Tegyük fel, hogy a Nyugat a vesztébe rohan (hívószavak: migráció, kereszténység visszszorulása, genderizmus, materializmus, relativizmus, endogén népszaporulat csökkenése, ilyenek), és Orbán illiberális állama és nacionalizmusa mindössze bölcs forráskoncentráció a Kárpát-medencei magyar uralom megalapozására és a magyarság átmentésére a Nyugatra váró tűzesőn. Hosszú játék, de tegyük fel, van. Ez az a narratíva, amelyet a Fidesz-hívek gondolkodása mögött találunk -- a legjobb esetben.
A probléma az, hogy egy nép sorsa csak egy (akár hosszú távú, pl. az itt rekonstruált) vízióval és -- ettől nem elválaszthatóan -- a történelmet napi szinten irányító erővonalak befolyásolási képességével változtatható meg, a kettővel együtt. Esetünkben azonban a napi szintű változások (=globális trendek) irányítására Orbánnak semmiféle befolyása nincs. Az a fénytörés, amit az utóbbi évek antiglobalista lázadása, a migráció és Putyin Nyugat-ellenes fordulata jelentett a hívek szemében, csupán apró erőgyűjtés volt a globalizáció újabb nekilódulása előtt -- olyan korrekciós lehetőség, amelynek tapasztalatait a rendszer logikája máris magába építette és hasznosít a jövőben. Jelesül azt, hogy nem szabad hagyni dezintegrálódni a (nemzeti) társadalmakat a globalizáció nyomása alatt mielőtt a globalizáció maga nem képes megfelelően szinkronizálni a tőke, a munka és az áruk mozgását. Ezt a tanulságot hasznosítja most a francia-német tengely és ez fog bekövetkezni Amerikában is Trump rövidlátó (konszolidáció helyett a szövetségi állam bénultságát eredményező) politikája után.
A globalizációt hajtó verseny, nyereség- és hatékonyságnövelési logika és az ezt érvényre juttató technológiai változások (mindösszesen anyagi kultúra) olyan domináns ereje a történelem formálásának, amely alapvetően befolyásolja a szellemi kultúrát is, egy pro-materiális és egy ellenáramlatra bontva azt, de az utóbbi leginkább folyamatosan beépül a pro-materiális szellemi trendbe, korrigálhatja, de meg nem fordítja annak az irányát és logikáját. Magyarország egyetlen esélye az orbánista Nyugat-kritika érvényesítésére az volna, ha a kiküszöbölhetetlen technológiai stb. változásokat egy új ("magyaros") szellemi kultúrába tudná becsatornázni, vagy -- pontosabban -- minél többet tudna egy innovatív (ami nem azt jelenti: progresszív) szellemi kultúrából az anyagi kultúra változásába beépíteni.
Erre azonban az Orbán-rezsim nyilvánvalóan nem képes, már a feltevés is megmosolyogtató. Ezért lehet akár helyes a víziója, mint fent - ennek vitatása most nem feladatom -, ám a napi változásokat irányító hatékonyságnövelési és technológiai logika befolyásolásától olyan távol van, mint eddig bármikor. Az orbáni ellenforradalom egy lábjegyzet lesz a tágabb globális világrend történetében. Ha ez kielégíti őt (leszámítva persze a meggazdagodása okozta örömöket), ám legyen. De minket miért kell, hogy kielégítsen?
