Igaz, ami igaz. Az értékek vonatkozásában semleges állam és a liberális demokrácia szükségszerűen a liberális eszméket juttatja dominanciához egy társadalomban azzal, hogy a konfliktusban álló eszmék között a versenyt (harcot) toleranciával és az eszmék közötti legnagyobb közös osztó megtalálásával igyekszik moderálni. A tolerancia és a legnagyobb közös osztó (átfedő konszenzus) pedig maguk is liberális találmányok: a pluralizmusnak és az értékrelativizmusnak kedveznek. Nincs erkölcsi igazság, legfeljebb érzelmek; a jog nem juttathat érvényre semmilyen "kemény" ideológiát vagy értékrendet (ami versenytársa lehetne a liberalizmusnak), az állam számára és a törvény előtt egyaránt fontos az, aki egy közösség tradícióját táplálja, mint az, aki bomlasztja; a nyilvánosságban praktikusan az az eszme győz, amelyik mögé nagyobb vásárlóerőt lehet állítani, semelyik közösség nem élvez kitüntetett védelmet, viszont -- ahogy a liberalizmus szükségszerűen átadja a helyét a progresszivizmusnak -- az "elnyomott" közösségek és "hátrányt szenvedő" értékek pozitív diszkriminációban részesülnek. Ez viszont egybeesik a piaci gondolkodással, amely minden fogyasztót meg akarván szólítani és minden létformát árucikké óhajtván tenni, szintén a kisebbségek erkölcsi felemelésében és értékeik piacosításában érdekelt.
Ezzel a nézettel száll harcba Putyin, Orbán és néhány más keleti autokrata sok tekintetben hasonló premisszák alapján. Ha a liberális demokrácia automatikusan a liberális-progresszív rendet juttatja hatalomhoz, akkor leplezetlenül egy értékrend és ellenhatalom szolgálatába kell állítani az államot: ez az illiberalizmus. Ha a piac egy bizonyos viselkedésformának -- és ezen keresztül a liberalizmusnak -- kedvez, akkor szembe kell fordulni a piaci logikával (benne olyan eltérő intézményekkel, mint a meritokráciával, a globális társaságokkal, a szupranacionális politikai képződményekkel), meg kell erősíteni akár piacellenes eszközökkel egy új "nemzeti" uralkodó réteget, le kell törni az autonómiára ácsingózó civil társadalmat, állami redisztribúcióval kell menedzselni a baráti és ellenséges csoportok közötti erőviszonyokat stb.
Az illiberális állam azonban improduktív. Míg a piaci logikát nem sikerül globálisan mindörökre felszámolni (ennek az esélye annyi, mint a Föld köré szervezni a Nap mozgását), az illiberális állam az erőforrásait a piacról fogja beszerezni, ezért érdeke azt üzemképes állapotban tartani. Ettől kezdve az állam túlélése azon fog múlni, hogy hatékonyabban tudja-e -- immár -- szolgálni a piacot, pontosabban, hogy a piaca működése és az állami redisztribúció közös társadalmi hatékonysága fel tudja-e venni a versenyt a liberális közegével (úgy-ahogy szabad piac + úgy-ahogy liberális államok). A válasz egyértelmű "nem".
A történelem és a logika is elégségesen bizonyítják, hogy az illiberális (túlközpontosított-fosztogató-pazarló) államok -- egy bizonyos gazdasági fejlettségen túl -- nem tudják hatékonyan szolgálni az értékteremtés, a csere és az újratermelés (a piac) érdekeit, ezért csak idő kérdése, hogy meddig maradnak fenn. Miközben Orbánnak nincs exit stratégiája (ezért veszélyes az uralma), a kényszerű exitje csak idő kérdése. Putyin retorikájából világosan látszik, a Nyugattal való egész kétségbeesett küzdelme egy elfogadható modus vivendi kivívására irányul, kisebb léptékben ez lehet Orbán optimális célja is, akár Putyinnal csomagban. Addig az egész stratégiája összefoglalható a hatalmon maradásban, a személyes pozícióerősítésének és a társadalmi romlás lassításának kettős céljában.
Ebben a folyamatban vannak -- vagy legalább erre számít -- ütőkártyái: pl. Magyarországnak az "etnikai homogenitásból" származó vélt előnye, amely a szerte propagált és Putyin által is növelni igyekezett "nyugati káosszal" szemben modellként szolgálhatna a globalizáció megállításában és -- Magyarországot illetően -- a szoft versenyképességünk növelésében. De ez olyan -- ahogy a művelt szerb mondja, "long game" --, és különösen az a negyedik ipari forradalom, a szabadkereskedelem stb. globalizációs nyomása közepette, hogy erre alapozni a nemzeti versenyképességet -- ami egyébként romlik -- rosszabb, mint kalandorság. Az megtörténhet, hogy a jövőben a virtuális világ dominanciája és az internetes ipari és magánéleti kontroll úgy megerősödik, hogy a liberalizmus hagyományos értékei végleg megrendülnek, mert egyszerűen kilúgozódnak a társadalmi logikából. De hogy az így felülkerekedő piaci logika az etnicista, nemzeti, centrifugális erőket részesítse előnyben: ennek gyakorlatilag semmi esélye. Ha valami, akkor a progresszivista autokráciák uralma következik majd, amely a relativizmus után a homogenizációt (akár a kiborgok jogait is ideértve) fogja előnybe részesíteni, mert ezt követeli a technológiai és a piaci hatékonyság. Ekkorra -- ha szeretjük ezt a jövőt, ha nem -- Putyin és Orbán harca egy fölösleges, meglehet annál károsabb vargabetűként lesz feljegyezve a krónikákban. Károsak voltak, mert hátráltatták nemzeteik versenyképességét és alkalmazkodását a domináns trendekhez, amikor ezeknek akár arra is esélyük lett volna még, hogy ténylegesen befolyásolni tudják a trendeket, és ezzel átmentették volna kultúrájukat a globalizációba, tartósan szavatolva a produktív túlélésüket.
Az utolsó 100 komment: