mohácsi Viktória SZDSZ), azt pusztán bénázásból fenyegetik.
Bizony ez is csak egy vélemény. Csak jóval kevésbé tűnik valószínűnek.

Azért nagyon örülök, hogy odáig már eljutottál, hogy az NBH-nak volt köze a dologhoz. Nem kis dolog ez, olvass Freudot.

Szociknak vége 2013.01.06. 18:50:18

@Lurian: A zenészcigányok nagyobb moregyülölők mint a legnácibb magyarok.

Ezténírtam 2013.01.06. 18:50:29

@MetroGoldwinMayer: a lakásnak és a kocsinak is csak pillanatnyi piaci értéke van, nem tudom értelemzni, hogy mihez képest fizettem mennyivel többet.

Amúgy jól, egyszer kiszámoltuk, hogy 2008-ig 160, utána pedig 240 forintos árfolyam mellett is jobban járt az, aki tudott végtörleszteni, ha 2005-ben CHF hitelt vett fel forint helyett a hatalmas kamatkülönbség miatt.

Üzletelek, jól megy, köszi.

J.László 2013.01.06. 18:51:01

@balage_81 reloaded:
Hát, ezen nem vitatkozom, már hogy ki a hülye, meg ki nem. De írni megtanulhatnál. Az nem nagy dolog.

noreg 2013.01.06. 18:52:33

@Húsleves: nincs olyan módszer, amivel ilyen agykárosodást szenvedett zombit is, mint te vagy, vissza lehet rángatni a valóságba. Retardált fasz!

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 18:54:21

@balage_81 reloaded:

Mi több, az Egyesült Államokban a feketék bűnözési mutatói jóval rosszabbak még a magyarországi cigányok mutatóinál is. Mégis megvetés kíséri normális körökben a Ku Klux Klant, meg a Bayer-szintű 'white trash' megnyilvánulásait is.

A liberális kisebbségpolitikának nevezett valami meg kimerült annyiban, hogy 'nézd, milyen szép az ég a másik irányban', nem tudom, miért nevezzük politikának. :)

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:54:27

@Ezténírtam:

"Az érveim az elmúlt 2-3 évszázad világtörténelme..."

Muhaha! Kérdezhetek? :)

"...nem másolom be az egészet..."

Nem is kértelek ekkora erőfeszítésre. De gondolom, ezt azért írtad ide, mert nemhogy az egészet nem másolod be, hanem semmit nem kívánsz bemásolni; így válik elkerülhetővé az indoklás. :)

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.06. 18:54:54

@J.László: és ha szerinted én írni megtanulhatnék: de-vel nem kezdünk mondatot bunkókám

Szociknak vége 2013.01.06. 18:56:11

@Ezténírtam: Hitelt hasonlítasz hitelhez?

Mert én nem.

J.László 2013.01.06. 18:56:44

@balage_81 reloaded:
Háttal nem kezdünk mondatot, nem devel. Az volt a csali. Nem bunkózlak le emiatt, mert nem szokásom.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:57:06

@Ezténírtam:

"Szóval ne mondd, hogy nem élünk sokkal jobban."

Ez viszont nem támasztja alá azt a kinyilatkoztatásodat, hogy mi a "jobban élés" és a vázolt háttér közötti ok-okozati kapcsolat.

Ugyanis azt is el lehet mondani, hogy 150 éve meg jobban éltek, mint 1000 éve, de a "jobban élés" nem annak köszönhető, aminek te tulajdonítod.

Akkor meg?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.06. 18:57:32

@milyen szép a Vértes, ó: na várjál, ne keverd a dolgokat. az amik kitűnő ösztöndíjakkal, oktatással, hadsereggel, mindennel keményen fel tudják emelni a periférián élő feketéket, latinokat. és persze a ku klux és az összes többi megvetés tárgya, de miért is? mert az összes négert ki akarja irtani, véletlenül sem közbiztonsági problémákról beszél.

itthon bayer azért nem ez a szint. viszont a liberális mainstream állandóan ezekkel a cikkekkel kiabál rasszizmust, és mi is a megoldása a cigánykérdésre?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.06. 18:58:21

@J.László: a kisbetűkbe miért nem kötsz bele? jelzem, eléggé elakadtál a liberális témánál, csubakka-védelem, vagy mi?

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 18:58:36

@Ezténírtam:

"...hogy ezzel az egész hitelezési boommal mi, magyarok nagyon jól jártunk, sok olyan dolgot élvezhetünk most, amire amúgy nem lett volna lehetőségünk."

De jó dolog is hitelből rajoskodni!

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 19:00:06

@Húsleves:

Mondom, igazad van, Mester, Mester!, olyasmiről sose hallott senki, hogy ilyen hivatalok leplezni próbálnák inkompetenciájukat. Mester! Mester! Bár nem tudom, ha ennyire könnyen kiderült, hogy megfigyelték az egyik tettest korábban, akkor meg mégsem ügyesek, ki érti ezt? Ki?

"Azért nagyon örülök, hogy odáig már eljutottál, hogy az NBH-nak volt köze a dologhoz. "
És akkor most tűnődhetek, melyik mondatot nem értetted meg már megint. Igazából mindegy.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:00:41

@milyen szép a Vértes, ó:

Normális körökben a white trash emlegetése is csak a taplóság és prosztóság jele.

Ilyenek ezek a normális körök.

Húsleves 2013.01.06. 19:02:24

@noreg:
A hozzád hasonló szerencsétlen, sértődött hülyegyerekek bizonyítják, hogy a korotok lejárt.
Érvelni képtelen vagy, csak hisztizni tudsz. Mész a picsába.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:03:57

@pocaklakó minimanó: hát jó, ha akarod:

Először is fogadjuk el axiómaként, hogy egy országban az életminőséget az ENSZ által összeállított ranglisták alapján ítéljük meg. Ha ez neked nem jó, mert egyszer voltál Svájcban és meglökött egy óvodás, azzal nem tudok mit kezdeni.

A legegyszerűbb a HDI, idemásolom az első 20-at (2011-es adatok):

1 Norway
2 United Kingdom
3 Netherlands
4 United States
5 New Zealand
6 Canada
7 Ireland
8 Liechtenstein
9 Germany
10 Sweden
11 Switzerland
12 Japan
13 Hong Kong
14 Iceland
15 South Korea
16 Denmark
17 Israel
18 Belgium
19 Austria
20 France

Ezek gyakorlatilag mind demikráciák (Hong Kong meg nem egy ország :D), és mindenhol szabad verseny van. Ha megnézed a történelmüket, a legkorábbi demokráciák voltak, akik ma is ragaszkodnak ehhez. És vannak köztük olyanok is, akik csak az elmúlt 20 évben lettek jó helyek, szóval nekünk is van reményünk.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:05:30

@pocaklakó minimanó: jobb, mint otthon lakni anyunál 40 éves korodig és busszal járni, gondolom, ebben egyetértünk....

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 19:05:33

@balage_81 reloaded:

Anélkül, hogy ismerném közelebbről munkásságukat, nyugodt szívvel megkockáztatom, hogy akad olyan Ku Klux Klanos, aki 'csak' a bűnöző niggereket akarja irtogatni.

Bayer meg lehet még attól primitív rasszista, hogy 'vannak cigány barátai, akiket nem feltétlenül kellene'.

A cigányság érintett részével kapcsolatos problémák megoldása meg értelemszerűen nem tartozik ide, legfeljebb olyan értelemben, hogy az ilyen olcsó uszítás kizárólag ront a helyzeten. Mert nem, nem a valóságról ír, pedig az sem valami rózsás, sőt.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 19:08:41

@pocaklakó minimanó:

Legfeljebb 'white trash'-körökben, ott csak zsidózni, niggerezni és cigányozni kulturált. De ez érthető ugye. :)

Szociknak vége 2013.01.06. 19:08:58

@Ezténírtam: Ezek gyakorlatilag mind demikráciák (Hong Kong meg nem egy ország :D), és mindenhol szabad verseny van.

- Te tényleg hülye vagy. Ezek mind gyarmattartó terrorállamokként lettek gazdagok, és a mai világpolitikai helyülket akkor érték el. Norvégia kakukktojás de az 5 millió lakos rengeteg olaj jó kombó.

kutya vacsorája 2013.01.06. 19:09:55

ha fehér ember gyilkol meg bármilyen színű embert, miért nem mondja senki, hogy fehérbűnözés?

Húsleves 2013.01.06. 19:10:41

@milyen szép a Vértes, ó:
Figyelj, hülyegyerek, ismétlés következik.

"Mondom, igazad van, Mester, Mester!, olyasmiről sose hallott senki, hogy ilyen hivatalok leplezni próbálnák inkompetenciájukat."
Ez egy vélemény látod? Nem bizonyítja semmi. Mégis pont te vagy az, aki itt hisztizik.

Abból, hogy a letitkosított dokumentumokat nem ismerjük, logikai szigorúsággal semmi sem következik, így az sem, hogy bénácskák voltak. Csupán valószínűségek vannak.

Normális ember számára valószínűbb, hogy ha már titkolnak valamit, akkor az nyilván súlyosabb, mint amit már úgyis tudunk.

Amit te állítasz, azért hülyeség, mert pontosan azzal védekeznek, hogy csak mulasztgattak, tévedgettek, hibázgattak. Ha a tények ezt támasztanák alá, akkor minek titkosították le, te szerencsétlen elmeroggyant barom?

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 19:11:38

@MetroGoldwinMayer:

A liechtensteini terroralakulatok emléke még mindig meg-megborzongatja a világot.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.06. 19:11:46

@milyen szép a Vértes, ó: látod ez a baj. pörgünk itt bayeren, ahelyett, hogy azt várnánk a döntéshozóktól, hogy mutassanak egy közbiztonsági és felzárkóztató programot. én pl kivezényelném a honvédséget a legrosszabb helyekre rendfenntartani. a pógárnak oly mindegy, hogy rendőr, vagy honvéd van ott, egyenruhás, tud intézkedni, törvényt kell róla hozni és kész. az uzsorás, erőszakos bűnöző és tolvaj apáktól elvenném a gyereküket, ha az anya nem tud munkát, megélhetést felmutatni. heti egyszer láthatja, bűnözőnek nem kell gyereket nevelni, menjen el a gondozóba és hétvégenként látogassa meg pistikét. aki tanul, dolgozik, szakmát kap az államtól és nem azt látja, ahogy apa nem megy dolgozni, viszont megtanítja lopni 10 évesen. kemény? az. van jobb megoldás? nem nagyon...

J.László 2013.01.06. 19:12:48

@Ezténírtam:
Ez jó. Izraelben, ahol lőnek az utcán, buszokat robbantanak naponta, a főváros gettókra van szakítva, falakkal védik az ország területét, nos tehát egy ilyen országban jobb az életminőség, mint Belgiumban, Ausztriáéban vagy Franciaországban?

Honnan a faszomból van az a Churchill-i statisztika?

kutya vacsorája 2013.01.06. 19:14:16

@MetroGoldwinMayer: írország? izland? ülj le fiam, egyes (azt meg sem merem kérdezni, hogy izrael milyen gyarmatot tart/tartott, tudtommal a terület brit mandátum volt az alapításig, de nem akarnék hosszas zsidózást kezdeményezni.)

Ezténírtam 2013.01.06. 19:14:43

hát én nem hallottam az ő gyarmataikról:
Norvégia, Új-Zéland, Kanada, Írország, Svájc, stb.

Egyébként meg aki a legnagyobb gyarmati rendszereket tudta kiépíteni, az már akkor is azért volt ebben sikeres, mert hamar rájött, hogy jobb, ha hagyja az embereket saját maguknak termelni (főleg Anglia a 19. században), mert már akkor is, milyen meglepő, ez volt a fő motiváció...

Szociknak vége 2013.01.06. 19:15:06

@milyen szép a Vértes, ó: Lichtenstein egy ország?

Inkább a teljes HDI sorrendet kéne nézni(nem az 1 főre jutót), abban kevesebb a torzítás.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:16:14

@Ezténírtam:

Igen, csakhogy te úgy példálóztál, hogy a "jobban élés" előfeltétele az, hogy demokrácia és szabadverseny legyen, miközben ugyanilyen fejlődés a "jobban élés" irányában akkor is létezett, amikor sem demokrácia, sem szabadverseny nem volt.

Most akkor vagy nem igaz az állításod vagy finomíts rajta.

Mellesleg megjegyezném a következőt: Leírtad (pontosabban kinyilatkoztattad), hogy "mert csakis a demokrácia és a szabad verseny vezet szabadsághoz és boldogsághoz."

És ha már mindenféle mutatókat nézünk (vagy hivatkozunk rá mérvadóként; ld. "fogadjuk el axiómaként" - bár nem értem, hogy miért kell ismét hasraütve kinyilatkoztatni), akkor fogadjuk el axiómaként, hogy például a hivatkozott boldogságot illetően a HPI adatai szerint a legboldogabb országok pl. a következők:
1) Costa Rica
2) Vietnam
3) Kolumbia
4) Belize
5) Salvador
6) Jamaica
7) Panama
8) Nicaragua
9) Venezuela
10) Guatemala
11)Banglades
12)Kuba
...
18) Albánia
29) Norvégia
34) Svájc
...
Adat itt, adat ott.

Ja, esetleg megmagyaráznád a demokrácia és a szabadverseny tükrében és kimunkált érvrendszerében, hogy minek köszönhető az elmúlt évtizedek igen kiugró kínai fejlődése?

Köszcsike!

_most_ 2013.01.06. 19:17:16

@MetroGoldwinMayer: xd, a listán szereplő országok legalább felének soha nem volt gyarmata, jó látni, hogy minidig fullba tolod a kretént.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:17:16

@Ezténírtam:

Vagy jobb, mint adósságmentesen elérni ugyanezt.

Hiába, ha már lehet hitelből rajoskodni, akkor rajoskodjunk abból.

Ha már másból nem megy.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 19:17:28

@Húsleves:

Fura, eddig az 'elbaszták' BIZONYÍTÉK volt.

Oké, valóban ez lenne az első eset, hogy egy nemzetbiztonsági szerv elront valamit és titkosítják, hogy ne lehessen tudni pl. azt, ki, mit és hogyan. Általában ha valami elbaszódik, egyből nyilvánosságra hozzák, ki a felelős és mi történt. Köszönjük, MesterMester! Világíts még az éjszakában!

Ezténírtam 2013.01.06. 19:18:40

@J.László: az elején leszögeztem, hogy aki ezt nem fogadja el, azzal nem tudok vitázni, mert a híradóban biztos lőnek, mert egyszer rám is néztek csúnyán Svédországban, de sajnos idő és avatarok hiányában nem tudok ott lenni minden országban minden négyzetméteren minden percben, ezért el kell fogadnom azt a statisztikát, amit a leghitelesebb szerv állít össze. Aki szerint pedig az ENSZ zsidóbérenc, annak javaslom a legutóbbi kanyart, amikor Palesztina megfigyelői státuszt kapott Izrael heves tiltakozása és a világméretű zsidóhiszti ellenére, számomra ezért hitelesek.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:18:44

@milyen szép a Vértes, ó:

Gondolom, nem meglepetés, hogy jobb körökben white trash emlegetésével riposztozók nagyjából egy szinten vannak a niggerezős KKK-sokkal.

Örülök, hogy segíthettelek elhelyezkedni a szociográfiai térképen.

Szociknak vége 2013.01.06. 19:21:14

@Ezténírtam: Ezek mind miniállamok Norvégia olaj, Svájc pénzmosóközpont, Irek nemtudom, Új Zéland nemtudom mind2 lakossága 4 millió.

Kanada(ami maga is rablásból keletkezett) óriási terület rengeteg ásványkincs minimál lakosság, kínai rabszolgák építették mindenét. Mai erejét az álatlános választójog bevezetése előtt érte el, csakúgy mint az USA, Nbr, Fra, Németorsz. és az összes valóban gazdag nagy ország.

Onnantól örököltek. Ennyi.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:22:27

@pocaklakó minimanó: kérlek, mondd már el, hogy az átlagos magyar keresetből, ami most van vagy nettó 150e Ft, mennyi idő alatt is lehet összespórolni akár egy 10 M Ft-os lakást? ha minden pénzt elraksz, akkor 67 hónap, a realitás persze inkább a 100 hónap, és az alacsonyabb kereset. A hitel egyébként egy nagyon hasznos és teljesen jól használható dolog, csak fel kell nőni a feladathoz, ahogy már fentebb írtam. De ha nem megy valami, akkor nem az a megoldás, hogy biztos szar, és nem mi vagyunk a hülyék, hanem inkább a tanulságok levonása és a tanulás lenne az okos dolog szerintem.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:26:53

@MetroGoldwinMayer: OK, ezek a megoldások vannak, mi melyiket választjuk? (azért Dél-Korea nem miniállam, szerintem ők dolgoznak...)

mert attól, hogy turul-pózban szarunk a Hargitán rovásírásos bilibe, miközben a székelyhimnuszt énekeljük, nem fogják megvenni a szarunkat aranyárban, az tuti...

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 19:27:11

@pocaklakó minimanó:

Nem meglepetés, hogy érintve érzed magad, ettől még legalább annyira konkrét fogalom, mint a mondjuk 'proli' (vagy ezer másik köznyelvi skatulyázás), sőt, szóval nyugodtan erőltesd a hülyeségeket. :)

Ezténírtam 2013.01.06. 19:29:07

@pocaklakó minimanó: hát nézd, ha te szívesebben élnél Bangladesben, mint Franciaországban, én nem vitatkozom veled.

Kína is csak ideig-óráig lesz így, már gyújtogatják a gyárakat, nemsokára kitör a polgárháború, mert a diktatúra hosszú távon nem fenntartható, a feszültségeket nem lehet fegyverrel lenyomni a víz alá örökre.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:29:25

@Ezténírtam:

"A hitel egyébként egy nagyon hasznos és teljesen jól használható dolog, csak fel kell nőni a feladathoz..."

Egyetértünk. Ezért is furcsállom, hogy a hitelre úgy hivatkozol, hogy emiatt élünk olyan jól.

A hitelnek ugyanis nem a rajoskodást kell(ene) szolgálnia, hanem az ésszerűséget.

De a hitelből történő jólétre való hivatkozás a rajoskodás alapja.

Ui.: Ugye nem foglalkozol hivatásszerűen gazdasági ügyekkel? :)

Szociknak vége 2013.01.06. 19:30:36

@Ezténírtam: *Aki ma valóban fejlődik(tehát a gazdagságát nem örökölte) a világon az nem liberális nemdemokrácia nemszabadversnnyel. Igen, a megoldás Kína.

Mo. is utoljára akkor ért el látványos sikereket, amikor nemliberális nemdemokrácia volt.

Az hogy most mit kell tenni fogas kérdés, de a liberáldemókapitalizmus mint dogma megdőlt.*

Mindfield 2013.01.06. 19:32:02

"Mindeközben a cigányság ezen állattá lett fele az idióta nyugati világ „vívmányait” használja""

Először is: sajnos most egyet értek Zsocával. Igaza van. Az már más kérdés, hogy ugyanezt saját magáról meg a fajtájáról is leírhatta volna.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:32:11

@MetroGoldwinMayer: szerintem Sierra Leonénak több ásványkincse van, mint Kanadának, oszt ott mégse annyira jó....

Igen, azt nehéz értékelni, hogy vajon a vezető pozíció megtartásában jelentős szerepe volt-e annak, hogy ők vezették be leghamarabb a demokráciát vagy ez mindegy? Mert voltak ám más nagy gyarmattartók is, akik ma nem annyira menők (pl. Törökország)

jozicsenko 2013.01.06. 19:32:24

csak azért is elolvastam az eredetit - kedves hafr, nem reagáltál, nem írtál egy apróságról: az év késes gyilkolással indult - hogy nem haltak bele, mázli

az elkövetők nem görögök voltak - és az indok, hogy nem jutottak be a budiba

amit még megemlít az író, hogy pl a facebook és a többin rendre fenn vannak képek - késekkel, fegyverekkel, rengeteg pénzzel, drogokkal (ha mást nem, olvass napiszart)

persze, ez téged nem zavar: nekik szabad fegyverrel pózolni

nekik szabad fegyverrel harcolni - a budiért

monddd kedves hafr: a rózsadombon nem oszlott még fel a pc rózsaszín köde?

láttál már egyáltalán cigányt élőben?
(és nem, nem a takarítónődre gondoltam...)

J.László 2013.01.06. 19:32:25

@Ezténírtam:
OK, nem kell ezért megharagudnod. Csak komikus, hogy példának okáért Bécsben (vagy akár Budapesten, elnézést a kifejezésért) rosszabb lenne az életminőség, mint bárhol Izraelben.

Az ENSZ valóban hordoz magában némi judeo-világkormány eszmét. Más kérdés, hogy ez nem minden esetben jön le, mert néha homok kerül a gépezetbe.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:32:44

@Ezténírtam:

"...hát nézd..."

Te hivatkoztál ok-okozati összefüggésre, tehát rád hárul a bizonyítási kényszer.

Szóval ha az általad említett kritériumok járulnak hozzá a jóléthez, a szabadsághoz és a boldogsághoz, akkor azt kellene látnunk, hogy a jólét-szabadság-boldogság terén ezeknek a kritériumoknak igazán fontos szerepük van.

A HPI boldogságra vonatkozó rangsora nem támasztja alá az érvelésedet.

Szerintem finomítsd még.

"...én nem vitatkozom veled."

Persze. Hiszen ahhoz az is kellene, hogy kinyilatkoztatás helyett érveket is használj és a vázolt kinyilatkoztatásod megállja a helyét a valós életben is.

Nomármost ez nincs így. Kamuzol.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:35:00

@pocaklakó minimanó: nem tudom, számodra mi a jólét, meg a rajoskodás, ezek nem egzakt fogalmak. Az biztos, hogy nagyon sokan tudtak saját lakásba költözni és venni egy Suzukit a hitelek segítségével, amire saját pénzből 10 évig spórolhattak volna.

Én is az ésszerűséget tartom szem előtt, de azt meg tudod mondani, hogy mi az ésszerű? Ez sem egy egzakt fogalom...

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:35:17

@milyen szép a Vértes, ó:

"...ettől még legalább annyira konkrét fogalom..."

Pontosan annyira, mint amennyire a niggerezés és bibsizés.

Összenő, ami összetartozik.

Az egyik niggerezik és orkozik, a másik a white trasht hajtogatja. Ugyanazon érem két oldala ők; megérdemlik egymást.

Szociknak vége 2013.01.06. 19:35:32

@Ezténírtam: szerintem Sierra Leonénak több ásványkincse van, mint Kanadának, oszt ott mégse annyira jó....

- Szerinted.
- Nem 1változós az egyenlet.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:36:08

@MetroGoldwinMayer:

"Mo. is utoljára akkor ért el látványos sikereket, amikor nemliberális nemdemokrácia volt."

az mikor is volt?

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:36:13

@Ezténírtam:

"Az biztos, hogy nagyon sokan tudtak saját lakásba költözni és..."

És most nyögik és most árverezik el azt a fejük fölül. Mert a jólét a fontos.

Húsleves 2013.01.06. 19:36:44

@milyen szép a Vértes, ó:
Nem azt bizonyították hogy elbaszták, hanem azt, hogy közük volt hozzá.

Civilizált országokban van egy olyan szokás, hogy a gyilkosokat, a gyilkosságokban közreműködőket, sőt, halált okozó hanyagságot is büntetik. Nem tudok róla, hogy szokás lenne elfogadni azt az érvet, hogy szégyelli az illető a hibáját és ezért ejtenék a vádat. ez tehát semmiképpen sem ok a nyomozás leállítására. Tehát amivel te véded őket, még akkor is szánalmas lenne, ha tényleg "csak" ennyiről lenne szó.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 19:37:28

@pocaklakó minimanó:

Nem igényel túl bonyolult levezetést az, miért próbálja valaki előadni a 'prolizni utyanolyan, mint niggerezni'-hülyeséget. :)

Mária 2013.01.06. 19:37:43

@pocaklakó minimanó:

"Például az is fura, hogy amíg Bayer eléggé erős szavait a cigányokról (akiket a politikailag korrekt és steril nyelvezet csak romaként erőltet említeni) általános megvetés övezi a magukat haladó értelmiségnek hazudó csoportocskákban, addig ugyanezen csoportocskák hangadó és szimpatizánsai semmi kivetnivalót nem találnak hasonlóan Kertész erős szavaiban. Sőt! "

*

Például az is fura, hogy amíg Kertészt eléggé erős szavai miatt a magyarokról általános megvetés övezi a magukat konzervatív keresztény értelmiségnek hazudó csoportocskákban, addig ugyanezen csoportocskák hangadói és szimpatizánsai semmi kivetnivalót nem találnak Bayer hasonlóan erős szavaiban. Sőt!

Szociknak vége 2013.01.06. 19:37:48

@Ezténírtam: Javaslom a történelemkönyvet. Vagy a földrajzot?

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:39:00

@Ezténírtam:

"...de azt meg tudod mondani, hogy mi az ésszerű?"

Egyelőre egyezzünk ki abban, hogy majd erre azután térünk vissza, miután sikerült az emlegetett paraméterek alapján a szabadság-fejlődés-boldogság témakörében meglévő, a paraméterekkel nem törődő ellenpéldákat megmagyaráznod. :)

Mert az nem úgy megy, hogy kinyilatkoztatsz, majd elegánsan kihátrálsz az ellenpéldák láttán és cserében te kezdesz kérdezősködni.

Tartsuk be a sorrendet, kérlek. Ha válaszoltál, te is kérdezhetsz. :)

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 19:39:14

@Húsleves:

Tehát a nyomozás során hibázó rendőröket is becsukják 'civilizált országokban'?

Lurian 2013.01.06. 19:40:10

@MetroGoldwinMayer: Hát ezt én nem tudom. Sem megerősíteni, sem cáfolni. Tegyük hozzá, hogy én is nagyon rühellem azokat a magyarokat, akik tajparasztságukkal mindenhol beégetnek minket.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:40:59

@Mária:

Most akkor kedves márjablog, két dolog vázolható:

a) Mindkettőt mélységesen elítéled és ellenük keményen és karakánul kikelsz, így megőrzöd a gerinced állagát vagy
b) Megmaradsz hajlékony gerincűnek és szelektálsz.

Kíváncsi vagyok, hogy az a) változatot HOL OLVASHATOM TŐLED.

_most_ 2013.01.06. 19:41:18

@MetroGoldwinMayer: úristen, Kína, ez most komoly?

Ezténírtam 2013.01.06. 19:41:42

@pocaklakó minimanó:

"A Happy Planet Index (HPI, magyarul: Boldog Bolygó Index) az emberi jóllét elérésének ökologiai hatékonyságát méri. A mérőszámot a londoni New Economics Foundation fejlesztette ki. A HPI három különálló jelzőszámot foglal magába: a várható élethosszt, elégedettséget az élettel, és ökológiai lábnyomot.[1]"

- Nem tudom, kik ők (a NEF)
- Két dolog nem egzakt:
1. elégedettség az élettel? hány bangladesivel beszéltek a 161,083,804-ból?
2. Ökológiai lábnyom: én nem vitatom, hogy lehet boldogan élni szegényen és közel a természethez, ha nincs iparunk és nem fogyasztunk, csak ehhez vissza kéne butulni egy kicsit, meg ne lennének fegyverek meg csúnyabácsik, mert sajnos ökológiai lábnyomot kell hagynunk ahhoz, hogy fel tudjunk nőni a kihívásokhoz...

J.László 2013.01.06. 19:41:48

@Mária:
Igen. Az is furcsa, hogy azok a liberálisok, akik szívinfarktust és agyvérzést (bocsánat: stroke-ot) kapnak egy zs betűtől, úgy cigányoznak a nap 24 órájában pl. az indexen, hogy a Jobbik kemény magja tanfolyamra járhatna hozzájuk.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:42:37

@MetroGoldwinMayer: nem, mert Kanadában demokrácia van, Sierra Leonéban meg ország se nagyon... tényleg nem 1 változós

Szociknak vége 2013.01.06. 19:43:46

@Lurian: Igazad is van, mármint a parasztkodással kapcs. A zenészcigányok nem oláhcigányok, külön törzs és külön kultúra, a bőrszínük is más.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:44:34

@Ezténírtam:

Nézd, te hozakodtál elő azzal, hogy fogadjunk el ezt meg azt axiómának. Most nem ér úgy reagálnod, hogy mivel te tájékozatlan vagy, illetve mivel te nem tartod elfogadhatónak a citált indexet, ezért az nem is érvényes.

Mert akkor ugyanúgy lehet állítani azt a te indexedre is, mivel azzal sem lehet magyarázni/indokolni az általad hivatkozott szabadságot és boldogságot.

Ha szelektálni kívánsz és csak a saját szád íze szerinti mutatókkal vagy hajlandó operálni, kérlek, jelezd, hogy akkor elkerüljelek vitaképtelenségedből kifolyólag.

Köszcsike! :)

Ezténírtam 2013.01.06. 19:45:35

@pocaklakó minimanó:

"És most nyögik és most árverezik el azt a fejük fölül. Mert a jólét a fontos. "

Miért, mi lenne a fontos, talán a turulszobor őrzése vagy mi???

Az első mondat a hozzá nem értők és idióták által bekajált LEGNAGYOBB HAZUGSÁG. Az összes hitelnek 10%-a sem dőlt be, vagyis egyáltalán nem úgy van az...

Mária 2013.01.06. 19:45:47

@pocaklakó minimanó:

"Kíváncsi vagyok, hogy az a) változatot HOL OLVASHATOM TŐLED."

*

Menj vissza a Modoros blogra, az való neked :)

Ez a blog csak frusztrál téged, azért pörögsz és vagdalkozol ennyire, mert a poszt negyedét se érted :)

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.06. 19:46:32

@J.László: maradjunk annyiban, hogy fingod sincs, mi az a liberális. egyébként a zsidók mitikus alakok, csupa rosszat tesznek, de egy széljobber se tud egy db zsidót mutatni, aki neki személy szerint ártott. nem látott, nem láthatott rossz zsidót, amint gonoszul áskálódik szent hazánk ellen. mert ilyen tettenérés aligha történhetett volna. viszont veszélyes cigányt a többség már látott. innen add össze azzal, amit a liberalizmusról írtam, ha feléred ésszel.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:48:04

@pocaklakó minimanó: légyszi, ne tegnap alakult globalizációellenes kis irodákkal érvelj, mert azt tényleg nem tudom elfogadni....

Mondjuk én személy szerint maradnék a nominális GDP/fő-nél, annál jobb nincs :D

Miért köszcsi-zel amúgy, valami gond van az agyaddal?

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:48:13

@Mária:

"Ez a blog csak frusztrál téged, azért pörögsz és vagdalkozol ennyire, mert a poszt negyedét se érted :)"

Ennyire bosszant, hogy közröhej tárgya lett a személyed azon a másik blogon?

Megértem. De legalább itt kompenzálhatsz.

A kis öröm is öröm. :)

Lurian 2013.01.06. 19:49:52

@MetroGoldwinMayer: Na igen, de ugyanúgy cigányként tekintenek rájuk... Én hiszek abban, hogy a cigányok helyzetét csak cigányok tudják megoldani, de nem a mostani "politikusaik", mert azokkal ők sem jártak jobban, mint mi a mieinkkel. Ki kell nevelni egy (több) olyan réteget, akik fel tudják karolni a cigányság ügyét, és menedzselni tudják. Egy magyar sohasem fogja átlátni a helyzetet teljesen. Mi is csak szövegelünk itt, de megoldást a problémára senki sem tud mondani. Inkább ötletelni kéne, mint szokás szerint egymás torkának ugrani...

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:50:01

@Ezténírtam:

"Mondjuk én személy szerint maradnék a nominális GDP/fő-nél, annál jobb nincs :D"

Igen, az tényleg releváns a SZABADSÁG-BOLDOGSÁG tematikában.

Esetleg vázolhatnád is, hogy miképpen számszerűsíthető a szabadság.

Ha már egyszer lehet rá hivatkozni dzsídípíperkopf-alapon.

Szociknak vége 2013.01.06. 19:50:11

@balage_81 reloaded: de egy széljobber se tud egy db zsidót mutatni, aki neki személy szerint ártott.

Rákosit sem ismeri senki. Közületek.

Mária 2013.01.06. 19:50:25

@pocaklakó minimanó:

Látom, nem érted, hogy rajtad röhögünk, nem veled :)

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:51:24

@Ezténírtam:

"...mert azt tényleg nem tudom elfogadni."

Nézd, ha arról van szó, hogy csak úgy vagy hajlandó érvelni, hogy csakis azt veszed számításba, ami neked tetszik vagy ami - szerinted - a kinyilatkoztatásodat alátámasztja, úgy tényleg könnyű.

Csak az a fránya valóság ne lenne.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:52:14

@pocaklakó minimanó: Természetesen mivel a szabadság és a boldogság nem egzakt fogalmak, ezért valóban nem volt helyes amit írtam.

Ezért lenne szerintem a mennyország az, ha nem országok lennének, hanem közös célú emberek élnének együtt.

-Lennének, akik termelni akarnak (én itt akarok lakni)
- Lennének a mezőn szaladgálók, aki a magas HPI-t szeretik (nekik nem adnánk gyógyszert, ha betegek)
- És lennének a turul őrzői, a fundamentalista-iszlámista-nacionalista-cionista gárdások, nekik meg nem adnánk fegyvert

Szerintem így lenne tökéletes a világ.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:52:36

@Mária:

Legalább annyira remek humorérzéketek van, mint amennyire lazán bugizik a brit királynő.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.06. 19:53:01

@MetroGoldwinMayer: neked személy szerint ártott rákosi? mesélj, mi volt, letépte a körmödet? és akkor orbán viktorral mi a helyzet? minden magyar féreg, mert orbán egy hülye diktátor? barátom, akkor te is féreg vagy.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:53:21

@Ezténírtam:

Ja, hogy te álmodozó vagy?

Mondhattad volna.

Kerültelek volna. :)

Szociknak vége 2013.01.06. 19:53:48

@balage_81 reloaded: Elvette a nagyfaterék gazdaságát. És még sok másét.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:54:06

@pocaklakó minimanó: hát a fránya valóság az, hogy jobb ott élni, ahol több a pénz, ezt nehezen tudod megcáfolni szerintem...

Mária 2013.01.06. 19:54:12

@pocaklakó minimanó:

Nagyon szórakoztató vagy. Folytasd :)

Gregbíró 2013.01.06. 19:56:05

@Ezténírtam: Igen ez komoly humánus megoldás lenne win-win mindannyiunknak.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:56:58

@pocaklakó minimanó: nem, te vagy az álmodozó, mivel komolyan veszed a HPI-t meg hogy Banglades jó hely...

A mennyország itt nem fog összejönni, ezért mindenki a saját képére akarja formálni a dolgokat és a neki tetsző rendszert látná szívesen, ami nekem a termelő-pénzkereső. Ha neked a HPI a fontos, én megértem, csak ha beteg vagy, akkor ne vegyél be gyógyszert, mert az nagy ökológiai lábnyomot hagy maga után (vegyipar fujjj), aztán sok sikert a gyógyuláshoz.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:57:15

@Ezténírtam:

"...ezt nehezen tudod megcáfolni szerintem..."

Cinikus az, aki mindennek ismeri az árát, de semminek nem ismeri az értékét. Mondta régebben egy emberke.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 19:58:08

@Mária:

Ne frusztráld magad, márja! A ballibdroid-lét sokkal jobban áll neked.

J.László 2013.01.06. 19:58:27

@pocaklakó minimanó:
Itt a cenzúra, kérem szépen. Egy liberális blogon.

A 17. helyezett Izrael ki lett véve a listából. Most annak helye ki van pontozva.

Az erre reflektáló hozzászólásom eltűnt.

Liberális cenzorok. Menjetek a kurva anyátokba. Nem azért, mert cenzúráztok, mert a cenzúrára szükség van. Hanem mer másokat vádoltok ezzel. Tetű banda.

Ezténírtam 2013.01.06. 19:59:19

@pocaklakó minimanó: amúgy a HPI első helyein a világ legnagyobb kábítószer-termelői vannak, még jó, hogy boldogok, én is boldog lennék a helyükben :DDDD

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.06. 19:59:24

@MetroGoldwinMayer: akkor utáld a rákosi-rendszert. de ne a zsidókat. ennyi erővel a fehéreket is utálhatnád.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:00:02

@Ezténírtam:

"...te vagy az álmodozó, mivel komolyan veszed a HPI-t meg hogy Banglades jó hely..."

Akkor egyáltalán nem értetted meg, hogy miért is citáltam azt.

Most két dolog lehetséges:

a) Eljátszom, hogy fejlesztőpedagógus vagyok és rávezetlek vagy
b) Bővíted a szemantikai-pragmatikai készségkészletedet.

Húsleves 2013.01.06. 20:01:21

@milyen szép a Vértes, ó:
Látszik, hogy azt se tudod miről beszélsz. Rendőr esetében még azt is hosszasan vizsgálják, hogy jogos volt-e a fegyverhasználat, megelőzte-e figyelmeztetés, stb. A rendőrnek bűncselekmény esetén intézkednie kell, ellenkező esetben felelősségre vonhatják. A rendőrnek állandóan bizonygatnia kell hogy helyesen járt el.
De még ha nem rendőrről beszélünk is, a halált okozó mulasztás is büntetőjogi kategória, ahogyan már említettem.

Szumma szummárum: már abból is látszik, hogy hitelten bérrettegők vagytok, hogy ha a hozzád hasonlókat egy cseppet is érdekelnék a cigányok, akkor pontosan ti lennétek azok, akik hangosan követelnétek a cigánygyilkosságok nyilvánosságra hozatalát.

Mária 2013.01.06. 20:02:11

@pocaklakó minimanó:

Hiszen te vagy az, aki frusztrálja magát.

Olvasd vissza a kommentjeidet.

Ezténírtam 2013.01.06. 20:03:39

@pocaklakó minimanó: mondom, ha neked a HPI a fontos, én elfogadom, csak ne gyere gyógyszerért, ha beteg vagy.

Mindent be lehet vezetni és mindent lehet mondani, de a jólét a boldogság fő forrása, ehhez pedig sajna pénz kell.

Persze mondhatunk nagyokat meg beállíthatunk értékként mindenféléket, pl. hogy legyünk boldogok attól, hogy magyarok vagyunk és ez már önmagában elég, csak aztán jön a külvilág, aki meg ezt leszarja és csak azt kérdezi, hogy VIRÍTOD A LÓVÉT? Ezt is egyszer mondta valaki....

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:03:46

@Mária:

Én csak téged szeretlek olvasni.

Olyankor eltűnődöm, milyen is lehet a ballib droidlélek mélyén.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:04:30

@Ezténírtam:

"mondom, ha neked a HPI a fontos..."

Mondom, hogy nem érted, miért szerepeltettem itt.

Tényleg ennyire nem megy vagy csak poénosra vetted? :)

J.László 2013.01.06. 20:05:18

Máriát én magam is imádom. Mint egy agitátor 1794-ből vagy 1918-ból. Egy időutazás az ő sorait olvasni.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:05:50

@J.László:

Fura, nálam pl. elfelejtettek cenzúrázni, látom mindkettőt.

Ezténírtam 2013.01.06. 20:06:05

@pocaklakó minimanó: szerintem te tényleg fejlesztőpedagógus vagy amúgy

Én megértem, elfogadom és holnapra gyártok neked olyat, ami szerint Sierra Leone a legjobb hely a világon, hidd el.

És harmadszor is maximális respect, hogy szerinted ez a mérvadó, én elfogadom, de azért közben próbálok pénzt keresni.

Mária 2013.01.06. 20:06:58

@Húsleves:

" már abból is látszik, hogy hitelten bérrettegők vagytok, hogy ha a hozzád hasonlókat egy cseppet is érdekelnék a cigányok, akkor pontosan ti lennétek azok, akik hangosan követelnétek a cigánygyilkosságok nyilvánosságra hozatalát."

*

Ezt meg hogy érted?

Az ügy bírósági szakaszban van.

Mit kellene nyilvánosságra hozni, amíg nincs jogerős első fokú ítélet?

J.László 2013.01.06. 20:07:13

@milyen szép a Vértes, ó:
OK. Ez csali volt valakinek, de nem jött be. Ez van.

Ezténírtam 2013.01.06. 20:07:14

@pocaklakó minimanó: hát azért szerepeltetted, mert te ezt tudod felhozni érvként, szegénykém... vagy ha nem, akkor mi a te álláspontod?

Kíváncsian várom.

J.László 2013.01.06. 20:08:27

@milyen szép a Vértes, ó:
Tehát nincs semmiféle cenzúra, elnézést is kérek ezúton minden érintettől és leginkább a bloggazdától.

_most_ 2013.01.06. 20:08:28

@pocaklakó minimanó: úgy látom nem ismered a tényeket. USA a világ legjobb országa, ott demokrácia van és szabad verseny, akkor mégis miről vitatkozol?

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:08:37

@Húsleves:

Van egy olyan érzésem, a 'halált okozó mulasztás' nem pont ugyanazt jelenti, mint amit te beleerőltetni próbálsz most.

És igen, én arra szavaznék, hogy hozzanak mindent nyilvánosságra minél hamarabb. És? (Amúgy a titkosítós izének valamivel értelmesebb lenne a per után nekifutni.)

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:09:50

@J.László:

Nem értem, milyen csapda az, melynek átugrálásához elég pár PGUP? ;-)

Ezténírtam 2013.01.06. 20:09:57

@_most_: ő nem vitatkozik, mert nincsenek érvei, csak jön mindenféle listákkal, amikkel amúgy nem ért egyet, na érted, kicsit zűrzavar van a fejében...

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:11:30

@Ezténírtam:

"hát azért szerepeltetted, mert te ezt tudod felhozni érvként"

Nem. Azért hoztam, mert te előtte hoztál egy mutatót és közölted, hogy azt fogadjuk el axiómának, mert az szerinted alátámasztja a nézetedet.

Azt nem tudtuk meg belőle, hogy miért éppen a dzsídípíperkopfból tudjuk meg a szabadságra és a boldogságra vonatkozó ismereteinket, meg kellett elégednünk azzal, hogy ez szerinted így van.

Erre példaképpen hoztam egy másik mutatót (ld. másoltam a te kinyilatkoztatós példádat), amelyből mást tudhatunk meg, de azt kifogásoltad.

Viszont azt továbbra sem tudni, hogy miért éppen a te mutatód (és miért éppen az a mutató) az, amely alapján kategorizálni lehet.

Szóval?

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:12:53

@Ezténírtam:

"csak jön mindenféle listákkal"

Most tulajdonképpen nem teszel mást, mint a saját példádat ekézed, mert azt másoltam.

Úgy tűnik, mégis a fejlesztőpedagógust kell eljátszanom. :)

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:13:53

@Ezténírtam:

(Nem akartam belepofázni, de most speciel tényleg csak arról írt, hogy miért pont a HDI, miért nem mondjuk a HPI, vagy bármi más, nem arról, hogy de jó az utóbbi. Mondjuk leírtad, miért nem túl jó a HPI -- amúgy ha elvesszük a kissé komolytalan 'lábnyommal osztást', nagyjából az is azt hozza ki, mint a HDI. :) )

Húsleves 2013.01.06. 20:14:02

@milyen szép a Vértes, ó:
Már az is bűncselekmény, ha valaki tud arról, hogy valakik gyilkosságra készülnek, és nem értesíti a rendőrséget, úgyhogy nem kell a púder.

"És igen, én arra szavaznék, hogy hozzanak mindent nyilvánosságra minél hamarabb. És? (Amúgy a titkosítós izének valamivel értelmesebb lenne a per után nekifutni.)"
Miért a per után? Amik kiderülhetnek azok magát a pert érinthetik, mégpedig alapjaiban.

J.László 2013.01.06. 20:14:31

@pocaklakó minimanó:
"eztenirtam" listája szerint Izrael jobb hely, mint mondjuk Ausztria. Ezen magam is fennakadtam egy pillanatra, de hát az ENSZ márpedig ezt mondja.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:16:32

@milyen szép a Vértes, ó:

Köszcsike, hogy besegítesz! Már kezdtem azt hinni, hogy reménytelen lesz a dolog és terméketlen talajba hullik az információ vetőmagja. :)

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:16:36

@pocaklakó minimanó:

Az életminőségről volt szó és csak hirtelen példaként hozta fel a HDI-t. A többi stimmel.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:17:56

@J.László:

Jaj, ha most kis gonosz lennék és úgy reagálnék arra a listára, mint ő tette az általam citáltra, akkor megírhatnám neki, hogy éljen a jobbikban. Sokáig. :)

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:18:12

@J.László:

Nézd meg, miből áll össze a HDI-lista (oktatás, várható élettartam, GDP -- azt hiszem), úgy látszik, ezekben jobban teljesít Izrael. Kb. ennyi.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:18:34

@milyen szép a Vértes, ó:

A boldogságról és a szabadságról volt szó.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:20:54

@milyen szép a Vértes, ó:

"Az életminőségről volt szó és csak hirtelen példaként hozta fel a HDI-t."

Az idézete így szólt: "mert csakis a demokrácia és a szabad verseny vezet szabadsághoz és boldogsághoz."

Innen indult ki a dolog.

Én csupán erre kérdeztem rá és erre vonatkozóan hoztam ellenpéldákat - amelyek továbbra is megválaszolatlanok.

Pedig a kinyilatkoztatás olyan szép volt, hogy ha még létezne (érdemben) szdsz, javallanám nekik a programjukba való bevételre. :)

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:20:58

@pocaklakó minimanó:

A HDI-s hozzászólás az életminőséget emlegette, azért emlegettem az életminőséget.

_most_ 2013.01.06. 20:21:36

@pocaklakó minimanó: a HDI általánosan elfogadott mérőszám a boldogságra.

J.László 2013.01.06. 20:21:46

@milyen szép a Vértes, ó:
Biztos így van. De eszembe sem jutna Izraelben élni, legalábbis, ha engem kérdezel. Ausztria, és pláne Magyarország egy másik kérdés! Remélem, ezt még nem büntetik.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:21:51

@milyen szép a Vértes, ó:

Az már csak folyomány. Az idézet a fő, onnan indul a dolog.

A mellékvágányok nem különösebben érdekelnek.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:24:45

@pocaklakó minimanó:

Jó, el lehet vitatkozni, hogyan méri az ember ezeket, de azért előfordul, hogy az 'életminőség'-gel próbálják megközelíteni. :)

Persze lehet azzal a vonallal is próbálkozni, mennyire boldog és szabad az a heroinista afgán hadúr, de fenesetuggya.

Ezténírtam 2013.01.06. 20:25:28

@pocaklakó minimanó: én várom továbbra is a te álláspontodat, kinyilatkoztatásodat, nézőpontodat vagy bármit, mert az mindig nagyon könnyű, hogy valaki mond valamit, aztán pedig elkezdjük fogalmatlanul, alternatívák nélkül kritizálni, mert persze, mindenre lehet hozni ellenérveket. Szóval?

Azt is mondta egyszer valaki, hogy a kutya ugat, a karaván halad és itt most te a kutya vagy, ha nem értenéd...

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:26:12

@_most_:

"a HDI általánosan elfogadott mérőszám a boldogságra."

a) Miért is?
b) Tényleg általánosan?
c) Ki által?
d) Mióta?
e) Milyen indokkal?

És még: Happiness vs. HDI (Jens Nitschke)

vargánya 2013.01.06. 20:27:29

@HaFr: Feltűnő, hogy mennyire nem bírtál semmit mukkanni "Gaborom" 16:18-kor feltett tárgyszerű kérdéseire.

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:27:33

@milyen szép a Vértes, ó:

Meg lehet egy csomó más dologgal is. A kérdés csupán az, hogy honnan veszi magának a bátorságot egy akárki, hogy kinyilatkoztasson, mint ahogy itt is tette és aztán a saját szája íze szerint magyarázza, miközben a meglévő ellenpéldákra meg nem kíván (nem hajlandó, nem tud) reagálni.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:27:40

@J.László:

Ezért aztán biztos is vagyok benne, hogy Magyarország és Ausztria a 'mely országokban élne J.László szívesen'-listán sokkal előkelőbb helyen szerepelnek, mint Izrael. ;-)

Mária 2013.01.06. 20:28:11

@Ezténírtam:

"@pocaklakó minimanó: [...] Azt is mondta egyszer valaki, hogy a kutya ugat, a karaván halad és itt most te a kutya vagy, ha nem értenéd."

:D

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:29:42

@Ezténírtam:

"...mert az mindig nagyon könnyű, hogy valaki mond valamit..."

Persze hogy az. Te például így tettél és utána pedig vajmi kevéssé elegánsan átslisszoltál a kérdések felett és most elvárásaid vannak.

Ugye említettem korábban, hogy a dolgoknak úgy illene menniük, hogy miután kérdeztem (és én kérdeztem először), akkor válaszolsz és utána én is szívesen válaszolok?

Na, most hogy ezt újólag tisztáztam, esetleg megpróbálkozhatnánk ezzel. Mit szólsz?

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:30:07

@pocaklakó minimanó:

'Legegyszerűbb példa'-ként szerepelt a HDI, még mindig nem axiómának szánta.

A HPI-ről meg le is írta, miért rossz szerinte.

Szóval inkább azt kellene feszegetni, mi kellene a GDP, a várható élettartam és az oktatás minősége mellé/helyett.

licsipancsi hites hajszakértő 2013.01.06. 20:30:28

Eszembe nem jutott volna Bayer Zsolt "álláspont"-ját elolvasni, ha ez a poszt nem hívja fel rá figyelmemet. Ezért hát kikerestem, elolvastam, egyetértek vele, egy apró kis kivétellel; Bayer úr helyében én megkövetném az állatvilágot a rájuk nézve teljességgel méltatlan összehasonlítás miatt.

www.magyarhirlap.hu/ki-ne-legyen

pocaklakó minimanó 2013.01.06. 20:31:03

@Mária:

Kedves Márjablog!

Ugye említettem már, milyen frenetikus humorod van?

Megerősítem. Tényleg.

Ha a Mikroszkóp Színpadon casting lesz, le ne maradj róla.

Üdv:

plmm

Ezténírtam 2013.01.06. 20:33:11

@pocaklakó minimanó: várom a csomó más dolgot meg az álláspontodat továbbra is türelmetlenül.

Bocs, hogy mondtam valamit, tényleg, szörnyű hiba volt. Amúgy a HPI-t összeállító barátaid a helyi kommunisták (ott zöldeknek hívják magukat), ha tudsz angolul, itt olvashatsz a hátterükről (a NEF a TOES-ből nőtt ki):

en.wikipedia.org/wiki/The_Other_Economic_Summit

mondjuk régen bevallom, én is Rage Against The Machine-t hallgattam, csak aztán felnőttem :)

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:33:29

@pocaklakó minimanó:

És még el is tűnődtem, nem lenne-e jobb nekem, ha 'lehetne'-t írok. Ehhh.

J.László 2013.01.06. 20:33:36

@milyen szép a Vértes, ó:
Figyelj. Ezen nem kell megsértődni. Én Magyarorszáégot, Németországot (leginkább a régi Németországot!) és Ausztriát szeretem. Te Izraelt. Nincs ebben semmi.

Mária 2013.01.06. 20:34:07

@licsipancsi hites hajszakértő:

Ügyi vagy :)

Remélem, azóta el is árasztottad a cikket az egyetértő kommentjeiddel.

Ott a helyed!

Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy nem itt a helyed, még mielőtt félreértenéd az üzenetet.

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:37:18

@J.László:

És eltűnődik az ember, mi lehet az anyanyelved...

Teljesen mellékesen a listából az északi germán országok a kedvenceim. :)

licsipancsi hites hajszakértő 2013.01.06. 20:41:29

@Mária:

Te sem sértettél meg, én sem szeretnélek. Akadj le rólam békességgel.

J.László 2013.01.06. 20:44:04

@milyen szép a Vértes, ó:
Norvégia. Az is tele van már bevándorlókkal. Aztán az olajjal könnyű okosnak lenni. Nem is tudom. A világ legjobb helye Magyarország. Pont.

Ezténírtam 2013.01.06. 20:46:46

@J.László: a régi Németo. biztos jó volt, ha jóban voltál a hatalommal, mert ha nem, akkor mehettél valamilyen táborba...

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 20:49:53

@J.László:

Igaz. A svédek is tele lettek muszlimokkal és nem igazán a kulturált típusból. Ettől még megnézném a környéket. Illetve főleg Izlandot.

Magyarország valamiért nincs rajta az 'odaköltöznék'-listámon. (Ezt hagyd ülepedni szerintem.)

J.László 2013.01.06. 20:53:15

@Ezténírtam:
Bizony.
Amerikában is mehettél a táborba, ha japcsi voltál. De ha indián, akkor már nem tudtál táborba menni, mert kiirtottak. Dél-Afrikában is mehettél a táborba, ha búrnak születtél. A Szovjetunióban, ha burzsujnak, kuláknak, klerikálisnak, stb., stb. Jugoszláviában lelőttek, ha magyar voltál, a Felvidéken csak az állampolgárságodat vették el.

Pár napja láttam egy dokumentumfilmet, ahol az USA-ban az utcán megkérdezett járókelők meglepően nagy hányada helyeselné, ha az ottani arabok megkülönböztető jelet viselnének a ruhájukon.

moophlander 2013.01.06. 21:01:17

Az összes olyan kommentelő, akinek nem volt cigány padtársa az iskolában, aki nem lakott cigány szomszédságában, aki nem lakott legalább egy utcában cigányokkal, az NE ÍROGASSON a témával kapcsolatban egy betűt se! Szarládák! Ezer év nem volt elég a beilleszkedésre nekik! A legnagyobb visszahúzó pedig saját családjuk és rokoni környezetük! Adalék: Egy cigány ismerősöm becsületes sírkőfaragóként dolgozik! Az egyik tanár javasolta neki, hogy ha normális életre vágyik, a suli után költözzön el a legmesszebbre a családjától és szüntessen meg velük minden kapcsolatot! Örökre! Jól keres, jól él, gyönyörű családja van két gyerekkel! Mikor az apja megtudta, hogy jól él, egyből próbálta terrorizálni, meg zsarolni, hogy adjon pénzt! Elköltözött külföldre, mer már féltette a gyerekeit!

Ezténírtam 2013.01.06. 21:05:21

@J.László: ezek az országok nem is szuper helyek szerintem se... USA-ban japán táborokról nem hallottam, hacsak nem Pearl Harbour után, amit megértek. Az indiános sztori nem volt szép dolog, de mi is kiirtottunk itt mindenkit, ez a honfoglalás ugye.

Más a megkülönböztető jelzés, meg hogy Mo-n a lakosság igen jelentős százaléka támogatná a cigányok azonnali lelövését.

Ezténírtam 2013.01.06. 21:06:54

@moophlander: ezért mondom, hogy még gyerekként el kell őket venni a családjuktól és az államnak felnevelni őket (nem csak a cigányokat, hanem mindenkit, akit a szülei nem tudnak minimális szinten felnevelni)

J.László 2013.01.06. 21:10:29

@Ezténírtam:
A cigányok azonnali agyonlövetését magam is támogatnám.

A honfoglalásról szerintem olvasnod kéne, mert itt akkor senki nem lett kiirtva, miután rokon népek fogadták elődeinket, akikhez sajnos már egyre kevésbé vagyunk méltóak.

Ha Pearl Harbour után jogos volt az amerikai japánok táborokba szállítása, akkor jogos lehetett a zsidók táborba szállítása is Németországban a háború kirobbanása után, amikor is a nemzetközi zsidó szervezetek lényegében hadat üzentek Németországnak.

nincs1itt 2013.01.06. 21:11:16

Érdekes, amikor pl. Kanadában "használják ki" a szociális rendszert akkor, a "roma" sem megfelelő, akkor már kell a "magyar" jelző. Hagyjuk végre a PC-t és gondolkodjunk el, hogy mi lehet az oka. Csak nem az UTÓítéleteség?

nincs1itt 2013.01.06. 21:13:07

@Ezténírtam: Az első kontcentrációs tábor, Dél-Afrikában volt, a "dicső" britek állították fel, a búrok feleségeit és gyermekeit(!) zárták oda...

milyen szép a Vértes, ó 2013.01.06. 21:14:16

@J.László:

Amikor az ideig-óráig eljátszott nem túl értelmes, de legalább jópofizós szerep mögül hirtelen előtör a mélyprimitív mocsok. Tanulságos. :)

J.László 2013.01.06. 21:29:16

@milyen szép a Vértes, ó:
Nem cáfolni szeretném, amit írsz, csupán arra megfigyeléseken alapuló tényre szeretném a figyelmedet felhívni, hogy pl. itt az indexen nem mi "jobbosok", hanem éppenséggel a liberálisok cigányoznak a leghangosabban.

Közben játsszák az antifát meg az antirasszistát. Szerinted a mimikrizés az egyenesebb?

Szociknak vége 2013.01.06. 21:31:12

@J.László: Ha Pearl Harbour után jogos volt az amerikai japánok táborokba szállítása, akkor jogos lehetett a zsidók táborba szállítása is Németországban a háború kirobbanása után, amikor is a nemzetközi zsidó szervezetek lényegében hadat üzentek Németországnak.

- Ott a pont, de emlékeim szerint ez már 1934-ben megtörtént, még címlapot is tudok róla mutatni!

Ezténírtam 2013.01.06. 21:34:59

@J.László:

"A cigányok azonnali agyonlövetését magam is támogatnám."

Azt mindjárt gondoltam...

"A honfoglalásról szerintem olvasnod kéne, mert itt akkor senki nem lett kiirtva, miután rokon népek fogadták elődeinket, akikhez sajnos már egyre kevésbé vagyunk méltóak."

Kb. annyira örülhettek nekünk, mint mi a mongoloknak 250 évvel később, de legalább azok elmentek.

"Ha Pearl Harbour után jogos volt az amerikai japánok táborokba szállítása, akkor jogos lehetett a zsidók táborba szállítása is Németországban a háború kirobbanása után, amikor is a nemzetközi zsidó szervezetek lényegében hadat üzentek Németországnak. "

Én nem hallottam olyasmiről, hogy a zsidók légi csapást mértek volna a német hadseregre, de mindegy. Amúgy bárki is tartott fent koncentrációs táborokat, nem egy szimpatikus megoldás.

Ezténírtam 2013.01.06. 21:36:27

@nincs_itt:

"Az első kontcentrációs tábor, Dél-Afrikában volt, a "dicső" britek állították fel, a búrok feleségeit és gyermekeit(!) zárták oda.."

Nem volt elegáns megoldás, az biztos, se az, se ami utána lett ebből a módszerből Sztálin és Hitler uralma alatt.

Ezténírtam 2013.01.06. 21:38:01

@J.László:

"Nem cáfolni szeretném, amit írsz, csupán arra megfigyeléseken alapuló tényre szeretném a figyelmedet felhívni, hogy pl. itt az indexen nem mi "jobbosok", hanem éppenséggel a liberálisok cigányoznak a leghangosabban.

Közben játsszák az antifát meg az antirasszistát. Szerinted a mimikrizés az egyenesebb?"

Nem a cigányozással van a baj és nem is a problémák felvetésével, hanem a megoldási módszereitekkel, ami embertelen, kivitelezhetetlen és ostoba.

J.László 2013.01.06. 21:38:15

@MetroGoldwinMayer:
Mutass.
A zsidó szervezetek "hadüzenete" már 1933-ban megtörtént. A német áruk behozatalának blokádja is az Egyesült Államokba. A sajtóról ne is beszéljünk. Tudjuk mindannyian, mióta "liberális demokráciában" élünk, hogy azzal mit lehet művelni.

The brain 2013.01.06. 21:38:18

Szerintem meg ez volt az "újságírás" legalja.

Szociknak vége 2013.01.06. 21:38:29

@Ezténírtam: Én nem hallottam olyasmiről, hogy a zsidók légi csapást mértek volna a német hadseregre, de mindegy.

- japán származású amerikai állampolgárokat gettósítottak.

Szociknak vége 2013.01.06. 21:39:12

@J.László: Ez egyébként kimaradt az én történelemkönyvemből.

moophlander 2013.01.06. 21:44:30

@Ezténírtam: A legnagyobb ma létező tábort éppen izrael tartja fenn! Palesztinokat tartanak benne!!!

luis5 2013.01.06. 21:44:50

@Mária: szánalmas vagy.....vagy nevetséges

nincs1itt 2013.01.06. 21:45:59

@Ezténírtam: aga, szkazala varóna... Nem volt "elegáns", na ja, ezt nevezik kettősmércének. Ha valaki, most éppen Bayer, fogalmaz meg hasonló, ha nem ugyanolyan gondolatokat, mint akkoriban a britek, az mocskosnácifasisztabarnaveszedelem, ha brit oroszlánból böffen fel ilyesmi, az "nem elegáns"... Sztálint, Hitlert idekeverni...

J.László 2013.01.06. 21:46:14

@MetroGoldwinMayer:
@Ezténírtam:
Én sem hallottam olyat, hogy a Luftwaffe légi csapást mért volna Izraelre.

Hány mongol él ma hazánkban? Hány kun, jász, rác, tót, oláh, stb. élt a régi Magyarországon? Ugye sok? Ez nem az ő kiirtásukat támasztja alá.

J.László 2013.01.06. 21:47:19

@Ezténírtam:
Bocs. A hány mongolt úgy akartam mondani, hogy hány magyar él ma Mongóliában. A mongolok (tatárok) valóban irtottak.

Ezténírtam 2013.01.06. 22:06:36

@nincs_itt: @J.László:

Igazatok van, próbáljunk mi is bevezetni a koncentrációstáborrendszert, legyünk fasiszták, intsünk be az USA-nak és a hozzá kötődő országoknak (ma már Németo. is ott van, azt ugye tudjátok?) és kezdjük el nyalni az arabok seggét, akkor sokkal jobban fogunk járni, ez tuti.

Ahogy többször is elmondtam, pont leszarom a történelmi tanulságokat, egymás bűneinek az emlegetését és a mutogatást, mert ahogy a művelt angol mondja: Money talks, bullshit walks.

A pénzzel foglalkozzunk srácok, azzal, hogy tudunk minél több pénzt termelni, amúgy meg mindenki azt hisz, amit akar.

Szociknak vége 2013.01.06. 22:25:01

@Ezténírtam: Késő. Az USA már felépítette töbszázezres kapacitású koncentrációs táborait.

FEMA camps néven tudsz rákeresni.

J.László 2013.01.06. 22:33:15

@Ezténírtam:
Művelt angol. Olyan nincs.

"Money talks, bullshit walks." - ez a tipikus angol kalmárszellem.

Aki leszarja a történelmi tanulságokat, azt egyszer nagyon át fogják kúrni.

stim 2013.01.06. 23:02:57

Éltem olyan országban ahol nem találkoztam cigánnyal. Tisztább, biztonságosabb és kimondhatatlanul nyugodtabb érzés volt. És én még nem BAZ megyei vagyok.

Amikor a Kozma gyilkosság után varázsütésre eltűntek a cigánykoldusok Budapesten minden aluljáróból és teréről ugyanezt éreztem. Könnyebb lenne nélkülük, azt hiszem ebben nincs vita.

Amikor az MSZP-SZDSZ a PC beszédre hivatkozva megakadályozta sok esetben a rendőrség munkáját, hamarabb kikerültek a cigányok a börtönből és sok esetben a rendőrök be se vitték őket mert látták, hogy nincs értelme, hogy beviszik, holnap kint van és az arcába röhög. Ráadásul még lehet, hogy őt rángatják meg.

A cigány egy külön kultúra ami nem európai és erősen őrzi a belső berendezkedését és törvényeit. Ezért nem is nagyon akarnak velük mások keveredni különben már lenne asszimiláció ami egymás mellett élésnél természetes. Ha nem lenne annyira EU-idegen és mindentől különböző. Az indiai eredetet tisztán lehet látni ha az ottani nyomorra, igénytelenségre és szaporulatra gondolunk. Ugyanez van Kassán, Usti nad Labemben, Románia-szerte, Franciaországban, UK-ban, Svédországban, Kanadában, Olaszországban. Európa legszarabb helyei a cigányok miatt szarok. Nézd meg a Kassai 9-es körzetet. A kosz nem szegénység kérdése. Igénytelenség kérdése. A kukáig el lehet vinni a szemet (ha van rá igény), nem kell, hogy a ház tövébe dobják ki, Európában nem szokás a ház tövébe szarni, Európában tanulni és dolgozni, adót fizetni szokás. A gyerek viszi a pénzt, nem hozza; felnevelik és taníttatják nem azért van mert az a pénzforrás a családnak ha ott senki nem dolgozik.

Egy hiteles cigányvezető miért nem kommunikálja a cigányságnak, hogy ezzel szégyent hoznak azokra akik igyekeznek, tanulnak, dolgoznak? Ő megkapja a pénzét és ennyi? Nem érzi feladatának, hogy ezen a mentalitáson változtasson? Akkor mégis mi az ő feladata?

Az a tolvaj mentalitás ami abból a cigánymeséből szól ami szerint a cigány azért sötét bőrű mert ellopta a Holdat nem Európa kompatibilis. Egyszerűen nem ide való.

Aki cigány pedig jutni szeretne valamire az meg kell, hogy küzdjön azzal, hogy az embereknek kurvára elegük van ebből az álszent politikai hozzáállásból. A cigányokhoz a politika pozitív diszkriminációval viszonyul mert aki erről a kultúrális különbségről beszél azt megfenyegetik rasszizmussal de könyörgöm, ne lovagoljunk a szavakon, gyilkosságokról van szó! Az rasszista aki kimondja, hogy a kultúrális különbségek miatt van a problémák java de aki gyilkol az megnevezhetetlen?! A többségi társadalom jogosan érzi az igazságtalanságot amit akkor él meg amikor meg akarják fosztani a szólásszabadságától és be akarják söpörni a problémát a szőnyeg alá amikor lopnak-csalnak-hazudnak-gylkolnak és nem lehet azt mondani, hogy cigány volt pedig az volt. Rendőrségi statisztikákból feketén-fehéren ki lehetne olvasni mert ott vannak a fotók, ott vannak a nevek, csak az akarat nincs meg. Csak kell, hogy legyen valakinek vér a pucájában és vállalja fel a statisztikák elkészítését. Ezzel tartoznak annak a társadalomnak amelyik elvárná, hogy feltárják és megszüntessék a bűnözés okát. Amint vannak adatok onantól kezdve nincs cigányozás. Onnantól tények vannak. A magyarok is jobbindulatúak lennének ha nem akarnák lenyomni a PC-szart a torkukon hanem azt látnák, hogy a média a cigányságot jóra tanítja és nem a magyarokat akarja arra tanítani, hogy nem mondhatja ki, hogy cigány. Meg hogy szegények. Faszt. Maguknak köszönhetik a sorsukat mert olyan az életvitelük. Ha nem tanul mitől lenne munkája? És miért tanulna vagy dolgozna ha otthon nem ezt látja? Miért vállal gyereket ha nem tud neki mindent biztosítani? Volt egy videó az indexen. Cigány nagypapa szépen felöltözött mert jött a zindex és büszkén mondta, hogy "Ötven unokám van" Szerinted tudja a nevüket? Mit kapnak a mikor-is-van a szülinapjukra? Ez nem európai kultúra. Ez egy nyilvánvaló kultúrális különbség aminek következményei vannak.

Ezt a deviancia-mentes családi támogatást nagyon kultúrált, szélsőség-mentes megoldásnak tartom. Semmi diszkrimináció és nem csak a cigányokra vonatkozik. Ez így korrekt lenne; van értelme. Akinek van 2/3-a az megteheti. Jó bevezetése lenne a kötelező erkölcs oktatásnak és jó kontraszelekció lenne egy tisztességesebb társadalom felé. Ha valaki már számtalan alkalommal lopott-csalt, rabolt akkor a családtól igenis vonják meg a támogatástés ne is kapjon újat. Nem kell oda több gyerek vagy csinálja saját pénzen ha annyira akarja. Megtiltani nem lehet ha el tudja tartani de támogatni nem kell. Ha a sittnek nincs visszatartó ereje akkor mással is meg kell próbálkozni.

Intelligens emberrel szépen beszélnek és megérti. De itt már számtalanszor túlmentünk a szép beszéden, már nem a PC meg a nem-PC beszédről van szó hanem késelésekről, lincselésről, gyilkosságokról, nemi erőszakról, bassza meg! Mi kell még, hogy ezen változtassanak?!

Az emberrel beszélnek és megérti. Ha nem érti meg akkor nem szebben kell megfogalmazni hanem bele kell nyomni a szarába az orrát mint a kutyáknál.

Mélységesen felháborító, hogy ez a tolvaj, garázda, gazember, erkölcstelen mentalitás csak azért mert cigány nem kap a súlyának megfelelő figyelmet. Nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni a problémát, nem akarok ilyen állat mentalitással együtt élni, elegem van belőle! Nem elég, hogy szar gazemberekként nőnek fel de ráadásul az én adómon élősködnek és az én lehetőségeimet csökkentik ezzel! Amíg az ő kakukkfiókáikat pénzelem én nem jutok előbbre, ugye ez világos?

Nyilvánosan a média által meg kell szégyeníteni azt aki ilyesmit csinál. Járjanak rá a családra riporterek és kérdezzék meg az anyját, hogy mégis, hogy sikerült ilyen állatot nevelnie?
Tényleg nem szégyelli magát? Még ő fenyeget?

És mivel ez a magyar állampolgárnak sok pénzbe kerül adjon az EU pénzt a cigányok felzárkóztatására. Én már fizettem eleget. Ha nem akarják, hogy odamenjenek nyissák ki a pénztárcájukat.

Amint a magyarok érzik, hogy a cigányoknak nem kedveznek csak azért mert cigányok akkor nem érzik azt, hogy valaki az ő számlájukra politikai hátszéllel boldogul vagy védelmet élvez illetve a törvény előtt más bánásmódot csak mert cigány. Minden ilyen eset sok jóravalaó cigánynak az erőfeszítéseit veszélyezteti. És ez ellen nem az a megoldás, hogy jujj, nem mondhatod ki, hogy cigány mert az rasszista. Pont az lenne a lényeg, hogy ne legyen különbség. Dehát kultúrálisan meg igenis van.

Ez itt Európa, európai normákat kell annak betartani aki itt akar élni. A gyerek nem jövedelmforrás hanem kiadás, áldozatvállalás. Munkából élünk meg és tanulunk, hogy értsünk valamihez. Adózunk mert a közösség feladatait ezzel látjuk el.

Ha ez rendben van akkor nem kell lopni, csalni, hazudni, garázdálkodni mert a gyerek nem fog szegénységbe, nyomorba születni. Annyi gyereket kell vállalni amennyit fel lehet nevelni. Ezek alapvető dolgok de úgy tűnik még nem ment át. Mit csináltak a cigány vezetők az elmúlt 20 évben?

Nagyon jószívű gesztus ez a romafelzárkóztató program az én számlámra csak ilyenkor nagyon drágának érzem az adózást. Szeretnék helyette inkább egy családnak megfelelő méretű lakást, saját családot a SAJÁT MUNKÁM UTÁN A SAJÁT PÉNZEMBŐL ami nálam marad adózás után. Mert az az enyém, én dolgoztam meg érte és a munkának ne csak szóban legyen meg a becsülete de jussak is már egyről a kettőre, bassza meg. Ahelyett, hogy parazitákat tartok el.

Ezténírtam 2013.01.06. 23:08:29

@stim: hú, de eléggé be vagy gőzölve... ezt mind értjük, de mi a megoldás? te mit javasolsz? mire adjon pénzt az EU?

stim 2013.01.07. 00:02:48

@Ezténírtam:

Jó kérdés...

oktatástámogatás, ne legyen diszkriminatív tehát a magyaroknak, mindenkinek jár.

mezőgazdaság, állattartás, kisgazdálkodás; szintén nem csa romáknak/cigányoknak.

A témával kapcsolatos filmek gyártásához támogatás. Pl.:

Milyen jövője lesz annak aki 12 évesen gyereket szül?
Milyen jövője lesz annak aki nyomorba születik?

Sikeres cigányok élete
Sikertelen cigányok élete

Lehet, hogy ez egy filmbe belefér de TV sorozatot is megérne talán a téma. Lehet, hogy jobb lenne egy realista film mint egy zebracsíkos-plazmatévés-balhézós-szürreális Győzike.

Nem tudom mi jutna el hozzájuk minél szélesebb körben; van-e mindenhol TV?

Jobb most nem jut eszembe, nem értek hozzá. Illetve a börtönépítést nem hiszem, hogy ildomos lenne kérni pedig ott szorít igazán, nem az iskolában. Aki nem hiszi járjon utána.

Szúnyog 2013.01.07. 00:08:26

@stim: nagyszerű hozzászólás, gratulálok.

A blogger moroghat, része ő is az idióták csoportjának. De nem csak PC süketelésük miatt idióták, hanem azért is, mert komolyan azt hiszik, a képernyőre szart mondataik nagyobb hatással vannak, mint a mindennapi tapasztalás. A cigánykérdés talán az egyetlen, amiben egymásra találnak a különböző világnézetűek, s ugyanazt gondolják.

Ezténírtam 2013.01.07. 00:35:36

@stim: én leírtam fentebb, hogy szerintem mit kellene csinálni, a gyámügy fejlesztése és a vonatkozó törvények betartása a fő feladat, egyébként nézhetjük abból a szemszögből is, hogy mennyire vagyunk szolidárisak a most születő cigánygyerekekkel, ha hagyjuk, hogy az erre teljesen alkalmatlan szüleik "neveljék fel" őket...

nincs1itt 2013.01.07. 08:40:21

@Ezténírtam: Már meg ne haragudj, de hol írtam én olyat, hogy vezessük be a koncentrációstábor rendszert?? Csak annyit voltam bátor megjegyezni, hogy a púpom tele van a 70 évvel ezelőtti "becsípődésekkel", és IGEN egyetértek Veled abban, hogy ideje lenne termelni, az országot építeni. De amíg a politikai "elit" ilyen, addig nem látok erre esélyt! Vagyis, le se xarom a Bayer-féle idiótákat, de az állandóan naci-fasiszta veszélyt vízionáló üldözési mániásokat se!

Ezténírtam 2013.01.07. 14:26:42

@nincs_itt: egyetértek, a politikai elit meg olyan, amilyet megválasztunk sajnos, ez csak rajtunk múlik...

nincs1itt 2013.01.07. 14:46:20

@Ezténírtam: Itt most vitatkozom, mert nem VÁLASZTUNK, hanem szavazunk... Ebből a "felhozatalból", sajnos, jó ideje nem vagyok képes választani...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.07. 22:06:11

@vargánya: nekem nem volt feltűnő, mert nem voltam gépközelben

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.07. 22:10:31

@Gáborom: Az enyém --- mindenkié. Legfőképp azért a politikai osztályé.

pocaklakó minimanó 2013.01.09. 20:01:53

@Ezténírtam:

"...és a vonatkozó törvények betartása a fő feladat..."

Utópiákat bárki tud írni.
süti beállítások módosítása