1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.03.06. 10:20 HaFr

Miért kampányol Bajnai?

Az ellenzéki vezetők állórajtot vettek, és szétsereglettek a szélrózsa minden irányába -- úgymond kampányolni. Félreértés ne essék, önmagukért. Azóta mindenki össze-vissza beszél, jószerivel azt, ami eszébe jut.

Ágyin. (Elkezdtem felfrissíteni az orosz tudásomat.) Ellenzéki program, ugye, nincs. Programokkal Magyarországon már nem foglalkozik senki, kit érdekelnek programok. A politika olyan, mint a bulvártévé. Azzal védekezik (titokban), hogy az embereknek erre van igényük. Lószart. Az emberek nevelhetők, csak a nevelők nem alkalmasak. A magyar politika egy rakás sz*r, de vitaminként árulják.

Dvá. De hogy is lehetne program, ha ellenzék sincs? A Verekedés-Totojázás-Összefogás-Kormányváltás-Leszereplés nevű bábszínházban meg vannak zavarodva a nézők, a szereplők nem azok, akik ki vannak írva a műsorrendben, a főszereplő a darab utolsó tíz percében bukkan fel, a szobalány egyfolytában rikácsol és az asztalfőn terpeszkedik, a ház asszonya az istállóból rikoltozik be, közben bőgnek a bábtehenek, a postás folyamatosan nyomja a csengőt, úgyhogy semmit sem hallani, és amikor bejut, odahány az asztalra -- ne keressünk ebben kollektív rációt, nincsen, és ami azt illeti, darab sincs. Pontosabban annyi a darab, ahány a szereplő.

Trí. A kormány és a közjó között, mint tudjuk, csak erős kutakodás után teremthető bármilyen halovány kapcsolat, de így van ezzel az ellenzék is, csak a a kapcsolat eleve szimbolikus, amely az ő esetükben leginkább a futurista szimbolikában jut kifejezésre -- majd lesz, ráérünk arra még.

Csetüri. Az üzenet és akció egysége a kormányváltás érdekében (az ellenzékiség hagyományosan egyetlen ismertetőjegye) a magyar ellenzéki számára nem stratégia. A magyar ellenzéki nem ellenzékben gondolkodik, hanem önmagában, a politikáról az üzlet terminusaiban, a népről jó esetben a fogyasztó, rosszabb esetben a kellék terminusaiban.

Petty. Mintegy szubjektíve, választópolgárként, a következő stratégiákat látom érvényesülni államférfiakra lebontva:

- Attila: Minimális cél a 15%, de a tényleges harc, amiben érdekelt vagyok, konkrétan Ferenccel, az csak április 6-án kezdődik. Az előbbi meglesz (erősen hiszem), az utóbbira tartalékolom az erőmet, illetve masszírozom a pártbéli frontokat. Áprilisig még elugrok síelni meg egyszer a Harrods-ba, veszek egy lemberdzseket őszre.

- Ferenc: Jól csináltam, amilyen balfékek. Kívülről is kicsináltam volna Attilát, de így belülről még jobban ki tudom. A buzi házasság jó ötlet volt, a jövő pénteken előjövök a katolikus egyház betiltásával, fúrok még egy-két lyukat az MSZP ladikjába, aztán aki akar (meg akit engedek), átugorhat a DK-ba. Viktor jó, de én még jobb vagyok.

- F. Gábor: Halló, halló (Rodoszról). Kösz, jól vagyok. Rajta vagyok a listán. Jó kampányt! Bedugult ez a koszlott búvárpipa.

- K. Gábor: Hajjaj, nagy ká vagyok. De esküszöm, ha most bejutok (és bejutok), utána soha többet. Jó a sajtóm, ennyi. Kicsit alszom még, szevasztok. Keltsetek fel, ha Olga meggyógyult, egy beszélgetésre még jó vagyok.

- Lajos: Meglesz az EP-s hely, csak nem vernek át a szocik. Én huss, el, ti csak öljétek egymást, Erzsike, so long. (Na jó, szerzek neki valamilyen kamu pénzt Brüsszelben, ha már eddig eljött velem a jóasszony.)

- Gordon: Mit csinálnak ezek? Sírnom kell. Nem baj, nyomom ezerrel, most már nem léphetek le. Én vagyok Bajnai Gordon, volt és nem lett miniszterelnök. Az enyém a legszebb történet.

És tényleg. Sírhatunk vele ezerrel. Bajnaié az egyetlen közösségi stratégia.

(Egy pillanatra álljunk meg, és gondolkodjunk el azon, hogy ilyen négy év után hol tart az "ellenzék". Semmi, de semmi: sem a jogállam lepusztítása, sem a közvagyon lenyúlása nem volt elég ahhoz, hogy egy grammnyi inspiratív gondolata támadjon. Mit lehet ezek után várni tőlük? Bízvást hihető, hogy az eljövendő választási eredményüket bármelyik random embercsoport hozni tudta volna ebben az országban.)

 

 

 

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr1005845771

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért kampányol Bajnai? 2014.03.06. 16:39:01

Ellenzéki program, ugye, nincs. De hogy is lehetne program, ha ellenzék sincs?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stoppos76 2014.03.06. 10:42:57

Pedig nem lenne olyan nagyon nehéz kialakítani valami egységes frontot. Adom a receptet, hátha olvassák:

Fogjunk egy közepesnél kicsit jobb képességű, jó hülyeségtűrő gyakornokot és ültessők le az internet elé. Gyakornokunk keresse meg az összes dolgot, amit a fidesz elkúrt. Ezeket aztán priorizáljuk fontosság (mennyire érdekli az embereket) és dátum szerint.

Pl.
Alkotmánymódosítás -alacsony prioritás, átlagszavazó fel sem fogja
Gazdasági szarságok - közepes prioritás, nagyjából mindenki érteni véli, azt mégse.
Orosz anyácska ölelő karja - magas prioritás, kb mindenki érti.

Ha ez megvan, fogjunk egy rakat kreatívot és zárjuk össze őket némi gyógyteával (hehe) és hagyjuk őket brainstormingolni. A valószínű marha hosszú listából válogassuk ki a legjobbakat és csináljuk meg. Reklámok, kisvideók, 8 bites programok, amit csak akartok. A lényeg, hogy kreatív legyen és figyelemfelkeltő.

Ezen kívül kérdezzük meg Ront, hogy akkor ki mit sulykoljon.

Kb ennyi. Ha részletek is kellenek, azért már pénzt is kérek. :D

panelburzsuj 2014.03.06. 11:08:22

Lerövidítem a posztot:

Miért kampányol Bajnai?

Mert rajta maradt, mint szamáron a fül.

Doberdo 2014.03.06. 11:17:57

@stoppos76: Amit leírtál az jó stratégia lenne, de sajnos a baloldalon nem maradt pénz, amiből
meg lehetne csinálni.(Legalább is azt állította
Gyurcsány, hogy akkor lesz kb. 600 millió Ft a
kampányukra, ha leadták a jelölt íveket.
Addig nem marad más, mint a Fidesz plakátjait
jól átjavítgatni éjszakánként.)

stoppos76 2014.03.06. 12:17:08

@Doberdo: Nézd, a brainstorminghoz nem kell pénz. Legalábbis nem sok. A youtube videókhoz sem kell sok pénz. A netes képekhez sem kell sok pénz. A lehetőségek elég tágak, ha a mainstream mediában amúgy sem nagyon jutnak szóhoz. Arra kell pénz, de azt meg ez esetben ráér, ha megjött a lóvé. Amőgy meg ne mondja nekem egyik sem, hogy nem tudnak összedobni pár garast, amíg meg nem jön a pénz.

tamas11 2014.03.06. 14:07:44

@stoppos76:
nem kisöreg, ezért neked nem pénz, hanem elégtelen jár..Mindenki a szakma perifériáján, ha nem tud kellő info alapján tervezni, akkor elsüti a "hívjuk be a kreatívokat" poént.
Az egészséges szakmai folyamat úgy fest, hogy üzenetek vannak (azok létrejöttét megelőzheti RÉSZBEN az a játszma, amit skicceltél).
Az üzenetek jó célbajuttatásához értelemszerűen ki kell jelölni a megcélzottakat, minél pontosabban. Ennek már erős áthatása van a média megválasztására.
Ha ezzel megvagy, akkor jöhet a médiaválasztás- tervezés, különös tekintettel a költségekre.

A feladatot és a konfliktust kerüli meg, aki ezen a ponton azzal válaszol, hogx "tegyen már fel valaki valami jót a youtube-ra", mer' az ingyen van.
Ez a bukta receptje.
El akarod fedni az esélytelenség (hiányzó) forrásait? Azért írsz ilyeneket?
Két hete Zugligetből jöttem Békásmegyerre. Buszon, megállókban és óriásplakát-helyeken is
KIZÁRÓLAG ellenzéki vezetőket savazó plakátot láttam, (országos kampányról van szó!)meg 2 db Fidesz arcot a III. kerületben. (+ 1 db' azaz egy Mesterházit, és kettő Vonát a HÉV mentén.
Miről beszélsz ezek után? A youtube elé akarod cibálni a kreatívjaidat?
Vesztes stratégiát olcsón se írjunk, nem gondolod? Egy macskakölyök intelligensebb egy úthengernél, feküdj eléjük,tanulmányozd a különbséget.

stoppos76 2014.03.06. 15:02:34

@tamas11:
Most elszívok egy cigit, aztán újra nekifutok.

Nem tudom értelmezni, hogy mit akartál ezzel mondani.

Mert ha jól értettem, akkor majdnem minden plakát fityisz plakát. Innentől kezdve ugye marad maradnak a kevésbé mainstream médiák, és az, hogy a maradék plakáthelyeket maximálisan kihasználják, amihez kellenne némi kreativitás. Innentől nem értem miben ellenkezik ez azzal, amit én mondtam.

unionista (törölt) 2014.03.06. 15:12:16

két nyitott kérdés van. az egyik, hogy lesz-e újra kétharmad. a másik kié lesz a főváros.

március 15-én dől el a választás. ha az ellenzék képes vidékről mozgósítani (értsd néhány száz, vagy ezer forinttal megfizetni elég embert) és mondjuk jó idő lesz (nem lesz hosszú hétvége és a polgárság kimegy sétálni), akkor orbán még bajban is lehet.

feles többséggel, erősödő fővárosi nyomással szembe mennni nem annyira jó. pláne ha schulz állna európa élén. ha ezeket elkerüli, akkor viszont nagyon kényelmes pozícióban lesz.

tamas11 2014.03.06. 15:40:47

@stoppos76
Igen, azt akartam érzékeltetni, hogy nincs is másmilyen plakát... EGYÁLTALÁN. kb 70 : 1 az arány, a második kerületben... Nem ellenkezik a mondandóddal, hogy amennyiben szinte semmi esélyt nem hagynak, akkor "marad" a kreativok képernyő elé ültetése, csakhogy ez önbecsapás. Ha nem hozzák ki az italodat, megrendelheted tizennyolcadszor is, (logikus!) de egyszer csak fel kell borítani az astalt.
Vadító az a szakmai babona, hogy a kreativitás helyettesítheti a disztribúcióban megnyilvánuló erőt - ettől dühbe jön az ember, mert elfedheti a konkrét politikai helyzetben, hogy mi történik valójában magyar földön.

stoppos76 2014.03.06. 16:06:56

@tamas11: Ja, akkor egyetértünk. :)

Azzal próbáltam főzni, ami van, mert jelenleg esély másra nincs. Amíg ki nem borul rendesen a bili, és nem csak csapkál a szara tetején, addig arra nem látok esélyt, amit mondasz. Kormánypárti kézben lévő média, kormánypárti oligmarha kezében lévő plakáthelyek.
Ráadásul azt az átcsapkáló kis szart is behintik sárga porral és azt mondják arany. Miközben nem hallatszik ki azoknak a hangja, akik átlátnak a porhintésen.

Amiket írtál tények, a megoldást viszont nem tudom. Maximum ilyen net szinten ötletelni tudok...

♔bаtyu♔ 2014.03.06. 16:08:39

Szánalmas ez a Bajnai, ahogy teljesíti azt amit tanácsoltak neki.

Gordon, viselkedj úgy, mintha iszonyúan fontos és népszerű ember lennél.

CSENDES 2014.03.06. 16:29:23

Nos én s lerövidítem a kérdésre adott választ. Mert ez így nem mejet tovább. Nem kaphat ez aszélütött banda mégegyszer 2/3-ot, bár arra hajtanak. Nem is fognak, kivéve a Jobbikkal. Egyék hát meg a szart amit főztek, továbbá ha 2/3 nélkül akarnak kormányozni, úgyszintén.

CSENDES 2014.03.06. 16:30:54

@♔bаtyu♔: Bizny nagyon szánalmas, legalább annyira mint te, amennyiben te nem vagy szánalmasabb, de az vagy kedves kupac

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.03.06. 16:37:47

”Csetüri” szó egyik szláv nyelvben sem létezik, szóval a kedve Béndek Péter ezzel a felsorolással bizony nagyon mellélőttél! Legközelebb jobban figyelhetnél, ha már ilyen mókás elemekkel kívánod színesíteni a mondanivalódat!

Egyébként leginkább a bolgár „csetüri” szóra gondolhatott a szerző, ami 5-öt jelent és eredete a perzsa „cetori” szóra vezethető vissza. Igazán mókás, ahogy az irániak Kr. e. 660. körül átvették az őket leigázó keltáktól, hiszen eredetileg 6-ot jelentett, de mivel a perzsák nagy királyuk, Cserkész óta a hetes számrendszert használták, így nem tudták beilleszteni a számolási rendszerükbe.

Aztán ott van még a magyar „becsűri” szó is, ami sokan nem tudják, de szintén ezzel áll kapcsolatban! Történt ugyanis, hogy báró Kocsonyay Piréz Mihály, a magyarság eredetét kutatva 1254. körül (a dátummal a tudósok is vitatkoznak, mert egyes jelek szerint Kr. e. 2013-ban történt) egy kis németalföldi hegyi faluban furcsa játékra lett figyelmes: sportba öltözött csinos, daliás férfiak egy gömb alakú tárgyat kergettek egy kapura hasonlító szerkezet felé, miközben a népes nézősereg kórusban skandálta az idézett szót, a labda a kapuban kötött ki.
Később ez a jelenet még 3 ízben megismétlődött, de akkor már más szavakat (sechs / zíben / ákt, legalábbis Kocsonyay valami hasonlóról számol be) vélt kihallani.

További élményeiről (nagyon érdekes!) az alábbi linken olvashattok (eredeti vallonból fordítottam):
http:\birka.kocsonyay.hungairan-fussball.no-more-success.html

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.03.06. 16:45:20

@maxell az okoskodó birka: No, majd veszek keleti nyelv leckéket, éppenséggel rám fér és időszerű

tobeor (törölt) 2014.03.06. 16:48:51

Bajnaiból árad a kelletlenség.
Nem értem minek csinálja, ha nincs kedve az egészhez.
Így teljesen kontraproduktív minden szereplése.

program készítő 2014.03.06. 16:59:57

Még mindig nem értem miért álltak össze,ha nem akarnak nyerni,külön sokkal több pénzt csinálhattak volna.Gyanítom az MSZP tagságának a pénze kellett az induláshoz,ha már egy 50.000 ft-os termet is nehéz kibérelni.

tamas11 2014.03.06. 17:12:45

@stoppos76:
így már értem, rájöttem magam is.

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 17:15:26

A humor a legjobb gyógyszer, kösz Hafr! Éljen Bajnai azért, mint az indulók közötti egyetlen...

Prolibarát (törölt) 2014.03.06. 17:17:17

Ez az Összefogás iszonyú erősen emlékezteti az embereket az egykori SZDSZ-re. Amíg néhány száz szélsőséges liberális, rettegéssel és gyűlölettel átitatott beidegződései határozzák meg a „demokratikus ellenzék” gondolkodását, addig nem lesz semmi esélyük.

zFuly 2014.03.06. 17:18:16

Azt az egyet nem értem, hogy a (mértékadó) értelmiség miért nem áll az LMP mellé.
Mostmár olyan szinten rugdalják mindenfelöl a politikai rendszerpártok tagjai, hogy ez az egyetlen manifeszt tiltakozási pont.
És az egyetlen kitörési pont.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.03.06. 17:21:44

@HaFr: nyugaodtan jelezd, szeretek tanítani. Magam is 16 nyelven beszélek (ebből 19 holt keleti nyelv, úgy mint a manysi, osztrogót és finn), addig is átküldök egy linket, a BERGOVIVÁC nyelv saját magam által készített leíró nyelvtana. A jobb felső sarokban egy kis applikációval saját gyűjtésű szavak szótárát találod. Nagyon ügyes kis alkalmazás :)

http:\maxval.nyelvkönyv.bulgár.pdf

élveteg 2014.03.06. 17:23:48

A hatalomhoz vezető út első lépése a hatalom akarása Nem kell szemérmeskedni ez van
Namost nézzen rá valaki a Bajnaira ,hallgassa meg , tekintse meg a gesztusait a metakommunkikációját
Nem hogy hatalom akarása hanem éppen az ellenkezője , az egész rátestált szerepnek a nyűgét érezni rajta

feketeesfeher (törölt) 2014.03.06. 17:35:18

Olyan mintha egyenesen Habony Árpád irányítaná a háttérből az ellenzék minden megmozdulását.

RÖVIDLÁTÓ 2014.03.06. 17:36:30

@HaFr:
Én is frissítettem az orosz tudásomat:
- Ígyí na ..... !

Adam Ant 2014.03.06. 17:46:39

@maxell az okoskodó birka: Ez valami vicc???? Ы, ы (jeri) i és ü közötti hang, vagyis mindegy, hogy a 4-est (четыре ) csiTIri-nek, vagy csetüri-nek írja Péter, ráadásul nyolcadrangú kérdés a mondanivaló szempontjából......

dr kíváncsivagyok (törölt) 2014.03.06. 17:54:53

@feketeesfeher: Totálisan szétesve, központi irányítás nélkül, egyéni érdekek mentén folyik a taktikázás. Mindenki ennek megfelelően helyezkedik, és kizárólag a saját túlélése érdekében cselekszik.

♔bаtyu♔ 2014.03.06. 17:58:15

@CSENDES: Csak nem a lelkedbe gázolt ez a kritika? Jáj, bántsák Gordont.

Hát itt b+, ilyenek mennek, tudom neked ajánlani pld. a Nők kapja fórumát, ott nincs ennyi stressz.

♔bаtyu♔ 2014.03.06. 18:00:17

@Prolibarát: Láthatóan ezek egymást jobban utálják mint Orbánt.

Persze meg fognak ezek könnyebbülni áprilisban, amikor mehet ki merre lát és nem kell már elviselni egymás lábszagát.

Velesi Gusztáv 2014.03.06. 18:01:21

csak halkan mondanám,

1) szerintem Bajnai inkább integráló személyiség mint koncepciózus vezető

2) emiatt kinos, hogy Bajnai-é még az "egyetlen közösségi stratégián kivül" az LMP (karácsony) és az MSZP (szigetvári) egyesitett inkompetenciája.

Amivel nem azt akarom mondani, hgy karácsony nem prezentál jól, vagy szigetvári rosszul szervezi a pártot... épp csak kampányolni nem tudnak és a politikához nem értenek, amennyiben túltekntünk a direkt politikai marketing technikai részén.

tamas11 2014.03.06. 18:01:45

@Prolibarát:
ha valakinek (valakiknek) megszorítják a nyakát, és azt mondja: "nagyobb engedékenység lenne indokolt", akkor arra te azt mondod: tipikus liberális duma..
Hozzáteszed még:
Néhányszázan vannak...
SZDSZ - szerűek...
Ha igazat akarok olvasni, messze elkerüllek.

Ska (törölt) 2014.03.06. 18:02:23

Gyurcsány kezében futnak össze a szálak.
Feri egy újjáépült ellenzékkel akar nekifutni 18-nak, addig viszont teljesen le kell rombolnia a jelenlegi MSZP-t.
Bajnaival nem kell foglalkozni, hiszen lejáratja az saját magát.

tamas11 2014.03.06. 18:05:04

@♔bаtyu♔:
Tévedsz. Látni szeretném amint hamut szórsz saját fejedre, április 6-ot követően. Megegyeztünk?

tamas11 2014.03.06. 18:09:36

@Ska:
Szerintem éppen fordítva van. Mesterhy és Bajnai megegyeztek a szereposztásra vonatkozóan, ez ismert tény. Egyiknek sincs indoka felrúgni ezt, egyébként jellemük sem olyan. Gyurcsány már csak második vonal marad, akárhogy alakul a választás.

álfirkász (törölt) · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.03.06. 18:17:00

Miért kampányol Bajnai?
De hiszen nem is kampányol!
Színtelen, szagtalan Gordonnak egész egyszerűen nincs személyisége!
Semmi élet nincs benne, csupán szolgalelkűen végrehajtja, amit a gazdái előírtak aznapra.

2014.03.06. 18:20:31

Szerintem biza az összes jelenkori politikusunkat egyben kéne lámpavasra húzni, esetleg a Krímbe küldeni, hadd okoskodjanak ott. Esetleg lőhetnek is rájuk, az külön jó érzés lenne minden politikuskodó magyarnak, hogy valamelyik általa gyűlölt baromra éles lőszerrel lőnek.
Aztán jöhetnének a meggyőződéses polfórumos barmok. Maradna az ország 2/3-a, akit nem lehet politikai szólamokkal megvezetni. Utána már csak keresni kell valakit, aki érdekelt az ország és az emberek gazdasági fellendítésében, persze normális díjazásért cserébe. Aztán jól elleszünk a politikus gyűlölködő barmok nélkül mi itt okosba`...
Húzzatok mind háborús arcvonalba golyófogónak.

toportyánzsóti (törölt) 2014.03.06. 18:32:34

Olybá tűnik, mintha szándékosan el akarná veszteni a választásokat az Összefogás. Sugárzik minden résztvevőről, hogy nem hisznek abban, amit mondanak, nem hisznek a győzelemben, nem hisznek semmiben.
Így nehéz lesz még a 15%-ot is elérni!

toportyánzsóti 2014.03.06. 19:31:40

@HaFr: Nicktolvaj a lelkem,szénné égettem párszor a Mandin,így akar alámtenni az elképzelés nélküli agyhalált lábonhordó jobber.

toportyánzsóti 2014.03.06. 19:35:47

Lórépát sem érnek a közvéleménykutatások moszkovitya érában,fújják a narancslufit a komcsi bértollnokaik besúgómúltú embernek nem számító egyedeik és az öncenzúrázó többiek akik tudják:aki nem nyal az éhenhal.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.06. 19:49:34

"Ellenzéki program, ugye, nincs. "

:(

No és a több imf hitel, alacsonyabb minimálbér, magasabb szja, kevesebb multiadó, több rezsi, több hajléktalan, kevesebb erőmű, hadüzenet oroszországnak az smafu???
Ez nem pogrom???
Demokrata dopeman is megirigyelné.

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 19:55:36

@wmiki: Apád izéjét, jóember, elnézést a ronda beszédért, de miért szajkózod itt ezt a szerencsétlen Orbán kölköt, azt hiszed, aki nem amellett a kisember mellett van, az mind az országra tör?!

Megsúgom neked, csak halkan, jó?, hogy vezírednél nagyobb hazaáruló nem kell, nagyobb szegényítője az országnak nem akad, bizony, tán még Gyurcsány sem, pedig ő is sok szöget bevert a koporsónkba.

toportyánzsóti 2014.03.06. 19:57:19

Ebben a választási rendszerben tisztelet jár mindenkinek aki országos listát tud állítani,olyan mértékben lejt a pálya moszkovityenkának,aki alap és oldalvonal nélküli focimeccset kedveli,ha kell meccs közben változtatja a szabályokat.Ismeretlen fogalom a tisztesség és erkölcs számára.

toportyánzsóti 2014.03.06. 19:58:45

@wmiki: Te lehetsz az ügyeletes pityinger ügyi bohóc.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.06. 19:58:57

@Hidvégi Mihály: bocsi... az bzitos, hogy ti aztán mindent tudtok a hazaárulásról...
én meg ráadásul kihagytam a lopott nevű összefogás két pontját is:

- kevesebb munka, több segély

tutira 4/4-el nyernek... :x

toportyánzsóti 2014.03.06. 20:02:15

@álfirkász: Élő istened csak 1 simicskacsicska szélhámos génekkel jól elerisztve.Biztos bukás tudatában bevállatla a hazaárulást is simicska bizniszeiért.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.06. 20:03:47

@toportyánzsóti: Érdekes a minap egy lmp-s faszfejnek pont az volt a baja, hogy sokan indulnak a választáson, úgyhogy oda a demokrácia... :)

toportyánzsóti 2014.03.06. 20:04:34

@wmiki: Küzdesz mint disznó a jégen,hazaáruló mutyipincsi.Élő istened szépen megvezetett Moszkva teret is átnevező jobber skizó.

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 20:04:48

@wmiki: ember, nem jöttél még rá, hogy ez a blog, nem az a hely?!

Nem jöttél rá?!

Látod, ezért tartunk a kutya segge alá, mi szép magyar nemzet, mert ilyen szerény képességűek vannak közöttünk, akik nem tudnak értelmezni.
Itt senki nem az úgynevezett ballibeket nyomja, polgári értékeket vallunk, eszerint tessék hát hozzáállani a dologhoz.

Úgyhogy kevesebb munka, több segély beszéddel takarodj innét. Oda, ahol a te szinteden beszélnek.

toportyánzsóti 2014.03.06. 20:09:21

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Lomposok a végén bevették a lompost,lassan átmegy a tudatukba értelmesebb lett volna beállni Bajnai mellé ahogy az értelmesebb párttársaik tették.Jelenleg az a nemzeti érdek,nem asszisztálni moszkovitya hazaáruló hatalmához.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.06. 20:09:54

@Hidvégi Mihály: húha

ti igazi felsőbbrendű, értelmiségi, liberális demokraták vagytok **
ahogy a libbantak....

abdul hackeem 2014.03.06. 20:13:41

@zFuly: Ja, ott jó csajok is vannak, voltak.

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 20:16:31

@wmiki: egyáltalán nem, ha annyit dolgoztál volna két kezeddel is az életedben, mint én, akkor biztos te is okosabb lennél. Tudod, a munka nemesít s tán még az agyadat is fejleszti. Szerinted pedig, ahogy itt beszélgetsz hozzám: arbeit macht frei. Pedig igazán nem akarlak bántani, de ezt hozod ki belőlem ezzel a hozzáállásoddal.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.06. 20:20:58

@Hidvégi Mihály: semmi baj...

már megszoktam, hogy az ehhez hasonló, címlapos indexes bérblogokon, a hozzád hasonló véglényekből fröcsög a gyűlőlet, mikozben felsőbbrendű demokratáknak tévképzelik magukat

sok sikert 2014-hez elvtársak
demokrata dopeman szellemi vezetésével tutira 4/4-el nyertek
xd

2014.03.06. 20:28:13

@Ska: "Feri egy újjáépült ellenzékkel akar nekifutni 18-nak, addig viszont teljesen le kell rombolnia a jelenlegi MSZP-t" - Ez jól felfogható nemzeti érdekünk. Amíg az MSZP (és különösen Mesterházy) ebben az országban létező pártként működhet, addig semmiféle kormányváltás nem lesz itt. NEM a plakátok számán, NEM a médián és NEM akármi máson múlik. Ez kizárólag azon múlik, hogy megnézem a lángész Horváth Csabát Havas műsorában és amikor azt kérdezik tőle, miért szavazzon Önökre ez és ez a választó, hosszú okfejtésekbe kezd Rogán Antalról, Papcsák Ferencről és Tarlósról. Válaszolni nem tud, válasza nincs. Amellett, hogy egy korrupt megélhetési párt tagja, még hülye is, ahogy a társai szintén. Előbb verje szét Gyurcsány vagy bárki az MSZP-t (porba,földig, fájjon nekik nagyon!), utána dumálhatunk kormányváltásról.

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 20:33:20

@wmiki: nem bérblog, én (is) meggyőződésből írok. Tudom, hogy népet még úgy át nem vertek, mint itt bennünket a XXI. században. Tehát ha megkérlek, ne bérblogozz. Elképzelhető, hogy nincs igazam s minden a lehető legnagyobb rendben van ebben az országban, de amit tapasztaltam az életben, az nem ezt sugallja.

Igen, fröcsögök ha értetlenek velem szemben, hülye az, aki hagyja magát s még csak nem is polgári. A polgári társadalmak azért tudtak olyat fejlődni, mert ott az emberek nem hagyták sosem magukat átkúrni ilyen folyamatosan.

Tehát megkérlek még egyszer, ne elvtársozz itt, hanem ha idejössz vedd elő a gondolkodóbb lényedet s ha elgondolkodtál, utána hőbörögj ha olyat észlelsz, ami az emberi normákkal ellentétes. A más vélemény nem az.

2014.03.06. 20:43:10

@Hidvégi Mihály: Egy trollt etetsz. Hafr jobban tenné, ha egyenesen kitiltaná. Ezekkel nincs párbeszéd.

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 20:46:00

Azt hiszem muszáj párbeszédelni, nincs más választásunk.

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 20:52:08

@Hidvégi Mihály: Ha nem beszélgetünk emberekkel, akkor győz a gonosz végleg.

Milyen érdekes, sosem gondoltam volna, hogy valaha majd használom a "gonosz" kifejezést. Azt hittem, ez csak valami ócska szöveg.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.06. 20:52:22

@Hidvégi Mihály: :(

hát... el kell, hogy keserítselek...
nem tudom életed során vagy-e egyáltalán emberek közelében, de ezzel a stílussal igen kevés embert fogsz megtéríteni az egyetlen igaz hit(ed)re

talán ha írnál értelmes javaslatokat, konkrét példákat, higgadtan, esetleg te magad mutatnál valamiféle példát lenne esélyed, de így, ennyi gyűlölettel tényleg besorolhatsz a ballib oldalra, ők azok nem csinálnak semmit 44 évig

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 21:01:54

@wmiki: Nem keseredem én el olyan könnyen, engem ne félts. Sok barátot szereztem már az állhatatosságommal, miért ne szerezhetnék híveket is. Nem magamnak, az ügyek, amiben hiszek.
Javaslat. Hát ennél mi sem egyszerűbb, egyszerűen másolni kell a nyugatot. Gondolkodva, de másolni. Mindent lemásolni amit jól tesznek: verseny a gazdaságban, verseny a politikában, tiszta, ellenőrizhető verseny. Nyílt társadalom, sokféle érdekkel, embereket emberszámba venni, csak az értéket támogatni, nem pénzzel, hanem erkölcsileg. Célzott, pénzügyi támogatás nulla a gazdaságnak, de adni az elesetteknek. S felemelni őket, igazán, oktatással, neveléssel. Ó de könnyű feladatot adtál, csak egy tisztességes átlátható társadalmat kell teremteni. S megjön a gazdagság is, ha nem a nyúzás a cél, hanem a mindenki megélhetése.

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 21:03:51

@Hidvégi Mihály: Valami olyasmit kéne tenni egyrészt, amit Orbán pofázik. Sok gazemberséget elkövet, de néha a szövege jó. Csak nem láttok át rajta, hol a szöveg s hol a teljesítménye. Utóbbi gyakorlatilag nincs.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.06. 21:04:47

@Hidvégi Mihály: :x
semmi konkrétumot nem írtál, de semmi baj...
járd tovább az állhatatos hittérítők útját, engem nem zavar, de jó lenne, ha nem rühellnéd azokat, akik kételkedni merészelnek a vakhitedben, mert esetleg valaki majd szintén nem fogja jó néven venni ezt....

2014.03.06. 21:05:05

@Hidvégi Mihály: Ez maga a naivitás. A trükk annyi, hogy ők nem akarnak semmilyen párbeszédet. Szeretnének viszont lekötni mindenkit, aki valaha is megpróbált két értelmes mondatot elmondani az ország jövőjét illetően. Ennél fogva most nem tud, mert az ő egymondatos hazugságaikra reagál. Értelmetlen, amit csinálsz, de rád bízom.

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 21:10:51

@storker: Én hiszek az emberekben, így azt gondolom, hogy soha nem értelmetlen párbeszédet folytatni. Főleg ilyen megterhelt világban, mint ami a miénk lett Orbán (s tulajdonképpen az elődei) által (is).

Most akkor mi lenne a teendő? Nem lehet senkit kiakolbólítani a nemzetből. Senkit. Még Orbánt sem. S most igen nagyot mondtam, ezért valahol egyszer piros pontot kapok :)

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 21:19:32

@wmiki: Na ja, egyszerűen írok, egyszerűen gondolkodom. S hiszem is, hogy semmi ördöngősség nincs a dologban, amit felvázoltam az egy kormányprogram alapja. Egy felfelé vezetőé, feltételezem.

Nem rühellem aki máshogy gondolkodik, ha visszaemlékszel, azon rágtam be, hogy ezt az oldalt ballibsinek becézted s idecitáltad dopemant stb. Ez nem rühellés, hanem kikértem magamnak azt, hogy mindenkit a korábban levitézlett emberekhez hasonlíts s gyűrj össze.

Amúgy Dopemant én bírom, kell ilyen ember is, jól reppel, s még igazat is mond, istenem, kicsit megrugdosta azt a fejecskét, hát kell annak az embernek ennyire megutáltatnia magát, kérdem én, akkor dopeman sem tenne ilyet, nem nézek ki abból az emberből olyan túlzott gonoszságot, csak a stílusa egyedi.

2014.03.06. 21:30:49

@Hidvégi Mihály: Nem érted, amit mondok. Ugyanígy nem érti az ellenzék sem egyébként - sok más butasága mellett. Fogod magad, és lemész az ő szintjére, ahelyett, hogy őt hoznád fel a tiédre. Ha nem beszélünk a debilek szintjén, akkor rájönnek, hogy a párbeszédben nem tudnak részt venni. Ha mégis akarnak, kénytelenek lesznek valami konstruktívat is mondani. A naivitás a hittel kezdődik, de mondom, rád bízom.

2014.03.06. 21:35:08

És akkor a poszthoz, remélve, hogy valaki még olvassa. Őszintén remélem, hogy Mesterházy Attila, ez a gyenge képességű, hazug, sunyi, tehetségtelen balfék, akin 80%-ban elment ez a választás, SOHA nem lesz ennek az országnak a miniszterelnöke. Sem emberileg, sem szakmailag nem érdemel még egy államtitkárságot sem ez a buta szoci pártkarrierista. Aki megbuktatja, annak fizetek egy sört.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.06. 21:35:37

@storker: te nagy demokrata...
felsorolnál azt a két értelmes mondatod, ami valaha elhangzott tőletek?

van olyan is, ami valami konkrétumot is tartalmaz, nemcsak abban merül ki, hogy több pénzt az oktatásra, vagy tiltsuk be a gyermekéhezést?

Hidvégi Mihály 2014.03.06. 21:37:35

@storker: Igen, nem értjük egymást.
Szerintem oda kell menni mindig arra a szintre, akivel szemben állunk. Ha kicsit lejjebb van, akkor oda, ha feljebb, hát kissé kapaszkodjunk. De hogyan lehetne megérteni a másikat máskülönben?

Lehet naiv vagyok, de ismétlem, hiszek az emberekben. S a másikat magammal mindig egyenlőnek gondolom. Csak ne hozzanak ki a béketűrésből.

LeslieFrank 2014.03.06. 21:37:59

Gratulálok! Helyes a meglátásod! De hogy valami jót is mondjak - tudod, a pozitív hozzáállás - én azt hiszem, hogy az ország nyer a választáson. Igaz, a Fidesz marad, de viszont a lehúzó brigád másik fele el fog tűnni! A maradékkal meg majd leszámol a társadalom a következő alkalommal. Egyszerre (egy kétfrontos küzdelemben)úgysem ment volna!

szanalmas 2014.03.06. 21:45:27

Ez a fotó a végén überbrutál. Ezekre a kiskertemet sem bíznám rá, pláne, hogy nincs is.

archangel1526 2014.03.06. 21:48:07

@wmiki: "No és a több imf hitel, alacsonyabb minimálbér, magasabb szja, kevesebb multiadó, több rezsi, több hajléktalan, kevesebb erőmű, hadüzenet oroszországnak az smafu???"

1. Az IMF hitel kamata alacsonyabb mint a FIDESZ által a piacról felvett hitel kamata.
2. A magasabb minimálbér jó dolog, de csak ha nem szűnik meg tízezrek munkahelye amiatt mert a vállalat azt nem képes kitermelni.
3. A gazdagok igenis fizessenek magasabb SZJA-t azért, hogy ne a szegényeknek kelljen többet fizetni.
4. A multiktól jó lenne több pénzt beszedni, csak ha túladóztatod őket akkor szépen itthagyják az országot és százezerszámra szűnnek meg a munkahelyek. Kb. fél Magyarország számára adnak megélhetést a multik, és nincs igazán helyettük más.
5. A rezsit is jó lenne csökkenteni, de azért nem árt ha a szolgáltatónál hagyunk annyi pénzt amiből az energiaforrásokat meg tudja venni, valamint a szükséges felújításokat el tudja végezni, máskülönben csak simán nem lesz áram és/vagy gáz a lakásokban, akkor persze tényleg igazán keveset kell majd fizetni.
6. Ha a kormány nem üldözne el minden nem FIDESZ-hez közeli vállalkozót, talán több munkahely lenne, és talán kevesebb hajléktalan.
7. Erőművekre szükség van, kérdés hogy milyenre és milyen pénzből...
8. 1849, 1914-18, 1941-45, 1956. Már volt pár háborúnk az oroszokkal és nem jöttünk ki belőlük valami fényesen. Háborút nem akar velük senki, de nem szabad elfelejteni hogy 40 éven át minket szálltak meg, és igazság szerint csak a NATO-nak köszönhető, hogy nem taposnak el minket is megint.

2014.03.06. 21:53:32

@HaFr: Na jó, ha valaki megcsinálja tényleg, akkor kettőre emelem az adományt, ezen ne múljon:)

@Hidvégi Mihály: "Szerintem oda kell menni mindig arra a szintre, akivel szemben állunk." - Mit akarsz te azoknak elmagyarázni, akik lenépszavazták a tan- és vizitdíjat, majd tapsoltak, amikor másnap Orbán varrta a nyakukba röghöz kötéssel és legális hálapénzzel együtt? Kiálltak az oroszok és Putyin pincsijei ellen, majd hirtelen atom- és hitelszakértők lettek, amikor aláírták a paksi bővítést? :)

archangel1526 2014.03.06. 21:56:32

@Hidvégi Mihály: "egyszerűen másolni kell a nyugatot. Gondolkodva, de másolni. Mindent lemásolni amit jól tesznek"

Nagyon fontos az amit írtál.
A legfontosabb az hogy jólét legyen Magyarországon, hogy "gazdagodjon a nép".
Ha pedig úgy akarunk élni mint az osztrákok vagy a svédek, akkor azt is kell csinálni amit ők ! Csak akkor van esélyünk megmaradni, ha kőkemény kapitalista piacgazdaságot építünk, ha kihasználjuk az EU-t, a multikat, az oroszokat, Izraelt, bárkit. Ha úgy kereskedünk és bánunk a pénzzel mint az angolok, és ha úgy termelünk mint a németek.

explanatus 2014.03.06. 21:59:37

@HaFr: Jól jöhet még :) 360fokbringa.hu/hu/utravalo/keziszotar-utazoknak/magyar-orosz
-------------

Csak a képhez. (Ez a Te beillesztésed, vagy reklám?)

Jelbeszéd „..a kinyújtott mutatóujj a legidegesítőbb gesztusok közül való...”

erről bővebben itt:

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:36bHcofFuKEJ:users.atw.hu/szeminfo/kommism/doks/masodik/tothedina.doc+&cd=22&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
süti beállítások módosítása