Orbán 2010-ben hatalomra jutott, mert (1) jól exponálta a magyarok nagyobb részében munkáló ellenszenvet a posztkommunista (valaha állampárti, majd "baloldalivá" lett), "nemzetietlen" elit társadalmi, kulturális és gazdasági hatalmával szemben, és (2) jól kiélezte a 2002 utáni balos kormányok inkompetenciájának szembeszökő tényeit. E két szempont mögött azonban ott munkált egy csendestárs: egy illúziót vesztett társadalom félelme és undora a kapitalizmustól, pontosabban attól, amit itt kapitalizmusnak hittek. 2010 óta a halmozódó jobbos agresszió mögött az a néha kimondott, néha kimondatlan ideológia húzódik meg, hogy a kapitalizmust meg lehet haladni, lehetséges egy legalább ennyire sikeres társadalmi modell, amely ugyanúgy elvezet Ausztriába, de közben jobban tekintettel van a magyar nép "sajátosságaira".
Mára, miután a balos elit összeomlott és gazdasági pozícióinak maradéka már csak a Fidesz kénye-kedvétől függ (van, aki meg tudja őrizni, de a többség -- akire az állampártnak nincs szüksége -- rosszul járt), és a Fidesz-kormány inkompetenciájához is egyre kevesebbeknek fűződik kétsége, a kapitalizmus meghaladása, a Nyugattal szembeni harc formáját öltve és összekapcsolódva a több évszázados függetlenségi terminológiával, valójában a legfontosabb ideológia-darabbá vált. Ez az, ami leplezi vagy indokolja a valóban pofátlan méretű korrupciót, a külpolitikai sodródást és baklövéseket, a civiltársadalom elleni mozgósítást meg azt, ami még eztán jön.
Az antikapitalizmus Fidesz-ajkakon a proletárdiktatúránál is cinikusabb ideológia, mert abban legalább a proletárok valóban felemelkedtek, és reprezentánsai diktáltak is egy kicsit, ellenben az antikapitalizmus csak és kizárólag a Fidesz-káderek érdekeit szolgáló öncsalás és népbutítás, még csak az "eredeti tőkefelhalmozáshoz" sincs semmi köze. Az államilag (túl)szabályozott és manipulált piac felé történő elmozdulás, a párt és az állam különböző érdekű beletenyerelése a piacgazdaság működésébe csak és kizárólag veszteségeket (anyagi és erkölcsi veszteségeket) okoz a rendszerben, akkor is, ha leszámítjuk a direkt tolvajlást (lásd a legutóbb információkat az MNB kkv-knak szétosztott, és túlnyomórészt hasznosulatlan százmilliárdjairól). A magyar kormány leglényegibb gazdasági szereplői (Orbántól Vargán át Matolcsyig) és leglényegibb think tankjei (Heimtől Barczán át Habony összefonódó köreiig), a formális képzettségük és szemüvegeik ellenére sem értik a piacgazdaság lényegét, talán mert egyikük sem dolgozott benne soha. Nem értik az információ és értékaggregáció piaci rendjének fölényét az állami, már-már tervutasításos újraelosztással szemben, illetve amit tudnak róla, azt mind csak könyvek lapjairól, az egymással vetélkedő makrogazdasági elméletek izgalmából, miközben erkölcsi, esetleg a gyerekszobáig visszavezethető elköteleződésük sincs iránta. Ebből persze mind kivonom a rosszindulatot és a cinizmust, amellyel a rezsim elitjének gyarapodását szolgálják, mert az nyilván bűnügyi kérdés.
A címben jelzett felvetésre a reakcióm: a kapitalizmus (a lehető legszabadabb piaci interakciók alapján tőkebefektetés és nyereségképzés révén megvalósuló társadalmi koordináció) meghaladása illúzió. Sőt, a társadalmak erkölcsi szövetének és az emberi alkotás mechanizmusának legteljesebb félreértése. Amíg a magyar társadalomnak nincs esélye megszokni elitjének bölcs sugalmazása nyomán a gondolatot, hogy a kapitalista értékteremtési mechanizmusnál nincs hatékonyabb (olyan, amelyik a legnagyobb eséllyel képes integrálni a társadalmat, alkalmas szabályozókkal igazságosságot teremteni, és növelni az általános jólétet), addig továbbra is folyamatos kudarcok fogják érni, amit kellőképpen bizonyít, hogy a 20 évvel ezelőtti helyzethez képest már rég nem Ausztria utolérése a kitűzött célunk, hanem Szlovákiáé, illetve ha így haladunk, akkor újabb 20 év múlva Romániáé lesz. A kapitalizmus meghaladásának hitét keltve a szélbal (TGM, Thürmer, Schiffer, különböző szoci értelmiségi műhelyek), a széljobb (Vona) és a mainstream Fidesz egy követ fújnak, létrehozva ezzel és egymást versengve támogatva azt a legszélesebb egyetértést -- az antikapitalista érzületet --, amely ezt az országot valójában kormányozza. Aztán, hogy mi van a kapitalizmus után, azt persze mindenki másképp látja: a látvány kinek régóta áhított szellemi diadal, kinek bosszú, kinek tízezernyi szélkerék és kamarákba tömörült biogazdák, kinek még kitalálásra vár, kinek végre megkezdődő, kinek pedig folytatódó tolvajlás -- amíg csak be nem gebedünk.
