A Morbus hungaricus-t hamar elkapó magyar demokrácia még azért javában itt téblábolt közöttünk, amikor azok a derék emberek, akik a hétvégén összegyűltek a Humortalan Humorista (a bennfenteseknek Teddy) kertjében, már elkezdték ásni a sírt neki, az antibiotikumokat gondosan elpakolva még előle. Ástak. Korán kezdték. Sírásás közben néha koppant a szerszám, kifordult a földből egyik-másik régebbi áldozata a múltnak, úgymint szabadság, igazmondás, szolidaritás, közjó, igazságosság, ezeket a derék emberek félredobálták -- pontosan tudták, kik voltak ezek, talán a haláluk napját és körülményeit is vissza tudták volna idézni, hiszen öreg sírásók voltak --, és ástak tovább. "E koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott dalolni; s hogy vágja földhöz a pimasz, mintha Káin állkapcája volna, ki az első gyilkosságot elkövette."* Szép is ez.
Mármost amikor a tífuszos beteget -- mivel már nem állhatta a szenvedéseit -- végül jobb létre szenderítette (a nép nagy ujjongása közepette, mondom, merő kegyeletből) az Első Kuruzsló (más fordításban az Első Gyilkos), akkor ezek a sírásók elkomorultak. Hát nem szép, hogy az Első Kuruzsló ilyesmire vetemedik, mondták, mintha bizony az Első Gyógyítónak hívták volna azt, és ne pont azt tette volna, amit várni lehetett tőle. De ebbe a darabba bizony Kuruzslót írt a szerző -- a sírásók mellé. Nem Gyógyítót. Sírásók és kuruzslók ugyanis egymás kezére dolgoznak. A Gyógyító egyikére sem. Meg mert ez egy tragédia, nem lányregény. Szóval a sírásóknak nem volt min csodálkozniuk.
Na mindegy, ezek a sírásók éppen ezen a hétvégén éppen tíz év után újra összegyűltek, hogy kicseréljék a tudományukat. Na miről? A sírásáról. Miért éppen tíz év után? Azt csak a jó Isten tudja. Egy halvány fogódzót adhat, hogy a tíz év tetemes részében sírásó-kormányok irányították a még élő magyarok birodalmát, és az bizony életnek édes, kormányzásnak szeplőtelen, demokráciának meg igazán vérpezsdítő volt volt. Nem is kellett miatta aggódni és Szárszóra járni.
Most gőgicsélnek, szenvelegnek, puszikáznak és emlékeznek. Utánpótlást gyűjtenek a sírásó karnak középkorúakból és ifjakból, Első Sírásó-jelölteket lapogatnak, hátha szerencsét hoz. Előjöttek a három évnyi hosszú tél után, amikor felengedni látszik a föld, és a csákány már nyomot hagy benne. Kelet-ajropéer ízlés, közepesen hideg sör, fakuló emlékek, rózsa ujjú hajnal: népünk (ön)gyilkos humora. Kuruzslók és sírásók között halkan lépdelünk.
*Shakespeare: Hamlet, V.1.