Gyurcsány, Fodor, Bokros, az aktuális MSZP-elnök, hozzájuk szürkülőben az egyszázalékos Juhász Péter, a mérhetetlen Karácsony "Gergő" Gergely... akik összesen több ezer óra kibérelt műsoridőben (prime time!) vezetik a "demokratikus" ellenzéket a fideszes négyötödhöz. Üdvösen kilóg végre az LMP, amelyik csak profitált eddig Schiffer távozásából, és a Momentum, amelyik nagyon helyesen nem alkuszik. Az említett pártok hatékonysága negatív: veszteséget termel választói preferenciában és pénzben is. A feléjük irányuló bizalom viszonzatlanul és felelőtlenül folyik szét, a rájuk költött közpénz és magánfelajánlások egy feneketlen kútba ömlenek. A posztkommunista akol és a képes média elemző műsorainak rettentő gyengesége, a keresztnevesített-háziasodott műsorvezetők felkészületlensége és kritikátlansága közös akol melegben pudvásította el a magyar ellenzéki szellemet az utóbb hét évben (amely szellemben egyébként a Fidesz lehetett volna akár példájuk is). Amennyiszer láthattuk mi az utóbbi évtized(ek)ben az említett politikusok és még néhány tucat kitüntetett körét anélkül, hogy bármivel is gyarapították volna a magyar politika ethoszát -- sőt túlnyomórészt értékelhető hír vagy politikai tett sem volt a képernyős-hangos megjelenésük mögött --, egy sündisznó vagy egy cserépkályha is hasonló választási eredményre lenne képes pártvezetőként. Nem a pártok a gyengék, hanem a politikai nyilvánosság egész intézményrendszere, amelyik ezt a példát teszi a választók elé. (És itt nyitok egy zárójelet az írott sajtó egy részének, amely az RTL Klub rövid virágzása után egyedül viszi a minőségi újságírás maradékát.)
Nulla innováció, nulla kreativitás, nulla hozzáértés. Ez a magyar ellenzék és a magyar képes-hangos média közös produktuma. Nem írnám ezt le, ha nem látnám a tíz éves lefelé mutató spirálban ennek az újabb állomását -- mintha mi sem történt volna, kivéve, hogy gyakrabban kerül elő Lengyel László (aki legalább valamiféle minőség). Az ellenzék tovább hiteget széthullásának az utóbbi hetekben tapasztalt katasztrofális fordulatai után is. Az n+1-dik permutációval rukkolnak elő ugyanabból a személyi körből és erkölcsi mélységből, amelyet a média az újabb iksz a négyzeten mennyiségű műsorperccel honorál azzal áltatva magát, hogy ő csak megmutatja a valóságot. Well, megmutatja és újratermeli, hölgyek, urak. Szankcionálja, jóváhagyja, ráüti a pecsétet. A politika nagy része ugyanis beszéd. Tehát az a mérce, aki végül szóhoz jut. Olyan is a mércénk. Ellenben hírértéket várni valakitől mielőtt beszélni kezd és ezt szabni a bemutatása feltételéül, prime time tévedés, totális nem ismerete a politikának. Olyan minőségű politika-kép, mint amilyen a mai magyar politika, amelynek "képernyőképes" élvonalában ezért aztán kisebb a mozgás, mint a Fortune 500-as listán (hiszen sokkal konzervatívabb intézmény, mint pl. én vagyok -- csak éppen egy éktelenül rossz minőséget konzervál). Vissza is kapja a magyar nyilvánosság a saját ostobaságát kamatostul olyan beszélgetések formájában, amelyek az ATV és a HírTV beszélgetős műsoraiban dominálnak. Szimptomatikus, hogy egy Demcsák nevű hölgy képernyőhöz juthatott; hogy a szakmát folyamatos haknizásnak tekintő közéleti műsorvezetők keringenek évtizedek óta a csatornák között, mert -- úgymond -- a nézők ragaszkodnak hozzájuk. Egy frászt. Az intézményrendszer zárt és kizárja a versenyt. Gondolatok, ethosz, narratíva, hit, szenvedély helyett vákuum, pusztaság, unalom, bejáratott harmadminőség, bratyi -- szellemi korrupció a bérelt helyet élvező vendégek egy részének jutó fideszes kenőpénz mellé.
Az urak fent azt mondják, tudjuk jobban, csináljunk jobbat. Tudunk -- még én is --, csinálni már kevesebben tudunk kellő szívósság, áldozatkészség és idő híján -- család, munka, ilyenek. Gyengeség. De ne áltassanak minket: ebbe a leosztásba betörni (elhülyített magyar valóság + reproduktív "ellenzéki" média) minimum ugyanolyan feladat, mint a Fidesz várát nekik ledönteni. A represszív ellenzéki valóság ugyanolyan zárt intézményrendszert és kultúrát hozott létre Magyarországon, mint a fideszes. Még a minősége is hasonló -- illetve funkcionálisan rosszabb, hiszen az ellenzék zuhan. Ezért is drukkol az ember a Momentumnak, amelynek sikerült áttörni ezt a falat, és az LMP-nek, amely átszivárgott rajta, de szerencsére nem vált a fal részévé -- még ha az ember nincs is túl nagy szinkronban -- főleg az utóbbi -- világnézetével. Csak így tovább. Meg ne alkudjatok!
