Némi perpatvar tört ki a blogon és kívüle a múltkor közölt költségvetési tervezetünk "populista" fejezete kapcsán, amelyben megajánlottuk 2015-re a bruttó 4 millió Ft alatti keresők 10%-os bérkompenzációját (hogy egészen pontos legyek).
Konzervatív-liberális szemmel első látásra ez valóban nehezen értelmezhető -- főleg, ha ez a konzervatív szem, bármennyire is piacinak és antipopulistának akar látszani, mégis csak kelet-európai fejhez tartozik, amelyik ahhoz szokott, hogy a társadalom igényeinek értelmezését is egy kormányzat szemszögéből (jelen esetben visszaosztásként) nézze: így lesz a nagyobb bérkövetelés teljesítése populizmus, a nagyobb bérkövetelés meg agyrém. Pedig dehogy visszaosztás ez, hanem először is a helyes egyensúlyhoz való közelítés, amelyben eleve nem vesz többet el az állam, mint amennyi a társadalom értékelése szerint szükséges. Másodszor is a bérkompenzáció ebben a konkrét esetben az államtól korábban elszenvedett túlzó (mert veszteséggé transzformált) eltulajdonításért juttatott demonstratív kárenyhítés, amellyel egy új -- egyén- és társadalomcentrikus, nem pedig etatista -- államrezon beköszönt az országba. Annak tudomásul vétele, hogy az államot finanszírozó népesség a továbbiakban már nem hajlandó az eddigi összegeket kifizetni az eddigi szolgáltatásokért, a korábbi veszteségeiből pedig visszakövetel egy részt. Azt sugalljuk, hogyha a társadalom jövedelmi pozíciója a bevételi és a kiadási oldalon is javítható, akkor ne csak a bevételi oldal (a keresetünk) miatt aggódjunk, hanem nézzünk rá a kiadásainkra -- a közterhekre -- is, amelyek jelentős része veszteséggé transzformálódva tűnik el az állam sötét zugaiban.
A polgárok szempontjából a bérkompenzáció követelése mögött az az elvárás húzódik meg, hogy az állam ennyivel kevesebb pénzből, kevesebb idő- és minőségvesztéssel oldja meg legalább ugyanazokat a feladatokat: nota bene, a polgárokat nem kell hogy érdekelje, hogy az állam hogyan képes ennek az utasításnak eleget tenni -- csak tegye szépen meg. A polgárok -- a példából kiindulva -- azt várják el, hogy az állam úgy teljesítse a feladatait a társadalom megnyugvására, hogy közben a gazdaságilag aktív népességnél ennyi és ennyi pénz (itt és most 1 + 0,1 x) marad. Ne az állam döntse el, hogy az önmaga által magára szabott feladatokat mennyiért hajlandó elvégezni (ez az etatizmus), hanem vesse alá magát a társadalom akaratának (mivel legitim módon mást nem tehet), és váljon képessé arra, hogy a rábízott összegből megcsinálja azt vagy a lehető legtöbbet abból, ami elő van írva neki. (Itt egyedül a "rábízás" módszertanáról lehetnének viták, hogy azt -- tehát a költségvetés sarokszámainak meghatározását -- meghagyjuk-e a parlamentnél, valamiféle költségvetési tanácsi mandátummá, esetleg alkotmányos rendelkezéssé tegyük. Megjegyzem, pl.a hiányt az EU máris előírja, ahogy az Alaptörvény is rendelkezik költségvetési kérdésekben.)
A bérkompenzációnak ezért semmi köze a fidesznyik és szoci populizmushoz (ami, mint tudjuk, az egoisták, a racionálisan együttműködni képtelen egyének kollektivizmusa / etatizmusa). A bérkompenzáció követelése individualista (nem egoista) lépés: annak elismerése, hogy a magyar állam jó ideje sokkal többet vesz el a magyar polgároktól, mint amit legitim (átlátható, hasznos, hatékony) módon költ el, ezért a bevételeinek egy része egész egyszerűen nem illeti meg. A szemléletem tehát nem populista visszaosztó, hanem individualista megtartó, és alapja lehet a lényegesen magasabb állami hatékonyság és minőség elérésének.
Ha a magyar polgárok számára magától értetődő igazság, hogy az államuk pazarló (korrupt, alacsony hatékonyságú, amelyik ráadásul még alacsony minőségű szolgáltatást is nyújt), miért nem szorítják rá arra, hogy hagyjon fel ezzel a rossz szokásával? Miért finanszírozzák a pazarlást? Miért hagyják, hogy adott esetben populizmusnak minősüljön az, ami egyszerűen megtakarítás a részünkről? Miért előzze meg az államháztartás önálló (korrupt) szempontrendszere a társadalmi termék előállítóiét? Miért ne követeljük vissza a pénzünk egy részét, amit a továbbiakban, ezután minden évben, meg is tartanánk maguknak, sőt növelnénk? Persze ehhez ennek megfelelően kell fellépni az állammal szemben. A politika, és benne a pénzügypolitika, ugyanis priméren hozzánk tartozik, nem oda.
Az utolsó 100 komment: