Reprodukálok -- kicsit megváltoztatva, a lényegét meghagyva -- egy beszélgetést a Facebookról.
Poszt: "Újabban sűrűn utazom át a régi lakóhelyemen trolival, busszal. Ugyanolyan bácsik, svájcisapkás, gurulószatyros nénik néznek szúrósan, mint 32 évvel ezelőtt, amikor eljöttem innen. Csak akkor ők voltak kb annyi idősek, mint én most. És még a rendszer is ugyanaz maradt.."
Komment: "Az egyik dolog, amit imádok Bécsben, az a sok rendkívül idős hölgy, akik kifogástalan eleganciával, kifogástalan sminkkel, sugárzó belső békével közlekednek a városban, öröm rájuk nézni, mindig azt gondolom, hogy én is ilyen elegáns szeretnék lenni 80 éves koromban. És annyira jó lenne Budapesten is sok vidám, elégedett, jómódú idős ember..."
Nos, a nyugdíjasaink sajna soha nem akartak ilyenek lenni, az élők közül a legrégebb óta szavaznak képletesen és alkotmányosan szabadságtipró megoldásokra, kompromisszumokra, öncsalásra, hazugságokra, az ezekből élő pártokra, senki másnak, mint enmaguknak köszönhetik a bécsiekhez mért nyomorukat. A hetvenéveseknél csak a hatvanéveseknek kisebb a felelősségük, a nyolcvanéveseké nagyobb, hát még a kilencveneseké -- sorry. (És még csak nem is vizsgáltam a konkrét politikai választásaikat. Reprezentatívnak fogom fel a közeget az egész társadalomban, csak az időre utalok, amit Magyarország formálására fordítottak.) A nyugdíjasokat nem menti fel semmi a Magyarország jelenlegi állapotáért viselt relatíve kiugró felelősségük alól, de hát nyilván nem is akarnák, hogy az idős voltuk okán megtagadjuk tőlük a morális felelősséget a tágabb közösségük állapotáért. Csak nem várják el -- ugye, nem --, hogy tiszteletből infantilizáljuk őket, csak mert a politika folytatólagosan ezt teszi a szavazataikért cserébe? Tehát nosza, mindenki számoljon el a felelősségével, mindenki a személyes felelősségével, de időarányosan. Minden tiszteletem mellett javaslom ezt, ami embertársunkként, családanyaként, alkotó polgárként stb. kijár mindenkinek.
