Nem akarok nagyon hosszan alapvetni, ezért csak ennyit: a kereszténység gyökerében egy univerzális hit és embertan áll, nacionalista módon értelmezni, ahogy a bevett egyházak és a Hit Gyülekezete nevű szervezet teszik általában és a muszlim bevándorlás ügyében konkrétan -- hamis tanúság, eretnekség, de minimum ízléstelenség és tudatlanság. Azt jól tudom, hogy az egyházak rendszeres megáldják a tényleges vagy politikai fegyvereket (köztük az ideológiák egyikét, másikát), de ez semmit sem jelent az igazság szempontjából. Az egyházak jó ideje nem az igazságot, hanem a hatalmi, minimum az intézményes szempontokat képviselik, amelyek törvényszerűen nem a szeretet és az igazság szempontjai. (Vö. "Az én országom nem e világból való", illetve "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.") Nem azt mondanom, hogy intézményekre nincs szükség (sőt nagyon is azt gondolom, szükség van rájuk), de ettől még el kell választanunk őket a tanítástól. Amikor az egyházak megnyilvánulnak (láttuk ezt a teljesen ellentmondó nyilatkozatokból), akkor minimum keverednek ezekben a tanítás és a hatalom szempontjai -- győzze csak mindenki elválasztani őket, ezért megtévesztőek.
A valódi keresztény (jézusi) "politika" -- szemben az egyházi gyakorlattal -- nem lehet nacionalista. Sorolhatnék még politika fából-vaskarikákat analógiaként, mert nem ez az egyetlen politikai hazugság, és csak azért nem sorolok, mert ez nem egyszerűen a politika hazugsága, hanem egy sokkal fontosabbé: a kereszténységé mint egyházi-hatalmi intézményrendszeré. Úgy tenni (azt sejtetni, úgy viselkedni), hogy a kereszténység nemzeti alapon áll, sőt, hogy egyáltalán bármi köze van a nemzethez, egyházi gyakorlatnak hazug, amit a mindennapossága se tesz igazzá. Több mint 1500 éves reflex az egyházakban az aktuális politikai-hatalmi leosztáshoz mérni magukat, ezért a mai nemzeties érdekük -- főleg egy posztfeudális országokban, mint a magyar -- csak annyira meglepő, minthogy az eső felülről esik. Ideológiáknak és nemzetállamoknak a tanítást ugyanígy megcsúfolni sokkal kisebb szégyen -- ezek nem tartoznak elszámolással a tanítás tisztáságáért. De az egyházaknak minden pillanatban tiltakozniuk kellene a hamis olvasat és a kereszténység nevében folyó politikai manipuláció ellen.
Az egyházak kétségbeesetten kapaszkodnak a nemzetállamokba -- és annál is jobban egy nacionalista, posztfeudális államba --, mert ettől remélik a megkapaszkodásukat a társadalomban. Ám természetesen pont az ellenkezőjét érik el, ami azonban a legkevésbé sem zavarja a személyes horizontjukon élő prelátusokat. A legnagyobb hibájuk persze a mi szempontunkból: hogy nem kérik ki maguknak, amikor egy nacionalista, autokrata politikus a "keresztény" Európa védelmére szegődik. Kettős hiba ez: egy, mert ahogy az eddigiekből is következik, egy politikusnak esélye nincs Európa keresztény, bibliai maradékának, akár az ilyen hagyományainak a megvédésére -- akkor se lenne, ha komolyan gondolná a küldetését. Ezek a hagyományok nem nacionalisták, sőt nem is politikaiak. Hitbeli, társadalmi és kulturális hagyományok, amelyek védelmére a társadalmakat kell megerősíteni -- aminek a magyar társdalom esetében a Vezér éppen az ellenkezőjét teszi azzal, hogy állami rabszíjra fűzi.
Kettő, amit Európán védeni kell, az nem csak a keresztény és a nemzeti volta (ha már így kapcsolódik össze Vezérünk fejében a végső jó), hanem a humanista, felvilágosodott, kapitalista és polgárosult volta is. Magyarország példája éppen azt bizonyítja, hogy az (állítólagos) kereszténysége tehetetlen a társadalom szervezésében az elmaradt polgárosodás miatt. (Külön érdekesség, hogy a protestantizmus viszont a korai polgárság erkölcsi rendjére ráfűződve, erkölcsteológiaként meg tudta őrizni a hit univerzalitását is, ami a túlnyomórészt protestáns társadalmak nagyobb versenyképességében is megmutatkozott rövidesen.) A nemzetét valóban féltő és segítő politika legalább annyira lenne polgári, kapitalista, demokratikus és emancipatórikus, mint keresztény, nemzeti, vagy konzervatív. Mert ezek mind jelentik Európát.
Bónusz: a muszlim bevándorlás ennek az összesített értékcsomagnak a védelmében is legalább olyan érvénnyel moderálható, az EU ostorozható, ego pedig körbehordozható, mint pusztán prokeresztény nacionalista propagandával. Csak az utóbbival szemben az előbbi értelmes is lenne és némi jövőképességgel bírna.