A Kádár-rendszer elég magas nyugati elismertsége azt az érzéki csalódást hozta a nyugati befektetőknek -- azon a valóságon túl, hogy olcsón juthattak tulajdonhoz --, hogy az ország versenyképes partnere lehet a cégeiknek a rendszerváltás után, és akár még fel zárkózhat a nyugati centrumországokhoz. Volt egy ilyen érzület, annyi bizonyos. A "Magyarország" márkát nagyon magasan árazták, nagy volt a bizalom iránta -- sokkal nagyobb, mint amit az ország valós kompetenciái -- ahogy aztán ki is derült -- indokoltak volna.
Meggyőződésem szerint ez a márka mára a valós kompetenciáinknál kevesebbet ér, de nem sokkal kevesebbet, szkeptikusok mondhatják azt is, hogy reális. Ez utóbbi mellett szól, hogy az ország az összetett versenyképességi rangsorban kitartóan, rendszerszerű okokra visszavezethetően esik, és még nem tudjuk, hol a vége. A multik, de még a magyar középvállalatok is munkaerőhiánnyal küzdenek, miközben nagy a tényleges munkanélküliség (ideértve a közmunkásokat, ami a rejtett, a régi szocialista "kapun belüli" munkanélküliség egyik formája), tehát alacsony a munkaerő átlagos minősége, illetve nincs szinkronban a munkaerőpiac földrajzi és szakmai elvárásaival. A versenyképességet és a brand gyengeségét (amelyet a kormányzati rendszertől a jogalkotáson át a működőtőke-felhalmozásig, az oktatás minőségéig és a háztartások vagyonáig sok minden befolyásol) az viszi végképp a padlóra, hogy kiszámíthatatlan, nem együttműködő, versenyellenes, és alacsony hatékonyságú maga az állam, ezzel is erősítve a befektetőellenes környezetet.
Az alacsony márkaérték azt jelenti, hogy a munkavállalók kevesebb pénzt kapnak ugyanazért a munkáért, még akkor is, ha ugyanolyan minőségben volnának képesek azt elvégezni, mint a régióbeli társaik (már nem a fejlett centrumországok a mércénk). Az apró, lokális piaci szakmák béreit (fodrászat, órások, vízvezetékes) a vásárlóerő húzza le, amelyre végső soron a márkanév telepszik rá. Minden egyes magyar ember keservesen megbánja, hogy képtelenek vagyunk minőségi politikai rendszert üzemeltetni, és bedőlünk a korrupt sarlatánoknak, amikor ezerszer kiderült már -- éppen a feljebb említett felmérésből, de a legtöbbünk személyes életéből is --, hogy az "unortodoxia" megbukott. Amíg nincs megbízhatóan működő demokrácia, addig az oligarchiát és közvetlen kedvezményezettjeit leszámítva az átlag szegényedni fog -- politika és mindennapi megélhetés így függenek össze. A kettő minősége elválaszthatatlan egymástól. Apolitikusnak lenni csaknem öngyilkosság, mindenesetre önsorsrontás -- és a kiút az emigráció oda, ahol a rendszerek megbízhatóan üzemelnek és az országmárka magasan jegyzett. Ennyi a történet veleje.
