1000 leütés

Széky János írt egy cikket Marxról jobboldali liberális szemszögből (miért is ne lehetne?), amely kiváltotta TGM válaszát (Marx rekonstruált pozíciójából, amely nem ugyanaz, mint amit közkeletűen marxizmusnak neveznek). Az egésznek persze vannak előzményei, konkrétan Juncker trieri beszéde, illetve korábbi reflexiók erre a magyar sajtóban (kiemelem Seres Lászlóét, akire TGM hivatkozik még) annak kapcsán, hogy Marx mennyire tehető felelőssé azért, amit utódai a nevében elkövettek.

Egyetlen érv -- talán TGM legütősebbje -- érdekel itt, hogy Marx "kitermelte" az antibolsevista követőit is (Kautsky, Rosa Luxemburg, de mondhatta volna Gramscit, Lukácsot, az 1959 előtti szociáldemokráciát, a neo- és a revizionista marxizmus alakjait is stb., akik a leninizmussal és a borzasztó gyakorlattal szemben hivatkoztak rá), ezért nem tehető felelőssé a bolsevizmusért. "Ők épp úgy Marxból származtatják politikai elképzeléseiket, mint Lenin – tehát azt mindenesetre meg lehet állapítani, hogy Marxból különféle következtetéseket lehetett levonni, de hogy ebben egyértelműen Sztálinnak lenne igaza („ő az igazi utód”), mégis elég fura állítás."

Az ellenvetéseim. Egy, TGM elfelejt egy nagyon kézenfekvő dolgot, hogy ti. a későbbi tömeggyilkosok és társutasaik mind Marxra hivatkoztak, nem pl. Lassalle-ra, aki kifejezetten az államszocializmus teoretikusa volt. Miért történhetett ez? Két összefüggő okból. Mert Marx elméleti rendszeressége átfogó, ugyanakkor falszifikálhatatlan (azaz tudományos érvekkel cáfolhatatlan, vö. Popper) magyarázatot tűnt adni mindenre, és mert nem volt pozitív cselekvéselmélete. Ez a kettősség -- azaz az igazságigényéhez tudományosan fel nem érő, ám inspiráló leíró elmélet és a cselekvéselmélet hiánya -- nagyon jól jött az ismert gazembereknek, akik a cselekvéselméleti hiányt helytől és időtől független forradalommal és/vagy proletárdiktatúrával (azaz politikai erőszakkal) megtöltve megtehettek bármit, miközben a -- tehát végső soron tudománytalan, de teleologikus -- rendszerszemléleti felhatalmazást is a kedvükre értelmezhették és egészíthették ki. Marx tehát éppenséggel a részeredményeinek az egész rendszere tudományos kudarcával való keveredése miatt vált vonzóvá a világ brigantijainak számára, aminek a lehetőségére viszont ő maga nem reflektált ("blaszfémikusan", nem hedge-elt).

Kettő, ha egy kicsit komolyabban vesszük magát a rendszerét, Marxot szokás elismerni a kritikai elmélete miatt, de a kritika önmagában csak szubverzív (felforgató) -- és ilyen lett a marxizmusnak nemcsak a keleti, hanem a nyugati gyakorlata is (ilyen TGM is), sőt ilyen nemcsak a politikai, hanem az összes hozzájárulása (esztétika, etika stb.) is. A marxizmus (tehát nem Marx, hanem a magukat Marx követőinek tartók) saját termékeihez (a proletárdiktatúrától és a lágerektől a forradalmi legitimációjú tervgazdaságon át a "szocialista realizmusig") Marxnak semmilyen közvetlen doktrinális köze nincs, viszont megalapozta a szubverzív, romboló közéleti mentalitások legerősebbjét, amely máig érezteti a hatását, illetve közvetett köze van a bolsevik praxishoz, amennyiben ez az ő rendszerének kifejtetlenül maradt -- vagy csak beleolvasott -- ambícióit "teljesítette be."

Egy mondatban összefoglalva: a "mindenség elmélete" természettudományos ambíciónak lenyűgöző, társadalomelméletként téves küldetés, politikai gyakorlatként pedig bűn. Marx a másodikat elkövette anélkül, hogy a harmadikban leselkedő pusztító erőt felfedezte volna.

Úgy kellett a kereszténység ügyének Orbán, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Amikor egy nyilvánvalóan korrupt, a keresztény erényeket (hit, remény, szeretet) minden nap többször megcsúfoló, az elesetteket, a szegényeket és az idegeneket vegyesen manipuláló és ellenségnek beállító, hatalmaskodó rezsim vezetője, akihez  bohóc miniszterektől megvásárolt főpapokon át szervilis propagandistákig igazodik a szokásos sleppje, egyre agresszívebben akarja meghatározni, mit értsünk kereszténységen, az már nem az intézmények és Krisztus konfliktusa, noha ez is éppen elégé terhelte idáig a kereszténység történetét. Ez már a gonoszság és Krisztus konfliktusa, mert az utóbbi híveinek elbizonytalanodásával és tartásuk felemésztésével fenyeget.

A nyugati kereszténységnek megvannak a maga súlyos problémái enélkül is, amelyekre -- konkrétan a modernizáció és az elvallástalanodás látható feltartóztathatatlanságára, önmaga belső megosztottságára és a papjai feddhetetlenségébe vetett hit sokadik megingására -- hiába keresi a megoldást. Magyarországon ezen csak súlyosbít a katolikus és a református főpapság nagyobb részének szervilizmusa és rezsimhűsége, a migráció és az egyház szociális tanításának értelmezésében a keresztény értelmiség hivatalos képviselőivel egyetemben mutatott NER-kompatibilis elfogultsága és az elképesztő, hitehagyott urizálás (mint Kis-Rigó püspök stadionépítése).

Lassan joggal lehet feltenni a kérdést a kereszténység hazai értelmezése és gyakorlata közepette, hogy vajon felelőssé tehető-e Jézus (ezért) a kereszténységért -- azért, amit a nevében (úgymond Krisztus követőiként) művelnek. Természetesen nem. 

Ne felejtsük, amit Orbán idáig megvédett, annak mind lába kélt vagy kifordult magából és meggyengült. Nehezen lehet elképzelni, hogy a kereszténységgel is (csak emiatt) ez történjék, de sok mindent nem hittünk korábban, ami mégis megtörtént. Mindenesetre amit most Orbán és udvartartása művel ezzel a szóval, az a kereszténységhez fűződő legjobb tudásunknak gyalázatos kiforgatása, megrablása és eltérítése. 

N. Horváth Zsófia álnéven. HH -- aki ismeretes módon személyesen irányította a Harmadik Birodalom és elfoglalt területeinek megtisztítását a homoszexuálisoktól (is), méghozzá nem kevés sikerrel -- a közvélekedéssel ellentétben mégsem lett öngyilkos lüneburgi fogságában, hanem a 118. évét taposva, ereje teljében, ismeretlen helyről publikat küld a Magyar Idők nevű szennylapnak. Hogy miért ide, azt csak találgatni tudjuk.

HH legutóbb az Erkel Színház egyik előadását tűzte tollhegyre, konkrétan a Billy Elliot c. darabot, amelyet egyébként szerte a világon filmen és színházakban nagy sikerrel játszanak -- oké, megengedjük, a hanyatló Nyugaton (aka fertő). Nem idéznénk hosszan Himmler szövegét, csak ki-kiragadunk egy-egy gondolatot:

"[N]em lehet nemzeti cél a homoszexualitás propagálása egy olyan helyzetben, amikor amúgy is csökken/elöregszik a népesség, hazánkat pedig idegen invázió fenyegeti."

"Hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen jelentős állami intézmény, mint az Operaház, tökéletesen szembemegy az állam céljaival, és a legérzékenyebb korban lévő, ​tíz év körüli fiatalok számára készült előadást ilyen penetráns, féktelen melegpropagandára használja fel? Amikor ott voltunk, az Erkel Színház tele volt gyerekkel, akik a következőket láthatt​ák: egy szegény angol bányász fiú ​foci helyett ​inkább ​balettozni szeretne (ez nyilván tipikus!). Ha már balettozik, akkor csak ​meleg lehet. Ezt abból is tudhatjuk, hogy beletettek egy csomó jelenetet A hattyúk tavából, amiről a műveltebb közönség tudja, hogy erről a probl​ematikáról ​szól az egész, valószínűleg azért, mert Pjotr Csajkovszkij is meleg volt."

"Figyelemre méltó, hogy a liberális propaganda erőlteti a másságot, és mára divattá is tette, ezzel is növelve a nézőlétszámot. Tudtommal kormányunk ennek ellenkezőjét, a családi boldogulást próbálja meg sok eszközzel és pénzzel elősegíteni, így érthetetlen és tűrhetetlen, hogy egy vezető állami intézmény szembemegy ezzel a szándékkal, és szerencsétlenné tesz jó pár fiatalt, akik maguktól esetleg ​nem mentek volna ebbe az irányba."

Szeretném világossá tenni az idős szerzőnek és szimpatizánsainak, miért baj, amit és ahogy ír. Először is, melegek vannak. Másodszor is a melegeket kirekeszteni a melegség reprezentációjából -- hogy tehát erről csak HH és bajtársai látószögéből értesüljünk -- rasszizmus. Harmadszor, a melegség melegek általi reprezentációját propagandának nevezni vélemény ugyan, de az államra, sőt az -- úgymond -- veszélyben lévő nemzetre apellálni a melegség reprezentációjának betiltatása érdekében ("tűrhetetlen"), az az ócska házmesteri szervilizmus és a fekete öves SS-tempó közötti sávba esik. Nyilván ezek után már a melegség betiltásának állampolgári követelése következik (névtelenül, álnéven vagy névvel). Negyedszer, a darab címszereplője nem meleg -- az egyik barátja az (vélhetően). A darab HH kancsalsága ellenére nem a homoszexualitásról szól. Vannak ilyen darabok is, de ez nem az. Ötödször, Himmlernek se hetven éve nem volt, se ma nincs fogalma a "melegség" pedagógiájáról, kémiájáról vagy pszichológiájáról, ezért azt sem tudhatja, hogy 10 év körüli gyerekekre hogyan hat az az előadás, amely az ő perverz képzeletét alaposan megmozgatta. Igaz, régen Auschwitzban csillapíthatta, ma viszont csak megírhatja a frusztrációit.

Az előadás keserű végkifejlete: a "közönség, a ​gyerekek és nagymamák nem ​v​​ették észre a legtöbb alantas befolyásoló eszközt, ​a darabot dörgő vastaps kísérte, csak mi ültünk döbbenten." Hát ez az. A régi, szép idők. Amikor még rend volt. A mai alantasság helyett.

Ui.: Botrányosnak találom, ahogy az ún. ellenzék gyáván és korruptan beleáll az etnicista beszédmódba és nem tiltakozik ellene minden energiájával. Ha nem tudná, ebből nyílik az ajtó a nemzeti purizmus (=biologizmus, rasszizmus) különböző alosztályaihoz. De magyar ellenzék persze nem csak gyáva és korrupt, hanem ostoba is.

A baloldali gondolkodás és a liberális politikai filozófiák alapvetése (az előbbieknek döntően társadalomelméleti formában és a rekonstrukcióikban), hogy az ember szabadnak születik és ennek megfelelő elvárásokat kell támasztania az őt körülvevő intézményrendszerrel szemben, miközben ez az intézményrendszer -- önmaga tanult viselkedése, a család, a munka, a piac, a társadalom, az állam, illetve ezek változó kombinációja -- folyamatosan az elképzelt vagy vágyott szabadságára tör. Következik ebből, hogy e (baloldali és liberális) koncepciók szerint az embert fel kell szabadítani -- sőt gyakran annak kell felszabadítania (pl. az államnak), amit az elnyomójának tart. (Ti. az állam lehet elnyomó és -- pl. a "proletárdiktatúra" formájában -- a felszabadításhoz vezető úton eszköz is.)

Ezzel szemben a realitás az, hogy az ember természetesen függőségbe születik -- az elképzelhető mindenféle értelemben -- és szabaddá válni csak irdatlan munka árán lehet esélye, ezt a munkát önmaga fejlesztésére, egzisztenciális és szellemi autonómiájának kiművelésére fordítva, ha fordítja. (Hacsak nem tenyerel bele az aspirációiba a proletárdiktatúra, mert akkor természetesen -- majdnem -- minden munkája egy csapásra értelmetlenné válik.) Ennek a munkának -- önfejlesztésnek -- a során azonban azt is megérti, hogy nem válhat függetlenné attól a változó közegtől, amelybe beleszületett (a liberális "negatív" szabadságnak nincs koherens értelme vagy átfogó referenciája, a mindenkori mérlege csaknem megvonhatatlan). A szabadságát akként tudja maximalizálni, hogy a születéssel kezdődő kötöttségekből kifejlesztve magát -- a helyzete megértésén és formálásán keresztül -- válik úrrá az élete egésze fölött.

A baloldali és a liberális felszabadítási tanok nyomán azt hihetnők, hogy a szabadság csak (objektivált) vágy és akarás kérdése, nota bene, valami, ami jár, noha már éppen elégszer kiderült, hogy vágy(ak) és akarás előbb állnak a hatalom szolgálatába, mint a szabadságéba. Ezzel szemben a hellén gondolkodást nagyon vékony középkori (patrisztikus és reneszánsz, esetleg késő skolasztikus) ereken keresztül a polgári liberalizmus és a klasszicizmus XVIII. század csúcsaival (skót felvilágosodás, polgári regény, Goethe, ex post facto Hegel) összekapcsoló Bildung- (kb. nevelődési) szemlélet volt képes egyedül a szabadságnak a reális közösségi-individualista, erkölcsi struktúráját megértenie és közvetítenie. Visszatérni ehhez azonban tömeges méretekben lehetetlen, mint ahogy maga sem volt soha tömeges élmény. (Kísérleteket ismerünk napjaink ún. neo-republikánus szerzőinek tollából.)

A mai szabadságunk, amely vágyakban és akarásban született, de közben nem tud szembenézni az ember tényleges függőségével -- államtól, személytelen mechanizmusoktól, technológiától --, illetve örömmel rendeli magát alá ezeknek akár a humánum és a humanitás (valamikor az antik és a keresztény erényekkel definiált) fogalmainak (előbb a tudományos haladás korlátozatlan igényével, majd a hasznosság szempontjaival, végül mára az általánosan "haladó" gondolkodás és a növekedési/fogyasztási szemlélet kombinációjával megvalósuló) korrumpálásával is, már régóta nem csak politikai probléma, hanem az ember instrumentalizálása (dehumanizálása) okán a civilizációs hanyatlás (agónia) maga. Mondanom sem kell, nehéz úgy politizálni, hogy az egyetlen dolog, amit védenünk lehet már, az a konkrét emberi élet. A minőséggel -- az önmagunkkal -- kapcsolatos elvárásainkat már régen feladtuk és behelyettesítettük -- ki-ki ízlése szerint -- az állami, a nemzeti, a piaci, a családi, a professzionalista, a biológiai, a technológiai "ember" szomorú vizes síkjaival, amelyeken a szabadság maximuma az a mozgásszabadság, amely a keveseknek megengedi a síkok közötti ugrálást, illetve konfliktus nem emberek, hanem valóságreprezentációk alá szubszumált objektumok -- és ahogy "haladunk", rövidesen már csak objektivációk -- között történik.

Kimondom "keresztény" (=nem zsidó, nem muszlim, nem "Soros-bérenc", ráadásul néha templomban is megforduló) jobboldali, konzervatív (felvilágosodás-kritikus) magyarként: a magyar asszimiláns, kevert nemzet. (A kevert nemzet folyamatosan asszimilál, tehát eredeti önmaga kisebbségbe kerül, illetve felülíródik és maga is asszimilánssá válik.) A magyar nemzet akkor volt erős a története során, amikor integrálni és asszimilálni tudott, majd az asszimiláns csoportokkal keveredve -- így maga is változva -- további népcsoportokkal, kultúrákkal és nyelvekkel lépett kölcsönhatásba. Ez a történet húzódik végig a magyar őstörténettől a honfoglalás korán át (ennek a fél évezrednek a vallási-kulturális törésvonalait és integrációjukat is ideértve), a tatárjárás és a törökdúlás utáni helyreállításon keresztül (megint csak számos vallási-kulturális mozgás közepette) a dualizmusnak a kulturális és a politikai nemzet számára végül kudarcnak bizonyuló liberális gyakorlatáig. A nemzethalál-közeli állapotok túlélése és a megerősödés MINDIG asszimilációval és idegen vagy új hatások integrálásával történt, nem bezárkózással, illetve amikor az asszimiláció a modern korban visszafordult, az a gyengeség jele volt és tragédiák követték (Trianon és a Holocaust). Az egész történelmünk Szt. Istvánt igazolja (megkötésekkel persze, magyarázat itt).

Lassan mondom: a magyar k-e-v-e-r-t  n-e-m-z-e-t. Olvasztótégely vagyunk, amelynek történelme során más népcsoportok és kultúrák integrálása és lehetőség szerinti asszimilálása egyszerre volt kényszer és lehetőség. Ennek következtében a mai (magyar) népességünk döntő részében idegen etnikumok és leszármazások keverednek a valamennyire is etnikai magyarnak tekinthető vérvonallal. Az etnicizmus (a nemzet ezeréves megbontatlan származási egységével és valamiféle "lényegével" operáló politikai ideológia) ilyen körülmények között hazug és -- a bezárkózást ösztönözve -- nemzetrontó is. A legtöbb, ami vele szemben a magyar kollektívumról elmondható, az a nyelvi, esetleg a kulturális egységessége, amelyet közös földrajzi környezetben ért el.

Na, ezek után bármilyen baloldali, "rosszabb pedigrével" bíró vagy ilyesmivel megvádolt és attól félelmében összeroggyant közéleti ember bátran kiállhat az etnicizmus és a bezárkózó nacionalizmus ellen, néven nevezve azt, és felhívva a figyelmet arra, hogy szembe megy az "ezeréves értékeinkkel". Szabad a vásár! Tessék abbahagyni a kushadást, visszaadni a júdáspénzt, és elkezdeni politizálni az ellenzéki oldalon a liberalizmussal nem tompított puszta demokrácia (=közéleti tusa) keretei között! Mit jelent ez? A lényegről kell beszélni, beleállni a szellemi és a politikai harcba, megásni a lövészárkokat, megtölteni a fegyvereket!

De legelőször: visszaadni a júdáspénzt.

(Ez nem pro-migrációs poszt, ez anti-etnicistaőrület poszt. De innen a migráció és az, hogy mit kell tennünk vele, is jobban látszik. Mit kell tennünk vele? Mindenekelőtt azon mérnünk az erőnket, hogy képesek lennénk-e asszimilálni. Ha eleve lemondunk erről, az a társadalmunk és a kultúránk gyengeségének a jele. Le lehet és le kell mondani róla, ha nem tartjuk magunkat elég erősnek, de akkor vállaljuk a gyengeségünket és nézzünk szembe vele! Ha viszont elkezdünk gondolkodni róla -- keleti és nyugati jövevények kapcsán is -- és elkezdünk gondolkodni az ehhez kellő társadalmi stratégián, az az erő jele lesz. Nem akar itt senki feltétlen, korlátozatlan migrációt. De akarjuk magunkat vissza! Akarjuk IV. Béla, Mária Terézia és Andrássy Gyula erőre kapó Magyarországát. Nem a mai gyenge, megtévesztett  Ersatz-országot, kitéve a belső és külső élősködőknek.)

Orbán szerint a kormány és a cserkészek közös célja "olyan fiatalok nevelése, akik hisznek a magyarságot ezer éve megtartó értékekben és a jég hátán is megélnek".

Mint mondta,

"ha hagyjuk, a modern idők és az új kordivatok folyamatosan alááshatják azokat a kulturális alapokat, amelyek a cserkészeket cserkészekké, Magyarországot pedig magyar országgá teszik".

Miniszterelnök úr, könyörgöm, árulja el, melyek pontosan ezek a -- magyarságot megtartó -- értékek! Mik ezek a kulturális alapok, amelyek magyar országgá tesznek minket, és amelyek most aláásás elé néznek, ha nem vagyunk résen? Melyek? Könyörgöm. Definitíve, felsorolásszerűen, melyek ezek? Röviden: mi teszi a magyart magyarrá ezer éve?

Szempontként -- megelőzendő az én válaszomat -- egy szemelvény egy könnyen elérhető forrásból: "A törökök kiűzése után a magyarok száma a kétszáz évvel korábbinak a felét, kb. 2 milliót tett ki. Semelyik szomszédos népet nem sújtották ennyire a török elleni háborúk, így a többi nép nagy tömegekben költözhetett a kihalt területekre, a legnagyobb számban svábok (németek), szerbek, horvátok, szlovákok és románok. A történészek becslése szerint a középkorban a magyarok aránya a Kárpát-medencében 80% körül volt, míg a 18. századra ez az arány 40% körülire esett vissza. A 19. században a Magyar Királyságon belül fokozatosan nőtt a magyar lakosság aránya, és 1900-ban már elérte az 50%-ot. Ez a növekedés a természetes szaporulat mellett jelentős részben a nem magyar lakosság asszimilációjának volt köszönhető a kiegyezés és az első világháború közötti időszakban. Bár valamennyi nemzetiség közül sokan beolvadtak a magyarságba, az elmagyarosodás folyamata tömeges méretekben elsősorban a svábokra és a zsidókra, illetve a nagyobb városok lakosságára volt jellemző. (...)

(...) A magyarság lélekszáma a 80-as években érte el a csúcspontját, attól kezdve rohamosan csökken. Mialatt a régió többi népének lélekszáma a 20. század során a 2-3-szorosára vagy még nagyobb arányban nőtt, addig a magyarság száma nem nőtt annyira. A magyar népesség lélekszám-növekedése az 1950-2000 közötti időszakban a harmadik legalacsonyabb volt a világon (9 338 000-ről 10 137 000-re nőtt, ami mindössze 8,6%-os növekedés), ennél csak Bulgária és a Saint Kitts és Nevis szigetek mutatnak alacsonyabb értéket."

Röviden, az én válaszom az általam feltett kérdésre (nyilván több forrás ismerete alapján is): nincs itt semmiféle speciálisan magyar -- pláne ezer éve folyamatos és cserkész-kompatibilis (!) -- érték. Egy dolog történt vissza-visszatérően, amíg sikeres nemzet voltunk: asszimiláció -- ha, amíg és ahol elég erősek voltunk az asszimilációhoz és a vezetőink ösztönözték ezt. Amiért pedig szükség volt rá: hogy folyamatosan forráshiányos nemzet voltunk és vagyunk ma is. A hiányzó emberi erőforrást és tehetséget -- és ennek köszönhetően valamennyire a tőkét is -- az asszimilációval pótoltuk. Önálló demográfiai csodára nem voltunk képesek. A magyar nemzet tehát addig működik, amíg elég vonzó másoknak, asszimilálni és hasznosítani tudja azokat, akik le akarnak itt telepedni. (Miközben a magyar nemzet világosan romlik akkor, amikor nem tudja visszatartani, kiirtja vagy elűzi a saját tagjait, illetve a hanyatlás megbízható indikátora, ha eluralkodik benne -- mint ma -- az etnicista beszédmód.)

Mármost mi következik ebből Miniszterelnök úr világképére nézve? Az, hogy az etnicista bezárkózás ad absurdum kihalással, de legalábbis hanyatlással fenyegeti a magyarokat. Miniszterelnök úr sem tud egyetlen speciális megkülönböztető értéket sem, amely a világtól kollektíve megkülönböztetne minket és közben ezer év sikereinek is a záloga (és akkor most nagyvonalúan hagyjuk figyelmen kívül ezer év legalább hasonló súlyú, ha nem súlyosabb kudarcait.) Miniszterelnök úr rossz szokása szerint lazán ködösít és semmi mást nem csinál, mint egy fikció nevében sorainak összezárására akarja rávenni egy heterogén társadalom tagjait. Nem fog menni. Értse meg, hibás a projekt. Bármennyire erősen is látszik Ön ülni a bakon, a szekeret nem ezeréves magyar lovak húzzák (ma EU-s háttérrel már látszólag sem), és amit Ön személyesen összehozott a járműből, azok legfeljebb a szögletes kerekei. A kocsiról ez persze (még) nem látszik, Ön meg elhazudja a bakról. Látszani majd akkor fog, ha a külhoni lovakat kifogják a tulajdonosaik. Akkor majd a cserkészek is csak pislogni fognak.

A legoptimistább forgatókönyv szerint uralomra jutnak Európában a nacionalista-xenofób pártok és.... és akkor mi lesz? A legoptimistább forgatókönyv szerint minden nemzetet a saját "lényege" szerint fognak kormányozni, a globális gazdaság társaságokat helyben megadóztatják, amit azok kényszerűen segíteni fognak azzal, hogy a nemzeti leányvállalataik könyveit átláthatóvá teszik, bezárják az offshore egységeiket és... és a népek attól kezdve boldogan, identitásgazdagon élnek és prosperálnak.

Nos, ez a forgatókönyv éppen annyira reális, mint a szocializmus világméretű győzelme. Megpróbálom elmagyarázni azoknak, akik a saját személyes versenyképtelenségüket a nemzetek világforradalmával akarják feledtetni. Az, hogy a világ a mai állapotában őrlődik kényszerek és lehetőségek közepette semennyire sem új. Az első tanulság tehát: a világot soha, mióta fennáll, nem mozgatták üdvtanok, hanem sok ellentétes erő folyamatos "kioptimalizálása". Nincsen koordinált nemzeti nirvána, mert nincs minden felülíró oka annak, hogy legyen. A nemzetek azért jöttek létre, hogy a modernizáció mélyen zajló folyamatait (minél több ember bevonása az anyagi és szellemi értékteremtésbe, a  népek közös cselekvési programjának megideologizálása és motiválása, az társadalmi hatékonyság új szintje stb.) hatékonyabban felszínre hozzák -- ezért váltották fel az abszolutista monarchiákat, amelyek addigra elavultak modernizációs platformokként, és ezért váltja fel őket folyamatosan a globális társadalmi rend, amely bizony homogenizálást hoz.. de láss csodát, maga a nemzeti program is mélyen homogenizáló a 18. század utolsó harmadától, kesergünk is emiatt eleget mi, konzervatívok (akik értelemszerűen nem vagyunk nacionalisták). 

Tehát a globális gazdasági társaságok a kényszerű és visszafordíthatatlan fejlődés második ágensei voltak már a létük kezdetén (az első az univerzalista antropológiát hirdető katolicizmus), és ez a szerepük csak erősödik száz éve, amióta a fejlődésük logikája önállóvá vált, emancipálódott a nemzeti gyarmatosítási törekvések alól. A nemzeteket lázították már fel kb. velük szemben és az általános trend ellen korábban is (lásd jobb- és baloldali fasizmusok), de ezek a lázítások mindig csak hatalmi harcok voltak nemzeti politikai osztályok között -- és egyaránt eszközként használták és a halálba küldték azokat a tíz- és százmilliókat, akiknek az utódai szerte Nyugaton most azt hiszik, megint feltalálták nekik a nemzeti uralkodó osztályok a spanyolviaszt, és most már aztán igazán a népek érdekében, a nemzeti lényeg uralomra juttatása céljából (stb., lásd az első bekezdést), merő -- itt -- magyarbarátságból végzik a felelősségteljes napi feladatukat. Hát nem, nép. Hát nem, Fidesz-proletár. Az Orbán-kormány ugyanabba a folyóba lép, mint elődei a XX. században: hagymázas álmok és cinikus számítás kevercsével bódítják a nyomorult népet, és taszítják végül egyelőre felmérhetetlen veszteségbe.

A globalizációval rengeteg veszteség éri a nemzeteket és a kisebb közösségeket. Életformák múlnak el, kisközösségek összetartozási logikái válnak meghaladottá, egyszerre nőnek az államok és az individualizáció, miközben a szabadság sorsa legalábbis vitatható. A progresszivista őrület nem tűri az emberi lényeghez tartozó irracionalitást, lokális értékrendeket, szokásokat. De! Emberek, egyszerűen arról van szó, hogy -- még egyszer -- az élet nem habos torta és nincsen idealitás, amely megvalósítható a földi társadalmakban; viszont irtó sokat lehet rontani a ma mégis csak legnagyobb eséllyel békét és egymásra utaltságot kikényszerítő globális struktúrákon. Az első bekezdésben vázolt illúzió az állami autarkiákról és szuverenitásról egyenes út a hatékonyságvesztés, tehát az elszegényedés és a piaci erőforrásokért meginduló koordinálatlan harc -- azaz a háborúk -- felé. Nem foglalkozom most azzal, ami ennek az első bekezdésnek (a nemzetállami illúzióknak) a logikáját több ponton aláássa -- hogy a mai gazdasági rend egyszerűen nem változtatható, mert nem hozható létre az erőforráselosztásban ellenérdekelt nemzetek között együttműködés az új rend kialakításában, a nemzetek versengeni fognak a feltételezett anarchiában, de nem lesz olyan stabilizációs pontja egy ilyen -- persze hála Istennek, soha valóra nem váló -- versenynek, amely termékenyebb lenne a mai állapotnál, se anyagilag, se szellemileg-spirituálisan.

Röviden, Orbán és a hasonszőrűek harca a globalizáció ellen az alapvető logikán semmilyen módon nem változtathat, de a történet árnyoldala, hogy ezt minden komolyabb résztvevő tudja -- csak a nincsteleneknek báboznak, akiknek egyetlen tulajdonuk van, a szavazatuk. Ez az ő valutájuk, piaci értékük, erre hajt az a "nemzeti" elit, amely a globális társaságokat ugyanúgy szubvencionálja, mint az ellenoldal, valójában semmilyen változást nem hoz a világ tényleges folyásában, viszont folyamatosan rombolja -- itt -- a magyar nép esélyét arra, hogy nyertesként szálljon be a globális versenybe. Közben az álharcuk égisze alatt folyik a tőkekivonás a produktív szektorból: ez az, amit a magyarok korrupcióként ismernek, de sokkal veszélyesebb annál, mert társadalmi méretű forrásvesztéshez vezet, ideértve a versenyképességünk és benne a nyugatiasnak induló, de megrekedt értékrendünk folyamatos erózióját. A valódi nemzeti politika ma Magyarországon igyekezne minél kevesebbszer hivatkozni a nemzetre, mert ahol ez történik, biztosra lehet venni, hogy a nemzet kivéreztetése folyik.

Miután összedugta fejét Schmidt Máriával, Milo interjút is adott. Az "Amerikában élő, vállaltan meleg és vállaltan katolikus jobboldali botrányhős ( ...), aki az utoljára leegyeztetett időpont után háromnegyed órával aranyozott glamnapszemüveges, öltönyős, pomádés extravaganciával megjelent szállodája halljában", hogy gúnyt űzzön a vendéglátóiból, akik véresen komolyan veszik azt a trollkodást, amit ő véresen komolytalanul csinál, ezeket mondta a Mandiner stábjának (=Szilvay), amit én most kiegészítek, mert nem várható a "Veszélyes Köcsögtől", hogy még ismerje is Magyarországot:

1. Nagyon bátorító, hogy nincsenek demonstrációk ellenem Magyarországon, mert ez azt jelenti, hogy ez az ország az marad, ami mindig is volt.

Az az igazság, Milo, fájó-e vagy sem, hogy kb. 60 ember tudja ebben az országban, hogy ki vagy. Ebben az országban kb. 9 millió ember tudja, ki az az Orbán Viktor, mégse tüntetnek ellene csak azért, mert megszólal valahol. Pedig sokkal durvább dolgokat mond és csinál, mint te.

2. ...én ott leszek, hogy hangot adjak a hétköznapi emberek véleményének az elit álszentségével szemben.

Nos, Milo, ott lett volna az alkalom. De éppen az az elit nem engedte be a Guardian és a magyar ellenzéki sajtó tudósítóit arra az eseményre, amelyen feltehetően magyar közpénzből kinyert gázsiddal roptad a szellemi danse macabre-ot azzal az elittel, amelynél álszentebbet glamnapszemüvegedet levetve se találhatnál a civilizált világban. Oszt még se szóltál semmit ellenük. Szép kis troll vagy te, Milo. Egy kis fizetett troll, ugye?

3. Nos, fontos, hogy megemlékezzünk arról, hogy itt jó irányba mennek a dolgok, és a nemzetközi össztűz fényében leszögezzük: ami Magyarországon történik, az korrekt, jogos, teljesen rendben van és nem kell tőle tartani.

Ez egy kicsit bonyolultabb, Milo. Így csak rekláminterjúkban egyszerűsítenek házi trollok. De hogy érzékeltessem, ha itt rendben mennének a dolgok, beengedték volna a sajtót az eseményedre és rendes kérdéseket kapnál Szilvaytól. De elmondom troll nyelven: Oroszországban még nagyobb rendben mennek a dolgok (egyelőre, mert még beelőzhetünk).

4. Ha Magyarország kiállja a vihart és sikeren ki tud lépni a politikai korrektség követői közül, és nem hagyja, hogy tönkretegyék az egészségügyi rendszerét, nem hagyja, hogy veszélyben éljenek a magyar nők, hogy homoszexuálisokat gyilkoljanak meg, nem hagyja megtörténni mindazt, ami elkerülhetetlennek tűnik Svédországban, Belgiumban, az Egyesült Királyságban és Németországban, és hogy meg lehet védeni a nyugati kultúrát, a nyugati civilizációt a keleti ellenségektől és a nyugati kritizálóktól, akkor talán egy alternatív modellt jelenthet mindenki más számára is!

Milo, ez több rétegű ökörség. Magyarország sosem volt politikailag korrekt. Száz éve (proto)fasiszta bal- vagy jobboldali elhajlásban. Az egészségügyi rendszerét momentán a saját kormánya teszi tönkre. A magyar nőket magyar férfiak erőszakolják (amitől ők nyilván megkönnyebbülnek). Homoszexuálisokat legfeljebb erősen muszlim országokban gyilkolnak, mi itt csak általában megvetjük őket. A te esélyed, hogy itt elismert troll lehessél, ugyanebből az okból egyenlő a nullával. A nyugati kultúrát nem ismerjük, a keleti ellenségekkel meg bratyizunk, ezt nem mondta a Marcsi?

5. Ahogy sétáltam a városban és ahogy a magyarokkal beszélgettem, ahogy utánanéztem Magyarország történetének, az jött le nekem, hogy jobb esélyetek van elkerülni a haladás „áldásait”, mint bárki másnak.

Nos, ez igaz.

6. És nem lehet anélkül hazamenni Magyarországról, hogy ne találkoznál a baloldali és jobboldali totalitarianizmusok következményeire emlékeztető dolgokkal. Az ilyen szerencsétlen korszakok is formálták a nemzeti karaktert, s ezért a magyarok nemzeti karaktere mélyen gyanakvó azokkal szemben, akik meg akarják mondani a magyaroknak, hogy mit gondoljanak és hogyan cselekedjenek.

Phű, ez nagyon bonyolult, Milo. Ezekben a "szerencsétlen korszakokban" magyarok is vastagon benne voltak. És éppen mivel száz éve ilyen korszakok követik egymást, nem mondhatjuk, hogy nem szeretjük, ha megmondják nekünk a tutit. Sőt, egy kicsit Stockholm-szindrómásak vagyunk, you know.

7. A hazafiság – az, hogy büszke vagy a saját hazádra, mindarra, amit a hazád elért a történelem folyamán – pozitív érzés.

Összekevered a patriotizmust az etno-nacionalizmussal. Magyarországon nem a hazádra -- különösen nem a nehezen egyértelműsíthető eredményeire -- kell büszkének lenni, ha jó honfi akarsz lenni, hanem Orbán Viktorra és a születésedre (ti. hogy magyar vagy). Ez biológia, Milo, nem politika..., oké, politikai biológia. Egyébként -- ha eddig nem jött volna le a válaszaimból -- össze-vissza beszélsz. De nincs is más ambíciód, amitől ez rendben is van. Csak a magyaroknak mondom, akik igazolva látnak a szavaidtól bármit. Minimum naiv vagy. Oké, troll -- de lásd be, nincs annál könnyebb, mint tudatlanul trollnak lenni.

8. A katolikus egyház a bűnösök egyháza. Azok lesznek protestánsok, akik azt hiszik, hogy ők jó emberek.

Ez persze nem igaz, de értjük a viccet Orbán urunk felé címezve. Értjük, de nem szeretjük. Egyébként bírunk téged, Milo. A sok ökörség ellenére valamiért mégis egy kultúrjelenségnek tűnsz innen a végekről.

Orbánnak kb. annyira van igaza, mint Horthynak az 1920-as években: a globalizáció (a tőke, a munkaerő és a szolgáltatások akadályozott, de kényszerítő áramlása) éppen úgy igazságtalan, mint Trianon volt. És, megfordítva, éppen úgy nincsen értelme vele kapcsolatban igazságtalanságról beszélni a politikai moralizáláson túl, ahogy Trianonnal kapcsolatban sincs. Ami nekünk (a magyar etnicista tudat számára) igazságtalanság, az mások (az afrikai, közel-keleti népek, illetve korábban a kárpát-medencei etnikumok) számára tökéletesen igazságos (volt). Furcsa, hogy Orbán, aki egyébként világosan látja a demokrácia alapvetően illiberális jellegét és vele szoros összefüggésben a politika hatalmi jellegét (a liberális komponens gleichschaltolása gátlástalan hatalmi harccá avatta a politikai életünket), azt sugallja a választóinak, hogy éppen az alapvető globális folyamatoknak nincs "joguk" ennyire kíméletlennek lenni. Ez utóbbi igazságtalanság! Csak neki szabad kíméletlennek lenni a belpolitikai ellenfeleivel, a globalizáció kíméletlenségét azonban hedge-elni szeretné. Ez nem fog menni.

Orbán persze pontosan tudja, hogy csak a trolloknak, a mandineres kommentelőknek és a választóinak ad tápot a magyar etnicizmussal. (Aki továbbra sem érti, mi az etnicizmus -- és miért nem szinonimája az akár termékeny nacionalizmusnak --, annak vegytisztán foglalta össze a kormányfő néhány napja, amikor arról beszélt, hogy kormánya tagjait úgy válogatta össze, hogy egységes legyen a vélemény közöttük: mindegyikük életében a legnagyobb esemény, hogy magyarnak születtek. Tehát nem embernek, illetve semmilyen egyéb erényük és eredményük nem érhet fel a születésük esetlegességéhez. Ebben persze munkál a protestáns "Sola fide" és ennek egészen hajmeresztő összekapcsolása a nacionalizmussal, de ez már messzire vezet, ám pontosan ez a fajta gondolkodás az, ami miatt a rugalmatlan, zárt nemzetek romlásra vannak ítélve. És ha valakinek bizonyíték kell a romlásra, itt van legalább az utóbbi száz évünk.) Orbán valójában tisztában van a világ várható fejlődésével: hogy a globalizáció bármelyik összetevője sokkal erősebb, mint a "nemzetállamok" (az amerikai, nemhogy a magyar!). Mutatja ezt jól, hogy évi százmilliárdokért csábítja ide a globális tőkét, nem bánja különösen a magyar munkaerő elvándorlását, nem kíván versenyképes nemzeti polgárságot "fejleszteni" és igyekszik kiszolgálni a globális gazdasági trendeket (mostanában a digitalizációt belengetve). Gulyás Gergelynek a globális társaságok elleni tegnapi kirohanása a "politikailag inkorrekt" konferencián -- valójában süketelésen --  vagy azt jelzi, hogy nem ért semmit, vagy azt, hogy hazudik. (A szabadságról alkotott véleménye viszont, mely szerint az Magyarországon öltene testet, kétségtelenül az utóbbi része.)

Mármost Orbán és Horthy egymásra találása a terméketlen és hazug etnicizmusban egy másik oldalról is jól megfogható. A migráció is fenyegeti az etnicista tudatot (tényleg nem maradhatna ugyanaz a magyar lényeg, ha nagy számban kellene tudnia integrálnia Európán kívüli -- de akár ezen belüli -- embercsoportokat!), ugyanakkor éppen az etnicista tudat hervasztó hatása a potenciális magyar képességekre (nagy fa, sűrű lomb, tömött árnyék, alatta semmi) teszi lehetetlenné az etnicista tudattal való megbirkózást is: nincs honnan jönnie a kihívásnak. (Hacsak nem a Mérceszerű orgánumok, konkrétan Jámbor András buta, de legalább őszinte antikapitalizmusából, amely -- jó nagyot visszalépve Marxtól -- a populizmusból az irigységet képes a legcizelláltabban tolmácsolni.)

Ma ott tartunk, hogy miközben a túlnyomórészt a globalizáció szellemi és anyagi termékeit fogyasztjuk, ettől a ténytől -- tehát a valóságtól és ezzel önmagunktól -- akar elidegeníteni a magyar kormányzat azzal, hogy nem tisztázza a magyarság kapcsolatát a való világgal. (Nincs az az élő fideszes, aki két kerek mondatban el tudná mondani, hogy akkor hogyan kell vélekedni a Nyugatról, mik azok a nyugati értékek, mit kell közülük védeni és mit nem, és miért, illetve ennek tükrében mi lesz velünk.) Az orbánizmus terméketlen lázadása párhuzamos világokat hoz létre, de a "magyar világ" leginkább a szegényeknek van felkínálva, akiket a nemzeti propaganda elégtétellel tölthet el a másik világból való kirekesztettségük miatt. A többiek meg nyomják a sódert, de közben élvezik a globalizált világ javait. Régi, ócska trükk a prekariátus leszerelésére.

A "végtelenül eszes" és "nagyon nemzeti" lázadás máris érezteti a hatását. A multik nem tudnak -- pl. a hátrányos helyzetű Baranyában -- gyárakat nyitni és munkahelyeket létrehozni, mert Orbán megvédte a magyarokat. A Fehrer nevű német vállalat megkívánta alacsony szinten sincs képzett munkaerő: aki volt, elment. Orbánék inkább finanszírozzák a közmunkát, minthogy a piaci munkahelyekhez szükséges társadalmi készségeket erősítsék, talán mert a tőlük független autonómiákat veszélyesnek találják. Eközben a "bezzeg" Audi, Bosch, Daimler stb. a saját oktatási rendszereikben és korábban szárba szökkent ipari klaszterek (Győr, Kecskemét stb.) kebelén képzik a még mindig olcsó betanított és szakmunkásokat, gyakorlatilag enklávékat hozva létre a magyar munkaerőpiacon. Ahogy az egészségügyet, úgy az oktatást is privatlzálja a fideszes gyakorlat -- legalábbis a versenyképes szegmenseiben. Ezt itt csak azért mondom, hogy a nemrég még a háromszáz forintos vizitdíj ellen harcba vezetett olvasót egy pillanatra megérintse a helyzet -- az etnicista "lázadás" -- fonáksága, hazugsága és egyúttal kilátástalansága. A magyar állam több nagyságrenddel gyengébb annál, hogy képes legyen felvenni a harcot a globális logikával, ahol tudja, kiszolgálja, de azt mégis eléri, hogy közben szétforgácsolja az alapvető közösségi képességeket és elszegényítse a nemzetet. Ez persze nem egyszerűen etnicista, hanem etatista (államelvű), cinikus és sarlatán tempó.

Amikor a Trump körüli (megfakult) holdudvar nálunk konferenciázik és -- mint sehol máshol -- jól van tartva, éppen csak az Egyesült Államok és Magyarország "nemzeti" érdekeinek különbségeit nem vitatják meg (legalábbis nem értesülni erről). Amerikát "elsőnek" nyilvánítani és a globalizációból rájutó károkból sérelmi politikát csinálni csak (veszélyes) ökörség; Magyarországon gazdasági autarkiáról álmodozni -- aztán ezt az ethoszt terjeszteni is! -- számító aljasság. Schmidt Mária és a hasonszőrűek interjúi olvashatatlan baromságok, az látszik belőlük, hogy sosem művelték ki magukat kellően és világ életükben mások pénzéből éltek: a nemzeti szocializmus -- azaz, hogy etnicista-xenofób propaganda mellett közpénzek privatizációját végzik szakmányban a kevesek -- sosem tett és nem tehet egy népet gazdaggá. Ha egy csöppet is belegondolnának ebbe a választók, hanyatt homlok rohannának leszavazni Gyurcsányra, mert kiderülne számukra, hogy abszolút végponton túl is létezik kormányzati felelőtlenség. Érdemes lenne esetleg meglépniük ezt a tisztelt választóknak, mielőtt Orbán egy újabb fordulattal elkezdené behívni a "kulturált algériai vendégmunkásokat" (csak mondtam egy jelzőt, amellyel az ilyen fordulatoknak meg lehet ágyazni), mert addigra kiderül rólunk, hogy "elég erősek" vagyunk már az integrálásukhoz -- holott a valóság az, hogy nincs más, aki dolgozzon az eltervezett összeszerelői bérszinten és a robotokba se éri meg mindenhol befektetni. Azaz vagy (képletesen) most Gyurcsány, vagy a választónak tessen szembeköpni magát a majdani újabb orbánista fordulat után. (Persze nem kell, eddig se tette.)

A magyar nemzet hosszú távú fennmaradását és fejlődését a világ népeinek körében egyedül a képességei és a megkülönböztető, de adaptív és termékeny kultúrája biztosíthatják. Az állama csak rombolja ezeket és már csak emiatt sem lesz kár, amikor fel fogja adni a (leginkább ma is csak látszat-) harcot a globalizáció valamelyik újabb hullámával szemben. Ez nem fog holnap bekövetkezni, de minimálisan elfogulatlan szemlélettel pontosan érzékelhető, hogy előbb-utóbb be fog, és akkor elválik majd a nép, a nemzet és az állam ma éppen egységesnek tűnő útja. A nemzetállamok történeti képződmények -- btw, hogyan fér meg velük a liberális, multikulturális-dinasztikus birodalmat sirató Trianon-ellenesség?! -- és ekként is fognak az erőforrás-rendszerek változó dinamikája miatt elmúlni. Fel kéne fogni végre, hogy nem élünk üvegházban azonos ideális hőmérsékleten, és az értékrendünk -- ahogy az elmúlt évezred során -- úgy ezután is folyamatosan változni fog, ha szeretnénk, ha nem. Én nem annyira szeretem, talán egy picit (tekintve az etnicizmusunk terméketlenségét), de ez van. A magyar történelem ritkán alakult a pórnép érzelmi élete alapján, és eztán sem fog. Sorry, pórnép.