Polgári konzervatív blog
2022.07.02. 09:52
Az Orbán-rezsim algoritmusa (simplified version)
14 komment
2022.06.11. 07:51
Rendszerhazugságok a NER-ben
9 komment
2022.06.10. 10:32
(Újraindul a blog) Az oktatás és a gazdagság: egy érme két oldala
Üdv.
Az Illyés tegnapi kiáltványának első mondataiban mindjárt ott volt a lényeg.
"Az oktatás nemzeti ügy, a nemzet ügye. Nincs olyan ország, amely az oktatási rendszerének versenyképessége, a benne dolgozó tanárok nevelő és oktató munkája nélkül sikeressé tudott volna válni. A szülők a legféltettebb kincsüknek, a gyermekeiknek a szellemi, lelki és erkölcsi fejlesztését adják át részben a tanároknak, a bizalmuk meghálálásához pedig olyan tanárokra van szükség, akik anyagi és erkölcsi megbecsülésben tudják végezni a munkájukat."
Itt a második mondatra hívnám fel a figyelmet, aminek magyarázata se túl bonyolult.
- Egy ország gazdagsága azon múlik, hogy a polgárai mennyire gazdagok, pont. (Ezt nem az átlagon mérjük, hanem a medián jövedelmen, vagyis azon a középső értéken, amelynél ugyanolyan számban vannak gazdagabbak, mint szegényebbek.)
- Ez meg azon múlik, hogy mekkora (piaci) érték előállítására képesek, pont. (Ezt meg nem a folyamatosan romló forintból előállított, vásárlóerővel kiigazított egy főre eső GDP-n mérjük, hanem folyó dolláron.)
- Az előállított piaci érték meg döntően azon múlik, hogy mennyire képzettek az állampolgárok, pont. Nincs más út, varázslat, magyaros cselvetés. Minden más hazugság.
Az egyetemet végzett emberek, a megfelelően inspiratív környezetben felnövekvő fiatalok (még ha nincs is diplomájuk), a niche szakmákban érvényesülő, speciális tudás stb. érthetően nagyobb bevételt hoz a művelőiknek, mint amit a tipikus (rendszerszerűen előállított) nyolc átltalánost végzett, tömegtermelésben, vagy alacsony szolgáltatási minőséggel dolgozó, esetleg közmunkás magyarok tudnak. Ha egy ország megengedi rombolni az oktatási rendszerét és nem becsüli meg a pedagógusait, akkor jóval kisebb az esélye, hogy az előbbi első csoportba tartozó felnőttek kellő számban és súllyal lesznek ahhoz a piacon, hogy nagy bevételű, nagy hozzáadott értékű munkával gazdagodjanak, és ezzel gazdagítsák az országot.
Ez kb. olyan egyszerű, mint az egyszeregy. Ennek ellenére ma az ország relatív (választói) többsége azt vallja, hogy 2 * 2 = 3. Vagy valami hasonló badarságot. NINCS olyan, legföljebb a badarságok részeként vágyni lehet egy olyan országra, hogy az éhbéren tartott, túlterhelt, kormányzatti pórázon tartott és közben visszatérően megalázott, önmaguk továbbképzését finanszírozni képtelen pedagógusoktól -- rosszul felszerelt, archaikus tananyagot erőltető iskolákban -- megszerzett tudással gazdagság állítható elő. Mármost, ha valaki nem látja a mai oktatási helyzet és a 400 forintos euró meg a közüttük ívelő hazudozás összefüggéseit, az a badarságok birodalmában él, amihez szuverén joga lenne -- ha az utóbbi 12 év kormányzása nem éppen ezt a szuverén badarságot erősítené minden lélegzetével. Így viszont a sok badarság mára nemzeti tragédiává állt össze. Ha egy kormány évek óta a pedagógusok ellen hangolja a közvéleményt és ellehetetleníti a minőségi munkavégzésüket, akkor az vagy ostoba, vagy valamiért érdeke így tenni.
És a magyar kormány minden, csak nem ostoba.
17 komment
2020.12.18. 14:47
Itt a vége a blog.hu-n
Kedves Mindenki!
A hvg.hu kegyelméből és az én döntésem alapján a blogom -- miután az index.hu szerkesztőségváltásával egy időben már korábban megszüntettem a NER reklámainak befogadását -- elköltözik a blog.hu-ról és a hvg bloguniverzumának részeként folytatja. Remélem, minél többen oda is követtek.
Hálás vagyok a blog.hu-nak és az index.hu-nak az együttműködésért, ami viszont az utóbbi hetekre már végképp vállalhatatlanná vált számomra. Érzékeny vagyok az apróságokra és most már nagyot kéne hazudnom, ha azt mesélném magamnak, hogy a jelenlegi -- akár reklámmentes platformon -- sikerül megtartanom a kellő távolságot a rezsimtől.
A blog itt elérhető marad még egy darabig, de egyébként a https://hafr.hvgblog.hu url alatt folytatódik december 22-től, az első poszt után éppen nyolc évvel (két választási ciklussal) magunk mögött; olyan nyolc évvel, aminél kártékonyabbat nem látott még a rendszerváltás időszaka, de a megelőző évszázadok se sokszor.
524 komment
2020.12.15. 15:48
Jó esélyünk van 2025 körül a legszegényebb EU-tagállammá válni
Ehhez csak az kell, hogy ne bővüljön az EU a Balkán felé (ez több ok miatt jó volna) és Bulgária tartsa a fejlődését. Az AIC (tényleges fogyasztási mutató) szerint, ami a háztartások vásárlóerejét mutatja, 2019-ben hátulról a harmadikak vagyunk (Románia már jóval előttünk), a horvátokat csak egy százalékponttal előzzük (az EU-átlag 67%-án szemben az ő 66-ukkal), de Bulgária gyorsabb javulása (3% az előző évben, a mi 1%-unkkal szemben) jó esélyt ad arra, hogy öt év múlva már biztos utolsók legyünk a ranglistán. Természetesen közben orrvérzésig magyarok.
Ehhez persze zárójelben odakívánkozik, hogy az egy főre jutó GDP-ben jobb a helyezésünk, de ez mit se segít honfitársaink túlnyomó részén. Dagadhat a nemzeti kebel (a nyugati tőke hajtotta, EU-pénzekkel és hazautalásokkal megdobott nemzeti összterméknövekedéstől), de a lopásfaktorral súlyosbítva alig csorog le ebből valami az alsó 60-70% fogyasztásához. Lehet még nézni a lakossági hitelállományt, ami kétségtelenül alacsony, de pl. Dániában az eget verdesi, oszt mégis... Lehet nézni a főleg ingatlanokban és állampapírokban álló illikvid tőkeállományt (nem, az offshore most nem számít), de ez semmit nem segít az életszínvonalon... (Nem kérdezzük, hogy miért állampapírban áll valami, miért nem működő tőkében, mert tudjuk: nemzeti alulpolgárosodottság, intézményes bizalmatlanság stb.) Visszatérve a GDP-re, ha viszont USD-ben számoljuk, akkor az olyan szomorú versenyképességi állapotot mutat, mint ide Odessza.
Szóval, tíz évnyi nagypofájú nemzettel való visszaélés után ez az eredmény. Szép, grat. Hajrá Magyarország, hajrá, magyarok!
74 komment
2020.12.15. 07:29
Igaza van-e Novák Katalinnak?
Nagyon nehezemre esik elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy Novák a rezsim egyik élharcosa, de a videója kapcsán most megerőltetem magam és ránézek elsőként a magyar reprodukciós rátára (egy szülőképes nőre jutó átlagos élveszületések száma). Induljunk ki tehát az érvelésben ebből a két grafikonból (egymás alatt):
Mi látszik ezekből? Magyarországon az 1975-as 2,23-as termékenységi rátából 2010-re pontosan egy gyerekkel kevesebb (1,23) lett egy szülőképes korú nőre számolva, ami az egyik legalacsonyabb -- tragikusan alacsony -- érték a fejlett világban és a legalacsonyabb a kimutatásban. (Az eddigi legalacsonyabb termékenységet Budapesten regisztrálták 2000-ben, az 1,05-os érték pontosan fele volt a fennmaradáshoz szükséges szintnek.) Az Orbán-rezsimben az országos érték 1,55-re emelkedett (2018) a megelőző évtized stagnálását követően.
Novák felhívása szerint a nők találják meg életük egyik értelmét a gyerekekről való gondoskodásban, és ne szálljanak be a férfiak dominálta bérversenybe. Ezzel szemben áll a főként progresszista közvélemény, amely szerint "egyenlő munkáért egyenlő fizetés jár". De mi is a követelt egyenlőség értelme?
A fejlett világban a medián kereset (vagyis az, amennyit a számbeli középpont, tehát pl. egy 1999 fős mintán a sorrendben 1000. legjobban kereső személy keres) a folyamatos javulás ellenére még mindig 10-30%-kal kevesebb egy nő, mint egy férfi esetében. Ezen Ruandában úgy "segített" az élet, hogy a férfiak jelentős részét kiirtotta a korábbi polgárháború (ezért ebben a fejletlen afrikai államban a nők munkaerőpiaci aránya és értéke szokatlanul magas), a skandináv országokban pedig bevezették a férfiak által is igénybevehető gyermekgondozási díjakat, illetve más jogszabályokkal is rásegítve elérték, hogy a férfiak jobban kivegyék a részüket a fizikai (tehát nem kereseti típusú) gondoskodásból.
A medián különbségeihez kétségtelenül számításba kell venni az archaikus családmodell túlélését, ami azonban egyetértő házaspárok esetében nagyon is jól működhet, és ez az, amit Novák általánosítani akarna. Ehhez nem csak a háztartási munkamegosztás tartozik hozzá (amit a progresszisták kiolvasnak Novák videójából), hanem a férfiak és nők közötti érzelmi, pszichés, kognitív és genetikai különbségek is, amelyeket viszont tagadni szintén tipikus progresszista hozzáállás. Ilyen különbségek vannak, ezek tények, lehet nem szeretni őket, de ez nem fog nagyobb boldogságot hozni a megcélzott női nemnek.
A medián különbségében tetten érhetők még a két nem által belakott foglalkozásoknak nemcsak a (leküzdhető) hagyományai, de a fizikai követelményei is (a nők tipikusan nem mennek gyártósori hegesztőnek, aki jobban keres, mint ugyanabban a gyárban a takarítók; ugyanakkor jóval kevesebb közöttük a matematikus is -- miért?). A medián eltérését növeli a férfiak nagyobb versenyszelleme és az, hogy több munkaórát hajlandóak befektetni, míg a nők általában preferálják a kevésbé kompetitív munkakörnyezetet és a flexibilisebb munkavégzést. (Ez az "általában" éppen elég a medián szempontjából, nem kell számolni a kivételekkel.) Megfordítva, a nőknek nagyobb az átlagos érzelmi intelligenciájuk, ami bizonyos foglalkozási ágakban és munkakörökben evidens előny számukra -- akkor mit csináljunk ezzel?
Ha viszont nem a mediánt nézzük, hanem az azonos képzettség mellett azonos foglalkozási ágban, munkakörben és pozícióban megkereshető bért, akkor az elmaradás a belinkelt tanulmány szerint már csak 2%-os (folyamatos javulás mellett ez elhanyagolható különbség), de általában a tudományos konszenzus szerint is minimális. Mivel azonban a fenti objektív okok a mediánt továbbra is nyomják, a teljes munkaerőpiacon kitűzni a kereseti "egyenlőtlenség" megszüntetését alighanem hibás törekvés. Ennek az egyenlőtlenségnek a forrásai részben ugyanis érthetők, akceptálhatók, sőt -- amennyiben a nőket nem akarjuk férfihormonokkal etetni és a férfiakat beszélgetős makramészakkörökbe kényszeríteni, esetleg kasztrálni --, akkor üdvösnek is tekinthetők. Bizony, természeti alapjai vannak, amit a progresszisták nem szeretnek, de megváltoztatni akarni ezeket nyilvánvaló veszteségekkel járna -- nem a "privilegizáltaknak", hanem -- éppen azoknak, akiket boldogítani akarnak.
Ezért én azt gondolom, hogy a fejlett társadalmakban a nemi különbségekre visszavezetni a bérkülönbségeket már csak a politikai hecckampány és megélhetési tudomány része. A címbeli kérdésre a válasz: bár Novák fideszes állami vezető (ami önmagában elég ahhoz, hogy bármi rosszat feltételezzek róla), teljesen civilizálatlan módon belebeszél mindenki privát dolgaiba (de hát ez a kormány erről is megismerszik), általánosít a céljaiban és hozzá még elvisz havi kétmilliót a közpénzből is, abban, amit mond, van némi igazsága. A boldogságot piacra vinni, ezt és bárki értékét a fizetésével vinni, a férfiak és a nők közötti komplex társadalmi viszonyokat pénzre redukálni: embertelen hülyeség. Ez a kormány meg rettenetes, a boldogságot minden más tekintetben szorgosan ássa alá, de több gyerek születik ma, mint tíz éve, amihez -- a korreláció alig tagadható lévén -- van valamennyi köze.
66 komment
2020.12.13. 07:29
Orbán forgatókönyvei
A miniszterelnökünk sosem csinált titkot abból, hogy a nemzetállamok EU-ját akarja, amely mindazonáltal finanszírozza az uralmát ("visszaadja a magyaroknak, ami jár nekik"), és az ellenzék sosem csinált titkot abból, hogy kullog az események után (már amelyik darabja egyáltalán veszi a fáradságot).
Orbán számára a brüsszeli egyezség győzelem, amit egyre többen látnak be a gondosabb nyugati (szak)sajtóban is (speciel nem a FAZ-ra gondolok, ami a közös német-magyar gazdasági érdekek hagyományos propagátoraként kiterítve láttatja a magyar oroszlánt csak hogy ne zavarja a képet az a tény, hogy az elégedetten nyaldossa a szája szélét és már újabb prédára les az épp aláírt megállapodás "személyében").
Orbán forgatókönyvei a maximális programjától a minimálisig elég jól láthatók. Sorrendbe szedem itt őket a maximálistól elindulva:
(0. Populista-nacionalista-szélsőjobbos kormányok szerte a kontinensen, az EU az 1957-es Európai Gazdasági Közösség modernebb kiadásaként gazdasági keresztfinanszírozásra redukálva működik a tőke szabad, a munkaerő és az áruk részlegesen szabad áramlása mellett. Ezt azért "nullázom le", mert Orbán feltehetően tudja, hogy ez egy nagyon kockázatos biztonságpolitikai szcenárió, a szélsőjobbos internacionálé működőképessége értelemszerűen nem okvetlenül tisztelné az ő gazdasági igényeit és borítékolható vele Európa még gyorsabb gazdasági és technológiai hanyatlása, vele a gyorsuló alárendelődése Kínának. Ennek ellenére a Néppártból távozva a szövetségeseit mindenképp itt, a szélsőjobbon keresi majd.)
1. Laza nemzetállami unió, 1957-es alapokon, balkáni bővítéssel és keleti társult tagokkal, mint Oroszország, Belarusz, sőt a közép-ázsiai térség egyes államai is (kvázi az eurázsiai unió). Nyugat-kelet irányú állami finanszírozás, "cserébe" a nyugati tőke hazai/keleti kiszolgálása, egyébként csaknem teljes nemzetállami szuverenitás mellett. Ez Orbán legjobb elérhető opciója és minden bizonnyal a hosszú távú maximális programja, aminek teljesülését egyelőre sok minden gátolja, hogy ne mondjam mindjárt, az új amerikai kormányzat várhatóan erősödő észak-atlanti elkötelezettsége. Hátránya még, hogy az életbe léptetett jogállami mechanizmus éppen a gazdasági "együttműködést" nehezíti, ezért a magyar kormány várhatóan meg fogja támadni ezt, és ezt viszonylag gyorsan meg kell tennie (és lőn, Varga Judit már meg is szólalt hasonló szellemben). Az út ide az unió folyamatos bomlasztásán át vezet, ami minden bizonnyal fel fog erősödni az előttünk álló két-három évben a pénteki megállapodás -- főleg taktikailag értékes -- védernyője alatt.
2. Eggyel kevésbé kedvezőbb végkifejlet lenne Orbánnak a kétsebességes Európa. A "jogállami" rendelkezések folyamatos támadását és a bomlasztást megelégelve a magországok elfogadják -- a németek kifejezetten segítik, a Demokraták vezette amerikai kormányzat pedig a biztonságpolitikai status quo megőrzése mellett nem ellenzi -- a keleti (és a déli) végek leválását a föderalizációs mechanizmusról, a Nyugat a további felzárkóztatási pénzek és a maival azonos értékű gazdasági unió mellett (a magyarok és a lengyelek esetében az euró kivételével) továbbra is finanszírozza a félperifériákat. Cserében a keleti végek szubvenciót, rendet és alacsony béreket garantálnak a nyugati (német) tőkének, így visszacsorgatják a közösségi támogatás egy részét, egy másik részét (illetve ennek nem értékteremtő részét) szabadon ellophatják, egy harmadik része pedig valóban gazdasági élénkítő szerepet tölhet be. Magyarország vámunióban, gyártó félperifériaként működik tovább bilaterális megállapodások alapján, mert egységes huxit megállapodást az északi tagállamok és Hollandia nem írnának alá, az előzőhöz képest bizonytalanabbá és ezzel hátrányosabbá téve ezt a forgatókönyvet. A megoldás előnye mindazonáltal Orbán számára, hogy nem táplál az előzőhez mérhető ambíciót az EU föderalizációjának jóval alacsonyabb szintre való visszafordításában. Előnye még az egyaránt 70-80%-os (egyébként önmagában politikai kulturális feladványt jelentő) nemzeti és EU-párti közvélemény szintetizálása egy megoldásban, ami miatt nem kell számolnia túl erős EU-párti tömegellenállással.
3. Az elfogadott jogállami mechanizmus érvényesítését folyamatosan támadja az Orbán-rezsim a közvéleményben és a bíróságon is, erősödő zavart okozva az EU legitimációjában, és ha végül a szabályozás tovább keményedik az évtized közepén, akkor -- Orbán pszichéjéből kiindulva -- megkezdődhet az ország kiléptetése az EU-ból egyfajta társult tagságot eredményezve, a reálpolitikai feltételekre tekintettel (miszerint az ország nem tud teljesen kiszakadni az európai gazdasági, kulturális, védelmi és politikai vérkeringésből). A társult tagság mindazonáltal erősödő kínai és orosz jelenlétet is lehetővé tesz (illetve vált ki). Ez a forgatókönyv lenne Orbán számára a legkedvezőtlenebb (mármint azok közül, amelyeket ő ír), mert folyamatos instabilitással, kiszámíthatatlan hazai tömegmozgalmakkal és keleties külpolitikai alárendeltséggel járna, aligha elkerülhető erőszakba torkollva.
Értelemszerűen egyik forgatókönyv sem hoz liberalizációt és a jogállami mechanizmusból bármi kézzelfoghatót az országnak. Ha az ellenzék nyer 2022-ben vagy 2026-ban, amit a gondolat kedvéért ne zárjunk ki, akkor fennáll a kettős kormányzás veszélye: a hivatalos, alkotmányos kormányzattal szemben ott fog állni egy Orbán gazdasági és tömegmanipulációs hatalmán alapuló párhuzamos rezsim, amelynek a harciasságát csak megjósolni lehet.
Magyarország kormányzása a következő évtizedben vagy így, vagy úgy, válságkormányzás lesz. Stabil nyugatias fordulatra reálisan nézve nehezen lehet számítani és ha lesz is, az annak lesz köszönhető, hogy Orbánt nagyon megelégeli a választók kritikus tömege és a másik irányba kezd kilengeni az inga; a hivatalos ellenzéknek azonban semmi alkotó köze nem lesz ehhez. (Ehhez hozzá kell érteni, hogy de, Orbán különösebb földindulás nélkül is legyőzhető lenne, ha gyökeresen más minőségű ellenzéke volna. Ehhez meg, mutatis mutandis, az kellene, hogy sokkal többen merjenek politizálni aktívan, mert ezzel nagyobb tér nyílna a tehetséges -- de ebben a pillanatban nem elég motivált, inkább elrettentett, a tehetségét máshol érvényesítő -- emberek politikai kiválasztódása előtt; az viszont, hogy nincs így, visszavezet a nép egészének politikai kultúrájához. Szóval nem egyszerű.)
17 komment
2020.12.12. 13:38
Inkompetens Európa
Jelzem, én egyáltalán nem csalódtam ... persze láthatóan sokan igen; én csak azt mondom, az EU nem a jogállamról, nem a liberális demokráciáról szól, ami -- ismerve a modernkori Európa folyamatos megalkuvását a saját eszményeivel és ezért az időről-időre való bail-outot, amire az amerikaiak kényszerülnek vele kapcsolatban (az EU az USA nélkül békeidőben folyamatos sodródás a német gazdasági érdekek és a leszakadó félperifériák nyomása alatt, a háborús időkről meg ne is beszéljünk: akkor kész öngyilkos alakulat) -- szóval ez most csak business as usual.
De eközben -- hogy még rosszabb legyen a helyzet -- Európa még ez is: külpolitikai káosz és biztonságpolitikai botrány, eszetlen multikulti a kohézió kárára, közben technológiai és versenyképességi hanyatlás, is-is és sem-sem, töketlenség kb. III. Napóleon óta. Megfordítva, bárki, akit itt eddig láttam a FB-on ajnározni a "bölcs kompromisszumot", vagy képviselő, vagy eurokrata, vagy közpénzen fizetett "tanácsadó"; fogalma sincs a stratégiai versenyképesség, az erkölcsi rend és a politikai kompetenciák összefüggéseiről és természetesen nem beszél az EU alapvető szerkezeti hibáiról az eurótól a demokrácián át a döntéshozatalig. Ehelyett bármelyikük folyamatosan mindent a jövőbe utal, olyan, a nirvánába vezető trendet vélelmezve, amire se távolibb, se közelibb történeti oka nincsen.
Európát azonban (a gazdasági érdekeknél robusztusabb igényekkel) nem lehet egybentartani világos értékrend kikényszerítése nélkül és ezt addig lehet, amíg túlnyomó többségben vannak, akik ezt az értékrendet vallják. Most Orbánnak megint menlevelet adtak a dúlás folytatására, aki -- no wonder -- már aznap (!) nekifogott a szélsőjobbos internacionálé szájon át lélegeztetésének (Szijjártó), belengette a brexit-vétót (a saját szájával), majd folytatta az egy nappal korábban általa aláírt papír bírósági megtámadásának bejelentésével (Varga J.). Mindezt 36 órán belül. Ellenfelei a rövid távon gondolkodó politikusok és az ostoba bürokraták, akik pillanatnyi alkukban csesznek szét mindent, reálpolitikának álcázva a rendszer és az EU-konstrukció komoly hibáit, amiért a dél-európaiak odajutottak, ahova, a keletiek szintén, a németek meg közben igyekeznek a Daimler & Co. számára elsimítani a dolgokat és erősen verejtékeznek, hogy úgy tűnjön, mást is csinálnak. (Nem arról van tehát szó, hogy az orbánizmusnak komoly esélye van nyerni itt -- habár ne zárjuk ki ezt se, volt már itt hasonló --, "csupán" arról, hogy olyan jó európaias megoldás épül az évtizedek alatt: vár ürülékből az ingoványon. Remélem, -- szintén adekvát európai megoldásként -- gázálarcot, légfrissítőt és imakönyvet azért adnak idővel minden polgárnak, mondjuk, az adónk fejében.)
20 komment
2020.12.11. 13:04
Semmiféle jogállami mechanizmus nem lesz itt
Igyekszem sosem jósolni, mert az ember -- azokon felül, amik egyébként is adódnak -- nevetséges hibákba tud belefutni. De kérdezem, ki az, aki komolyan hiszi, hogy Orbán valaha is alá fogja vetni magát a tegnapi alkunak és valaha is meg fog valósulni Magyarországon a pénzek felhasználásának jogállami ellenőrzése. Remélem, nincs az ellenzéki vezetők között, aki ezt hinné (spoiler: de, mindegyik ilyen), mert ez végképp kiállítaná róluk a bizonyítványt.
Tehát a jóslatom, íme, hogy a tegnap Merkellel összehozott bolt sosem fog kinyitni Magyarországon, a lopás és az ország átszervezése teljes gőzzel folytatódni fog, miután pedig a németek végre leállítják a pénzáramlást valamikor 2023-ban (és Orbán megegyezik velük a "külső", társult tagságunkról, ami biztosítja a német gazdasági érdekek zavartalan érvényesülését), szépen elindul a kilépési folyamat. Ez nem a politikai realitásokból, sőt nem is Orbán bűneiből következik, hanem Orbán pszichéjéből, amely csak zérus összegű játszmát ismer (hogy mást ne mondjak). Orbán maximális programja továbbra is az EU visszavezetése az EGK (a régi gazdasági közösség) szintjére, amit szervezendő a következő lépésben feltehetően átlépteti pártját a Parlament szélsőjobbos frakciójába, de a minimálprogramja, az ez itt, amiről beszélek. Semmiféle jogállami mechanizmus nem lesz itt, heló (amellett, hogy az egész eleve bürokratikus, lassú, inkonklúzív, amolyan tipikus EU-s konstrukció).
Tegnap Orbán győzött (pont). Nyert kb. három évet (mielőtt még bármilyen bírósági eljárásnak eredménye lehetne), ezalatt feltehetőleg megnyeri majd a választásokat (erről még lejjebb), és már most pontosan tudja, mit akar tenni majd 2023-ban, szemben az ellenzékkel, amelyik azt se tudja, holnap mi lesz. (Közbevetés: az ellenzéken belüli Fidesz-ügynökök egyik célja a bizalmi deficit állandósítása a pártok között. Beismerem, hogy ezt nagyon nehéz orvosolni, függetlenül attól, hogy milyen egyéb kompetenciák hiányoznak a társaságból.)
"Bíztató" kék-zöld-piros farok: az azonban, hogy Orbán mit akar, nem okvetlenül kell, hogy megvalósuljon. Még a kilépési folyamatot is elindíthatja, de ennek kompletírozása is megakadályozható. Ennek az első feltétele, hogy ne áltassuk magunkat a jogállam felé való elmozdulással az irányítása alatt, bármit írt alá. Az ellenzéknek még mindig van -- ha csak halvány -- esélye megnyerni a választásokat, feltéve, hogy nem hazudoznak tovább a választóiknak, sürgősen felhagynak a "győztünk!" mantrával és azzal, hogy bármit várnak az EU-tól, hanem együttműködnek velünk, a választóikkal, és egymással, illetve mihamarabb okot szolgáltatnak arra, hogy rájuk szavazzunk -- azon túl mármint, hogy Orbánnál bármi jobb.
30 komment
2020.12.10. 19:26
"Az ellenfeleinket semlegesítettük"... Mi jön most?
Igencsak klasszikus vita folyik Brüsszelben, amiben a civilizáció éppen meghátrálásban van. A jogállam és a politikai döntéseken alapuló jogelmélet vitája lassan százéves: fő figurái akkoriban a jog uralmának elsőbbségét és normatív megalapozását hirdető Hans Kelsen, vele szemben pedig a később náci jogásszá vált Carl Schmitt, a szuverenitás és a decizionizmus -- velük pedig a jog hatalmi megalapozása -- kombinált álláspontjának képviselője voltak. Mindkettő -- a jog politikát marginalizáló uralma és a politika jogot marginalizáló uralma -- radikális nézet volt a maga idejében, de mindkettőnek megvannak a mai hívei (szoftabb kiadásban): a jog uralmáé az európai magországok, a politika jog fölöttiségét jelentő szuverenitás-decizionizmusé Orbán.
Bár a civilizáció éppen taktikai (?) meghátrálásban van sok nyugati politikusnak sem tetszően és Orbán sokkal többet látszik elérni a napokban folyó brüsszeli összecsapásban, mint azt például a hazai ellenzéki pártok hirdetik, a jog uralmát mindazonáltal nem fenyegeti semmi Nyugaton, Magyarországon viszont már nagyjából -- a schmitti szuverenitáselméletben értett lényegét tekintve, miszerint a szuverén (ha van) az, aki a kivételes állapotról dönt: márpedig Magyarországon praktikusan van ilyen szuverén -- már vége a jog uralmának. Amikor Orbán azt hirdeti, hogy nem engedi jog(állam)i kérdéssé tenni a kifizetések ügyét (a jogállam ügyét "politikai vitának" minősítve), illetve elérte, hogy a jogállami kritériumok élesítését jó két évvel eltolják (vagy még tovább, mire egy bírósági ügynek kötelező eredménye lehet), akkor a demokrácia és vele a politika szuverén-értelmezésével érvel (magyarán azzal, amit szuverénként ő határoz meg), azaz a jogot a politika alá rendeli (= a politikának nincsen korlátja, mindössze a négyévenként bármilyen eszközökkel "kivívott" demokratikus felhatalmazás).
Arról azonban, hogy mi lesz az országunkkal 2022 után, ha Merkel segítségét is felhasználva Orbán győz a következő parlamenti választásokon, mindössze egyet lehet meggyőződéssel kijelenteni: jogállam biztosan nem. Orbán mai győzelme biztos, a jövőbeni veresége nagyon bizonytalan. Minden oka megvan hát az örömre. Jobb minden ellenzékinek szembenézni ezzel a ténnyel, nem elhazudni vagy elszakmázni azt.
A címben feltüntetett idézet ebben a szellemben született, forrása értelemszerűen Orbán, aki a Schmitt-breváriumot kiegészítendő a barát-ellenség felosztás jegyében szemléli az Európa- és a belpolitikát is. Mindent összevetve tehát a szuverenitástan (a kivételes állapotról való döntés, illetve az ehhez koncentrált hatalom, lásd a vírushelyzet kezelését), a decizionizmus (az, hogy a jog forrása, így az alkotmány értelmezése is politikai akarat és döntés kérdése) és a politikát barátokra és ellenségekre osztó szemlélet, ez a három együtt a nácizmus jogtanának alapja és az ún. Führerprinzip (vezérelv) előzményei. A vezérelv helyett tekintélyes politológusok ma még egyelőre a vezérdemokrácia szót használják (caveat: jóval összetettebb, a vezérelvtől még megbízhatóan távol álló értelemben, de azért mégis a helyzetre jellemzően).
Közben Orbán maga néhány órája -- ő és környezete nem először -- a hitlerájhoz hasonlította a brüsszeli EU-s intézményeket. Csak hogy tudjuk: a saját civilizációs tanulságainkat forgatja ki és szegezi a civilizáció védelmezői ellen. Brüsszel volt már Moszkva, most pedig a Harmadik Birodalom reinkarnációja, jóllehet gyenge eszközeivel -- amiket ma német vezérlettel sutba is tett -- a jogállamot védi. Orbán pedig a normalitás, a nemzetek, a kereszténység és Európa védelmezője lenne. Hát örüljünk, európaiak, világ, hogy Orbán nem egy jelentősebb európai hatalom vezetője. Magyarként azonban nem tudok optimista lenni. Ezek itt fönt mind nagyon elméleti kérdéseknek tűnnek, de a gyakorlati értéküket (működésüket) lebecsülni botorság volna. Ez a politika működtetésének mai váza itt nálunk. És nincsenek pariban vele Kelsen kései utódai.