Sokan lelkesednek, van, aki egyenesen áttörésként értelmezi a nyolc ellenzéki párt közös fellépését a választási törvény reformja ügyében. Szerintem a kiéhezettségük (valamiféle ellenzéki teljesítményre) megtéveszti őket. Ez a technikai (a választási rendszer megváltoztatásra irányuló) megállapodás nem feledtetheti, hogy a lényegi kérdésben semmi sem változott: nincs az ellenzéknek olyan narratívája, amely hitelesíthetné a kormányzásukat az ország mai állapotában. Nem áll rendelkezésre az etnicizmus és az illiberális állam kombinációjával szemben attraktív -- feltehetően modernizációs -- kormányzati ethosz és fundamentum, amely ha hatalomra jutna, kibírna akár egy évet is kormányon, a Fidesszel az ellenzékben. Ezért a választási rendszer megváltoztatására törni nekem egyelőre szemfényvesztésnek tűnik: nem vagyok benne biztos, hogy az aláírók egyáltalán értik a feladatukat és tisztában vannak a hiányosságaikkal.
A rezsim (és az ellenzéki inkompetencia sorozatos felmutatásának) nyolcadik évében sajnos nem megfelelő válasz erre a -- szerintem megalapozott, lényegbevágó -- bírálatra, hogy 1. tudjuk már észrevenni az előrelépést a múlthoz képest, 2. megjön majd a minőségi váltás is.
1. Ez nem előrelépés a múlthoz képest, csak egy újabb "összefogásnak" a Bokros-féle "500 napos" javaslatnál is kilúgozottabb, a kollektív cselekvési problémát elterelő módja. A kollektív cselekvési probléma a sok szempontból ellenérdekelt és eltérő stratégiai célokat dédelgető pártok hatékony választási szövetségének létrehozása. Ehhez a választási törvény megváltoztatásának akaratában való mai egyetértés semmivel sem visz közelebb, hiszen ezt a pártok éppen azért tudták aláírni, mert annyira súlytalan és annyira nem veszélyezteti a tényleges stratégiájukat (amely mindegyik esetében, más-más módon, az ellenzéki szerepre optimalizál, vö. az Együtt elnökének szinte az aláírás utáni azonnali visszalépését az "Új Pólus" narratívába attól való féltében, hogy a kisebb pártok csak a nagyobbakkal való -- mégpedig a létező választási rendszeren belül megvívandó versenyben -- fognak tudni végül érvényesülni). Ha be is terjesztenek végül egy törvényjavaslatot, azt a Fidesz nem fogja megszavazni és az átmeneti szövetség felbomlik majd a polgári ellenállás reménytelensége miatt -- még azelőtt, hogy a Fidesz megpróbálná a háttérben kikezdeni.
2. A minőségi váltásra a politikában nem a termodinamika vagy az elaggott társadalomelméletek (ami az utóbbit illeti: légből kapott) törvényei vonatkoznak. A minőségi váltásnak -- jelen esetben a szavazatokkal való hókuszpókuszból a versenyképes politikai stratégiába -- nem áll rendelkezésre ismert ellenzéki útja. Az etnicizmus és az illiberális állam habarcsából úgy épül a magyar közgondolkodás, hogy nincs ellenzéki eszköz, amely rést üthetne benne, aztán megrengethetné azt. A liberalizmus, a kapitalizmus, az antikorrupciós narratíva, a jogok, a leszakadással és a szegénységgel való fenyegetés stb. nem elég erő se egyenként, se semmilyen kombinációban, és hozzá (a nem létezőhöz) nincs senki, aki az egységes ellenzéki fellépést vezethetné. Az ellenzéki szétszórtságban -- mindenekelőtt valódi, súlyos gondolat hiányában -- ez az aláírás semmilyen változást nem hozott, és önmagát hitegeti csak, aki ettől bármiféle eszkalációt remél, amelynek a vége választási győzelem és sikeres modernizációs kormányzás lehetne.
Semmi kedvem "huhogni". A megalapozatlan, amatőr illúziókeltésnek meg már régen lejárt az ideje. Végül pedig az egész fejtegetés mögött -- hadd keserítsem el végleg a választót -- az a megalapozott gyanú áll, hogy az ellenzéki pártoknak csak a kisebbsége gondolja valójában, hogy a Fidesz-kormányzás folytatása elég nagy veszélyt jelent a demokráciára ahhoz, hogy überelje a saját egyéni stratégiáikat. Nem gondolják, ezért (is) maradnak meg az ellenzéki belharc logikájában. Ezen az aláírás sem változtatott: az Agóra színpada mögött a belharc folytatódik, az aláírás a nézőknek szólt.