1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.09.04. 07:04 HaFr

Semmi baj azzal, ha Orbán megnyeri a népszavazást

Image result for kvóta népszavazás

A magyar nép 75-80%-ban migráció-ellenes, és éppen ilyen magas arányban EU-párti, és a kettő között nincs ellentmondás. Miközben a kulturális identitás megőrzésének szándéka és az idegenektől való félelem vezető ok lehet a bevándorlás elutasításában, éppen ilyen -- kevésbé elemzett -- ok a relatív anyagi jólét féltése a nagy tömegben beözönlő tömegektől, amelyek evidensen az alsóbb munkavállalói csoportoknak támasztanának konkurenciát a munkaerő-piacon. A magyar választó pontosan tudja, hogy az ország jóléte az EU-tól függ, azt is tudja historikusan, hogy az ország tágabb értelemben a Nyugathoz tartozik (ha nem is nyugati, a kettő viszont nem zárja ki egymást), ezért paradox módon a migráció elutasításával (a "szolidaritás hiányával" és a xenofóbiával) az EU-tagságunkra féltékeny, azt védi. Nem véletlen, hogy az orbánista propaganda visszatérően hangsúlyozza, hogy az népszavazással nem a formális EU-tagságunkat veszi célba, nem akarja "kivezetni" az országot az EU-ból, ez ugyanis nem csak gazdasági, hanem politikai Armageddon is volna számára. Orbánék célja, mint 2010 óta folyamatosan, a politikai integráció visszafordítása és a helyi hatalmuk abszolúttá tétele -- a gazdasági (a támogatásokra vonatkozó, a munka és a tőke szabad áramlását biztosító) status quo megőrzése mellett.

Láthatóan az EU sok mindent (gyakorlatilag mindent) megengedett Orbánnak az utóbbi években, sőt gazdagon jutalmazta a rezsimet a transzferekkel. Orbánék arra használják a migrációt, hogy nélkülözhetetlenné váljanak az EU-ban akár mintaként, akár migrációs frontországként, amiért hálát várnak. Ez nem utal semmiféle kilépési szándékra, szemben azzal, ahogy Gyurcsány sután és impotensen érvel. Azt majd pontosan lehet látni, ha elkezdenek Európa, és nem Brüsszel ellen érvelni. Akkor majd -- mivel ehhez az eddigieknél sokkal komolyabb, ma még elképzelhetetlen politikai agymosáson kell átvinni a magyarokat --  lesz alkalom az ellenállásra, és az lehet a hatékony ellenzék megszületésének ideje. De az Orbántól olyan melléfogás lenne, amit csak a külpolitikai körülmények olyan kritikus megváltozása indokolna, ami eleve egész Európa sorsát befolyásolja majd. Ilyen nem látszik egyelőre, noha a lappangó trendek összeállása rossz csillagzat alatt eredményezhet ilyesmit.

Tehát mindent összevetve nekem nincs nagy bajom a NEM-mel, bár preferálom az otthon maradást vagy az érvénytelen szavazatot, tekintve, hogy Brüsszelnek semmilyen jogi vagy gyakorlati hatalma nincs a kötelező kvóták érvényesítésére, tehát a népszavazásos cirkuszt leginkább az emberi értelem elleni lázadásnak tartom, és ekként utasítom el. Hogy még cifrább legyen, elutasítom, pedig kerítéspárti és a tényleges menekültek (átmeneti) befogadásán túl bevándorlótömeg-ellenes vagyok. (Az élet bonyolult.) Szóval semmi baj azzal, ha a NEM-ek győznek. A baj azzal van, hogy nincs ellenzék, a baj azzal van, hogy egy Kutyapárt-szerű képződmény a legütősebb, ráadásul ünnepelt szellemi termékünk. A baj azzal van, hogy a népszavazási kampány kapcsán sem egy távlatos ellenzéki vízió és stratégia formálódik, hanem hat-tíz éve változatlanul csak egy-egy issue defenzív gyötrése az Orbán-ellenes oldalon, amelynek veresége e konkrét esetben is "mindössze" az Orbán-rezsim országlását és belpolitikai károkozását fogja elnyújtani. Ez a baj, ez a szánalmas. (Némileg csökkenti az ezzel kapcsolatos mélabúmat a Moma-Együtt-PM-blokk formálódása. Ez egy pici vigasz. Ez lehet egy új logika alapja, van rá egy leheletnyi esély, ha a pártok vezetői felül tudnak kerekedni az eddigi eredménytelenségük okain. Azt látom bele ebbe az apró elmozdulásba, hogy a népszavazás körüli látványos impotencia végre megindítja az ellenzéket a dezintegráció és a teljes átalakulás útján, ellenben az ellenzék akár csak relatív győzelme is stabilizálná a rossz gyakorlatot és felfogásokat ezen az oldalon: azaz, ez egy olyan politikai rendszer, amely nem fog meg bukni az ország mély válsága nélkül, ahogy az ellenzék se fog - mint a rendszer része - átalakulni a saját mély és átfogó válsága nélkül, és ez utóbbira most jó esély nyílik, amihez Orbán akaratlanul járul hozzá.)

55 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8111674173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.04. 07:54:39

Itt a lényeg most erős üzenet küldése a brüsszelita oligarchiának. A második cél pedig az iszlamista magyar ballibek megsemmisítése.

Az első biztosan meglesz.

A második a részvételi aránytól függ.

siriq111 2016.09.04. 12:02:40

Ennek a szavazasnak ertelme nincs. Jogi reszrol meg plane . A majd 1300 menekultrol meg plane nem szol ha idejonnek. Azt mar alairta szarban. Ennyi. A tovabbiakrol ugy is targyalni fognak, amit szarban valszeg megint ala fog majd irni.

siriq111 2016.09.04. 12:20:36

@HaFr: Annak van de csak a fidesz szamara meg felesleges kozpenznek az elkoltese. Ezzel ki is merult ez a nagy budos semmi.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.04. 13:13:22

@siriq111:

"Annak van de csak a fidesz szamara"

Valóban ...

"meg felesleges kozpenznek az elkoltese."

... az a legjobb: amikor a más pénzének költése hajt hasznot valaki számára -- ami egyáltalán nem felesleges a haszonban részesülőnek.

Moin Moin 2016.09.04. 13:57:37

A képet nézegetve: az eddig is világos volt, hogy ordasok támadják a Magyar Hazát...

..De hogy már a birkák is?!

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.04. 14:14:32

@Moin Moin:

Azok báránybőrbe bújt farkasok.

Moin Moin 2016.09.04. 15:02:08

@neoteny: Ezt a báránybőrbe bújt farkas kifejezést sosem értettem! Hiszen a farkas (kifejlett állapotában) sokkal nagyobb méretű állat, mint a bárány. (A kölyökfarkasok pedig nem veszélyesek, sőt, kifejezetten cukik, mint egy Vona!)

Ha most feltesszük, hogy akkor a szólásban szereplő farkas egy törpefarkas, akkor máris kiderül, hogy az állítólagos "fenevad" (amely a Magyar Hazát tépi-cibálja) valójában egy szegény genetikai beteg... Mármost: annyira szar állapotban lehet a Magyar Haza (6 év permanens Orbán-csodatétel után!), hogy egy beteg korcs is veszélyt jelentene rá?

Á, az kizárt!!!

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.04. 15:17:06

@Moin Moin:

Igen, a helyes kifejezés az lenne, hogy juhbőrbe bújt farkas -- mert a felnőtt bárányok, amik ugye juhok, (jóval) meghaladják a farkasok méretét, legalább is testtömegben.

2016.09.04. 17:49:16

@Moin Moin: ami az Orbán-csodatételt illeti, nem ártana sürgősen katolikus hitre is térnie, bár ez vsz nem gond neki, mert különben a sok csodatétel ellenére sem lehet belőle szent, amit gondolom, ambicionálna. Ha lehet, még életében.

incze 2016.09.04. 18:13:36

@poszt: "A baj azzal van, hogy nincs ellenzék, a baj azzal van, hogy egy Kutyapárt-szerű képződmény a legütősebb, ráadásul ünnepelt szellemi termékünk. A baj azzal van"...

összefoglalom, a baj azzal van, hogy ez itten a mai magyarország. nemcsak ellenzék nincsen, kormánypárt sincsen, bár az a tény ügyesebben van álcázva ("vö. "kommunikálva"), a szcéna "kormánypárti" bábokkal, proxikkal van kitömve. a kutyapárt legfeljebb annyiban üt el a "komoly" pártotktól, hogy nyomokban néha szellemes (legalább reflexív, ami a többire nem jellemző). az ország valóban a maga mai állapotának, tudásának megfelelően reagál, és valóban elég érdektelen, hogy a basiszta mandarinok, avagy bárki "nyer"-e a "népszavazáson" (már akinek kedve van annak nevezni ezt a szublimált autodafét).

mindazonáltal az eu-ból való kilépés (nagyjából a tényleges kiseprőzés előtti pillanatokban) nagyon is reális lehetőség, nem véletlenül kóstolgatják a rekaciókat ez ügyben, pl. lázár rendszeres kormányfityiszén. az ország egyre kevésbé kompatibilis, és van az pont, amikor elég. a mi kis házi enver hodzsénk jól ellesz, és akkor kurva lényegtelen, hogy 4, 5, vagy 6 millió szegény él abban a 7 milliós országban.

Vrplt 2016.09.04. 18:16:46

Túl van fújva egy kicsit ez a "népszavazás". Szerintem alacsony lesz a részvétel (30% alatt)

Vrplt 2016.09.04. 18:18:49

2020 után nem jön pénz az EU-ból. Na szerintem addigra húzzon el innen mindenki, akinek kedves az élete...nem vicc.

Moin Moin 2016.09.04. 18:28:13

@Bánegressy: Hát, nem tudom: gondolj csak e folyamat igen veszélyes perspektíváira!
Mert, ugye, először volt iványista (na, jó: azelőtt meg komcsi...), aztán református. Te azt akarod, konvertáljon katolikussá... De ha így folytatja az egyre ősibb és ősibb egyházak felé az útját, akkor a végén zsidó lesz belőle - és szégyenszemre visszakerül Soros kebelére, ahonnan indult!

2016.09.04. 19:21:49

@Moin Moin: Sorors az már soha. Hiába próbálkozik(OV), még így is csak morzsákat sikerül/t a Rotschildok asztaláról lecsipegetni és ezért Sorosra kell haragudni. Azonkívül ott semmi dicsfény, glória. Zsidó szentek márpedig nem léteznek, punktum!

2016.09.04. 19:35:00

@HaFr: + "a népszavazásos cirkuszt leginkább az emberi értelem elleni lázadásnak tartom"
Itten ez a lázadás már elég régóta és ráadásul roppant sikeresen folyik szinte minden téren és győzelemre áll. Az értelem pályán kívülre szorult. Labda közelébe sem jut. A végén még igaza lesz@Vrplt koll.-nak.

Jakab.gipsz 2016.09.04. 21:16:24

Szerintem sem baj ha Orbán megnyeri a népszavazást.

De utána jön a neheze:mert mi magyarok, nem a bolondok hajójára váltottunk jegyet.

Tehát nem nekünk kell megváltozni, hanem a Brüsszeli bürokratáknak.Nehéz lesz de meg oldjuk.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.09.04. 21:44:41

Akár okafogyottá is válhat addig. Szinte napra pontosan ma egy éve a kijelentésre - -wir schaffen das- - ami valljuk be, egy irányunkba is mért bökés volt, hogy majd én megmutatom nektek (magyaroknak) hogy kell ezt csinálni, ma egy kicsi német tartomány választópolgárai olyan feleletet adtak, ami hatásában a brexit-hez, meg a mi kerítésünkhöz áll közel.

Mecklenburg-Vorpommern választópolgárai egy semmiből jövő pártot beemeltek Európa történetébe, hiszen a szinte minden előzmények nélküli párt megszerezte a szavazatok több, mint egyötödét. Emellett a zöldeket, a nagyon szélső-jobboldaliakat, és a liberálisokat is kiütötte a helyi parlamentből.

Ilyen még nem volt! Az ottani rendszerváltás óta, a két nagy néppárt hol külön külön, hol együtt kényelmes többséggel uralkodott, Merkel kedvenc szavával élve, alternatíva-nélküliként. A mai napig, amikor is az Alternatíva nemcsak megjelent, hanem óriási támogatottságot kapott.

Két nagyon érdekes mozzanata van ennek a választásnak. Kivétel nélkül minden egyes pártból átvándoroltak a szavazók az új párthoz. A másik, hogy megjelent a szavazóurnáknál vagy tíz százaléknyi addig politikától megcsömörlött választó és szinte kizárólag az új pártra szavaztak.

Merkel Kínából hazaérve egy másik országba fog érkezni, mint amelyikből elment a g20-ra.

nick papagiorgo 2016.09.04. 21:45:20

A népszavazásnak belpolitikai és külpolitikai tétje is van. Ezt azért illene látni.

Azzal teljesen egyet tudok érteni, hogy "A baj azzal van, hogy nincs ellenzék". Mondjuk ahogy nézem, kb még 10 évig nem is lesz. Mert ennyi dőbe telik, amíg az MSZP és a DK lemeccseli, hogy ki a király a kettő közül, azt meg azért lássuk be, hogy az esetleges "trónkövetelőket" együttes erővel teszik zárójelbe, lehetetlenítik el stb. Néha befogadnak egy ilyen Fodor Gábort a parlamentbe, vicc, hogy ezek ott vannak, náluk sokkal rőseb politikai erők meg nincsenek, mert nem kötöttek szövetséget velük. Na mindegy.

Az idők szavára hallgatva 2016.09.04. 22:01:50

A kényszerített betelepítés elutasításának semmi köze sincs a szolidaritás hiányához vagy a xenofóbiához. Ezekkel a hazugságokkal már csak magatokat csapjátok be, az átlagember sem hiszi el. És akkor csodálkoztok, hogy Orbán öt lépéssel mindig előttetek jár.

"Láthatóan az EU sok mindent (gyakorlatilag mndent) megnegedett Orbánnak az elmúlt években"

Szóval a magyar Miniszterelnök tevékenységét az EU engedélyezi előzetesen? Ez lenne a ti demokrácia-felfogásotok. És persze Orbán a diktátor. Be lehet szarni ezeken a freudi elszólásokon. :D

leponex a mélyben hallgató világ 2016.09.04. 22:02:40

@HaFr:
Bámulatos (néha) ez a konzervatív mimikrid, kedves Péter :))

leponex a mélyben hallgató világ 2016.09.04. 22:05:56

@digipenna:
'Merkel Kínából hazaérve egy másik országba fog érkezni, mint amelyikből elment a g20-ra. '

Dehogy, csak most már a média virtuális világa mellett Valóság Anyánk orcájának pc-takarója is fölfeslik, ahogy a törvény szövedékével lenni szokott ...

leponex a mélyben hallgató világ 2016.09.04. 22:16:15

' Némileg csökkenti az ezzel kapcsolatos mélabúmat a Moma-Együtt-PM-blokk formálódása. '

Hát ha a mélabúdat a 'Bajnai-Bokros-mesterházi' orbánlegyőző (utolsó konzervatív remények megtestesítője) triumvirátus átszabott reinkarnációjába vetett bizodalmad csökkent, akkor tényleg nincs remény:)

Péter, azzal az ujjfelmutogatós plakátjukkal a politikai imbecilizmus olyan magasságába jutottak, ahová Ferenc testvérünk a legrosszabb formájában sem lenne képes letornázni magát.
Lécccilécci vond vissza, MoinMoin úgyse vesz már komolyan soha! Plííííííz!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.09.04. 23:00:12

Négy hónapja még ezt írtad:

"[A népszavazás] se a migránsokról, se a kvótáról nem, hanem kifejezetten az EU elleni "harcról" fog szólni. A propaganda kifutása nyilvánvaló: a magyar közvélemény szembefordítása az orbáni autokrácia utolsó gátjával, a hébe-hóba még kritikai és jogorvoslati lehetőséget kínáló EU-val, és felkészítésünk a kilépésre. (...)
Orbán és kompromittált közege szempontjából az EU olyan veszélyforrás, amelyet sok milliós tömegek egzisztenciális fenyegetése árán is meg kell szüntetni. Erre fordul rá most a kormányzati propaganda. (...)
Az aktuális kilépési döntést valószínűleg 2019-re irányozták elő."

hafr.blog.hu/2016/05/08/on_tenyleg_azt_akarja_hogy_orban_kivezesse_magyarorszagot_az_uniobol

Persze változhat és árnyalódhat az ember véleménye négy hónap alatt is. Nincs bajom ezzel, az én véleményem is szokott változni. Csak nem árt reflektálni rá. (Tulajdonképpen inkább azzal lehet a baj, akinek nem változik a véleménye, mikor a világ változik.)

TothLali 2016.09.04. 23:32:43

Hogyne lenne baj a NEM-ek győzelme! Mivel a népszavazás csak a parlamentet kötelezheti (lásd ide vonatkozó passzusokat) ezért a "hozzájárulás nélkül" tiltása azt jelenti, hogy az Országgyűlésnek kötelező lesz megadni a hozzájárulást a betelepítéshez!

fideszes Bróker kormány 2016.09.04. 23:33:35

Orbán megint a falnak vezeti az ő kegyetlenül buta népét. Akárcdsak Rákosi.
Meg Kádár.
Meg Putyin.
Meg Erdogan.

Én meg jót röhögök ezeken a szerencsétlen félbolond magyarokon, hogy még meg is magyarázzák, hogy nincs is itt semmi baj!

fideszes Bróker kormány 2016.09.04. 23:35:00

Orbán ki fogja léptetni az országot az EU-ból 2018 után.

Aki ezt nem látja, az hülye!

Jakab.gipsz 2016.09.05. 00:05:30

@fideszes Bróker kormány: És? Látom szeretsz aggódni, meg jósolgatni, mert mi történik akkor ha a magyarok is elkezdenek gondolkodni? Nyugi megfogod tudni: de nem fogsz röhögni ezt garantálom.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.05. 03:17:03

"tekintve, hogy Brüsszelnek semmilyen jogi vagy gyakorlati hatalma nincs a kötelező kvóták érvényesítésére"

Ember, te a Holdon élsz? Mi százféle módon az EU-hoz vagyunk láncolva, és ha a Néhány Nagy egymással kiegyezve bennünket meg akar szopatni, akkor erre ezernyi lehetősége van. Jogi lehetősége is, hiszen ha egymással elhitetik, hogy mi cserben hagyjuk a háborúk szerencsétlen menekültjeit, akik utolsó mentsvárként pont bennünket néztek ki maguknak, akkor anélkül csinálhatnak velünk bármit, hogy szégyenkeznének egymás előtt a mérhetetlen pofátlanságuk miatt. Valami tetű már tett is kísérletet arra, hogy bennünket az Európai Bizottságban elkaszáljon, és nem az volt az utolsó kísérlet.

A népszavazás határozott és vitathatatlan tanulságaként a kvóták elleni tiltakozásunkra azért volna nagy szükség, mert a nagyurak mindig azzal söprik le Orbánt, hogy ő csak egy diktátor, a nép egészen mást akar. Most meg kellene mutatni, hogy basszátok meg, Orbán vagy diktátor, vagy nem, de hogy ebben a dologban ő pont azt mondja, amit mi is akarunk, azt most már véssétek észbe.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.05. 03:26:12

@fideszes Bróker kormány: Rákosiról, kicsit pontosabban, mit tudsz? Miféle falnak vezetett kicsodát? Tudod egyáltalán, hogy mi is történt akkoriban?

ebella 2016.09.05. 04:19:15

Én kizártnak tartom, hogy elmegy ötven százalék.Nem sok embertől hallottam, hogy el fog menni. Annál többtől, hogy nem. De majd meglátjuk.

ebella 2016.09.05. 04:24:49

@Androsz: Azért ma is sok ezer nyugatra mentet fogadunk vissza, szép csendben, hogy a plebs ne háborogjon.

Az az afgán, aki múltkor Szegeden vette el a rendőr fegyverét is egy ilyen volt. És nagyon jól eltartjuk a börtönben-táborban őket, aztán majd kártérítést fizetünk nekik pár milliót a rossz ellátásáért.

A szavazás egy népbutítás. A vállalt kötelezettségeinket vagy teljesítjük, vagy kilépünk.

calen 2016.09.05. 04:25:09

Úgy tudom, 2018 után drasztikusan lecsökken az ellopható EU-s pénz (ha tévedek, javítsatok). Akkor miért maradna Orbán az EU-ban? A fideszesek szerintem gond nélkül beveszik az irányváltást, a magatehetetlen, bekómált tömeg pedig megy velük. (tényleg ilyen a tömeg?)

chrisred 2016.09.05. 05:58:27

Nem látom be, mitől lenne politikai Armageddon Orbán számára az EU elhagyása. Ez az értelmetlen népszavazás is arra szolgál, hogy fel lehessen mérni a politikai erőviszonyokat, vajon hányan fogadják el a tényt, hogy a fű kék, ha a hatalom erőszakos propagandával agymosást csinál előtte. Ugyanígy egy huxitot is meg lehet etetni az emberekkel, tehát ha nem is logikai kapcsolat van köztük, egy eredményes népszavazás lehet a kilépés előszobája.

megamedve 2016.09.05. 06:07:23

Jól beszéltél, nagyjából szívemből szóltál.

miszlik 2016.09.05. 07:00:09

@ariel1: Egy fasz véleményét emeled ki? Senki nem támogatja ezt a hülyeséget

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.09.05. 07:03:10

@Holger Hartland: való igaz, de azért is változhat a véleményem, mert változik a világ és a megfigyelésem tárgya... ma nem tartom a népszavazást közvetlenül a kiléptetési folyamat részének, ami részben azért is van, mert Orbánék is kevésbé tartják annak, mint korábban, mert elég autonómiát tudnak biztosítani így is maguknak, hajszállal kedvezőtlenebbül változik ellenükben a külpolitikai helyzet stb. Ez egy dinamikus közeg.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.09.05. 07:04:33

@chrisred: igen, ebben van igazság, de az EU legitimitása furcsamód ugyanaz, vagy kicsit erősödik, és elég magas

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.09.05. 07:05:27

@calen: de aztán újra nőni fog, ha addig sikerül nekik kibekkelniük -- persze az még nagyon messze van, bármi történhet az EU-val

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.09.05. 07:10:13

@Az idők szavára hallgatva: feltehetően nem tudod, mit jelent a "freudi elszólás", és hát ja, az EU -- ha épkézláb szervezet volna -- már páros lábbal rúgta volna ki Mahgyarországot és nem finanszírozná a rezsimet éppen azért,amiért a politikai rendszer jelenlegi minőségi szintjén fel se venne, ez nem demokrácia kérdése, ez klubszabályok kérdése

Az idők szavára hallgatva 2016.09.05. 08:30:30

@HaFr: Klub? Klubszabályok? És mik azok a klubszabályok? Amit neves klubtagok kényes ízlése és pillanatnyi hangulata egyoldalúan diktál? Ne haragudj, de egyszerűen ez röhelyes, az angyalföldi melós színvonala.

Azt hiszem, tévedtem, amikor komolyan vettelek. Ha pedig valóban politikai ambícióid vannak, érdmes lenne egy - nem elfogult - nemzetközi jogásszal is elbeszélgetned, hogy felvilágosítson, különben csak ki fogod röhögtetni magad.

Szelid sunmalac 2016.09.05. 08:30:47

Majd ha elfogytak a tobbi ellensegek, nyugodt szivbel fog raerositemi a gonosz EU-ra. Ugy teszel mintha ez valami uj dolog lenne. Siman megprobalja kivezetni az orszagot ha a tamogatasok ideje lejar. Love nem lesz, cserebe az egyetlen megmaradt kepzodmeny ami valamennyire ellenorizni es kordaban tartani tudja. Hat kell az neki ingyen? Ez a szerencsetlen hulye nep meg megzabal barmit kritika nelkul.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.09.05. 09:10:34

@HaFr:

két dolgot kéne tisztázni, hogy haladjunk:

1. az ellenzék nagyobbik része (maszop, dk, lmp) nem egyszerűen impotens, hanem kollaboráns. ez kicsit azért más, mint a szimpla balfaszság.
2. az, hogy a Kutyák ütősebb, mint a teljes pszeudoellenzék együtt (érdekes, ők minimális eszközökkel csak össze tudják szedni azt a pár milliót, és képesek úgynevezett "kampányt" folytatni egy sufniból, lásd még: Fluor: Mizu), azon tényleg érdemes lenne elgondolkodni azon erőknek, akik valóban le akarják váltani rezsimet, főleg ami a modern társadalmak és a modern média működését illeti.

2016.09.05. 09:19:51

@Szelid sunmalac: de az is lehet, h addigra már több "barát" lesz, mint ellenség, ha ott is győznek a "józan többségre", a "nép szavára" hallgató pártok. igaz, akkor meg elkezdődik ez az átkozott hierarchiába rendeződés a jó öreg ki az erősebb elv alapján, ahol nem (persze dehogynem)a bugyelláris tartalma lesz a kérdés, hanem a valódi bicepsz alapú dominancia. lesz pl. közös európai haderő is. meglátjuk lesz-e magyar vezénylőtábornoka. hálás lesz-e a jó_öreg Európa?(mint mindig:D), hogy vitéz vezénylőtábornokunk így felnyitotta a zemberek szemét itt és határainkon túl. vagy csak a kötelező kvóta, arra vonatkozólag hogy hány magyar bokorugrónak kell bevonulnia a közös európai(német) haza szolgálatára

2016.09.05. 09:31:36

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: "az ellenzék nagyobbik része (maszop, dk, lmp) nem egyszerűen impotens, hanem kollaboráns".
ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert az ostoba belső hierarchia harcaikon túl látni, hogy egzisztenciálisan is fogva vannak és ezért nem tudnak egy együttes kommunikációval kiállni, amivel az tudnák kihangsúlyozni, h itt nem a feltett kérdésre adandó válasz a lényeg, hiszen arra vonatkozólag a népszavazás nem ügydöntő(hiszen ebben még OV szerint is csak az országgyűlés dönthet), hanem egy bűnöző szindikátus uralmának a megtörése

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.05. 15:37:13

@ebella: "Nem sok embertől hallottam, hogy el fog menni. Annál többtől, hogy nem."

Személyesen, vagy ebbe, többé kevésbé önkéntelenül is, beleszámít az interneten látott cikkek és kommentek tömege is? Mert ha igen, akkor gondold végig, hogy nem vagy-e mindössze, úgyszólván mindenkihez hasonlóan, hatékonyan manipulálva egy nyilvánosságot birtokló törpe kisebbség hangoskodása által.

Evoke 2016.09.05. 16:19:13

Magunknak valóságunk ellenére csak van az emberben közösség, megerősítés iránti igény.
" Nyelvészkedjünk egy kicsit! Van-e olyan beszámítható magyar állampolgár, akinek a számára az alábbi két kérdés ugyanazt jelenti?
Akarja-e ön, hogy Magyarország lépjen ki az Európai Unióból?
--vagy,
Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?
A látható, képtelen egyenlőtlenség ellenére folytatódik a szekértáborok párnacsatája: igen és nem.
Minden ellenkező híreszteléssel szemben van az Európai Bizottságnak egy megvitatásra ajánlott javaslat csomagja, melynek elfogadásáról az Európa Tanács (a kormányfők tanácsa) és az Európai Parlament együttesen dönthetnek. Mindkét testületben ott vagyunk. Ma még nem tudjuk, hogy ez a procedúra, a kérdés megvitatása mikorra indul el. Ha döntés születik, akkor az kötelező minden tagállamra. Ha nem fogadjuk el, foghatjuk a kalapunkat, eltolhatjuk a biciklit. Egy ilyen döntés alól nem kaphatunk felmentést, talán még az EU támogatások lemondása esetén sem. Ez azonban nem életszerű, nélküle recesszióba kerülne a gazdaság.
"A menedékjog iránti kérelmek EU-n belüli elosztására szolgáló új rendszer szerint a felelősség meghatározása túlnyomórészt már nem kapcsolódna az első kérelem vagy a szabálytalan belépés szerinti tagállamhoz. A felelősséget ehelyett elsődlegesen egy olyan
elosztási kulcs alapján osztanák meg, amely a tagállamok relatív méretét, gazdasági erejét és abszorpciós kapacitását tükrözi."
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.6. COM(2016) 197 ... - IPEX

face2face.blog.hu/2016/07/15/face_tu_face

gmihaly621 2016.09.05. 18:12:31

És a firkászaink által tolmácsolt brüsszelita szájkarate, az mi a túró?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.09.14. 16:57:26

@digipenna: Ugye cak viccelsz, hogy a semmiból jött? 2013-ban már 5,6%-ot kaptak, a 2014-es EP választásokon 7-et, és más tartományi választásokon is szerepeltek(azóta árnyalja a képet az alsó-szászországi választás is).
Az meg még nem tűnt fel sokaknak, hogy az AfD azokban a tartományokban tarolt, ahol a helyi CDU-vezetés szembehelyezkedett Merkel menekültpolitikájával.

unionista‎ (törölt) 2016.09.14. 23:56:38

@Kuviklacz:
merkel az európai liberális-konzervatív értelmiséget a keblére ölelte. és magával rántja.

leponex a mélyben hallgató világ 2016.09.15. 21:33:36

@HaFr:
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: igen, igen

:)
nem nem.

'Hiába értelmezték így baloldali képviselők Juncker szavait, az Európai Bizottság szóvivője tagadta, hogy feladnák a kvótákat.'

Érted-é Péter, miért kéne végre színt vallanod hűséges kommentelőid előtt?

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.09.15. 21:52:51

@Kuviklacz: Gondolom, te is viccelsz, mert amiről írsz az az AfD még a Lucke vezette, alapította párt volt, amit megpuccsoltak a mostaniak.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.09.15. 21:58:36

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: "csak össze tudják szedni azt a pár milliót"

ja, már csak az a kérdés, ki(k)től?
süti beállítások módosítása