A sogenannte keresztény értelmiségiek meghallgatták Orbán miniszterelnököt és egyik sem ugrott fel az előadása végén, hogy elmész ám a búsba, édes barátom. Nem szokás az ilyesmi, és nem a vendégnek kijáró udvariasság okán. Pedig aki azzal házal, mint Orbán miniszterelnök, hogy a liberalizmussal szemben a kereszténységnek és a szuverenitásnak kell belaknia Magyarországot, az nyilvánvalóan nemcsak tökfilkó, de keresztényellenes és magyarellenes is amellett, hogy zsarnokságra tör.
Röviden is mondhatnám, de megtisztelem a KÉSZ nevű fiókszervezetet egy középhosszú magyarázattal. A kereszténység hanyatlásának semmi köze a liberalizmushoz, annak egyedül a kereszténységhez van köze. Már háromszáz évvel azelőtt megkezdődött, hogy a liberalizmus szót valaki kiejtette volna a száján, és a kereszténység láthatóan nem tudta feltartóztatni a maga hitelvesztését. Kinek-minek a hibája az, hogy a kereszténység nem tudta felvenni a versenyt a modernizációval, és hát nem tudja irányítani sem? Ha lehet itt egyáltalán hibáról beszélni, akkor az nyilvánvalóan a kereszténységé. Magyarországon a mérvadó cenzusok szerint 1930 óta a felére esett a magukat valamilyen felekezettel asszociálók aránya, csak a 2001-es és 2011-es népszámlálás között eltelt tíz évben kétmillióval csökkent az ábrahámi vallások követőinek száma -- a rendszeres vallásgyakorlóké pedig a lakosság 20%-át sem éri el. Ennek nyilvánvalóan semmi köze a liberalizmushoz -- tegyük fel, tudjuk, mi az ördögöt ért ezen a miniszterelnök. De hát miért nem tetszett keresztény forradalmat csinálni 1989-ben "az oroszok kiűzése" és a "térdre, csuhások" rikkantgatás helyett?
Ha nem mellesleg -- amit gyanítok -- a miniszterelnök Európa valamiféle általános kulturális jellemzőjét védi, amelynek legfeljebb már az emlékei vannak csak, mégis amennyiben ezt az iszlámmal szemben teszi, akkor mélyen el kellene gondolkodni, hogyan akarja ezt a liberalizmust is kivetve megtenni. Nemcsak azt lehet mondani, hogy éppen a liberalizmus hiánya teszi könnyen militánssá az iszlámot, de a liberalizmus -- ha az individualizmust, az autonóm erkölcsi és vallási képességet, az önkiteljesítést és a kiválóságot operacionalizáló szabadságot, az emberek közötti kapcsolatokat intézményesítő piacot, a szeretet spontán közösségi lehetőségét és az ezeknek érvényt szerző politikai ideológiát -- értjük alatta éppenséggel a lehető legközelebb áll valamiféle e világi krisztusi birodalom értékeihez, közelebb, mint bármelyik eddig megismert jobboldali autokrácia az orosz cárokétól Genfen és az amish közösségeken át -- megkockáztatom - a Vatikánig. De praktikusan hogyan is állna neki a munkának, Orbán úr? Tegyük félre, hogy a liberalizmus szó ismeretlen volt az 1820-as évekig, meddig menne vissza a tisztogatásban -- 1054-ig, 1517-ig, 1789-ig, 1917-ig, 1963-ig, 1968-ig, vagy csak 2001-ig? Csak a homoszexuális házasság esne ki a pikszisből, vagy Occam idealizmusa is? Mi az a huszárvágás, amivel végre rendet tenne, ó, Bölcsek Köve?
Vagy beleértsük a liberalizmusba a crony kapitalizmustól (lásd orbánizmus) a korporatív lobbizáson és a state capture-ön (lásd orbánzimus) át az offshore paradicsomokig (lásd orbánizmus) és az újbaloldali identitásmozgalmakig (lásd az orbánizmus társutasait a liberális demokrácia kiüresítésében) mindent, ami kvázi rossz? De miért nem értjük ugyanezeket a szuverenitás problémakörébe (ha már nem akarjuk értelmesen szétszálazni őket), ahova egyébként inkább tartoznak, és amit Orbán úr társítani akar a kereszténységgel a liberalizmus elleni harcban? Az állami szuverenitás és az ezt támogató szemlélet az, amelyek nemcsak szegénységet és kiszolgáltatottságot hoznak az állampolgároknak az egymástól és a külvilágtól való elszigetelésükkel, hanem nélkülözik a keresztény univerzalizmus és humanizmus minden vonását.
A keresztény szuverenitás önellentmondás, fából vaskarika, egy diktátor hagymázas álma önnön legitimációjáról és kétmillió szavazatról. Szuverén keresztény állam kiszakítva a globális szellemi és anyagi áramlatokból persze volt: ilyen volt Kálvin genfi köztársasága és ilyen az Európából kitüremkedő minta, az ortodoxia, amely láthatóan egyre testhezállóbb Orbán úrnak. De a katolikus és birodalmi (közben-közben protestáns) Európa, amely a Nyugat szellemi nehézkedési ereje volt a múltban, sosem volt nemzeti szuverenista, és ha valami, hát éppen emiatt beszélhetünk európai kultúráról és nyugati civilizációról, amely viszont -- másrészről -- nem választható el a liberalizmustól sem. A liberalizmusban eszménnyé vált sok minden, ami elfogadható a keresztény embernek is -- még ha a gyakorlat sok kívánni valót hagyott is maga után, de mikor nem?Tekintve, hogy Jézus Krisztus országa nem e világból való, nem olyan rossz egyenlet ez. Főleg, hogy jobbat se írt még fel senki.
Amikor a miniszterelnök az antiliberális ún. keresztény Európát szorgalmazza, akkor azt nem teheti - ráadásul nemzetállami alapon - anélkül, hogy rögtön kilógna a lóláb és mindenki pontosan látná, hogy szuverenitáson a sajátját érti. A keresztény értelmiségiek azonban ezt három rövid mondatban is odakiálthatták volna a kormányfőnek, mondjuk, így: "Amilyen kevesen maradtunk ebben az országban keresztények, Uram, itt az ideje, hogy magunkba szálljunk, és elgondolkozzunk, miért. És ha elgondolkoztunk, nem lyukadhatunk ki máshova, minthogy túl sokszor fordítottunk eddig hátat Jézus Krisztusnak és túl sokszor követtük az Önhöz hasonló hamis próféták hívó szavát. Ezúttal nem így lesz, menjen békével, az ide vetődő muszlimokkal meg majd elbánunk a vallásunk vonzerejével -- Önnek csak a közrendet kell biztosítania, ez a dolga." De szép is lett volna.