Nem kéne talán az egekig cifrázni egy jól működő ország politikai gyakorlatát -- hogy már tényleg csak a Jóisten segíthessen majd rajtunk. Az a sz*rkeverés, ami másfél évtizede, de különösen nyolcadik éve folyik a magyar politikai rendszerben politika (vö. közösségi koordináció) címén annak érdekében, hogy közben a politika unortodox értelmezése (vö. hatalomgyakorlás) váljon az elfogadott normává, viszont közben tönkremenjen ember és társadalom, azt hittük volna, kiüti a honfitársaink nagyobb részének szemét is, de nem. A kisebb részéét is alig. Sőt, már-már mitikus képességeket tulajdonítanak a Vezérnek, akinek sikerült meghekkelnie a politika józan ésszel elfogadható rendeltetését.
A politika -- amennyiben az előbbi értelmében a társadalom, és nem a kormányzat (és vezetőinek) erejét szolgálja -- mióta világ a világ verseny-, együttműködési és identitás-kérdéseket vet fel, és ezeket akár sikerrel tudná kezelni is, ha ennek szánnák. De még egyszer, ezen a bús magyar földön nem ennek szánják, kisebb részt tehetségtelenségből, nagyobb részt gazemberségből. A versenyképes társadalom politikája -- amely nem takarítható meg anélkül, hogy a társadalom elszegényedne, ami viszont koncentráltan hívná elő a mélyéből a legrosszabb szellemeit -- az ilyen igényű közösségek mintáit nézve a XXI. század elején -- de tudnék amellett érvelni, hogy öröktől fogva -- nagyjából ezen a három elven nyugszik: minél szabadabb kereskedelem/piac, minél erősebb bemeneti esélyegyenlőség (az egyéni önkiteljesítés lehetősége és az összképességek maximuma érdekében) és biztonságos (személyes) identitásőrzés.
Lehet ezt a hármat cifrázni és tradeoffolni ideológia, ízlés, ellenségkép stb. szerint, de végső soron mindig ide lyukadunk ki. Amikor a konzervativizmusról szántom a sorokat, végül is mindig ezek konfigurációjáról beszélek, ahogy mindenki más is hol racionálisabban, hol kevésbé úgy. Vannak, akik a piacot korrigálnák, vannak, akik az esélyegyenlőséget zavarnák el a föld alá vagy -- ellenkezőleg -- egészítenék ki kimeneti kompenzációval, esetleg még cifrábbakkal, vannak, akik az identitást tartják huszadlagos, vagy legalább nem közösségi érdekű dolognak, és így aztán mindent összevetve az etatista-individualista tengelyen vagyunk sokféle pötty, sokféle önfelkent igazság -- legyen, nem érdekes. De akik nem tudnak ezzel a hárommal elszámolni a politikájukban a közösség előtt -- vagyis eleve nem olyan politikai rendszert üzemeltetnek, amelyben ezeket a dolgokat szabadon és a közjó érdekében meg lehet beszélni, azok nem a közösség érdekében űzik a politikát. Qed. Számomra ezért először is a mai politika a Momentumtól a Fideszen át a Szabad Magyar Tengercsinálók Pártjáig egyetlen tohuvabohu, reflektálatlan káosz, közösségellenes irracionalizmus, másodszor is természetesen a Fidesz praktikusan a legkártékonyabb, a szellemi és anyagi erőforrásainkat a legjobban emésztő erő.