1000 leütés

Nehéz lenne erre igennel válaszolni. Nem kell két percnél többet tölteni London, Párizs, Berlin, Amszterdam utcáin (és nem az etnikai negyedekre -- valójában gettókra -- gondolok) ahhoz, hogy látsszék: aligha. Az uralkodó osztály, a  véleményformálók többsége és a felső-középosztály természetesen még mindig túlnyomórészt az európai rassz tagja, és e rasszt szereti a magyar miniszterelnök is nemes egyszerűséggel kereszténynek titulálni (így lesz a kereszténység védelméből akár ártatlanul is -- pontosabban műveletlenségből -- újra és újra rasszizmus Európában). Pedig a legzártabb réteg, a fehér középosztály túlnyomó része sem vallásos. Már hogy lenne akkor Európa keresztény? Hát így: a szélsőjobbos terminológiában. A fehér európai -- keresztény.

Másfelől létezik egy prizma, amelyen át a nyugati civilizációnk története mintha egyet jelentene a kereszténységével (leszámítva azt az első aggasztóan zavaros évszázadot a Szentföldön). Európa valóban túlnyomórészt keresztény volt a XI. és a XVIII. század között, de előtte és azóta legalább annyira keresztényellenes és szekuláris is. A felvilágosodás, a kommunista és a szocialista eszmék, a szcientizmus, a materializmus, a progresszió hatásai mára és Darwin óta minden nap folyamatosan szorítják vissza a megújulásra (a.m. a hit terjesztésére és táplálására) képtelen keresztény egyházakat. Keresztény lenne az az Európa, amelynek a templomai konganak, az erkölcsei dubiózusak, a kultúrája erősen pluralista, a vezetői pedig mélyen korruptak?

A kereszténység dominanciája egyeseknek vágyálom, másoknak lemondás, megint másoknak hatalmi ügy, a legtöbbeknek azonban érdektelen sóder. Európa fölött nagyjából elmúlt a kereszténység, és a radikális iszlám térhódítását sem fogja megállítani az, ami elmúlt. Másnak kell. Európa bizonytalan magában, de a bizonyosság -- sajnos vagy nem sajnos -- nem Róma felől fog érkezni. Attól persze a tradíciónk gazdag, ennek a kereszténység vitathatatlan súlypontja, az olyan fehér stb. embernek pedig, mint én vagyok, mindig is összehasonlíthatatlanul kedvesebb marad, mint -- ha már itt tartunk -- az iszlám. De az ember a 21. században ne tévessze már össze a saját hiteit, antikvárius érzelmeit és személyes elfogultságait Európa valóságával és a társadalomszervezés lehetőségeivel!

Annál is kevésbé tegye, mert kevesebb különbség van a kereszténység és az iszlám között, mint az európai liberális demokrácia kultúrája és a muszlim autokráciák között. Magyarán egy keresztény is jobban teszi, ha Európában mindenekelőtt a jogállamra, az autonómiákra és a toleranciára esküszik -- így jobban védi Európát, de a kereszténységet is, mint azzal, ha kultúrák és vallások konfliktusában ragadja meg Európa gyengeségének fő okát. A liberális demokrácia lerontása veszélyesebb Európára nézve, mint az iszlám térhódítása. Ezt pontosan tudta a Charlie Hebdo újságíróiért Párizsban felvonuló milliós tömeg is -- leszámítva talán egy magyar ajkú vonulót. Európa jövője nem a kereszténység, hanem a liberális demokrácia megújulásában van. Nem mintha az utóbbi könnyebb feladat volna. Kellenek ahhoz jó szavak, hiteles emberek, európai indentitás, az eltérő hiteket is tisztelő civil vallás, közös perspektíva, erős intézményrendszer, közösségek garmada, sok minden még. Európai szavak az elkorcsosult értelmen, a gazdasági tolvajnyelven, a materializmuson és a hatalmi beszédmódon túl. Európát nem a bevándorlás és az iszlám sorvasztja, hanem saját nemtörődömsége, a humanizmus feladása.

Találkozzunk február 28-án délután 4 órakor a Fővám téren!

Általában el lehet mondani, hogy a fejlett nyugati országokban legalább kétszer akkora vásárlóerővel rendelkezik az átlagember, mint nálunk, azaz kétszer annyira jól él (anyagi értelemben). Ez sok mindenből adódik, ezek egy része indokolható, más részük nem, de mindkét fajta ellen lehet tenni. Összességében egy jobban működő társadalom tagjai több jövedelmet képesek előállítani. A magyar társadalom nem működik elég jól, ezért nem vagyunk elég gazdagok sem. A Polgári Konzervatív Párt változtatni akar ezen! A magyar népet nem a sors üldözi, hanem "csak" nem vagyunk képesek jól, sikeresen élni. Ez utóbbit azonban meg lehet tanulni megfelelő intézmények között, megfelelő, erkölcsös és felelős politika mellett.

A magyar társadalom egyrészt nem hoz létre elég hozzáadott értéket, másrészt az intézményrendszere pazarló. Az így születő szumma veszteség évente (kamatokkal) újratermelődik, ami egyre rosszabb politikai választásokra kényszeríti a társadalom tagjait a magánéletükben és a közéletben egyaránt. Olyan kényszerpályán vagyunk, amelyet a mélyben kulturális jegyek, a társadalmi kompetenciák hiánya, és a sikertelenség "fátuma" támogat, policy és döntés szinten a szűkülő erőforrások, a politikai intézményrendszer és a döntéshozók gyenge minősége, illetve az ország fokozatos lemaradása fejel meg, és az egész így egy megbonthatatlannak tűnő logikában egyesül.

A logika megbontható. De ahhoz meg kell rengetni, illetve ki kell ütni a még legkönnyebben kiüthető részét: a silány politikai döntéshozók zárt kasztját. De ez nem elég. Utána a többit is a felsoroltakból, szépen, sorrendben és egymással összefüggésben. Egyszer végre végig kell menni a helyes úton!

Találkozzunk februáer 28-án délután 4 órakor a Fővám téren!

Hogy Magyarország Európában van, európai szabályok és normák alapján méretik meg, ezért az autokratikus, demagóg, xenofób fellépése minden nap hárommal veti vissza az ország imidzsét a külföld szemében. Aki egy cseppet is járatos Nyugat-Európában, a civilizációnk történelmében és kultúrájában, az pontosan tudja, hogy Magyarországról érdemben befolyásolni ezt a civilizációt legutoljára talán Luxemburgi Zsigmond királyunk tudta, de hát ő is "bevándorló" volt. Orbán nem fog itt új trendeket és új gondolkodást létrehozni -- talán akkor se tudna, ha tényleg versenyképes gondolatai lennének, mert ahhoz az együttműködés és a szolgálat képességeivel is rendelkeznie kellene a gondolatokon túl. Így azonban minél hatékonyabban próbálja a miniszterelnök megfenyíteni és tanítani a Nyugatot, az annál idegenebbül tekint az összes magyar emberre, annál mélyebbre taszít mindenkit az életlehetőségeiben, és annál költségesebb lesz az ország helyreállítása -- mert a helyreállításnak elsősorban az imidzs, az emlékek, a szubjektív tartalmak, az érzelmek terén kell megtörténnie, ami sokkal lassabb, mint ahogy 10% GDP növekedés végbemenne egy egyébként jó státusú országban.

A miniszterelnök korlátolt és roppant kártékony ember. Nagyon megjártuk azzal, hogy az ambíciói találkoztak a magyar nép relatív többségének kialakulatlan ítélőképességével.

Valami mást akarsz? Várunk február 28-án délután 4 órakor a Fővám téren!

A konzervatív politika egyetlen értelme az emberi élet feltételeinek javítása. A Polgári Konzervatív Pártnak is ez a küldetése Magyarországon.

Ennek megfelelően semmi más nem érdekel minket, mint hozzájárulni ahhoz, hogy minden egyes magyar ember azt kapja a sorstól, amit belé fektetett; és ezt a befektetését ne lophassa el tőle senki, főleg ne az állam. A konzervatív politika révén megfelelő akarattal mindenki úgy élhet, ahogy a képességei megengedik. A szolgáló állam feladata pedig a polgárok adójának fejében biztosítani ehhez a körülmények egy részét: hogy mindenki közel azonos színvonalon juthasson hozzá a megfelelő oktatáshoz és tehetséggondozáshoz, egészségügyi ellátáshoz, egészséges környezethez, és jogbiztonsághoz -- miközben mindenkinek a saját feladata, hogy megtalálja élete értelmét, és megvalósítsa azt a saját és közösségei javára, a hite és meggyőződései szerint.

Amiért sikerült megdupláznia a pártjai számát, és a Jobbik mellé megszereznie a Fideszt is. Orbánról és társaságáról teljesen nyilvánvalóvá vált az utóbbi hónapokban, hogy mindössze háromféle döntésre képes: korrupt döntésre, ostoba döntésre, és szerencsésebb országokban leginkább csak a radikális jobboldalra jellemző demagóg és xenofób döntésekre. Orbán kétségkívül konstatálta, hogy a rekordszintre emelt korrupció és az ostobaság eltaszítja tőle a jobboldal polgáribb, középre húzó részeit, és mivel ezen a tendencián nem tud változtatni (lévén a politikai valója korrupt és ostoba), marad neki a demagógiával és xenofóbiával kevert Jobbik-lét.

Vonának nem kell mást tennie, mint megvárnia, amíg a Fidesz a titkosszolgálatot is beveti ellene, ezt szépen nyilvánosságra hoznia, és már meg is van neki az egész mai politikai jobboldal.

Goodfriend ügyvivő úrnak annyi igazsága van Szent István idézésével (noha az idézet nyilván akontextuális), hogy a bezárkózó ország minden körülmények között gyenge, önbecsülés és önbizalom nélküli ország. A gyengeségnek eme látszata ellen küzd most Nyugat-Európa is, Orbán viszont jó előre feladta a harcot, feltette a kezét, és a liberális demokráciára fogja azt -- egy ország kivéreztetését és végső gyengeségét --, aminek oka a saját kormányzóképtelensége. Sikerül igazolnia azt, amit egyre többen látnak már a határainkon belül is: a kormánya ócska, a politikája gyengíti az országot, és ennek következtében már csak a radikáljobbos fantazmagóriákban bízhat, ami a túlélését illeti. Mármint az újabb Bajnai-projekten kívül (alias DEKA).

Valami mást szeretnél? Találkozzunk február 28-án délután 4 órakor a Fővám téren!

A konzervativizmus a konkrét emberből indul ki és ugyanoda tér vissza. Esetleges utat bejárva. Minden más közösségszervezési gondolat (ideértve az ismert ideológiákat) valamilyen elvont fogalomból indulnak ki (szabadság, nemzet, uralommentesség, igazságosság, egyenlőség, testvériség, üdvözülés) és egy elvont emberi ideában végződnek. Túlnyomórészt konkrét hullahegyekkel.

Ennyi.

Február 28., délután 4 óra, Fővám tér.

Február vége és március közepe között három nagyobb köztéri beszédben fogom felvázolni Mindenki Magyarországának politikai programját. A beszédek a címben jelzett jelszavak köré épülnek, a tárgyuk -- itt és most leegyszerűsítve -- a teljes létbizonytalanságban élő, az európai életszínvonaltól messze leszakadt 5 millió magyar biztonságérzetének javítása, a magyar középosztályt kitevő további 4 millió megerősödéséhez és autonóm polgárrá válásához kialakított lehetőségek rendszere, és a rendszerváltás kifejezett nyertesének számító további 1 milliótól elvárt erkölcsi és anyagi felelősség meghatározása lesz.

Egy sikeres ország, amelyben mindenki otthon érzi magát, nem épülhet fel a magyar nacionalizmusnak a társadalom integrációjával való alapvető, szándékos és kárhozatos összekeverésével. Rendet kell raknunk azzal kapcsolatban, hogy hol a nemzet helye az életünkben, milyen áldozatokat érdemes hozni a leszakadt rétegek felzárkózása érdekében, mennyire lehet megnyitni a társadalomszervezést a piac előtt, milyen előnyei vannak az országnak jelenleg is a mai nyugati polgári társadalmakkal szemben, amelyekre a nyugatias fordulatban építeni lehet, és amelyek (ha jól gazdálkodunk velük) mindig is az ország pozitív megkülönböztető jegyei maradnak a velünk egyszerre versengő és kooperáló más nemzetekkel szemben. Meg fogjuk beszélni, miért érdemes megtartani és továbbfejleszteni a liberális demokráciát, miért fontos a szabadság tisztelete és szeretete, ugyanakkor miért kell a szabadságot a 2010-ig tartó időszaknál jóval "sűrűbben", jóval gazdagabban, és jóval kevésbé intoleránsan felfogni. 

Alkalmam lesz rá, hogy beszéljek arról is, miért fontosabb a kultúra, mint a GDP, miért kell legalább megkétszerezni a mai oktatási büdzsét, és miért kötelességünk megtenni mindent annak érdekében, hogy a fiataljaink és a tapasztalt szakembereink is itthon maradjanak, vagy akik elmentek, visszatérjenek, mint ahogy azt is el kell érnünk, hogy a Magyarországon megtermelt vállalati nyereségekből minél több szintén megtalálja a helyét nálunk, illetve a nyereség sorból visszakerüljön a beruházásra fordított összegek közé.

A gazdagjainkat rá kell vennünk arra, hogy a lehetőségeikkel arányban érezzenek felelősséget azért az országért, amely a tehetségüknek és a meggazdagodásuknak teret adott; fizessék meg rendesen az adóikat, és járjanak az élen a példamutatásban azzal kapcsolatban, hogy mit jelent egyszerre értéket teremteni, ugyanakkor a közvagyont megóvni. Azt várjuk tőlük, hogy bizonyítsák be, hogy az államon kívül másokkal is tudnak üzletet kötni, és meg tudják ezt tenni a kompetitív külföldi környezetben is. Azt várjuk tőlük, hogy erősítsék a tőkeexportjukat a saját és nemzetük érdekében, legyenek támaszai a magyar tehetségeknek és tehetséggondozásnak.

A megerősödni vágyó középosztály az ország kulturális, társadalmi és gazdasági életének gerince. Kulturális mintái, a tágabban vett társadalmi reprodukcióban játszott szerepe, és a fogyasztása révén az ország belső piacának eltartása mind olyan közösségi funkciói, amelyek révén más társadalmi csoportoknak is érdekük megadni neki a lehetőséget az erősödésre, a magabiztos polgári státus megszerzésére, az önálló vállalkozói egzisztenciák arányának a bérmunkával szembeni növelésére.

A család, a kisközösségek, az egyházak, az autonómiák, és ezek hagyományai a szabad társadalmak alapvető intézményei. Az értelmiségünk önművelése, erkölcsi és anyagi autonómiájának erősödése, valamint közéleti felelősségének gyakorlása az egész társadalom érdeke. Csak néhány kiragadott téma a mindennapjainkból. Be fogom bizonyítani a beszédeimben, hogy ez egy így együtt a reális szabadság programja az évtized végének és a következő évtizednek a Magyarországán. Nem török a kivételezett rétegek szabadságának emelésére különféle doktrínák alapján. A program konzervatív: átlátható, kiszámítható, emberközpontú és a társadalom regenerálódását szolgálja. Bár Széchenyi messze nem vagyok, az ő megszakadt örökségét folytatom a 21. században. Az itt jelzésszerűen bemutatott program az állam szerepének és az állami redisztribúciónak a folyamatos csökkentése, az adóztatás hatékonyságának jelentős javítása, a társadalom közérzetében bekövetkező pozitív fordulat mellett fog megvalósulni. Mindabból, amit előrejeleztem, talán az is kitűnik, hogy csak a jelenlegi parlamenti politikai pártok komoly visszaszorítása árán válhat realitássá.

Várunk február 28-án délután 4 órakor a Fővám téren.

Béndek Péter

Két hatalmi játszma frontvonalában szenvedünk. Az egyik egyre evidensebben az orosz-német-amerikai vetélkedés, amelyikben mindegyik félnek a többit metsző igényei vannak, és a negyedikként Magyarország megpróbálja védeni -- nyilván nem a maga, hanem Orbán szuverenitását. Orbán szuverenitásának az Európából való amerikai kivonulás és az EU keleti államai fölötti, német érdekszövetséggel moderált orosz dominancia volna a legmegfelelőbb. Nem akar ő Putyin bábja lenni, viszont szívesen maradna németek és oroszok által együttesen finanszírozott autokrata, aki megkérdőjelezhetetlen politikai partnere mindkét nagyhatalomnak még 20-30 éven át.

A másik hatalmi játszmában -- ezzel összefüggésben -- egyre nyilvánvalóbban csakis Orbán belső hatalmi pozíciójáról van szó: kormányzás gyakorlatilag nem létezik Magyarországon, csak hatalmi célú aljasság és erőszak. Ennek vagyunk tanúi a civil szervezetekkel és az utcai ellenzékkel szemben, a hivatalos ellenzékkel szemben (és vele) jóval szélesebb -- a megkenést sem nélkülöző -- spektrumban, de elsősorban és mindenekelőtt a magyar társadalommal szemben, amelynek szavazóképes részének relatív többségét a Fidesz semmit sem szégyellve őriz, az meg semmit sem szégyellve tart ki, és találja meg a valóságtól legelrugaszkodottabb indokokat az autokrácia mellett.

Hogyne lenne nehéz Orbánt leváltani, amikor az egész orbáni mű a leváltása ellenében jött létre, él, és funkcionál. Orbánt nem lehet leváltani, amíg legelőször is nem születik meg és válik általánossá a felismerés, hogy ebben az országban kormányzás -- amelynek értelemszerűen racionális és átlátható mércéje volna -- nincs, ezért azt el se lehet rontani, amit megelégelve aztán a nép elzavarhatná a kormányzó többséget. Kormányzás helyett állandó készenlét és átfogó hatalmi harc van, amely harcra ráhangolódott az ország, amely az állásfoglalásaink egyedüli tárgya. Nem túlzás azt állítani, hogy hazánkban már csak a legpedánsabb jogi terminológiában értelmezhető a kormányzati rendszer fogalma, a tényleges rendszert a folyamatosan újraszerveződő uralmi rend jelenti, amelynek kormányzati jellemzői esetlegesek, és amelynek egyetlen célja van: Orbán és folyamatosan változó személyi koalíciójának éltetése és védelme. Ez a rendszer bűnrészesség szociológiájára épül, kormányzati helyett hatalmi rendszerben gondolkodik, és 30 évre tervez.

A rezsim elérte, hogy a barát-ellenség viszonyon túl kiirtódjék minden a politikából, miközben ez a politika gyarmatosítja a társadalmunk életének egyre több szeletét is. Ebben a hatalmi harcban a domináns erő eszközeit az elnyomottak fizetik, ha jobban ágálnak, annál többet, és semmi sem drága a győzelemért. Mivel azonban a végső győzelem sosem jön el, a folyamatos harc iszonyú mértékű pusztítással jár az emberi és anyagi erőforrásainkban, és az országot minden évben legalább hárommal-néggyel veti vissza a fejlődésben.

A hatalmi harc jegyeit viseli magán az összes intézkedés, azok is, amelyek a hatalmi konstrukció kiépítésén kívül zajlottak az utóbbi öt évben. A hatalmi harchoz (amelynek legalapvetőbb technikája a társadalom szövetének szétszedése és önvédelmi képességeinek lerombolása) tartozik a voluntarista jogalkotás, a dafke intézkedések, a teljesen irracionális gazdaságpolitika, a kegyetlen szociálpolitika, az eddig érintetlen erkölcsi mércéink ledöntése, a valóság lépten-nyomon történő megerőszakolása a propagandában, a látványos korrupció, a leplezetlen hazudozás, a mindent eluraló cinizmus, a totális közéleti agresszió, és általában az országot átjáró embertelenség.

Veszett ország. Orbán pszichéje a mi börtönünk is. Ki kell törnünk, amíg nem gyorsul fel az idő, és kezdi el ezrével szedni az áldozatait.

Valami mást szeretnél? Gyere el: találkozzunk február 28-án délután 4 órakor a Fővám téren!

Az Origo szerint a "kamupártok dönthetnek Veszprémben", és a cikket olvasva az is kiderült, hogy a kis pártokat érti ez alatt a szerző, és használja a fogalmakat felcserélhetőként. Kár. A kamupártok azok a pártok, amelyeket a Fidesz kezdeményezett vagy hozott helyzetbe a legutóbbi parlamenti választásokon annak érdekében, hogy tovább bomlassza az ellenzéki tábort, a kis párt pedig kis párt, ennyi. A kamupártok ösztönzője az a közpénz volt, amit az indulásért kaptak (és amit azóta tetemes részük ellopott). A Veszprémben induló kis pártok nagy része viszont 2014-et megelőzően is létezett, és a kérdés -- akár a veszprémi választáson végül nem induló PKP kapcsán -- legfeljebb az lehet, hogy jól végzik-e a dolgukat, hogy még most is csak ekkorkák.

Az Origo viszont azt sejteti, hogy ezek most is kivétel nélkül a közpénzre mennek: "A kis pártoknak azért is megérheti elindulni, mert automatikusan egymillió forintot kapnak a kampányra. Abban az esetben, ha sikerül a két százalékot elérniük, akkor nem kell visszafizetniük ezt az összeget az államkincstárnak." Sejteti ezt úgy, hogy 2%-ot elérni nem okvetlenül olyan egyszerű.

A lap frazeológiája szerint tehát nem is érdemes pártot létrehozni, ha annak nincsen másnap legalább 5-10%-a, mert az rögtön meg is öli az esélyes (valódi) pártok "komoly" politizálását.

Itt egy rossz viccel állunk szemben, amelyen nehéz kacagni. Az Origo kétségkívül nagyobb izgalomba jön attól, hogy Simicska indul-e, mert, ugye, a magyar politika (és az újságírást is idevéve általában a közélet) oligarchikus, amit éppen az Origo szerkesztőségének nem kell magyarázni, ha jól dereng. Plusz Simicskának nagyobb hírértéke is van, ergo többen olvassák az ő kapcsán a lapot, mintha a T. Szerkesztő leküldene egy újságírót körbekérdezendő a "kamupártokat" arról, hogy mi a nézetük Veszprémről és Magyarországról. Á, minek, hiszen mit számít az, hogy 4-5 párton kívül ki mit akar ebben az országban? De akkor miért tetszenek rinyálni egy füst alatt a NER-ről? Hogy az így meg úgy? Meg a sajtószabadságról? Meg a politikai verseny zárt voltáról? Meg a passzív magyar polgárról, aki orrba-szájba értesül a NER-es gazemberek napi bulvár böffenéseiről, csak éppen a jobbítani akaró (kamu) polgárok erőfeszítéseiről nem? (És ki tudja zárni a T. Szerkesztő, hogy vannak ilyen erőfeszítések, ha nem küldi le az emberét a tett színhelyére?)

Aztán: miután nagyjából a vak is látja már legalább másfél éve, hogy Mesterházy MSZP-je annak idején lefeküdt a Fidesznek, és ugyanez nem zárható ki Fodorról, hogy ne menjünk tovább, aminek az eredménye pont az a kampány- és választási produktum lett, amelyet az ellenzék 2014-ben mutatott, nem lenne érdemes esetleg újraértelmezni a kamupártok definícióját? Ki és mi itt a kamu valójában, T. Szerkesztőség? Mire szavaz, aki a feddhetetlen, csak éppen a kamu baloldal által támogatott Kész Zoltánra szavaz? Mit támogat közvetve-közvetlenül az Origo? Csak nem a NER-t? Juj.

Gyere el és győződj meg róla személyesen, hogy a PKP valód párt! Várunk február 28-án délután 4 órakor a Fővám téren!