Most már hivatalos. Ennek az embernek (Varga M.) fogalma sincs a szakmájáról: „látványos erősödésre van szükség (sic!) a második fél évben” (sic!) - nyilatkozza. Őszre (sic!) gazdaságélénkítő intézkedéscsomagot (sic!) ígér, aminek célja „elkerülni az autógyártás és az uniós források kizárólagos hatását, vagy éppen kitettségét [legalább végre megtudtuk, hogy tényleg van ilyen "kitettség", na de hogy ezt semmi perc alatt "el lehet kerülni", Teremtőnk!]”. Arról, hogy Orbán Viktor ennél jóval nagyobb, 5 százalék körüli növekedést szeretne (sic!), azt mondta: egyetért azzal (sic!), hogy magasabb növekedés kell (sic!), „szeretnénk még a mi életünkben elérni az átlagos uniós életszínvonalat” (sic!). Bolondok, sarlatánok, demagógok és professzionális bűnözők uralják a magyar politikát. Még nem döntöttem el, hova soroljam a gazdasági minisztert.

Miután egy-két nappal ezelőtt kiderült, hogy a magyar állam hirtelen nem tekinti feladatának minél jobb életszínvonal biztosítását minden magyarnak (miután éveken át tódították az unortodoxia csodáját és táplálták a hozzá nem értők körében Európa motorjának illúzióját), ellenben előtérbe helyezi a rendet (szoros összefüggésben azzal, hogy bandaháborúk törtek ki a magyar uralkodó rétegen belül a források újraosztásáért); ugyanekkor a Standard & Poors úgy döntött, nem minősíti fel a magyar államadósságot; kétségbeesett lépésekkel ide-oda csapkodnak, kizárólag a jövőre vonatkozó ígéreteket téve (márpedig volt-e valamikor, hogy ez a kormány betartotta egyetlen ígéretét is?) az egészségügy végleges válságának elkerülése érdekében, az oktatási rendszerben eldöntött totális államosításra újabb tanártüntetések a válasz (és a rutinszerű államtitkári szintű hazugság arról, hogy a pedagógusok követeléseinek nagy részét már kielégítették) -- ezek után már nem lehet csodálkozni azon sem, hogy egy gazdasági miniszter június közepén (!) meglepődik az Európában tök utolsó I. negyedéves GDP-adatok kapcsán, az viszont már kifejezetten a politikába ojtott kupleráj képzetét kelti, hogy utána olyan ellenszert hirdet meg (kvázi gonorrheára promiszkuitást), ami utoljára -- a szakszerűségét tekintve -- egy járási párttitkárnak juthatott volna eszébe a negyven évvel ezelőtti Magyarországon, és a főnöke mégsem rúgja ki sur place. A lényeg: politikai akarat és hűség (még) van, és ezért semmilyen arcvesztés és az értelmetlen, viszont annál károsabb locsogás sem kár.