Az ország gazdagodásának nincs királyi útja. Viszont van járható útja. Egy nemzet gazdagodásának logikája semmit nem fog változni ahhoz képest, ami az utóbbi hetven (béke)évben volt, és nagyjából a következő szempontok mentén épül fel.

1. Egyének szintje. Magas színvonalú oktatás és szakképzés révén a tanulási képesség elültetése és a populáción belül a nagy hozzáadott értékű szakmák minél nagyobb arányban történő elsajátítása. A tanulási kompetencia és a tudás változó egyensúlya. Ezeken kívül a legfontosabb a csoportmunkára való képesség és idegen nyelvek (német, angol, kínai, arab) magas fokú ismerete.

2. Közösségi szint. Egyének közötti bizalom és versengő együttműködés erősítése. Ennek útja a világos társas értékek stabilitása a meritokráciával és a szolidaritással a középpontban. Erős családtámogatással és önkormányzatisággal.

3. Piac és gazdaság. A vállalatok mind erősebb bekapcsolódása - döntően - a nyugati ökoszisztémába először alacsonyabb, majd erősödő termelékenységgel és EVÁ-val (Economic Value Added, Gazdasági Hozzáadott Érték). Az EVA növelését egy ellátási láncon belül a mindenkori optimális, összességében növekvő termelékenység (komplementer folyamathatékonyság és innovációs erő) teszi lehetővé, amely tanulást és folyamatos fejlesztést feltételez (vö. még az MVA -- Market Value Added, Hozzáadott Piaci Érték -- és a CM -- Contribution Margin, fedezeti hányad -- szempontjait). Hosszabb távon belső tőkefelhalmozás, illetve működőtőke- és technológiaexport nélkül nem megy a gazdagodás, ez mutatja az adott képességeink globális piaci erejét.

4. Állam. Az elvonás és a dinamikus újraosztás alapszempontja: a társadalom értékteremtésének elősegítése, amihez az államszervezetben uralomra kell jutnia a szolgáltató erkölcsnek és a belső hatékonyságnak. Az értékteremtés elősegítésének elsősorban közép- és hosszútávon értelmezett versenyképességi szempontokban (az oktatási és az egészségügyi rendszer, az intézményrendszer, a szociális háló és az ország geopolitikai-stratégiájának erősítésében) kell megnyilvánulnia. A közvetlen piaci beavatkozástól az államnak minden körülmények között tartózkodnia kell leszámítva az értékteremtés nem piaci szempontjainak elismerését, pl. a kultúráét, az anyaságét, néhány közjószágét, és ezeken túlmenően az emberhez méltó élet materiális minimumának mindenkire való kiterjesztéséét, amit mindösszesen az adó- és támogatási rendszeren keresztül kell érvényesítenie. Ez vagy vegyesen egykulcsos személyi jövedelemadót, többkulcsos ÁFÁ-t és szociális/közösségi hozzájárulást, vagy enyhén progresszív adórendszert kíván a közösségi hálózat, a személyek közötti önkéntes szolidaritás és az egyházak karitatív funkcióinak ösztönzése és erkölcsi elismerése mellett. Különösen a robotizáció és a mesterséges intelligencia várható elterjedésével -- de szigorúan a fentiek érvényesítése után, azaz az értékteremtési tartalékaink kimerülésével -- meg lehet fontolni az átképzési rendszerben való részvétel mellett a részmunkaidős közmunka intézményesítését, a munkanélküli járulék jelentős emelését, esetleg az egységes alapjövedelem bevezetését. (Vö. még a robotok adózása.) Nemzetgazdasági stratégiában (bizonyos iparágak és oktatási területek kiemelésében a fejlettségünknek ezen a fokán és a stratégiai környezetünkben) nem hiszek, de értelemszerűen az államnak a szellemi és szolgáltató munkakörökre kell koncentrálnia a versenyképességi stratégiájában, ezek járnak ugyanis nagy hozzáadott értékkel.

# Ez a viszonylag száraz szöveg meggyőződésem szerint az alfája és ómegája a gazdagodó és elégedett társadalmak felépítésének, amit lehet cifrázni, de logikailag szembe menni vele aligha. Különben még mélyebbre hatolunk abban a zsákutcában, amelyben már eleve jókora utat tettünk meg. Nyilván vannak a szövegemben vitatható szempontok, főleg rengeteg kiegészíteni való, de meg akartam mutatni -- amire egyébként rajtam kívül még sokan képesek lettek volna --, hogy jó országot csinálni nem kívánja azt a sámán image-et, amit Orbán kialakított maga körül -- nem mellesleg a jó ország legnagyobb kárára. Ennek a blueprintnek az alapvonalakban való elültetése, irányba rakása egy egész parlamenti ciklust kíván, a trendszerű eredményei 15-20 év után várhatók. Ez a minimum, amit erre a befektetési pályára fordítanunk kell. A jelzett négy szint pedig csak egymással összefüggésben működik -- egyik sem megtakarítható, vagy szétesik az egész.