Magukat konzervatívnak tartó politikai gondolkók mondják, hogy a konzervativizmus nem tűri a definíciót, ami legalábbis meglepő, mert akkor ennek a fogalomnak sokkal megterhelőbbnek kellene lennie a képzelőerőre, mint akár a "kandírozott mandarinzselészínű áramvonalnak", és e gondolkodók gondolkodásának is egy üres halmaz körül kellene forognia. De természetesen nem így van. A konzervativizmus csak azok számára nem definiálható, akik zagyva fikcióvá akarják zülleszteni, mert ez felel meg az érdekeiknek vagy az igénytelenségüknek. (Most nem beszélek azokról, akik PhD-t hamisítanak, és a személyes konzervativizmusukon túl a konzervatív politikai ideológiát is a heti szentbeszédekből és Tormay Cécile-től eredeztetik.)
Már azzal közelebb jutunk a definícióhoz, ha megmondjuk, mi nem konzervativizmus.
1. A konzervatív politikai álláspont nem személyiségjegyek és karakterek összessége. Ha sok "konzervatív" személyiség összegyűlik, abból nem lesz politikai konzervativizmus.
2. A konzervativizmus nem romanticizmus és főleg nem premodernség. A konzervativizmus -- kétszáz éves története minden pontján -- anti-modernitásában is a modernség része volt, és az ma is. A magyar konzervativizmusnak így nem lehet része a szittya mitológia, a székely romantika, a "tiszta forrás"-pátosz, és nem indulhat ki Úz Bence feltételezett politikai ízléséből sem (ami mellesleg nem volt neki). De egyúttal nem lehet progresszivista, nem lehet relativista (azaz indoklási kötelezettséget ír elő minden értékrend követője számára), és nem optimista az emberképe sem ("az ember esendő", ám a modern politikai konzervatívok már nem hiszik, hogy Istentől, de legfőképp az államtól megváltásra, vagy a tradíció által kiigazításra szorulna, mivel az autonómiája nagyobb érték, mint ami a benne rejlő "lehetőségek" paternalista vagy erőszakos kiaknázásából származhat -- az autonómiák egyetlen hatékony koordinációja a szabadversenyes piactól, illetve ennek hiányában a szétaprózott hatalmi centrumoktól viselhető csak el). A modern konzervativizmus a hagyományos szabadságot védi (minden hatalmi centrummal szemben), és a tradíciónak is csak a voluntarizmussal szemben tulajdonít jelentőséget -- nem aféle komfortzónaként, amelyben az ember jól érzi magát. A legértékésebbnek tartott hagyománya a szabadság (középkori eredetű) hagyománya.
3. A konzervativizmus ezért nem is lehet barátja az államelvűségnek vagy az antiindividualizmusnak: az a fasizmus. A Horthy-rendszer ebben az értelemben fasiszta volt, ahogy a Kádár-rendszer is, míg a biblikus és az ókeresztény tanítás mélyen individualista (az egyéni felelősségére és az egyénnel szembeni kegyelemre épül), ellentétben az Egyházzal, ami a főpapjai tanításával szemben már inkább az Emberé és az Emberi Város része, mint az Istené. Ahol a fasizmus találkozik a romanticizmussal (a tömegtársadalom keretei között, akár a hitlerista, akár a leninista formájában), ott születik meg a terror. De a terror nem konzervatív államalkotó erő, egyik komponense sem az. Ahol a fasizmus (még egyszer: államelvűség) viszont az Ember Egyházával lép szorosabb kapcsolatra, az -- a magyar valóságban -- a horthyizmus. A Horthy-rendszer konzervatív minősítésével szemben egész ízlésemmel tiltakozom.
4. A konzervativizmus nem lehet populista. Sosem lehet győztese (se kétharmaddal, se éppenhogy) egy választási harcnak. Burke-től Ron Paulig -- néhány rövidebb, átmeneti periódust leszámítva -- osztályrésze a folyamatos politikai vereség,ami nem jelenti azt, hogy ne volna releváns: csak éppen nem vevő rá a közízlés. A konzervativizmus nem állja a versenyt az emberiség rossz szellemeivel (lásd följebb), amelyek önfeladásra és szabadságuk korrumpálására bírják, tömeggé gyúrják az egyéneket.
Mi tehát a magyar konzervativizmus?
Az európai és a magyar humanista civilizációban álló, az ember folyamatos önkritikáját és személyiségetikáját középpontba helyező, az államot csökkenteni, a társadalmi és közösségi rétegződést sűríteni törekvő pluralista, de meritokratikus, az egyéni szabadságot és a szabadversenyes kapitalizmust támogató politikai eszme. Ellensége (ebben a sorrendben) a mindent bekebelező magyar államnak, a nagy (üzleti, spirituális és szakszervezeti) korporációknak és az állammal való összefonódásuknak, a progresszivizmusnak, a relativizmusnak, a tömegtársadalomnak (a személyiségrombolásnak, a konzumerizmusnak, és a közízlésnek), a magyar nacionalizmusnak/romanticizmusnak, valamint az oktatás, a nevelés és a kultúra lezüllesztésének. Jószerivel mindennek, amit a még vitatni érdemes III. Köztársaság, és különösen az Orbán-rezsim képvisel.
A következő poszt várható december 26-án estig, témája Orbán karácsonyi interjúja a Magyar Nemzetben