A szabad piac a szabadság legfontosabb eszköze. Ha nincs hol megélni a szabadságot, nincs értelme a (köz)szabadságnak. Nem véletlen, hogy a szabad piac priméren erkölcsfilozófiai fogalom, ahogy a közgazdaságtan is az erkölcselmélet részeként indult.
Ma már nem az. A szabadság, a szabad piac és az ezeket vizsgáló (alapvetően erkölcsfilozófiai érdekeltségű) klasszikus politikai gazdaságtan leáldozása is együtt vette kezdetét az 1870-es években. Mára a gazdasági és politikai rendszerek is egyre inkább az oligopóliumok (kevés eladó, nagyszámú megosztott vevő, korlátozott verseny) irányába tolódtak el, és ezzel -- a tulajdon koncentrálódásával és centralizálódásával -- párhuzamosan gyengül a szabad piac és csökken a közszabadság is.
Magyarország technikai értelemben demokrácia, de a politikai piacának oligopol (és plutokratikus, azaz a vagyonosok uralmát támogató) volta miatt a gyakorlatban oligarchia (azaz a kevesek uralma).
Az oligarchikus politikai piacon a verseny nem csak abban az értelemben korlátozott, hogy választási jogszabályokkal, a (gazdasági, tömegkommunikációs, szellemi) erőforrások koncentrálódásával, és az állam privatizálásának eredményeként (nálunk összesen két teljes értékű) résztvevőre szűkül, hanem ezen felül abban is, hogy a részvevők között a verseny erősen korlátozott, háttéralkuk mentén, a közös érdekek folyamatos egyeztetésével, adott esetben az állami erőszak eszközeinek bevetésével a kisebb vagy potenciális szereplők ellehetetlenítése és kizárása közepette zajlik, a társadalom alávetése mellett és céljából. A rendszer precíz neve talán az oligarchikus kartell lehetne. Ebben a rendszerben szabadságról beszélni enyhén szólva illúzió.
A pártok (aktuálisan a Fiatal Demokraták és az MSZP) közötti oligarchikus egyeztetésekre számtalan nyilvános bizonyíték vagy elérhető bizonyítékok híján elszórt tanúvallomások, célzások, informális tudás van kezdve a spontán privatizációval és az állami vagyon elosztásával, a közbeszerzésekből való egyeztetett részesedéseken és a hazai és nemzetközi alvilági nagy bulikban (pl. az olajszőkítésben, a Gripen-ügyben, a játékkaszinó piac átalakításában) való felső vagy középszintű közös részvételen át az ügynökkérdés, Hernádi stb. fedezéséig, de hosszú még a lista.
A két erőcentrum közötti, érdek- és információközösségen alapuló egyensúly persze folyamatos változásban van. Én kétségesnek találom, hogy ez az egyensúly középtávon, mondjuk, 10 éven belül meg tudna bomlani bármelyik irányba (szerintem a 2014-gyel kezdődő ciklus része lesz -- nem kis részben a jobboldali kormányzat gazdasági fiaskója miatt -- a centrális erőtérből az egyensúly felé történő egyeztetett visszarendeződés, persze a szokásos felszíni adok-kapok mellett). A logika szívósságát és életerejét mutatja, hogy a baloldali blokk egy éven át tartó "megképződésében" és az MSZP magára találásában nagy szerepet játszott a naiv Bajnai sikeres betördelése az oligarchikus kartellbe, és ezt a Fiatal Demokraták és a szocik együtt érték el. Orbán és Simicska érdeke egy szoci vezetésű ellenzék, amelyik azért kellőképp tagolt is, amelynek elismerik és támogatják a befolyását az ellenzéki oldalon, és ezért -- lásd a Mesterházyval való udvarias bánásmódot -- megalkusznak vele, sőt adott esetben támogatják is (ez esetben Bajnai másképp nehezen magyarázható korai megtámadásával).
A harmadik pólus kialakulása mindkét oligarchikus centrum rémálma. Demokratikus ellenzékről beszélni pedig pont olyan beetetés, mint keresztény-nemzeti oldalról -- mármint, ha az ember nem a társadalom alávetésének egy ignoránsabb és egy tudatosabb stratégiáját jelöli ezekkel, hanem erkölcsi álláspontokat. A megnevezések mögött semmi erkölcsi nincs, pontosabban az oligarchikus centrumok mögöttük felsejlő erkölcsi álláspontok a többség számára egészen pontosan -- némi fokozati eltéréssel talán -- a szolgaságot jelölik. Ennyi.
Ilyen körülmények között új játékosnak belépni erre a piacra, amelyik nagyon távol van a szabad piactól, elég nehéz -- ha nem is lehetetlen. Mondanom sem kell, az új játékosnak az LMP-nél jóval karakterisztikusabban (azt kell mondanom, hihetőbben, azt kell mondanom, nem a rezsim részeként) kell az oligarchikus kartell rendszere ellen fordulnia. Amelyről Bajnai jól megérezte annak idején, hogy van, de nem tudta pontosan, hogy mennyire erős. Most már tudja. Nem is beszél már korszakváltásról. Nem beszél rezsimváltásról sem. Már csak a kormányváltásért rimánkodik, hogy stabilizálhassa a helyét a kartellban.
