A politikai korrektség olyan fegyver, amelyet a progresszivisták az egyenlőség legpotensebb eszközeként forgattak, de végül önmagukat sikerült lekardozniuk vele. Politikai korrektségnek azt az eredetileg kommunista iróniát nevezzük, miszerint vannak a tények, de van a politika is (a Párt), és csak egyedül ez utóbbi fényében szabad a tényeket értelmezni. Azaz lehet, hogy van igazság, de a Párt érdeke felülírja ezt: politikailag korrektnek lenni egyenlő a Párt igazságának, a legfőbb Igazságnak a képviseletével.

Miután a kommunizmus eszménye (a gyakorlata által lejáratva) kimúlt, a gyökerében lévő egyenlőség-eszme szilánkokra esett, és egy-egy darab beékelődött a progresszivista elméletekbe: ha már senki nem is hisz a "mindenkitől a tudása szerint, mindenkinek a szükségletei szerint" forradalmi narratívájában, egyes darabjai az egyenlőségnek megőrződtek a nemi egyenlőség (anti-szexizmus), a "fajok" egyenlősége (anti-rasszizmus), az esélyegyenlőség, a vagyoni és jövedelmi egyenlőség (antikapitalizmus), az erkölcsi egyenlőség (minden ember azonos erkölcsi képességekkel rendelkező lény, de döntéseiben a körülményeinek foglya, azért a társadalom felelőssége a döntéseiben legalább akkora, mint a saját felelőssége, így a rossz döntésekért kirovott büntetés helyett végső soron a társadalmi felszabadítás vezethet sikerre a nevelésben), a kultúrák egyenlősége, az értékek egyenlősége (relativizmus) és az identitások egyenlőségének formájában, amelyek -- illetve mindösszesen az egyenlőség -- konstrukciói máig a baloldali-progresszív politikai programjának lényegét alkotják.

Mindezt nevezik -- most már gúnyosan -- az ellenfeleik politikai korrektségnek, amennyiben a progresszivisták az ideális konstrukciók nevében folyamatosan felül akarják írni a valóságot (amit velük szemben a jobboldal tűnik képviselni), és ehhez egy erős (politikai, közéleti) kritikai nyelvet alakítottak ki, amely lefüleli a "szexizmusnak", "rasszizmusnak", "fehér szupremáciának", "kulturális sovinizmusnak", "megbélyegzésnek" minden jelét. Amit annál is könnyebben tesznek meg, hogy ezeket a fogalmakat és a jeleiket maguk formálták meg, illetve formálják máig a nyilvánosságban, majd "rájuk bukkannak" és azonosítják őket a konzervatívok és jobboldaliak nyelvében, erkölcsi és kulturális fogalomkészletében, érveiben, gyakorlatában. A progresszivista attitűdnek fontos elemei a bárhol tapasztalható "erő" feletti szégyen, a hierarchia, a tradíciók, a privilégiumok és az előítéletek automatikus megvetése, a "természet" hatályon kívül helyezése, a valósággal szembeni folyamatos, kíméletlen kritika, tkp. az élet mint önmegváltási program erkölcsi kódrendszere alapján.

Mármost a probléma (számukra) akkor ütött be, amikor az általános egyenlősítés, nyelvi és kulturális Gleichschaltung, az identitáspolitika és a valósággal szembeni folyamatos kritika révén egyrészt eljutottak a szólásszabadsággal való leszámolásig és a "biztonságos terekig" (az ellenfeleiknek nem lehet bármi mondani se, nemhogy akár a jog határain belül bármit tenni), másrészt leszámoltak magával az igazságra való törekvéssel, ami minden tudományos diskurzus feltétele (ez a posztmodern állapot lényege). Ha pedig lemondunk az igazságról, és minden csak a szenvedélyek, érdekek, limitált kulturális élmények és kondicionáltság kifejeződéseként értékelhető, akkor eljön az igazság után állapot (post-truth) ideje -- és éppen ez a régóta alakuló állapot, amelybe az utóbbi években beférkőzött az agresszív nacionalista propaganda, amely látványosan nem tart igényt az igazságra, kizárólag az identitásokra és vélelmekre épít a politikai támogatásszerzésben, viszont mivel a gazdasági és társadalmi változások révén ma vonzóbb, ezért ez a propaganda képes a saját térfelükön verni a progresszivistákat. A post-truthban ötvöződik az identitások büszkesége a vélelmek biztonságával -- de nem lehetne ma a legfontosabb jobboldali kulturális fegyver a Nyugaton, ha a politikai korrektség nem ágyazott volna meg neki. A post-truth és a politikai korrektség ugyanannak az érmének a két oldala, és ami ma történik, az nem kizárólag jobboldali-antiprogresszivista fordulat, hanem a modernitással (az igazságra való törekvéssel és a liberális demokrácia kulturális, nyelvi, gazdasági és társadalmi kontextusával) való korábbi progresszivista szembehelyezkedés -- a rendszerkritika, a kapitalizmuskritika és a klasszikus liberalizmus '60-as évek óta tartó posztmarxista, New Leftist eredetű kritikájának -- beteljesítése.