A várakozásoknak megfelelően Amy Coney Barrettet jelöli az amerikai elnök, aki az ötödik bírónő lehet a Legfelsőbb Bíróság (SCOTUS) történetében. Megválasztásával az eddiginél is konzervatívabb bíráskodás jöhet. Amy Coney Barrett katolikus, a bíráskodást tipikusan megosztó kérdéseket illetően: az abortusz és az azonos neműek házasságának ellenzője, fegyvertartáspárti, az értelmezési szemléletét illetően "originalista" (a megszövegezőinek vélt szándékai szerint nézi az alkotmányt, szemben az "élő alkotmány"-ra épülő felfogással, amely alapvetően kontextualista, azaz egyfelől a precedensekből, másfelől a mindenkori kulturális és alkotmányos környezetből indul ki az értelmezésben).
Megpróbálva objektíven nézni a jelölést (tehát nem a progresszív skew-val és ízléssel), vajon ha a Szenátus végül jóváhagyja a testületben igen fiatalnak számító (48 éves), tehát akár ettől kezdve évtizedekig aktív bírót, és ezzel a többi -- még szintén nem túl idős -- konzervatív bíróval együtt hosszabb időre többségbe kerül a konzervatív szárny az LB-n, káros fejlemény-e ez az amerikai demokrácia és a jogrendszer szempontjából?
Először is, bár nem kizárható, kicsi az esélye annak, hogy a korábbi meghatározó emberjogi döntéseit (pl. az abortusz megengedő szabályozásában) egy újabb ügy kapcsán visszavonja a testület.
Másodszor, ugyanez miatt -- hogy ti. se a precedensek, se a társadalmi kontextus nem iktatható ki teljesen még az originalista megfontolások közül sem -- korunk fejleményei, egyfelől a technologizálódás és a digitalizálódás, másfelől a progresszizmus ámokfutása a tradíciók, a nyelv és a józan ész rombolásában, és nyomukban a társadalmi kohézió utóbbi évekre definitívvé vált megtörése, szinte kiáltanak azért, hogy két lépést hátra lépve az LB elgondolkozzon azon, hogy milyen alkotmányos alapra akarja helyezni (vagy legalábbis áttolni) az amerikai jogrendszert.
Az alkotmánybíráskodás egyszerre értékalapú választás is sok mindent megelőzen, az adott szöveg értelmezése -- bármelyik fő beállítódást nézzük -- mindenekelőtt értékválasztás és értékek súlyozásának kérdése. Az egyes emberek kontrollja alól kiszabaduló uralkodó trendek eddig is alapvetően csorbították és továbbra is szabadjára eresztve tovább fogják rombolni az alapító atyáknak a kereszténységben, a természeti törvényben, a szabadság és a közösség jóléte közötti modus vivendiben megfogalmazott humanista céljait. A progresszizmus politikai filozófiája, hogy minden jobb lesz a jövőben, mint volt a múltban, ha (egy) ebben elég erősen reménykedünk, illetve (kettő) a jog garantálja ehhez részint az szabadság önreferenciális maximumát (tekintet nélkül a közösség érdekeire), részint az (identitás)egyenlőség minden elképzelhető formáját, olyan va banque primitivizmus, amely átvette a piac működési logikáját, miközben egyébként a piacot az eredeti helyén (a gazdaságban) bírálja és aláássa.
A progresszió nem tartóztatható fel, de a progresszizmus mint ideológia, amely a progresszióból formális normát (differenciálatlan szemléletet) hoz létre és ennek veti alá a társadalmi konfliktusok megoldását, senki által be nem látható következményekhez vezet, amelyek a humánumot és a nyugati civilizációt fenyegetik.
A saját értékelésem szerint, summa summárum, éppen ideje volt egy hosszabb konzervatív alkotmányásbíráskodásnak, ami legalábbis új perspektívába helyezi az elkerülhetetlen progressziót. Kár, hogy ezt a felfogást Amerikából nézve árnyalja Trump személyisége, kis hazánkból nézve pedig durván rombolja mind az a salak, amit Orbánék nyomán a konzervatizmusra hordottak az évek; amit tehát a konzervatizmus etnicizmus általi aláásása jelent az Atlantikum mindkét oldalán, Magyarországon megspékelve a demokrácia tervszerű rombolásával és a szemérmetlen lopással.
