1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.09.17. 12:25 HaFr

Az orbánizmus egy blöff

"Semmi kétség, hogy a nacionalista retorika alapján a szavazók egy része elhiszi, hogy vezetőik függetlenek, ám ennek semmi köze a valósághoz. A régió politikusai két dolgot tehetnek: beérik egy látszat rebellióval nagyon hülye hazai támogatóik megvezetése céljából vagy komolyan szembe fordulnak a kézzel, amelytől enni kapnak, ami az országaik gazdaságát tápláló befektetések elpárolgásával járna." Így érvel világosan, és a várható globális technológiai változásokat és a fokozódó tőkekoncentrációt még nem is érintő tanulmányában a Bloomberg szerzője.

Gondoljuk el egy pillanatra, hogy nagyon eldurvulnak a dolgok az EU és Magyarország között, mire a német parlament (tanulva az unortodoxiából) telephelyei felszámolására kötelezi, vagy a Magyarországon megtermelt jövedelmük erejéig 30%-os büntető adóval sújtja a német cégeket, aminek eredményeként azok egy év alatt kivonulnak Magyarországról. A magyar gazdaság a bejelentés pillanatában összeomlik, egy euróért 500 forintot kell adni, a munkanélküliség 25%-ra ugrik stb., miközben a német (gyártó) cégeknek ez legfeljebb átmeneti problémát jelent, főleg, hogy a veszteségeiket a német állam várhatóan megtérítené. A helyettesítő tőke reménye idehaza a nullához konvergál -- se a politikai befolyásunk, se a hozzánk fűződő gazdasági érdek nem elég erős ehhez (pl. Kínában). Ahogy a fentebb idézett szerző megjegyzi, szembe kell néznünk -- elsősorban nekünk -- azzal, hogy Magyarország külföldi kézen lévő ország -- ami az országra gyakorolt valós befolyást nézve legalábbis találó kifejezés. Egy ilyen országnak egyetlen módon van esélye növelni a sokat emlegetett szuverenitását: ha növeli a versenyképességét és növeli a belföldi tőkefelhalmozást.

"A nacionalizmusnak lehetnek még pillanatai, de már lekésett arról, hogy keresztbe feküdjön ennek az integrációnak. A régió országai túl hosszú ideje nyitottak a külföldi befektetők előtt, túl nagy mértékben elvesztették az ellenőrzést saját gazdasági jövőjük felett ahhoz, hogy megőrizzék a politikai kontrollt ügyeik irányítása felett. Az EU nemzetállamainak önállósága hasonlatossá válik a helyhatóságok önállóságához."

Ezért is tekinthető az orbánizmus olyan politikai blöffnek, amelynek az életképessége nem magyar döntés kérdése. Orbán mindent megtesz azért, hogy zavart okozzon az EU-ban, de ennek a kifutása még az EU felbomlása esetén (!) sem lehet pozitív Magyarország számára. A legjobb esetben is fokozódó szegénységre lehet számítani, de sokkal rosszabb forgatókönyvek is vannak. Az orbánizmus blöff, mert nincsen olyan stratégiai kimenete, amely jót tenne az országnak. Nem én mondom, az idézett szerző mondja: a hülye hazai támogatók megvezetése eddig sikeres. De keserű lesz az ébredés.

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3412870848

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán képmására vonatkozik a jog, Soroséra nem 2017.09.18. 11:57:03

Az ARC kiállítás minden évben pontos képet ad arról, hogy milyen állapotban van az ország, és nem csak a plakátok által, hanem azzal, is hogy ezekre milyen reakció születik.  Az idei év pl. többszörösen is arról a képről szól, amelyen a diktatúra elle...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 11:56:17

@444:

"elemi közelítéssel az oligarchák két esetben gondolkodhatnak."

Helyesen: te úgy gondolod, hogy elemi közelítéssel az oligarchák két esetben gondolkodhatnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 12:06:35

@444:

Az, hogy Béla hitelre veszi meg a legújabb iPhone-t, nem az Apple sara.

A kormányzatok eladósodásairól pedig kizárólag a kormányzatok tehetnek. Senki sem tart pisztolyt a fejükhöz, hogy "hiánycélokat" jelöljenek meg. Az pedig nagyon szar duma, hogy akkora a költségvetési hiány, mint az adósságszolgálat -- ugyanis az adósságszolgálat azért van, mert korábban volt költségvetési hiány.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 12:10:08

@444:

Ami pedig a késő-Kádárkor "maszekolós" gazdaságpolitikáját illeti, ld. az alábbi linken a jobb fölső sarokban lévő szösszenetet:

library.hungaricana.hu/hu/view/HevesMegyeiNepujsag_1984_10/?pg=15&layout=s

2017.09.19. 12:13:12

@neoteny:
na de ezeket a hiánycélokat, kormányzati adósság csomagokat valakik mégis csak megvásárolják a "piacok". nem az a kispiac, amelyikre irmuska jár túrót venni. hanem ahová böszörményinével mennek kézen fogva, hogy a táskájukkal nehogy elvegyék életük megtakarítását. aztán beteszik a questor-ba. aztán szerencséjük van. mert az állami betétbiztosításnak köszönhetően csak a kamatot vesztik el. a többit az összes adófizető fizeti. tehát ők is. de legalább megmaradt 1-1 millió forintjuk a révai nagy lexikon kötetei közé rejtve. sanyi a petőfi kötetbe rakta a dugi pénzét. azt edit úgyse veszi le a polcról. csak egyszer öcsikének kellett a házi dolgozathoz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 12:14:57

@444:

"na de ezeket a hiánycélokat, kormányzati adósság csomagokat valakik mégis csak megvásárolják"

És? Miért kell a kormányzatoknak adósságba verniük magukat?

2017.09.19. 12:20:40

@neoteny:
azért, hogy megnyerjék a választást. és ha elvesztik, akkor legalább a másik párt helyzetét megnehezítsék.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 12:33:22

@444:

1984 októbere:

"[számítástechnikai klubban] alkatrészekből összeépítettek egy ZX 80-as gépet is. Ez most a világpiac legolcsóbb (40 angol fontba, nem egészen 3 ezer forintba, plusz 7—8 ezer forint vámba kerülő), ugyanakkor talán legjobb személyi számítógépe. Aztán kaptunk a következő tanévre a minisztériumtól magyar masinákat is: három HT 2080 Z-set; darabja 30—50 ezer forintba kerül."

Vagyis ha nem számol vámot a szocialista állam, akkor a három "magyar masina" árából (legalább) 30 darab ZX 80-as kitet tudott volna vásárolni a számítástechnikai klub.

2017.09.19. 12:35:08

@neoteny:
vagyis az állam és a piac párosa a történelemben ismétlődő gazdasági válságokat produkál. amit az elitnek érdekében áll valamilyen módon elsimítani. és az alapvetően egy vallási kérdés, hogy mire hivatkozva vegyék. ha ezt nem tudják megoldani, akkor háborút jelent.

most az a kérdés, hogy egy ilyen helyzetben a politika mire hivatkozva lépjen. werbőczy hármaskönyvére, láthatatlan alkotmányra, füles mackóra, vagy micsodára.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 12:41:41

@444:

"vagyis az állam és a piac párosa a történelemben ismétlődő gazdasági válságokat produkál."

Vagyis nem: az állam produkálja a válságokat, aztán megy a narratíva a "piaci hibákról".

2017.09.19. 12:57:51

@neoteny:
a magyar számítógép előállítása nyilván többe került. de ugye itt jön be az, hogy az iparban szinte minden termék magyarországi előállítása drágább, mint valahol nagyvilágban. de ugye a hazai tulajdonnak valamit termelnie kellene ahhoz, hogy fogyasztani lehessen. a másik dolog, hogy a ht2080z azért jobb gép volt, mint egy zx80. mivel az egy trs-80 klón volt. a harmadik, hogy a font piaci árfolyama nem egyezett a hivatalossal.

ha ezeket összeszámítjuk, akkor a híradástechnikai szövetkezet terméke 2-3x annyiba került, mintha gépeket behoztak volna. amit a szocializmusban se lehetett tartani. ezért is hagyták abba a sorozatgyártást. a videoton tv computer nem volt elég jó. talán még a primo lehetett volna egy viszonylag olcsó és jó iskolaszámítógép. de akkoriban sokfélével próbálkoztak. egyszer voltam az egyetem által szervezett nyári táborban. és a tornateremben állítottak be számítógépeket. ott volt egy rakás atari és abc-80.

2017.09.19. 12:59:05

@neoteny:
na de ez a te interpretációd. a vallás arról, hogy nem kell állam és tradicionális egyház. mert a piac jól felfogott érdekéből, vagy szánalomból osztogat helyettük.

2017.09.19. 13:03:14

@neoteny:
bojár létrehoz egy magánegyetemet. de leginkább a fizetős posztgraduális képzést nyúlja le. tehát az állami rendszerre települ rá. onnan próbálja a lehető legtöbb embert elvinni. soros is így csinálja. és mondjuk a prezi magániskolájában is 10 gazdag gyerekre jut 1 szegény. azt is válogatják. szóval lószart jótékonykodnak. mazsoláznak. és van a mese, hogy ha nem lenne az állam, akkor milyen hiper-szuper iskolát hoznának létre. ha nem lenne az állam, akkor az a pénzalap sem jött volna létre, ami finanszírozta a prezit.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 13:07:38

@444:

"na de ez a te interpretációd."

Ez a helyes interpretáció.

"a vallás arról, hogy nem kell állam"

Az állam azoknak kell, akik az emberek erőszakkal eltulajdonított javaiból élnek. Akiket, ha magánemberként teszik ezt, rablóknak, tolvajoknak és csalóknak hívnak: ha politikusokként teszik ezt, akkor adókat szednek a "közteherviselésre".

"és tradicionális egyház."

Arra az egyházra gondolsz, amelyik összefonódott az állammal?

"a piac"

A piac egy folyamat; a piac nem tesz semmit. A piacon résztvevők tesznek választásokat, és ennek következtében adnak-vesznek javakat.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 13:09:55

@444:

"bojár létrehoz egy magánegyetemet. de leginkább a fizetős posztgraduális képzést nyúlja le. tehát az állami rendszerre települ rá. onnan próbálja a lehető legtöbb embert elvinni."

Ez feltételezi, hogy az emberek valamilyen módon az állami oktatás tulajdonát képezik, vagy legalább is ott a helyük. De ez csak egy szocialista axióma, nem bármilyen racionális érvekkel igazolt dolog.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 13:10:46

@444:

"ha nem lenne az állam, akkor az a pénzalap sem jött volna létre, ami finanszírozta a prezit."

Kevered a társadalmat és az államot.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 13:17:33

@444:

"a magyar számítógép előállítása nyilván többe került."

Erről van szó: a szocialista tervgazdálkodás rosszabbul használta fel a rendelkezésre álló erőforrásokat, hiszen a kapitalisták képesek voltak előállítani jobb gépeket olcsóbban.

Bojár nagyjából ebben az időben indította el a Graphisoft-ot: rájött, hogy a szoftver a nagy kaland, ugyanis viszonylag kis tőkebefektetéssel nagy hozzáadott értéket lehetett generálni szoftverfejlesztéssel. Nem is a Központi Tervhivatal hozta létre a Graphisoft-ot (mint ahogy a Rubik-kockát sem).

2017.09.19. 13:20:47

@neoteny:
bojár vagy soros azt állítja, hogy az ő egyetemük szabad piaci alapon működik. a francokat. nagyrészt államilag kiképzett diákokat vesz fel posztgraduális képzésre. azokat akiknek a szüleik elég sok pénzzel rendelkeznek. és esetleg anyuci, apuci vezető állami tisztségviselők. vagy az állammal üzletelő cégek vezetői. vagy diákhiteleket adnak. de azt ugye állami garanciavállalás mellett nyújtják a bankok. ahogyan azt a pénzt, amiből megvették bojár cégét. amiből aztán lett a magánegyetem. és azok a hatalmas készpénztartalékok is állami segédlettel jöttek létre amelyek rendelkezésre állnak az egyik oldalon, és a hatalmas adósság pedig ott van ugye a másikon. bojár a szuperász semmiféle elképzeléssel nem rendelkezik arról, hogy mit mondjon a kocsma népének. pedig ahhoz is kell valami kis gógyi. hanem inkább pénzeli a momentumot. amelyik azt mondja, hogy no olimpia. aztán ennyi.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 13:27:18

@444:

"bojár vagy soros azt állítja, hogy az ő egyetemük szabad piaci alapon működik. a francokat. nagyrészt államilag kiképzett diákokat vesz fel posztgraduális képzésre."

Ez feltételezi, hogy az emberek valamilyen módon az állami oktatás tulajdonát képezik, vagy legalább is ott a helyük. De ez csak egy szocialista axióma, nem bármilyen racionális érvekkel igazolt dolog.

"azok a hatalmas készpénztartalékok is állami segédlettel jöttek létre amelyek rendelkezésre állnak az egyik oldalon, és a hatalmas adósság pedig ott van ugye a másikon"

Az, hogy Béla hitelre veszi meg a legújabb iPhone-t, nem az Apple sara.

A kormányzatok eladósodásairól pedig kizárólag a kormányzatok tehetnek. Senki sem tart pisztolyt a fejükhöz, hogy "hiánycélokat" jelöljenek meg. Az pedig nagyon szar duma, hogy akkora a költségvetési hiány, mint az adósságszolgálat -- ugyanis az adósságszolgálat azért van, mert korábban volt költségvetési hiány.

2017.09.19. 13:28:27

@neoteny:
ez rendben van. de aztán nem tudnak mit kezdeni a többségi magyar társadalommal. mondjuk bojár. és kiszorította őket orbán, vagy vona. aztán az egy másik kérdés, hogy ők mit hoznak a magyar társadalomnak. nyugati típusú polgárosodást majdnem biztosan nem. de azt bojár sem hozott. tehát a kérdés, hogy a magyar polgárosodás micsoda. és erre bojár válasza az, hogy olyan nincs. mert mit tudom én finn modell van, de magyar modell nincs. mert az nem lehet. vekerdy tamás azt mondja, hogy az iskola alattvalóvá neveli a gyereket. sanyi szerint öcsikét a szent korona alattvalójává kellene nevelni. őt is azzá kellett volna. mert az ő inkább lenne. kommunistákat utálta. és a kapitalistákat is utálja. ez a szent korona alattvalója dolog jön be neki leginkább. de ezek ugye szimbolikus viták. mert a korona alattvalójának lenni az éppenséggel lehetne egy brit nemzetközösségi iskola célja is. akár még egy magániskoláé is. csak ezt bojár a gazdasági, vagy vekerdy a kulturális oldalról nem fogadják el. mert nekik a magyar tradíció büdös. erről van szó.
ez nagyrészt vallásvita.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 13:36:35

@444:

"kiszorította őket orbán, vagy vona. aztán az egy másik kérdés, hogy ők mit hoznak a magyar társadalomnak."

Miért lenne másik kérdés?

"ezt bojár a gazdasági, vagy vekerdy a kulturális oldalról nem fogadják el. mert nekik a magyar tradíció büdös."

A szocializmus magyar tradíció lenne?

2017.09.19. 13:45:15

@neoteny:
a t-mobilnál egy a kisebb kijelzős iphone 7 nulla forint kezdőrészlettel 2 év hűségidővel 195,580/232,980 forint. de elő kell fizetni mobil xl díjcsomagra. és a legolcsóbb iphone se 2 év hűségidővel csak 125,180 forint. ahhoz elegendő mobil l díjcsomagra előfizetni 2 évre. tehát lényegében a t-mobil bank kínál árukapcsolással egy terméket. ami szabad piaci alapon rendben lenne. de ezek mögött állami garanciavállalás van. ha az nem lenne, akkor nem tudnának hitelpénzt generálni. és a hitelszerződéseket állam nélkül felrúgnák az előfizetők. közhiteles nyilvántartások és rendezett közigazgatás nélkül a mobil telefont nem is tudnák visszavenni. ha valaki nem tudja fizetni, akkor a szerződést elégeti, a készüléket kikapcsolja és beledobja a kukába. a t-mobil szabad piaci alapon annyit tehet, hogy nem ad el neki több készüléket, vagy erőszakot alkalmazhat, de ugye az ügyfelek is rájuk gyújthatják az üzletet. állam nélkül az anarchia könnyen polgárháborúba torkollik.

2017.09.19. 14:04:40

@neoteny:
a keresztényszocializmus igen. debrecenben polgári felajánlással a szent erzsébetnek ajánlott kápolnával 1529-ben alapítják a menházat. ezek élére ispotálymestereket választanak. és 1553-ben a tanács elrendeli, hogy a vékából, a köbölből egy-egy dénár jusson a szegényeknek. A köböl és véka első felügyelői és gondviselői (provisor et procurator) kincses (kenches) istván és csorba (chorba) bálint voltak. ekkoriban az ispotálymesterek tasi (thassy) demeter és mizsér (miser) péter.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 15:51:13

@444:

"de ezek mögött állami garanciavállalás van."

Mik mögött van állami garanciavállalás?

"a hitelszerződéseket állam nélkül felrúgnák az előfizetők."

Ez a kocsma népének megfejtése, amelyik naphosszat azon morfondírozik, hogy hogyan lehetne még több benzint kilopni a fűnyíróból.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 15:58:29

@444:

"polgári felajánlással"

Anarchia.

"1553-ben a tanács elrendeli, hogy a vékából, a köbölből egy-egy dénár jusson a szegényeknek."

Mutasd meg ezt a rendeletet.

2017.09.19. 16:22:09

@neoteny:
a t-mobil is állami garanciavállalás mellett jut hitelhez, és az ügyfelek hitelszerződéseket is büntetőjogi felelősséggel kötik. ha nem lenne az, akkor sanyi dmitro nevű haverja megvenné a teljes készletet nulla forint kezdőrészlettel. aztán eltűnne. még így így is megteszik.

2017.09.19. 16:29:34

@neoteny:
anarchia akkor lenne ha az ispotály nem lenne szent erzsébetnek ajánlva. és nem lennének választott világias ispotálymesterek (archosok). de ugye vannak.

Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1552-1554

1553. ápr. 26. szerda
Feria quarta sequenti
453/6. A piacon (in theatro) levő ispotály mesterei:
Tasi (Thassy) Demeter Mizsér (Miser) Péter
A köböl és véka felügyelői és gondviselői (provisor et procurator)
Kincses (Kenches) István
Csorba (Chorba) Bálint
Minden egyes méréskor vegyenek az adás-vétel alkalmából egy-egy köböltől 1—1 dénárt, egy vékától egy dénárt, a bevétel a szegényeké legyen.
library.hungaricana.hu/hu/view/HABM_Fk_04/?pg=70&layout=s
library.hungaricana.hu/hu/view/HABM_Fk_04/?pg=71&layout=s

2017.09.19. 16:33:37

@neoteny:
a köböl jövedelme városi (közösségi) pénzalap.
454/3. Szíjjártó (Zyartho) Ágoston és Tót (Tott) Antal, Csorba (Chorba) Bálintnak, az egyházfinak az elmúlt évbeli köböl jövedelméből (proventus cubuli) átadtak 13 forint 14 dénárt.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 20:35:12

@444:

"a t-mobil is állami garanciavállalás mellett jut hitelhez"

Ez a kocsma népének megfejtése, amelyik naphosszat azon morfondírozik, hogy hogyan lehetne még több benzint kilopni a fűnyíróból.

"sanyi dmitro nevű haverja megvenné a teljes készletet nulla forint kezdőrészlettel"

Csak épp' nem adnák el Dmitro-nak.

2017.09.19. 20:54:10

@neoteny:
anarchiában erőszakkal elveszik. a piac ha jól működik, akkor a gazdasági, az egyház a kulturális, az állam pedig a védelmi optimumra törekszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 21:05:57

@444:

"anarchia akkor lenne"

... ha nem felajánlásokkal történne az ispotályalakítás.

"és nem lennének választott világias ispotálymesterek (archosok). de ugye vannak."

A kötet előszavából:

Az 1552-i statútum előírja a tanács határozatai iránti engedelmességet, a határozatok megsértőit a tanács megbüntetheti. Mégis tudunk valami mozgalomról, mert Deák Istvánt 1553. május 28-án, az új év táján kirobbant felkelésben résztvevők (insurgentes) összeírásának vádjával a szenátorok rendjéből kizárták. (432/3., 453/2., 460/8. reg.)

Vagyis voltak kísérletek az arkhoszok eltávolítására.

Továbbá ld:

433/7. Szántó (Zantho) Benedek (lehúzva: tiltakozott) a perét a szenátorok elé fellebbbezte, a 20 forint miatt, amire Jakocs (Jakoch) János, az ő, Benedek házába történt erőszakos betörés és kardrántás (eductio gladii) miatt büntetődött, egyedül őt illeti-e, vagy annak csak harmadrésze. A szenátorok úgy döntöttek, hogy neki csupán csak harmadrésze jár, más két része a bíráké.

Vagyis a bírák az általuk kiszabott büntetés 2/3-ért hoztak ítéletet: kétszer annyi jutott nekik a büntiből, mint amennyit a felperes kapott.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 21:11:46

@444:

"anarchiában erőszakkal elveszik."

Anarchiában a T-Mobil felbérel őrző-védő cégeket. Mint ahogy most is vannak biztonsági emberei.

"a piac ha jól működik"

A piac mindig jól működik, ugyanis ott emberek önkéntesen vesznek részt adásvételekben: minden cserében mindkét fél jól jár, ugyanis mindkét fél többre értékeli azt, amit kap, mint azt, amit ad. Ezért jönnek létre a cserék.

"az állam pedig a védelmi optimumra törekszik"

Helyesen: az állam (a mindenkori kormányzat) a saját életszínvonalának optimalizálására törtekszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.19. 22:47:56

A késő-Kádár kor "maszekolásáról":

1984 október:

A Budapesti Rendőrfőkapitányság Gazdasági Rendészete eljárást indított üzérkedés és árdrágítás bűntettének alapos gyanúja miatt Farkas István 41 éves építőanyag-kiskereskedő, budapesti lakos ellen. Farkas 1982. januárjától 1984. szeptember végéig a budapesti TÜZÉP Vállalattól beszerzett építőanyagot a megengedettnél 15—20 százalékkal magasabb áron értékesítette, s ezáltal körülbelül 200 ezer forint jogtalan haszonhoz jutott. Ugyancsak eljárást indítottak árdrágítás bűntettének alapos gyanúja miatt Manner Zoltán 39 éves építőanyag-kiskereskedő, budapesti lakos ellen, aki a megengedettnél 15—20 százalékkal magasabb áron értékesített építőanyaggal körülbelül 500 000 forint jogtalan haszonhoz jutott.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 03:00:05

A késő-Kádár kori "vállalkozásokról":

1984 október:

a SZÜV, a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat Heves megyei kirendeltsége. A Grónay utcai épület jó helyen van — ahogy hírlik, magas hatáskörök akarata kellett hozzá, hogy így legyen —, ám kilincsét még kevéssé koptatták a kliensek. Dénes György igazgató csöppet sem szkeptikus, noha azzal kezdi:
— Létszámunk százhetven, árbevételi tervünk 1984-ben 24 millió, költségünk 36 millió forint.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 04:26:43

A késő-Kádár kori viszonyokról:

1984 október:

Hiánycikkek nyomában

Gőzzé vált teafőzők és társaik

Nem holmi szürrealista látványról van szó, hanem bosszantó hiánycikkekről. A megyeszékhely háztartási boltjainak kínálatából már jó ideje hiányzik többek között az alumínium, vagy zománcos teavízforraló, kisebb méretű lábas, merítőkanál, s a kisgyerekes szülők közkedvelt bögréje.

Nem sok jóval biztatja a vásárlókat Takács László, a VASVIL kereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályvezetője. Megtudtuk, hogy a hiányban nem ők a ludasok, hanem a Budapesti Alumíniumárugyár nem győz anynyit előállítani a szóban forgó cikkekből, amennyi el nem fogyna — külföldön. Ugyanis csak az exportból valamilyen kifogás miatt visszamaradtak kerültek eddig is hazai forgalomba. A kereskedelmi vállalat illetékesei már-már NDK-import lehetőségét mérlegelték, de az ottani edényféleségek jóval drágábbak lettek volna, mint a honiak. Így amit nyertek volna a vámon, elúszott volna a réven...

----

A "reálértelmiségiek" által "a matek ideológiája" szerint folytatott tervgazdálkodás másik szép példája.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 06:50:24

Valutaárfolyamok 1984 október 16-án (100 egységre vétel és eladás)

Angol font
6 047,43
6 421,49
Ausztrál dollár
4 097,72
4 351,18
Belga frank
78,61
83,47
Dán korona
439,19
466,35
Finn márka
768,93
816,49
Francia frank
517,73
549,75
Görög drachma a)
38,46
40,84
Hollandi forint
1 408,42
1 495,54
Japán yen (1000)
198,39
210,67
Jugoszláv dinár b) 23,75
25,21
Kanadai dollár
3 739,79
3 971,11
Kuvaiti dinár 16 370,49
17 383,09
Norvég korona
553,30
587,52
NSZK márka
1 587,31
1 685,49
Olasz líra (1000)
25,73
27,33
Osztrák schilling
225,99
239,97
Portugál escudo
30,34
32,22
Spanyol peseta
28,45
30,21
Svájci frank
1 935,89
2 055,63
Svéd korona
565,14
600,10
USA dollár
4 936,51
5 241,87

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 07:22:59

1984 októberi hirdetés:

----

Itt minden fejlesztés Önökért történik és a kölcsönadott tőkéjük kamatostól megtérül!

A KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat az Állami Fejlesztési Bank lebonyolításában gazdálkodó szervezetek részére

50 000 Ft-os, 100 000 Ft-os és 500 000 Ft-os címletű kötvényeket bocsát ki,

összesen 40 millió forint értékben. 6 éves lejárati időre. A kötvénykibocsátás célja: korszerű mikroszámítógép-park kialakítása, a gépek bérleti formában való üzemeltetése.
A kötvények a vásárlás napjától kamatoznak, a névérték évi 15 százalékával.

[...]

A SZUV a kötvényeket két egyenlő részletben, 1989—90-ben vásárolja vissza. A kamatok és a törlesztő részletek kifizetésére az Állami Fejlesztési Bank garanciát vállalat.

----

Kitör a zsidókeresztény nyerészkedés: pénzt lehet csinálni pénzzel (egyelőre még csak "gazdálkodó szervezetek részére").

Érdekes lenne tudni, hogy mennyi ilyen kötvény került megvételre és mi lett a sorsuk.

2017.09.20. 10:35:25

@neoteny:
ezek a hivatalos nemzeti banki árfolyamok, amelyek akkor ugyebár nem voltak szabad piaciak. hanem csak egy erősen korlátozott lakossági valutakeretre voltak érvényesek.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 10:42:45

@444:

Valóban: és érdemes megnézni a vételi és eladási árfolyamok közötti különbséget a különféle valuták esetén.

2017.09.20. 11:02:36

@neoteny:
a szüv debreceni székháza az egyetem tér mellett volt. a rendszerváltás után tönkrement. egy ideig ott működött az idegen nyelvi központ. ma már csak pszichológia intézet.
psycho.unideb.hu/elemek/intezet/images/02_p3260022.jpg
ez a mozaik berakás akkoriban divatos és drága volt. vélhetően ilyenekre is költöttek kötvények árából.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 11:08:29

@444:

"a rendszerváltás után tönkrement."

Nem csoda ha a költségeik 150%-a volt a bevételeiknek.

2017.09.20. 11:12:18

@neoteny:
jelenleg 1 font 345-350 forint az mnb árfolyama szerint is és szabad piacon is. akkoriben 60-65 forint a hivatalos és mennyi volt a szabad piaci? nyilván ennek a többszöröse. ettől még persze igaz az, hogy a híradástechnikai szövetkezet gépei nem voltak túl acélosak (már csak a farostlemez borítás miatt sem) és az is igaz, hogy a ht drága is volt. de azért jobb gép volt, mint egy zx80. (ami a zx81 elődje) az tényleg nagyon alap volt. de nem voltak 30x teljesítmény és árkülönbségek. az túlzott. össze lehetne ezt korrekt módon hasonlítani.

de akkor legalább volt számítógép gyártás. és cél volt az, hogy legyen magyar iskolaszámítógép. most nincs és nem is cél, hogy legyen. mondván, hogy a nyugat sokkal jobb, ami valójában keleti.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 11:52:27

@444:

"de nem voltak 30x teljesítmény és árkülönbségek."

A ZX80 procija 3.25 MHz-en futott; a HT2080Z-é pedig 1.77 MHz-en. Ugyanakkor a ZX80-nak 1K RAM-ja volt (bővíthető max. 16K-ig), míg a HT2080Z-ben 16K RAM volt (bővíthető max. 48K-ig). Így hát nehéz összehasonlítani a két gép teljesítményét.

De a szempont az, hogy a ZX80-ból akkor is sokkal több lehetett volna egy számítástechnikai szakkörben, mint a HT2080Z-ből. A cikkben közölt adatok alapján kb. 10 ZX80-ast lehetett volna beszerezni minden egyes HT2080Z áráért -- ha nem lett volna a vám a ZX80-asra az árát több, mint kétszeresen meghaladó mértékű.

Vagyis a magyar iskolaszámítógép csak arra volt jó, hogy _lényegesen kevesebb_ gép juthasson a magyar iskolások kezei közé. Nem tudom, hogy mi volt az ára akkor 16K RAM-nak, de valószínűtlen, hogy több, mint a ZX80 ára: még ha csak 16K RAM-al bővített ZX80-as kiteket is vettek volna a magyar iskolák, akkor is kb. ötször több géphez jutottak volna a diákok, mint a HT2080Z-vel.

Ez a szabadpiacos/szabadversenyes kapitalizmus lényege: hogy mindent az gyártson, aki a legolcsóbban tudja előállítani a legjobb minőségű terméket. Mert nagyon nem mindegy, hogy egy iskola (számítógépes szakköre) 5 géphez vagy 25 géphez jutott (volna). A magyar iskolaszámítógép-gyártás csak arra volt jó, hogy 1/5 annyi diáknak legyen elérése ilyen kisgépekhez. Ez volt annak az ára, hogy magyarok építettek iskolai számítógépet: nem mellesleg azt is licenc alapján tették, tehát még csak nem is magyar _tervezésű_ volt a HT sorozat. Sem a BASIC benne.

2017.09.20. 12:16:02

@neoteny:
nem a ht, hanem a primo lehetett volna a magyar iskolaszámítógép.
www.youtube.com/watch?v=-EgHW_QSrcQ&t=8m55s

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 12:17:53

@444:

Akkor minek gyártottak HT-ket?

ijontichy 2017.09.20. 12:45:21

@neoteny: Azért a Videoton egész használható gépeket is gyártott (igaz nem otthonra). VPC/VPPC és társai akár terepen is elmuzsikáltak, ha volt egy kinyitható asztal (nomeg aggregátor). A "lágyanyag" (CP/M, Basic, Coblab stb...) elég keresett cseretermék volt :-).

2017.09.20. 12:45:33

@neoteny:
a híradástechnikai szövetkezetnek több üzletága volt. az iskolaszámítógép túlárazták azért, hogy az nyereséges legyen. és ezzel csökkentsék a többiben a veszteséget. az iskolák a tervszámok alapján kötelezően vásároltak. és ezt megírta a heves megyei népújság. ebből a pénzből több olcsó zx80-ast vehetnének.

a rendszerváltás után minden iskola olyan számítógépet vásárolt, amilyet akart. nyilván a kutyának nem kellett se a primo, se a ht, se a videoton tv computer.

erre a "liberálisok" azt mondják, hogy lám-lám ez is bizonyíték arra, hogy a magyarok semmire se alkalmasak. de ezzel szemben megnövekszik a nacionalizmus politikai igénye. és ebből következően az, hogy legyen újra magyar iskolaszámítógép.

ez nyilván úgy lehet, hogy a magyar családok adókedvezménnyel, a közintézmények vámmentesen vásárolhatnak hazai gyártású számítógépeket. amire te azt mondod, hogy ez így nem ér. mert ez nem szabad piac. a magyarok nem akarnak teljesen nyitott gazdaságot. az amerikaiak se akarnak. a kanadaiak se. ezt beszéld meg elsősorban velük. hiszen ott élsz. az a választott hazád.

ijontichy 2017.09.20. 13:51:17

@444: "hazai gyártású számítógépeket" Hehe. Ez már az ESZR (EC) néven elhíresült tohuvabohunak se jött össze, pedig kicsit nagyobb területen kavart. Isteni volt, ahogy az NDK, vagy orosz proc babiloni problémákkal küzdött a bolgár paradicsomtermesztők mágneslemez-soraival, meg a cseh nyomtatókkal.
Ez egy totális nonszensz. A nacik lehet, hogy hangosak, de minden gramm "eredményük" súlyos pénzébe kerül az ostoba híveknek. A világon azok eredményesek (övék a nagy zseton), akik megértik a globális specializáció és kooperáció gyakorlatának szükségességét. A többi meg - jó esetben - szerel a sorokon.
A szoftver más tészta, amihez persze kell számítógép, de nem "magyar", hanem inkább "rentábilis" jelzővel. Persze amíg Mo-on egy félművelt félázsiai pengeti a lantot, akit kiszolgál egy - kvalitásaiban eredetileg messze többre hivatott - seggnyaló oktatáspolitikus, addig az IT zöme a nyugati kapitalistákat (meg persze a saját zsebét) tömi.
Aki maradt, az meg... áhhh... A 2010-es OMG jogos volt, ám mi lett azóta? Meg lehet nézni. Az EU egy VAT ellenőrzéshez a web interfész mellé kapásból rakott egy SOAP konnektort is. Mo-on? A KSH, meg az Apeh visszafelé megy (ahogy a művelt "föncsi" nyomán az egész ország). Turing teszt (captcha) b+ (és ez fejlesztés, mert eredetileg nem volt). B+, B+, B+. Sikerült alulmúlni a BajaSzdsz agymenést, ami nem kis szó. Alkalmazásközi kommunikáció? Minek az? Az olyan Soros huncutság. Egyre volt eszük: a földesúr adójának beszedése. De még az RJ45-öket (amit az emberek seggébe szereltek a NAV csatlakozáshoz) is importból vették. Hazai - tömeges!?! - számítógépgyártás? Láttam '90+ a Taiwan-i gyártósorokat. Az IBM még a HDD gyártást sem hagyta Fehérváron. Álmodj királylány!

2017.09.20. 14:05:25

@ijontichy:
te azt mondod, hogy NE LEGYEN MAGYAR ISKOLASZÁMÍTÓGÉP. mert azt biztosan csak rossz lehet. rendben van. szerintem LEHETNE MAGYAR ISKOLASZÁMÍTÓGÉP. csak előbb ehhez a magyar közéletben marginalizálni kellene a hozzád hasonlókat. mert te erre azt mondod, hogy ez nem lehet. miért ne lehetne. azt már végképp nem látom be, hogy a szoftver elvben mitől nemzetibb, mint a hardver. ilyen alapon miért van nasa? miért van mta?

ijontichy 2017.09.20. 14:30:11

@444: Látod, még azt sem tudod felfogni, amit írtam. Hol láttál te olyat, hogy "mert azt biztosan csak rossz lehet"? Még csak nem is olvasol rendesen, mert pár hsz-el korábban épp az egykori Videoton egykori termékeiről ismertem el, hogy nem voltak rosszak. De már akkor is, a vasfüggöny mögött is elhibázott volt az irány, csak a vasfüggöny adott esélyt neki. EC-1055 a nagyteremben (amin EC-sített OS MVS fut :-)), IBM-438x a tényleges feladatokra a hátsó teremben, amit nem mutogatunk, egyrész mert COCOM-os, másrészt mert tökös kommerek vagyunk.
Én azt mondom, hogy a büdös kis hübrisztől kell megszabadulni, mert az kurva sokba kerül, és vége csak még nagyobb acsarkodó irigység. Torz személyiségek növekvő halmaza. Amit itt előadsz, azt É-Korea már kimaxolta (persze "IBM-438x-el" a hátsó szobában). Minél mélyebbre mászol a pöcegödörbe, annál nagyobb arcvesztéssel lehet csak kimászni belőle. Nincs_szükség_a_NEMZETI_mindenáron_való_nyomatására. Egészséges személyiségnek nem kell ilyen mankó! Ami pedig igazán érték, az_fenn_fog_maradni! Etatista-nacionalista görcsölés nélkül is.
Ami a NASA-t illeti, az USA és Mo. két súlycsoport, egész másra kell(ene) gyúrni. Továbbá a NASA sikereket is "gyárt" bőven. A Mo-i "sikerek" zömét a propaganda minisztérium gyártja. Azt is a mások pénzén. :-/

2017.09.20. 14:36:17

@ijontichy:
ide figyelj már. széchenyi is észak-koreai diktátor volt, mert magyar tudós társaságot akart? ettől a magyarkodó hübrisztől kellene megszabadulni, amit ő képviselt vagy attól a folyamtos szarozástól, amit te képviselsz?

ijontichy 2017.09.20. 14:44:50

@444: Nesze b+ ide vezet a hülyeség:
index.hu/gazdasag/2017/09/20/matolcsy_uj_aranykor_koszonthet_be/
Az elmúlt hét évben, volt már elrugaszkodás, ugrás, repülés... meg pofáraesés (mármint tényszerűen, nem a KSH szerint). Volt már kínai-indiai-hottentotta-piréz modell (ahova a csipszar csak elment). Most meg visszatértünk a skandinávhoz. Egy a baj: ez iszonyú sok pénzébe-vérébe-verejtékébe került "Kovács 23. János"-oknak. És még mindig ott tartunk, hogy a felfogható siker a tömegnek egy relatíve sikeres fociEB :-( (de milyen áron?). Én akkor lennék büszke Mo-ra, ha húsz év múlva (mert ezt a nemzethy hevület sem hozza össze 1-2 év alatt) már nem (csak) az ilyen sikert értené a - mainál jóval egészségesebb lelkületű - mass. Jééé... dehát a stöpszli, meg az elvtársai pont ennek a fejlődésnek a lehetőségét irtják tűzzel-vassal, már vagy húsz éve!

ijontichy 2017.09.20. 14:53:16

@444: Szarozni Te szarozol, én legfeljebb azt mondom valamire, hogy "nem járható út", "nem helyes irány". Ráadásul ez csak az én véleményem. Más kérdés, hogy itt, ezen a fórumon (is, meg másutt is) elég sok olvtárs véleménye fut többé-kevésbé párhuzamosan. Aki csípőből elutasít, az Te vagy. Ha csak Te és az elvtársaid alkotnák Mo. lakosságát, pont lesz@rnám. De - ellentétben a nemzethy ostobasággal - nekem van némi felelősségérzetem. Nem sok, csak amennyi kényelmesen belefér. Most te/ti épp azt adod/játok elő, mint a fiam, amikor a hiszti-korszakát élte. Ahogy öreg latintanárom mondotta volt: "nem baj, még ifjak vagytok és bohókásak, de majd kinövitek". Ami nem mindegy, - elsősorban nektek, de egy picit tán nekem sem - hogy mennyi tanulópénzből és mennyi idő alatt? ;-)

2017.09.20. 15:07:59

@ijontichy:
magyar iskolaszámítógép lehet vagy nem lehet? ezt filozofikusan nehéz megfejteni. te nem szeretnél ilyet. nem járható út. nem helyes irány. rendben van. de ettől még éppenséggel lehet magyar iskolaszámítógép. csak te ellenzed. rendben.

ijontichy 2017.09.20. 15:32:57

@444: Én azt mondom, hogy neméri meg. Annak pénznek jobb helye is van, mint feltalálni újra a spanyolviaszt. Olyan helyre kell tenni, ami valódi_sikerélményt (valódi! nem talmi KSH-generált bullshit) hoz annak a krónikus sikerhiányban szenvedő társadalomnak. Mert ma (csak egy légbőlkapott pölö), emberek ezrei ülnek be a verdákba, hogy az úton (de másutt is) a legkisebb bénázára, vöröslő fejjel üvöltve, a saját honfitársukon vezessék le a frusztrációjukat. Hogy a saját hétköznapi honfitársukat képesek alárendelni pár ótvar politikusnak. Az egészséges! önbecsülésnek ez a hiánya egyszerűen tragikus. Tapsolni annak, hogy az amúgy is szűkös erőforrásokat megalomán ostobaságokra fordítják (de aztokat legalább rosszul szervezve, pocsékló módon), amelyek csak extra reflektorfényben (pluszköltség :-) ) tűnnek sikernek. És hát persze, ezt valahol, tudat alatt érzi még az egyszerű "paraszt" is. További frusztráció, további személyiségtorzulás. Az út vége nyilvánvaló. Mélyen a nyugat átlaga alatti, Fokozódó testi-lelki bajokkal (mélyen a nyugat átlaga fölött) terhelt társadalom (lerohadt eü. mellett), romló teljesítmény, stagnálás, lemaradás. Pár százezer toplevel jóléte ~kilencmilla kárán. Még több tehetetlen vicsorgás - persze a rossz irányba.
Persze fotelharc helyett nekiugorhatnál számítógépgyárat csinálni. Tényleg, miért nem? De saját pénzből-tehetségből! Ne a honfitársaid adójából, csak az erkölcsi felelősséget vállalva (az ennek a kurmánynak is nagyon megy, ilyen emberből túlkínálat van). Olyat, ami a szabad piacon is siker. Ha megteszed, akkor van miről vitatkoznunk.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 15:34:11

@444:

"az iskolaszámítógép[et] túlárazták azért, hogy az nyereséges legyen.

[...] legyen újra magyar iskolaszámítógép.

ez nyilván úgy lehet, hogy a magyar családok adókedvezménnyel, a közintézmények vámmentesen vásárolhatnak hazai gyártású számítógépeket."

Nyilván: így lehet a magyar iskolaszámítógép gyártása egyszerre nyereséges is, meg kedvezményes árú is.

Sőt ez a módszer alkalmazható bármi gyártására.

2017.09.20. 15:52:53

@neoteny:
a nem-ortodox liberalizmus lényege az, hogy lehetőség szerint a belső/helyi piac váljon szabaddá. mert a világ egésze aligha válhat azzá. az ortodox liberalizmus ezzel szemben azt mondja, hogy a cél a totális/globális szabadság. és ennek gátja éppen az, hogy egyesek versenyelőnyt biztosítanak helyieknek. ez nem helyes, hiszen ez csak gátja a további fejlődésnek. ez egy hitvita.

michael dell mesés gazdagsága teljes egészében a szabad piaci? nyilván nem. milyen mértékben segítette az usa államilag garantált hitelekkel, állami megrendelésekkel a tőzsdére kerülésig, vagy az után? ezt legfeljebb részben tudjuk. mert ezt michael dell egy ügyes üzletember és ezt nem köti a világ orrára. ahogyan mondjuk larry ellison se. az oracle sose lépett fel hatalmi jelleggel azért, hogy a tőkepiacon és a nagyvállalatoknál uralkodóvá váljon. és így tovább. ez az ortodox liberális hitvilág.

a nem-ortodox liberális az, hogy próbáljunk tisztességes (fair) piaci viszonyokat teremteni. de az egész világban nem lehet. próbáljuk meg akkor kisebben. mondjuk egy városban, egy vidéken vagy egy országban. de ez piacvédelmet jelent. belső piaci szabadságot. és ebből következően külső vámokat. amire az ortodox liberalizmus azt mondja, hogy az nem eredményezhet fejlődést.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 16:02:39

@444:

"az iskolaszámítógép[et] túlárazták azért, hogy az nyereséges legyen.

[...] legyen újra magyar iskolaszámítógép.

ez nyilván úgy lehet, hogy a magyar családok adókedvezménnyel, a közintézmények vámmentesen vásárolhatnak hazai gyártású számítógépeket."

Nyilván: így lehet a magyar iskolaszámítógép gyártása egyszerre nyereséges is, meg kedvezményes árú is.

Sőt ez a módszer alkalmazható bármi gyártására.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 16:35:39

@444:

Meg is alapítottad az "Első Nemzeti Iskolaszámítógép Kht"-t, ami alkalmazza a kocsma népét, hogy azoknak ne kelljen sokat dolgozniuk, de tisztességes (fair) jövedelemre tegyenek szert. Az általuk gyártott iskolaszámítógépek túlárazottak, így nyereséges a gyártásuk, de mivel a magyar családok számára adókedvezménnyel, a közintézményeknek meg vámmentesen áruljátok, mindenki jól jár.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 16:43:53

@444:

– A mi árrendszerünknek nem az az alapja, hogy az árut annyiért adjuk, amennyibe az előállítása került.

– Miért nem?

– Mert csak így tudjuk elkerülni az ösztönös gazdasági erők érvényesülését, melyek a piac teljes anarchiájához vezetnének. Nálunk az árak igazságosan kiegyenlítik egymást. Például a cipőkrémgyár olcsóbban tudja előállítani a barna cipőkrémet, mint a feketét. Na már most, hogy ne jussanak jogosulatlan előnyhöz azok, akik állandóan barna cipőben járnak, tehát olcsóbb cipőkrémet használnának, egy szintre hoztuk a két cipőkrém árát.

Keresgélt az iratai között.

– De vannak ennél bonyolultabb példák is. Például tavaly újféle sapkát terveztettünk a női ballonkabátokhoz, japán bambuszpálcika merevítéssel, kétoldalt alaszkai vízigyöngyökkel. A gyárnak darabonként 214 forintjába került, de hogy a kereskedelmet ösztönözzük, 24 forintban állapítottuk meg az árát. Ezt a különbséget valahol be kell hoznunk, a gumilabda önköltségi ára 3 forint, eddig tízért adtuk, most felemeltük tizenötre.

– Hát adják tizenötért a gumimuskátliból készült labdát is.

A főkalkulátor megsimogatta a szőrnyalábot, elolvasta az elektromos szakáll véleményét, és elnézően mosolygott Balaskóra, mintha egy gyereknek kellene megmagyarázni valamit.

– Sajnos, nem ilyen egyszerű. Mi a felettes szervektől egy meghatározott kulcsot kapunk, amennyivel beszorozhatjuk az önköltséget. A gumilabdánál például öt a szorzószám. Ha a gumimuskátli nedvéből készítenénk egy labdát ötven fillérért, a szorzószám változatlan maradna, csak 2,50 forintért adhatnánk el, míg a mostani 3 forint önköltségű gumilabdáért 15-öt kérhetünk. Ha elfogadnánk a maga felelőtlen újítását, milliókat fizetnénk rá.

2017.09.20. 17:19:58

@neoteny:
jó, hogy a moldovát idézed. aki most azon kesereg, hogy a csepeli munkásokkal mi történt.

ijontichy 2017.09.20. 17:25:56

@neoteny: De izé... miből és hogyan gyárt a KHT. iskolaszámítógépeket? Az ugye nem játszik, hogy import cuccokkal operál, óccón vesz levetett Taiwan-i gyártósorokat, procot az Intel-től, memóriákat, nand csipeket, HDD-t a kínai testvértől? Ilyen mintha már lett volna, valami Műszertechnika vagy mifene (igaz ennyire mélyalapokig nem ment, az alaplap is készen jött). Ácsi, de hát akkor már megint összeszerelőüzem, "ajudi-iskolaszámítógép" lesz ebből, hazai piacra. "Kicsi, savanyú, de a miénk!" - valódi léleknemesítő sikersztori! A piaci sikert garantálja a Nemzethy Trafik mintájára létrehozott Nemzethy Számítógépbolt. Ott veszed, mert csak az árusíthat Mo-on. Slussz :-D

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 17:29:15

@444:

Moldova már megszolgálta azt, hogy bármiről is kesereghessen. Ő magyarok százezreit szórakoztatta évtizedeken keresztül; ő már akkor is beírta magát a magyarok történelmébe ha a Rákosi-korszak visszatérése mellett agitálna.

ijontichy 2017.09.20. 17:37:17

@neoteny: Moldova kesergett már az "Őrség panaszáról" is. Van aki ebben műfajban jó, de legalább tényleg jó. Középszert minek alkotni, nemde?
Egyébként Vitya is beírta már magát (sajnos) a "magyarok történelmébe" (mi több százezreket is szórakoztatott, ha épp nem a bot rosszabbik végén álltak), mégsem hiszem, hogy ez önmagában bármire feljogosítaná. (csaxórakozom ;-) )

2017.09.20. 17:38:49

@neoteny:
moldova ugyanúgy, mint a kocsma népe szabad (vagy legalábbis szabadabb) piacot akart, és amikor az beköszöntött, akkor (legalábbis részben) visszasírja régit.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 17:44:27

@444:

"a kocsma népe szabad (vagy legalábbis szabadabb) piacot akar"

Helyesen: a kocsma népe olyan "piacot" akar, ahol ők szabadon lopják a benzint az önkormányzat osztatlan közös vagyonát képző fűnyírókból. Ahogy azt az átkosban a népi tulajdonnal tették.

2017.09.20. 17:51:39

@neoteny:
régen a mszmp pártközpontja felügyelte. most pedig az fcc environment global adja a központi tervutasításokat a london-madrid-gráz-gyál-debrecen vonalon. és a terveket teljesítik. a munkabérek alacsonyak. az fcc environment global számításai szerint így éri meg (nekik). mint régen az a mszmp pártközpontban. az emberek ugyanúgy lopnak a megélhetésért.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 17:53:46

@444:

"az emberek ugyanúgy lopnak a megélhetésért."

Ahelyett, hogy elmennének dolgozni Mészáros Lőrinc valamelyik vállalkozásához, ahol megfizetnék őket busásan -- és ráadásul úgy bánnának velük, ahogy azt egy magyar munkás megérdemli.

2017.09.20. 17:59:48

@neoteny:
ha majd ő nyeri el a közbeszerzést, akkor tőle lopják a gázolajat, illetve amit csak tudnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 18:07:03

@444:

Mészáros Lőrinctől miért lopnák? Hiszen ő magas munkabéreket fizet a dolgozóinak, nála nem kell lopniuk a megélhetésükért az embereknek.

Vagy a kocsma népe lop akkor is, ha tisztességesen (fair módon) meg van fizetve?

2017.09.20. 18:16:36

@neoteny:
a következőt mondják. számítsák ki az "okosok", hogy debrecen zöld felületéhez hány kertészeti kisgépet kellene venni. ezt vegye meg (vagy szerintük még jobb, hogy gyártsa le) a város. és ezek után lehessen géemkázni/maszekolni. úgy, hogy ezeket a kerti kisgépeket kibérlik. és így van verseny.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 18:18:56

@444:

"az emberek ugyanúgy lopnak a megélhetésért."

Ahelyett, hogy elmennének dolgozni Mészáros Lőrinc valamelyik vállalkozásához, ahol megfizetnék őket busásan -- és ráadásul úgy bánnának velük, ahogy azt egy magyar munkás megérdemli.

2017.09.20. 18:42:43

@neoteny:
lényegében egy klasszikus vegyes gazdaságot akarnak.

vegyük példának a kertészetet. a zöld felület fele közterület. fele részben magánterület. ennek megfelelően a források fele közösségi, fele részben magán jellegű. (a köznép legalábbis magyarországon ezt az újraosztást lövi be). és lényegében azt mondják, hogy az eszközök is fele részben legyenek közösségi és fele részben magántulajdonban. és ezt a klasszikus vegyes gazdaságot kombinálnák vegyes önkormányzatisággal. a közparkok rendbe tartását megrendeli a kertvárosi önkormányzat. ha természetben fizetik meg az adót, akkor nem kell közbeszerzés se. mert egyszerűsített módon ugyanannyi közterületet nyír le, mint magánterületet. és kiszámlázza a nagyerdőben élő újgazdagnak. és az lényegében kifizeti az angyalföld téri zöld felület fenntartását is. és cserébe nem gyújtják rá a házat. szerintük ez az optimum. és elemi közelítéssel valóban ez a legáltalánosabb modell, amelyik számol az erőszakkal úgy, hogy azt megpróbálja kiküszöbölni.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 18:48:17

@444:

"egyszerűsített módon ugyanannyi közterületet nyír le, mint magánterületet. és kiszámlázza a nagyerdőben élő újgazdagnak. és az lényegében kifizeti az angyalföld téri zöld felület fenntartását is."

Aztán elfogy az újgazdag pénze, és akkor már nincs senki, aki fizesse a fűnyíró munkásokat. Ismét lopniuk kell a benzint ahhoz, hogy megélhessenek.

2017.09.20. 18:51:02

@neoteny:
most az fcc environment global ellenőrzi, hogy elvégezték-e a munkát (teljesítették-e a tervet és a központi tervutasítást). és ha nem, akkor az önkormányzat nem bont szerződést. mert azt majd újratárgyalják. és olyankor az fcc environment global valahogy odahat, hogy a munka el van végezve. tervszerűen mindent végrehajtottak. "papíron". magántulajdon csak jól működhet. az állam rossz gazda. nehogy már a kertvárosi önkormányzat (lakóközösség, lakásszövetkezet) legyen a megrendelő. hanem az fcc global environment és a magyar kormányzat megköti a szerződést. mert így pest mellett létre lehet hozni a gyáli központot. az kapcsolódik grác. az madrid. és london. és most már egy világcég működik hatékonyan. a melósnak alig jut valami. sanyi szerint nem kell ez a sok "algebra, gebra, főgebra".

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 18:52:58

@444:

"a melósnak alig jut valami."

Ahelyett, hogy elmennének dolgozni Mészáros Lőrinc valamelyik vállalkozásához, ahol megfizetnék őket busásan -- és ráadásul úgy bánnának velük, ahogy azt egy magyar munkás megérdemli.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 19:00:16

@444:

"sanyi szerint nem kell ez a sok "algebra, gebra, főgebra"."

Sanyi könnyen dumál; neki megvan az ügyes kis zsidókeresztény bulija: 100-ért (olcsón) vesz és 200-ért (drágán) ad el.

2017.09.20. 19:01:28

@neoteny:
ha elfogy az újgazdag pénze, akkor elveszti a nagyerdei villát. és megveszi egy másik újgazdag.
ha az zöldfelület 1/N része köztulajdon, ehhez társul 1/N közpénz, akkor kerti kisgépek 1/N része miért ne lehetne közösségi tulajdonban.

N=1 lenne a kommunizmus. N→∞ a kapitalizmus. N=2 a klasszikus vegyes gazdaság. és ebből a kocsma népe utóbbira szavaz. legalábbis nekem így tűnik, hogy klasszikus vegyes gazdaságot akarnak vegyes önkormányzatisággal.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 19:05:15

@444:

"megveszi egy másik újgazdag."

Nincs másik újgazdag: az már elköltötte a pénzét az iskolaszámítógépek dotálására.

2017.09.20. 19:40:45

@neoteny:
ha nincs másik újgazdag, akkor N→1. ez esetben előre a lenini úton. szocializmus van. és haladunk a kommunizmus irányába. kádár rendszerben az újraosztás mértéke 80% volt. (N=5/4). eltelt egy emberöltő. és az újraosztás mértéke 50% (N=2). esetleg vezessünk már be egy kurva paramétert (liberális nyelvezetben: SZABAD változót) a modellbe, hogy ne legyen belőle vallásvita. eddig nem tudnak eljutni a "felvilágosultak".

ha nincsenek olyan liberális kapitalista néppártok, akik lényegesen alacsonyabb újraosztást ígérve választást nyerhetnének, akkor lehetséges, hogy a köznép vegyes gazdaságot akar. ez az új egyensúlyi állapot. nem állítom azt, hogy ezzel vége a történelemnek. szerintem az ideológia legyen a matek. nekem úgy tűnik, hogy a magyar társadalom döntő többsége nem ortodox kommunista és nem is orododox kapitalista. hanem valahol a kettő között képzeli el a szabadságot: nem ortodox liberális.

2017.09.20. 20:50:16

@neoteny:
tehát most vallásvita. lehet magyar iskolaszámítógép.

"liberális" hozzáállás. az nem lehet. mert a magyarok semmire se alkalmasak. nehogy már a magyarok pont számítógépet építsenek. pláne iskolába. és pláne ne magyar iskolába. ha a finneknek sikerült, akkor a magyaroknak miért sikerülhetne?

"nacionalista". a magyarok mindenre alkalmasak. nehogy már a magyarok pont számítógépet ne építsenek. pláne ne iskolába. magyar iskolába. ha a finneknek sikerült, akkor a magyaroknak miért ne sikerülhetne? miért ne csinálhatnánk egy kicsit máshogy. hogyan csináljuk? és ugye innentől kezdve válik racionálissá a közbeszéd. a "liberálisok" filozofikusan megfejtik, hogy a magyarok nem építhetnek iskolaszámítógépet. mert nem építhetnek és kész. még az ibm is elvitte a hdd gyártást székesfehérvárról. az ibm valami istenség, amelyik ha elviszi a hdd gyártást, akkor ott már ne akarjanak emberek élni. és ezzel szemben a történelmi koronázó város székesfehérvár. és különben is a szent koronán a kereszt úgy hajlott meg ahogyan a föld forgástengelye. az ibm gépeiben hajlik úgy valami, mint a földkerekség? na ugye. persze ebből nem következik, hogy egy védett (belső szabad) piacon szerveződő albacomp munkaállomásaik elég jók lennének-e. ezt nem tudjuk, mert az ortodox liberalizmusban ilyet nem lehet csinálni. rendszerváltáskor azt mondták, hogy itt van az ibm. versenyezzél vele. úgy, hogy első körben a bankokat eladták. tehát ezeknek a vidéki vállalatoknak esélyük nem volt kapitalista versenyre. mivel a főváros (capital) elárulta őket. árulta a hazát. konkrétan.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 21:58:59

@444:

"kádár rendszerben az újraosztás mértéke 80% volt. (N=5/4)."

5/4=1.25, 4/5=0.8

Neked komoly gondjaid vannak az elemi aritmetikával.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 22:07:56

@444:

"a "liberálisok" filozofikusan megfejtik, hogy a magyarok nem építhetnek iskolaszámítógépet. mert nem építhetnek és kész."

Hogyne építhetnének: megépítették a HT2080Z-t is. A kérdés az, hogy mire mentek vele.

ijontichy 2017.09.20. 22:08:58

@neoteny: A 80% a hibás. A Kádár rendszerben az újraelosztás mértéke tkp. 5/4 volt ;-). Az igazi buli az lett volna, ha ezt külső erőforrások nélkül sikerül abszolválni :-).

2017.09.20. 22:17:34

@ijontichy:
ha az újraosztás mértéke 1/N, akkor 80% hány per en. megint csak ellent mondani akarsz. seggarc.

2017.09.20. 22:26:39

@neoteny:
te filozofikusan megfejted, hogy a magyarok ne építsenek iskolaszámítógépet. mert arra is alkalmatlanok. mint ahogyan mindenre. és ezt filozofikusan (!) fejtitek meg. ezért érdemes kommentelni, a legalávalóbb zsidózós cigányozós buzizós dumát nyomni. patkánykodni. mert mindig vannak, akik ennek ellentmondani próbálva emberi minőségben még ezt is alulmúlják. nemet mondani mindenre. demonstrálni azt, hogy ilyen létezik.

ijontichy 2017.09.20. 22:32:03

@444: Off Ha hány, akkor félreállok ;-) (ha mind a 80%, akkor pláne). Ne rám haragudj, ha elszóltad magad, hogy a szíved vágya az 5/4-es újraelosztás lenne :-) On

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 22:46:49

@444:

Ja, hogy te _duplán_ racionális vagy: 4/5 helyett 1/(5/4)-el számolsz.

Persze ez is erőforrások elvesztegetéséhez vezet, de hát a védett (belső szabad) piacon annyi erőforrás szabadul fel, hogy azokból lehet elvesztegetni. Az, hogy a "félállami" fehérorosz traktorgyár legyárt 20,000 eladhatatlan traktort azt mutatja, hogy a fehéroroszok olyan gazdagok, hogy még ezt is megengedhetik maguknak.

2017.09.20. 22:48:01

@ijontichy:
hülye vagy basszus.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 22:49:38

@444:

"te filozofikusan megfejted, hogy a magyarok ne építsenek iskolaszámítógépet. mert arra is alkalmatlanok. mint ahogyan mindenre."

Dehogy alkalmatlanok mindenre: ott van például a kocsma népe, amelyik állandóan előjön megfejtésekkel. Ők kiválóan alkalmasak megfejtés-termelésre.

2017.09.20. 22:52:03

@neoteny:
ha az újraosztás mértéke 1/N, akkor a 80% újraosztás esetén N=5/4. ha ezen is vitázni akarsz bazdmeg, akkor hülye vagy. hagyjuk.

2017.09.20. 22:52:51

@neoteny:
na, ez már olyan szint, ami alá nem akarok menni. tényleg.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.20. 22:57:01

@444:

Hát pedig te közlöd itt állandóan azt, hogy mekkora megfejtésekkel jöttek elő a Fácánhoz címzett kocsma törzsvendégei. Ezt nyilvánvalóan azért teszed, hogy demonstráld a kocsma népének megfejtések kitalálására való nagymértékű alkalmasságát.

ijontichy 2017.09.20. 23:14:32

@neoteny: Inkább "Vakegér" lesz az.

@444: Ha a "magyarok mindenre alkalmatlanok" lennének, már kihaltak volna. Nálad ez valami becsípődés?
Ja és természetesen hülye vagyok. Másként nem vesződnék itt veled ;-)

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.21. 00:01:50

@444:

Tekints pl. erre az általad közölt, a kocsma népe általi megfejtésre:

"kiszámlázza a nagyerdőben élő újgazdagnak. és az lényegében kifizeti az angyalföld téri zöld felület fenntartását is. és cserébe nem gyújtják rá a házat. szerintük ez az optimum. és elemi közelítéssel valóban ez a legáltalánosabb modell, amelyik számol az erőszakkal úgy, hogy azt megpróbálja kiküszöbölni."

Milyen zseniális már az elemi általánosságában: ha a rabló kiszemelt áldozata azt válaszolja a rabló felszólítására: "pénzt vagy életet!", hogy "pénzt", akkor sikeresen kiküszöbölődésre került az erőszak. Ha meg nem azt válaszolja, akkor az ő hibája, hogy a rablót az erőszak alkalmazására kényszeríti.

Te tényleg egy posztmodern patkány vagy.

2017.09.21. 09:01:20

@neoteny:
csakhogy a rabló nem vesz el semmit magának. hanem elsődlegesen a közösség számára rabol. és közben a rabló ugye lenyírja a füvet a gazdagnak és a közösségnek is. és ezért piaci alapon fizetséget kap. igaz, hogy a piac félig szabad. a gazdag dupla árat fizet, de cserébe védelmet kap. és így jut mindenki közszolgáltatáshoz. ez a legegyszerűbb vegyes gazdasági modell, ami úgy veszi figyelembe az erőszakot, hogy azt megpróbálja kiküszöbölni. a vegyes önkormányzatiság teljes kiválasztást céloz. minden családnak legyen képviselője a tanácsban. ez a kocsmafilozófia.

az anarcho kommunista modellben csak köztér van. nincs piac. ezzel szemben a filoszemitáknak két elképzelésük van. az anarcho kapitalista modellben nincs köztér. csak magánterületek vannak. és azokat magánhadseregek védik. nincs közjog, nincsenek közösségi normák. hanem csak magánjog van. ebben a modellben az erőszak erőszakot szül. ilyen a világon tartósan sehol sem valósult meg. csak háborúban és polgárháborúban jött létre. de ha megmondod, hogy hol van anarchia (anarchiában irmuskának nem lenne jövedelme. hiszen nincs állam. így nincs állami nyugdíj. hanem majd egy piaci szereplő fizetne neki ha akar. és majd a teva többet fizet zolikának. de miért fizessen többet. elmondták, hogy alaphelyzetben annyit adnak, mint egy pakisztáninak. mert az most a legolcsóbb még éppen megbízható munkaerő. és ezen túl csak annyit, amennyit a magyar állam kikényszerít. orbán viktor köszöntötte zsidó újévet. de ők legalább egyenesen beszélnek.)

2017.09.21. 09:03:03

@ijontichy:
szerinted a magyarok alkalmasak iskolaszámítógép előállítására?

ijontichy 2017.09.21. 11:47:30

@444: Természetesen. Az alapoktól kezdve persze csak egy szűk kör, tágabb értelemben akár a nebuló, a tanterv részeként, az eléöntött zsák alkatrészből. Csak ne felejtsd (mert szereted elfelejteni), hogy Jézus koporsóját sem őrizték ingyen (és ezen az sem változtat, ha hisztizve földhöz vered a segged a Kossuth-tér közepén, fényes délben). Mivel a lustaság fél egészség, sokkal ésszerűbb, ha a globalizáció biztosította specializációra és kooperációra támaszkodom, ezzel megspórolva egy csomó időt és pénzt, amiknek okos befektetetésével még több profitra tehetek szert, a nemzethy büszekség meg pont le van... sajnálva, mert azzal nem lehet jóllakni, se élvezetes dolgokat csinálni, viszont rengeteget vihet el abból, ami az életben a legfontosabb: idő. Márpedig csak az ostoba pazarolja az idejét vég nélkül nemszeretem, de "must be completed" dolgokra.

Számítógépet (mármint komolyan) utoljára a Videoton gyártott (bár fene tudja, mennyire volt saját kútfő, de biztosan nagyobb részben, mint az Albacomp összszerelőüzemé). Olyan részegységet viszont biztosan tudok, amit magyar mérnökök terveztek ("from scratch"), és a Labormim gyártotta (még vastagon a Kádár-érában). Nevezetesen egy félvezetős tárat, a régi ESZR cuccok ferrittárainak kiváltására.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.21. 12:01:06

@444:

"csakhogy a rabló nem vesz el semmit magának. hanem elsődlegesen a közösség számára rabol."

Ilyet is csak egy posztmodern patkány képes leírni: _semmit magának_, csak _másodlagosan_.

"és közben a rabló ugye lenyírja a füvet a gazdagnak és a közösségnek is. és ezért piaci alapon fizetséget kap. igaz, hogy a piac félig szabad."

A tűzhalállal fenyegetett "vásárló" egyáltalán nem szabad.

"a gazdag dupla árat fizet, de cserébe védelmet kap."

A kirabolt is védelmet kap cserébe a javaiért: nem vágja el a torkát a rabló.

De magyarázd csak a bizonyítványodat: minél többet teszed, annál nyilvánvalóbb, hogy mik a terveid azon polgártársaid számára, akiket te és a kocsma népe "gazdagnak" (egy rendszerrel korábban: burzsujnak, kuláknak) minősít.
süti beállítások módosítása