A Publicus most közzétett kutatása szerint az MSZP válságából egyedül az LMP profitált. A párt utolsó két hónapjának Szél Bernadetthez és a Ron Werber koordinálta kampányhoz köthető felívelő tendenciája éles ellentétben áll a Momentum -- e felmérés mások által is visszatérően igazolt -- megrekedésével. Talán nem elsietett feltenni a kérdést: mi történik?
Korábban írtam már, hogy a Momentumnak nincsen narratívája, illetve rosszul értelmezik azt, hogy mi ez egyáltalán. A narratíva nem egyszerűen vízió és főleg nem szakpolitikai programok technokrata egymásra hányása. A narratíva -- esetünkben -- a magyar múlt, a jelen és a jövő érzelmileg megragadó és ezt kellő számú (=nem túl sok) racionális érvvel megtámogató összefüggő története. A narratíva lényege, hogy a jövőképe szükségszerűnek és kívánatosnak tűnjék fel benne, de nem azért, mert ésszerű, hanem mert otthonos, érzelmileg átélhető, kívánatos és erős. Ennek produkálására a Momentum láthatóan nem képes, ehelyett -- sajnos -- a programmatikus gondolkodást erősíti, mert feltehetően arra számít, hogy ez képezni fog a választók fejében egy narratívát. Nincs igazuk, fordítva ülnek a lovon. Az idő meg közben szalad.
Nem vagyok elégedett -- választóként, megfigyelőként -- a Momentum vezetésének minőségével sem. A lehető legtágabban értelmezve, a generációs jellegük -- amit előnyüknek gondoltak -- éppenséggel a hátrányukra szolgál. Az egész teljesítménytől elveszi a komolyságot, ami a program kapcsán talán járna nekik, de ennek megítéléséhez nagyon kevesen fogják venni a fáradságot, tehát a vele való időtöltés -- a folyamatos szakpolitikai bizonygatás -- minimum alacsony hatékonyságú, de -- a narratíva említett hiányának ismeretében -- kontraproduktív is.
A Momentum -- ahogy látom -- két tekintetben jár el jól. Megalapozza a jelenlétét az országban és nem közösködik a többi ellenzéki párttal. Ennek lehetnek előnyei a 2018/22-es választási ciklusban. De az utóbbi napokban az is világossá vált, hogy a Momentum nemcsak a jobboldali voksoknak nem lesz gyűjtőhelye, de a baloldaliaknak sem (az előbbieket a Fidesz megtartja, az utóbbiakra az LMP-nek van sokkal nagyobb esélye), tehát ahelyett, hogy áthidalná a Momentum a két oldalt, beleesik a szakadékba.
Nagyon érdekes kérdés az: miért az LMP és miért nem a Momentum. Egyrészt Szél Bernadett jobb karakternek tűnik a választók szemében, mint Fekete-Győr András (akként, ahogy ma ismerjük őket, de nyilván az ember változik). Az előbbi súlyosabb, érdekesebb, jobban érvényesül a képernyőn. Másrészt legalább ennyire fontos, hogy -- éppen a most a Momentum által űzött középutas politika feladásával (!) -- visszatalálnak általa az LMP-hez olyan ősrégi szavazói, akiket Schiffer elundorított a párttól. Egy, világos lett így is, hogy a középutasságra nem lehet pártot építeni Magyarországon. Kettő, Schiffer a Fidesz kétharmadát szolgálta idáig azzal, hogy ezt erőltette és nem a baloldal újraszervezését. Három, mintha az LMP-s projekt most érne be, tehát ez a párt is képes a megújulásra, amivel a Fidesz után az első ilyen. A Momentumra meg, úgy tűnik, minimum még nincs szükség, ha egyáltalán szükség van. El szeretném kerülni a cikk kapcsán a fölösleges bírálat-köröket: magam a Momentum sikerének drukkolok.