1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.06.23. 16:24 HaFr

Gyilkos humor Szárszón

A Morbus hungaricus-t hamar elkapó magyar demokrácia még azért javában itt téblábolt közöttünk, amikor azok a derék emberek, akik a hétvégén összegyűltek a Humortalan Humorista (a bennfenteseknek Teddy) kertjében, már elkezdték ásni a sírt neki, az antibiotikumokat gondosan elpakolva még előle. Ástak. Korán kezdték. Sírásás közben néha koppant a szerszám, kifordult a földből egyik-másik régebbi áldozata a múltnak, úgymint szabadság, igazmondás, szolidaritás, közjó, igazságosság, ezeket a derék emberek félredobálták -- pontosan tudták, kik voltak ezek, talán a haláluk napját és körülményeit is vissza tudták volna idézni, hiszen öreg sírásók voltak --, és ástak tovább. "E koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott dalolni; s hogy vágja földhöz a pimasz, mintha Káin állkapcája volna, ki az első gyilkosságot elkövette."* Szép is ez.

Mármost amikor a tífuszos beteget -- mivel már nem állhatta a szenvedéseit -- végül jobb létre szenderítette (a nép nagy ujjongása közepette, mondom, merő kegyeletből) az Első Kuruzsló (más fordításban az Első Gyilkos), akkor ezek a sírásók elkomorultak. Hát nem szép, hogy az Első Kuruzsló ilyesmire vetemedik, mondták, mintha bizony az Első Gyógyítónak hívták volna azt, és ne pont azt tette volna, amit várni lehetett tőle. De ebbe a darabba bizony Kuruzslót írt a szerző --  a sírásók mellé. Nem Gyógyítót. Sírásók és kuruzslók ugyanis egymás kezére dolgoznak. A Gyógyító egyikére sem. Meg mert ez egy tragédia, nem lányregény. Szóval a sírásóknak nem volt min csodálkozniuk.

Na mindegy, ezek a sírásók éppen ezen a hétvégén éppen tíz év után újra összegyűltek, hogy kicseréljék a tudományukat. Na miről? A sírásáról. Miért éppen tíz év után? Azt csak a jó Isten tudja. Egy halvány fogódzót adhat, hogy a tíz év tetemes részében sírásó-kormányok irányították a még élő magyarok birodalmát, és az bizony életnek édes, kormányzásnak szeplőtelen, demokráciának meg igazán vérpezsdítő volt volt. Nem is kellett miatta aggódni és Szárszóra járni.

Most gőgicsélnek, szenvelegnek, puszikáznak és emlékeznek. Utánpótlást gyűjtenek a sírásó karnak középkorúakból és ifjakból, Első Sírásó-jelölteket lapogatnak, hátha szerencsét hoz. Előjöttek a három évnyi hosszú tél után, amikor felengedni látszik a föld, és a csákány már nyomot hagy benne. Kelet-ajropéer ízlés, közepesen hideg sör, fakuló emlékek, rózsa ujjú hajnal: népünk (ön)gyilkos humora. Kuruzslók és sírásók között halkan lépdelünk.

*Shakespeare: Hamlet, V.1.

25 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr335374556

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Retyizsurnalizmus 2013.06.24. 20:29:10

Istenemre mondom, szeretem a vitriolt! Ha kell, tűzbe tenném a kezedet érte Kedves Olvasóm. Minden reggel ide van készítve ni, a kávé mellé egy külön kupicában. Mire megjelenik a napi idézet poszt, már le is küldtem az első kortyot, a kedvencek böngész...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karpackie 2013.06.23. 19:03:23

Hogy te mekkora egy farok vagyol?

karpackie 2013.06.23. 19:12:49

Wao!Ez nagyon király!!!

Indazs 2013.06.23. 20:49:14

Már minden kib..tt bloggert megvett Simicska?

Boross Bence 2013.06.23. 21:12:32

Sokat javulnának a baloldal 2014-es esélyei, ha Teddyvel együtt hirtelen eltűnne a közéletből az egész szárszói vendégsereg.

Shanarey 2013.06.24. 03:43:31

@Boross Bence:

Mennyit javulna az ország állapota, ha a parlament tűnne el egy egy teltházas ülésnapon, a benne ülőkkel együtt.

toportyánzsóti 2013.06.24. 07:29:07

Humortalan humorista,ez most a jobber mantra?Mást nem tudtok jobberek mint gyalázni a keresztény elveket?Pofátlan kettős mérce utána elvárni a tiszteletet-bizalmat.

leponex 2013.06.24. 08:19:51

@HaFr:
:)
Ez egész formásra sikeredett, grat!

De van egy talányos félmondatod is: "A Morbus hungaricus-t hamar elkapó magyar demokrácia "

A mohács óta önkéntes szolgalelkülségre prdesztinált népléleknek mikoron is volt ezen rövid életű kisiklása, aminek rapid megbetegedését már az Első Kuruzsló is félrekezelt?
(Régebben biztos írtál róla, némi utalással felfedhetnéd )
Üdv!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.24. 09:23:53

Azért az igazság kedvéért hozzáteszem: van még Farkasházynál is tehetségtelenebb magyar humorista. Így hirtelen Sas József és Nagy Bandó András neve ugrik be.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.24. 09:46:22

Tökéletes a poszt. Pont ilyen volt a rendezvény.

Tyreo 2013.06.24. 10:02:43

Én csak azt nem értem, hogy ők miért nem értik, hogy ezzel az egésszel maguknak ártottak a legtöbbet. Ja! Mert ennyit tudnak csak. Akkor már értem.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.24. 10:14:38

@leponex: Nyilván az 1989-es kezdeményezésre gondoltam, most ne firtassuk ennek a mélyrétegeit :)

hajmási 2013.06.24. 11:04:56

Hát éppen ez az: ha mindenkit, aki egyébként ugyanúgy el akarja küldeni Orbánt és társait, mint mi, de mi valamilyen - bármilyen - okból vagy indítékból lehülyézünk, leszarozunk vagy egyszerűen csak magasról lenézünk, lefintorgunk, anélkül, hogy az általa mondottakra figyelnénk, akkor itt semmi se lesz a változtatási szándékokból. Ezért több, mint nagyon szomorú, inkább lehangoló és reményfosztó ez a szellemes frikázás.

egyetmondok 2013.06.24. 11:13:49

Mondjuk. Legyen gyilkos a gúny.
Jó, mondhatjuk nyugodtan, hogy olyan baloldalra lenne,van szükség,amely bátran felvállalná,hogy dehátkéremszépen, ahhoz hogy ebben az országban bármiféle szociális minimumhoz,a közösség nagyobb részének minimálisan elfogadható jobblétéhez eljussunk,először a sikeresség reményével kecsegtető tőkés,versenyes piacgazdaságra van szükség.
Olyan baloldal kéne, amely ezt elmondja, hogy tehát ahhoz,hogy végre ilyenünk legyen, teljesen át kell alakítani a magyar államot,annak is elsősorban azokat a bizonyos, nagy elosztó rendszereit, co-paymentek az eü-ben,piacival vegyes állami eü biztosítás,piacival vegyes nyugdíj-biztosítás, tandíj az állami felsőoktatásban (nem az,amit a jobboldal kitalált most),és még lehetne sorolni, hogy végre valahára elléphessünk a magyar GDP arányos újraelosztás iszonyatosan nagy méretétől csak úgy a 40% felé,ami még mindig iszonyatosan nagy...
Szóval,hogy kedves magyar baloldal,tessék már egy ilyet csinálni,tessék már odaállni a magyar nép elé,amely erre vár,mint hisszük őszintén, különös tekintettel arra, hogy rosszul tetszettek kormányozni nyolc éven át,2002-2010 között nagyon rosszul , de nem baj,tessék arra gondolni,hogy 94-98 között pedig jól tetszettek kormányozni, tetszettek őrizni az alkotmányosságot (pedig le is lehetett volna bombázni azzal többséggel),le tetszettek vinni az államadósságot 90-ről 60%-ra gdp arányosan,helyes reformokba tetszettek belefogni Bokrosssal (nem is értjük,hogy miért tetszettek őt elzavarni,komolyan nem értjük!)...
No,mostan Hafr,kb.ilyeneket érdemes valójában a magyar baloldalnak az orrára húzni,...olyanokat pedig nem, hogy semmi mást nem csináltatok,mint loptatok. 2010 után négy évvel lassan ezt már nem lehet.

Hát,nincsen ilyen baloldalunk. Van viszont olyan jobboldalunk,amely erkölcsi értelemben ehhez a szárszói babazsúrhoz képest sehol sincsen. Szó szerint sehol.
Engem is mérhetetlenül felqr agyilag,hogy ezt ez a babazsúrcsapat tudja,és provokál is ezzel rendesen,amivel persze semmire se mennek, hatalomra végképp nem tudnak ezzel a beteg provokációval jutni,de ez azonban mit sem változtat azon, hogy a ma kormányzókhoz képest ezek ott tényleg különbek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.24. 11:34:25

@hajmási: Van azért oka annak a gúnynak, és van oka annak, hogy nem kedveljük a szárszói társaságot. A jelenlegi szorító helyzet azért nem ad felmentést a múltban megtett vagy nem megtett dolgokra, és kár a mai ellenzéknek demokratikus színben tetszelegnie -- persze túl azon a formális értelmén a demokráciának, hogy nem diktatúra, és bizonyos intézmények -- a társadalomtól elszakadva -- működnek.

Indazs 2013.06.24. 12:11:35

@HaFr: próbálom megérteni, hogy pl. Konrád György és más művészeti és közéleti emberekkel mi lehet a bajod. Ha csak az nem, hogy nem szimpatizálnak a gazdáddal, mert ilyen hangnemet a kormányzati szócsövek engednek meg maguknak. Értem én, hogy szerinted egy Bayer szülinapon összeverődött kulturális körnek Konrádék a nyomába sem léphetnek, azért nem is fikázod őket, de mitől érzel késztetést, hogy kirohanj azok ellen, akik szintén egy magánrendezvényt tartanak, csak nem a te értékrendednek megfelelőt.

bepe22 2013.06.24. 12:23:52

Azt hiszem csak azért hívta össze F Úr a találkozót mert a Hócipô kifogyott a képanyagból.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.24. 12:24:48

@Indazs: Bárhogy kutaom, nem látom a gazdámat. Most ezt képzeld el, mit szólsz!

egyérintő 2013.06.24. 13:24:08

@HaFr: "Szólj (olykor) igazat, beverik a fejed!".

s.g.l. 2013.06.24. 18:03:54

hát régen olvastam bele ekkora baromságba.

s.g.l. 2013.06.24. 18:11:14

" Na mindegy, ezek a sírásók éppen ezen a hétvégén éppen tíz év után újra összegyűltek, hogy kicseréljék a tudományukat. Na miről? A sírásáról. "

Seggfej!!

A sírásók a sírásról tudománykodtak te meg a balafaszságról.
Idióta, irigykedsz, nincs Szárszód, csak Kötcséd??

egyérintő 2013.06.24. 19:37:40

@egyérintő:

Valószínűnek tartom, hogy Szárszóhoz hasonlóan a balliberális oldal sorban fogja lenyúlni az összes emblematikus helyeinket, rendezvényeinket. Szárszóhoz hasonlóan a jövőben a balliberális oldal miatt lesznek majd fontosak ezek a helyeink, hála a bulvár médiának és az azt olvasók többségének. Balos géniuszokról nevezik majd el ezeket a rendezvényeket. Amiként a Teddy ad helyet a száhszói konfehenciának, a jövőben mondjuk Settenkedő(rendes nevén Bakács Tibor Tamás) lesz a balliberális Lakitelek névadója, szervezője. Még azt is megérhetjük, hogy május elsején Székelyföldön, a Csíksomlyó hegyén fogja a majálist összehozni ez a harcos béketábor. Ingyen sör, virsli és egy milliárdos a mikrofonnál, ahogy ez mostanában szokásos.

Ez nem csak poénkodás. Az alkalmaink lenyúlása folyamatban van. Megy a közdelem a Mikulásért, aki nekik csak Télapó. Lassan Helloween lesz a Halottak napjából. A Karácsonyról ne is beszéljünk...!

lyia (törölt) 2013.06.24. 21:17:35

Magyar Politikusról való, Örkény István nótájára:

HIÁBA SIKERÜL
EGY VITÁS KÉRDÉST TISZTÁZNI,
MÁRIS OTT A KÖVETKEZŐ TALÁNY

Egy kis rezedaszál kiment az illemhelyre, és helyet foglalt az ülőkén. Ekkor valami szöget ütött a fejébe. Hiszen ő növény, nincs se bélcsatornája, se széklete. Akkor meg mit keres itt?

No, ez legalább tisztázódott! A kis rezeda fölkelt, és dolgavégezetlen visszament a vendégek közé. Amikor a háziasszony (angol királyi vérből, akinek a neve napját ünnepelték) kérdő pillantást vetett rá, visszamosolygott, de csak ennyit mondott magyarázatul:

- Egy kis félreértés történt.

És elindult a büfébe, mert pezsgőzhetnékje lett... Az lesz a jó hecc - gondolta, amikor a karcsú poharakat meglátta -, ha inni sem tudok!

lyia (törölt) 2013.06.24. 21:25:12

@egyérintő: Hát, inkább két Bakács, mint egy Lezsák, utóbbi sem beszéli szebben a magyart, mint a Teddy, viszont nem is vicces.

www.blikk.hu/blikk_csakegynap/20080625/farkashazy_tivadar_nem_vagyok_humoros

egyérintő 2013.06.24. 22:36:36

@lyia:

Szerintem elég az, ha a téliszalámit nyúlja le a Bakács, a Lakitelket, ha egy mód van rá hagyja békén...
süti beállítások módosítása