1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.06.21. 23:10 HaFr

Schiffer András, a nemzet mérges embere

Schiffer András pártja pár század százalékkal megugrotta a parlamenti küszöböt, négy évvel korábban ugyanennyivel a 7,5%-ot, és ha diszkontáljuk is a rossz nyelveket, amelyek az övénél nagyobb hatalomnak tulajdonítják nemcsak -- ami vitathatatlan -- az előző ciklus tört LMP-jének frakcióalapítási jogát, de -- ami nem volna meglepő -- a 2010-es parlamenti és az önkormányzati választásokon összeszedett ajánlóit is, akkor sem mondhatjuk, hogy az LMP-nek jutott tortaszelet egy fikarcnyit is nőtt volna. Sőt. Ehhez képest Schiffer már saját karikatúrájaként nyomja az "álbaloldallal" kapcsolatos identitásteremtőnek szánt, de látványosan hatástalan mantrát, legújabban kiegészítve az olyan sületlenségekkel, hogy "a neoliberális eszméket hirdető, baloldalinak nem nevezhető ellenzéki pártok ugyanazt a tortát osztják újra", miközben -- hihetnők -- az övé bezzeg látványosan dagad. Még egyszer: nem dagad. Fogy. Ahogy a baloldalé is. Ezen kívül az ún. baloldalnak semmi köze a neoliberalizmushoz sem, amely szót Schiffer pont olyan kiszámított, parlagi módon használja, mint bármelyik jobboldali propagandista -- tehát kb. semmi nem igaz abból, amit állít. A lelke rajta. Ez a HírTV-s interjúja ennek megfelelően egy helyét nem találó, médiailag viszont aránytalanul elkényeztetett, agresszív kis hisztérika (-us?) szomorú önmegmutatkozása volt.

Schiffernek nyilvánvaló érdeme, hogy a pártja nem süllyedt el a szétesését követően. De lehet, hogy szét se esett volna, ha ő nem az az agresszor, aki. Kétségtelenül igaza van abban, hogy az egész baloldali brancs a feje tetejéig sáros abban, ami a kormányzása címén itt korábban folyt, és vétkes abban, hogy az Orbán-rezsim berendezkedhetett. Ezzel együtt az LMP-ről hovatovább semmi mást nem tudni, minthogy egy mérges ember rendszeresen üvöltözik a TV-stúdiókban a baloldali feltámadás egymást követő halasztódásainak apropóján, viszont fogalmunk sincs arról, hogy mi az az LMP, és mit akarna kezdeni az országgal. A mérges ember képtelen pozicionálni a pártját, már másodszor képtelen volt a maga jogán (és nem protest szavazatokkal, ugyanakkor tegyük fel, nem is szavatszámlálói segédlettel) bejutni a Házba, és minden toporzékolás dacára képtelen volt nagyító nélkül is látható szavazatmennyiséget rabolni az "álbaloldaltól". Miért? Mert az öntudatossága dacára nem végezte el a feladatát, nem tudott négy évnyi parlamenti és nyilvánosságbeli forrásokkal a háta mögött pártot és szavazóbázist fejleszteni, identitást és érzelmeket adni a "zöld" politikának, és egyáltalán elhitetni magáról bármit is azon túl, hogy az egyre nehezebben magyarázható értékű önállóságának érdekében kész bármikor még egyet fúrni a kormány ellenzékének amúgy is reménytelenül süllyedő bárkáján -- sőt, jószerivel ezt tartja a pártja egyetlen küldetésének.

Pedig a friss gondolatokat és egy ellenállhatatlan személyiség felfuttatását nem akadályozták volna a baloldali pártokat finanszírozó "nagytőkés" csoportok. Schiffer maga annyit szerepelhet a nyilvánosságban, amennyit nem átall, kapott annyi bizalmat a választóktól, amennyit bárki kaphatott volna -- mégis gyenge, mint a harmat. Kudarcának nem oka a mások nagytőkései, ahogy a nagytőkések sem garanciái semmiféle sikernek -- gondoljon az MSZP-re.

A belinkelt interjút hallgatva felvetődik, vajon van-e egyáltalán egyetlen nem populista (és fél másodpercnél tovább is megálló) érve Schiffer Andrásnak. Közben persze tudni lehet, hogy adott esetben, a parlamentben stb. többször is van. A politikai tehetség mégis abban nyilvánul meg félreismerhetetlenül, hogy ezeket be tudja vinni a nyilvánosságba, és identitást tud teremteni a viszonylag száraz gondolatok köré is. Nos, Schiffer erre nyilvánvalóan képtelen: a nyilvánosságban nem tud érvényt szerezni a saját világnézetének és szakpolitikai napirendjének, viszont folyamatosan kompromittálja egy "más politika" reményét azzal, hogy elakadt lemezjátszóként ismételgeti egy rossz politikai stratégia kliséit. Az LMP-nek momentán egy funkciója van a pártéletben, 5%-nyi elvhű (értsd: se ez, se az) protest szavazó otthona lenni. Ez nem perspektíva, viszont pl. az adott fővárosi választási rendszerben főpolgármesterséget érhet a Fidesznek. Ha Schiffer nem tud paradigmát váltani a háttérszervezésben, és a baloldal kevésbé utálatos elemeinek integrációjában (amit nem tesz, csak jobban elidegeníti őket), akkor kifejezetten káros a tevékenysége -- a demokrácia szempontjából biztosan. De tegyük fel, szívós munkája eredményeként 4 év múlva 8 százalékos párt lesz. Na és? Mi ennek az értéke?

Az úr rátelepedett egy pártra, amelyik így soha nem lesz képes győzelemre vinni a rendszerellenesség politikáját, nem lesz képes létrehozni még a centrumot sem, és természetesen sosem lesz képes elfoglalni a baloldalt. Csak ennyit nem. Tessék mondani ezek után, mire lehet képes?

54 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr866397065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doberdo 2014.06.22. 07:30:36

Szent igaz... Ezek után a híradók majd kis betűvel és szándékosan hibásan írják a nevét!(siffer) S mindez nem jöhetett volna létre a
Fidesz nélkül....

32FNewYork 2014.06.22. 08:25:52

Ezt a posztot valószínűleg majd kénytelen leszel újragondolni, ha már neked is lesznek pártpolitikai tapasztalataid. Addig ez szerintem nem más mint vagy a már megtalált legközelebbi konkurencia ellen indított agresszió, mely esetben elindultál a magyar politikussá válás útján, melyhez gratulálok, vagy a pálya széléről bekiabálók jobban tudása: semmi akadálya, hogy sikeresebb és hitelesebb pártpolitikát csinálj, ha tudsz és ha lehetséges, én drukkolok neked. Októberben itt vannak a választások és azt írtad, három hónap szabira mész...

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.06.22. 08:48:13

Az LMP mögött én valódi teljesítményt látok. Nagy siker, hogy a pártszakadás ellenére újból képesek voltak átlépni a küszöböt.
Az álbaloldalazásban pedig tökéletesen igaza van Schiffernek.

Lexa56 2014.06.22. 09:00:07

Hát hosszú idő óta ez az első bejegyzésed, aminek nem örültem. Nem is annyira a tartalma, mint a hangvétele miatt :(

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.22. 09:46:52

Hosszú távon az LMP-nek van igaza. Szükség van liberálisokra az országban, s az LMP lehet a ballib szörnyszülötteket leváltó hiteles liberális erő. Ehhez távolságtartás szükséges mind a Fidesztől, mind a ballibáktól.

Hümmögő 2014.06.22. 10:33:13

Az LMP leginkább a csalódott Fidesz szavazók begyűjtésére "szakosodhatna" a jelenlegi politikai palettán. De nem csinálja elég hitelesen. És sajnos, ha épp nem tudom ki beszél a háttérben a médiában, felkapom a fejemet, hogy már megint a Fidesz egyik szakpolitikusát hallom? Majd kiderül, hogy a megszokott klisék és populizmus mögött épp egy LMP képviselő hallatja hangját. Kár. Nagy kár. Egyetértek a bejegyzéssel. Sajnos.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.22. 11:57:48

Meglátjuk. Ne legyen igazam.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.22. 12:17:57

@Lexa56: Kivettem egy jelzőt, amely valóban rossz ízlésű volt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.22. 12:23:37

@32FNewYork: Azért ha meg válaszolod a poszt kérdését, azt hiszem, egyet fogsz érteni azzal, hogy az LMP-nek momentán egy funkciója van a pártéletben, 5%-nyi elvhű (értsd: se ez, se az) protest szavazó otthona lenni. Ez nem perspektíva, viszont pl az adott fővárosi választási rendszerben főpolgármesterséget érhet a fidesznek. Ha Schiffer nem tud paradigmát váltani a háttérszervezésben és a baloldal kevésbé utálatos elemeinek integrációjában (amit nem tesz, csak jobban elidegeníti őket),akkor kifejezetten káros a tevékenysége. Tegyük fel, 4 év múlva 8 százalékos párt lesz. Na és?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.22. 12:25:24

@Hümmögő: Nehéz hitelesen csinálnia, mivel se nem polgári, se nem kapitalista, se nem nacionalista, se nem keresztény.

Katica2 2014.06.22. 13:08:46

LMP szavazó vagyok. sok igazság van a leírtakban. viszont a szerző elfelejteni látszik, hogy választhatók vagyunk, választók vagyunk és nincs lobbikényszer - elméletileg ez a DEMOKRÁCIA, ami ugye nem annyira hepi, de egyelőre nincs jobb stb. stb.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.06.22. 13:18:36

@maxval, a gondolkodó birca: Az LMP mint liberális? Miben, ha szabad kérdeznem (a neoliberalizmus elítélésében? A plázastopban? A "nagytőkésezésben"?)

2014.06.22. 13:24:20

@HaFr: Kedves Péter!

"A politikai tehetség mégis abban nyilvánul meg félreismerhetetlenül, hogy ezeket be tudja vinni a nyilvánosságba, és identitást tud teremteni a viszonylag száraz gondolatok köré is."

Nagyszerű gondolataid vannak itt a blogon, de a pártodról egyszerűen semmit nem hallani. Te is kaptál lehetőséget a szereplésekre és mégis, még az újságolvasók sem tudják, mi a folytatás. Értem a kritikát Sifi felé és egyet is értek vele, de veletek mi van?

Joggal merül fel a kérdés veled kapcsolatban, hogy komolyan gondolod-e egyáltalán a politizálást, vagy egy értelmiségi brancsot akartál csak szervezni, ahol politizálhattok egymás között?

Ha pedig egyszer elbúcsúzol örökre az olvasóktól, majd nyári szünetet hirdetsz és mégis mindkétszer visszajössz, fogadj el egy tanácsot kérlek: ne csináld ezt soha többé. A te igényesebb potenciális szavazóid ezt kivetítik a jövőbeli döntésekre is, a határozatlanság, hirtelen, érzelmektől fűtött elhatározások pedig egészen biztosan nem építenek pozitív képet a személyiségedről, ha mint politikus gondolunk rád. Magyarán: döntsd el lassan te is, mit akarsz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.22. 13:53:38

@storker: Nem baj, ami az utóbbit illeti. Én mindig túlteljesítem, amit ígérek. Ami a pártot illeti, a Schiffert illető kritikámból az is kitűnik, hogy tudom: nem egyszerű a dolog. A mi ügyünk még kevésbé. Tanulok mások hibáiból is, és szimpatizálok mindenki nagy ügyével -- ennyiben biztosan Schifferrel is.

Lexa56 2014.06.22. 13:56:28

@HaFr: Kedves Péter! Köszönöm, hogy nem sértettséggel reagáltál megjegyzésemre. Ami aggasztott és most is aggaszt, hogy a poszt feladja a magas labdát, amit többen le is ütöttek: mi jobban csináljuk? Vagy fogjuk csinálni? Mert ahogy az angol nyelvterületen mondják: easier said than done, vagyis mondani könnyebb, mint csinálni. Lehet hogy belőlem a beépített kishitűség beszél, de én megvártam volna mások elmeszelését a politikai sikerességgel kapcsolatban - legalább addig, amíg mi (ha vállalod a többes első számot) jobbat nem produkálunk.
Üdvözlettel
Gyuri, pardon Lexa

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.22. 14:28:59

@Lexa56: Ez mind igaz -- de ez nem ment fel a kritika KÖTELESSÉGE alól -- azzal együtt, hogy ebből nyilván nem lehet semmit főzni

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.22. 14:31:35

@Kuviklacz:

Olvasd el a mai Népszabadságban Kőszeg interjúját. Mindent elmond a ballibaság csődjét illetően.

tibor84 2014.06.22. 14:43:02

Csak a pontosság kedvéért. Az LMP 2010-ben 7,62%-ot kapott, 2014-ben 5,34%-ot, és a mostani EP választáson csúszott be század százalékkal, de nem 1-gyel, hanem 4-gyel.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.22. 14:48:32

@Német Tibor: Akkor még rosszabb a trend, de kijavítom a szöveget, valóban.

2014.06.22. 15:30:10

@HaFr: Az önkormin azért elindultok? Van stratégia, ötlet, vízió? Csak azért kérdezem, mert kerestél képviselő-jelölteket, illetve kritikával illettél mindenit, aki a politizálást a lájkolásnál be is fejezi. De ahhoz képest tényleg nem sokat tudni rólatok. Szóval indultok?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.22. 15:33:59

@storker: ahol tudunk, indulunk -- ha indulni akarsz, szólj --

2014.06.22. 15:39:13

@HaFr: Tudok olyat, aki indulna. Neki szólok, én kívülről figyellek titeket, és remélem, hogy befuttok.

Alkibiádész77 2014.06.22. 16:28:54

Az "álbaloldalazás"-ban Schiffernek tökéletesen igaza van. Csak az a kérdés, miért ismételgeti ezt ily szorgosan. A logikus válasz erre az lenne, hogy azért, mert az LMP szeretne az igazi baloldal lenni. Csakhogy az LMP nem vállalja a baloldali címkét -és egyáltalán nem akarja megszólítani a tradicionálisan baloldali szavazótábort (a nagyvárosi értelmiség egy része mellé a vidéki gazdákat akarja megnyerni, csak ez nem megy). Ha viszont liberális vagy mérsékelt konzervatív pártot akarnának építeni, akkor nem kéne folytonosan ezt a mantrát ismételgetni, elég lenne egyszer-kétszer elsütni. Nem szoktam Béndekkel egyetérteni, de teljesen igaza van abban, hogy az LMP mindeddig képtelen volt megtalálni az identitását. Formálisan ugyan tudnak válaszokat adni (zöld párt vagyunk, értékszintézist képviselünk, szocik, libsik, konzik vagyunk egyszerre), de 4 év parlamenti jelenlét alatt sem sikerült mindezt egy egységes ideológiává gyúrni, érzelmileg átélhetővé tenni. Ezért van az, h. szavazótábora jórészt értelmiségi protestszavazókból áll, akik nem elkötelezettek, nem vesznek részt a pártépítésben, nem aktívak a közéletben stb. Az LMP részvételi demokráciát hirdet, miközben épp a saját szavazótábora a legkevésbé aktív. Pedig lehet, hogy mozgósíthatóak volnának - de ehhez az kéne, hogy Schifferék eltűnjenek, és ők végre rákényszerüljenek arra, h. kitalálják, mit is akarnak voltaképp. AMÍG AZ LMP LÉTEZIK, ADDIG SAJNOS TÖKÉLETES ALIBI AZ ÉRTELMISÉG EGY RÉSZÉNEK ARRA, HOGY TOVÁBBRA SE VÁLLALJON FEL ÉRDEMBEN SEMMIT.
Egy másik lehetősége az LMP-nek az lenne, hogy tényleg sokszínű párttá válik, amelyiknek egyik politikusa ezt, a másik meg amazt az irányt képviseli. De az LMP-ből csak Schiffer látszik, mindenki mást, aki önálló gondolatok megfogalmazására képes, sikerült elüldöznie a pártból - és korántsem csak azokat, akik Bajnai mellé álltak.

Lexa56 2014.06.22. 19:23:37

@Alkibiádész77: Az értelmiség egy része talán nem szeretne beleesni abba a csapdába, amit az jelent, hogy profi politikussá válik. Onnan alig van visszatérés a normális polgári életbe. És közben még fennáll annak a komoly veszélye is, hogy bemocskolódik az ember. Akinek van rendes polgári foglalkozása, abból vagy akkor lesz politikus, ha nagyon elkötelezett, vagy ha személyes érdeklődése és ambíciója arra hajtja. Én nagyon kevesen maradnak tiszták közben, még kevesebben tudnak tisztán kijönni belőle.

kekex 2014.06.22. 21:34:05

Már induláskor is az volt a véleményem az LMP-ről, hogy az Orbán lepkehálója a szabadon repkedő liberálisok befogására. Az eltelt idő alatt ez a nézetem csak tovább szilárdult.
NINCS más szerepe, mint néhány "ingadozó középparaszt" távol tartása a DEMOKRATIKUS ellenzékre szavazástól. Aki az LMP-re szavaz, akár közvetlen is szavazhatna a Fideszre. Nincs különbség az eredményben.
Ahogy a posztban fogalmazod:
"Az LMP-nek momentán egy funkciója van a pártéletben, 5%-nyi elvhű (értsd: se ez, se az) protest szavazó otthona lenni. Ez nem perspektíva, viszont pl. az adott fővárosi választási rendszerben főpolgármesterséget érhet a Fidesznek"

panelburzsuj 2014.06.22. 22:42:39

@HaFr:

Művelődjél, doctorkám:

www.harmattan.hu/konyv_163.html

Na csak a hasad égesd.

Moin Moin 2014.06.22. 23:13:57

@panelburzsuj:

Olvasram, nettó baromság - tökéletesen ellentétben áll a szerző legtöbb állítása és elvárása az ember biológiai determináltságával.

"Herr Kollege, frisches Papier!":-)

Moin Moin 2014.06.22. 23:15:10

Also, kurz und bündig: Schiffernek egy jó nagy lófaszt a seggébe - egytet meg a szájába: hogy tudja, mi van a seggében!

panelburzsuj 2014.06.22. 23:23:36

@Moin Moin:
Kinek a pap - kinek a csimpánzné.

panelburzsuj 2014.06.22. 23:56:54

@Moin Moin:
"észbeli-értelmi képességek egyenlőétel eloszlása"

Your words - not mine... :)

(Egyébként meg a mai újbalos törekvéseket évszázaddal ezelőtti csajkarendszerű homogenizációnak beállítani körülbelül olyan... olyan... olyan hoppál zsigós szellemi duellum. Gratulálok hozzá - íme hát csak meglelted hazádat!)

DrGehaeuse 2014.06.23. 01:56:38

@Alkibiádész77:

Sok igazság van abban amit HaFr és még több abban amit Te írsz. Viszont én ott voltam Shiffer egyik utolsó lakossági fórumán az áprilisi választás előtt és rákérdeztem: miért nem lett folytatása annak a szépen induló együttműködésnek amit még tavaj nyáron láthattunk egy konferencián (ökopolisz rendezvény) ahol Ángyán-Sólyom-Róna előadások hangzottak el?
Shiffer válasza az volt, hogy nincs kivel összefogni. Sem Ángyán sem Sólyom mögött/körül nincs semmilyen bázis. Nincsenek aktivizálható emberek akik legalább néhány helyen be tudnának segíteni a munkába.
Shiffer nagy érdeme, hogy az LMP már nem egy pesti libsi-zöldpárt hanem egy -bár kicsi ámde- országosan szerveződő rendszerkritikus párt. Pont ilyen unikum volt a fidesz 95-96 körül. Ha a fidesz szétesése elindul (egy vereség 18-ban) az LMP pont készen fog állni, hogy begyüjtse a csalódott fidesz szavazókat. A helyzet annyiban más, hogy ma nincs és 18 után se nagyon lesz valami olyan párt mint a Torgyinátor féle FKGP ami kormányzáshoz segíthetné az LMP-t mondjuk 22-ben. Ez mondjuk engem speciel legfeljebb mint játékelméleti probléma érdekel. Ugyanis én magam a pártalapú demokrácia eltünését szeretném. Egy valódi részvételi demokrácia felépítése és a Történeti Alkotmány megújitása lenne szerintem a kivezető út. A mostani politikai elit 6-7 echte bolsevik logikájú pártba tömörül. Az alkotmánypótló alptörvény is bolsevik logika szerint jött létre és kizárólag ilyen (bolsevik) logika szerint működő pártoknak ad esélyt a hatalomra. Ha volna kedvetek hozzá (ahogy én látom a szellemi kapacitásotok meg van Te;HaFr; Lexa;32FNewYork;Explanatus;Unionista;storker;Nevetőharmadik;panelburzsuj stb.) meg is vitathatnánk egy nem pártalapú demokrácia felé vezető utat!

Lexa56 2014.06.23. 06:06:15

@DrGehaeuse: a megszólíttatás okán: van ilyen? Az úgynevezett történelmi alkotmánytól erősen idegenkedem, de kíváncsi vagyok a gondolataidra.

Alkibiádész77 2014.06.23. 11:07:03

@Lexa56: Nem is arról van szó, h. az értelmiségieknek profi politikusokká kellene válniuk. A profi politikusok száma erősen behatárolt amúgy is. De a közéletben nem csak profi politikusként lehet részt venni. Egy mezei párttag sem profi politikus pl.. Az LMP-nek meg alig pár száz aktív tagja van - és több százezer értelmiségi szavazója, aki azon csodálkozik, hogy miért nem tudott a pártjuk egy normális, országos hálózatot kiépíteni. Hát azért nem, mert a szavazóik nem vállalják a saját pártjukat. Röviden ennyi. És ráadásul politizálni nem csak pártokban lehet! Ott vannak a civil szervezetek és a szakszervezetek is, amelyek szintén emberi erőforráshiánnyal küszködnek, és többek közt azért olyanok, amilyenek, mert nincs elég tagjuk, támogatójuk, kevés emberből pedig nehéz mindig jól választani

Lexa56 2014.06.23. 11:19:04

@Alkibiádész77: ennek egyik oka az, hogy nagyon sokan jobb híján szavaztak az LMP-re (magam is), mert másra nem bírtak vagy nem volt lehetőségük rá. Ettől azonban még az LMP nem lett definiált párt. Azt ha tetszik, ha nem, a párt agytrösztjének kell kitalálnia. Az ember nem csatlakozik olyan párthoz, amiről nem tudni pontosan, mi lesz belőle.

Alkibiádész77 2014.06.23. 11:32:10

Hát igen, ezt mondom én is! Az LMP hibája is az, hogy nincsenek elkötelezett támogatói, ahhoz határozottabb arcél kellene!

DrGehaeuse 2014.06.23. 13:00:45

@Lexa56:
- A pártalapú demokrácia végstádiuma itt keleten (a bolsevik hagyománytól való fertőzöttség miatt) az orv-bán modell.
- A történeti alkotmány nem ismer pártokat, a (nép)képviselet a helyi önkormányzatokban valósul meg, az országgyűlésbe az önkormányzatok küldenek követeket, és ők ott bent az országgyűlésben ad-hoc pártokat (lobbiszövetség) alkotnak.
- Ideológikus viták inkább a nemzeti kaszinókban vannak.

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.23. 13:15:46

Ezen kívül az ún. baloldalnak semmi köze a neoliberalizmushoz sem, amely szót Schiffer pont olyan kiszámított, parlagi módon használja, mint bármelyik jobboldali propagandista"

köznyelvben a neolib már szimplán annyit jelent, hogy liberális, azaz egy szociálliberális, libertariánus és konzervatív-liberális is lehet "neolib".
nyilván nem sok értelme van így használni, de ettől még létezik.

az lmp kapitalizmuskritikus, az mszp-dk-együtt fősodrai meg prokapitalisták, és nem igazán jobboldaliak, azaz: "neolibek".

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.23. 13:18:13

@HaFr:

kapitalizmuskritikus nemzeti ökoliberális:)

Lexa56 2014.06.23. 13:23:11

@DrGehaeuse: és mi a garancia arra, hogy ezt rendszert nem ugyanazok a gazemberek működtetnék?

DrGehaeuse 2014.06.23. 14:35:32

@Lexa56:
folyt:

Az én elképzelésem:

- A Szuverén nem a nép (népek) hanem a Szentkorona (mint képzetes alany - misztikus test).
- A Szentkorona országa(i) teljes földterületével és természeti kincseivel a Szentkorona kizárólagos és elidegeníthetetlen tulajdona magával a koronával mint ékszerrel (fizikai test) együtt.
- Mindenki tagja (része a misztikus testnek) a szentkoronának aki Magyarország állampolgára és/vagy esküt tesz a Szentkoronára.
- a teljes (állami) hatalom kizárólagos birtokosa is a Szentkorona.
A Szentkorona (formalizált) tagjai:
- Önkormányzatok követei (Népképviselők) = Országyűlés (Régen a közrendek voltak)
- A Koronatanács Feje (Elnök vagy Kormányzó - közvetlenül választott - régen a Király volt) + A koronatanács = Főhatalom ( Miniszterelnököt jelöli az Országgyűlés többségi szavazattal hagyja jóvá) kb. olyan erős hatalom mint a Francia elköki rendszerben az elnök.
- A felsőház választmánya (hivatásrendek, kamarák, karok képviselői kb. Szenátorok) (régen a Főrendek voltak)
- Az Alkotmánybíróság a Kúria és a Legfőbb ügyész (jogrend őrei) (a Koronatanács jelöli és a Felsőház választja meg az Országgyűlés pedig egyetértési jogot gyakorol).
Ezen (formalizált) tagok között oszlik meg a Szentkoronában egyesülő Államhatalom mint hatalmi ágakban.

DrGehaeuse 2014.06.23. 14:54:14

@Lexa56:
Garancia, hogy az alkotmány megújítást egy Általános Önkéntes Többszintű Nemzetgyűlés (mint folyamat) legfelsőbb szintje végezné el.
Az én véleményem szerint maga az a vita (ha ebbe a vitába elegendően nagy számú felelősséget vállaló hazafi bekapcsolódik) amely annak eldöntésére hivatott, hogy milyen módon és milyen keretek között valósuljon meg ez a fajta Nemzetgyűlés, alkalmas arra, hogy a magyar történelem során először létre jöhessen a Magyar Nép által létrehívott (kiállított) Magyar Politikai Nemzet mely minden demokráciának elengedhetetlen feltétele és közege. Ha ez léphet a ma regnáló önjelölt pártpolitikai elitcsoportok helyébe, Magyarország felvizágzása garantált.

Lexa56 2014.06.23. 15:01:13

Bocs de nekem bálványimádás kategóriába esne ilyen esküt letenni.
Én Istenen kívül senki másra nem esküszöm. Se koronára, se misztikus testre. Misztikus test amúgy egy Bibliát olvasó keresztény ember számára csak a Krisztusban újjászületettek közössége lehet, amely csak ihol-néhol mutat átfedést a magát annak deklaráló egyáz(ak)kal.
Nem bántani akarok senkit, de ha már Te leírtad, hogyan látod a dolgokat, hát én is leírtam.

DrGehaeuse 2014.06.23. 16:18:37

@Lexa56:
Az észrevétel jogos. Helyesbítek: Esküt tesz a Szentkoronához való hűségről (hívők Istenre, nem hívők becsületükre).

Hidvégi Mihály 2014.06.23. 21:43:19

@DrGehaeuse: Ekkora baromságot haver, amit itt összezagyváltál... mi vagy te Zagyva Gyula tán?

explanatus 2014.06.23. 22:15:36

@DrGehaeuse: Írod „nem pártalapú demokrácia” és azt mondod beszéljük meg. Jó, ha már néven szólítottál beszélgessünk. Jómagam azért ragadtam le ennél a blognál, mert olyan dolog részese lehetek, olvasóként meg hozzászólóként, amit eddig se ez alatt a huszonvalahány év alatt, se előtte nem tapasztaltam. Itt egy blogger -jobb szó híján- jövőalakításra hív, és ossza meg ez irányú gondolatait olvasóival, kommentelőivel, és nem azt kérdezi, --járjak más letaposott füvén--, hanem kinézett magának egy irányt és kitartóan tapossa a saját csapását. Nem a mások által letaposott fűben keresi a csapást, hanem saját maga csinál egyet, és ha leszünk elegen, akkor az általa kitaposott csapás előbb-utóbb járható úttá válik.

Amikor ide „tévedtem” az volt az érzésem ez egy olyan virtuális kerti pad a nagy diófa árnyékában. Itt, nem innen-onnan kilépett, kitaszított, elzavart figurák ülték körül a társalkodóasztalt, hanem „gondolkodók”. Persze ehhez kellett hafr, mint bloggazda, és kellettél te, meg mi mindannyian, még a kizártak is, mert így mindenki tudta, tudja hol a határ, amit aki átlép, zuhan a virtuális semmibe.

Mivel itt mindannyian -hogy maradjak a diófa hasonlatnál- ugyanannak a fának árnyékában ülünk, mégis mindannyian egy „más” diófát látunk. Te magad a „nem pártalapú demokrácia” részt látod. Én azt hiszem egy más részét. Koromnál, tapasztalataimnál fogva én inkább gyakorlatiasabbnak gondolom magam. Van, aki jól tud talicskát tervezni, nekem eddig inkább a markolatát kellett fogni.

Én azért vagyok itt, mert meguntam, hogy az életemből, az életünkből választott, nem választott vezetőink (nem csak a mostaniak) tehetségtelensége, a hozzá nem értése éveket vesz el, éveket, terveket, sorsokat tesz tönkre. Ezért, mindenkivel szóba állok, aki ezt az eszeveszett „évrablást” meg tudja, meg akarja, meg meri állítani. Ha összeszámolnánk elveszett, elrabolt, szépségükben meg nem élt éveinket, akkor akár gyerekként is érezhetnénk magunkat.

Én azért vagyok itt, mert magam is azt vallom, szabadság nélkül nincs esélye annak, hogy előbb sejtszerűen megszervezzük a magunk, kis-társadalmi világát, akár lakóhelyi, akár érdeklődési, akár szakmai, és nem utolsósorban politikai alapon. Valahogy így, ilyen körülmények között született meg a magyar népmese, a magyar népdal. És így fog megszületni a szabadságunk is, mellyel talán belátható időn belül élhető, szerethető országot fogunk tudni magunknak építeni.

Ehhez, úgy gondolom, előbb tudatosulni és vágyni kell a szabadságra. Ha elegendő számban lesznek önálló kezdeményezésekkel létrejött „szabadsággócok” akkor azt gondolom a „nem pártalapú demokrácia” alapú szabadságról is beszélhetünk. Ez az én véleményem. Amint látod, én már eljutottam arra a szintre, hogy meg merem vallani, de kellettél hozzá te is a kérdésfeltevéseddel. No valahogy így. Persze, azért szívesen taposom melletted a fentebb említett csapást továbbra is.

DrGehaeuse 2014.06.24. 02:10:28

@Hidvégi Mihály:
Nem.

Bővebben:
Eljutottam egy kettős következtetésig minek lényege: A Magyar Nép (történelmi okokból) nem hozott (nem hozhatott) létre Politikai Nemtetet az ő testében valamint, hogy a az ideológiai alapon szerveződő pártok által vezérelt tömegdemokrácia (legalábbis hazánkbanÖ megbukott, mert nem képes a Magyar Nép érdekeit feltárni sem nemhogy azokat szolgálni.
Erre van egy javaslatom amit lehet vitatni és lehet jobbat javasolni.

DrGehaeuse 2014.06.24. 02:12:26

@DrGehaeuse:
borzasztó rosszul gépelek. Elnézést kérek a hibákért.

DrGehaeuse 2014.06.24. 09:46:13

@explanatus:
Még ha csak fűvön kellene átgázolni?!
Sajnos a mező előttünk csupa csalán és tüskés bozót.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.06.29. 13:09:23

@maxval a gondolkodó birca: Ez most hogy jön ide? Én sem a bal, sem a jobb libákat nem szeretem, csak párolt káposztás libacomb képében. Mennyiben releváns tehát Kőszeg Ferenc azügyben, hogy az LMP liberális vagy sem. Csak nem valami más helyett használod a liberális kifejezést? Tévedések elkerülése végett: a jogvédőre, az emúttnyócév szerecsenének tisztára mosdatójára vagy valami hasonlóra gondolok. Magyarországon bizonyos liberális gondolatokat vallottak bizonyos politikai irányzatok, az MSzP-Szdsz-kormányok pedig néhány liberális elemet megvalósítottak (de sokkal kevesebbet, mint amennyire a közvélemény gondol). Amiket felsoroltam, tipikusan antiliberális törekvések/gondolatok, és ezzel kívántam megkérdőjelezni, hogy az LMP liberális lenne.

Holle anyó 2014.07.15. 16:16:13

@bölcsészmérnök: Sok mindenben igaza van. Én Fidesz szavazó voltam mindig (a ballibtől feljön a gyomrom, ezekez kevésbé utáltam), most először szavaztam jóízűen egy pártra, az LMP-re.
Abszolút vállalhatónak tartom.
A többi pártot viszont nem.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.07.15. 20:59:53

@Holle anyó: A ballibtől nekem is felfordul a gyomrom. Az LMP viszont szimpatikus, bár Schiffer SZDSZ-es múltja nem megnyugtató, mert nem értem, hogy mit keresett az SZDSZ-ben. A jelene viszont tetszik, mert mindig szélsőségektől mentes, higgadt álláspontot képvisel, amilyet én is képviselnék hasonló helyzetekben. Róna Pétert olyan nagy tudású és széleskörű tapasztalatokkal rendelkező úriembernek tartom, aki alkalmas lenne akár miniszterelnöknek is. Az persze nem teljesen világos, hogy mihez kezdenének, ha hatalomra jutnának.

toportyánzsóti 2014.07.16. 08:18:52

Arra jó a narancsnak az orbanizálódott schifferke hogy ne legyenek kiseperve Budapestről,ez röhögve megér nekik minden pénzt,hazugságot,mocskolódást és választási csalogánykodást.
süti beállítások módosítása