1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.12.09. 06:24 HaFr

Az Alex-ügy tanulságai: a szegénységről

Lassan minden internetező ismeri a kis Alex (internetes) történetét, amelynek nyomán -- és mindegy, hogy éppen karácsony van-e, vagy sem -- dicséretes felbuzdulás tapasztalható a kisfiú és családjának megsegítésére. Bruckner Zoltán, egy brókercég vezetője azóta egy közhasznú egyesületet alapítását is elhatározta, ezzel jelezve, hogy az egyszeri segítség -- mint ahogy a 444.hu cikkéből is látszik -- nem elég, sőt felforgatja egy nagyobb közösség, az adott falu, életét. De természetesen Bruckner kezdeményezése sem lesz önmagában elég ahhoz, hogy a szerte az országban élő szegényeket segítse az emberhez méltó élet minimumának megteremtésében. Több millió emberről, és egyre többről van szó.

Az ún. strukturális szegénységet, amelynek lényege érthető magyarázat nélkül is, nem tudja megszüntetni a konzervatívoknak kedves részvét és egyéni kezdeményezés. A Bruckner-féle kezdeményezések lényege, hogy észrevesszük magunk körül a segítségre szoruló embereket, és a saját felelősségünk érzetéből, szánalomból, emberbaráti kötelességből segítünk, ki-ki a maga tehetségéhez mérten, ami kulcsfontosságú gesztus, ha nem akarunk teljesen elidegenedni embertársainktól és önmagunktól. Mintha Magyarországon (legalábbis az ismert vagyonosok közül) túl kevés ember tenné ezt, de hát nincsenek megbízható adatok erre vonatkozóan, tehát ez inkább csak sanda feltételezés: annyi bizonyos, hogy a híresen gazdagok között messze több közpénz talál gazdára -- kvázi a szegények kárára --, mint amennyi adomány indul útnak. Ami botrány. Még akkor is, ha ez a közpénz magánzsebeken át termőre fordul -- ami viszont csak jó szándékú, sőt inkább balga feltételezés.

Az említett strukturális szegénységet az államnak kellene kezelnie (cinikusoknak pontosítok: csökkentenie), de a mi államunk oligarchikus, korrupt, diszfunkcionális állam, amelynek nem célja a középosztály alulról történő szélesítése, ennek érdekében az oktatási rendszer és a piac megerősítése, minél több ember produktív bekapcsolása az értékteremtésbe. Ehelyett a legjobb esetben is újabb és újabb embertömegeket tart közmunkás-státusban, tart megalázott helyzetben a kitörés minden perspektívája nélkül, és vet oda neki koncokat, hol Erzsébet-utalvány, hol (hazug) rezsicsökkentés formájában. Levet ad, miközben lefölözi a húst a saját szűkebb támogatói rétegének, illetve a politikusi-gazdasági oligarchia magáncéljaira. De ez untig ismert. Ami szintén nem igényel túl nagy fantáziát: semmi sem fog megváltozni ebben a tekintetben, illetve a szegénység érthetően csak mélyülni fog, ha minden marad ebben a kerékvágásban. A szegények szélesedő tömegei az egyenlőtlenség növekedése mellett egyre inkább a brucknerek és társaik jó szívére fognak szorulni, mert a felső 30-40%, amelyik változó mértékben megtehetné, nem foglalkozik a problémák gyökereinek kezelésével: legelső sorban is az állami kleptokrácia és parazitizmus elleni harccal. Elérzékenyülés és más semmi.

A szegénység kezelése nem egyszerűen piaci probléma. Noha a strukturális szegénység megszüntetése nem történhet máshogy, mint a piaci értékteremtésbe bekapcsolt embertömegek szélesítésével, ezt a munkát az államnak kell koordinálnia, az államnak és az önkormányzatoknak kell felkészíteniük őket oktatáson, a szociális ellátás és az adózás kiegyensúlyozott, megbízható, és ösztönző rendszerén keresztül a lehető legmagasabb szintű munkavégzésre. Ez sok esetben nem lesz túl magas szint, de mégis emberhez méltó életet biztosíthatna ezeknek a honfitársainknak a maguk jogán, egyfelől megadva nekik az önbecsülésük visszaszerzésének lehetőségét, másfelől - új normák, képességek, új kontextus kialakítása mellett -- elvárva tőlük azt, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

Ezt a világot létre kell hoznunk magunk körül, hogy az alexek és mindenki, akik nem is kerülnek az internet nyilvánossága elé, valóban a nemzet tagjainak érezhessék magukat, illetve ki lehessen őket menekíteni a nacionalista demagógia öleléséből. És miután megtörtént ez, ami évtizedekre szólóan egy koncentrált, a polgárai iránt lojális állam segítségét igényli (tehát 180 fokos fordulatot a mai korrupt, dilettáns, bűnöző rendszerhez képest), lehet majd elkezdeni beszélni arról, hogy hányan maradnak ki végleg a munkából, és hányak számára kell mekkora állami létminimumot biztosítani (nem feltétel nélküli alapjövedelem, hanem) rendszeres szolidaritási juttatás formájában. (Nem feledve, hogy az átmenet még több pénzbe fog kerülni, mint a végcél fenntartható finanszírozása.)

163 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6312034511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leponex 2016.12.09. 07:15:10

Mit ki nem találsz kedves HaFr, tán csak nem egy 'munkaalapú' gazdaságra/társadalomra gondolsz??
Ahol e prioritások sorrendjét a 'munkalehetőség' vezetné?

A gonosz 'Állam' csak menjen jól össze, ne szóljon bele semmibe, majd a szabadversenyes kapitalizmus mindent megold.
Vagy nem??

" a strukturális szegénység megszüntetése nem történhet máshogy, mint a piaci értékteremtésbe bekapcsolt embertömegek szélesítésével, ezt a munkát az államnak kell koordinálnia, az államnak kell felkészítenie őket oktatáson, a szociális ellátás és az adózás kiegyensúlyozott, megbízható, és ösztönző rendszerén keresztül a lehető legmagasabb szintű munkavégzésre. Ez sok esetben nem lesz túl magas szint, de mégis emberhez méltó életet biztosíthatna ezeknek a honfitársainknak a maguk jogán, egyfelől megadva nekik az önbecsülésük visszaszerzésének lehetőségét, másfelől - új normák, képességek, új kontextus kialakítása mellett -- elvárva tőlük azt, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel."

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 07:18:11

@leponex: megint sikerült a fene krónikus fidesz-vakságodban eltalálnod a szarva közt a tőgyit, gratula -- tényleg, hogy valaki ilyen szinten nyomja az irracionális propagandát, lassan lámpást kéne keresni-- pedig, ha jól sejtem, nem is lopsz naponta milliérdokat, mint a "munkaalapú társadalom" bajnokai, dzszusz krájszt, ne alázd már ennyire magad

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 07:25:24

@leponex: no. itt van a legújabb. ha esetleg nem jutnak el a hírek falura index.hu/gazdasag/2016/12/07/most_luxushotelre_kapott_gigahitelt_orban_veje/

ma még nem volt újabb lenyúlás a feddhetetlen kormányfő környezetében, de mondjuk még csak alig múlt reggel hét óra

pucros 2016.12.09. 07:55:51

Ideálisan a szegényekkel külön törődés 100% civil feladat, mert a gondoskodó magánember mindent meg fog tenni azért, hogy a karitatív forintjai hatékonyan segítsenek, tehát hogy a legszükségesebb tűzoltás mellett elsősorban a perspektíván javítson. Az állami alkalmazott viszont érdekelt abban is, hogy később is maradjon munkája.

Sajnos jótékonykodásra inkább a maguk tehetségéből megvagyonosodottak hajlamosak, az állam csecsén hízók szemléletében a tömeges szegénység eleve rivális. Egy tiszta piac markánsan azokat emeli a vagyonosak közé, akik szívesen segítenek.

(Tudom, hogy ez így nettó anarchokapitalizmus, de ideális gáz sincs, és mégis értelmes hogy arról tanulunk fizikaórán.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 08:05:36

@leponex: na, jól van, már kezdtem izgulni, de meg is jött a mai hír a feddhetetlen miniszterelnök környezetéből mno.hu/gazdasag/ket-malomban-orolne-meszaros-es-csanyi-1375559

leponex 2016.12.09. 08:14:59

@HaFr: :)
valamiért a saját szövegedre olyan háklis leszel, ha idézem.
A posztod érdemi részével -mint láthatod- nagyon egyetértek, a szokásos bullshitedet meg elolvassa az ember.
Eljut minden hír ide falura is, akár idézhetek neked, nem tudom a szerzője mit szól hozzá, tán nem olvassa ezt a blogot ;-)

"Forgács Imre szerint az elmúlt harminc évben azok ártottak a legtöbbet törékeny világunknak, akik eltúlozták a piaci verseny jótékony hatásait. ... Valódi piaci versenyről ma szinte már kizárólag csak a kis- és középvállalkozások körében beszélhetünk. Az olyan óriáscégek, amilyen például a Google vagy a Facebook, lényegében konkurencia nélkül teremtenek piacot a globális szolgáltatásaik számára. Az Európai Bizottság ugyan néha még próbálja győzködni a nagyokat is arról, hogy a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania. Az Apple-t például nemrég kötelezték egy – alig 13 milliárd eurós – adóhátralék megfizetésére, bár az eljárás sikerében talán még a kezdeményezők sem bíznak. "

Folytassam??
Te láthatóan feladtad hogy akár csak egy kósza gondolatkísérlettel kacérkodj a valóság egy másfajta értelmezésével, az a luxushotel eddig is volt valakié, nem gondolod? Pénzt meg csak akkor termel a gazdájának, ha a szabadversenyben meg tudja tölteni fizetőképes vendégekkel. Jó sok hozzáadottértéket termelve, munkát adva a szegényeidnek, még örülnöd is kellene neki.

Az alázat még jót is tesz az embernek, segít a helyére kerülni. Már ha valódi.
Van még időd rá ...
Talán.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 08:21:07

@leponex: háklis arra leszek, ha valaki manipulál -- a szövegeimet meg jól ismerem, és szerencsére nem kell őket megtagadnom évekre, akár évtizedekre visszamenően sem .. ez a luxusa azoknak, akik nem lopnak mástól szakmányban, és nem kell ehhez igazítaniuk a kognitív apparátusukat kisz-titkár koruktól fogva .. ami pedig ezeket a nagyvállalatokat illeti, részint van igazság abban, amit írsz (és én is írtam erről untig eleget), részint meg persze tévedés. Nézd meg a Fortune vagy Forbes listákat, tíz, húsz, ötven érvre visszamenően, jobban cserélődnek a cégek rajtuk, a vezetőkről nem is beszélve, mint a a magyar politikában -- nem beszélve a Fidesz-vezetésről, szóval nyugi, a piac hatékonyabban működik, mint a magyar állam, foglalkozz ez utóbbival, mégis csak nagyobb a rálátásod erre, ha manipulatív is

leponex 2016.12.09. 08:27:58

@HaFr: megint csak jó példát hoztál fel a hazai sajátságos 'eredeti tőkefelhalmozásra', Csányi itthon, változatos formában míveli a kapitalizmust, hozzáadottértéket generál a vállalkozásaiban, munkát biztosít a szegényeidnek, közéleti szerepet vállal, ösztöndíjakat alapít, ...
A Mészáros meg azokat a közbeszerzéseket szerzi meg, (végzi/végezteti/szervezi) amit addig döntően külföldi cégek nyertek el.
Egy európai országot nem tudnál mondani, ahol a közbeszerzéseket olyan nagy arányban nyerték volna el külföldiek, mint Magyarországon.
És ez szerinted a normális.
Miért is kellene a végtelenségig Európa balekjeinek maradnunk?

Rád nem számíthatunk, valakinek csak kormányozni kell. Gondolom a Feri vs Viktor meccsen azért nem a eri lenne a favoritod :) A derék ballibjeink 2006-ben erre tették fel a tétjeiket: vagy Ő vagy a Viktor. Így jártunk.
Más most/még nincs, szelavi.
De szólj, ha tudsz jobbat.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 08:30:02

"ezt a munkát az államnak kell koordinálnia, az államnak kell felkészítenie őket oktatáson, a szociális ellátás és az adózás kiegyensúlyozott, megbízható, és ösztönző rendszerén keresztül a lehető legmagasabb szintű munkavégzésre"

Á, a jó etatizmus-kollektivizmus a megoldás. De mi van akkor ha a strukturális szegénység forrása épp' az állami oktatás, az állami szociális ellátás és az adóztatás?

Thomas Sargent "legrövidebb diplomaosztó beszédének" 12 pontjából az első 6 és a 10. ill. 11. pont meglehetősen direkt relevanciával bír a problémát illetően:

1. Many things that are desirable are not feasible.

2. Individuals and communities face trade-offs.

3. Other people have more information about their abilities, their efforts, and their preferences than you do.

4. Everyone responds to incentives, including people you want to help. That is why social safety nets don’t always end up working as intended.

5. There are tradeoffs between equality and efficiency.

6. In an equilibrium of a game or an economy, people are satisfied with their choices. That is why it is difficult for well-meaning outsiders to change things for better or worse.

7. In the future, you too will respond to incentives. That is why there are some promises that you’d like to make but can’t. No one will believe those promises because they know that later it will not be in your interest to deliver. The lesson here is this: before you make a promise, think about whether you will want to keep it if and when your circumstances change. This is how you earn a reputation.

8. Governments and voters respond to incentives too. That is why governments sometimes default on loans and other promises that they have made.

9. It is feasible for one generation to shift costs to subsequent ones. That is what national government debts and the U.S. social security system do (but not the social security system of Singapore).

10. When a government spends, its citizens eventually pay, either today or tomorrow, either through explicit taxes or implicit ones like inflation.

11. Most people want other people to pay for public goods and government transfers (especially transfers to themselves).

12. Because market prices aggregate traders’ information, it is difficult to forecast stock prices and interest rates and exchange rates.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 08:38:50

@leponex:

"Az Apple-t például nemrég kötelezték egy – alig 13 milliárd eurós – adóhátralék megfizetésére, bár az eljárás sikerében talán még a kezdeményezők sem bíznak."

Már csak azért sem, mert az Apple-nek nincs semmiféle adóhátraléka az ír állam felé: annyi adót fizetett, amennyit az ír törvények előírtak rá. Az Európai Bizottság fájdalma az, hogy az ír állam alacsony vállalati adórátát állapított meg -- nyilvánvalóan azért, hogy nála adózzon az Apple (európai részlege). Az EB azt kifogásolja, hogy a szuverén európai államok között adóverseny van.

Nem mellesleg az Orbán-kormányzat épp' ebben az adóversenyben próbál meg versenyelőnyre szert tenni azáltal, hogy (egységesen) 9%-ra kívánja csökkenteni a vállalati adórátát.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 08:42:20

@neoteny: minden tudásalapú gazdaság (finn, dél-koreai, japán, svájci, német) gerincében állami dizájn áll, szemben az amerikaival, ami viszont nem működik, az Ivy League priviliegizált rendszerén kívül, mondhatnám, romokban, nézd meg a PISÁ-t, a koordinációt pedig úgy értettem, hogy természetes piaci résztvevőket is bekalkulálva -- a libertárius piaci megoldások mítosza hosszú távra szóló diszkrét döntésekben bukik meg a leghamarabb, ilyen döntéseket kíván egy oktatási rendszer megtervezése is

leponex 2016.12.09. 08:43:48

@HaFr: "szerencsére nem kell őket megtagadnom évekre,"
egyről még én is tudok, kár hogy a kommenteket nem mentettem le :)

Nem manipulálok, még a te szövegeidet sem.
Idézem.

pl. a te szerelmetes mindenható szabadversenyes liberálisdemokrata világodról Borostól:

"Boros Imre szerint a nagytőke vélhetően már régen ráunt az addigi legsúlyosabb válságból kivezető és Európa nyugati felén kibontakozó jóléti társadalmi rendszerekre – és csendben felrúgta az alkut. A korlátlan piaci szabadság éppen azt hozza, hogy a tőke tetszése szerint hasíthat ki a haszonból, hiszen felette lényegében eltűnt a kontroll. Évtizedeknek kellett eltelniük, mire kirajzolódott ennek a világkereskedelmi modellnek a lényege: visszafizethetőséget kizáró eladósodott nemzetállamok tömege; iszonyú, eddig nem látott vagyoni és jövedelmi polarizáció nemzetközi és nemzeti keretek között; hatalmas vagyonok adó előli kimentése; a valós gazdasági verseny felszámolása; megállíthatatlannak tűnő környezetrombolás, beleértve a klíma tartós kedvezőtlen változását is; a pénzügyi szektor véglegesnek látszó győzelme a termelő szektor felett. A globális világrenddel szemben már rég találkozhattunk kritikákkal, de a közvéleményt diktáló média ezeket a hangokat közömbösítette."

És ahogy Forgácsot idéztem az elébb, kik is ártottak/ártanak és mivel ...

EZEK a keretek adottak most Péter, ezek közt kell evickélni.
Maradni baleknak, vagy ennek a világnak az eszközeit használni, másként nem megy. Ha az kell, irányítani a közbeszerzéseket, ha kell különadóval noszogatni a globális multit, vagy többet adózzon, vagy adja el a közszolgáltatási piacot, pontosabban adja vissza.
És ha kell, jó nagy kerítést építeni, mert nincs jobb helyette, hiába tolják ezerrel a kiskocsog 'civilszervezetek' a maguk demagógiáját.

Ok, te pipiskedhetsz, mondhatsz szépeket mi lenne a kívánatos, és gyalázhatod ezerrel a randa valóságot némi joggal. Ahogy Attilát már idéztem
"Szivére veszi terhünk, gondunk.
Vállára venni nem bolond..."

leponex 2016.12.09. 08:46:26

@neoteny: "az Orbán-kormányzat épp' ebben az adóversenyben próbál meg versenyelőnyre szert tenni "
Így van, és valószínűleg jól teszi.
Nem azért, mert ez amúgy helyeselhető, 'etikus', hanem mert ilyen a szabadversenyes kapitalizmus világa.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 08:47:35

@leponex: nekem nem kell Boros sorai között evickélni, azt neked kell :) good luck, jó társaságban vagy

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 08:52:39

@HaFr:

"minden tudásalapú gazdaság (finn, dél-koreai, japán, svájci, német) gerincében állami dizájn áll, szemben az amerikaival, ami viszont nem működik"

Ezzel csak az a probléma, hogy az USA-ban épp' a kelet-ázsiai bevándorlók (korábban japánok, mostanában dél-koreaiak, kínaiak) gyerekei teljesítenek jól a különféle szintű iskolákban. Ha az amerikai rendszer nem működne, akkor nem működne ezen etnikumok esetében sem.

leponex 2016.12.09. 08:54:13

@HaFr: :)
neked sehol sem kell evickélned, azt a 'küzdelmet' már feladtad, szerintem bölcsen tetted.
És tényleg jó a társaságom :))

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 08:56:27

@leponex: tipikus vakság részedről -- az adóparadicsomon átfolyó pénzt a feddhetetlen miniszterelnök rendszere le fogja nyúlni, illetve kegyesen vissza fog osztani belőle valamennyit, de a lényeg, hogy funkcionális tudás ne képződjön az országba, a társadalom ne gazdagodhasson a működő tőke révén, viszont egyre kiszolgáltatottabb legyen a Fidesz-vircsaftnak. Azt persze el se merem gondolni, de meddig támogatod ez utóbbit, ráadásul meggyőződve a saját nemzeti elkötelezettségedről, nagy fazon vagy

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 08:57:11

@leponex: feladtam volna? akkor hova kommentelsz nap mint nap? ÉS tudod, madarat tolláról..

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 08:58:53

@neoteny: ööö, nem hiszem, hogy ez jó logika lenne-- az amerikai rendszer tényleg rosszul működik, de ezek a gyerekek otthonról hoznak az amerikaiaknak már ismeretlen morált és versenyszellemet..., ami szintén el fog tűnni a harmadik generációs bevándorlóknál

leponex 2016.12.09. 09:06:19

@HaFr: "hova kommentelsz nap mint nap? ÉS tudod, madarat tolláról.. "
:) szóval barátok vagyunk? félig mindenképp - ha csak nem önrekeszted ki magadat a keresztény..... alapozású európai kultúrkörből, vagy engem.
de köszönöm az elismerő szavaidat :)

hogy vak lennék-e? lehetséges persze
és te?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 09:15:36

@leponex:

"valószínűleg jól teszi"

Ha az lesz az eredménye, hogy multik Mo-ra hozzák a jövedelmüket, és ez után több vállalati adót fizetnek (a lecsökkentett vállalati adórátával együtt), akkor jól teszi: a multikkal finanszíroztatja a magyar költségvetés egy nagyobb szeletét úgy, hogy ezt a multik önként és dalolva teszik.

"Nem azért, mert ez amúgy helyeselhető, 'etikus'"

Amúgy? Nem az helyeselhető és 'etikus', hogy a multikból nyer ki több pénzt -- ha már nagy költségvetést csinál? Az lenne a helyeselhető és 'etikus', ha a magyar vállalatokból sajtolná ki ezeket a pénzeket magasabb vállalati adórátán keresztül?

Vagy az Európai Bizottság terve lenne helyeselhető és 'etikus', amelyik megszüntetné a szuverén európai államok közötti vállalati adóversenyt, és "összehangolt" szabályozást vezetne be -- vagyis központilag állapítaná meg a vállalati adórátát, hogy aztán mindegyik EU-tag ország egységesen alkalmazza azt? Brüsszel lenne a helyeselhető és 'etikus' vállalati adópolitika forrása?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 09:26:29

@HaFr:

"az amerikai rendszer tényleg rosszul működik, de ezek a gyerekek otthonról hoznak az amerikaiaknak már ismeretlen morált és versenyszellemet"

Vagyis _számukra_ működik az amerikai (oktatási) rendszer -- az, hogy a rendszer mekkora egyéni sikerre vezet, az "otthonról hozott morál és versenyszellem" függvénye.

De még csak ez sem teljesen igaz. Nem tudom, láttad-e valaha a "Stand and Deliver" c. filmet: megtörtént eseten alapult ( en.wikipedia.org/wiki/Jaime_Escalante#National_attention ).

leponex 2016.12.09. 09:32:29

@HaFr:
felebarátaim ők is, ismerhetsz ennyire :)
engedelmesen átolvastam, ( nem először, de felmelegítve sem ütősebb) természetesen én is jól fölháborodtam megint, bár némi kétség azért támadt bennem a sztorival kapcsolatban, mintha nem lenne felfedve teljesen az igazság minden szála ( ez ugye egy dk-s képviselőnél nyilván megérthető)

"Tény, hogy a hasonló rendeleteket - nincs egyébként túl sok, a honlapon nyárig lehet visszakeresni, és a már írtakkal együtt 11 hosszabbítást találtunk - átlapozva az derül ki, hogy ezek a lakások nem olcsóbbak a többi, a Várban és környékén kiadott többi önkormányzati bérleménynél. "

Önkormi választások lesznek, a több ciklus óta kormányzó helyi kiskirály polgmestert majd jól elkergetik a helyi választópolgárok. Ahogy eddig is

PS: egy kicsit azért szánalmas vagy, amikor a bulvárból ontod a szörnyű korrupciók végtelen sorát. A félig megírt "történetek" sántikálnak, célzatosan manipulálnak, EZÉRT aztán már a kutyát sem érdeklik.
Pedig ez baj, mert így az igazi disznóságok sem ütik át a társadalmi ingerküszöböt.

Én szóltam, a mértéktartás hiánya mivel fog árni, de hiába :(

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 09:34:07

@leponex: mivel gondját viselem a kommentelők lelki egészségének a képességeimhez mérten, ismét ajánlok több évre szóló betevőt k-monitor.hu/

2016.12.09. 09:40:04

@neoteny:
mert ők elmenekülnek az ázsiai "kommunisták" elől. nekik "kapitalizmus" kell.

ha a "zsidók" magániskolákat akarnak, akkor legyen az a zsidó és feltétlen zsidóbarát negyed vagy negyedekben. de azon kívül legyen szövetségi állami iskolarendszer. akár poroszos. mert lehet, hogy a parasztok többségének az a legjobb. amit a gyügyei paraszt mond. az volt a jó világ, amikor sváb volt az orvos és szász volt a tanító, mert akkor rend volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 09:51:53

@unionista᠋:

"legyen [...] állami iskolarendszer. akár poroszos. mert lehet, hogy a parasztok többségének az a legjobb. amit a gyügyei paraszt mond."

Már van; de nem úgy tűnik, hogy a parasztok többségének az a legjobb. Még mindig tyúkszaros mackónadrágban jár a gyügyei paraszt. Rend mégsincs: elviszik a gyereket a drogos-buzi Budapestre (vagy környékére), ahol arra kényszerítik, hogy a seggükben pávatollal grasszálókat nézze a prájdon, ahelyett, hogy kis falujában járőrözne fekete egyenruhában, fenntartva a rendet.

leponex 2016.12.09. 09:53:05

@HaFr: ki ne hagyd a szegedikattintóst, az átlátszót, a ténytárat - mind-mind precíz, gondos, elfogulatlan megbízhatóan öncenzurált portál.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 09:55:30

@leponex: jájáj barátom, megint rátévedtél az orosz propaganda csúszdájára, neked véged apám -- olvasasd csak a hiteles magyaridőket meg nézzed a hiteles emtévét

leponex 2016.12.09. 10:02:46

@HaFr: :))
neked valamiféle biztonságot ad, ha a kedvenc skatulyáid egyikébe beletehetsz valakit, oszt már a címkéből mindent tudsz?

nem olvasom a MI-t, nincs tv-nk két éve, neten leginkább az atv, blogok közt főként a tiedet
Mert ahogy a bölcs Nobel-díjas tudósunktól nagyon megtetszett: ha felállítok egy elméletet, akkor nem azt keresem, ami bizonyíték rá, hanem azt ami ellene szól.
Néha-néha te is megpróbálkozhatnál vele, persze csak vicceltem;-) De ha nem, hát nem.

2016.12.09. 10:04:30

@neoteny:
erre a 9%-ra ugrott valaki. debrecenben a deutsche telekom (it services) szolgáltató központja mellett földterület vásárolt egy ismeretlen befektető. egyelőre nem lehet tudni, hogy kicsoda. csak azt, hogy azonnal be szeretne települni. a nyugati ipari parkban nincs hely. a déliben pedig még folyik a közművesítés. így a város határában levő kertség egy részét vásárolja meg. azaz az önkormányzat az adásvételt 31 igen 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta.
www.naplo.hu/helyi/2016/12/08/titokzatos-nagybefekteto-erkezik-debrecenbe.naplo

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 10:06:48

@leponex: akkor egyszerűen a véredben van, az se semmi

leponex 2016.12.09. 10:15:16

@HaFr: :) oroszból BUKTAM a főiskolán, évet kellett miatta ismételnem. ( Az más kérdés, hogy így is terveztem, egyszer halasztani, egyszer bukni, ha már egyszer megtehettem hogy hobbiból tanulhassak munka mellett.) És nagyon nem bírtam az orosz-magyar szoci propagandát, azzal most sem tudnának becserkészni, se a libdemek, se a vérkonzervatívok. Attól még mindegyik(őtök)et szívesen olvasom, valami bölcsesség mindőtökben ott van.
És nem zavar, mekkora pónilovon vagy arab telivéren poroszkáltok.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 10:15:20

@unionista᠋:

Hát ez se' tűnik egy egyszerű és nyílt dolognak: Debrecen városa fizet 915 millát a Nemzeti Vagyonkezelőnek, amely összeget az állam átutalja a Debreceni Egyetemnek, a földet meg eladja Debrecen városa egy meg nem jelölt vevőnek (és arról sem szól a fáma, hogy mennyit fizet a vevő ezért Debrecen városának) ... ha a közgyűlés is ennyi infó alapján szavazott, akkor ők is megérik a pénzüket.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 10:19:59

@leponex: mi, mekkora, csak a távcső tartásán múlik

2016.12.09. 10:37:47

@neoteny:
a kulcsszót hagytad ki. ez SZÖVETSÉGI államiságot jelentene. szövetségi állami iskolarendszert. persze lehet mondani, hogy a németek miért lennének olyan hülyék, hogy a taneszközök biztosításával felhúzzák a magyar oktatást. például azért, mert bérmunkát végzünk. siemens hungária legyártja a labort. az egyik felét alapítványi jelleggel. az kerül a kárpát-medencei magyar iskolákba. tanulmányi szerződésekért cserébe. a másik felét eladhatja a szabad piacon. ha ez nem megy a németekkel, akkor majd megy az oroszokkal. ez esetben újabb hidegháború lesz. amit nyugat-európa vagy megnyer, vagy az usa nélkül simán elveszít.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 10:47:17

@unionista᠋:

"a kulcsszót hagytad ki. ez SZÖVETSÉGI államiságot jelentene. szövetségi állami iskolarendszert."

A német újraegyesítés óta -- egy emberöltő alatt -- a nyugatnémetek beletoltak több, mint 2 ezer millió eurót a keletnémetekbe. Azok mégsem zárkóztak fel a nyugatnémetek szintjére. Persze Angela Merkel felzárkózott -- de az ő esete anekdotikus, nem lehet belőle trendvonalat számolni.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 11:00:07

@neoteny:

"2 ezer millió euró"

Természetesen 2 ezer milliárd euróról van szó.

2016.12.09. 11:03:38

@neoteny:
persze, hogy nem az. a 915 milliót fizet a befektető. és ez a pénz kerül az egyetemhez. a kormány illetékesei és az önkormányzat vezetői lehet, hogy kapnak valamit zsebbe. mert az azt mondta, hogy adna 1 millárd forintot. ez kábé úgy megy, hogy fizetnek 50 milliót a kormányközeli embernek, 25 milliót kap a helyi fidesz és 10 milliót a helyi ellenzék. akik ezek után megszavazzák: 31 igen 0 nem és 0 tartózkodás. hivatalosan azt sem lehet tudni, hogy ki a befektető. csak azt, hogy minél gyorsabban. persze lehet, hogy ez nem tao optimalizálás. hanem valami arab, vagy izraeli. majd elválik. ez csak egy példa a szabad piaci befektetőkre. lehet jó is, rossz is. ha egyáltalán nincs állam, akkor szabad prédának tekintenék az országot. hiszen a felhalmozott pénzzel akár egész magyarországot felvásárolhatnák. de az átlagembernek az szolgaságot jelentene úgy nem tudja leváltani az urait. mert azok idegenek. és a "liberálisok" ezt kínálják. és őket a halál faszára küldik. a körúton belül ordítják a fasizmust. ami azt jelenti, hogy most kevesebb a kormányzati, önkormányzati pozíció, a civilek kevesebb állami juttatást kapnak. a karmester nem kap 260 csak 60 milliót. később a külügy kipótolta.
444.hu/2016/06/05/a-kulugyminiszterium-kisegiti-a-fesztivalzenekart
ez a "fasizmus". ez egy kulturkampf sorozatos/soros gazdasági visszaélésekkel. a piac működésének kevés köze van a klasszikus liberalizmushoz. van egy a semmiből teremtett pénzmennyiség, amihez egyesek könnyedén hozzájutottak. pontosan úgy, mint lőrinc koma. és ezek után annak az ellenértékét a népek előteremtették. a totális munkaversenyben kapnak érte aprópénzt. és a másik oldalon keletkezik egy dúsgazdag réteg. ha a lakosság tőkejövedelmekből részesül, akkor viszonylag gazdag. ha nem, akkor meglehetősen szegény.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 11:14:23

@unionista᠋:

"a 915 milliót fizet a befektető"

A cikkben nem ez volt.

"ha egyáltalán nincs állam, akkor szabad prédának tekintenék az országot."

Ha egyáltalán nincs állam, akkor ezeknek a földeknek meg egyéb javaknak van magántulajdonosuk, akik védik a saját érdekeiket.

"az átlagembernek az szolgaságot jelentene"

Most az állam szolgája az összes átlagember: annak fizeti be a jövedelmének 15%-át meg a költéseinek a 27%-át meg még vagy 60 féle egyéb adót és járulékot.

"ez a "fasizmus"."

A fasizmus a te nemzeti keresztény államegyházad; az "aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére" attitűdöd.

s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/7f/79/5e/7f795edc23beca5cd0bd39bb3704c4ec.jpg

2016.12.09. 11:23:42

@neoteny:
nem azt mondták, hogy feltőkésítik a kelet-német ipart. és ezek után szászországi ifa és mz a legkorszerűbb technológiára alapozva működik. hanem azt, hogy gyárat létesít a volkswagen, a bmw és a mercedes. azaz a nagy-német egységben felszámolták a szövetségi államok közötti versenyt. a nyugati tartományok maguk alá gyűrték a keletet. ami persze azért nem volt olyan rossz az egykori ndk számára. de ebben a felállásban ők mindig a szegény rokon szerepét töltenék be. a tőkejövedelmek nyugaton halmozódnak fel. a nagy számú bevándorlóval az alkalmazottak munkaerő piaci pozíciói romlanak. és ennek eredménye a drezdában alapított pediga. és keleti tartományokban erős afd. a vezetőjük petry szintén drezdai születésű.

2016.12.09. 11:50:57

@neoteny:
és mégis kik lennének a tulajdonosai? a lovaskocsival rabolni induló cigánygyerekek? tulajdonképpen nekik kellene ezeket az ingatlanokat kiosztani. mert ők élnek ezen a környéken. ők a börtönt kockáztatva elloptak egy hangfalat, alufelnit és még egy csomag szívószálat. nézd meg a képet.
faktor.hu/faktor-lovaskocsival-menekultek-az-irodat-kifoszto-gyerekbetorok
állami gazdaság kell ahhoz, hogy azt a lovat etetni tudják. szabad piaci alapon nem működik a gazdálkodás. lehet, hogy amerikai ranch működik, de errefelé nem megy. ki lett próbálva és nem igaz, hogy az államszocializmus minden tekintetben rosszabb volt. csak nyilván lehetőséget kell adni arra, hogy vállalkozzanak. de szükség van állami gazdaságra, ami debrecen környékén lehet akár az agráregyetem tangazdasága gazdaképző intézményekkel. és ezek után működhet az agrárium. és a felesleg elcserélhető bányászati termékre, energiahordozóra. elsősorban az erdélyi, kárpátaljai és kis lengyelországi bányavidékkel kereskedve. az ipart félkész árucserére alapozni. és így lehet a gazdaságot nyitni.

ti meg azt mondjátok, hogy magyarország hirdesse meg a totális szabad piacot, számolja fel azonnal a teljes államiságot és így majd olcsó pénzen felvásárolják az országot. így válhatnak a népek azonnal a legszabadabbá válnak.

ez azt jelentené, hogy azok a gyerekek megkapnák a hangfalat, az erősítővel, az alufelnit (a lopott autóhoz) egy biciklit és a legkisebb egy csomag szívószálat. annak is örül. és utána örök időkre szolgákká válnak úgy, hogy nem tudják leváltani az uraikat. mert a környezeti vagyon teljes egészében idegenek kezébe kerüljön. ennek tapsikoltok.

és ebben a csoportban kicsúsodik az úgynevezett "balliberális" "elit", amelyik egy utolsó szemit hazaáruló társaság. nagyrészt soros megvásárolt kegyeltjei. talpnyaló faszszopók egytől egyig. és nagyrészt ugyanezek a családok csinálták a kommunizmus legaljasabb rémtetteit. ők mondják azt, hogy minden munkaképes kapna havi 50 ezer forintot ha vállalja, hogy semmit se dolgozik. és természetesen nem az összes "zsidóról" van szó. mert nyilván köztük is vannak igen kivaló hazafiak és honleányok. és vannak akik nem feltétlen akarnak rosszat. velük meg lehet egyezni. és vannak, akikkel nem lehet. és a civilizált megoldás az, hogy ők elhagyják pest-budát, távoznak magyar országból.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 12:02:24

@unionista᠋:

Vagyis a szövetségi "szolidaritás" nem működött.

"a nagy számú bevándorlóval az alkalmazottak munkaerő piaci pozíciói romlanak"

A "nagy számú bevándorló" kb. a német népesség 1.2%-át teszi ki.

De ha a bevándorlókkal romlanak a bennszülött alkalmazottak munkaerő-piaci pozíciói, akkor a népességcsökkenés egy áldásos folyamat: akkor annál jobb egy ország helyzete, minél kevesebb ember él benne. Akkor a (leendő) alkalmazottak szívatása minden népességnövelő kormányzati politika.

Viszont ha a bennszülött alkalmazottak többet keresnek csak amiatt, hogy kevesebb van belőlük (kisebb a kínálat) -- nem pedig a megnövekedő termelékenységük miatt --, akkor az általuk megtermelt termékek ára is szükségszerűen felmegy: akkor a fogyasztók többet fizetnek azokért a termékekért. És mivel az alkalmazottak más alkalmazottak által előállított termékek fogyasztói, habár a _nominál_bérek növekednek, az árak is növekednek: vagyis a _reál_bérek stagnálnak. _Reál_bérnövekedés csak megnövekedett termelékenységből származhat; a növekvő nominálbérek meg mihasznák, ha azok nem reálbérnövekedések.

Persze te nem hiszel abban, hogy léteznének gazdasági szabályszerűségek: szerinted ez mind filosz, amit a biosz felülír. A választott nemesek majd megoldják azt, hogy a bérek is növekedjenek, az árak se nőjenek, és Zolikának se kelljen sem többet, sem jobban (termelékenyebben) dolgoznia.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 12:10:42

@unionista᠋:

"és mégis kik lennének a tulajdonosai?"

Azok, akik megveszik?

"nem igaz, hogy az államszocializmus minden tekintetben rosszabb volt"

Attól függ, hogy kikről van szó. A párttitkároknak meg a párt által székbe ültetett menedzsereknek jó volt.

"így majd olcsó pénzen felvásárolják az országot"

Miért adnák el a magántulajdonosok olcsó pénzért a magántulajdonukat? Épp' "a közöst" kótyavetyélik el olcsón. A magántulajdon birtokosa tisztában van azzal, hogy mennyi hasznot hajt neki az a magántulajdon; nem adja annál olcsóbban, mint a jószág jövőbeli jövedelme pillanatnyi értékre számolva.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 12:32:06

@unionista᠋:

"tulajdonképpen nekik kellene ezeket az ingatlanokat kiosztani. mert ők élnek ezen a környéken."

en.wikipedia.org/wiki/Georgism

2016.12.09. 12:54:15

@neoteny:
ha most nincs tulajdonos, akkor kitől veszik meg? ez esetben elveszik. azt mondják a mély szegénységben tolvaj gyerekeknek, hogy kapnak egy hangfalat, egy biciklit és egy csomag szívószálat. azért, hogy ezek után leigázhassák az országot valamilyen istenverte ideológia nevében. és a mainstream médiában azt sem lehet kimondani, hogy ezek az emberek szinte kivétel nélkül zsidók, drogosok, homoszexuálisok. félre értés nem essék, nem mindegyik. és ők a cigányságot a főhatalom megszerzésére eszközként használják. azért, hogy utána az országot kiszolgáltassák és megnyomorítsák. és ezek az emberek keserítik meg az emberek életét azóta amióta be lettek telepítve ebbe az országba. nem az összes zsidóról van szó, mert egy részük kiváló. egy részük nem árt. de egy részük senkiházi alávaló. összességében nem jobbak, de lényegében nem is rosszabbak, mint bármelyik népcsoport. de nem lehet nekik alárendelni az országot anélkül, hogy azt a lakosság döntő többsége el ne fogadná. az mdf és az szdsz 10-ben közös listán indultak. akikre te is szavaztál. és nem jutottak a parlamentbe. mert a nép a zsidó baloldal és a mérsékelt européer keresztény jobboldal alkotta zsidókeresztény köztársaságot brutális mértékben leszavazta. nagyjából 98:2 arányban. és az a 2% nagyjából egy tucat pártba szerveződik. a pkp az egyik. de a lakosság egy jelentős része nem ezt a neolib/neokon irányt akarja. amiben üres lózungok vannak. tudás alapú társadalom.

vidéken van 174 járás. mindegyikébe van egy művelődési ház, ami a horthy vagy kádár korban épült. mert ezek a diktátorok is akartak közművelődést. (orbán is azt akar. csak számára a sportiskolára az akadémia és ahhoz társul futball stadion. debrecenben a legutóbbi videoton elleni "rangadón" 1800 néző volt. ami azt jelenti, hogy a bérletesek se mentek ki. tehát a pénztárak csak azért nyitottak ki, hogy a nagyjából egy tucat videoton drukkert beengedjék. egy magáncég végzi a stadion üzemeltetést. átlagosan 10,000 nézővel számoltak. a szerződést úgy kötötték, hogy ha veszteség van, akkor azt az önkormányzat kifizeti. ha nyereség, akkor az zsebre teszik.)

a 174 járási művelődési házban mennyi pénzbe kerülne hétvégi tehetséggondozás. mondjuk matekszakkör. egy évben 36 oktatási hét van. és számoljunk 8 általános iskolai évfolyammal. legyen egy foglalkozás 2 óra. az előkészületekkel, a takarítással. ez évi 100 ezer munkaórát jelent. óránként 10 ezer forint extra költséggel számolva évi 1 milliárd forintot. mert a művelődési házat amúgy is világítják, fűtik. amúgy is van közösségi közlekedés. a faluba is van egy oda-vissza járat. az első feladat az, hogy optimalizálják ezeket. csak ne filozófusok valamilyen istenverte zsidó vagy zsidóbarát ideológiát követve, hanem a hetedikesek. adott esetben a zsidó matekot alkalmazva.

nyilván ez egy multinak se éri meg. mert az oligopóliumoknak nem érdeke, hogy létrejöjjön egy helyi elit és megszervezzék a gazdaságot. az oligarcháknak megint nem érdekük. de őket le lehet váltani. a multikat nem lehet. a privatizációval létrejött oligopol gazdaságot nacionalizációval lehet megszüntetni. és lényegében ezért választották meg a fideszt. és az oligarchák ellen talonban ott a jobbik. ezt a szoci nyugdíjasok ellensúlyozzák. zolika azt mondja, hogy hadd szavazzon gyurcsányra irmuska, mert vele a libsiknek esélyük nincs visszakerülni. nincsenek magasztos elvek. hanem a fővárosi neolib/neokon elit kiszorítása a cél. az a különös, hogy nyugat európában és észak-amerikában is. pedig ott az átlag innen nézve jól él.

Laptop7712 2016.12.09. 13:01:57

@neoteny: @unionista᠋:
Neo, értem én hogy villanymotor, de mi hajtja? A kérdésem a következő:

Van egy telepített üzem a nagy magyar pusztában, melynek ellátásához semmi más nem kell, csak ipari áram, és közlekedési infrastruktúra. A melósok bennszülöttek. A gyárat, - mint termelési egységet – valamilyen szinten integrálták a globális hálózatba – Joe, és Hanzi, - közép és felsővezetők- a világátlag bér 1.5 -3 -X-át keresik itt a végeken valutában, + integrációs foktól függő prémium, és részvényopció –

A kérdésem a következő:

Hogy néz ki a történetben a „termelékenység” fogalomköre, és mi indokolja rendszerszinten azt, hogy a bennszülött fizetése nem lehetne a mostani minimum kétszerese?

Ha tudsz rá válaszolni, minimum 4 évvel ki tudod húzni a hazai autógyártás agóniáját, nem 2019-re ürül ki a teljes rendszer, hanem 2022-re.

Ugye értesz, hogy az ilyen integrált – kvázi virtualizált hálózatokon – teljesen más csomóponti közgazdaságtan működik. Ezt csak nektek, makrogazdasággal foglalkozó szakembereknek lehet eladni, hogy bármi is függ a rendszerben a lokalitástól.

Roppant kíváncsi vagyok a véleményedre, de unionistát is szívesen meghallgatnám, hogy mit gondol a varázslatos „termelékenység” fogalmáról.

A mostani Y, meg Z generáció most szarja telibe a jól megkonstruált „termelékenységi” fogalmat, és indult el az „önmegvalósítás” felé. Bele se akar állni 100 éves a közgazdasági modellbe, ugye értesz?

Ahol én lakom, egy fiatal heti 3 nap – napi 8 órás munkarend- munkával biztosítja a lakhatását, a szórakozását, a havi repülőjegyét, meg a kaját, ruházkodásának költségét. A többi duma, KKV-k vannak helyi szinten végveszélyben, mert nem gyün már a keleti plepsz, de a helyi fiatal meg hallani sem akar róla, hogy keményen végigmelózzon egy műszakot, nem hogy kettőt.

Drizari 2016.12.09. 13:49:12

A strukturális szegénység megszüntetésének állami lehetőségéről/feladatáról szólna ez az írás?
Ha igen, merész elgondolás, mert mindenhol lehet vele találkozni, legfeljebb egyes országoknál számarányukban kevesebbeket érint és szubjektív szegénységben élnek.

Ezen az "Alex-féle" szegénységen csak úgy lehet segíteni, mint azt teszi ez a Bruckner-féle csoportosulás. Alexék történetét olvasva, ők strukturálisan az "új szegények" táborába tartoznak, megfejelve egyedülálló (állásából elbocsájtott) munkanélküli anyával és hat(!) gyerekével (havi CsP összege: 102000 Ft) kistelepülésre költözve, ahol munkalehetőség sincs.

Más téma a "demográfiai szegénység", a "hagyományos szegénység" és az "etnikai szegénység" kérdésköre. Mindegyik külön-külön is nagy falat, de együttesen nézve ezidáig még nem akadt egyetlen olyan ország, ahol sikerrel megszüntették.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.12.09. 14:01:52

@Drizari: azt hiszem, én is csak "kezelésről" írtam

2016.12.09. 14:08:01

@neoteny:
lényegében két gazdasági koncepció van. az egyik azt mondja, a földből kell kitermelni az értéket. ez a gazdagságot a valós árutermelésre alapozza. ebben is van kereskedelem. a "debreceni" vásárvárosi iskola elég egyszerű. vannak a városkörnyéki földek. azt meg kell művelni. a fölösleges agrárterményt a város elcseréli a hiányzó nyersanyagokra és energiahordozókra. az ipart a félkész áruk cseréjén alapul. és így jönnek létre a márkakereskedések közösségi megrendelésekre alapozva. ezzel egy probléma van. a félmilliós üzemméret. és egy testvérvárosi kapcsolattal ezt lehet megduplázni 1 milliósra. és a 10 milliós kis magyar metropólia egyik pólusa.

tehát van a nyíregyházi electrolux gyár és a hajdúsági iparművek. és ezek képességeit figyelembe véve lehet háztartási gépeket vámmentesen megvásárolni. a szlovén gorenje és a civisváros (a helyi agrár, ipari és kereskedelmi kamara) ülnek le tárgyalni. és azt mondják, hogy vásárolnánk tőlük alkatrészeket. de a gorenje házat nem hozzuk be. csak a lemezt. és azt majd létavértesen meghajlítjuk és meghajlítanánk a gorenje számára. vagy telepakoljuk a hűtőszekrényt élelmiszerrel. vásároljon agrárterményt marketing céllal. így tudunk tőlük venni háztartási gépet. és persze szomszédban a nyíregyázi electrolux. és a szövetségi siemens hungária. persze ugyanígy meg lehet állapodni az lg/samsung párossal. hajdú. powered by samsung. az áru akkor lehet vámmentes ha a civisváros piacáról vásárolnak. ez lehet logisztika, lehet munkaerő. akár az is, hogy a hajdúsági iparművek vállalja a kelet-magyarországi raktározást és szervizelést. ebben a modellben a közmunkásnak hajdú hűtőszekrénye lesz úgy, hogy abban szinte minden elem helyi gyártás, vagy utángyártás. ha elég jól dolgozik, akkor megkapja a legjobb original hajdút. ha az a keverőtárcsás mosógép, különálló centrifugával a biztonsági fedélkapcsolóssal, akkor azt.

a "zsidó" üzleti iskola azt mondja, hogy ez egy orbitális faszság. egyszerűen csak szabad piacot teremteni és a gazdagságot a kereskedelmi tőkére alapozni. nézd meg. budaörs is ezt csinálja. és ők a leggazdagabbak. miért nem csinálja ezt meg az ugyanekkora orosháza. nyilván azért, mert az ország minden pontján elsősorban a kereskedelemből nem lehet megélni. de persze van ahol igen. ott próbálkozzanak ezzel. és a kereskedelmi tőkére alapozva próbálják meg a sikeres iparvállalatok üzletrészeit felvásárolni. majd a termelői piacokon totális versenyt hirdetni azért, hogy a nyereség szinte kizárólag a fogyasztói piacokon és a pénzügyi-kereskedelmi szolgáltatásokon csapódjon le. tehát úgy teremtenek gazdagságot, hogy nem hoznak létre semmiféle valós értéket. hitelekre alapozva felvásárolható a világ. aminek az ellenértékét a szolganépek előteremtik. ezt hívják úgy, hogy "liberalizmus".

Drizari 2016.12.09. 14:38:29

@HaFr:
Azt gondolom, kisebb hiányosságoktól eltekintve az állami "kezeléssel" nincs nagy baj. Adottak a lehetőségek kiszakadni a szegénységből. Erre a legtöbb sanszuk a fiataloknak van, habár az iskolák spontán szegregálódása kissé fékezheti a folyamatot.
Erős visszatartó erő a hagyományozódó szubkultúra, de ezen hivatott befolyásolni a családi pótlék folyósításához kötődő óvodai elhelyezés és az iskolába járás.
A pillanatnyi "Alex-helyzetekre" viszont csak a civil szerveződések adományai nyújthatnak segítséget.

2016.12.09. 14:48:39

@Laptop7712:
ezt a gazdaság helyi szereplőivel végig kell számolni. azt gondolom, hogy minimálisan 1 milliós üzemméretet azért el kellene érni és diverz ipar szükséges.

de azt is lehet csinálni, amit győrben mondanak. elköteleződnek az audi mellett oszt' jó napot. ezzel az országos átlag másfélszeresén élnek. és aki jól teljesít az a dupláján. aki rosszul az átlagon. ez elég jó pozíció. minek vacakoljanak. azt is lehet mondani, hogy nem kell ide győri édes (élelmiszeripar), gardénia (lakástextil), graboplast (műanyaggyártás) és rába. elegendő egy multi. és az is lehet, hogy működik. mégis csak azt mondom, hogy a kisalföldön a rába traktor szántja a földet és abból lesz a győri édes úgy, hogy a mézet a pannonhalmi apát áldja meg, akkor az elég menő. eladhatják nagyszombatnak vagy a lengyel katolikusoknak ők szállítják az ostyát. és az árut rába hungarokamionok szállítják. egyezzenek ki a németekkel és a csehekkel. rába-man-tátra/zetor együttműködés keretében gyártsák le ezeket. persze lehet mondani, hogy ez kgst 2.0. és nem lesz verseny. dehogy nem lesz verseny. ezt produkálja a kisalföld és környéke. és ez versenyben áll a többi gazdasági térséggel. ezek egymást metszik. győr középpontú "kis-világ" verseng a többiekkel. és ha valakinek ez nem tetszik, akkor költözzön diósgyőrbe. ott hasonlót kell csinálni. csak nem kekszgyár lesz, hanem sörgyár. de a borsodi majd versenyez a sopronival. tegyük ki a heinekkent és csináljunk monarchia sörfőzdét úgy, hogy minden üzem önállóan gazdálkodik. mivel nem jött létre az egységes piac ezért kisebb föderális egységekben kellene gondolkodni. de lehet még nagyobban. csak előbb az alsóbb szinteket szervezzük meg.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 16:28:58

@Laptop7712:

"Van egy telepített üzem a nagy magyar pusztában, melynek ellátásához semmi más nem kell, csak ipari áram, és közlekedési infrastruktúra. A melósok bennszülöttek. A gyárat, - mint termelési egységet – valamilyen szinten integrálták a globális hálózatba – Joe, és Hanzi, - közép és felsővezetők- a világátlag bér 1.5 -3 -X-át keresik itt a végeken valutában"

Semennyit sem keresnek: hiszen nem állítanak elő semmit.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 16:30:41

@unionista᠋:

"ha most nincs tulajdonos, akkor kitől veszik meg?"

Most kitől veszi meg a titkos befektető a földdarabot?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 16:39:16

@unionista᠋:

"vannak a városkörnyéki földek. azt meg kell művelni. a fölösleges agrárterményt a város elcseréli"

A város elcseréli? Ez azt jelenti, hogy a város művelte meg a földet is ...

Laptop7712 2016.12.09. 16:48:06

@neoteny:
Neo, ez nem válasz, de ezt te is tudod. Az összes, ismétlem az összes nem magyar ajkú vezető, - akit a „központból” a végekre vezényeltek – most néz ki a fejéből, hogy miről is vakerázik a közgazdász neoteny errefelé.
De előállítanak éves szinten maximum 20 megabájtnyi szöveget, ennyit írnak be a vállalatirányítási rendszerekbe általában, nem többet. Amúgy fejletős a munkájuk, mivel eléggé meg van kötve a kezük, nagyon nem lennék a helyükben. : ) : ) Tehát mi a válaszod? Csak frappánsan, ahogy azt egy közgazdász tenné : ) Unionista Írására később reagálok.

leponex 2016.12.09. 16:58:02

@neoteny: " Brüsszel lenne a helyeselhető és 'etikus' vállalati adópolitika forrása? "

Hogyne, a brüsszeli nagyfőnök etikus példamutatásai szerint:

"Két nappal egy uniós adóvizsgálat bejelentése után a McDonald's elmenekült a számára extra adókedvezményeket nyújtó Luxemburgból, és Nagy-Britanniába helyezte át európai székhelyét. A nagyhercegségtől, amelyet ekkor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke vezetett, olyan adókedvezményt kapott 2009-ben, hogy szinte egyáltalán nem kellett társasági adót fizetnie, így egy milliárd eurót spórolhatott."

Az Olaf nyilván azonnali vizsgálatot kezdeményez. Vagy nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 17:04:10

@Laptop7712:

"ez nem válasz"

Valóban nem válasz: megállapítás. Nem állítanak elő semmit, ergo nem is lehet jövedelmük. Sőt ez egy veszteségtermelő vállalkozás: ipari áramot használ fel, de nem termel semmit, ami eladható lenne. Költség van, de bevétel nincs.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.09. 17:08:39

@leponex:

Valóban: Juncker is bort ivott, aztán most a vízfogyasztást akarja másokra kényszeríteni.

pitcairn2 2016.12.09. 19:49:19

@HaFr:

már bocsi, de ilyen "bezzeg államokat" az USÁ-ból is ki lehet emelni:)

Massachusetts Students Score among World Leaders on PISA Reading, Science and Math Tests
www.doe.mass.edu/news/news.aspx?id=24050

csak a szövegértéssel kapcsolatos bekezdést emelném ki:

"No national education systems scored statistically higher than Massachusetts, although eight had similar scores to Massachusetts: Singapore, Hong Kong (China), Canada, Finland, Ireland, Estonia, the Republic of Korea and Japan."

ergo

a szövegértés tekintetében az összes "bezzeg államot" kenterbe verték

az USA ménkű nagy ország kb. az EU egészével érdemes összevetni

PLUSZ

a kiemelkedő eredmények ellenére is megmaradnak a tankötelezettségre alapozott közoktatással kapcsolatban megfogalmazott általános fenntartások

en.wikipedia.org/wiki/Compulsory_education#Criticism

ami pedig az általad felsorolt országokban a társadalmi mobilitást illeti...

hát egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy e tekintetben jól állnának ezek az államok

én inkább arra tippelnék, hogy a __társadalmi mobilitás__ topicban még ma is szignifikánsan jobb az USA

a társadalmi mobilitás nem egyenlő azzal, hogy relatíve jó szociális transzfereket biztosítanak a szegényeknek és érettségit adnak a kezükbe

pitcairn2 2016.12.09. 19:55:30

@HaFr:

a libertárius oktatási ideálhoz különben az UK és az USA került a legközelebb az 1860-as években

akkoriban pl. az UK-ban közoktatás és tankötelezettség nélkül az iskoláskorú gyerekek 95%-a iskolába járt

"Over 95% of children of elementary school age were already enrolled in schools well before it was made compulsory and free. In 1861 ...."
en.wikipedia.org/wiki/History_of_education_in_England#Nineteenth_century

az új-angliai jenkiknél is hasonló arányok voltak...

ezek lettek a világ legfejlettebb társadalmai

oszt átvették a jó öreg porosz gyakorlatot és ma ott tartanak ahol:)

History... Connected: The Deliberate Dumbing Down of America w/ Charlotte Iserbyt
www.youtube.com/watch?v=69HqxE74P5w

pitcairn2 2016.12.09. 20:09:56

@HaFr:

különben úgy tűnik, hogy a PISA tesztek tekintetében az USA nem-spanyol ajkú fehér lakossága a legjobbak között van a világon

(még most is...)

grafikon
3.bp.blogspot.com/_-EMpadQx4hM/TRKVzaSdWnI/AAAAAAAAAYs/26q8mk1dT3M/s1600/PISA.jpg

THE AMAZING TRUTH ABOUT PISA SCORES: USA BEATS WESTERN EUROPE, TIES WITH ASIA
www.newgeography.com/content/001955-the-amazing-truth-about-pisa-scores-usa-beats-western-europe-ties-with-asia

morph on deer 2016.12.09. 20:32:37

@unionista᠋:
"de szükség van állami gazdaságra"

Magyarul találjuk fel a kereket megint?
Még belegondolni is rémes, hogy mi lett volna mindebből, ha nem sikerül olyan ügyesen szétcseszni még időben, mi?

Ha netán a dolgozók részvényesek lehettek volna a cégben ahol dolgoztak, ahelyett, hogy mindenki hazaszalad a pár hold földjével, és próbál gazdálkodni tapasztalat nélkül..! (Gazdasági, nem termelési tapasztalatra gondolok.)

Talán még sikeres is lett volna, mert lehetett volna! De persze az még magán viselte volna az átkos 'kommunista(?)' hagyományokat, mint például az együttműködés, meg a közös cél érdekében tett erőfeszítés... Pfuj! Felháborító!
Ki-ki maga!
Mindenki mindenki ellen!
Na ez az igazi!

Hát nem?

pitcairn2 2016.12.09. 20:38:39

@morph on deer:

eredetileg Oroszországban is vmi ilyen koncepció lett volna

oszt a sztori milliárdos oligarchákkal végződött...

"Kuponos privatizáció

Az orosz privatizáció Csubajsz-féle elképzelése a kezdetektől ellentmondásos volt. A vállalati tulajdont privatizációs kuponok útján akarták szétosztani a lakosság között. Ezúton – állítólag – korrekt módon juthattak volna részesedéshez a felgyülemlett hatalmas orosz állami tulajdonból. A kuponok forgalomképesek voltak. Aki eladta, az rögtön hozzájuthatott mondjuk egy pár üveg vodkához. A lakosság legnagyobb része számára a kuponok útján eszközölt ilyesfajta "befektetés" hamar eltűnt. Ugyanakkor néhány ember hihetetlen mértékben gazdagodott meg azon a tulajdonon, amelyet a kuponok útján akartak szétosztani."

eszmelet.hu/john_ross-privatizacios-botranyok-oroszorszagban/

Astalavista 2016.12.09. 21:22:24

"messze több közpénz talál gazdára -- kvázi a szegények kárára --, mint amennyi adomány indul útnak. Ami botrány. "

Ha az elnyert közpénznél többet kellene adományozni, az elég érdekesen nézne ki. Lényegében eleve veszteséges lenne közpénzért bármit is tenni...

morph on deer 2016.12.09. 23:06:18

@pitcairn2:
"eredetileg Oroszországban is vmi ilyen koncepció lett volna"

- És ez a lehetséges megoldást érdemben negligálja? Mert most ugye olyan hihetetlenül sokkal jobb, hogy nem is érdemes említeni mást..?

Ha valakinek egy csipetnyi fogalma van arról, hogy a hatékony mezőgazdasági termelés hogyan képes egyáltalán működni, az felismeri, hogy elsősorban nagyban, vagy ha nem, akkor extra, 'bio' minőségben, kézműves módon.

Nincs sokkal több megoldás.
Igazán nagyban pedig csak akkor megy, ha ahhoz minden rendelkezésre áll, tehát vagy egy tőkeerős és hozzáértő kézben van, vagy az értelmes és tájékozott termelők összefognak a cél érdekében.
Ahogy ez Dániában meg Svédországban szokás. (Lehet, hogy máshol is, ezt ismerem.)

A másik változat a kis mennyiség kiváló minőségben, ami biztosítja a hasonló szintű jövedelmet, - igaz, rengeteg munkával, de akár családi alapon is.

Ha egyik sem, akkor marad a sivalkodás, hogy bezzeg micsoda dolog, hogy a spanyol/olasz/holland/stb. zöldség olcsóbb, és azonnal tessék megtiltani a behozatalt, - vagy valami hasonló..!

Az oroszok (is) elkótyavetyélték a részüket, tehát rossz lett volna a részvénytulajdon a közös gazdaságban?
Mert előtte (többé-kevésbé) működött együtt, most meg egyedül nem, de ezért nyilván a mindenkori kormányzat meg az EU a felelős..?

Mert a 'módszer' ugye tökéletes, csak y világ nem érti meg, hogy Magyarországon ez így szokás, tehát mindenki más tehet mindenről!
Mert hogyan másképp?

pitcairn2 2016.12.09. 23:48:02

@morph on deer:

negligálás helyett én inkább úgy fogalmaznék, hogy árnyalja a képet

az orosz példában kb. az volt a probléma, hogy a hiperinflációs csődhelyzetben lévő gazdaságban semmi értéke sem volt a kuponoknak

a koldusbotra jutott lakosság a szó szoros értelmében FILLÉREKÉRT adta el a később hatalmas értéket képviselő kuponokat...

aki meg ügyesen sáfárkodott velük az meg dollár milliárdos lett

pl. az alábbi úriember is így indult...

Oleg Deripaska
en.wikipedia.org/wiki/Oleg_Deripaska

a koncepció - az eredeti célokat tekintve - totális kudarcot vallott

pitcairn2 2016.12.09. 23:51:24

@morph on deer:

"Mert hogyan másképp?"

pl. a kínai átalakulás nagyságrendekkel sikeresebb volt

morph on deer 2016.12.10. 00:25:22

@pitcairn2:
Ismerős az úgynevezett 'kárpótlási jegyek' történetéből.
De ez már megint nem a módszer hibája, hanem az emberek+körülmények kettős eredménye.

Amit én javasoltam az szinte érintetlenül hagyja (hagyta/hagyhatta volna) a termelési viszonyokat, viszont tulajdoni részt ad(hat)ott volna a dolgozóknak. Akik ugyanazt csinál(hat)ták volna, amit azelőtt, csak éppen érdekeltek lettek volna az eredményben.
Azaz nem a tulajdon helyetti kuponok, hanem tulajdonrész.

A kínai helyzet annyiban más, hogy ott (még?) nem dobták ki a fürdővizzel a gyereket is. Azaz nem - igazán - írta/írja felül az ideológia a gazdaságot, mivel ma is 'kommunizmus' van, csak 'kicsit' másképp.
Nálunk ez elképzelhetetlen volt, mint mint már korábban is párszor. Számtalan módszer, megoldás csak és kizárólag azért került a szemétbe, mert már korábban is alkalmazták a 'másik' rendszer idején, függetlenül attól, hogy valójában a cél szempontjából esetleg jól teljesített.
Aztán kezdünk mindent előlről, újra meg újra, ahelyett, hogy csak aktualizálnánk a lobogót a pártházon, és az élet mehetne tovább... De nem!

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.10. 01:07:29

@morph on deer:

"nem a módszer hibája, hanem az emberek+körülmények kettős eredménye"

Bármiféle módszert emberek alkalmaznak körülmények között.

abdul hackeem 2016.12.10. 08:36:49

@morph on deer: Mi akadályozza meg a tulajdonosokat, hogy hasonló (ma már jobb) termelési viszonyokat alakítsanak ki?

Khonsu 2016.12.10. 20:40:47

Fel kell épüljenek annak a bizonyos "szövetnek" a struktúrái. Nagyon le vagyunk maradva, és ha nem állunk készen ezzel mire üt az óra, akkor itt halál és pusztulás jön.

Bár nem vagyok az állam barátja, elfogadom, hogy a szükség teremthet olyan helyzetet, amikor katalizátorként felhasználható a folyamat gyorsírására, mert annak elmaradása katasztrófához vezet, és Magyarországon pont ez a helyzet, de amikor felnőttek a struktúrák, szabadon kell engedni azokat, ahhoz, hogy kiteljesedhessenek.

pitcairn2 2016.12.10. 21:15:50

@morph on deer:

Kínában inkább van ma kapitalizmus mint az EU-ban, a kínai út is inkább arról szólt, hogy nagyobb teret engedtek a magánvállalkozóknak, illetve beengedték a külföldi működőtőlét, az állami szektor csak fokozatosan építették le alakították át

a kuponos rendszerrel a legnagyobb baj az volt, hogy a sikeres befektetés rohadt nehéz dolog, különösen egy (hiper)inflációs depresszió alatt, ahol tucatjával mennek csődbe a korábbi piacképtelen állami vállaltok

a szimpla tulajdonrészadás pedig azért nem túl nyerő, mert a korábbi alkalmazottak nem lesznek automatikusan jó tulajdonosok

pl. lövésük sincs arról, hogy hogyan kell vmit hatékonyan működtetni

+ tőkéjük sincsen ahhoz, hogy hatékonyabbá tegyék a termelést

ők szimplán fizetést szeretnének kapni, nem pedig tulajdonrészt egy csődtömegből

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 06:57:11

@pitcairn2:

"pl. lövésük sincs arról, hogy hogyan kell vmit hatékonyan működtetni"

But the restaurant’s business model, which did not allow for bosses or managers, promised a “living wage” to all employees and a strong union, did not allow the restaurant to make enough profit to stay in business.

Worse still, while the food earned Bartertown a spot on VegNews’s “10 Hot New Vegan Restaurants” list, customers complained that it was almost impossible to get a meal at the diner.

People frequently noted on the restaurant’s Facebook page that they waited more than 40 minutes for a sandwich—and that’s when the diner was even open. Because the employees set the shop’s hours by group decision, the restaurant opened and closed at random times, leaving potential sandwich buyers totally confused.

heatst.com/culture-wars/marxist-vegan-restaurant-closes-after-customers-no-longer-willing-to-wait-40-minutes-for-a-sandwich/

Laptop7712 2016.12.11. 09:42:47

@neoteny:
Nyugaton, ahogy te is tudod, ha valaki el akar kezdeni egy vállalkozást, elkezdi, és szépen elindulhat felfele. Nem cseszegetik az induló vállalkozást adóval, és egyéb baromságokkal. Tudják azt, hogyha a vállalkozás túléli az első 3 évet, akkor annak van jövője. Na most az a baj, hogy hogy ezt a kort a vállalkozások kevesebb mint 1 %-a éri meg. Aki meg igen, az ígéretes.

Hazánkban ott van elcseszve a történet vagy 26 éve, hogy helyi szintről nem lehet indítani egy regionális középvállalatot, mondjuk csak egy ötlettel. Lehet itt magyarázni, hogy kapitalizmus, meg minden, de felénk az soha sem volt. A vezetőink túl barmok voltak ahhoz, hogy elmagyarázzák a népnek, hogy hogyan érdemes vállalkozni. A bankoknak nem érdeke – és nem is volt az elmúlt 26 évben – hogy finanszírozzák a mikroszinteket, olyan hiteltermékekkel, amivel egy mikrovállalkozás is tud valamit kezdeni.

Nincs komplex, na valóságba integrált fejlődési út kidolgozva arra, hogy Piripócs 2-n hogyan lehet 4 év alatt regionális középvállalatot létrehozni egy ötletből. Ezt hogyan teheti meg Béla, az ötletgazda. Béla nem akar mást, normál profitot, és az EU-s átlag fizetést, magénak, és csapatának, továbbá évente mindig fel akar venni 5 embert szintén EU-s átlagfizetésért.
Mindaddig, ameddig nem fogjuk fel, hogy hogyan kellene ilyen vállalkozásokat felépíteni, vagy építésüket segíteni, halálra vagyunk ítélve gazdaságilag.

Lehet tologatni a szállodákat, meg az erőműveket, meg a materializált vagyonelemeket erre-meg arra, de a reálgazdaság haldokolni fog, és az emberek egyre türelmetlenebbek lesznek, amiből balhé lehet. Unionista felvázolt egy játékteret, amikor azt meséli el, hogy területi alapokon szervezi újjá a történetet. A multi nem csinál mást, csak globálisan, virtualizált terekben szervezi ugyanezt.

A magyar pont telibe szarná, hogy milyen rendszer alapján működik a gazdasági tér, abban az esetben, ha megkeresné a mai viszonyok között minimum a havi nettó 1000 EUR-t a segédmunkás pozícióban, továbbá tudná normális életet élni regionális szinten.

Mivel bármit csinált, 26 éve nem ment egyről a kettőre egyszerűen lecserélte a kapitalizmus egy formáját.
2018- ban az lesz a kérdés, hogy mik a tények, semmi más.

A makro közgazdaságtan – semmit nem tudott kezdeni a hazai mikor szinttel az elmúlt 26 évben, erre mondják azt, hogy szimplán árulást követtek el. Nincsen kidolgozva, és lemodellezve a középtávú gazdaságfejlesztési stratégia, ami szánalmas. Hol a tökömbe voltak a gazdászok az elmúlt 26 évben? - Költői kérdés :) -

Megint 100 milliárdok fognak elmenni gazdaságfejlesztésre, eredmény nélkül,mint az előző EU-s fejlesztési ciklusban.

Erre mondta azt egy német haver, hogy ennyire bénák már tényleg nem lehetünk. Márpedig de.

2016.12.11. 09:51:33

@morph on deer:
a debreceni állami gazdaság a debreceni agrártudományi egyetem tangazdasága. állami gazdaság? igen. feltétlen pártállami nem?

jelzem magyarország legnagyobb és legsikeresebb vállalati félállamiak: mol, otp. nem azt állítom, hogy jól működnek. működhetnének jobban is. a mol vagy az otp kormányzati szerepvállalás gyenge lenne. a multik azért mondják, hogy gyenge legyen állam, mert úgy könnyebben teret nyernek. a piac csak azért akarja az állami korrupciót megszüntetni, hogy aztán magához vonzza. a szabad piacon a sikeres vállalatok egytől egyig korruptak. a totális szabadságot korlátozni kell.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 10:04:51

@Laptop7712:

"Nincsen kidolgozva, és lemodellezve a középtávú gazdaságfejlesztési stratégia [...]

Erre mondta azt egy német haver hogy ennyire bénák már tényleg nem lehetünk."

Németországban kik és hol végzik a középtávú gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozását és lemodellezését?

2016.12.11. 10:07:32

@pitcairn2:
vegyünk egy konkrét példát. az állam 4,4 milliárd forinttal támogatja a lego nagyberuházását nyíregyházán. tegyük fel, hogy az állam maga veszi meg (vagy el) a fröccsöntő gépeket. és azt mondja a nyíregyházi gyári munkásnak, hogy lehetőség van alkalmazotti létre és arra, hogy a szakmérnökök és a szakmunkások kibéreljék a fröccsöntő gépeket és termeljenek. ilyenkor az összes pesti "liberális" veri a seggét, hogy az nem ér, nem ér termelni. kommunizmus lesz. jelenleg annyi a cél, hogy ezt a csoportot elzavarni a picsába. és ez még legalább egy négy éves ciklus. addig nem lesz megoldás. a 18-as választások után még legalább százezer embert lényegében ki kell űzni a fővárosból. hozzáteszem sajnálatos módon. mert sokkal jobb lenne kiegyezni. de az elmúlt 25 vagy 125 év bebizonyította, hogy az nem megy.

Laptop7712 2016.12.11. 10:07:50

@neoteny:

Csak példaként, első kattintásra:
Pl NRW, Deutschland:

www.ihk-nrw.de/
www.landwirtschaftskammer.de/

Laptop7712 2016.12.11. 10:09:42

@neoteny:
Lófingok voltunk regionális tervezésben hozzájuk képest az elmúlt 26 évben, ugye értesz?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 10:31:10

@Laptop7712:

www.landwirtschaftskammer.de/wir/index.htm

Itt nincs szó középtávú gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozásáról és lemodellezéséről: promócióról, tanácsadásról, szabályozásról, érdekképviseletről, szakirányú képzésről írnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 10:40:32

@Laptop7712:

Végigmentem az "Unsere Tatigkeitsfelder" szekció alszekcióin is: www.ihk-nrw.de/node/297

de ott sem találtam semmit középtávú gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozásáról és lemodellezéséről: ott is promócióról, tanácsadásról, jogi szabályozásról, érdekképviseletről, szakirányú képzésről írnak.

Laptop7712 2016.12.11. 10:41:00

@neoteny:
Nem baj, ha nem érted : )

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 10:52:36

@Laptop7712:

Ja, úgy könnyű: ha bármilyen kamarai tevékenység beállítható úgy, mint "középtávú gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozása és lemodellezése" ...

Te is csak olyan posztmodern vetítgető vagy, mint unionista.

Laptop7712 2016.12.11. 11:11:04

@neoteny:
Latom, nem bírod a német nyelvet, ez nem is baj. Rossz helyen keresgélsz, mutatom a példát:

Tényleg nem foglalkoznak ilyennel a srácok, csak egész véletlenül eléggé nagyban tolják.

Példül az energetika terén, íme:

www.ihk-nrw.de/sites/default/files/publikation_dateien/2016-11-28_frontier_fuer_ihk_nrw_dihk_-_energiewende-studie_-_stc.pdf

Ahogy látod, ugyanaz az oldal.

Persze, Neo, én csak vetítek, meg unionista is, te meg nem :) :) :) :)

Mutassam ugyanezt angol nyelvterületről, vagy nincs rá szükség?

2016.12.11. 11:34:06

@neoteny:
az ostoba vetítés az, hogy nyugaton szabad piac van. sehol nincs.

2016.12.11. 11:41:11

@neoteny:
kőkemény nemzeti érdekérvényesítés van. és ez a jövőben még erősödni fog. ami egyébként majd aligha vezet eredményre. és ezért európában (és könnyen lehet, hogy amerikában is) csikorogni fognak a kerekek. magyarországnak föderalizmusra van szüksége. arra, hogy magyarország ugyanolyan szabadállam, mint ausztria vagy bajoroszág. hasonló vegyes önkormányzatiságra és piacvédelemre van szükség, mint ami svájcban van. az, hogy te ezekben népi szocializmust látsz az a te problémád. ezért menekültél el magyarországról. mindenben csak a rosszat érzékeltet. sose értetted a magyar társadalmat.

2016.12.11. 11:41:51

(jelzem én se értem igazán. kurvára nehéz megérteni a magyarokat.)

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 12:41:56

@Laptop7712:

"Tényleg nem foglalkoznak ilyennel a srácok, csak egész véletlenül eléggé nagyban tolják."

Először is: ezt a tanulmányt nem a kamara készítette, hanem egy külsős konzultáns cég kamarai megrendelésre.

Másodszor: ez nem a kamara általi "középtávú gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozása és lemodellezése", hanem a _szövetségi kormány_ által felállított stratégiai energetikai célok (2050-ben 80-95%-os CO2 kibocsátás-csökkentés 1990-hez képest, ami az energia-generálásból való 80%-os megújuló energiaforrás-részesedést jelent majd) eléréséhez (feltételezetten) vezető út elemzése a változó költségstruktúrára koncentrálva. Ez a tanulmány nem arról szól, hogy milyen gazdaságstratégia vezetne új kis- és középvállalkozások létrejöttéhez, vagy hogy modellezné ezek haszontermelő képességeit.

"én csak vetítek, meg unionista is"

Igen, azt csináljátok.

"te meg nem"

De nem ám: nem tudsz mutatni olyan hozzászólást tőlem, amikor én arról bugyognék, hogy bárkinek is így meg úgy kellene csinálnia a dolgait. Én arról értekezek, hogy ha így csinálja valaki, akkor annak ez lesz a következménye; ha meg úgy, akkor amaz.

Ami pedig a német Energiewende programot illeti: azért ennek is van "népi" ellenállása. Habár ez a cikk már 3 éves, de azért érdemes elolvasni: www.spiegel.de/international/germany/wind-energy-encounters-problems-and-resistance-in-germany-a-910816.html

Egy érdekes mondat:

At the European Energy Exchange in Leipzig, electricity costs less than 3.5 cents per kilowatt hour (kWh). But consumers currently pay 27 cents for each kWh because the price is overloaded with taxes and environmental fees.

Ezek ugye eurócentek. Összehasonlításképpen: én 8.3 kanadai dollárcentet fizetek kWh-ként, ami 6 eurócent mai árfolyamon.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 12:45:48

@unionista᠋:

Általánosságban szabadabb piac van, mint az általad vetített népi szocializmusban lenne (vagy amilyen a "létező szocializmusban" volt).

Laptop7712 2016.12.11. 13:03:34

@neoteny:
Azt látom, hogy nagyon nincsen megoldási javaslatod arra, hogy egy átlag magyar kisváros hogyan tudna prosperálni a mai világban. Ha lenne működő válaszotok, akkor most a zorbán nem lenne itt, meg nem húzna a búsba minimum félmillió, de inkább majdnem háromnegyedmillió ember a búsba. Tehát valami nagyon el lett cseszve az utóbbi 26 évben. Én is arról beszélek, hogy minek mi a következménye. Egy biztos. Vidéken nem működik a liberális gazdaságtan, ugyanúgy nem, mint az USA vidéki részein, és ugyanez van Kanadában is, ahol a vidéki eléggé megszívta, ha a hosszú távú trendeket nézem. Az USA vidéki infrastruktúrája romokban van például. A liberális gazdászoknak nincs válasza a vidékgazdaságra, mivel nincs benne lóvé szerintük. Ezért ordíthat Tölcsessy, meg a többi, de az elmúlt 26 évben semmit nem építettek vidéken, de ami volt, azt sikerült ellopni. Most meg megy az ordibálás, hogy mit csinál a zorbán. Az összes milliárdos, nem vidékre fektetett be, hanem elmenekült, és éli világát. Közben meg csodálkozik a zelit, hogy a nép egyenesítené a kaszát. Ilyen egyszerű ez.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 13:16:49

@unionista᠋:

"arra, hogy magyarország ugyanolyan szabadállam, mint ausztria vagy bajoroszág."

Kár, hogy te arról vetítgetsz, hogy majd Andika babaruhát tervez meg varr a debreceni bevásárlóközpont alagsorában jó pénzért, aminek azt eladását majd megszervezi a választott nemes ahogy akarja -- ez Andikát nem érdekli. Meg hogy Zolika majd tájjellegű gyógytermékeket gyárt, amivel több pénzt fog keresni reálértéken kevesebb munkával, mint amennyit a TEVÁban végez.

"hasonló vegyes önkormányzatiságra és piacvédelemre van szükség, mint ami svájcban van."

According to the WTO, Switzerland‟s simple average applied tariff is 27.2 percent for agricultural goods and 1.9
percent for non-agricultural goods.

"az, hogy te ezekben népi szocializmust látsz az a te problémád."

Te vetíted folyamatosan a népi szocializmusodat: a "félállami" vállalatokat, a "városi zrt-ket", aminek minden polgár tagja, mert ha nem az, akkor hátrányos megkülönböztetésben részesül, a termelés felének természetben történő adózását, amiből az állam biztosítja a "közellátást" az iskolásgyerekek tornacipőjéig bezárólag.

"mindenben csak a rosszat érzékeltet."

Ha csak én érzékelném mindenben a rosszat, az boldog világ lenne -- de mindenki nyíg, a gyügyei paraszttal kezdve. Te is azért vetítgeted a népi szocializmusodat, mert azt hiszed, hogy az jobb lenne "a magyar társadalomnak", mint a pillanatnyi helyzet -- hiszen ha a pillanatnyi helyzet jó lenne, akkor nem kellene előjönnöd a világmegváltó ötleteiddel.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 13:45:31

@Laptop7712:

"Azt látom, hogy nagyon nincsen megoldási javaslatod arra, hogy egy átlag magyar kisváros hogyan tudna prosperálni a mai világban."

Pontosan: én nem élek abban a hiedelemben, hogy _én_ tudnám megoldani _mások_ problémáit. Nekem meggyőződésem, hogy az emberek ismerik a saját vágyaikat, képességeiket, lehetőségeiket: a saját problémáikat ők tudják a legjobban megoldani.

"nem húzna a búsba minimum félmillió, de inkább majdnem háromnegyedmillió ember a búsba"

Szerinted ez baj: szerintem meg épp' az emberek saját megoldása a saját problémáikra.

"Vidéken nem működik a liberális gazdaságtan, ugyanúgy nem, mint az USA vidéki részein, és ugyanez van Kanadában is, ahol a vidéki eléggé megszívta, ha a hosszú távú trendeket nézem."

Ez csak a tőled megszokott vetítgetés.

"az elmúlt 26 évben semmit nem építettek vidéken"

Kinek kellett volna bármit is építenie, ha nem a vidékieknek?

"Most meg megy az ordibálás, hogy mit csinál a zorbán."

Na mit csinál az Orbán? Mit épített vidéken? Stadionokat? Azoktól mennyivel jobb a gyügyei paraszt helyzete, mint 6 évvel ezelőtt volt?

Nekem úgy tűnik, hogy Orbán csak milliárdosokat csinál a haverjaiból az adófizetők pénzéből; és elszegényíti azokat a milliárdosokat, akik már nem a haverjai. Nem látom, hogy az Orbán hogyan oldaná meg az átlagos magyar kisváros prosperálásának problémáját: habár ő (velem ellentétben) azt állítja, hogy van megoldása -- és neki a hatalma is meg van ahhoz, hogy a megoldásait implementálja. De ha rosszul látom, ha Orbán tényleg megoldja az átlagos magyar kisváros prosperálásának problémáját, akkor már nincs gond: akkor már nincs ok panaszra, Orbán elvezeti a magyarokat az ígéret földjére.

"Az összes milliárdos, nem vidékre fektetett be, hanem elmenekült, és éli világát."

Ha és amennyiben ez így van, akkor és olyan mértékben ők megoldották a saját problémájukat.

"Közben meg csodálkozik a zelit, hogy a nép egyenesítené a kaszát."

És mire megy "a nép" a kaszaegyenesítéssel? Most írtad, hogy az "összes milliárdos" elmenekült, és éli világát. Kibe fogja belevágni "a nép" a kiegyenesített kaszát?

2016.12.11. 13:50:36

@neoteny:
az alapanyag előállítását a parasztokkal a választott nemes szervezi. az értékesítést pedig a kamara a polgársággal. lényegében egy helyi árutőzsdébe látod bele a pártállamot és a fasizmust.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 14:04:08

@unionista᠋:

"az alapanyag előállítását a parasztokkal a választott nemes szervezi."

Miért is van szükség a választott nemes "szervezésére"? Miért nem tudják a parasztok előállítani "az alapanyagokat"? Ezek valamiféle agysérülésben szenvedő parasztok, akik képtelenek végezni a munkájukat, ha az nincs "megszervezve"? Nem épp' az a parasztság jellemzője, hogy önjáró, hogy meg vannak a kompetenciái ahhoz, hogy megtermelje az agrártermékeket?

"az értékesítést pedig a kamara a polgársággal."

A paraszt által megtermelt javak értékesítését a kamara végzi a polgársággal karöltve? És hogyan kerültek a paraszt által megtermelt javak a kamara és a polgárság tulajdonába?

Vagy esetleg az a paraszt valójában zsellér: a település birtokolja a földeket ("állami gazdaság"), amin a paraszt csak bérmunkát végez? A termelőszövetkezeteké a meggyfa, a gyügyei paraszt csak munkaegységet kap a gondozásáért és a szüreteléséért, aztán a munkaegység annyi forintra kerül váltásra, hogy mennyi hasznot termelt a szövetkezet?

"egy helyi árutőzsd[e]"

Ki az eladó és ki a vásárló ezen a "helyi árutőzsdén"?

abdul hackeem 2016.12.11. 14:17:48

@unionista᠋: A itteni mérnökirodát egy házaspár vezeti, nem pedig választott nemesek. Értelmes, agilis emberek, akik felmértek egy valós piaci igényt. 35 mérnök dolgozik nekik, ők lennének az alapanyag. Az értékesítés megbízási, vállalkozói szerződés, megrendelés a kék vállalattól. Amikor a kék cégnél csökkentek a megrendelések átment a piros vállalathoz és eladta a szolgáltatásait. Az embereknek vagy megvolt a tudása, vagy átképezte őket. Jól megfizeti az embereket, azok lojálisak.
Magyarországon ez úgy nézne ki, hogy amikor a kék vállalat megrendelései csökkennek, akkor megjelenik valami mészáros és megköti az üzleteket a piros és a kék vállalattal, majd 30%-kal kevesebbért forrást keres. Vagy beállsz, vagy tönkremész. Esetleg kiszorítanak, vagy elkergetnek.
Semmi pártállam, semmi fasizmus.

2016.12.11. 14:44:14

@neoteny:
mert van egy ilyen (szerintem egyébként biológiai) igényük. a területi egységek élén legyen egy modern kori választott nemes. a középkorban a zsidó-keresztények ezt szervezték hierarchiába. a protestánsok azt mondták, hogy nem kell szigorú hierarchia. egy lelkészi vezető bőven elég. tehát ha egy város vagy egy vidék egyházmegyényi, akkor van püspök. de nincs jézus krisztus földi helytartója. illetve lehet, hogy a zsidókeresztények így képzelik. de a protestánsok biztos nem gondolják, hogy kell egy zsidókeresztény istencsászár rómába. de azt sem fogadják el, hogy a fővárosi liberális zsidók pöffeszkedjenek a nép felett. orbán is csak arra kell, hogy elzavarja őket. szétverje az inkvizícióként működő "szabad" sajtót. a privatizáció visszásságait nacionalizációval korrigálja. persze előre borítékolható volt, hogy ezzel vissza fognak élni. az egyszemélyi hatalom sose igazán jó. legfeljebb akkor ha a közvetlen választott képviselőt (köznemest) közvetlen le lehet váltani. tehát ha nincsenek előzetes pártlisták. hanem elindulnak a képviselők. és beülhetnek valamilyen frakcióban. a gyügyei paraszt azt akarja, hogy szatmári kerület legyen képviselve. ne az mszp, fidesz, jobbik, akárki, hanem egy választott köznemes aki képviseli szatmárt. szatmárra fel. aztán ha nem tetszik, akkor leválhatja. vagy újraválaszthatja. és így kerül a felsőházba. így lesz a köznemesből főnemes. a legnagyobb királyság az, hogy a főrendiházból be lehet kerülni a nemzeti konzultációs testületbe. amit király hiányában az államfő (a nádor) vezet. a kormányban és az önkormányzatokban is nemes urak nemzetes asszonyok vannak. tehát nem úgy lesz valaki báró, hogy annak születik. hanem a közéleti munkájával kiérdemli. tehát polgár judit megteremti a sakkiskolát, akkor ő bárónő. mert iskolát teremtett. és ehhez az kell, hogy minden járásban játsszon egy szimultánt a parasztokkal. és kiírják, hogy most megnyílt a polgár sakkiskola. a bárónő megnyitotta. nemzeti kereszténységbe egy zsidó polgárlány is belefér. de ha azt mondja, hogy ez a fasizmus, akkor menjen a picsába. és akkor kiradírozzák a magyar sakktörténetből. a másik esetben évszázadokra felvésik a nevét az emléktáblákra. gyügyén azt monjdják, hogy amikor errefelé járt a polgár judit nemzetes nagyasszony. az milyen jó volt. lényegében erről kell mondjuk polgár juditnak dönteni. hová áll? a nép mellé. vagy szembe fordul és majd demokratikusan lekaszabolják, mint hülye zsidó. de ha az akar lenni, akkor legyen.

2016.12.11. 14:48:01

@abdul hackeem:
oszt milyen vallású házaspár?

2016.12.11. 14:48:49

@abdul hackeem:
melyik vallás fél attól, hogy a nemzeti keresztény államiságban a jogaik sérülnének?

2016.12.11. 15:00:04

@abdul hackeem:
szóval ez elég egyszerű. vannak a "nyugatosok". ők összeállnának a zsidóság ortodox liberális részével. a libsikkel. álljanak össze. de a magyarok többsége ehhez nem csatlakozik. mert a szabadság, hogy nem kell csatlakoznia. de aki akar az álljon össze a balliberálisokkal. és ebből lehet egy modern kori gettó. nincs jobb megoldás. mivel van legalább 2-3 millió jobboldali és legalább 1-2 millió szélsőjobboldali. tehát nagyjából 3-5 millió választó, aki inkább szavazna az orosz invázióra, mint a nyíltan oroszellenes liberális zsidókra. és a 0,5-1 milliós szoci nyugdíjas is kádárizmust szeretne és nem liberalizmust. tehát a lakosság politikailag aktív része óriás többséggel elutasítja a liberalizmusnak azt a formáját, amit a nyugat képviselt. mert már ugye ők se képviselik. magyarul orbán politikai számításai jöttek meg.

abdul hackeem 2016.12.11. 15:03:18

@unionista᠋: Düsseldorfi katolikus család. Mi köze van ahhoz, amit leírtam?

abdul hackeem 2016.12.11. 15:08:03

@unionista᠋: Pontosan, ahogy írod, orbán politikai számításai jöttek meg nem pedig a szavazópolgároké. A maffia módszereivel a saját szavazóit köpte arcul.

abdul hackeem 2016.12.11. 15:14:03

@unionista᠋: "a lakosság politikailag aktív része óriás többséggel elutasítja a liberalizmusnak azt a formáját, amit a nyugat képviselt"
Vagy beszopta a vezér dumáját.
Vagy nincsen arra igénye, hogy ne ilyen hatalommániás csicskákkal kényelmesbe intéztesse a dolgait.
Vagy függ a rendszertől.
Vagy nem kívánja a szabadságot.
Vagy nem akarja függetleníteni magát állambácsi csecseitől.
vagy csak egyszerűen jobb a más pénzéből megélni.
Lehet ez is, lehet az is.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 15:25:36

@unionista᠋:

"az alapanyag előállítását a parasztokkal a választott nemes szervezi."

Miért is van szükség a választott nemes "szervezésére"? Miért nem tudják a parasztok előállítani "az alapanyagokat"? Ezek valamiféle agysérülésben szenvedő parasztok, akik képtelenek végezni a munkájukat, ha az nincs "megszervezve"? Nem épp' az a parasztság jellemzője, hogy önjáró, hogy meg vannak a kompetenciái ahhoz, hogy megtermelje az agrártermékeket?

"az értékesítést pedig a kamara a polgársággal."

A paraszt által megtermelt javak értékesítését a kamara végzi a polgársággal karöltve? És hogyan kerültek a paraszt által megtermelt javak a kamara és a polgárság tulajdonába?

Vagy esetleg az a paraszt valójában zsellér: a település birtokolja a földeket ("állami gazdaság"), amin a paraszt csak bérmunkát végez? A termelőszövetkezeteké a meggyfa, a gyügyei paraszt csak munkaegységet kap a gondozásáért és a szüreteléséért, aztán a munkaegység annyi forintra kerül váltásra, hogy mennyi hasznot termelt a szövetkezet?

"egy helyi árutőzsd[e]"

Ki az eladó és ki a vásárló ezen a "helyi árutőzsdén"?

Laptop7712 2016.12.11. 15:33:39

@neoteny:
Hogy a törpben van az, hogy az USA-ban 45 millió ember - főleg vidéken, és rozsdaövezetekben lakók - rászorulnak a szövetségi "ingyenkajára" -food stamp -?

Hogy a töprpben van az, hogy az átlag amerikai miunimum 3 szarul fizetett munkahelyen dolgozik? Hogyan van az, hogy ugyanott a teljes munkaidős állomány minimum 3 millió fövel csökkent? Ez is amerika.

A szabad választás azt is jelentheti, hogy az embert békénhagyják a francba, és saját "zelitje" megadja a jogot neki arra - minden időben, és minden korban - hogy helyben meg tudjon élni, és tudjon prosperálni.
Ezért választjuk a képviselőket, parlamentet, vagy nincs igazam?
A tököm tele van azzal a dumával, hogy az egyéni szabadásjogok azt jelentik elsődlegesen, hogy húzz el a szülőhelyedről, ha meg akarsz élni. És ezt "liberális gazdaságtannal" próbálják legitimálni. Nem gondolod, hogy ez komoly probléma?

Az elmúlt 26 évben a magyaroknak esélyük sem volt a saját útjukat járni "gazdaságilag".

Most meg a rácsodálkozás, hogy roppantul nem működnek dolgok, és megoldások. Nem is fognak, mivel a kapaitalizmus hazai implementációja, ami a 26 évben meghonosodott errefelé teljesen testidegen.

Ezt nevezik a közgazdászok árulásának.Ezért lett teljesen hiteltelen a szakma.

A németek azt mondjék, hogy egy kicsit értelmesebben kellett volna előadni ezt a 26 évet gazdasági értelemben, építeni valamit, és úgy lopni, hogy közben jut is marad is.
Ezt a hozzáállást a politika telibe szarta.

Ha a zorbán rendszer vagy képes lesz a konszolidációra, vagy szét fogja vetni a valóság.
Jön majd más. A "komcsiknak" semmi esélyük nem lesz.

Túl sok volt a barom duma, a lopás, és barom megoldások legitimációja a szabad piac, a kapitalizmus, és a demokrácia nevében. Rácseszett a nép, békeidőben ilyen pusztítást még roth manó sem csinált az 50-es években.

Itt tartunk. Hogy ki fogja egyenesíteni a kaszát? Madár mindegy.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 16:18:38

@Laptop7712:

"Hogy a törpben van az, hogy az USA-ban 45 millió ember - főleg vidéken, és rozsdaövezetekben lakók - rászorulnak a szövetségi "ingyenkajára" -food stamp -?"

Azért "szorulnak rá", mert adják nekik az ingyenkaját (meg az ingyen, vagy olcsó lakhatást, meg az ingyentelefont stb.)

"Amiért fizetsz, abból lesz neked sok" -- ha a "szegényeknek" adsz pénzt, akkor "szegényekből" lesz neked sok.

"Hogy a töprpben van az, hogy az átlag amerikai miunimum 3 szarul fizetett munkahelyen dolgozik?"

Ez csak a te vetítgetésed.

"A szabad választás azt is jelentheti, hogy az embert békénhagyják a francba"

Ebben egyetértünk ...

"és saját "zelitje" megadja a jogot neki arra - minden időben, és minden korban - hogy helyben meg tudjon élni, és tudjon prosperálni."

Hogyan lehet "jogot" adni arra, hogy valaki helyben megéljen, sőt prosperáljon? Az minden embernek veleszületett joga, hogy tegyen -- dolgozzon -- a megélhetéséért: ezt a jogot csak elvenni/korlátozni lehet, adni nem.

"A tököm tele van azzal a dumával, hogy az egyéni szabadásjogok azt jelentik elsődlegesen, hogy húzz el a szülőhelyedről, ha meg akarsz élni."

Nem elsődlegesen; de ez is egy jog, ti. a szabad helyváltoztatás joga (vö. röghözkötés). Ha pedig bármilyen oknál fogva nem tudsz (elég jól) megélni a szülőhelyeden, de másutt (jobban) igen, akkor az egy érvényes megoldás a problémádra, hogy elhúzol.

"És ezt "liberális gazdaságtannal" próbálják legitimálni."

Mit kell ezen "legitimálni"? Az a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha valaki másutt jobb életet tud biztosítani magának (a saját megítélése szerint), akkor oda megy. Épp' ennek a szabad mozgásnak a korlátozása az illegitim (mint ahogy az történt a "létező szocializmusban").

"Nem gondolod, hogy ez komoly probléma?"

Nem gondolom; azt gondolom, hogy a szabad mozgás korlátozása a komoly probléma.

"Az elmúlt 26 évben a magyaroknak esélyük sem volt a saját útjukat járni "gazdaságilag"."

Ezt úgy mondod, mintha előtte az lett volna. Vagy nem éltél a "létező szocializmusban", vagy pedig fura nézeteid vannak a "saját út járásáról".

"Nem is fognak, mivel a kapaitalizmus hazai implementációja, ami a 26 évben meghonosodott errefelé teljesen testidegen."

Épp' hogy nem az: a magyarosch, uram-bátyám rendszerű, félfeudális, államhatalomtól függő, járadékszedő "kapitalizmus" a testközeli Mo-n.

"Ezt nevezik a közgazdászok árulásának."

Pedig a politikusok árulása az; egyes közgazdászok legfeljebb a politikusok keze alá dolgoznak. De a döntéseket a politikusok hozzák meg: ők szavazzák meg a különféle törvényeket, amikkel elvesznek a szegényektől és odaadnak a gazdagoknak. Mert leginkább ez folyik.

"a zorbán rendszer vagy képes lesz a konszolidációra, vagy szét fogja vetni a valóság"

Sőt mindkettő megtörténhet, mint ahogy az megtörtént pl. a Kádár-rendszerrel: konszolidálódott vagy 30 évig, aztán szétvetette a valóság.

"Túl sok volt a barom duma, a lopás, és barom megoldások legitimációja a szabad piac, a kapitalizmus, és a demokrácia nevében."

Az, hogy a politikusok milyen dumát eregetnek miközben lopnak és barmolnak, semmilyen összefüggésben sem kell legyen egymással. Attól, hogy egy politikus azt mondja neked, hogy ő jogot ad neked arra, hogy megélj és prosperálj a szülőhelyeden, még nem repül be a sült galamb a szádba. És ha elhiszed a politikusnak, hogy de pedig be fog repülni a sült galamb a szádba, akkor csak magadra vethetsz.

Laptop7712 2016.12.11. 16:46:16

@neoteny:

frac.org/reports-and-resources/snapfood-stamp-monthly-participation-data/#aug16

Elnézést, tévedtem, csak 43 M fő kap szövetségi ingyenkaját - food stamp - szánalmas.

Ha ugyanezt a szöveget elereszted Angliába, hát azt kell mondjam, én nem is tudom. Eléggé furcsa nézeteket vallasz a helyi gazdaság, és az egyén szerepéről. De ezzel nincs semmi baj.

26 éve megy szépen tovább minden a "szocializmus utján" semmi nem változozott. Idővel majd fog, gyökeresen. Ezt tartja a népi bölcssség.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 17:18:59

@Laptop7712:

"Ha ugyanezt a szöveget elereszted Angliába"

Abban az "Angliában", ami népességének elég jelentős része kirajzott a világ négy tája felé? Akik otthagyták a szülőföldjeiket, és elmentek Észak-Amerikába, Ausztráliába, Újzélandra, Indiába, Dél-Afrikába? Az igaz, hogy Indiából visszahúztak az anyaországba, de a többi helyen letelepedtek -- nyilvánvalóan azért, mert úgy gondolták, hogy ott jobb az életük. (Ausztrália esetén igaz az, hogy a telepesek egy része "kényszerköltöző" volt -- de mivel az alternatíva gyakran az akasztófa volt, még róluk is elmondható, hogy jobban jártak azzal, hogy deportálták őket.)

"26 éve megy szépen tovább minden a "szocializmus utján" semmi nem változozott."

Ebben (is) egyetértünk.

2016.12.11. 19:23:45

@neoteny:
és ez az anglia jelentős részben azt mondta: we want our country back. japánok nem szóródtak szét. vagy a koreaiak. a kínaiak meg de.

nyilván minden nép gazdasági értelemben addig tud tartósan terjeszkedni amíg az adott ők maguk, vagy hozzájuk feltétlen lojális csoportok viszonylag szabadon élve jelen vannak az adott területen. a liberális zsidók esetén ez a "nyugat". a magyarok esetén ez a kárpát-medence. a pesti zsidók amerikához akarnak kötődni, mert ott vannak a gyerekeik. ami rendben van. a zsidó baloldal olyan emberekből áll akik nem értik, hogy a többségi magyaroknak nem feltétlen kell amerikához kötődni. hiszen az ő gyerekeik nincsenek ott. de ezt egy liberális zsidó nem érti meg. ezt a tényt képtelen racionálisan feldolgozni. hanem azt mondja, hogy csak a nyugat. ugyanezt mondja a zsidókeresztény filozófuskör. a populációnak van egy környezeti igénye, ami elsősorban biológia, másodsorban földrajz. persze van ebben beszélt nyelv, történelem és ebből kreál politika filozófiát. amiből lesz a vallás. a nagy mismásolásban elemi érdekek gyökereznek. és adott esetben ezek ütköznek.

Astalavista 2016.12.11. 20:43:03

@neoteny: ""Amiért fizetsz, abból lesz neked sok" -- ha a "szegényeknek" adsz pénzt, akkor "szegényekből" lesz neked sok."

"Americans gave an estimated $358.38 billion to charity"

Well, well.. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 22:36:19

@Astalavista:

Well what?

Az amerikai "szegénynek" nincs joga a magán-adakozáshoz: csak azért. mert a jövedelme a hivatalos szövetségi szegénységi küszöb ( en.wikipedia.org/wiki/Poverty_in_the_United_States#Recent_poverty_rate_and_guidelines ) 130%-ánál alacsonyabb, nem mehet oda semelyik magán-adakozóhoz, hogy márpedig neki jár a rendszeres élelmiszer magán-adomány. Viszont ha olyan mértékű szükséget szenved, hogy az éhhalál fenyegeti, bizonyosan talál olyan magán-adakozásból működtetett szervezetet, amelyik megeteti.

De az amerikai "szegénynek" joga van a food stamp-hoz ha a jövedelme a jövedelme a hivatalos szövetségi szegénységi küszöb 130%-ánál alacsonyabb ( en.wikipedia.org/wiki/Supplemental_Nutrition_Assistance_Program#Income_requirements ): és mivel a food stamp jár neki jóval azelőtt, hogy nem lenne jövedelme egyáltalán, a food stamp által "felszabadított" pénzét másra költheti.

Mivel a magán-adakozás tetszőleges feltételekhez kötheti azt, hogy kinek ad segélyt (pl. élelmiszert), az nem "vásárol" "szegénységet": senki nem fogja vissza a kereseti potenciálját csak azért, hogy az erősen feltételes és emiatt bizonytalan magán-adományban részesüljön. Míg az állami "adakozás" (pl. food stamps) megkapása egy _jog_: mindaddig, amíg a "szegény" kielégít bizonyos szabályokat (elsősorban jövedelem mértékére vonatkozóan), az államnak adnia _kell_ pl. food stamp-okat. Így hát azok számára, akik a jövedelemhatár környékén mozognak, előnyösebb lehet visszafogni a kereseti potenciáljukat (ti. kevesebbet dolgozni): mert ezáltal jogosulttá válnak állami "adományokra". Így az állam, azáltal hogy többet fizet ki "adományokban", több "szegényre" tesz szert.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.11. 22:44:17

@unionista᠋:

És mindennek mi köze van ahhoz, hogy a szabad mozgás lehetőségével élés "legitim" megoldás-e az egyén gazdasági problémáira?

(Egyébként pedig: en.wikipedia.org/wiki/Japanese_diaspora en.wikipedia.org/wiki/Korean_diaspora )

2016.12.12. 09:32:07

@neoteny:
a diaszpórát vagy valamilyen birodalmi igény hozza létre, vagy az elől való menekülés.

a magyar nemzeti liberalizmus célja az, hogy a kárpát-medencében a többségi magyar városokat és a kisebbségi magyar vidéket hálózatba kapcsolja. a polgári konzervativizmus alapja a nemzeti keresztény államiság. kereszténységnek nemzetmegtartó ereje van. egyébként a szomszédoknál is. a románoknak is jogukban áll egy államot alkotniuk a keleti kárpátok környékén. de ugyanígy a magyaroknak. ebből lesz két egymást metsző kultúrkör. mivel nincs mód az egyértelmű földrajzi lehatárolásra ezért ebből párhuzamos infrastruktúra fejlesztés következik.

a magyar kormány nem vett részt erdély megszállásának és nagy-románia kikiáltásának ünnepén. miért kellene részt vennie? erre basescu azt mondja, hogy nagy-románia a tisza vonaláig ér. érjen addig. jöjjenek a román befektetők a tiszántúlra. aztán vagy megélnek, vagy nem élnek meg. de ugyanígy a magyarok erdélybe. szerintem simán megérné az infrastruktúrát építeni. a liberális megoldás az, hogy lehessen rendelkezni az adóról. persze elsősorban az ott élők hozzájárulása szükséges. a székelyeknek lenne a legfontosabb, hogy ez infrastrukturális kapcsolat megteremtődjön. a horvátország esetén nincs ilyen területi vita. vagy csak nagyon csekély mértékű. az ő esetükben közös (szövetségi) infrastruktúra építhető. románia pedig magyarországhoz hasonlóan az európai unió tagja. létrehozható közös (uniós) közigazgatás. maros/mures megye. ezzel a balliberális zsidóság nem ért egyet. ne értsen egyet. de miért kellene a többségi magyaroknak egy néhány ezer vagy tízezer fős közösséget feltétlen követnie. ők nem ilyen világot akarnak. építsék azt, amit szeretnének. ott ahol élnek. addig amíg élnek. és ugyanez vonatkozik a magyarokra. amíg a kárpát-medencében élnek magyarok addig nyilván ez lesz a cél. ez a magyar nacionalizmus. ha a balliberálisok ez ellen akarnak fordulni, akkor forduljanak ellene. ebből lesz ez az vallásháború.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 10:50:10

@unionista᠋:

És mindennek mi köze van ahhoz, hogy a szabad mozgás lehetőségével élés "legitim" megoldás-e az egyén gazdasági problémáira?

2016.12.12. 19:14:33

@neoteny:
legitim lehetőség. de folyik egy verseny azért, hogy melyik népcsoport töltse be a közvetítő szerepkört. és úgy látom, hogy erre a cigányság félig tudatosan, vagy tudat alatt, de bejelentkezett. a balliberálisok a szociális juttatásokkal a gyerekvállalásra ösztönözték a cigányságot (családi pótlék, szociálpolitikai támogatás). a balliberális koncepcióban alapjövedelem sem mindenkinek járna csak annak, aki nem dolgozik. tehát ez létrehoz egy a növekvő létszámú tétlen cigányságot. és szerintem ennek a csoportnak a kultúráját képviseli orbán. azokat az ágazatokat támogatja, amiben a cigányság hagyományosan jelen van. állattartás, jövedéki ipar, építőipar, közüzemek, versenysport, áruszállítás, nagykereskedelem. és ehhez társul a pozíciószerzés a kereskedelmi médiában és a bankokban. valamint egy erőteljes politikai irányváltás. nyilván legitim dolog kereskedni. ugyanakkor legitim dolog ezt korlátozni, vagy szabályozni. debrecen egy vásárváros. és abban a nagyobb piacterek közösségi tulajdonban vannak. és azok időlegesen kibérelhetők. a fő utca a piac utca (az államszocializmusban vörös hadsereg útja volt). és az üzlethelyiségek tulajdonosa a városi vagyonkezelő: a civis ház. nem kötelező így lennie. de miért ne lehetne úgy szervezni a kereskedelem, hogy annak hasznából a polgárság egésze részesül. a sémiták egy részénél kereskedelmi tőke (kereskedelmi bankok, kereskedelmi média, hipermarketek) és az egyén versengése a meghatározó. a magyarok többsége nem sémita, nem igazán értem, hogy miért kellene a magyaroknak feltétlen úgy élni, mint néhány sémita vagy filoszemita előír. ez a kérdés egy játszmában dől el. a török megszállás idején debrecen a szabad kereskedelemből gazdagodott meg. bizományban kereskedtek. ahogyan a tesco. ők ugye nem veszik meg az áru jelentős részét, hanem polcpénzt kérnek. és amikor leértékelés van, akkor valójában a gyártó árazza le az üzletben álló termékét. veszteséget minimalizál. ami a kereskedelmi forgalmat növeli. de a tesco számára lényegében mindegy, hogy meddig áll ott az áru. a lényeg, hogy tele legyen az üzlet. és mivel a bankok adják a hitelt a vállalatoknak és a lakosságnak is ezért folyamatos az árubőség. ehhez jönnek a kereskedelmi médiában a reklámok. ezeken alapul a világias zsidó kultúra és a gyarmatosító nyugat összefonódása, amit liberalizmusnak neveznek. ezt próbálják beállítani egyetlen követendő útnak. a klasszikus vásárvárosi modellben a város piacterein folyik a kereskedelem. és a helypénzt nem a hipermarketek, hanem a város szedi. a gazdagság a valós értékteremtésen alapul. szerintem ez a klasszikus liberalizmus, ami még nem gyarmatosító. de te úgy értékeled, hogy mivel ez a sémitákat korlátozza ezért ez valójában a fasizmus. és a klasszikus liberalizmus pedig a gyarmatosító nyugat kultúrája. de ez utóbbi ugyanúgy a pénzteremtésen alapult, mint ahogyan a kapitalizmus is azon alapul. persze félreértések elkerülése végett azt hozzá kell tenni, hogy egy zsidóság egy részének nagyon komoly hozzájárulása volt különösen a természettudományhoz. és egyébként egy részük magyar hazafivá vált.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 19:25:43

@unionista᠋:

"az üzlethelyiségek tulajdonosa a városi vagyonkezelő: a civis ház. nem kötelező így lennie. de miért ne lehetne úgy szervezni a kereskedelem, hogy annak hasznából a polgárság egésze részesül."

A politikusok részesülnek, akik beülnek a "civisház" menedzsmentjébe vagy delegálják abba a csókosaikat.

"a helypénzt nem a hipermarketek, hanem a város szedi. a gazdagság a valós értékteremtésen alapul."

A politikusok számára történik "a valós értékteremtés", "a népek" meg fizetik a számlát.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 19:33:21

@unionista᠋:

"a gyártó árazza le az üzletben álló termékét. veszteséget minimalizál. ami a kereskedelmi forgalmat növeli."

Ha a gyártónak vesztesége van egy egységnyi terméken, akkor a forgalomnövekedés minimalizálja a veszteségét. Zseniális.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 19:41:08

@unionista᠋:

"bizományban kereskedtek. ahogyan a tesco. ők ugye nem veszik meg az áru jelentős részét, hanem polcpénzt kérnek."

Aha. A bizományban árusító nem számolhat fel felárat (markup) a termékre: a pénztárnál kifizetett ár 100%-a megy a gyártónak.

Ezt Sanyival közösen fejtettétek meg a Fácánhoz címzett vendéglátóipari egység pultja mellett ülve, vagy ez teljesen a te zsenialitásod eredménye?

Laptop7712 2016.12.12. 21:56:38

@neoteny: neo, te nem tudod, hogy hogyan müködik az élelmiszergazdaság, és a kereskedelem. A kérdés nem ez, hanem az, hogy mikor!
Mondok egy esetet: Szerinted mi van a jobb hipermarketekben, hogyan néz ki az FMCG termékek kereskedelme? nem láttam még olyan húsipari üzemet, ahol csak vesét, vagy májat csomagoltak volna, mert specialisan ezeknek a terméknek a csomagolása, és értékesítése veszteséges, de a forgalomnövekedés minimalizálja a veszteséget.
Mi ebben a nem érthető?
Ja persze, elfelejtettem. A nagy usa.ban, meg északabbra fagyasztott cuccból gyártja az üzem a csak virslit. Ebből a közgazdaságtanból nem lehet levezetni a mondatot, mert nem értelmezhető.

2016.12.12. 22:26:41

@neoteny:
debrecen a török megszállás idején az oszmán birodalom, a magyar királyság és erdély hármas határára került.
cms.sulinet.hu/get/d/11373fe9-aa95-4734-812d-e99ee1300bc9/1/3/b/Large/18_00n.jpg
azért kellett fizetni, hogy a város védi az árut. megvédi a piacot. a helypénz attól függött, hogy mekkora mennyiségű árut, mennyi ideig kellett védeni. a bécsi béke után ott volt a katonáskodó hajdú. tehát nem azt mondták, hogy a piac szabad. hanem azt, hogy védett. és a piacvédelemnek ára van.

2016.12.12. 22:59:02

@neoteny:
miért értékelik le a mosóport a tesco-ban? ki értékeli le?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 23:39:47

@Laptop7712:

"nem láttam még olyan húsipari üzemet, ahol csak vesét, vagy májat csomagoltak volna, mert specialisan ezeknek a terméknek a csomagolása, és értékesítése veszteséges, de a forgalomnövekedés minimalizálja a veszteséget."

Ennek semmi értelme sincs. A veszteséges termékek forgalmának növelése nem minimalizálhatja a veszteséget, sőt ellenkezőleg: minél nagyobb a veszteséges termékek forgalma, annál nagyobb a veszteség.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 23:41:32

@unionista᠋:

"a piacvédelemnek ára van"

A javak védelmének van ára: ld. pl. biztonsági őrök.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.12. 23:43:11

@unionista᠋:

"bizományban kereskedtek. ahogyan a tesco. ők ugye nem veszik meg az áru jelentős részét, hanem polcpénzt kérnek."

Aha. A bizományban árusító nem számolhat fel felárat (markup) a termékre: a pénztárnál kifizetett ár 100%-a megy a gyártónak.

Ezt Sanyival közösen fejtettétek meg a Fácánhoz címzett vendéglátóipari egység pultja mellett ülve, vagy ez teljesen a te zsenialitásod eredménye?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 00:36:28

@unionista᠋:

"miért értékelik le a mosóport a tesco-ban? ki értékeli le?"

Ez két kérdés. A másodikra a válasz: a TESCO. Az elsőre a válasz: mert

- a TESCO akciót hirdet a (partikuláris) mosóporra: költség (beszerzési) áron vagy azon alul árulja, hogy behozza a vásárlóközönséget. Erről már beszéltünk: en.wikipedia.org/wiki/Loss_leader

- a (partikuláris) mosópor gyártója és/vagy nagykereskedelmi szállítója csökkenti az árat, és ezért a TESCO is csökkenti az árat, hogy versenyképes maradjon a (partikuláris) mosópor többi kiskereskedelmi árusítójával szemben

Ha a TESCO csak a "polcpénzből" jutna jövedelemhez, akkor pl. nem tagadta volna meg nemrégen az Unilever azon termékeinek árusítását, amely termékek árát az Unilever 10%-al emelni akarta.

Azért, mert te kijelentesz valamit ("bizományban kereskedtek. ahogyan a tesco. ők ugye nem veszik meg az áru jelentős részét, hanem polcpénzt kérnek"), attól még az nem úgy van. Mint ahogy kijelentetted azt, hogy a LEGO nem ajándékoz játékokat magyar óvodákba. Egybe sem. Vagy ahogy kijelentetted, hogy Soros alapítványai nem költenek a magyar közoktatásra. Egy centet sem.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 06:13:43

@Laptop7712:

Itt a felmérés, hogy a magyar KKV-k optimistán tekintenek a jövőbe:

hvg.hu/vallalat_vezeto/20161212_beruhazas_felmeres_jovokep

2016.12.13. 10:01:35

@neoteny:
mi az, hogy _megtagadta_ azon termékek árusítását. ha nem veszi meg, akkor nem árusítja és kész. a tesco nem veszi meg az árut, hanem bizományban értékesít. ezért fogalmaznak úgy, hogy _megtagadta_. azért, mert az unilever gyártó és forgalmazó. ha árat emelnek (és az árut eladják), akkor a nyereségük növekszik, a tesco fix bevételre számíthat. és a termelő-kereskedő cégek kinyomhatják őket. ezért úgymond a vevők érdekében megtagadta az értékesítést. le az imperialista árdrágítókkal.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 10:24:45

@unionista᠋:

"ha nem veszi meg, akkor nem árusítja és kész."

Amivel megtagadja azon termékek árusítását.

"a tesco nem veszi meg az árut, hanem bizományban értékesít."

Ez egy puszta állítás, bármiféle támogató érv vagy adat nélkül.

"az unilever gyártó és forgalmazó. ha árat emelnek (és az árut eladják)"

Kinek adja el az árut az Unilever? Nem a végfelhasználóknak, mert azok a kiskereskedelemben vásárolnak: a TESCO-nál vagy más üzletláncnál vagy boltban.

"akkor a nyereségük növekszik, a tesco fix bevételre számíthat."

Ez egy puszta állítás, bármiféle támogató érv vagy adat nélkül. Minden kiskereskedő (lánc vagy bolt) alkalmaz felárat (markup) az árult termékekre: a kasszánál kifizetett ár nem 100%-a kerül a gyártóhoz/forgalmazóhoz/nagykereskedőhöz.

en.wikipedia.org/wiki/Pricing

2016.12.13. 11:23:43

@neoteny:
ha a tesco megvenné az árut a gyártótól (valóban a saját pénzét kockáztatna), akkor a pénze az egyre növekvő árukészletben állna. ez a kereskedelmi tőke növekedését korlátozza. szerinted a termelők miért anyázzák a hipermarketeket?

a sarki zöldséges nem tud hálózatot építeni. mert ő megveszi az árut hajnalban a nagybani piacon. és ha nem adja el, akkor abból kára lesz. hiába szorítja a konkurenciát és bővíti az üzletét. a nyereségének jelentős része az egyre növekvő árukészletben áll.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 11:34:55

@unionista᠋:

"ha a tesco megvenné az árut a gyártótól (valóban a saját pénzét kockáztatna), akkor a pénze az egyre növekvő árukészletben állna."

Egyre növekvő árukészletben? Mert a TESCO folyamatosan venné az olyan termékeket, amelyeket nem tudna eladni?

Nem kellene az ostobaságot csúcsra járatnod.

2016.12.13. 11:49:20

@neoteny:
a debreceni karácsonyi vásár a piac utcában.
www.youtube.com/watch?v=ufo7P96VxT4
ez úgy működik, hogy az árusok helypénzt fizetnek. a város megtehetné azt is, hogy ez a helyi adóból levonható. és így a környékbeli termelők számára a piac félig szabad. nem libre (mert bármit nem árusíthat), hanem gratis (a piacra lépésnek nincs többlet költsége). persze a termelő megbízhat egy szállítót, értékesítőt azért, hogy eladja az árut. a város ugyanazt csinálja, mint a hipermarket. ha egy plázát épít, akkor ugyanígy nem kockáztat. vagy saját vásárcsarnokokat. nem arról van szó, hogy lenke néni vagy bandi a kisboltos nem tud értékesíteni. kibéreli a pavilont és kínálja az árut. munka nélkül nem gazdagodik senki. és valamiért mindig ez fáj a "liberálisoknak".

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 12:11:16

@unionista᠋:

"az árusok helypénzt fizetnek. [...] munka nélkül nem gazdagodik senki."

Csak a helypénz szedői.

2016.12.13. 12:16:44

@neoteny:
ahogy egyre több és több üzletet nyit a világban úgy egyre több és több pénze állna az árukészletben. és ez fékezné a hálózat építését. te úgy képzeled, hogy a tesco vásárolt milka csokit, azért, hogy eladja úgy, ahogyan annak idején kellett a házaló zsidók. ez legfeljebb a saját márkás termékeire igaz, vagy arra sem. azt mondják a gyártóknak, hogy nagy tömegben hordják be az árut a raktáráruházba. és azt bizományban értékesítik. helypénzt (polcpénzt) kell fizetni. ha nem viszik az árut, akkor értékeljék le. nagyon kevés áru van, amit ténylegesen megvásárolnak. ezt leginkább csak azért, hogy bevonzzák a vevőt. ez marketing célokat szolgál. karácsonykor tesco szaloncukor, szilveszterkor tesco virsli. nagy tételben megveszik és beszerzési áron nagyon olcsón értékesítik. a tesco egy raktáráruházlánc, amiben nagyrészt bizományi értékesítés folyik.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 12:39:26

@unionista᠋:

"ahogy egyre több és több üzletet nyit a világban úgy egyre több és több pénze állna az árukészletben."

Ezért kerülnek azok az áruk forgalmazásra, amik "mozognak"; ill. ezért olcsóbbak azok az áruk, amik "mozognak" -- mert kisebb költség van a tárolásukra (akár a gyártónál, akár a nagykereskedőnél, akár a kiskereskedőnél).

"azt bizományban értékesítik. helypénzt (polcpénzt) kell fizetni. ha nem viszik az árut, akkor értékeljék le."

De te már elmagyaráztad, hogy "de a tesco számára lényegében mindegy, hogy meddig áll ott az áru. a lényeg, hogy tele legyen az üzlet". Vagyis szerinted a TESCO nem érdekelt abban, hogy vigyék az árut: szerinted a TESCO-nak tökéletesen megfelel az, ha _semmit_ nem vesznek a boltjaiban. A TESCO-nak így is, úgy is ugyanannyi a bevétele: mert -- szerinted -- az csak a "polcpénzből" származik.

"ezt leginkább csak azért, hogy bevonzzák a vevőt."

Minek kellene bevonzaniuk a vevőt, ha a TESCO-nak semmi bevétele sincs az eladásokból? Hiszen szerinted "a tesco számára lényegében mindegy, hogy meddig áll ott az áru". Sőt a vevők kiszolgálása költségeket jelent a TESCO-nak: a TESCO érdeke az, hogy minél kevesebb vevő menjen be a TESCO üzletekbe. A TESCO üzletek bevétele akkor kerül maximalizálásra, ha egyetlen vevő sem megy be.

Nem kellene az ostobaságot csúcsra járatnod.

2016.12.13. 12:54:02

@neoteny:
a város ezért cserébe biztosítja a közteret, adja a pavilonokat, állja a világítás és a takarítás költségeit. az idegen kereskedő ugyanezt megteszi. csak a nyereséget biztosan elviszi úgy, hogy azért nem tett semmit. egy olyan tevékenységért, amit helyiek is el tudnak végezni. természetesen lehet helyi árus is zsidó. nem ezzel van a probléma. hanem azokkal az idegenekkel akik munka nélkül akarnak meggazdagodni a nagyvilágban. nekik vannak kiszolgálóik. de miért jó ez a lakosság vagy a vállalkozók többségének? nem jó. és ezért a politikában azokra a pártokra szavaznak, akik a multik kisöprését célozzák. a fidesz, a jobbik és még az lmp is ezt mondja. aktív korúak döntő többsége ezekre a pártokra szavaz.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 13:15:42

@unionista᠋:

"az idegen kereskedő ugyanezt megteszi. csak a nyereséget biztosan elviszi úgy, hogy azért nem tett semmit."

Hogyne tett volna: "ugyanezt megteszi".

"egy olyan tevékenységért, amit helyiek is el tudnak végezni."

Csak épp' nagyon nem mindegy, hogy _milyen áron_ végzik el a tevékenységet "a helyiek".

"az idegenek akik munka nélkül akarnak meggazdagodni a nagyvilágban"

Mennyivel rosszabbak, mint "a helyiek", akik "munka nélkül" gazdagodnak meg?

Amikor az Uber (sofőrjei) a sárgataxisok alá kínált, akkor "munka nélkül" gazdagodott meg? És amikor az Ubert kiverték a személyszállítási piacról, akkor a sárgataxisok "munkával" gazdagodtak meg -- hiszen többe kerül a velük való utazás, mint az Uberrel (illetve a sofőrjeivel) történt?

Melyik a jobb a fogyasztónak: ha kevesebbet fizet az "idegen" vállalkozónak, vagy többet a "helyi" vállalkozónak (ugyanazért a termékért vagy szolgáltatásért)? Az "idegen" vállalkozó haszna "munka nélküli gazdagodás", de a "helyi" vállalkozó magasabb (!) haszna "munkával" történő gazdagodás?

Miért eltökélt szándékod a fogyasztók elszegényítése?

2016.12.13. 13:24:01

@neoteny:
a tesco számára lényegében mindegy, hogy meddig áll ott az áru. a lényeg, hogy tele legyen az üzlet. vevők nyilván azért kellenek, mert különben a gyártók nem fizetnének azért, hogy a polcokon ott álljon az áru. ezért a tesco érdekelt abban, hogy vevőforgalmat produkáljon. az áruk nagy részét nem veszik meg. csak azt, ami a marketing célokat szolgálja. a karácsonyi szaloncukrot. a szilveszteri virslit. arra betódulnak a népek. de a haszon nem kilónkénti 200 forintos virsliből lesz. és a kapcsolódó forgalomból is csak közvetlen. a lényeg az, hogy folyamatosan tele legyen az üzlet. áruból ne legyen hiány. ez a legfontosabb. mert a kereskedelmi bankok így tudnak még többet hitelezni a termelőknek és a fogyasztóknak egyaránt. folyamatos túlkínálatra kell törekedni és növekedésre. így lehet terjeszkedni. a kereskedelmi bankokat, a kereskedelmi médiát és hipermarketek egy kézben tartani. orbán éppen ezeket szedi el tőlük. és erre mondják, hogy "fasizmus". csakhogy orbán megteremtette a zsidó jobboldalt. nagyrészt a félzsidó/félcigány családokból. és szétverik a zsidó baloldalt és a kiszorítják a zsidókeresztény kultúrát.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 13:40:59

@unionista᠋:

"az áruk nagy részét nem veszik meg. csak azt, ami a marketing célokat szolgálja. a karácsonyi szaloncukrot. a szilveszteri virslit. arra betódulnak a népek. de a haszon nem kilónkénti 200 forintos virsliből lesz. és a kapcsolódó forgalomból is csak közvetlen."

Ennek semmi értelme sincs: a TESCO veszteséget szenved el azért, hogy olyan forgalmat generáljon, amiből nincs haszna?

Te kezdesz gyanús lenni: nem te voltál a Palóc Nagykereskedelmi Kft. üzletpolitikai tanácsadója?

"a kereskedelmi bankokat, a kereskedelmi médiát és hipermarketek egy kézben tartani. orbán éppen ezeket szedi el tőlük."

Hogy az ő (és haverjai) egy kezében legyenek?

2016.12.13. 13:43:35

@neoteny:
a piacon nem az a kérdés, hogy mi a jó a fogyasztónak? hanem az, hogy mi a közös jó a termelők és a fogyasztók szempontjából. a kommunisták csak a termelői érdekeket vették figyelembe. a kapitalisták csak a fogyasztóit. mindkét ideológia zsidó eredetű. magyarországon az ortodox kommunisták döntő többsége zsidó volt. és az ortodox liberális zsidóság az, amelyik a végsőkig kitart a globális kapitalizmus mellett. és ez lényegében a világi zsidó kultúra majdnem teljes pusztulásához vezet. ami szomorú.

2016.12.13. 13:51:10

@neoteny:
közvetlen haszna nincs. a nyereség nagy része fix. ami abból származik, hogy tele van az üzlet. és ez nem kerül semmibe. sőt ezért a gyártók fizetnek. erre mondaná cohen bácsi, hogy ügyes. de hiszen ez cohen bácsi üzlete.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 13:56:07

@unionista᠋:

"a piacon nem az a kérdés, hogy mi a jó a fogyasztónak? hanem az, hogy mi a közös jó a termelők és a fogyasztók szempontjából."

Helyesen: az általad megálmodott népi szocializmusban a kérdés az, hogy mi "a közös jó". Amit a fogyasztók elszegényítésével kívánsz elérni, hogy a termelők "a munkával gazdagodjanak".

"a kommunisták csak a termelői érdekeket vették figyelembe."

Aha. Azért volt a 3,60-as kenyér, meg a többi ár-maximalizált -- vagyis erősen dotált -- fogyasztói termék.

"az idegen kereskedő ugyanezt megteszi. csak a nyereséget biztosan elviszi úgy, hogy azért nem tett semmit."

Hogyne tett volna: "ugyanezt megteszi".

"egy olyan tevékenységért, amit helyiek is el tudnak végezni."

Csak épp' nagyon nem mindegy, hogy _milyen áron_ végzik el a tevékenységet "a helyiek".

"az idegenek akik munka nélkül akarnak meggazdagodni a nagyvilágban"

Mennyivel rosszabbak, mint "a helyiek", akik "munka nélkül" gazdagodnak meg?

Amikor az Uber (sofőrjei) a sárgataxisok alá kínált, akkor "munka nélkül" gazdagodott meg? És amikor az Ubert kiverték a személyszállítási piacról, akkor a sárgataxisok "munkával" gazdagodtak meg -- hiszen többe kerül a velük való utazás, mint az Uberrel (illetve a sofőrjeivel) történt?

Melyik a jobb a fogyasztónak: ha kevesebbet fizet az "idegen" vállalkozónak, vagy többet a "helyi" vállalkozónak (ugyanazért a termékért vagy szolgáltatásért)? Az "idegen" vállalkozó haszna "munka nélküli gazdagodás", de a "helyi" vállalkozó magasabb (!) haszna "munkával" történő gazdagodás?

Miért eltökélt szándékod a fogyasztók elszegényítése?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 14:09:10

@unionista᠋:

"közvetlen haszna nincs. a nyereség nagy része fix. ami abból származik, hogy tele van az üzlet. és ez nem kerül semmibe. sőt ezért a gyártók fizetnek."

Helyesen: _szerinted_ ez történik. De azt még nem mutattad meg, hogy valóban ez folyik.

Ezzel szemben: www.tescoplc.com/media/264194/annual-report-2016.pdf

2016.12.13. 14:35:42

@neoteny:
ebben a kiadványban hol szerepel az, hogy mennyi pénz áll a globális árukészletben? mert ugye te azt állítod, hogy azt a tesco megvásárolja az árut. hiszen egy (tisztességes/fair) kereskedő így cselekszik. csak kicsit többet kér a fogyasztótól, mint amennyit fizet a termelőnek. de ezért megdolgozik, vagy legalábbis a vagyonához képest rengeteg pénzt kockáztat. mennyi pénzük áll a temérdek áruban?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 14:42:35

@unionista᠋:

"mert ugye te azt állítod, hogy azt a tesco megvásárolja az árut"

Ezt te állítod, hogy én ezt állítom. De megmutatni nem tudod, hogy én hol állítottam ilyet.

Ezzel szemben: @neoteny:

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 15:12:42

@unionista᠋:

"ebben a kiadványban hol szerepel az, hogy mennyi pénz áll a globális árukészletben?"

80. oldal:

As at 27 February 2016, the Group held inventories of
£2,430m

2016.12.13. 15:19:41

@neoteny:
felszámolhat felárat, de nem ez a lényeges elem. hanem az, hogy a tesco és társai szemben a hagyományos kiskereskedelemmel az áru jelentős részét nem vásárolják meg. szinte semmit sem kockáztatnak. a helyi termelőknek fizetniük kell azért, hogy egyáltalán a piacra kerülhessen. és ilyenkor azt kérdezik, hogy miért nem hoznak létre saját bolthálózatot? ha létre akarnak hozni, akkor a "liberálisok" ordítanak, hogy ez a fasizmus. és ezért az első számú cél az, hogy a "liberálisokat" ki kell szorítani a közéletből. ennek része az, hogy a cba kormányzati támogatást kap. persze visszaélnek ezzel. de a cél ettől még ugyanaz marad. a nép lényegében nem változtatott 14-ben, és jelen állás szerint nem változtat 18-ban sem. medián mérése:

fidesz 53%/36%
jobbik 16%/10%
---
nacionalista: 69%/46%

mszp: 14%/9%
dk: 9%/6%
---
szocialista: 23%/15%

a medián mérése szerint ők jutnának be a parlamentbe. néhány mérés szerint az lmp szokott a határon mozogni. de ők is ugye kapitalizmus kritikusok. semmiféle liberális, vagy liberális-konzervatív csoportosulásnak esélye nincs. azért, mert a liberalizmus nem valódi szabadságról szól, hanem valami lószarról. prájdról, meg arról, hogy a szerencsétlen hajléktalanok és a transzneműek hogy szarjanak. és getrúd néni retteg, hogy belelövik a dunába.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 15:42:39

@unionista᠋:

"felszámolhat felárat, de nem ez a lényeges elem"

Az, hogy szerinted mi "nem lényeges elem", nem lényeges elem.

"a helyi termelőknek fizetniük kell azért, hogy egyáltalán a piacra kerülhessen."

Ez egy puszta állítás, bármiféle támogató érv vagy adat nélkül.

"miért nem hoznak létre saját bolthálózatot? ha létre akarnak hozni, akkor a "liberálisok" ordítanak, hogy ez a fasizmus."

Vagy kevesebbet igyál, vagy többet: de ez a deliráló állapotod a lehető legrosszabb.

"ennek része az, hogy a cba kormányzati támogatást kap. persze visszaélnek ezzel."

Ja, hogy ilyenfajta "saját bolthálózat létrehozása"-ra gondolsz. Ennek viszont már tényleg van egy kis korporatív fasiszta beütése. Persze szerinted ez legitim dolog: ha a zsidók kiegyeznének a nemzettel, és a többséghez igazodnának, akkor nem lenne szükség ilyen eszközök alkalmazására. A zsidók hozzák létre a fasizmust.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 15:50:21

@unionista᠋:

"szinte semmit sem kockáztatnak"

Mindössze azt, hogy ha a bevételeik kisebbek, mint a költségeik, akkor veszteséget szenvednek el. Persze szerinted semmilyen költségük sincs: a telek, amin áll a TESCO-üzlet, ingyen van; a TESCO-épület felépítése ingyen van; a TESCO-épület üzemeltetése ingyen van; a TESCO-dolgozók ingyen dolgoznak. Így a TESCO költségei zéró; bármilyen bevételük van, az mind tiszta profit. Amiért nem kell megdolgozniuk.

2016.12.13. 16:08:59

@neoteny:
basszus, én nem iszom, te drogozol. azért beszélsz folyton a fogyasztók érdekeiről.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 16:14:14

@unionista᠋:

"szinte semmit sem kockáztatnak."

How does a sophisticated supermarket such as Tesco manage on shelf availability?

[...]

Every retailer is different. Wholefoods, does it manually. Their store managers walk the store with a clipboard and decide how much to order of every item.

Tesco in the U.S. used algorithms. We created equations that automatically determined how much of every product for every store we should order. Humans could override the algorithms, but we worked very hard to make the algorithms as accurate as possible

The algorithms are proprietary and every retailer does it a different way, but at a high level you don't manage shelf availability by itself. You manage the trade-off between: availability, inventory and waste (e.g. spoilage). For example, if I wanted to make sure we always had enough apples on the shelf--that'd be easy. Everyday, I'd bring a truck full of apples to every store. The problem is a) I'd need a lot of room to store these apples (space is expensive), and b) most of those apples would rot--and we'd end up losing money.

The trick is to figure out how to balance availability and waste. Is it worth it to send in those extra apples? What's the probability they'll be sold versus the probability they'll end up in the trash? What's the cost of storing those extra apples? What's the cost of a not having a product and disappointing a customer? You need to figure this out item by item, store by store, day by day.

[...]

www.quora.com/How-does-a-sophisticated-supermarket-such-as-Tesco-manage-on-shelf-availability

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 16:18:16

@unionista᠋:

"basszus, én nem iszom"

Aha. Te szőke kólát iszogatsz a Fácánhoz címzett vendéglátóipari egységben, miközben Sanyi döntögeti lefelé az umimukkokat, és közösen fejtitek meg a világegyetem nagy feladványait.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 16:20:36

@unionista᠋:

"ennek része az, hogy a cba kormányzati támogatást kap. persze visszaélnek ezzel."

Ja, hogy ilyenfajta "saját bolthálózat létrehozása"-ra gondolsz. Ennek viszont már tényleg van egy kis korporatív fasiszta beütése. Persze szerinted ez legitim dolog: ha a zsidók kiegyeznének a nemzettel, és a többséghez igazodnának, akkor nem lenne szükség ilyen eszközök alkalmazására. A zsidók hozzák létre a fasizmust.

2016.12.13. 16:33:35

@neoteny:
ezek célja, hogy folyamatosan tele legyen a raktár (áruház). amikor a tesco rendel, akkor a tesco nem vásárolja meg az árut, hanem neki fizetnek a termelők azért, hogy a piacra jussanak. tehát a piacra jutás nem szabad (free). szemben azzal, amit állítanak.

2016.12.13. 16:54:23

@neoteny:
leginkább bort iszok.

2016.12.13. 16:57:49

@neoteny:
ezt orbánék gondolják. illetve mivel nekik hatalom van a kezükben meg is csinálják. kereskedelmi média, kereskedelmi bankok, hipermarketek elvétele az idegenektől. ebből lesznek a nemzeti nagytőkések. és a köznép azt mondja, hogy ez még mindig jobb, mint a liberális "tudjukkik".

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 20:28:05

@unionista᠋:

"akkor a tesco nem vásárolja meg az árut, hanem neki fizetnek a termelők azért, hogy a piacra jussanak."

Ezt állítod te; de ez csak egy puszta állítás, bármiféle támogató érv vagy adat nélkül.

"tehát a piacra jutás nem szabad (free)."

Csak épp' a free szónak két jelentése van: libre és gratis. Amikor a kofa a piacra viszi az áruját, akkor az soha nem gratis: költsége van arra, hogy eljuttassa a piachelyre a cuccost, meg a piachely tulajdonosa helypénzt is kérhet -- aminek összege szabad (libre) megegyezés tárgya a kofa és a piachely tulajdonosa között. De amikor a vásárnap végén megjelenik a pandúr, és beszedi a tizedet a kofától a bevétele után, az már nem libre: azt már erőszakkal (ill. annak hiteles fenyegetésével) szedi be az államhatalom erőszakszervezetének tagja, a pandúr.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.12.13. 20:33:16

@unionista᠋:

"a köznép azt mondja, hogy ez még mindig jobb"

De "a köznép" mást _csinál_ mint amit _mond_: Irmuska néni a made in Russia LG mosógépet veszi meg, nem a nemzeti nagytőkés által előállított mosógépet. Zolika a TEVÁnak dolgozik, nem a nemzeti nagytőkés gyógynövény-feldolgozójában. Sanyi a saját használtcikk-kereskedését üzemelteti, nem a nemzeti nagytőkés használtcikk-kereskedésében gályázik.
süti beállítások módosítása