Néhány tévhitet rögtön az elején tisztázzunk. 1. Tévhit, hogy a balos választók okvetlenül vagy bizonyíthatóan toleránsabbak, szabadságszeretőbbek, vagy felvilágosultabbak, mint bárki más. Ez a tévhit a (magyar blairista) balos politizálásban a habarcs, de valójában ilyen habarcs (se másmilyen) nincs, hiszen ha lenne, nem tartana a baloldali politika rendületlenül a megsemmisülés felé. A Szabadság térre kivonuló tiltakozóknak csak tört részén láttam valaha is, hogy a szabadságért, és ne a saját identitásukért és törzsi világukért harcolnának. Lépten-nyomon megismerszik ez a tény -- legutóbb az (Amerikában) nácinak, Európában inkább röhejesnek számító, tök irreleváns fehér szupremácia-konferencia betiltása fölötti ujjongásból, de naponta megismerszik a végtelenül kártékony ATV ("Olga"), a makacsul belterjes Klubrádió, vagy a provinciális Népszabadság munkásságán, a balos celeb megmondók unalmas, impotens pótcselekvéséből, a fojtogató, ostoba klisé-tengerből, a tehetségtelenség és a felelőtlenség országos tobzódásából, a patópálokon és a háryjánosokon -- megismerszik a folyamatosan hömpölygő egoista, viszketeg dumából.

2. A második tévhittel ellentétben a magyar nép nagy része, ideértve a balosok arányos részét, nem képes egy versenyképes társadalom és a demokrácia üzemeltetésére -- és még kevésbé a megroppanásukat követő helyreállítására. Ezek a intézmények nyugatos értékrenden -- kb. az autonómiák kooperációján -- alapulnak, és a magyar társadalom domináns értékrendje nem ilyen. A magyar társadalom túlnyomó része azonban még ennél is sokkal rosszabb állapotban van. Egyre inkább a kollektív Stockholm-szindróma jeleit mutatja. Megvonták a szabadságát, nap mint nap kínozzák arcátlanságokkal, szemmel láthatóan turkálnak a zsebében, szemérmetlenül megalázzák -- az imádata mégis határtalan a fegyőreivel szemben, elnyomja magában a lázadás hangjait, sőt egyre jobban szerelembe esik az ő megalázásából kelt nagyságba, a röpködő személyes százmilliókba és csoportos tízmilliárdokba, az elrontott kis élete fölött terpeszkedő hatalmi cinizmusba. Miért szereti most inkább a jobboldalt? Mert az sokkal hathatósabban nyújtja ezt az élményt. A baloldal félénk, koncepciótlan, nehezebben észrevehető tolvajlása nem tudott elég szexi lenni. 

3. A baloldali politizálás nem érdemel már semmit, de remélem, nem is számít már semmire, hiszen mindent elvett már. Inkompetens, korrupt kormányzással a kormányzásba vetett hitet. Az állam semlegességének erkölcstelensége közepette az erkölcsbe vetett bizalmat. Orbánnal lepaktálva, jelentős részt Orbán kitartottjaként az ellenzékiség iránti bizalmat. Makacsul itt maradva, nem bírva végre véget vetni magának és vezetői ripacskodásának -- a jó ízlés megmaradt illúzióit. Elvett és adott. Adta Orbánt, aki kiégette azt, amit ők formába gyúrtak.

A baloldal még mindig nem tart eléggé a demokrácia leáldozásától. Fél tucatjával megy neki egy választásnak. Ha csak rájuk figyelnénk, azt hihetnénk, demokrácia van. A feladatuk a látszat biztosítása. Ügyes. (Béndek Péter)