A baloldal (nevezzük ezt egyszerűen az egyenlőség programjának, noha -- kicsit bonyolultabban -- pontosabb volna a konstruktív önazonosságénak hívni) kétezer-ötszáz éve utópiákban létezik, és nem változott az akkor sem, amikor kommunizmus elnevezéssel politikai proto-elméletté vált a XVIII. század vége felé Victor d'Hupay ujjai alatt, majd a legismertebb reprezentánsa, Marx, tudományos formába öntötte (a részvét miatt nem tettem idézőjelbe a "tudományost"). A baloldal mozgósító ereje mindig az utópia -- ha tetszik, a humanista illúzió, az ember természeti és közösségi énjének egymásra találása, önazonossága -- volt, illetve ugyanő, a baloldali program, akkor vált kiábrándítóvá, amikor ennek az illúziónak a feladására kényszerítette a híveit. A baloldalnak -- ez alighanem vitathatatlan -- a megvalósult szocializmus ártott a legtöbbet, ami azt is jelenti, hogy mindig is sokkal termékenyebb volt a rendszerek ellenzékeként, ahogy ma is az lehetne (tehát kapitalista körülmények között). Sőt, én -- egy kis malíciával szólva -- nem is értem, miért nem érzi jobban otthon magát a mai közegben. Szárnyalnia kéne. 

Annyira szükség van az utópiára.

Hiszen az ellenfél is csak narratívákban létezik. Magyarországra szűkítve az érdeklődést, mi másból veszi Orbán rendszere a legitimitását, mint a narratívából, a sztoriból, a meséből -- egy fikcióból? Ami korábban a zsidó összeesküvés volt, empirikus tények (hogy zsidók léteznek) fiktív összeesküvés-elméletbe való rendezése (ami az empirikus alapjának és a valóság meghaladása vágyának kombinációjától tett szert akkora gyújtóerőre), ma is működik a tömegtársadalmi értelemben vett jobboldalon (=az etnicista és rasszista kollektivizmusban). Az orbánizmus sem más, mint egyetlen politikai sztori: a migránsok, a Nyugat és Soros felhasználásával minimális empirikus alapokra grandiózus légvárat felhúzó utópia (ami nekik "u-", az másoknak "disz-"). Mi akadályozza a baloldalt abban, hogy hasonlóan járjon el a politikai hatalom megszerzése érdekében?

Először is az, hogy a baloldal már nem hisz a saját szellemeiben (nemcsak a spectre, hanem a spiritus, az animus és a genius értelmében sem). A baloldal materializmusa elfeledtette vele a materializmusának szellemi (idealista) alapjait -- hogy mint sikeres, akcióképes utópia "annak idején" első sorban a szellem és a lélek tápanyaga volt. Ma a politikai és a szellemi baloldal horizontja egyaránt a béremelésig és a vagyonegyenlősítésig terjed a kogníciójában (Piketty) és a politikában is, és ezzel már radikálisnak mondja magát, miközben a jóléti változatai (kb.) hetedik generációs jogokért - a szimbolikus és identitásegyenlőségért - harcolnak az issue-politizálás frontjain. Nincs itt, kérem, semmiféle oldal, legföljebb szenvedélyek és reakció.

A baloldalnak tehát nincsen jövőképe, amely utópiaként, filozófiai és politikai narratívába öntve szellemi bátorságot, orientációt és célt adna a híveinek. A baloldal száraz, fáradt és fantáziátlan. A másik ok, ami akadályozza a baloldalt a termékeny utópia kialakításában, hogy nem foglalkozik másodsorban a társadalomelmélettel -- megint csak összefüggésben a szellemi restséggel, amely megelégszik a kapitalizmus által feldobott témák és issue-egyenlőtlenségek dekoncipiálásával és a kapitalizmus jogrendjén belüli kezelésével. Holott itt van az orrunk előtt a legfontosabb téma, amely a társadalomelméletnek kifutást ad a jövőbe (akár alkalmasabb módon, mint ahogy Marxnak rendelkezésére állt az akkori jövő): ez a mesterséges intelligencia, a robotizáció és az értékteremtési struktúrák átalakulásának radikálisan új kontextusa, és ennek hatása az emberi nemre. A baloldalnak le kell mondania arról, hogy a tőkét kiváltsa a társadalmak regenerációjának "logikájában" (a múltja is erre tanítja), de elengedi-e a humánumot is ugyanemiatt -- mert a tőke és a humánum antagonisztikusan együtt jár a múltjában, vagy ellenkezőleg, mert annyira lemondott már a tőke kiváltásáról, hogy az emberi voltunkból sem tudja kivonni, hanem engedi vele felemésztetni?

Disztópiával vagy utópiával nézünk szembe a jövő társadalmaiban? A baloldal még ebben sem döntött. Harcolni kell-e itt akármiért vagy akármi ellen? Ha a baloldal nem harcol, átadja a jövőre vonatkozó narratívát a technokrácia és a nemzeti szocializmus lehetséges disztópiájának? Van egyáltalán a baloldalnak emberképe? Nem úgy tűnik. A kommunizmus a humánum utópiájának indult. Kézen-közön elveszett az igény a baloldalban, hogy elsősorban így tekintsen magára, ezért folyamatosan adja fel a hadállásait. A politikai jelentéktelensége csak ennek a harmadik-negyedik rendű következménye.